Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-13 / 36. szám
1993 február 13. 4 Szabad ŰJSÁG Fél éve üzemelnek Hajtani kell a piacot Igaz ugyan, hogy már akkor Is megfordult a fejükben a gondolat, amikor lehetőség nyílt a maszekoskodásra, de úgy istenigazából csak jóval később kezdtek el konkrét dolgokról gondolkodni. így tulajdonképpen a HAVAPEK Kft-t nem is annyira régóta jegyzik: a tavalyi év közepétől. A pozsonyi Hladík mérnök és a féli Varga Sándor elképzeléseiről van szó, a rövidítésben a „PEK“ magát a vállalkozást jelöli meg: pékség. A „felfedezett“ üzemvezető A korlátolt felelősségű társaság alapitói tehát úgy határoztak, hogy kenyér- és péksütemény- készítéssel próbálkoznak betörni a piacra, illetve ott minél jobban érvényesülni. Péküzemüket a Pozsonytól nem messze fekvő Félben nyitották meg.- Hivatalosan tavaly augusztus óta üzemelünk - magyarázza Kálmán György üzemvezető. - Jómagam egészen véletlenül kerültem ide, mégpedig elég messziről. Érsekújvár mellől származom, nagykéri születésű vagyok. A hivatalos katonai szolgálatom letelte után munkanélküli maradtam. Egy alkalommal úgy adódott, hogy egy pékségbe sofőrt kerestek. Azonnal jelentkeztem is, de mire odakerültem, a meghirdetett helyet elfoglalták. Az ottani pék azonban megkérdezte tőlem, nem maradnák-e mellette segédnek. Vállaltam a felkínált helyet - s a mai napig nem bántam meg. így tanultam bele a szakmába, Nyitrán. Az itteni kft. tagjai pedig egy felfedőzőutuk során leltek rám, amikor már vagy fél éve szülőfalumban, Nagykéren pékeskedtem. Félben jó két héten keresztül próbaüzemelést végeztünk, s csak azt követően indultunk el teljes gőzzel. A fiatal üzemvezető a továbbiakban egy listát vesz elő. Arról olvassa, mi mindent is készítenek az üzemben. A kínálat valóban nagyon gazdag.- Háromfajta kenyeret sütünk: fehéret, barnát és az úgynevezett klasszikus házi kenyeret. Valamennyit csakis 1 kilogrammos tömegben. A kiflik közül mindenekelőtt a közönséges a kelendő, mert az a legolcsóbb, egy koronába kerül. S a vevő ma bizony alaposan meggondolja, mit és mennyiért vegyen. Sokszor a tíz-húsz fillér is számít. De hát ez érthető is. Viszonylag sok grahamkiflit is eladunk, darabját egy korona tíz fillérért. Talán jobban odafigyelünk az egészséges, ésszerű táplálkozásra? Minden bizonnyal ... Ez pedig csakis örvendetes tényként könyvelhető el. A további péksüteményeink közül megemlíteném az ún. morva kalácsokat, amelyekből készítünk mákosat, túrósat és lekvárosat. A kis kalácsok 60 grammosak, míg a nagyok kétszázötvenet nyomnak. Ugyanúgy sütünk fonott kalácsot is, amely 350 grammos - és 9 korona tízért kínáljuk. Igaz, ebben az árban benne van az egykoronás csomagolás is. Harc a vevőért Mi tagadás, a HAVAPEK Kft-nek is igencsak meg kellett - és manapság is meg kell - küzdenie a vásárlóért. Mert amikor beindult az egész maszekoskodási folyamat, valahogy úgy alakult a helyzet, hogy az üzletes kereste fel a péket. Mára tulajdonképpen fordult a kocka, s az ábra éppen az ellenkező: a péknek (de nem csupán neki) hajtani kell a piacot, neki kell az üzletes után mennie, mert máskülönben ...- Hát bizony egyáltalán nem egyszerű a helyzetünk - jegyzi meg Kálmán György. - Igaz, már több helyre szállítunk, de a harc könyörtelen. Bejutottunk Pozsony több üzletébe, például a közismert „Tetába“ is, ahova hat vagy hét péküzemből szállítanak kenyeret és péksüteményt. De nem csupán a főváros jó néhány boltját látjuk el termékeinkkel. Szállítunk többek között Nagymagyarra, lllésházára, Jányokra, Kismagyarra meg Szakácsnők dicsérete Kispénzből finomat A Rozsnyói Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola a jónevű alma materek közé sorolandó. Arról viszont az iskola konyháján étkezőkön kívül kevesen tudnak, hogy - a kiváló pedagógusokon, felkészült