Szabad Újság, 1993. február (3. évfolyam, 25-48. szám)
1993-02-23 / 44. szám
1993. február 23. Külföld Szabad ÍIJSÁC 3 Csehországi tudósítások Beszélgetés Lányban A Cseh Köztársaság elnöke, Václav Havel a múlt héten kezdte el hivatalos munkáját. A legtöbb figyelmet a kormánnyal való kapcsolatoknak szentelte, nyilatkozta a rádiónak. Örülne, ha a megbeszélések a kormánnyal megszokottá és rendszeressé válnának és nem kellene ókét előírni az alkotmányban.Havel minden héten megbeszéléséket szeretne folytatni az egyes ágazatok minisztereivel. A jövő héten látogatja meg az elnököt Vladimír Dlouhy gazdasági és kereskedelmi miniszter. Temelínről, az észak-csehországi helyzetről és a cseh energiaipar fejlesztéséről fognak tárgyalni. Havel fontosnak tartja rögzíteni az alkotmányban az elnök vétójogát, melynek alapján visszaadhatná a parlament törvényjavaslatait átdolgozásra. Ez az egyedüli mód, hogy a végrehajtó hatalom kinyilváníthassa, nem ért egyet a parlament törvényjavaslatával. Mindkét felet egyeztetésekre fogja serkenteni, és az elnök a törvényjavaslat előkészítését is figyelemmel tudja kísérni. Ostrava-karvinái szénbányák adósai Ostravában naponta két szerelvény marad az iparvágányon, melyek a szlovákiai üzemekbe és szénraktárakba indultak volna. Az ostrava-karvinái szénbányák addig nem hajlandók szállítani a szlovák megrendelőknek, míg nem fogadják el a gazdasági szerződések kiegészítő szövegét. A pénz szétválása miatt a kiegészítő szerződéseket a felek nehezen tudják megkötni. A szlovák partnerek tartozásai már elérik a 924 millió koronát. A szlovák pénz devalválódása a cseh szenet és kokszot aránytalanul megdrágítaná. Az ostravai szénbányák a csődtörvény-javaslat elfogadását várják, mert a cseh megrendelők is 1,5 milliárd koronával tartoznak. Ez a bányák fizetésképtelenségét eredményezi. Paradox helyzet állt elő, ugyanis az észak-morvaországi erőművek le akaiják állítani a szénbányák áramszolgáltatását. Új személyi igazolványok A cseh személyazonossági az új autóvezetői jogosítványhoz hasonló kártya lesz. Fekete-fehér vagy színes képpel és a személyi adatokkal lesz ellátva. Az új személyazonosságikat áprilisban kezdik kiállítani. Az összes igazolványt 1997-ig cserélik ki. 10 évig lesznek érvényben. Még mindig a fegyverekről A napokban elkobzott 2600 géppisztolyból tizet vizsgált meg a cseh rendőrség. Egyik sem felelt meg a használhatatlan fegyverekről szóló előírásnak, állapították meg a szakértők. Ján Rumi cseh belügyminiszter is támogatta a rendőrség beavatkozását, mely során a fegyvereket elkobozták. A belügyminiszter szerint a cégek illegálisan tartottak fegyvert és visszaéltek a katonai felszereléssel. A magáncégek képviselői azt állítják, hogy ők nem követtek el semmi törvénybe ütközőt. Egyes cégek arra hivatkoznak, hogy korábban a rendőri szervekkel konzultálták a fegyverek ^biztonságos tárolását.____________^ Örmény előretörés Habsburg Ottó Erdélyről „A független Erdély virágzó állam lesz, de jogait állandóan követelnie kell” —jelentette ki Győrben Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője. A nyugat-magyarországi városban az erdélyi klubok gyűlését rendezték meg. A hírt a Szabad Európa Rádió közölte. „Hinnünk kell, hogy a politikában semmi sem végleges” — mondta Habsburg Ottó, „hiszen ki hitte volna, hogy a Szovjetunió széthullik és a kommunizmus csődbe kerül. Erdély ősi magyar föld és ebből a szempontból az lesz a legjobb, ha magyar lakossága ott marad, ahol él”. A szónok rámutatott, hogy Románia és Szerbia a sztálinizmus utolsó bástyái közé tartoznak és a nemzeti kisebbségekkel szembeni durva és embertelen eljárásuk akkor üt vissza, amikor az Európai Közösségbe