Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-31 / 75. szám
1993. március 31. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 A törvényeket kivitelezhetően kell megalkotni Nagyobb teret az önkormányzatoknak! Az önálló Szlovákiát súlyos gondok feszítik, sajnos leginkább olyanok, amelyek egyenesen a polgárokat sújtják. Milyen a helyzet a fővárostól néhány kilométerre fekvő somorjai körzetben? - kérdeztem FARKAS LÁSZLÓtól, a körzeti hivatal elöljáró-helyettesétől, a hivatal jogi osztályának vezetőjétől.- A helyzet a mi körzetünkben sem mutat jobb képet. A mi körzetünkben is sok a munkanélküli, a szociálisan rászoruló. Nálunk sem folytatódik megfelelő mértékben a privatizáció, alig teremtődnek új munkahelyek. A gyógyszerellátás akadozik, ezáltal egyre rosszabb az orvosi ellátás, nálunk sincs pénz az óvodák fenntartására, pontosabban e téren is gondokkal küszködünk, ahogy az iskolaigazgatók is panaszkodnak. Körzetünk pedagógusai is bekapcsolódtak az országos mozgalomba, ők is támogatják a parlamentnek és a kormánynak írt petíciót a tárca pénzügyi helyzetének átértékelése céljából. A mi körzetünkben pontosan ugyanúgy érzik a hivatalok és az önkormányzatok a jogalkotás tökéletlenségét, a törvények homályos, olykor zavaros megfogalmazásait, mint az ország bármely részén. Sajnos, ez is elsősorban a polgárokon csapódik le.- Ön a jogi osztály vezetője is Somorján; a körzeti hivatal bizonyos értelemben a kormány „kinyújtott keze“. Közreműködhetnek-e Önök bármilyen formában is a jogalkotásban?- Nem; koncepciózusán biztosan nem. Előfordul, hogy hozzájutunk egyegy törvénytervezethez s elmondhatjuk véleményünket, de ez inkább kivétel, semmint szabály a kormány, illetve az egyes minisztériumok részéről. Többször is kifejthettük már például véleményünket Szlovákia új közigazgatási felosztásának tervezetéről, de ennek sem volt mindeddig foganatja, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a mai napig nem készült el az a végső tervezet, amelyet ugyan a területi és a körzeti hivatalok többsége támogat, de mert a kormány más célokat követ, ezért a parlament elé még nem került semmi.- Miben látják Önök a jogalkotási folyamatok legfőbb hiányosságait, mi az, amiben esetleg konkrét segítséget tudnának nyújtani ezen a téren?- Először is azt kell leszögezni, hogy az elmúlt időszakban óriási mennyiségű törvény, jogszabály, rendelet látott napvilágot, a polgárok szinte nem is tudják ezeket követni. Azt kell mondanom, hogy még az önkormányzatoknak, a polgármestereknek is nehézséget okoz figyelésük, ezáltal megvalósításuk is, hiszen az önkormányzatoknak rengeteg más feladatuk van, egyszerűen nem marad idő áttanulmányozni az új előírásokat. Arról már nem is beszélek - s ez az egyik nagy kifogásunk a jogalkotással kapcsolatban -, hogy a törvények sok esetben hiányosak, ennélfogva alig lépnek életbe, máris módosítani kell őket. Ugyanez okozza azt is - ami még veszélyesebb, hogy a törvények tökéletlensége miatt a végrehajtó hatalomnak rengeteg lehetősége akad úgy beavatkozni végrehajtói utasítások vagy rendeletek formájában a törvényekbe, hogy azok azután egészen más célt követnek, mint az alkotóké volt egy-egy cikkely megfogalmazásakor. A másik nagy kifogásunk a jogalkotást illetően, hogy a törvények megfogalmazói nem gondolnak a törvények kivitelezhetőségére, nem tudják felmérni egy-egy rendelet vagy cikkely gyakorlati megvalósításának lehetőségeit. Én úgy érzem, hogy az önkormányzatok, vagy a helyi államigazgatási szervekben dolgozó gyakorló szakemberek mindkét hiányosság megelőzésében segítséget tudnának nyújtani. Erre egyébként azért is szükség lenne, mert a polgárok jelenleg újra úgy érezhetik, hogy a hivatalok kijátszák őket, nem segítik gondjaik megoldásában, sőt, ahol csak lehet, akadályokat gördítenek a legkisebb probléma megoldása elé is.