Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-06 / 30. szám
4 Szabad ÚJSÁG Kultúra 1993. február 6. „Amíg a szívem dobog___“ A templomot vagy az iskolát Az ötvenes évek közepén a kántortanítóknak dönteniük kellett, az iskolát választják vagy a templomot. Ekkor már nyilvánvalóvá vált: ugyanaz a személy eme két intézménynek egyszerre nem szolgálhat, tilos volt a vallási szertartásokra járni. Sőregen a templomban akkortájt egy jóhangú kántortanító énekelt. Miután az említett kényszer hatására visszavonult, a templom kántor nélkül maradt. Kántor dolgában a szomszédos falvak sem álltak jobban, ezért vasárnaponként a falu hajdani tanítónője - aki már nem dolgozott a pályán- kezdte el az énekeket, persze orgonakíséret nélkül. Templombajáró és jóhangú fiatalemberek azonban bőven akadtak Sőregen, de olyan, aki az orgonán is tudott játszani - egy sem. Volt azonban egy gyerek, Vilinek hívták, aki odahaza megtanult harmonikázni...- Amikor kántor nélkül maradtunk- mondja Legnár József, Sőreg és Csorna jelenlegi kántora -, édesapámmal felballagtunk a templomba. Vili, az unokabátyám is velünk tartott. Édesapám minden miseéneket ismert, leült az orgonához és elhatározta, hogy megtanul rajta játszani. Vilivel a fújtatót tapostuk. Édesapám akárhogy is igyekezett, ujjai csak nem engedelmeskedtek. Nem úgy mozogtak a billentyűkön, mint ahogy szerette volna. „Talán majd én“- szólt Vili a sikertelen kísérletek után. Vili a kottát nem ismerte, de hallás után mindent eljátszott a harmonikán. Édesapám elkezdte az éneket, Vili megtalálta a hozzá illő kíséretet. így hármasban gyakorolgattunk egy ideig, a miséken pedig már Vili orgonáit, édesapám énekelt, én pedig nagyon figyeltem. Néhány hónap múlva már én is tudtam az énekeket, az orgonán is megtaláltam a billentyűket. Egy februári vasárnap délután már egyedül kántoroskodtam a litánián. Ekkor múltam tizenkét materialista eszméket oktató tanítónak Legnár József, Sőreg és Csorna kántora (A szerző felvétele) éves. Mivel vékony gyerekhangom volt, a miséken édesapám segített énekelni. A kottát akkor még nem ismertem. Úgy döntöttem, pap leszek, és beiratkoztam a füleki gimnáziumba. Már fél éve tanultam ott, amikor behívatott az iskolaigazgató. Kitudódott a kántoroskodásom, azért rendelt magához. Kitudódott?! Soha nem is titkoltam, tizennégy éves koromtól már halottakat is búcsúztattam, tehát könynyen kitudódhatott. Az irodában nemsokáig folyt a beszélgetés, az igazgató úr választási lehetőséget adott: a templomot vagy az iskolát. Valamelyiket azonnal ott kellett hagynom. Összepakoltam, a gimnáziumot hagytam ott, és ezzel meghiúsult álmom, a teológia elvégzése is. Elmondtam a tisztelendő úrnak, mit történt, az ő segítségével bekerültem Losoncra egy inasiskolába, ahol kitanultam a villanyszerelői szakmát. Losoncon a tanítás után gyakran meglátogattam a helyi plébániát, jártam a kántorral énekelni, tőle tanultam meg a kottát is. Februárban lesz harminchét éve, hogy Legnár József azon a bizonyos litánián először ült le az orgona mellé. Harminchét év az egyház szolgálatában... Számtalan halotti búcsúztatót írt meg, elbúcsúztatott rokont, jóbarátot, ismerőst, ismeretlent. Volt, amikor nem bírta végigénekelni, könynyeitől nem látta a betűket, ekkor édesapja folytatta helyette. Néhány éve füzetbe írja a halottbúcsúztatókat, naplót vezet. A füzetek 764 búcsúztatót őriznek...- A vasútnál dolgoztam - emlékezik viszsza Legnár József - bizony gyakran hívtak temetésre munkaidőben is. Kollegáim mindig vállalták helyettem a műszakot, a mesterem pedig azt mondta: „Józsi, a halottakat el kell temetni". Nagyon rendesek voltak hozzám, minden temetésre eljutottam. Néhány hónapja baleset ért: rosszul léptem le egy szerelvényről, elestem és eltörött a hátgerincem. Azóta a hétköznapi miséken is részt veszek. A harminchét év alatt sok szép élményben volt részem. A miseénekek közül számomra a legkedvesebb az „Amíg szívem dobog... “ kezdetű. A csigalépcsőn felballagunk a „karba“, Legnár József leül az orgona mellé, játszik és énekel. Azt szerettem volna még megtudni tőle, hogy betegen meddig végzi még ezt a nemes szolgálatot. Válasz helyett új énekbe kezd: „Amíg szívem dobog...