Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-01 / 25. szám
4 Szabad ÚJSÁG A Csallóköztől a Bodrogközig 1993. február 1. Összefogásban a jövő Egy faíuközösség összehajol Kevés településnek van az országban az ájihoz hasonló hangulata, légköre. Az Impozáns tornai vár mögötti keskeny völgyben éldegélő 330 lélek olyan faluközösséget alkot, amelyre a családias jelzőnél jobbat nem is találhatnánk. A hegyi falucskáknak megvan az a sajátosságuk, hogy a civilizációs ártalmaknak és a nagyvilág divathullámainak a végsőkig ellenállnak. Az áji emberek sohasem szüntették be a megtartó erőt hordozó ősi hagyományok ápolását. Még a félévszázadnyi , .arctalanítás" időszakában is belső szükségszerűségből, lelkiismeretük parancsszava szerint éltek, cselekedtek. A népművészet és a kultúra, a lélek legapróbb rezdüléseit is egy gondolati forma köré kristályosító erő, a szájakban melegedő egyforma szó, valamint az elvégzendő munkában való egymásrautaltság érzése egy életre egybekovácsolta ezt a népet. Nem csak udvariasságból vetem papírra ezeket a szavakat, hiszen az Úr 1993. esztendejében is olyannak találtatott ez a tájék, mint amilyennek idősebb néprajzos barátaim elbeszélésiből megismertem. idők vonulása Az ájiak szerint: az egyik idő a másiknak ellensége. Ezzel arra akarnak utalni, hogy minden változás, törekvés, előbb utóbb az ellentétébe csap át, és egy láthatatlan, egyensúlyteremtö erőközpont törvényszerűségeinek van alárendelve. Eme népi bölcseletnek megfelelően vették tudomásul, hogy az 1964-ben az öt kilométerre lévő Tornához csatolt község, 27 év múltán újra visszanyerte önállóságát. Viszont tény, hogy eme idő alatt a közigazgatási központból csak az adót jártak ide beszedni A falu fejlesztésével, lakóinak gondjával, véleményével igazából senki sem törődött. A község mindenkori képviselőinek, a közösség kijelölt szószólóinak a kérésére, követeléseire nem sokat adtak a hatalom tényleges birtokosai. Ennek ellenére az áji emberek jól megvoltak magukban s önmagukkal. Elszigeteltségüket arra használták fel, hogy a lehető legjobban megszervezzék önmaguk életét. Mivel sohasem kedvelték a formalitásokat, itt mindig a szükségesség, az ésszerűség elvei szerint cselekedtek, szervezkedtek. Jól működő tömegszervezeteik voltak, amelyekben ma is tovább tevékenykednek. Számukra nem az volt a fontos, hogy milyen nevet adtak s adnak a törekvéseiknek - a „cégjelzés" mögött autonóm társaságok munkálkodtak egy faluméretű közösségi összehajolásban. Táncolták a régmúlt táncait, kórusban daloltak, színielőadásokkal szórakoztatták egymást a hosszú téli estéken. Itt még a szomszédolás, a gondokon és az örömökben való osztozás is a mindennapokhoz tartozó magatartásforma. De vajon hogyan fogadta a lakosság a falu „szuverenitáséinak" visszaállítását? Milyen új, említésre méltó események íródtak be a község krónikájába az utóbbi két esztendő során? Rendszeresített falufórum A kérdésekre FARKAS Rózsától, a helység polgármesterétől kapom a választ:- Az emberek természetesnek vették, hogy „eljött az idő”, és szavazataikkal úgy döntöttek, hogy reám bízzák a közügyek intézését. Mivel egész eddigi életemet a közösségnek szenteltem, szívesen vállaltam a megbízatást, immár „hivatásos“ szolgálattevőként. De mivel a társközségek osztozkodásából mindössze 90 ezer korona lett a jussunk, úgy döntöttem, hogy egy személyben saját magam titkárnője is leszek. Vagyis egymagámban, pontosabban a kilenc képviselő lelkiismeretes támogatásával végzem, illetve végezzük el a megbízatásunkból adódó teendőket. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy döntéshozatalainkat megelőzendő, mindig kikérjük a választópolgárok véleményét. A kéthavonta összehívott nyilvános falugyűléseken szinte minden családból ott van valaki. A rendelkezésünkre álló kevéske pénzből igyekszünk mindig a legtöbbet kihozni. A közmunkát vállaló négy munkanélküli bevonásával kerítést építettünk a temető köré, új vakolatköntöst kapott a kultúrház, az iskola és az üzlethelyiség. Szemeteskukákat vásároltunk, és felújíttattuk a közvilágítást. Ezenkívül vettünk egy használt teherautót, amelyet a lakosság rendelkezésére bocsátunk. Többek között a tüzelő és a széna szállításakor veszik igénybe. Emlékművet is állítottunk a második világháborúban elesett áji katonáknak. Ezt a szemet-lelket gyönyörködtető vidéket - amelyet teljes egészében környezetvédelmi területnek nyilvánítottak - a nyári időszakban turisták ezrei keresik fel. Mivel itt nem lehet, nem engedélyeznek ipari létesítményt építeni, ezért jövőbeni létezésünk szempontjából számunkra csupán a termőföld, az erdő és nem utolsósorban a falusiturizmus kihasználása jelenthet némi biztosítékot. Hogy milyen lehetőségek adódtak, és milyen akadályoztatásokkal kell szembenéznünk a falu érdekeinek érvényre jut(tat)ása közben? Elsősorban itt a lokalizációs illeték. Az újbódvai szövetkezettől az 1991-es esztendőben, a törvény biztosította összegnél jóval kevesebbet kértünk, de még így sem volt könnyű elérnünk, hogy törlesszék az adósságukat. Végül munkával egyenlítették ki a számlát. A tavaly esedékes 127 ezer koronából csak 46 ezret fizettek ki. Ugyanakkor megrökönyödéssel fogadtuk a szövetkezet elnökének zsarolásnak is felfogható kijelentését, miszerint amenynyiben továbbra is ragaszkodni fogunk a lokalizációs illetékhez, ö bizony megtagadja az évi osztalék kifizetését az efsz-ben dolgozó áji emberektől... A szövetkezet ugyancsak illetékes, azaz felelős a község ivóvízellátásában felmerülő zavarokért. Arról van szó, hogy a gazdaság áji és tornai telephelyeit is a falusi vízvezeték látja el. Kútvölgyi Mihály felvétele így előfordul, hogy a nyári időszakban, a nyomáscsökkenés miatt a felvég lakói, mintegy nyolcvan ember nem jut rendszeresen ivóvízhez A problémát egy ötszáz méteres kisegítő vezetékkel meg lehetne oldani, ám ennek a megépítését nem akarja magára vállalni a szövetkezet. A falunak pedig egyelőre nincs annyi pénze, hogy a saját erejéből cselekedjen. Különben ez a forrásvíz a környék legtisztább, legegészségesebb ivóvize. A kórházakba és a környező települések csecsemőinek is innen szállítják az aranynál is drágább kincset. Mert arany nélkül csak megvagyunk, de ivóvíz nélkül? Tehát nincs előbbrevaló gazdasági érdek a környezetvédelemnél. Az előző kormányzat idején a környezetvédelmi hivataltól kaptunk néhány ezer koronát, amolyan „levegöszenynyezési díjként“. Az összeg nem volt nagy, de a szándék méltányolandó. Úgy gondoljuk, hogy a jövőben a falusi turizmus fellendülése jelenthetné a legszámottevőbb bevételt a községben. Mi azzal számolunk, hogy a külföldi turisták a vendégszerető, s az erre felkészült családoknál lennének elszállásolva. A megfelelő infrastruktúra és a színvonalas közellátás kialakításához azonban külső támogatást igénylünk. Az emberek tulajonában lévő termőföldben és erdőkben is nagy érték rejlik. A múlt esztendő a tulajdonrendezés „jegyében“ telt el. Rengeteg időt töltöttem a telekkönyvi hivatalban, hogy a megbízóim követeléseit rendezni tudjam. Októberre sikerült összegyűjteni a szükséges dokumentumokat és bizonylatokat ahhoz, hogy az erdeinket visszaszerezzük. Jelenleg három erdőtársulat