Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-30 / 24. szám
1993. január 30. Színes Szabad ÚJSÁG 7 Aki képtelen volt ölni Csak az ég tudja, hogy egy államférfinak, mint amilyen Fidel Castro is volt, hány babája lehetett. A brémai származású Marita Lorenzo mindenesetre nem tagadja, hogy egy volt a sok közül. A hölgy jelenleg New Yorkban él, s nemrégiben megírta emlékiratait. Többek között azt is elmeséli, hogyan erőszakolta őt meg Castro egy gőzhajó fedélzetén, s hogyan és meddig tartott viszonyuk, amelyből egyébként fiúgyermek született. Kapcsolatukról a CIA is tudomást szerzett, és arra akarta rávenni az ifjú Maritát, hogy végezzen a kubai pártvezérrel. Akkor Marita még alig volt húszéves - most ötvennégy... Sokat szenvedett titkos szerelme miatt, akit máig sem tudott elfeledni. Nemhiába kedvenc öltözéke a Fidel-féle katonaing. r-A közelmúltban olyan tények láttak napvilágot Joszif Visszarionovícs Sztálinnal kapcsolatosan, amelyek mind ez ideig teljesen ismeretlenek voltak a közvélemény előtt. Ismét felvetődött a nagy kérdés: a kegyetlen diktátor második felesége, Nagyezsda valóban öngyilkos lett-e, vagy pedig halálához „hozzásegítette-e“ valaki. A történészek eddig az első variációt támogadták. De vegyük a dolgokat szépen sorjában. Sztálin első felesége, Jekatyerina Svanidze (aki egyébként grúz származású volt, mint maga a „nagyfőnök“) 1910-ben túdőbajban meghalt. Sztálin akkor mindössze harmincegy éves volt. Első feleségével is felettébb kegyetlenül, könyörtelenül bánt, de a soron következő nők sem képeztek kivételt ilyen szempontból az életében. Hét évvel később - 1917-ben - Joszif Visszarionovícs Sztálin (eredeti nevén Dzsugasvili) már a bolsevik vezetés ismert személyisége volt. Az említett esztendő júliusában, az eredménytelen bolsevista fordulat után Pétervárott húzta meg magát. Szergej Allilujev barátjánál talált menedékre. Egy alkalommal, amikor Sztálin kedvenc grúz borát iszogatta szobájában, betoppant hozzá barátjának leánya, Nagyezsda. Tulajdonképpen így ismerkedtek össze a későbbi házasok. A lány akkor mindössze 16 éves volt. Sztálin már igencsak jó hangulatban volt az első találkozáskor, s Nagyezsdát is arra kényszerítette, kóstolja meg a finom italt. Majd pedig az ágyba rángatta őt. Csakhogy váratlanul belépett az apa. S azonnal megfenyegette Sztálint, ha nem veszi feleségül a lányát, mindent elmond a bolsevikok előtt. A házasságkötésre 1919-ben került sor. Tizenhárom évig éltek együtt. Mondani sem kell, hogy a feleség rengeteget szenvedett a diktátor mellett. Az lenézte őt, semmibe sem vette. 1932. november 8-án részt vettek azon a zárt korú ünnepségen, amelyet a forradalom 15. évfordulója alkalmából rendeztek vette a feleségét a „házibuliról". A golyó a feleség háta közepébe fúródott, így tehát teljes mértékben kizárt, hogy Nagyezsda saját kezével vetett volna véget életének." Joszif Visszarionovícs nem ment el a temetésre. Volt ott egy hozzá igencsak hasonló férfi, s a tömeg azt gondolta, hogy Sztálin van ott a temetésen. A nemrégiben nyilatkozó Kira Allilujeva már abban az időben is - amikor fiatal színésznő volt - gyakran elengedte a nyelvét. A titkosrendőrség egy alkalommal le is tartóztatta őt, s hat hónapra az ismert moszkvai Lefortov börtönbe zárták. Később el kellett hagynia Moszkvát, vagyis pontosabban: száműzték őt! Csak 1953-ban, Sztálin halálát követően lett újra szabad! De családja sem „úszta meg“ simán. Apját 1938-ban Sztálin parancsára megmérgezték, anyját pedig börtönbe zárták, azzal a váddal, hogy meggyilkolta férjét, mivel férjhez akart menni a szeretőjéhez. Mi történt Nagyezsda halála után? Lazar Kaganovics, aki Sztálin közeli munkatársainak egyike volt (és a kormány egyetlen zsidó származású tagja), bemutatta a vezérnek Róza nevú testvérét. Róza egészségügyi nővér volt, harmincéves, és nagyon jól nézett ki. Sztálin ezt követően több éven keresztül élt együtt Rózával. A Kaganovics-ötlet lényege az volt, hogy Lazar ily módon jusson mind közelebb az ország első emberéhez - és befolyásolhassa ót. Nem tisztázott, hogy Sztálin megesküdött-e Rózával, de tény, hogy hosszabb ideig együtt éltek. Ez a zsidó lány azonban szép csendesen eltűnt a „porondról“ - s ezáltal Sztálin életéből is. Joszif Visszarionovícs számára az előzőnél jóval fontosabb volt egy másik kapcsolat - a fiatal orosz Valentyina Isztominovával. Sztálin lányának, Szvetlánának az állítása szerint ez a kapcsolat tizennyolc éven keresztül tartott. Szemtanúk véleménye szerint, amikor 1953. március 5-én Sztálin meghalt, Valentyina olyannyira erősen magához szorította a holttestet, hogy a többiek szinte alig voltak képesek elszakítani tőle. Valentyina lehetett az egyetlen, aki valóban szerette Sztálint. Mert a többi nő, aki a nagy vezérrel élt, általában utálta Joszifot... (sb) Lövés Sztálin hálószobájában Sztálin a második házasságból született két gyermekével, Vaszilijjel és Szvetlánával A diktátor és a nők Klim Vorosilovnál, aki abban az időben a Szovjetunió forradalmi katonai tanácsának volt az elnöke. A vendégek mintegy húszán lehettek. Sztálin egyszer csak durván félbeszakította felesége beszédét. Az asszony fogta magát - és hazament a Kremlbe. Elköszönt a gyerekeitől... Aztán hangok hallatszottak a hálószobából - majd egy lövés... Mégis gyilkosság volt A hivatalos jelentésben természetesen az állt, hogy Nagyezsda Allilujeva öngyilkos lett. Az emberek azonban ezt már akkor sem akarták elhinni. Most - hatvan évvel a tragédiát követően - végre bátorkodott nyilatkozni valaki, mégpedig nem más, mint Nagyezsda unokahúga, a most 68 éves Kira Allilujeva. ,, Hálószobájuk mellett volt egy különleges fürdőszoba, ahova titkos bejáraton keresztül is be lehetett jutni. Ez így volt valamennyi kremli apartmanban. Ez az ajtó azonban belülről zárva volt, tehát a titkosrendőrségnek szét kellett azt verni. A titkos ajtón keresztül jutott be Nagyezsda, valamint Sztálin is, aki egyébként azonnal köA második feleség, Nagyezsda Allilujeva kislányával, Szvetlánával „AireS igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.“ (Exupéry) Önámítás vagy valóság? Az élet a halállal nem ér véget Ki ne hallott volna Raymond A. Moody könyveiről: Élet az élet után, Fény a kapun túl, A fény túloldalán, Visszatérés... Már az első kötet (Élet az élet után) hatalmas port kavart fel, vég nélküli viták indultak, tudományos és kevésbé megalapozott polémiák, fejtegetések sora íródott Moody elméletének védelmében, illetve annak cáfolataként. Minden megnyilatkozás lényege ugyanaz volt - választ találni a kérdésre: van-e élet a halál után? 1975-től 88-ig az Élet az élet után 41 kiadásban jelent meg, s a példányszám egyedül az USA-ban meghaladta a 3 milliót. Most, hogy a misztika, a hit, az örök élet kérdése nálunk sem tabu többé, Moody könyveit a mi olvasóközönségünk is megismerhette. Akik visszatértek, hisznek a túlvilágban Néhány éve még erény volt ateistának lenni, s az emberek többsége, ha tudatuk legmélyén foglalkozott is a túlvilági élet lehetőségével, nyíltan nem vállalta, mert nem vállalhatta kételyeit. Ha mégis felvetődött olykor beszélgetés közben az örök életnek, a lelkek birodalmának, avagy a lélekvándorlásnak a kérdése, a vita legtöbbször azzal zárult, hogy az anyagon túl semmi nincs, a túlvilág blöff, papi fogás, és materialista szemmel a lélek önálló élete kizárt. Igen hálás téma lett napjainkban a klinikai halál, a tetszhalál témaköre. Szokatlan, elhanyagolt és megmagyarázhatatlan jelenségről van szó, amely misztikumával, titokzatosságával egyszerre vonz és taszít. Moody könyveit is félelemmel, vegyes aggodalommal olvassuk, és nem tudjuk eldönteni: higygyük-e, hogy a halállal nem ér véget az életünk. Újabb és újabb bizonyítékok kellenének, újabb emberektől szeretnénk hallani: én átéltem, én tényleg végigsuhantam a mennyországba vezető úton, találkoztam Istennel, a fény urával és más szellemekkel. Csakhogy azok, akik a klinikai halál állapotából visszatértek, nem tudják bizonyítani élményeiket - s úgy tűnik, nem is akarják... Pedig ők tudják, ismerik az igazságot . - nekünk, többieknek még várnunk kell rá. Addig maradnak a kétségek: akik visszatértek, azok valóban átélték-e élet-halál közti élményeiket, vagy talán csak saját magukban, az agyukban játszódtak le azok az események, amelyeket már életükben annyiszor elképzeltek, s amikben hinni akartak? Ha bizonyítékunk lenne arra, hogy a