“ FARKAS OTTÓ Megkérdeztük az új főszerkesztőt Milyen lesz a Nógrádi Szó? Amikor tavaly a Novohradské noviny szerkesztősége kidobta addigi közös losonci otthonukból a Nógrádi Szó szerkesztőit, a kéttagú társaságnak a Füleki Városi Hivatal a Vigadó épületében szorított helyet. A kiadás költségeit azonnal magára vállalta az International Worldline pozsonyi kirendeltsége. Hogy miért éppen ez az ismert kiadó? A válasz kézenfekvő, ha tudjuk, hogy a kirendeltség megbízott igazgatója Jurecsek Éva füleki lakos. Néhány szám megjelenése után azonban a főszerkesztő, Ardamica Ferenc megvált a laptól. Megüresedett helyére Polgári László került, őt faggattuk a lappal kapcsolatos terveiről.- Új köntösben és új rovatokkal jelent meg a Nógrádi Szó első száma. Ezentúl Így néz ki majd' a lap, vagy tartogatsz még valamit a tarsolyodban?- Ha a lap formájára, méreteire gondolsz, akkor azt válaszolom, hogy igen, ilyen lesz a lapunk. Új helyen nyomják, Baktin, a Mokány Nyomdában, és ez az a méret, amelyben kölcsönösen megegyeztünk. Az előzőnél jóval kisebb, amolyan hetilap formájú. Nekünk még újdonságnak számít - másutt már bizonyára nem -, hogy januártól számítógéppel szerkesztjük a Nógrádi Szót.- És tartalmilag?- Lényegében ez a feladat nekem is új. Az első számban ugyan már megvalósítottunk néhány módosítást, de ez még nem minden. A lap tovább csiszolódik, és valószínűleg csak a negyedik, ötödik számtól lesz tartalmilag olyan, mint szeretnénk. A második számtól kezdve a fejléc is megváltozik. Sok érdekes, rövid írást szeretnénk közölni. Az első számban indított rovatok közül az Élet pulzusán és a Megkérdeztük mindenképpen megmarad. Az elsőben mindig egy vállalatot vagy egy sikeres magánvállalkozót mutatunk be, a másodikban pedig időszerű, közérdekű kérdésekre keresünk választ az illetékeseknél. A kultúra- és a sportoldalunk szintén marad, s a gyerekek is megtalálják azt, ami koruknak, érdeklődésüknek megfelel. A szabadidő oldalunkon minden alkalommal közlünk keresztrejtvényt, amelyet érdemes lesz megfejteni, mivel szponzoraink értékes ajándékokat szánnak a nyerteseknek.-Hogyan oldjátok meg a terjesztést, hogy a lap a legkisebb faluba is eljusson?- Első számunk csupán kétezer példányban jelent meg, ami a korábbi időszakhoz képest visszalépést jelent. Nem azért rendeltünk kevesebbet, mert kevesebben olvassák lapunkat, hanem így igyekszünk csökkenteni a remitendát, tehát a költségeket. Közben folyamatosan bővítjük terjesztői hálózatunkat. Többek között van olyan elképzelésünk, hogy átlépjük a járás határát és a néhai Füleki járás falvaiban is - nevezetesen a Medvesalján, Ajnácskön, egészen Balogfalváig - áruljuk a Nógrádi Szó példányait. Szeretnénk az országhatárt is átlépni, és legalább ezer darabot Salgótarjánban és környékén eladni.- Marad továbbra is a „kéthetilap“?-Egyelőre igen, de még ebben az évben hetilappá akarunk válni. _t6_ Pénzhiány és közművelődés Mindenki másképp csinálja A határokon átnyúló kulturális kapcsolatok hozzájárulhatnak az államhatárók jelképessé válásához, valahogy úgy, ahogy az nyugateurópai szomszédainknál már természetes. (Hogy ez mikor valósul meg, és megvalósul-e egyáltalán, azt kormányunk jelenlegi külpolitikáját figyelembe véve igencsak nehéz megjósolni.) A nemzeti kisebbségek esetében a regionális együttműködésnek van még egy igen fontos vonatkozása. Segíthet a nemzetiségi kultúra fenntartásában, ápolásában, az asszimiláló hatások kivédésében. Ilyen kezdeményezés tanúja lehettem Nagykaposon, ahol a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ mutatott be csaknem egész napos műsort. A legnagyobb érdeklődés a történelmi játszóház előadását kísérte. A gyerekek megismerkedhettek őseink mindennapi életével, vándorlásukkal az őshazából a Kárpát-medencébe, a honfoglalás körülményeivel. A késő délutánba nyúló műsor keretében bemutatkoztak a művelődési központ hagyományőrző csoportjának legifjabb néptáncosai és zenészei is. Az előadás szünetében Sajó Atillával, a kazincbarcikai művelődési központ vezetőjével beszélgettünk.