működik a községben: az úrbéri 115, a miglinci 300, a névre szóló magánterülettel bírók pedig 25 hektár erdő fölött rendelkeznek. A faállomány hasznosításáról majd a későbbiekben határoznak. Ami pedig a szántókat illeti, tudomásom szerint egy családon kívül senki sem óhajt főfoglalkozású magángazda lenni. Ellenben a tehéntartás terjedőben van. Ájnak 1970-töl nincs iskolája, és 1991 májusáig az óvoda is csak délelőttönként „üzemelt“. Ekkor sikerült meggyőznöm az iskolaügy illetékeseit az egésznapos fenntartás engedélyezéséről, amihez addig azért nem járultak hozzá, mert az óvodákban nincs konyha. Nos, én azzal érveltem, s ezt el is fogadták, hogy az áji nagymamák vállalják unokáik megebédeltetését. Délben elmennek kedvenceikért a „játszódéba", hazasétálnak velük, majd az ebéd után visszakísérik őket az óvónőhöz. A faluban sok a nyugdíjas. Nyolcvankilenc végén rendeztük be és adtuk át számukra a nyugdíjasklubot, ahová főleg vasárnaponként járnak össze egyegy kiadósabb beszélgetésre. Akinek otthon nincs rá lehetősége, itt meg is fürödhet, mert fürdőszobát is építettünk a szórakozóhely mellé. Ezenkívül még egy mosógépet is a rendelkezésükre bocsátottunk, aminek különösen örülnek. De mivel nálunk minden mindennel összefonódik, így az idősebb és a fiatalabb korosztály együttműködése is természetes folyamatnak számít. A tavalyelőtt alakult, s vegyeskarként működő éneklöcsoport élő, tiszta forrásból merítve adja tovább az idősektől tanult népdalkincs legszebb pentatonjait. A Kalász Valika által összetartott csoport legidősebb tagja az 1909-ben született Bojszko Piros néni volt, akinek a helyét a nótafa hírében álló Farkas Julis néni vette át. A férfiak közül a 72 esztendős Sztupák Imre bácsi ügyeli a dallamok tisztaságát, Eddig számos hazai és külföldi szereplésen vettek részt. Az összetartozás és az egymásrautaltság további bizonyságtételként hadd említsem meg, hogy ez a közösség egy népes esztrádcsoportot is megalakított, amely arra hivatott, hogy fejfájós világunkban szórakoztassa és megpróbálja felvidítani a faluban és a környék településein élő embereket. Nálunk mindig megtelik a kultúrház, bármilyen okot is szolgáltassunk erre, hiszen az áji emberek jól érzik magukat egymás társaságában. És nemcsak az élet kellemes pillanataiban, de a bajban is egymáson tartják vigasztaló tekintetüket. A segítő szándékot valami természetes egyszerűséggel váltják cselekvéssé, és a szó legnemesebb értelmében még a vérüket is feláldozzák egymásért. Ugyanis köz(ös)ségünkben szép számban vannak rendszeres véradók. KORCSMÁROS LÁSZLÓ Gordiuszi csomó; megoldani A Szepsi Körzeti Hivatal szociális osztályának tornai irodája előtt nagy a nyüzsgés. Komor, önmagukba roskadt férfiak és nők adják egymásnak a kilincset. A folyosó csendes, senkinek sincs kedve beszédbe elegyedni. Csupán a „bűvös“ ajtón túl nyílnak meg a fájdalamtól, megértést és pénzt remélvén. A sorban állók engedelmével soron kívül léphetem át a hivatal küszöbét. Odabenn Kalász Gyöngyi ügyintéző fogadja a „szociális eseteket“.- Hat község tartozik a felügyeletem alá - kezdi a szomorú tájékozatást az ifjú hölgy. - Főleg a munkanélküli-segélyből „kifutók“, az egyedül élő magára hagyatott idős emberek, valamint a létminimum alatt élő nagycsaládosok fordulnak hozzánk segítségért. Az esetek többségében a segélyre jogosultak nem tudják miből kifizetni a lakbért és a villanyszámlát, nincs pénzük tüzelőre, élelemre, meleg ruhára, gyermekeik iskoláztatására. A szükséges igazolások és véleményezések összegyűjtése után ügyfeleinket meglátogatjuk családi környezetükben, majd