Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-25 / 19. szám
6 Szabad ÚJSÁG------------------tu Mozaik 1993. január 25. Világgazdasági mozaik Az EK a kelet-európai reformokért Az Európai Közösség (EK) áprilisban tanácskozásra hívja össze a közép- és kelet-európai államokat, valamint néhány volt szovjet tagköztársaságot, hogy megvitassák, miképpen támogathatná Brüsszel politikai és gazdasági reformjaikat. Az EK soros elnöki tisztét betöltő Dánia külügyminisztere, Uffe Ellemann-Jensen bejelentette, hogy a találkozóra április 13-14-én kerül sor Koppenhágában. A közép- és kelet-európai országokon kívül a konferencián részt vesznek majd a balti államok, Oroszország, Ukrajna és Belorusz képviselői is. A dán külügyminiszter szerint a meghívott országok között különleges helyzete van az úgynevezett visegrádiaknak, mivel az ó csatlakozási szándékukat a Közösséghez már világosan leszögezték. Az EK következő csúcstalálkozóján júniusban külön teret szentelnek annak, miképpen készítsék fel a négy országot az EK-hoz való csatlakozásra. A múlt havi edingburghi csúcson a brüsszeli bizottság azt javasolta, hogy az EK adjon nagyobb kereskedelmi engedményeket ezeknek az országoknak, és bővítsék velük a politikai kapcsolatokat. Megújulnak az orosz kőolajmezők Oroszországban idén várhatóan tovább folytatódik a korábban leállított olajkutak felújítása és ismételt üzembe helyezése. Ezt erősítik meg azok a hírek, miszerint a múlt év végén kanadai és nyugat-európai cégek összesen egymilliárd dollár értékben kötöttek megállapodásokat ötezer használaton kívüli nyugat-szibériai kőolajmező reaktiválására. A befektetők többsége kis- és középvállalat. Már jelenleg is eléri a 300-at a külföldi segítséggel felújított olajkutak száma. Bizonnyal ennek is volt némi szerepe abban, hogy Oroszország tavaly növelni tudta nyersolajexportját, amely az előzetes adatok szerint 66,2 millió tonnára bővült. Ez 22 százalékos javulást mutat 1991-hez képest. Lassú átalakítás Romániában Romániában vontatottan halad az egykor „népi tulajdonban“ lévő vállalatok privatizálása. Ion Andrei, az Országos Privatizálási Hivatal vezetője elmondta, a kisprivatizálás kezdete óta az 5812 üzemegység közül közvetlen eladással csak 1400 került eddig magánkézbe. Elsősorban üzletekről, kis szállodákról és vendéglőkről, továbbá szolgáltató intézményekről van szó. Csak 5 került külföldi kézre. Még vontatottabb a teljes vállalatok privatizálása. Eddig csak 15 vállalatot adtak el részvénytársaságként. Közülük háromból részesedik külföldi tulajdonos. Pedig a lassú előrehaladás fő oka a tőkehiány, de hozzájárulnak a bürokratikus akadályok és az is, hogy az alkotmány tiltja az ingatlanok és a föld külföldi tulajdonát. így külföldi töke csak nehezen jön Romániába. Most fogtak hozzá 2600 - legfeljebb 500 dolgozót foglalkoztató - kisvállalat eladásához. Az 1991 nyarán elfogadott „nagyprivatizálási“ törvény 6200 állami nagyvállalat magánkézbe adására 7-8 évet szánt. A privatizálás sovány eredményével szemben a lakosság egyre inkább hívévé válik a privatizálásnak. Közvélemény-kutatások szerint csak 13 százalék híve a reform megállításának. Kínai réz Japán 2 milliárd jennel támogatja új kinai rézlelöhelyek felkutatását a Jangce folyó mentén a kővetkező hat évben - közölte a Japán félhivatalos fémbányászati ügynökség. A földtani vizsgálatokból és fúrásokból álló programot ez év júniusában indítják, de előbb meg kell szerezni az érintett kormányok jóváhagyását. A kínai réztermelés elmarad a kereslettől, ezért az ország a fém importálására szorul. Orosz arany Oroszország nemzetközi tendert írt ki két észak-kelet-szibériai aranymezé kiaknázására - jelenti az Itar-TASZSZ hírügynökség. A szerződések 51 százalékáért külföldi beruházók versenyezhetnek, a többi 49 százalék a helyi hatóságoknál marad. A jelentés nem szól a tender kezdeti időpontjáról és a habarovszki lelőhelyek nagyságáról. A területeket 20 éve tárták fel, de a bányászatot pénz híján nem kezdték meg. Állítólag dél-koreai