akarnak majd belépni. Václav Havel cseh köztársasági elnök átadja az elnöki lobogót a várőrségnek. Ezután ez a zászló leng a prágai vár árbócán. A képen jobboldalt Antonín Baudií védelmi minisztert láthatjuk (Telefotó: TA SR/Jirí KrulLs) Szarajevó visszavonta a segély bojkottját Folytatódnak a kelet-boszniai harcok Az 59 járműből álló francia segélyszállítmány, amely 400 tonna élelmiszert, gyógyszert és ruhaneműt szállít Szarajevóba, tegnap megindult útjának utolsó szakasza felé. A segélyszállítmányt a kelet-franciaországi Elzászból bajón szállították Makarszka horvát kikötőbe és onnan gépkocsikon folytatja útját az ostromlott Szarajevóba. A konvoj megállt Ljubljanában, ahol a szlovén újságírók ajándékaival egészítették ki a szállítmányt Szarajevó városi tanácsa tegnap hivatalosan is visszavonta az ENSZ-segélyszállítmányok bojkottját. Erre azután került sor, hogy a kelet-boszniai bekerített városokba eljutott az első segély. Szarajevóban ismét megnyitották a léghidat és a Luftwaffe C-160 típusú szállítógépe tegnap már két mentőautót hozott a városba. Clinton kormánya tárgyalja azt a le-A menekültkérdésről hetőséget, hogy az élelmiszersegélyt repülőgépekről ejtőernyőkkel dobják le a rászorulóknak Boszniában. Máig kell eldönteni, milyen magasságból dobják le a segélyt, hogy a repülőgépeket ne veszélyeztesse a szerb légelhárítás. Kelet-Boszniában tovább folynak a harcok, annak ellenére, hogy Izetbegovics elnök egyoldalú fegyverszünetet Mi lesz veled emigráns? Korábban példátlan méretű népvándorlásnak lehetünk tanúi Európában. Az emberek tömegesen hagyják el szülőföldjüket, hogy más országokban találjanak maguknak menedéket, megélhetést. Az okokat két csoportra oszthatjuk: gazdaságiakra és politikaiakra. A kérdés az, hogy a befogadó országok a növekvő emigráns-áradattal szemben milyen stratégiát választanak. A menekültek cél-országai a gazdaságilag fejlett államok lettek. A nagyméretű bevándorlás elsősorban Németországot, Ausztriát, de a volt kommunista blokkhoz tartozott némely kelet-európai országot is fenyegeti. A menekültek és emigránsok ellátása nem kevés gondot okoz a nemzetközi segélyszervezeteknek és az ENSZ-nek, nem különben a befogadó országoknak. A fokozott emigráció sok negatív hatást is hoz magával. Felerősödött a nemzetközi maffiák tevékenysége, az embercsempészet virágzó üzletté alakult, a „nyitott” határokon keresztül áramlik a térségbe a kábítószer, megnövekedett a bűnözés. A helyzet Németországban a legdrámaibb. A szélsőségesek támadásokat intéznek a külföldiek ellen, amit a lakosság egy része helyesel. Az a néhány vonatszerelvény is nagy port vert fel, melyeken kitoloncolták Németország területéről a frissen bevándorlók egy részét, például a romániai cigányokat. A kormány szigorú bevándorlási törvényen dolgozik, és az emigránsok miatti gondok jó részét át akarja ruházni a volt szocialista országokra. A volt Jugoszlávia területéről érkezők nem akarnak messze távozni otthonuktól, Európában szeretnék kivárni a jobb időket politikai menekültként. A válság megoldásához az ENSZ gyengének bizonyult, a sajtó és a közvélemény háborog, egységes nemzetközi állásfoglalás mégsem született. A menekültek sorsa azonnal megoldódhatna, ha a délszláv válság rendeződne, hiszen az ottani menekültek többsége haza akar térni otthonába. Számukra az ideiglenes tartózkodási engedély is megoldás. Egy EK-szakértő szerint most kell megmutatni, hogy kommunizmus nélkül is meg lehet változtatni a világot. A feladat az, hogy a gazdag országok segítsenek az elmaradottakon, s ezt tekintsék kötelességüknek — szögezte le. A határok ellenőrzésének szigorítása, új „falak" építése nem segít a térség menekültügyi