Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-30 / 24. szám

2 Szabad ÚJSÁG Belföld----------/---------------------fj^ I /-1Q93. január 30. Pozsonyban a dszm kivéte­lével közös tanácskozáson vettek részt a parlamenti pártok és mozgalmak ve­zetői. A köztársaságielnök-választás volt a megbeszélés témája, de az zárt ajtók mögött folyt, s utána nem nyilat­koztak az érintettek. MlCHAL KOVÁÉ, a DSZM el­nökjelöltje tegnap úgy nyilatkozott a rádióban, hogy véleménye szerint a má­sodik fordulóban megválasztják a köz­­társasági elnököt. Egyébként pártja ve­zetősége úgy döntött, hogy hivatalos delegációt jelöl ki, amely az egyes poli­tikai pártok és mozgalmak vezetőivel tárgyal majd közös jelöltről. Erről kö­zelebbit azonban nem mondott. Ivan GASpAROVIŐ, a szlovák parlament elnöke feltehetően szintén ott lesz az elnökjelöltek között. Ezzel kapcsolatban ugyan lapzártáig nem nyilatkozott, az azonban már nyilván­való, hogy egy képviselőkből álló cso­port javasolta, s ezt Ivan Hudec, füg­getlen képviselő terjesztette be. P OZSONYBÓL, sőt, minden szlovákiai helységből még a korábbi szabályok szerint lehet Csehországba telefonálni, azaz a tarifa sem változik, viszont mihelyst megteremtik ennek műszaki feltételeit, úgy a csehországi telefonhívások a postánál is külföldi­nek számítanak majd. LoSONC repülőterét rövidesen használhatják majd a vállalkozók, mert azt a személyforgalomra alkalmassá te­szik, igaz, egyelőre csak 5-6 fős „sze­mélyszállító” gépek fogadására és fel­szállására lesz alkalmas. Ezenkívül ez a reptér lesz az egészségügyet szolgáló helikopterek egyik támaszpontja is. Rimaszombatból, Losonc­ról és Nagykürtösről több mint 300 vállalkozó érkezett még a tegnap este Pozsonyba, hogy részt vegyenek az Istropolis épületében ma sorra kerülő tiltakozó nagygyűlésen. A szlovákiai vállalkozók szervezeteinek járási képvi­selői azért szervezték meg ezt a tiltako­zó akciót, mert véleményük szerint a szlovák kormány és a törvényhozás „céltudatosan teszi tönkre a kis- és kö­zépvállalkozók szlovákiai rétegét”. Pozsonyban közölték, hogy az egészségügyi-, beteg- és nyugdíjbizto­sítási kötelezettség megkönnyítése ér­dekében az úgynevezett kisüzemek al­kalmazottai, valamint az önállóan vál­lalkozók február 8-áig kötelesek ele­get tenni bejelentési kötelezettségük­nek, a 20 alkalmazottnál többet fog­lalkoztató üzemek esetében február 28-áig, a diákok és a nem dolgozó nyugdíjasok számára pedig március 31-éig hosszabbítják meg a határidőt. Ivan PASKA, a Szlovák Nemzeti Bank sajtótitkára szerint a szlovák pénzintézetek bankjegyeinek több mint 60 százalékát már felülbélyegezték. Ez több mint 60 millió bankjegyet — össz­értékben 18 milliárd koronát —jelent. Naponta mintegy 2—2,5 milliárd koro­na értékű bankjegyen végzik el ezt a műveletet. Eddig kézzel végezték, most próbálják ki az erre alkalmas berende­zés prototípusát. POZSONYBAN bejelentették, hogy február 1-jétől Szlovákia és Cseh­ország között lényegesen korlátozzák a postai szolgáltatásokat. Hétfőtől a pos­ta nem fogad el semmilyen Csehország­ba címzett pénzesutalványt, expressz csomagot, utánvéttel szállítandó cso­magot, röplapokat, újságot és egyéb sürgős küldeményt. Silvia lakatoSová, a 19 éves fotómodell lett Pozsony legszebb lánya a csütörtöki szépségversenyen. A 172 centiméter magas hölgy mére­teit — 84-61-85 — a zsűri így 10 napos kanári-szigeteki nyaralással is jutal­mazta. GaLÁNTÁN egy névtelen telefo­náló közölte egy 58 éves hölggyel, hogy fiát ma megöli. Pozsonyban egy 52 éves egyedülálló nőnek telefonálták névtele­nül, hogy házát felrobbantják. A rend­őrség mindkét esetben megtette a szük­séges óvintézkedéseket. Miit mm «mm: t* u A Szivárvány szerint Szlovákia jogállam A rendelkezésünkre álló informá­ciók és eddigi tapasztalataink szerint az emberi jogok nem szenvednek csorbát Szlovákiában — hangzott el tegnap a Szlovák Nemzeti Párt szék­házában tartott sajtótájékoztatón a párt meghívására érkezett európa parlamenti képviselők szájából. A delegáció tagjai az Európa Par­lamentben létrejött Szivárvány nevű csoportosulás képviselői, akik Euró­pa nemzeteinek önállóságáért száll­nak síkra (pl.: Flandria, Katalánja, Lombardia, Korzika). Jaak Vandemeulebroucke, a kül­döttség vezetője elmondta, hogy célkitűzésük: „Európa ne az álla­mok Európája legyen, hanem a nemzeteké.” A vendégek holnap megtekintik a bősi vízerőművet, mivel szerintük az erőműről kapott információik, me­lyekhez Strassbourgban eddig hozzá­jutottak, eléggé egyoldalúak. -kp-Magyar—szlovák megállapodástervezet Vállalkozók együttműködése Nyitrára látogatott az Észak-dunán­túli Kereskedelmi Kamara küldöttsége, és a Kontrakta ’93 elnevezésű kereske­delmi vásár alkalmából a Szlovák Ke­reskedelmi és Ipari Kamara nyitrai regi­onális irodájával egy közös megállapo­dástervezetet dolgoztak ki. Ennek értel­mében áprilisban Komáromban megren­dezik az első közös „Busines miting”-et magyar és szlovákiai kereskedők, vállal­kozók és gyártók részvételével. A győri székhelyű kereskedelmi ka­mara Budapest után Magyarország második legfontosabb gazdasági térsé­gében működik, s képviseli azokat a társaságokat, amelyek az ipari és mező­­gazdasági termelésre, a szolgáltatások­ra, a kereskedelemre és egyéb tevékeny­ségre szakosodtak. A kamara képviselői szlovákiai kollégáikkal a kölcsönös ke­reskedelem lehetőségeiről, az egyes le­hetséges vállalkozási formákról tanács­koztak. Ezzel a két szomszédos regionális kereskedelmi kamara lényegében lefek­tette a jövőbeni együttműködés alapjait, amire a jövőben mindkét országnak nagy szüksége lesz. Szlovákia felkészült a „pénznemválásra ” A kormány kedden tárgyalja Pozsonyban Július Tóth szlovák pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a korona „válására” Szlovákia technika­ilag felkészült. A gyakorlati szervezés­­jellegű intézkedésekről a parlamenti képviselőket, a politikai pártokat és a nyilvánosságot is időben tájékoztatják az illetékesek. Ezzel kapcsolatban azt tanácsolta a lakosságnak, hogy ne tartsanak otthon nagyobb mennyiségű pénzt, mert azzal a beváltáskor gondokat okozhatnának. Azonban nem kell semmitől tartaniuk, nem fog elveszni összegyűjtött pénzük. Az ezzel a kérdéssel kapcsolatban, vajon lesz-e elegendő ideje a parlament­nek a törvénytervezet megvitatására, a miniszter úgy vélekedett, hogy ez a szlo-Csemadok-évzáró után vák kormány február 2-i ülése után majd kiderül. A törvényhozás a keddi kormányülést követően foglalkozhat majd a kérdéssel. Az SQ-re még várni kell Továbbra is CS A Zöld Kártyáról szóló nemzetközi megállapodás értelmében a külföldi utak során a szlovákiai gépkocsiknak is a CS jelzést kell használniuk. Ez a köte­lező külföldi biztosításra vonatkozó nemzetközi rendelkezés csak azután változik meg, ha a londoni székhelyű Zöld Kártya Iroda az év folyamán jóvá­hagyja az SQ jelzést Szlovákia számára. A zászlóvivők elmaradtak A hét elején a Csemadok Kassai Városi Szervezete évzáró közgyű­lést tartott a Thália Színházban. Pa­­lencsár Judit, a szövetség városi tit­kára összegezte a múlt év gazdag te­vékenységét. Ezekről a rendezvé­nyekről lapunk rendszeresen tudósí­tott. A hagyományos műsorokon kí­vül jó néhány kulturális program társszervezője volt a Thália Színház, az Együttélés Politikai Mozgalom helyi szervezete és a Kassai Magya­rok Baráti Társasága. Közlemények A pozsonyi magyar alapiskola igaz­gatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az 1993/94-es tanév első osztályába a beíratás 1993. február 5-én, pénteken 14-től 18 óráig, valamint február 6-án, szombaton 9-től 14 óráig lesz az iskola épületében (Duna utca 13). Az iskola igazgatósága szeretettel várja a kedves szülőket és