cégek már jelezték érdeklődésüket. Oroszország a közelmúltban már irt egy nemzetközi tendert a szintén szibériai, mintegy 500 tonna aranyat rejtő Szuhoj Log aranymezöre. Nagyszabású török tervek Törökországban 2010-re a jelenlegi négyszeresére, 350 milliárd kilowattórára növelik az áramtermelést. A tervek szerint 1996-tól 187 új áramfejlesztő egységet helyeznek üzembe, s két atomerőmű megépítését is kilátásba helyezték. Erre néhány hónapon belül kiírják a nemzetközi tendent, hírek szerint amerikai, kanadai, német, francia, brit és argentin cégek szándékoznak jelentkezni. Törökországban az idén várhatóan 72 milliárd kilowattórára növekszik az áramfogyasztás a tavalyi 66 milliárdról. A jelenlegi áramtermelő kapacitás 19 ezer megawatt, ami 2010-re a tervek szerint 33 ezer megawattra nő. Égetéssel a túlkínálat ellen Elefántcsontpart bejelentette, hogy minden olyan, kiszállításra váró kakaószállítmányt megsemmisít, amely nem felel meg az új minőségi szabványnak. Az első kétkamionnyi (60 ezer dollárra becsült) tételt már el is égették A legnagyobb kakaótermelönek számitó nyugat-afrikai országban múlt októberben új, a korábbinál szigorúbb minőségi szabványt vezettek be a kakaóexportban, hogy így is csökkentsék a túlkínálatot, és stabilizálják az árakat. Ennek érdekében 1992/93-ban mintegy 20 százalékkal szeretnék visszafogni a kakaóexportot, amely az előző szezonban elérte a 750 ezer tonnás mennyiséget. Az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Szondi György Baráti Köre 1992. január 22-én megalakult az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Szondi György Baráti Köre. Alapító tagjai: Dr. Zalabai Zsigmond, Dr. Huncík Péter, Molnár Imre, Révész Ferenc, Dr. Csáky Károly, Dr. Zsolnay Ernő, Tenczel István, Csáky Pál, mérnök, Dr. Berta Sándor, Varga Imre, Turcsan László, Huncsík Pál, mérnök, Danis Ferenc, mérnök, Dr. Kiss László, Dr. Kádasi Lajos. A Baráti Kör a volt diákok és a támogató tagok önkéntes társas köre. A Baráti Kör célja, hogy összefogja mindazokat, akiknek szívügye gimnáziumunk jelene és jövője. Összefogja iskolánk volt diákjait, ápolja az alma materhez fűződő kapcsolatukat, anyagi és erkölcsi támaszát képezi ennek a nagy múltú nemzetiségi iskolának. Céljai közt szerepel az iskola volt diákjainak bemutatása a nyilvánosság előtt, évkönyvek kiadása, enciklopédia öszszeállítása, iskolánk történetének könyvalakban való megjelentetése. A Baráti Kör szeretné elősegíteni az iskola diákjainak sokoldalú képzését, főleg az idegen nyelvek elsajátítása terén; szeretne kidolgozni egy, a tanulást elősegítő ösztöndíjrendszert, jelenlegi és majdani diákjai részére. Céljai közt szerepel az iskola volt diákjainak felkutatása a világ minden részében, valamint a világon már létező baráti körökkel való kapcsolat felvétele. Iskolánk sok diákja ma számos országban jelentős, fontos pozícióban bizonyítja iskolánk színvonalas mivoltát. A Baráti Kör alapító tagjainak névsora is tanúsítja, hogy napjaink irodalmi, politikai és tudományos életében egyaránt jelen vannak a volt ipolysági diákok. Iskolánk ez év szeptemberében ünnepli alapításának 80. évfordulóját. A Baráti Kör a kerek évfordulót is szeretné emlékezetessé tenni, hiszen az utóbbi negyven év nem adta meg azt a lehetőséget, hogy iskolánk nyíltan, szabadon, a világnak megmutatva önmagát ünnepelhessen. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik eddig is támogatták alapítványunkat. Reméljük, hogy a közeljövőben még többen lesznek olyanok, akik szívügyüknek tekintik iskolánk támogatását. Számítunk minden volt diákunk, ipolysági lakos és minden áldozatkész ember támogatására. Bankszámlánk: VÚB Levice, exp. éahy, 6. ú. 28036-152/ 0200, illetve Magyarországon: Budapest Bank RT371-11159 RÉVÉSZ FERENC Anyját virrasztó gyermek Hat napot töltött egy szobába zárva holt anyjával egy másfél éves kisgyerek. Sírására a szomszédasszony lett figyelmes, és értesítette a rendőrséget Az ajtót felfeszítették, a végsőkig kimerült gyermeket kórházba