tanulókon kívül - mesterszakácsokkal is büszkélkedhet az intézmény. A minősítést nem egyedül ötlöttem ki, azoknak a véleménye alapján állítom mindezt, akik valaha is megkóstolták az itt készült ételféleségeket. Az iskola nebulóin és a helyi gimnázium diákjain kívül a város számos közalkalmazottja is ezt az éttermet választotta magának a mindennapi ebéd elköltésére. Szöllős Tiborné főszakácsnő és segítőtársai mintegy nyolcszáz adag ebédet készítenek és osztanak ki naponta. Régebben - amikor még szlovák osztályok is voltak a magyar iskolában - ennél is több személynek főztek. A helybéliek egyelőre - korcsoporttól függően - 7,90-et, illetve 9,40- et, az „idegenek“ is mindössze 10 korona 50 fillért fizetnek egy-egy kiadós ebédért. • Vajon hogyan jönnek ki ennyi „kosztpénzböl”? - kérdezem Takács Mária konyhafőnöknötöl.- Nézze, én már tizenöt esztendeje végzem ezt a munkát, tehát megvan a kellő tapasztalatom ahhoz, hogy az Jó étvágyat! adott pénzt a lehető legésszerűbben használjam fel. Amennyiben az étel alapanyagait a kereskedelem üzlethálózatán keresztül vásárolnánk meg, ez menten észrevehető lenne az ételek mennyiségén, de még a minőségén is. Mi azonban közvetlenül a termelőtől vagy a feldolgozótól szerezzük be a hozzávalót. Egyedül a rozsnyói húsüzemmel vannak gondjaink. Ők ugyanis tetemes felárral, a hús „konyhai előkészítését“ is belekalkulálva számlázzák ki a tőlük vásárolt tőkehúst. Persze a viszonylag olcsón beszerzett alapanyagból még önmagában nem lesz „terülj terülj asztalkám“. A szakácsnőink és az őket kisegítő konyhalányok lelkiismeretes munkája is szükséges ahhoz, hogy az étkezők elégedettségéről beszélhessünk. • A heti étrend összeállításakor mennyire veszik, vehetik figyelembe a „fogyasztók“ kívánságait?- Előnyben részesítjük a tájjelegű ételeket, bár a krumplit leginkább francia burgonyaként kedvelik, ezért többnyire így is készítjük el. Szeretik a pá(Zolczer László ill. felvétele) Napjaink Szencre is. Az árut saját magunk hordjuk szét két Aviánkkal. Az egyiket béreljük, a másikat pedig lízingben üzemeltetjük. Az üzem tíztagú személyzetből áll. Öten dolgoznak az egyik műszakban - délután egytől este tíz-tizenegy óráig öten pedig a másikban - este kilenctől hajnali négyig, ötig. Az átlagos napi teljesítmény mintegy hatszáz darab egy kilogrammos kenyér, valamint úgy hatezer péksütemény. Korszerű gépsorok és - „zsákgondok“ A féli péküzemben a kézi munkaerőt - a modern gépsoroknak köszönhetően - igencsak kímélik.- Az olasz Polin gépek valóban nagyon modernek, talán a környéken mi rendelkezünk az egyik legtökéletesebb gépi felszereltséggel. A Bravo gép formálja és méri a tésztát, így tulajdonképpen csak a kenyér készítésénél kell kézi munkaerőt alkalmaznunk. A péksütemények gyártásánál szinte mindent a gépek végeznek. Ezzel szemben nem kevés fejtörést okoz számunkra az alapanyag, vagyis a liszt. Nem, szerencsére nem a minőséggel vannak problémáink. Hanem az árakkal. Egészen pontosan a szállítási költségekkel, valamint a zsákok árával. Fő szállítónk, Diószeg ugyanis ez évben módosította a feltételeket. Egy fuvarért - ami körülbelül 90-100 zsák - ötszáz koronát számláz, s emellett minden egyes, zsákért negyvenöt koronát kér. S ez még mind semmi! A zsákokat nem veszik tőlünk vissza. Tavaly egy zsák harmincöt koronába került, de a következő szállításnál az üres zsákokat elvitték tőlünk. Most mi itt mit csináljunk az üres zsákokkal? Ilyen téren is harcolnunk kell a piacért. Próbálkozunk újabb szállítókkal. Konkrétan a szenciekkel és a pozsonyiakkal. S amelyik feltétel számunkra a legkedvezőbb lesz, ahhoz alkalmazkodunk. Mert nem csupán a pertnereknek kell megfogniuk a pénzt. Nekünk is minden koronára szükség van. Főképpen ilyen kegyetlen adóztatási és biztosítási körülmények között. SUSLABÉLA rolt