gondjainak megoldásában. A nemzetközi megegyezés és az európai országok közös fellépése hozhat némi eredményt. A lényeg azonban az elmaradott országok gazdasági felemelkedésének segítése. Hogy megszűnjék az ok a tömeges kivándorlásra. HAJDÚ ISTVÁN rendelt el. Egy helyi szerb vezető Bratunac térségében kijelentette, hogy nem engedik kitömi a muzulmánokat, mert azok el akaiják vágni a Tuzlát és Kalesziját összekötő útvonalat. A horvátországi Zadart tegnapra virradóra tüzérséggel lőtték és rakétákat is bevetettek. Szórványos harcok voltak az egész Dalmát tengerparton. Eszék térségében a horvát és a szerb csapatok tűztek össze. A szerb—bolgár határ közelében lezuhant egy katonai helikopter, amely fedélzetén a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság négy tisztje vesztette életét. A boszniai sebesült muzulmánokat repülőgépen Splitből Algírba szállítják, hogy ott gyógykezeljék őket. A gyógykezelés költségeit az algériai kormány szolidaritási alapjából fedezik. A Reuter a FÁK televíziójára hivatkozva közölte, hogy a boszniai szerbek oldalán a muzulmánok elleni harcokban 200 orosz katona is részt vesz, főleg szentpéterváriak. Az önkénteseket magáncégek szervezik be. A muzulmánok oldalán viszont iráni, pakisztáni és afganisztáni zsoldosok is harcolnak, a horvát csapatokban pedig brit, francia, holland és német katonák is vannak. Tegnap reggel Görögország északnyugati határán egy katonai járőr agyonlőtt egy illegális bevándorló albánt. A határsértőt kórházba szállították, de ott már csak halálát tudták megállapítani. Az áldozat egy tíztagú csoport tagja volt, akik a járőr láttán szétrebbentek, majd kövekkel kezdték dobálni a katonákat. Ekkor nyitott tüzet a járőr. Az első rendelet Clinton amerikai elnök tegnap írta alá első rendeletét. Első rendeletével megtiltotta magas beosztású munkatársainak, hogy tisztségük befejezése után öt évig lobbykban vegyenek részt. A beosztottak nem is háborodtak fel nagyon azon, hogy csökkentették fizetéseiket. A lobbyzási tilalom ugyanis csak azokra vonatkozik, akik évente 105 ezer dollárnál többet keresnek. így azonban évente lemondanak néhány ezer dollárról, de később a lobbykban milliókat kereshetnek. A háború hatodik évébe lépett Már öt éve akarják az azerbajdzsáni fennhatóság ellen harcoló örmény felkelők ellenőrzésük alá vonni Hegyi Karabahot. A területről a háború miatt a civil lakosság elmenekült, írja az AFP hírügynökség. Jerevánban a sűrű havazás ellenére néhány ezren gyűltek össze az 1988 február 20-án tartott tüntetés emlékére, melyet a „Karabah-mozgalom” szervezett. A területet Örményországhoz akarják csatolni. Hegyi-Karabahot keresztény örmények lakják, és 1923 július 7-én csatolták őket Sztálin parancsára a muzulmánok lakta Azerbajdzsánhoz. A karabahi konfliktus kirobbanásának évfordulóján Ragim Gazzjjev Azerbajdzsán hadügyminiszter benyújtotta lemondását, mert hadserege züllésnek indult. A hét végén az örmény egységek elfoglalták a stratégiailag fontos Aterk falut, melyen keresztül Mardakertbe lehet jutni. Aterk elfoglalásával az örmény egységek konszolidálhatják állásaikat, melyeket a február 5-én kezdett offenzívával szereztek. é éSUa A JÍÍL ^OUOVJ A Szibéria—Pétervár útvonalon közlekedő Tu-134 típusú repülőgép, amelyet Stockholmba raboltak el Képünkön a stockholmi repülőtéren láthatjuk a gépet A gép és utasai azóut visszatértek Oroszországba és baj nélkül szálltak le a szentpétervári repülőtéren (Telefotó: TA SR/AP) vzi: hír CHRISTOPHER amerikai külügyminiszter tegnap délelőtt Szaúd-Arábiából Kuvaitba utazott. Ez Christopher ötödik állomása közel-keleti útja során. Kuvaititól a külügyminiszter Izraelbe utazik. Az USA a térségben