- Említette, hogy Szlovákia új közigazgatási felosztása kapcsán a körzeti és területi hivatalok támogatnak bizonyos elképzeléseket, ám a kormány más célokat követ, ezért nem született egy végső megoldás,. javaslat. Mi a leglényegesebb különbség a két koncepció között?- Egészen röviden úgy fogalmazhatnék, hogy mi azt szeretnénk, ha a hatalmat decentralizálni lehetne, míg a kormányzat csupán dekoncentrálni akarja azt. Mit jelent ez? A mi meglátásunk szerint - és a fejlett demokráciákban szerzett tapasztalataink alapján is - az a legjobb megoldás, ha a lehető legtöbb jogkör kerül egészen közel a polgárokhoz, vagyis sokkal nagyobb teret kellene kapniuk az önkormányzatoknak a polgárok gondjainak megoldására, mint amennyivel ez idáig rendelkeznek. Azokat a jogköröket pedig, amelyek túlnőnek egyegy falu, város határán, a regionális, azaz a jelenlegi körzeti hivatal hatáskörébe kellene átutalni, hogy a polgármesterekkel, az önkormányzatokkal együttműködve oldhassák meg. Ezzel szemben a kormányzat saját hatalmát csak „delegálja“ a járási hivatalokra, hogy azok gyakorolják, olykor szinte egy-egy család életébe beavatkozva. Vagyis csak dekoncentrálja, széthelyezi hatalmát, de nem mond le róla az önkormányzatok, a polgárok javára. Az új közigazgatási tervezet is olyan, hogy magában hordozza a központi dirigizmus lehetőségét, azt, hogy ahová a központi költségvetés akár csak egy fillért is ad - holott azt a pénzt a konkrét polgárok adóiból, konkrét régiókból szerezte -, ott parancsolni is akar a pénz felhasználását illetően.- A kormány viszont azzal védekezik, hogy túlfeszített a költségvetési terv, hogy túlságosan kevés pénz marad a szociális szférára, az egészségügyre, az oktatásügyre, ezért fontos a meglévő források ésszerű, ellenőrizhető felhasználása.-Természetesen nem arról van szó, hogy minden állami támogatást, költségvetési segélyt egyenesen az önkormányzatokra kellene bízni, mert valóban vannak olyan kérdések, amelyek a költségvetésre kapcsolódnak, de helyi szinten sem perszonálisán nincsenek felkészülve azok elosztására, sem pedig a megoldandó kérdés jellege nem teszi ezt lehetővé. De nem hiszem, hogy szerencsés megoldás az iskolák pénzét a járási iskolaszékeken keresztül - hatalmas apparátust fenntartva, nagy költségekkel - kezelni. Egy meghibásodott radiátort csak az iskolaszék beleegyezésével lehet kicserélni. Ez így bonyolult, oda-viszsza számlázást magába foglaló pénzügyi-banki manipuláció, amikor az iskolaigazgatók eleve a polgármesterek segítségét kérik a hibák eltávolításában. Biztos vagyok abban is, hogy a polgármesterek és a helyi önkormányzatok pontosabban fel tudják mérni, ki az, aki munkanélküli minden egyéb bevételi forrás nélkül, ki az, aki szociálisan rászorult és milyen mértékben az, mint bárki más a körzeti hivatalban, de még inkább a járásiban. Más: A kormány számtalanszor elmondta már, különböző segélyeket, például a családi pótlékot, a kompenzációs segélyt stb. nem lehet állampolgári alapon kifizetni, hanem rászorultság szerint kell kezelni ezt a fajta juttatást. Ugyanezt