Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-11 / 34. szám
Jó reggelt, Tokió! ____________________Szabad Í J.SÁG 5 1993. február 11. Hol a Aki Pozsonyból indulva egészen Nagykaposig járja be a magyarlakta településeket azzal a céllal, hogy előfizetőket toborozzon irodalmi folyóirataink számára, betekintést nyer a szlovákiai magyarság egy részének szellemi életébe is. Ahogy végiggondolom a négy nap alatt tapasztaltakat, számomra az Irodalmi Szemle és a Kalligram terjesztése, illetve nem terjesztése, vagy hogy még pontosabb legyek, nem terjedése jelzi leginkább szellemi életünk stagnálását. A Szemle ugyanis egyszerűen kikopott az újságárusbódék kínálatából. Ipolyságon, Losoncon, Rimaszombatban, Rozsnyón, Kassán, Nagykaposon és Királyhelmecen nem láttam belőle egyetlen számot sem. A könyvesboltokban szintúgy. A Kalligram szerkesztői valamivel ügyesebbek voltak, mert ők az eddig megjelent számokat ötösével, tízesével elhelyezték, ahol tudták. Az Irodalmi Szemlével rosszabb a helyzet; a megkérdezettek azt hitték, hogy már meg sem jelenik. Szerkesztői így most csak egy szűk körű előfizetői bázisra számíthatnak. Amennyiben a színvonalat tartani tudják, s erre a főszerkesztő, Tőzsér Árpád személye a garancia, mindez nem is jelentene végső veszélyt. Ugyanez mondható el a Kalligramról is, amelyet inkább az elit szemlélet jellemez és minősít. Tudvalévő, hogy az ilyen jellegű periodikumok megjelentetése a kiadó számára nem jelent semmiféle anyagi hasznot. Ezért van az, hogy kulturális közösségünk nívójának szinten tartására állami támogatást adnak a kiadóknak. Ezek szerkesztői aztán, ahogy tőlük és körülményeiktől telik, teszik a dolgukat. Tehát akárhogy is van, a korábbiakhoz képest legalább látszólag jobban állhatnánk. Akkor meg hol a hiba? Például a Postai Hírlapterjesztő munkájában, hozzáállásában. A szolgálat rimaszombati igazgatónője kijelentette, hogy pozsonyi, vagy más, járásukon kívül eső kiadású folyóiratokat nem terjesztenek, ez a fővárosi igazgatóság dolga. Ott viszont már az a helyzet, hogy egy-egy szám postázásának költsége meghaladja a folyóirat árát. Az Irodalmi Szemle jelenleg hiba? 8 koronába kerül. Úgy látszik, a PNS mamutcég is a többi szocialista őshüllő sorsára jut. Ez még talán nem is lenne olyan nagy baj, hiszen a havipéldányszámok vígan beférnek a kiadó mikrobuszába, aztán körzetenként mindenütt vannak már magán könyvkereskedők és lapterjesztők. Egy kis odafigyeléssel és igyekezettél könnyen megoldható az egész. Akkor mégis hol a hiba? Ez már bonyolultabb kérdés, de két-három példával megpróbálom szemléltetni. Konkrétan az általunk meglátogatott magyar tanítási nyelvű szakiskolákból és gimnáziumokból tudnék kiindulni. Az egyiknek rátermett, dinamikus magyartanámője van. Szakiskolában vagyunk, de a diákok nyitottak, felszabadultak, érdeklődők. A tanárnő nem nagyon tudja, mi lehet most a Szemlével, megszűnt-e, vagy még létezik? A korábbi évfolyamok viszont bőrkötésben (!) sorakoznak a tantestület irodájában. A diákoknak Csehy Zoltán szemelvényeket olvas fel az első számból, a többi iskolához hasonlóan itt is Hizsnyai verseivel kezdi. A diákok, noha már két óra is jócskán elmúlt, nem akarnak ebédre se menni, figyelmesen hallgatnak, alig tudunk elszabadulni. Kultúra Az építészeti szakiskolában elhúzódott felolvasás, beszélgetés miatt késve érkezünk az óvónőképzőbe. A növendékek hátramaradt kis csoportja, kapva az alkalmon, megkönnyebbült hangulatban rajzik a kollégium felé. Megúszták, azt hiszik. Lehet. A következő kisvárosban hasonló a program: folyóiratismertetés, felolvasás. Itt is körbejár az első szám, de úgy tűnik, a tanárnő jelenléte feszélyezi a diákokat. Kérdés alig van, egy fiú menti meg a helyzetet, aki azt tudakolja, miért olyan kevés ebben az irodalmi hogyishívjákban a vers meg a jó novella. Szerinte meglehetősen száraz az egész az ő korosztályának ... Leszámítva, hogy ilyen visszafogottak a gimnazisták, látszólag minden rendben volna. Mégis, ami az irodalmi tájékozottságot és az alapműveltséget illeti, valami nincs rendjén. A gyerekekből harapófogóval sem lehet kihúzni, mit olvasnak jelenleg. Nyugat felől ide is begyűrűzött volna az a bizonyos „video-idiotizmus“? A magánújságárusnál, aki meglepően jól tájékozott a könyvújdonságok és a különféle fajsúlyú folyóiratok dolgában, lesújtó véleményt hallunk a helybeliek olvasásigényéről: „Nem fogy el komolyabb szellemi termék, ezért le kellett mondanom a Magyar Naplót is, az Élet és Irodalmat egyetlen ember vásárolja, a gimnáziumi tanárnő esetleg csak a Kiskegyedet vagy a Nők Lapját veszi meg.