halállal nem ér véget az élet, vagy legalábbis szeliemiségünk örök, ha bizonyítékunk lenne a fény urának, Istennek létezésére, hitünket, hitrendszerünket teljesen át kellene formálni, s talán nem is tenne szükségünk rá többé Az élet-halál kérdése elveszítené titokzatosságát, semmi értelme nem lenne törekvéseinknek, céljainknak, küzdelmeinknek, munkánknak... Szerencsére, nincs hatalmunkban megismerni az igazságot: a túlvilág a titkok titka marad, míg ember él a Földön. S a hitünket sem veheti el tőlünk senki és semmi. Sötétség, világosság... Moody 150 olyan emberrel beszélt, aki átesett a klinikai halál állapotán. Csak ezután fogott hozzá könyve, az Élet az élet után megírásához. Az elbeszélésekben számtalan a közös vonás. A „halott“ mindent hall és lát, ami körülötte történik, aztán végigsuhan valamiféle zárt és koromsötét alagúton, a távolban fény jelenik meg, s amikor a fényességet eléri, a fényesség vagy annak ura szól hozzá... Néhányan elhalt rokonaikat, ismerőseiket is viszontlátják. íme néhány vallomás: .Amikora fényességes megjelent, beszélni kezdett hozzám... Hogy felkészültem-e a halálra. És közben leírhatatlan szeretet sugárzott felém..." „Az orvos feladta a küzdelmet, és a mütő előtt várakozó családomnak is megmondta, hogy végem... És akkor sok embert láttam lebegni körülöttem... Mindegyiküket ismertem valaha, de mind meghalt már... “ ,, Hallottam, ahogy az orvosok megállapították a saját halálom beálltát. És akkor zuhanni kezdtem - valamiféle végtelen üregbe vagy inkább alagútba. Koromsötét volt, csak valahol messze vettem észre némi világosságot. Ahogy közeledtem, egyre fényeseden, hatalmasodott... És akkor biztosan éreztem: Krisztus ott vár rám. “ „Többé nem félek a haláltól. Nem mintha meg akarnék halni, de nem félek többé meghalni, mert tudom, hova kerülök, ha itthagyom a földi életet. Már jártam a túloldalon egyszer“. „Az az élmény megváltoztatta az életemet. Akkor még gyerek voltam, de azóta nem félek a haláltól. És semmi mástól... Nevetnem kell, ha azt hallom: meghalsz, és nincs tovább... Akik ezt mondják, azoknak fogalmuk sincs arról, amit én már tudok... “ ,, Mielőtt visszatértem volna a testembe, a Fényesség még annyit mondott, hogy tovább kell élnem, mert még nem jött el az én időm - de ha eljön, akkor újra találkozik velem, s akkor valóban meg fogok halni." Az öregember, aki megjósolta saját halálát A 20. század alkonyán végre eljutottunk odáig, hogy nyíltan be merjük vallani: nem minden törvényszerű, s vannak emberi ésszel felfoghatatlan, titokzatos és megmagyarázhatatlan dolgok. Példaként egy öregember esetét mondom el, úgy, ahogy nemrégiben az egyik szlovák lapban olvastam: Az apó, mielőtt meghalt, néhány hétig magatehetetlenül feküdt a kórházban. Leányunokája járt be hozzá: etetgette, meg-megmosdatta, ápolta, gondját viselte. Az öregember az utolsó napokban sokat sírt... A leány faggatódzó kérdéseire elmondta, hogy hogyan pereg le előtte az egész élete. Mesélt a múltról, küzdelmeiről, nehézségeiről, aztán a jelenről, sőt a jövőről is beszélt. Csodálatos, tőle szokatlan bőbeszédűséggel és általa korábban soha nem használt szavakkal szólt a túlvilágról, s azt is elmondta, hogy pontosan tudja, hogyan és mikor következik be a halála, hogyan szállítják majd holttestét haza a kórházból, ki hogyan fogadja halálhírét, még azt is mondta, hogy amikor koporsóját leengedik, csak a ludak gágogását lehet majd hallani a faluból... A legapróbb részletekig minden úgy történt, ahogy megjósolta. Amikor a koporsót leeresztették, a temetőig hallatszott a ludak gágogása, s mikor a gyászolók hazatértek, látták, hogy az istállóban elszabadultak az állatok - pontosan, ahogyan azt a halott előrelátta, xxx Az élet utáni élet (vagy a halál utáni élet) kutatása nem tabu többé. A megmagyarázhatatlan, misztikus esetek közzététele sem tilos már. A túlvilág, a földön túli (kívüli?) lények és erők léte vagy nemléte bizonyíthatatlan titok. Csak találgathatjuk, léteznek-e; vitatkozhatunk, beszélhetünk, írhatunk róluk, de az igazság a szemnek láthatatlan... Ha önnel is történt valamilyen titokzatos esemény, kedves olvasó, írja meg nekünk! A legjobb, legérdekesebb történeteket közöljük.-Ferenczi-