gombócot, a halat és a kirántott húst. A körítések közül a rizs iránt van a legnagyobb érdeklődés. Kicsit furcsa, hogy a párolt zöldségre keveseknek fáj a foguk, ezért többnyire salátakészítményként bocsátjuk rendelkezésükre a nélkülözhetetlen vitaminforrást. A tejet is pudingba „rejtve“ sózzuk rá a fejlődésben lévő gyerekekre. Különben, amiről kiderül, hogy nem megy, azt az ételt nem is erőltetjük. Az új (összetételű) ételeket nehezen fogadják el, így kevés sikerrel próbálkozhatunk az ésszerűbb (laktovegetariánus) jellegű táplálkozási szokásrend kialakítását illetően. • A felsőbb „iskolaügyisekkel“ és az ellenőrző szervekkel milyen viszonyban vannak?- El kell mondjam, hogy az akadékoskodáson kívül nem sok másban részesítenek bennünket. A tanács- és információadás nem a kenyerük, pedig ehhez kellene leginkább érteniük. Mindössze abban élik ki feljebbvalóságukat, hogy igyekeznek betiltani a repetát. Holott tudniuk kellene, hogy nem mindegyik gyerek egyforma étkű, így aki kevesebbet kér, annak kisebb adagot adunk, akinek viszont nagyobb az étvágya, attól nem sajnáljuk a duplát. Mondom, így csináljuk, de ha rajtacsípnek bennünket a „törvénytelenségen“, akkor bezzeg megkapjuk a magunkét, no meg a fizetésünk is bánja. • Úgy tudom, hogy február elsejétől többet kell fizetni az iskolai étkeztetésért, bár az élelmiszerek árának állandó növekedése messze meghaladja majd az ebéd ellenértékéből befolyó összeget. Ebben az esetben mire számíthatnak az önök konyháján étkezők?- Erre annyit mondhatok, hogy mi továbbra sem szeretnénk csalódást okozni az „ellátottjainknak“. S mivel a főzéshez, az alapanyagon kívül szakácsművészetre is szükség van, mi igyekezni fogunk ezt a hozzáadottértékadó-mentes tulajdonunkat a nálunk étkezők javára gyümölcsöztetni. (korcsmáros) Az anekdotákból ismert Móricka többek között arról volt nevezetes, hogy mindenről ugyanaz - legtöbbször a szex - jutott az eszébe. Valahogy így van ezzel a ZMENA című szlovák lap is, mely minden kezdeményezésben, megmozdulásban és jelenségben, amely Szlovákia magyar többségű területein tapasztalható, csakis a szlovákellenséget és a nacionalizmust véli látni. Ezt bizonyítja Robo Matejovicnak a nevezett hetilapban közzétett „Rozhodne Rada obrany SR?“ (Dönt a Szlovák Köztársaság Védelmi Tanácsa?) című cikke is. A szerző a közismert téma feldolgozásakor és ismertetésekor ugyanis bőségesen alkalmazta a véletlen vagy tuda-Minden logikát nélkülöz az a kijelentés is, hogy a létesítmény nem jelenti a környék militarizálását, és nem jelent potenciális háborús veszélyt a környék lakosai számára. A királyhelmecieket aligha nyugtatja meg az, hogy háborús konfliktusok esetén a katonákat elvezénylik, hiszen bizonyára még mindnyájan emlékezünk az iraki háborúra, ahol az elsődleges célpontok az észlelőberendezések voltak, vagyis az ellenfél megvakítása és megsüketítése. A cikkíró teljesen félreérti (?) a helyzetet. A Nagyhegy ugyanis már 1975 óta a „C“ kategóriás védelem alatt áll, a mostani igyekezet Adalék a királyhelmeci Nagyhegy-ügyhöz A tények továbbra is erősebbek tos tárgyi és ténybeli tévedéseket, tendenciózus csúsztatásokat, belemagyarázást és saját prekoncepcióinak tényként történő beállítását, s még arra sem ügyelt, hogy saját állításával olykor ellentmondásba ne kerüljön. A cikk írójának többek között az is feltűnt, hogy a királyhelmeci Nagyhegy védelmében többnyire magyar nemzetiségű lakosok gyűltek össze tüntetni. Hát igen, nagy bűn ez egy olyan kisvárosban, ahol a lakosok 81 százaléka vallja magát magyarnak! Nekünk tehát - e logikát követve - csak akkor lenne jogunk fellépni, ha ilyen megmozduláson is biztosítanánk az országos nemzetiségi arányt? Matejovic úr tájékozatlanságát ékesen bizonyítja, hogy alaposan „lefaragja“ a Bodrogköz szívében, 264 méterrel