Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-03 / 27. szám
Családi kör 1993. február 3. 4 Szabad ÚJSÁG Egy Emlékszel?... Amikor a megkelt tészta lefolyt az asztalról, rá az otthagyott papucsra és Pisti azt mondta, nézzétek, a tészta papucsot húzott!... Amikor Csilla megsükép a családi albumból tötte a levest, mert elfelejtett a fazékba vizet önteni... És amikor bőrig áztunk kirándulás közben s Attila dideregve, vacogva szipogta: gyertek, reszkessünk együtt... és amikor... Mindenki, minden család őrzi élményei, derűs és szomorú napjai emlékeit. A családi albumok sárguló fotográfiáiról nagyszülő, édesapa, édesanya, dédmama mennyit tudnának mesélni, ha volna idő végighallgatni őket! Nos, itt az alkalom! Aki úgy érzi, hogy mások számára is megható, megrendítő vagy tanulságos egy-egy családi fényképhez kötődő történet, kérjük, írja meg nekünk! A családi albumból kiemelt, féltve őrzött fotográfiát természetesen közlés után visszaküldjük, a leírt történetért, a vallomásért a családról pedig honoráriumot küldünk. A borítékra írják rá: „VALLOMÁSOK A CSALÁDRÓL“. (M. Nagy László, Farkas Ottó és Baranyai Lajos illusztrációs felvételei) Eltartott legalább tizenöt-húsz évig, amíg belenyugodtam, hogy „ kétéltűek" vagyunk. Valamikor, több mint harminc évvel ezelőtt, amikor az újat akarás, a világmegforgatás és az önbizalom hamuban sült pogácsájával útjára bocsátott bennünket a falu, úgy jöttünk a városba, hogy mi valami egészen újat, mást és jobbat csinálunk majd, mint ami eddig volt. Erre biztatott minden, a semmiből bontakozó - mi úgy véltük, a kezünk által ,, felépíthető" - társadalom, az eszme, a jövőt kutató lázas viták. Babos kendőben, összekapaszkodva elfogtuk a járdát. Ránkpisszegtek, micsoda falusi szokás! Nagyokat nevettünk. Lássák csak, vegyék észre, mások vagyunk, másképpen fogunk élni. Másképpen fogunk ünnepelni is - természetesen, majd, ha időnk lesz rá. Mert sokáig - szinte a legutóbbi évekig -még erre sem engedtünk magunknak időt. Tele volt a kezünk sürgős tennivalókkal, s hétköznapjaink életmódját, időbeosztását is ezek határozták meg. Ünnepeinket elbocsátó otthonunk, falunk számonkérő-számontartó látogatására tartogattuk. Szabadságunkat ottani - otthoni - ténnivalókra-ünnepekre szánt napokra tördeltük. Pedig nem akartuk magunkkal hozni városba szolgálni járó nagyanyáink ,, hagyományát", hogy kapáláskor, aratáskor, haza kell sietni. Mégis így lett... És a húsvét, a karácsony, a búcsú, a halottak napja lett a remélt, a várt alkalom a találkozásra a régi pajtásokkal, a rokonokkal. Gyermekkoridéző, szülők szorgalmán erőt vizsgáztató megannyi kísérlet, hátha így otthon lehettünk ott, ahol már vendégként várnak. Újat akarásunkat, fiatal lelkesedésünket ,, cigány útra“ vitte, lépre csalta a megvalósíthatatlant elérhetőnek feltüntető demagógia. Hiába szeretnénk - ahogyan Aragon biztatott - szándékaink szerint rangsorolni magunkat: gyermekeinkben ,, vizsgázunk“ tulajdonképpen. Ők kérhetik tőlünk számon elsősorban, miért pazaroltuk, fecséreltük hiábavaló ügyködésre, szélmalomharcra az időnket, az életünket, ahelyett, hogy a családdal, velük törődtünk volna többet. Az átgyűlésezett, átvitatkozott órákat tőlük vettük él. Hogy a ,,társadalmi kulcs" zárta ránk a tehetetlenség ajtaját? Hiszen mindkét szülő, az apa és az anya munkájára is szükség volt, hogy a család megélhessen. Gyermeknevelő intézmények dícséretét zengtük: bölcsőde és óvoda várta a kicsinyeket, s az iskolából hazatérve nem fogadta anyai kíváncsiság a ,,kulcsos gyerekeket“, csupán az üres lakás. A sok lakótelepi szűk kalitka, amelyben