gyermekeiket. Ne feledjék: magyar gyermek magyar iskolába való! • * • A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom Szenei Alapszervezete 1993. január 31-én (vasárnap) 16 órakor a városi művelődési központban, magyar­béli alapszervezete pedig vasárnap 18.30 órai kezdettel a helyi kultúrház­ban tartja évzáró közgyűlését. Mindkét tanácskozáson részt vesz Bugár Béla, az MKDM elnöke, aki válaszol a jelenle­vők kérdéseire. * * * A dunaszerdahelyi Szent János Alapiskola Igazgatósága értesíti a tisz­telt szülőket, hogy a beíratás az 1993/94-es tanév valamennyi évfolya­mába 1993. február 28-áig tart az iskola Üzletsor utcai épületében, naponta 19 óráig. A keresztény óvodába ugyanitt lesz a beíratás. Sajnálatos módon a 2200 szétkül­dött meghívó ellenére csak 70-en tar­tották fontosnak a megjelenést. Töb­ben is nehezményezték, hogy a ma­gyar kultúra kassai zászlóvivő, a pe­dagógusok, a színészek és főleg a fia­talok távolmaradtak az évzárótól. De ahogy Kolár Péter elnök kifejtette, bár ez nem örömteli jelenség, mégis fontosabb, hogy a Csemadok rendez­vényeit nagyon sokan látogatják és az elmúlt, nem könnyű évben is a szövet­ség biztosítani tudta a folyamatos és színvonalas munkát. -balassa­„Alternatív” iskolák? A tömegtájékoztató eszközök révén a szlovákiai magyar közvé­lemény Is értesülhetett az oktatási minisztériumnak arról a szán­dékáról, hogy a vegyes lakosságú területeken „alternatív Isko­lákat” létesítsen. Az elképzelések szerint ezekben az Iskolákban a természettudományi tantárgyakat szlovákul oktatnák, hogy a kisebbségek tagjai (elsősorban a magyarok) jobban elsajátítsák az állam nyelvét. Mivel ennek az elképzelésnek az esetleges megvalósulása közvetlenül befolyásolná a szlovákiai magyar nyelvhasználatot, sőt a magyar kisebbség jövőjét is, a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának Elnöksége szükségesnek tartja, hogy e kérdéssel kapcsolatban kifejtse álláspontját. Az olyan oktatási programokat, melyeknek bevezetését az oktatási mi­nisztérium fontolgatja, a világ számos országában alkalmazzák; a külföldi kótnyelvűségi szakirodalom ezeket átirányítási programnak nevezi, s meg­állapítja róluk, hogy végső soron a kisebbség nyelvvesztését eredményezik, mivel úgynevezett szubtraktív kétnyelvűség kialakulásához vezetnek. Ennek lényege, hogy a diákok másodnyelvi ismereteinek gyarapodásával anya­nyelvi készségűk csökken; a szilárd anyanyelvi alapok hiánya miatt viszont rendszerint másodnyelvük sem tud az egynyelvűekét megközelítő szintre fejlődni (sőt gondjaik vannak az idegen nyelvek elsajátításával is), így a diákok mindkét nyelv tekintetében hátrányban vannak egynyelvű társaikhoz képest. A többségi tannyelvű osztályokba való átirányításkor a diákok má­sodnyelvi ismeretei lehetővé tesznek ugyan bizonyos felszíni nyelvi folyé­konyságot, ez azonban az elvontabb gondolkodáshoz, a hatékony ismeret­­szerzéshez általában nem elegendő. Az előzőek alapján valószínű, hogy ez az oktatási módszer a szlovákiai magyarok anyanyelvének nagyfokú leépüléséhez, a nyelvi asszimiláció fel­­gyorsulásához vezetne. Ez történt többek között az Oroszország területén élő finnugor népekkel, amelyeknél az anyanyelvű oktatás beszűkülésével párhuzamosan egyre nagyobb méreteket ölt a nyelvcsere, s ma már jelentős részük egyáltalán nem beszéli ősei anyanyelvét. Közelebbi példaként említ­sük meg a magyarországi nemeztiségeket (pl. a szlovákokat), melyek köré­ben a nyelvcsere a hatvanas években gyorsult fel, tehát akkor, amikor a kisebbségi iskolákban áttértek a természettudományi tantárgyaknak magyar nyelven való oktatására. E nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatás mára lehetetlenné vált, mivel nagyszülőik, szüleik anyanyelvét már gyakor­latilag idegen nyelvként sajátítják el az óvodában, illetve az iskolában. Véleményünk szerint az