“ Az egészségügyi szakiskolában az idősebb, szaktantárgyat előadó tanárnő kedves és tapintatos vendéglátó, csak néha néz be, hogy ne feszélyezze a jó hangulatú, kötetlen beszélgetést. A gyerekek itt is élénkek, érdeklődők, a találkozó ismét elhúzódik, mindnyájunk örömére. A magyartanárnővel csak lent, a tantestületiben találkozunk. Már az utcán jut eszembe, hogy megkérdezhettem volna tőle, ő vajon miért nem jött be egyszer sem a beszélgetés alatt? Mutatóba talán csak ennyit. Egy ilyen rövid körút során sokat nem tud meg az ember, csak a régi igazság igazolódik be újra, hogy a nyelv, lélek, szellem ügyében minden a tanárokon és a szűkebb környezeten múlik. BETTES ISTVÁN Vajon gondoltak, gondolhattak-e arra Mede Pistáék, Gyüre Lajosék és mindazok, akik ott bábáskodtak az Ifjú Szivek bölcsőjénél, hogy több évtized elteltével ez az évekig csak vergődő együttes elindul világhódító útjára? Nem gondoltak, nem is gondolhattak, hiszen már az is óriási sikernek számított, hogy az alapítás után jónéhány esztendővel magyar műsorszámaikba szlovák táncokat iktatva eljuthattak a „baráti“ Magyar Népköztársaságba. Persze, azóta már sok víz folyt le a Dunán, az Ifjú Szivek táncosai sok országot bejártak és most először adódik alkalmuk arra, hogy a felkelő nap országában, Japánban is megismerjék őket. Ki tudja, mit mondanak a csallóközi, a gömöri és a keletszlovákiai táncok a japánoknak, hogy fogadja az ottani közönség a Szlovák Népiegyüttes és az Ifjú Szivek táncosaiból összeállított csoportot és a muzsikát szolgáltató Ghymes együttest? „Az európai folklór iránt nagy az érdeklődés Japánban és a népi hagyományokon alapuló táncok biztos sikerre számíthatnak, különösen ha vidámak, játékosak“ - állítja az akció menedzsere, s ő már csak tudja, hisz maga is a felkelő nap országából érkezett. Tetsou Masunaga úr az európai népművészet megszállottja. Évek óta járja Magyarországot, Szlovákiát, Erdélyt és Jugoszláviát a népi hagyományok után kutatva. A rendkívül rokonszenves, negyvenes férfi vérbeli menedzser. Ha kell, fényképez, ha kell, autót vezet, miközben arcán örökké ott ül a jellegzetes japán mosoly. Anyanyelvén kívül beszél angolul s kitűnően megérteti magát magyarul és románul is. Tavaly egy romániai magyar együttest szerződtetett. Mint mondja, a vendégszereplést csak nagy nehézségek árán sikerült elintéznie, mivel magyarokat nem szívesen engednek külföldre. Tetsou Masunaga az erdélyi népművészet, elsősorban az erdélyi táncok és muzsika szerelmese, az erdélyiek között tanult meg magyarul is. Csupán a népi együtteseket támogatja, mert mint vallja, minden művészeti ág alapja a népművészet. Hogy mennyire jártas az utóbbiban, bizonyítja arra a kérdésre adott válasza is, hogy vajon a Szarka Tamás és Robert Puskár vezette zenészek nincsenek-e kevesen: „Mit gondolsz, falun hány zenész szokta kísérni a táncokat? Három-négy és az éppen elég.“ Masunaga úrtól a továbbiakban azt Tetsou Masunaga, az európai folklór szerelmese is megtudtuk, hogy az együttes február 23-án Bécs és Párizs érintésével indul Japánba és március 30-án tér haza. A több mint egy hónap alatt huszonnégy alkalommal lépnek színpadra és csupán Japánban több mint 15 ezer kilométert utaznak. Minden hatodik nap után kapnak egy szabadnapot. Minden arra vall, hogy ez a feszített ritmusú japán turné nem lesz holmi kéjutazás, de biztos, hogy rengeteg művészi élménnyel térnek haza az együttes tagjai. Számunkra viszont az jelenti a legtöbbet, hogy hírt visznek rólunk a távoli Japánba is. Február 24-én, amikor az Ifjú Szivek táncosai, zenészei kiszállnak Japánban a francia légitársaság gépéből, magyarul köszöntik a 12 milliós fővárost: Jó reggelt, Tokió! CSIKMÁK IMRE Ezt