meghúzódni, aludni, tisztálkodni és melegedni lehet, de ember módra élni aligha. Most (még) jó, ha ez is van. Most (már) jó, ha legalább az egyik szülőnek biztos munkahelye van. A bársonyos forradalom után várt demokrácia gyermekcipőben tipeg, s a változásokkal járó anarchia, a gazdasági hanyatlás, a létbizonytalanság legsúlyosabb időszakát éljük. Ez remélhetőleg csak átmenet: A fiatalok - gyermekeink - nemzedékei mégiscsak felvérteződtek annyi tudással, tisztánlátással és bátorsággal, hogy megteremtsék a számukra jobb, a családok számára emberibb társadalmat. Addig? Talán megőrizhetünk és továbbadhatunk még valamit nekik az ősi hagyományokból. Talán, ha rajtunk múlik, sikerül megőrizni unokáink számára a pusztító nacionalizmussal szemben az anyanyelvet. Hogy ki mennyit tehet, maga sem tudja. Talán, csak ha rákényszerül. A tarlón kalászot szedegetők, a kukoricaföldön elmaradt kukoricacsövet böngészők szívósságával gyűjtsük be őszi életünk földjéről, ami még begyűjthető: tiszta szándékban, szeretetben, számontartásban, számonkérésben vagy tettben. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Vallomások a családról Enyém, tiéd, miénk... A külföldi magazin „tízparancsolatban“ foglalta össze az elvált szülők új családja kialakításának legfőbb feltételeit. Mivel korunkban mind a válások, mind az újraházasodások száma szaporodik, nem árt megfogadni, alkalmazni e hasznos tanácsokat. 0 Soha ne gondolja, hogy az új család olyan, mint a régi volt. Minden más lesz, tehát újra meg kell tanulnia alkalmazkodni. 0A mostohaszülőt eleinte nem fogadják kedvesen, hiszen a gyerekek az igazi szülővel szolidárisak. Adjon időt nekik! H Építsen a szeretetre! Közös erővel a sokadik házasságban is megoldhatók a gondok. 0 Akkor vállaljon új családot, ha kiheverte a válást. Csak így tud közeledni a mostohagyerekeihez. Nem is szólva az új házastársról. 0 Soha ne veszekedjenek a gyerekek előtt. Ez elvált szülők új családjában még veszélyesebb, mint ott, ahol nincs „én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk“ probléma. 0 Bűntudat, féltékenység, bánat mindig lesz. Meg kell tanulni elfogadni a másikat minden helyzetben. ÍZZI Élje a saját életét. A világért se akarjon olyan lenni, mint a gyerek édesszülője. 0 Ne versengjen az igazi szülővel a gyermek kegyeiért. De gondoskodjon szívből róla, s így idővel barátok lesznek. 0 Minden érintettnek időt kell kapnia, hogy belerázódjék az új kerékvágásba. Legalább két évbe telik, mire egy új család „működni kezd“. 0 Ne törekedjen állandóan a tökéletes családi harmóniára. Mindenki jobban jár, ha például minden második hétvégén minden gyerek azt csinál, amit akar. így a mostohaszülőhöz is szívesebben alkalmazkodik, mert saját akaratából teszi. Ekkor érzi majd mindenki, hogy az én gyerekem és a te gyereked mindig a mi gyerekünk. Akkor is, ha esetleg megszületik a közös gyerek. Végezetül pedig nem biztos, hogy a válás csak és kizárólag rossz hatással van a gyerekekre. Néhány előny: • A gyereknek több emberrel van kapcsolata, akihez kötődhet; több szülője, testvére lesz. • Remek dolog egy új testvér! Főleg az anyjukkal egyedül élő kisgyerekek örülnek, ha apjuk révén testvérhez jutnak. • Vegyes famíliák azért jöhetnek létre, mert az apában vagy az anyában győzött a szerelem, amiért feladta a régi házasságát. A gyerek így megtanulja, hogy a szeretet fontos és jó! • Nincs szükség idegen „dajkára“. A sok szülő, nagyszülő közül valaki mindig ráér. • A gyerek rengetek problémát megold egyedül, minden helyzetben feltalálja magát. Megtanulja, hogy a rossz is jó valamire. (F) Édesanyám egyre