a segélyrejogosultság megállapítása után felvesszük őket a nyilvántartásba, és kiutaljuk számukra a pénzt, amelyet a helyi postahivatalban vehetnek fel a hónap meghatározott napjain. Sajnos, gyakran előfordul, hogy a nélkülözők, a kiskorú gyerekekről gondoskodók nem arra fordítják a segélyt, amire kapták. Sokan a község Négylevelű Lóheréhez címzett vendéglőjében herdálják el a hasznosabb dolgokra szánt adományt. Bartók László, Torna polgármestere szerint a településen napirenden vannak az önkényes lakásfoglalások. Ha valamelyik állami lakásból kiköltözik valaki, szinte biztosra vehető, hogy a következő éjszaka már birtokába is veszi valamelyik cigánycsalád. Néhány átadásra váró állami lakás is oly módon talált gazdára, hogy erőszakkal betörték az ajtaját... A közel háromezer lelket számláló nagyközségben mintegy 220-250 családot részesítenek szociális támogatásban. Sokan nem fizetnek lakbért, és eddig több tucat lakásban kapcsolták ki a villanyt, mivel a lakók már huzamosabb ideje nem hajlandók kiegyenlíteni tartozásukat. És ez még csak a kezdet. Mi lesz akkor, ha beindul az infláció és fokozódik a szegénység? A nyomorúságos és kilátástalan helyzetbe kerülő családok vajon mire vetemednek majd? A mezőgazdasági nagyüzemekből elsősorban az alacsonyabb képzettségű, kétkezi munkások kerülnek az utcára, stílszerűen szólva: a mezőre. A képesítés nélküliek zömében (fiatalok) olyan családokból származnak, amelyekben a szülők iskolázottsága is alacsony. Figyelembe véve azt a tényt is, hogy a munkanélküli-, M. Nagy László illusztrációs felvétele vagy elvágni? illetve a szociális segélyre szorulók többsége cigánycsaládból származik, számos olyan jellemzőre ismerhetünk - hiányzó vagy alacsony szakmai kvalifikáció, a gyermekek átlagosnál nagyobb száma, a lakóhely fejletlensége stb. -, amelyek a halmozottan hátrányos helyzet ismérvei. Összegezve: félő, hogy az alacsony iskolázottságé és szakképzettlen fiatalok, valamint középkorúak jelentős része tartósan kiszorul a munkaerőpiacról, aminek messzeható egyéni, családi és társadalmi következményei lehetnek. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy az alacsony iskolázottság újratermelődése jórészt rétegspecifikus, a legelesettebb rétegek önerejükből - magukra hagyatva - nem képesek ellensúlyozni az egyre halmozódó társadalmi hátkrányokat, nem képesek kilépni a „bűvös körből“. Tehát állami beavatkozás nélkül a probléma kezelhetetlen. Ezt nemcsak azért hangsúlyoznánk, mert a társadalomban pillanatnyilag nem működnek az alacsony iskolázottság újratermelődését „automatikusan" megoldó, spontán folyamatok, hanem azért is, mert a rétegek számottevő része még a gazdasági fellendülés idején sem képes „rásegítés“ nélkül olyan helyzetbe kerülni, hogy e mechanizmusok automatikusan a „hátukra vegyék“ őket. A „rásegítés“ sok mindent jelent, s ennek megszervezése és összehangolása állami feladat. Jelenti például az állami felelősségvállalás definiálását. Jelenti az általánosan kötelező iskola hatékonyságának növelését. Vagyis, hogy az iskolát lehetőség szerint ne hagyhassa el senki szakmai végzettség nélkül. Jelenti az át- és továbbképzési rendszer kiépítését, működtetését csakúgy, mint a szociális háló kihúzását, amely ezeket az egyéneket is eléri. Jelenti... Nos, nem folytatjuk a felsorolást, hiszen a gordiuszi csomóvá összegubancolódott gondok kezelési módjának átgondolása, kidolgozása és rendszerbe szervezése nem a mi feladatunk. Az azonban biztos, hogy a munkát mielőbb el kell kezdeni, mert - mint példánk is szemlélteti - már most is késő. - só -