azonban nem hajlandó a kormányzat elfogadni az adózást illetően, vagyis nem hajlandó olyan adórendszert kialakítani, amelynek alapján helyi és regionális adóérdekeltsóg is lenne, s bizonyos adók eleve a falu, a város, illetve a régió fejlődését szolgálnák, akár a munkahelyteremtést, az egészségügy fejlesztését illetően. Vagy még egy példa: számtalan környezetszenynyező vállalat, üzem fizet megemelt adót, illetve büntetést táj- és környezetromboló tevékenysége miatt, ezzel szemben egyáltalán nem biztos - mert a törvény ezt nem mondja ki egyértelműen -, hogy az az összeg visszakerül a megkárosított vidékre csökkentendő a természeti rombolás hatásait. Hadd mondjak ezen a téren még egy példát! Vitathatatlan, hogy körzetünkben a vízmű építése nagymértékben hozzájárult különböző műemlékek, templomok rossz állagához a hatalmas teherforgalom kapcsán. A műemlékvédelem is a mi gondunk, de az említett építkezés okán mi egy fillér külön támogatást nem kapunk. Az a másfél millió korona, amit hivatalunk kiverekedett műemlékvédelmi célokra, édeskevés. Tulajdonképpen öt templom részleges javítására elég, meg talán arra, hogy a megkezdett munkák impulzust adnak a vendéglátó-ipari vállalkozóknak, s adományokkal segítik a befejezésüket a turizmus fejlesztése céljából, ami aztán az ő vállalkozásukra is pozitívan hathat. És - visszatérve a kérdéshez - ez utóbbi két példa azt igazolja, hogy valóban vannak olyan állami támogatások, amelyeket nem lehet önkormányzati szinten intézni, de azt is, hogy nem lehet járási, netán központi szinten intézni, mert egy régió problémáit hordozzák.- Ön szerint tehát a polgárokat érintő napi gondok szorosan öszszefüggnek a helyi, illetve regionális gondokkal, s egyként érintik az önkormányzati szerveket és a helyi államigazgatási hivatalokat is. A szociális béke megőrzése érdekében megoldást kellene találni. Ön szerint milyen lehetne ez a megoldás?- Úgy gondolom, a hatalom részéről sokkal nagyobb bizalomra lenne szükség az állam polgárai iránt, aminek abban kellene lecsapódnia, hogy tovább erősödik az önkormányzati rendszer, ezáltal a problémák megoldása közelebb kerülne a polgárokhoz, akik a jogkörök bővítésén keresztül - meggyőződésem - nagyobb felelősséget is éreznének a gondok megoldását illetően. A közéletet pedig nem rendeletekkel, végrehajtási utasításokkal kellene szabályozni, hanem egyértelműen és kivitelezhetően megfogalmazott törvényekkel, amelyek érthetők a polgárok számára is. Ez nemcsak a hétköznapok menetét tisztítaná le, hanem jogbiztonságot is adna az egyes polgároknak, s megvédene őket a mindenkori hatalom kényekedvétől.- Köszönöm a beszélgetést. NESZMÉRI SÁNDOR----------A kisebbségekre nehéz idők jönnek---------A nemzeti egységhez közös ellenség kell Ha akadt ember, aki balgán abban bízott, az önálló Szlovákia gondjai-bajai majd arra késztetik az önállóság kivívóit, hogy elővegyék a jobbik eszüket, most elkönyvelhet egy csalódást, elkezdheti felülvizsgálni várakozásait. Nem csupán azért, mert Vladimír Meőiar és kormánya a szövetségi állam szétválasztásán dolgozva, fél esztendő alatt egyszer sem figyelmeztette választóit, hogy az önállóságnak konkrét, pénzben mérhető ára lesz, s azt a pénzt az állampolgárok zsebéből fogják kihúzni, hanem azért is, mert arra sem figyelmeztették, hogy ez a kormányzat nem olyan emberekből verbuválódott, akik képesek elviselni egy szuverén, politikailag és etnikailag sokféle állam vezetésének