a táncot is bemutatják Japánban Az osztrák Dávid kilencéves. Iskolába jár, de otthon még órákig eljátszogat az építőkockáival. Rossz tanuló, rendszeresen elfelejti, mi a házi feladat, pedig gondos szülei mindent megtesznek fiuk jövője érdekében: korrepetitort fogadnak mellé, zongorára, angolra járatják... Dávidra mégis egyre több a panasz az iskolában; rendetlen, nem figyel, agresszív... És amikor egy szép napon megharapja a tanító nénit, nem marad más hátra, mint pszichológushoz fordulni. A terápia során kiderül, hogy Dávid naponta mindig egy órával korábbra húzza fel a vekkert, mivel, mint mondja: „Nekem napközben sosincs időm játszani.“ A megoldás? Dávid délutánjait fel kell szabadítani! A pszichológusnak persze korántsem egyszerű meggyőzni a lelkiismeretes, fiuk jövőjéért aggódó szülőket, hogy írassák át a gyereket egy másik (ne adj’isten kevésbé elit) iskolába, és a számára kínszenvedést jelentő zongoraórát is töröljék „Nincs időm soha játszani!“ Boldog gyermekkor? hetirendjéből. Dávid végre kedvére játszhat délutánonként. Az új osztályban már mint „normális" gyereket fogadják be, rövidesen korrepetálásra sem szórni és nem fenyegeti többé a tanító néni testi épségét. A nyugat-európai gyerekek még sohasem éltek olyan magas életszínvonalon, mint napjainkban. Lépéselőnyük a volt szocialista országokban és a harmadik világban élő kortársaikkal szemben óriási. A jóléti államok elsősorban szociális biztonságot nyújtanak a gyermekeknek és tehetségük, képességeik kibontakoztatására a lehetőségek széles skáláját kínálják. Hogy baj ilyen kedvező életfeltételek mellett is akad bőven, arra nyugati pszichológusok és pedagógusok jelentős tábora igyekszik felhívni a közvélemény figyelmét. Szerintük a gyerekek életének agyonszervezése, a racionális idő- és életrendbe kényszerítő szülői „gondoskodás“ gyakran épp az ellenkezőjét eredményezi: megakadályozza a gyerekek szociális kapcsolatteremtési képességének fejlődését, kreativitásuk kibontakozását; ehelyett agresszivitást, egoizmust és pszichés zavarokat válthat ki. A piacgazdaságon alapuló társadalom teljesítmény- és sikercentrikus. A konkurenciaharcban helyt állni nem könnyű, és ennek súlya ránehezedik a legfiatalabb nemzedékre is. Amíg a szülők lázasan keresik csemetéjük számára a megfelelő iskolát, tanfolyamot, sportkört, nyelv- és zenetanárt, addig nem veszik észre, hogy az állandó versenypályára kényszerített gyerek elveszti gyermekkorát. „Amikor kislány voltam, szerettem nézni az esőcseppeket az ablaküvegen" - árulja el magáról Sindelar, a neves osztrák pszichológusnő, akinek meggyőződése, hogy napi két óra kötetlen szabadidőre minden iskolás gyereknek szüksége van. A szülők attól tartanak, hogy fiuk vagy lányuk csak értelmetlenül fecsérli a drága időt, amikor játszik, álmodozik, vagy épp az esőcseppeket bámulja az ablaküvegen. Pedig erre szüksége van. Elengedhetetlenül fontos a gyerek belső világának kiéléséhez szabad teret és időt biztosítani. A túlterhelés és az agyonfoglalkoztatás épp olyan káros lehet, mint a gyerek teljes elhanyagolása. A felnőtt léptékű taposómalom kisöregeket, koravén, boldogtalan gyermekeket termel. A statisztika szerint Ausztriában az iskolások több mint tíz százaléka szorul korrepetálásra, és szülői segítség nélkül szinte egyikük sem boldogul. A 6-14 évesek korosztályában minden ötödik gyereknek fejfájási panaszai vannak, egy negyedük alvási zavarokkal küzd. A problémás gyerekek körében óriási méreteket ölt a különböző fájdalomcsillapító- és nyugtatószerek fogyasztása. Az iskola a jelenlegi követelményszintet nem adhatja alább, és a szülő sem enged elvárásaiból, hisz a gyereknek fel kell készülnie a kemény életre, meg kell tanulnia érvényesülni és harcolni, mert különben a konkurencia forgataga a társadalom perifériájára sodorja. „Hovatovább egyre anakronisztikusabb a gyerekek dolgoztatásán csak a fizikai munkával való megterhelést érteni. A gyermekek dolgoztatása a fejlett nyugati országokban sem szűnt meg, csak új formát öltött“ - állítja Jens Qvortrup dán gyermekpszichológus a legújabb szociológiai kutatások eredményeire hivatkozva. Feldolgozta: Reiter Éva