rosszabbul lát. Az orvos szerint műteni kell a szemét, mert hályog van rajta. Félünk, hogy hátha nem sikerül a műtét. Már hetvenöt éves. Mi lesz, ha állapota roszszabbodni fog, s nem javulni? Z. I. leveléből A szem tevékenységét úgy szokták jellemezni, hogy úgy dolgozik, mint egy fényképezőgép. Ha fényképezni akarunk, beállítjuk a távolságot, hogy a gép élesen vegye „lássa“ a tárgyat. A lencse előre-hátra mozgatásával érjük el, hogy a lencse által összegyűjtött fény a fényérzékeny lemezre essen. A távolságszabályozás akkor helyes, a kép úgy éles, ha a lemez vagy a film a lencse fókuszában van. Ezt a műveletet a szem - mivel a távolságot nem állíthatja - a szemlencse görbületének megváltoztatásával végzi el. A szemlencsének ezt az alkalmazkodóképességét akkomodációnak nevezzük. Ez a képesség a korral rendszerint csökken és fellép az öregszeműség, a presbiópia. Ha szemünk alkalmazkodása nem kielégítő, akkor rövidlátásról vagy messze-, illetve távollátásról beszélünk. Mindkettőnek az az oka, hogy a szemlencse a fénysugarakat nem a retinán, hanem vagy előtte, vagy utána egyesíti, mivel a szemlencse fókusztávolsága túl hosszú, vagy túl rövid. A rövid-, valamint a távollátás szemüveggel korrigálható. Ha már a szemüveghasználat sem segít, vagyis valamiféle szembetegség lép fel, akkor a szakorvos kezelést, illetve műtétet javasol. Jó, ha a beteg, illetve hozzátartozója meg tudja különböztetni, miről van szó: A szürke hályog a leggyakrabban előforduló öregkori szembetegség. A fiatalkori hályogok rendszerint veleszületettek. (Kiderítették ugyanis, hogy ha az anya a terhesség első három hónapjában rubeolán esett át, akkor születendő gyermekének szemén majdnem mindig hályog keletkezik.) A hályogot műtéttel gyógyítják, úgy, hogy a szemlencsét eltávolítják. Ezzel megszűnik a szem alkalmazkodó képessége, de szemüveggel a meggyengült látás javítható. Természetesen két üvegre van szükség: egy a közeire, másik a távolba nézéshez. A zöldhályog vagy glaukoma onnan kapta a nevét, hogy egyes esetekben a pupilla zöldesen elszíneződik. Egyébként semmi köze sincs a hályoghoz, oka a szem belső folyadékának nyomásemelkedése. Igen fájdalmas lehet, és ha a beteg nem fordul idejekorán orvoshoz, megvakulhat. Részben gyógyszerekkel kezelik, részben pedig műtéti eljárással vezetik le a megduzzadt csatornavizet. Nálunk is elég gyakori a trachoma vagy egyiptomi szemgyulladás. Lényege a kötőhártya súlyos elváltozása. A betegséget vírus okozza, és erősen fertőző. Ma már sikerrel gyógyítják: részben a vírust pusztítják gyógyszerekkel, részben az elváltozások kifejlődését akadályozzák meg. A kötőhártyának - mivel a szembe jutó baktériumokkal ez kerül érintkezésbe - aránylag gyakoriak a gyulladásai. Itt jegyeznénk meg, hogy rendkívül fontos a külön törülköző használata, ha a kötőhártya, a szem bármilyen gyulladásáról van szó. Megemlíthetjük még az ún. árpát, amely tulajdonképpen a szemhéj faggyúmirigyeinek gyulladása. Főleg baktériumok okozzák. Erős, szúró fájdalmat idézhet elő. Ha felfakad és kiürül, gyors gyógyulásnak indul. Az Ön édesanyja esetében valószínűleg a szürke hályogról van szó. Ennek eltávolítása, a műtét ma úgyszólván minden esetben sikeres, tehát csak ajánlani lehet. Az évek számában meghatározott „öregség“ nagyon viszonylagos, hiszen számtalan nyolcvan-, sőt kilencvenéves embert ismerünk, aki örömben, sőt nemegyszer önmagát ellátni képesen él szerettei körében. Nyugtassa meg tehát édesanyját a műtét kimenetelét illetően. Meglátja, mennyivel nyugodtabb, derűsebb lesz az édesanyja, ha újra látni, sőt olvasni fog. Dr. Cs. J.