arra törekszik, hogy támogatást találjon a kétoldalú arab—izraeli táigyalások folytatásához. Fahd szaúdarábiai uralkodó a látogatás után kijelentette, hogy minden befolyását latba veti az otthonukból kiűzött palesztinok hazatérése érdekében. Franciaországban a tüntető földművesek azt követelik a kormánytól, hogy vonja vissza előzetes egyetértését az EK és az USA közötti mezőgazdasági szerződéssel. A tüntető földművesek zavart okoztak az ország vasúti közlekedésében. Barikádokat emeltek a vasútvonalakon az ország délnyugati és központi részében, valamint Bretagneban. Párizsból tegnap délnyugat felé nem indultak a vonatok. DeNKTAS, a ciprusi törökök vezetője tegnap abban az értelemben nyilatkozott, hogy nem engedi meg Ciprus újraegyesítését. A török soviniszták értekezletén felszólította Törökországot, hogy vállaljon garanciát a jelenlegi helyzet fenntartásáért. Kleridesz új ciprusi elnök fő törekvésé, hogy Ciprust Görögországhoz csatolják. Az USA védelmi miniszterét Les Aspint tegnap Washingtonban kórházba szállították szívműködési és légzési zavarokkal. Az 54 éves miniszter állapota javul. Hasonló megbetegedéssel Aspin már 1991-ben is kórházban volt. Az ENSZ rakétaszakértőinek ellenőrző csoportja, amelyet az orosz Nyikita Szmidovics vezet, tegnap elindult Bahrajnból Bagdadba. Ugyanakkor az a csoport, amelyet francia tudós vezet, megváltoztatta elhatározását és nem utazik el Irakból, hanem az országban marad. Az ellenőrök két olyan térséget akarnak megvizsgálni, ahol az irakiak atomrobbanófejeket akartak tárolni. A MIR űrállomásra indult a Progressz M-16 jelzésű űrhajó, amely élelmiszert szállít a Mir személyzetének. Manakov és Polecsuk űrhajósok a tervek szerint júliusig maradnak az űrállomáson. Helmut KOHL német kancellár négynapos indiai látogatása befejeztével tegnap Szingapúrba utazott Az indiai látogatást a két ország közötti kapcsolatok új fejezete megnyitásának tekintik. Az Indiában kötött megállapodások szerint 5 milliárd márka értékben Németország hagyományos hőerőműveket épít az országban. Kohl szerint az indiai beruházások összege gyorsan megnövekedhet. Az ALBÁNIÁI Skadariban három egyház képviselőinek részvételével újra felszentelték az ország egyetlen katolikus székesegyházát. A katedrális 1967 után, amikor Hodzsa diktátor betiltotta az egyházi szertartásokat, sportcsarnokként működött. A felújítást a Vatikán finanszírozta és egy olasz cég végezte a munkálatokat. A 33 millió albán 10 százaléka vallja magát katolikusnak. A pápa áprilisban látogat az országba. PIERRE JOXE francia védelmi miniszter tegnap lengyel kollégája meghívására Varsóba érkezett. A lengyel fővárosban a két ország közötti katonai együttműködésről és a fegyveriparról tárgyalnak majd. Az OPEC tagállamok bevételei a múlt héten jelentősen csökkentek, mert egy hordó kőolaj ára 1735 dollárra esett vissza a világpiacon. A kőolajtermelő államok szövetségének az a célja, hogy egy hordó kőolajat 21 dollárért árusítsanak. Tajva 'AN amerikai vadászgépeket akar vásárolni. Arra törekszik, hogy 6 milliárd dollár értékben 150 darab General Dynamics F-16 típusú vadászgépet vásároljon. Az amerikai cég olyan technológiát is hajlandó szállítani, amely segítségével Tajvanon a repülőgépekhez pótalkatrészeket gyárthatnának. A múlt héten Tajvan a British Aerospace-szel megállapodott, hogy közösen sugárhajtású személyszállító repülőgépet fejleszt ki. A THAIFÖLDI leányokat, akiket szüleik prostituáltaknak adtak el és akiket a rendőrség megtalál, védőőrizet alá helyezik, hogy ne találkozhassanakszüleikkel. A thai kormányfő úgy döntött, hogy a gyermekprostitúciót még idén felszámolja. Az országban 800 ezer leány űzi ezt a mesterséget.