egyes kisebbségek helyzete történelmi gyökere­ik, lélekszámúk, településszerkezetük, a rájuk jellemző kétnyelvűség típusa tekintetében annyira eltérő, hogy nem lehet számukra azonos oktatási prog­ramokat bevezetni. Ezért elutasítjuk, hogy a szlovákiai magyar kisebbséget akár a magyarországi szlovákkal, akár a szlovákiai ruszinnal vagy némettel azonos módon kezeljék. A szlovák nyelven oktatott tantárgyak számának növelésére irányuló ha­tósági igyekezet nem újkeletű: ilyen törekvésekkel az utóbbi harminc évben többször is találkozhattunk. Ezeket az elképzeléseket az illetékesek minden alkalommal azzal indokolták, hogy a szlovákiai magyarok a magyar tannyelvű iskolákban nem sajátítják el kellő szinten a szlovák nyelvet, s ennek következ­tében arányszámuknál alacsonyabb mértékben szereznek magasabb képesí­tést Ezt a tényt az illetékesek egyedül a nyelvtudásra vezetik vissza, s nem veszik tekintetbe például kisebbségünknek a szlovákétól eltérő szociológiai jellemzőit Ugyanakkor nem állnak rendelkezésűnkre olyan statisztikák, ame­lyekből kitűnne, hogy a szlovák tannyelvű iskolákat végzett magyarok körében magasabb volna az érettségizettek és diplomások aránya. A fentiek alapján az úgynevezett alternatív iskolatípus bevezetésének in­doklását nem tartjuk megalapozottnak, magát a javasolt oktatási programot pedig a külföldi tapasztalatok alapján károsnak kell minősítenünk. A szlová­kiai magyar fiatalok szlovák nyelvtudásának további elmélyítése végett el­sősorban a meglevő keretek között szükséges javítani a nyelvoktatás szín­vonalát, elsősorban a követelményeknek jobban megfelelő oktatási módsze­rek, tankönyvek, segédeszközök stb. alkalmazásával. Ezenkívül ki kellene dolgozni a szlovák nyelvi tudás gyarapításának iskolán kívüli lehetséges formáit, a kétnyelvű tévéműsoroktól kezdve egészen a magyar és szlovák anyanyelvű gyermekeknek szervezett közös táborokig. A szlovák nyelvi tu­dás elmélyítésének csupán azokat a formáit tartjuk elfogadhatónak, amelyek nem vezetnek a szlovákiai magyarok anyanyelvi készségének leépüléséhez. Pozsony, 1993. január 22. A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának Elnöksége Eddig üdülőközpont Új aranylelőhely A Handlovától nem messze eső Remata idáig főleg mint üdülőköz­pont volt ismert. Nemrégiben azon­ban aranyat tartalmazó ércre buk­kantak körzetében. Erre az aranyle­lőhelyre 1987-ben bukkantak, fej­tette ki Magdaléna Petrová geoló­A galántai OLIMEX Kft. a legolcsóbban kínál • SOLO motoros fűrészt 9000-től 15 000 koronáig • SOLO motoros permetezőgépet 13 700 és 14 700 koronáért • SOLO sövényvágót 10 400 és 11 500 koronáért • pótalkatrészeket, léceket, láncokat. Tájékoztatás — megrendelés: SPORTOK HÁZA Tel.: 0707/31 85 vagy 0707/50 68. S2ÚM-514 gus. A Geofyzika által végzett méré­sek szerint minimális, tonnánként néhány tizedgrammnyi aranytartal­mú ércről van szó. Aprólékos geoló­giai vizsgálatokra van szükség, me­lyek eredményétől függ majd a lelő­hely további sorsa. Egy ára 18 ezer korona... Halott hattyúk A losonciak nagy örömére egy ideje a halastavukban öt értékes hattyú ta­lált otthonra. Rendszeresen etették és csodálták a kecses madarakat. A na­pokban azonban a lakosok legnagyobb megdöbbenésükre nem messze a vegyi tisztítótól megtalálták az öt hattyú te­temét. A kihívott állatorvos szerint az állatokat brutális módon szúrófegy­verrel pusztították el. Az esettel a rendőrség is foglalkozik. Érdekesség­képpen: a megölt hattyúk értéke egyenként 18 000 korona. „Import” autótolvajok Ráfáztak... Rosszul sült el az autófeltörés an­nak a négy lengyel fiatalnak, akiket tegnap a rendőrség Tátralomnicon tetten ért. Éppen az ötödik autó üvegét törték ki, hogy a bennük levő értékes holmit eltulajdonítsák, ami­kor fülöncsípték őket. Az általuk okozott kár pontosítása még folyik.

Next

/
Thumbnails
Contents