tengerszint fölött magasodó dombot 110 méterre. A Nagyhegy kiváló stratégiai helyzetét részletezi, és fel sem merül benne, hogy erre a célra sokkal inkább megfelelne teszem azt a hadsereg tulajdonában levő, 1000 métert is meghaladó Vihorlát bármelyik magaslata, ahonnan nem három, hanem négy szomszédos állam megfigyelése is lehetővé válna! Mély megértéssel és egyetértéssel ismerteti a katonai tervező elképzeléseit, miközben fel sem fogja, hogy a közölt öthektáros foglalás tulajdonképpen nagyon értékes védett terület. Ha mindehhez hozzászámítjuk még a szükséges utat és a közművesítést - amelyek mellesleg aligha kerülhetik ki egyes gazdák kertjeit - további területvesztésre is sor kerül. Matejovic úr a továbbiakban ártatlan naivitással közli, hogy a hadsereg felajánlotta Királyhelmecnek új csatornahálózat, vízvezeték, gázvezeték, szemétdomb és új munkahelyek létesítését. Mindez nagyon kecsegtető, csupán néhány aprócska hibája van. Először is a városnak van víz- és gázvezetéke, sőt kiszemelt új szemétlerakó helye is, és hogy a hadsereg által kilátásba helyezett beruházások csakis a létesítendő katonai objektumokra vonatkoznak! Az új munkahelyek meg az „importált" katonáknak kellenek, amint arról később maga a szerző is beszél. Ilyen állítással talán sikerül megszédíteni némely szőlősgazdát, akik szinte már látják telkükön a gáztűzhelyet, a villanyvilágítást és a vízcsapot. Pedig sokkal inkább valósabb az a távlat, hogy némely szőlőskertet kisajátítják majd az útépítés és a közművesítés céljaira. pedig összhangban van az intézményes szlovákiai természetvédelem ütemtervével, a védelem továbbfejlesztéséről és bővítéséről. Ezt, mint a kutatás személyes szervezője és résztvevője tanúsíthatom, de vannak persze írásos dokumentumok is erről. Ugyancsak nem állja meg a helyét az az egybevetés, hogy a kiskertészkedők tevékenysége ugyanúgy veszélyezteti a természeti értékeket, mint egy építkezés, konyha, szállások, közművek stb. létesítése. Nevetséges továbbá azzal vádolni a városi hatóságokat, hogy kikapcsolták a Kishegyen működő tévéerősítőt, hiszen az a posta tulajdona, a város nem rendelkezik vele. Főbenjáró bűn a cikkíró szemében, hogy a helyi önkormányzat nem fogadja kitörő örömmel a katonai kezdeményezést, és sajátságos, bizonyára célzatos csúsztatással, bevonja ebbe a körzeti hivatal előjáróját, pedig ő az ügyben nem is nyilvánított véleményt. A szerző elismeri, hogy a helyi hatóság engedélye nélkül a katonák elképzelései csak úgy valósulhatnak meg, ha a védelmi tanács félresöpörve a deklarált elveket és a létező törvényeket, mégiscsak kisajátítja a Nagyhegy egy részét. Megértem viszont Matejovic úr aggodalmát: miszerint ha ez megtörténik, a közvélemény aligha fogja úgy értékelni, mint a kormány demokratikus intézkedését. Az írás végén sajátságos elszólás van. Először is feledve az utóbbi állításokat, hogy nincs szó militarizálósról, sőt a helyiek örülhetnek a munkalehetőségnek, közli, hogy a királyhelmeci szlovák kisebbség (a szerző terminusa) bizonyára örülni fog annak, hogy sorait katonák is megerősítik, akiktől lelki támaszt is kaphat. Azt hiszern, nem igényel bővebb magyarázatot az állítás, miszerint semmilyen ország lakossága soha nem lép fel a hadsereg terjeszkedése ellen. Példák százait sorolhatnánk, elég csupán a prostéjovi katonai röptér elleni akciókat vagy a még közelebbi eperjesi helikopteres egység telepítése ellen végzett kezdeményezéseket említeni. De én személy szerint, mint természetvédő és lelkes lokálpatrióta félretéve az egyoldalú katonai célzatosságot tiszta szívből kijelentem, hogy ugyanígy harcolnék a Nagyhegy megmentéséért, ha tegyük fel, egy magyar vállalkozó le akarná fejteni, vagy a csúcson kacsalábon forgó várat kívánna építeni. És azt hiszem, ezzel nemcsak én vagyok így. BOGOLY JÁNOS