felelősségét. A jelenleg kormányzó szlovákiai politikai mozgalom annak idején nem azért szakadt ki a fordulat utáni első szabad választások győztes politikai erőiből alakult koalíciós kormányból, mert volt saját pozitív programja, hanem azért, mert Vladimír Meőiar már akkor is képtelen volt a politikai párbeszédre, a sajátjáétól eltérő vélemények meghallgatására, figyelembe vételére - ezáltal egy valóban többségi támogatást élvező politika kialakítására -, ami egy koalíciós kormányon belül nem jelenthetett számára hosszú életet. Meőiar tehát már első kormányfősége idején bizonyította, hogy számára a hatalom mindennél fontosabb. Alig két esztendeje, hogy az ország vezérének státusára törő Meéiart leváltotta a parlament, alig két esztendeje, hogy elhangzott dörgedelmes fenyegetése: „Meőiar visszatér!“ S csak két esztendeje, hogy Milan Knazko - most már a második Meőiar-kabinet leváltott külügyminisztere - megpróbálta őt mentegetni és megvédeni... Három napja pedig Meőiar maga-csinálta mozgalma is kettészakadt. Knazko szavaival élve azért, mert Meőiar kizárólagos, egyszemélyi hatalomra tört, minden kérdésben a saját véleményét és akaratát juttatja érvényre, képtelen a csapatmunkára és az együttműködésre. Nos, néhány kivételtől eltekintve Knazko diagnózisa akár igaz is lehet. Mert igaz, hogy a tavalyi választásokat követően Meőiar inkább kisebbségi kormányt alakított, kijelentve: a DSZM egyedül üdvözítő választási programját csak „egyszínű“ kormánnyal lehet végrehajtani. Azért nem lép koalícióra senkivel, nehogy deformálódjék a Szlovákia felvirágoztatását hónapok alatt megteremtő gazdasági és politikai program. Ennek a programnak a lényege pedig az volt, hogy: a Klaus-féle reform ellen egy Meciar-féle - nagyobb költségvetési hiánnyal, felszabadított bérekkel, hogy növekedjen a vásárlóerő, kedvező hitelekkel, adókedvezményekkel és adómentességekkel támogatott vállalkozásfejlesztés; talonos privatizáció - melyben mindenki legalább százezret érő vagyont kap, nem mint a „kuponosban“; hogy a hazai emberből legyen tőkés és ne kerüljön külföldi kézre a szlovák nemzeti vagyon... Igaz az is, hogy ezekből a szép álmokból máig semmi meg nem valósult, helyette pedig kettévált az ország. Nem jön „szolidaritásos alapon“ a szövetségi kasszából pótjuttatás nyugdíjemelésre, családi pótlékra, állami kompenzációra. Romlik az üzleti kapcsolat a cseh és a szlovák vállalatok között, hitelre nincs pénz. Adókedvezmény sincs munkahelyteremtésre... Itt van helyette egy önálló ország, minden gondjával-bajával együtt, a kormánynak pedig úgy kellene kormányoznia, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Ahogy egy önálló országhoz illik. S bár tudja a kormány és annak feje, Vladimír Meciar, hogy semmi nincs rendben kicsi országában, hogy erős többségi támogatásra lenne szükség, különben az ország népe nem nyeli le azt a bókát, amit az önállóság hozott, a hatalom megint fontosabb neki, mint a köz állapotai. A hatalommegosztás tekintetében a kormányfő nem hajlandó csapatmunkára, együttműködésre, politikai kompromisszumokra. Országos nemzeti egységet mégis akar. Mit tesz ilyen esetben egy (sztálini iskolát kijárt) vezér? Ellenséget állít. S mivel a „nép ellensége“ már kiment a divatból, megkeresi a „nemzet ellenségét“. Minél több hónap telik el Szlovákia önállóvá válásának első pillanatától, annál nehezebb kiállítani a nemzet ellenségét. A nemzetközi szokásjog egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy hangos szóval ellenséggé kiáltassanak ki a csehek, vagy Magyarország. Más kérdés, hogy „fű alatt“ azért lehet erről beszólni külföldi partnerekkel is. S bár titkolni illene, hogy miről is esett szó Moszkvában a Csernomirgyin kormányfő és Meciar közti négyszemközti megbeszélésen, a szlovák kormányfő azért egyértelműen utal rá beszámolójában, Csernomirgyin biztosította őt, hogy Oroszország síkra száll Szlovákia határainak sérthetetlensége mellett, s ha kell, szállít akár fegyverzetet is ugyanúgy, mint a magyaroknak... Nem támad ugyan egyenesen senkit Meőiar kormányfő, de azért figyelmeztet: nem árt résen lenni. Bezzeg nem ilyen óvatos a szlovákiai magyarsággal kapcsolatban! Ez a terület azon ritka kivételek közé tartozik, amikor a kormányfő hajlandó és képes is csapatmunkára. Az utóbbi napokban nagyarányú támadás van kibontakozóban. Egyre sűrűbben látnak napvilágot magyar kisebbséget támadó nyilatkozatok. A múlt héten a parlament ülése zárult úgy, hogy a DSZM megtámadta az Együttélést. Nacionalista politizálással, Szlovákia gazdasági érdekeinek semmibe vevésével vádolták a magyar képviselőket. A „bűnlajstromot“ - ami az Együttélés néhány kongresszusi dokumentumából, a Literárny tyzdenník vádaskodó cikkéből, több kiragadott idézetből állt - a házelnök, Ivan Gasparovic osztogatta, aki nem szívesen mutatta meg azt a magyar képviselőknek. Hvezdoh Koctúch, a DSZM képviselője, egyébként pedig a parlament költségvetési bizottságának költői vénájú makroökonómus elnöke odáig vetemedett, hogy ismét horthysta politizálást emlegetett, megelőlegezve minden rosszhiszeműséget nekünk, kisebbségben élő magyaroknak, akik „felforgató tevékenységet“ folytatunk az ország ellen. Hogy Meőiar mozgalmának egy nappal a nagyszombati kongresszus előtt nagy szüksége volt a „nemzet ellenségének“ leleplezésére, semmi kétség. Elvégre minden követ illett megmozgatni az egység fenntartásáért. A nemzet egységét pedig semmi nem kovácsolja erősebbé, mint egy ellenség. Még bizonyítható is az ellenséges viszony, hiszen a DSZM-nek éppen Szlovákia déli járásaiban van a legkevesebb támogatója! Nem csoda az sem, hogy a DSZM-kongresszus díszvendégei közt ott ült a Matica slovenská feje is. Ők éppen egy héttel hamarabb és éppen Nagyszombatban hoztak olyan döntést, hogy novellizálni kell a nyelvtörvényt s államnyelvvé kell tenni benne a szlovák nyelvet, mert túl sok dél-szlovákiai hivatalban beszél magyar ügyfél a magyar hivatalnokkal magyarul. Ismételten elhangzott az is, a vegyes lakosságú területeken azért bocsátanak el munkahelyükről szlovák nemzetiségűeket, mert nem tudnak magyarul. Arról nem esett szó, hány magyar van munka nélkül Dél-Szlovákiában. Szóval: folyik a „nemzet ellenségének" megfestése. Csak a gazdasági gondokra, a szociális bajokra nem születik megoldás. Csak arról nem beszól az ország vezetése, mit tenne, ha nem lennének kisebbségei. Akkor vajon mivel terelné el a figyelmet saját tehetetlenségéről? Nem kétlem: nehéz idők köszöntének ránk. Még az is megeshet, a belügyminisztérium megpróbálja majd elutasítani az Együttélés újrabejegyzését (mivel változott a mozgalom alapszabályzata, erre a törvény értelmében szükség van), hogy tovább élezze a helyzetet. Hiszen minden országos perpatvarral időt nyer a hatalom; míg másra figyel a polgár, nyugodtan terebélyesítheti uralmát. N. GYURKOVITS RÓZA #3. frí4? X. V KtAí1/ '/ín, O-f £ -Lí- /IA II /\n * . A ' _ J <3 . *■