- Tulajdonképpen hogyan jött tétre a kapcsolat a nagykaposiakkal?- A kazincbarcikai önkormányzat tavaly regionális találkozót szervezett Aggteleken, amelyen észak-magyarországi és dél-szlovákiai önkormányzatok képviselői vettek részt. Itt merült fel a kulturális csereakciók lehetősége. Másfél hónappal később néhány nagykaposi gyerek már részt vett a Hajdúböszörményben megrendezett hagyó- ■ mányőrző táborozáson. Megismerkedhettek a pásztorélettel, a különféle kézmüvesműhelyek munkájával, tarisznyát szőttek, agyagedényt égettek, gyapjúval, bőrrel dolgoztak. A táborozás a Hortobágyon, a kéti vásáron végződött, ahol a gyerekek a maguk készítette munkákat árusították. A vásár bevételéből egy kétnapos rozsnyói kirándulás költségeit fedeztük.- Hogyan alakulnak kapcsolataik a továbbiakban?- Közös nyári táborokat tervezünk, és szívesen segítenénk módszertani tanácsokkal az itteni pedagógusokat. Nálunk nagyon eredményesnek bizonyult a kézműves játszóházi programok bevezetése az oktatásba. Szívesen meghívjuk itteni kollégáinkat egy munkalátogatásra, ahol megismerkedhetnek módszereinkkel.- Szlovákiában egyre kevesebb pénz jut a kultúrára, a felsőbb szenek elvárják, hogy a kultúra, a művelődés területén dolgozók a piacgazdaság szellemében tevékenykedjenek. Mi erről az ön véleménye?- Bevallom, megijedtem, amikor meghallottam, hogy itt miből tartják fenn a kultúrházakat. Nálunk a művelődési házak fenntartását az önkormányzat biztosítja. Nekik maguknak a fenntartási költségek mintegy 20-25 százalékát kell megtermelniük. Ebben a mozi és a könyvtár is benne van, de ezektől semmiféle bevételt nem lehet várni. Megindultak a műholdas adások, terjed a kábeltévé, a video, így sok helyen megszüntették a mozikat. Biztosra veszem, hogy öt év múlva azzal fognak kínlódni, hogyan élesszék fel újra a mozihálózatot.- önöknél jelenleg hogyan néz ki a művelődési ház finanszírozási rendszere?- Nálunk az ún. fejkvóta-rendszer érvényes Ez azt jelenti, hogy az állami költségvetésből a város minden polgára után 250 forintot kapunk.- Hány lakosa van Kazincbarcikának?- Harminchétezer. Ez a támogatás tehát kb. 9,2 millió forintot jelent. Ehhez jön még az önkormányzat 11-12 milliós támogatása, a szponzoroktól, vállalkozóktól szintén összegyűlik 2-3 millió, végül a művelődési központ saját bevételei a különféle tanfolyamokból, rendezvényekből. Úgy számítjuk, ebben az évben kb. 33 millió forinttal gazdálkodhatunk.- A nagykaposi művelődési ház tavaly 350 ezer korona támogatást kapott...- Ne csak a puszta számokat hasonlítsuk össze. Magyarországon jóval magasabbak a szolgáltatások árai, az épületek fenntartási költségei. Fiókkönyvtáraink, kiállítótermeink, ifjúsági házaink vannak. Ezért sokkal több a dolgozónk is. Mindamellett elismerem, hogy az említett összeg valóban kevés. Végül is az önkormányzatnak kell eldöntenie, mennyire tartja fontosnak a kultúra támogatását. Ez függ az önkormányzati testület összetételétől is, de hát ez végső soron a szavazatok arányát, a lakosság véleményét tükrözi.- Milyen az érdeklődés Kazincbarcikán a művelődési központ rendezvényei iránt?-Tavaly 136 rendezvényünk volt 314 átlagos nézőszám mellett. A bemutatótermünk 400 férőhelyes, így ez nem rossz arány. Nincs okunk panaszra. TÓTH FERENC I Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a kortárs szlovákiai magyar írók portréit még megrendelhetik. Az lenne a legjobb, ha maga a megrendelő sorolná fel, kiknek a fotójára tart igényt. A felvételek készítője, M. Nagy László postaforai magyar írók arcképcsarnoka dultával közli az árakat, s ha véglegessé válik a rendelés, postázza a képeket. Kérjük, az alábbi címre írjanak neki: Fotoagentúra M. N. L., 821 07 Bratislava, Bodrocká 14. Lovicsek Béla Fülöp Antal Soóky László Juhász R. József