szállították. Már túl van az életveszélyen. A 31 éves édesanya halálát heroin-túladagolás okozta. A drog valószínűleg rossz minőségű volt Az eset egy bajorországi városban, Sulzbach-Rosenbergben történt január közepén. Halálos kényeztetés Nem mindennapi családi tragédia történt Kína San-Tung tartományában. Egy nyolcéves kisfiú megmérgezte a mamáját, mivel nem vette meg neki az óhajtott elektronikus játékot. Patkánymérget kevert az ételébe. Amikor a gyerek beismerte tettét apjának, az haragjában olyan erővel vágta hozzá lakásuk falához, hogy menten szörnyethalt. Ezután az apa öngyilkosságot követett el - folyékony műtrágyát ivott. A helyi lapok kommentárja szerint, a két szülő az életével fizetett gyerekük kényeztetéséért. Bangkoki kaland Egy kalandokat kereső német turistacsoport nem elégedett meg Bangkok vízi piacaival és kétes hírű negyedeivel, hanem a fővárosból kiruccanást tett Chiang Mai tartományba, a nevezetes Arany háromszögbe. (A Thaiföld, Burma és Laosz határánál elterülő erdős vidéket nevezik így, ahol a shan törzs fegyveresei Közlemények BEÍRATÁS A Pozsonypüspöki Alapiskola igazgatósága tisztelettel értesíti a kedves szülőket, hogy a beíratás az 1993/94-es tanév első osztályába 1993. február 5-én (12°°—18°°-ig) és 1993. február 6-án (8“-12°°-ig) lesz az iskola épületében, (tel.: 248-667) A Dyslexiás Gyermekekért Egyesület 1993. február 25-étől 27-éig ingyenes szakmai tanfolyamot rendez Budapesten a dyslexia korai felismeréséről és kezeléséről. Az érdeklődők január végéig jelentkezhetnek a következő címen: Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 945 01 Komárno, P. O. box 100. és haduruk, Khan Sa uralnak tekintélyes területeket s ellenőrzik az ópiumtermelést.) A turistákat intették a meggondolatlan kockázatvállalástól, de egy kellemes vacsora és némi ital elfogyasztása után a hat férfi és tíz nő, késő este sétára indult a szállójuk közelében levő erdőbe, a dzsungel szélére. Alig értek be a fák közé, amikor öt felfegyverzett ember rontott rájuk, akik kifosztották őket. A történtek után visszasiető turisták bejelentésére nemcsak a rendőrséget, hanem a hadsereget is mozgósították: helikopterek segítségével megkezdődött a környék átfésülése. A rablók azonban eltűntek mint a kámfor, a turisták meg maradtak a tanulságos kalanddal. Mozik műsora ( POZSONY ) • HVIEZDA: Sneakers (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • YMCA: Egyedülálló nő megosztaná (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • SLOVAN: Könyörtelen hajsza (amerikai) (11.00; 13.00; 15.00; 17.30; 20.00) «TATRA: Bumeráng (amerikai) (14.30; 17.00; 19.30; 22.00) • ISTROPOLIS: White men can’t jump (amerikai) (17.00; 19.30) • MIER: Halálos fegyver 3 (amerikai) (15.00; 17.30; 20.00) • MLADOST: Az istenek a fejükre estek 2 (amerikai) (15.00; 17.30; 20.00) • OBZOR: Beethoven (amerikai) (16.30; 19.00) «CHARLIE CENTRUM: Utánunk az özönvíz 2 (olasz) (17.00; 19.30) • Az ideális gyanúsított (angol) (18.00; 20.15) • Tom és Jerry (amerikai) (14.30; 16.00) • A játékos (amerikai) (22.00) • K2 (angol) (22.15) • Az ártatlan (olasz-francia) (19.30) • Három nővér (szlovák) (17.30; 20.00) ( KASSA ) • DRUZBA: Könyörtelen hajsza (amerikai) ' (16.00; 18.15; 20.30) • ELÁN: A szerető (francia) (18) • SLOVAN: Utánunk az özönvíz 2 (olasz) (15.45; 18.00; 20.15) • TATRA: Szebb az élet gazdagon és egészségesen, mint szegényen és betegen (szlovák) (15.30; 17.45; 20.00) • ÚSMEV: Bumeráng (amerikai) (16.00; 18.00; 20.00) ( Filmvilág ) • Valóságos sztárparádét láthatnak a nézők a Sneakers című filmben. A Baseball álmok rendezője, Phil Alden Robinson számos sztárt szerződtetett. Játszik benne Robert Redford, Dan Aykroyd, az Oscar-díjas Ben Kingsley és Sidney Poitier, valamint a Farkasokkal táncolóban látott szép és tehetséges Mary McDonell. • Ivan Reitman - a Szellemirtók és az Ikrek rendezője - új komédiát készített, amelynek az amerikai elnökválasztás az apropója. Egy fickó a fejébe veszi, hogy az USA elnöke lesz. A szerepet a Hal neve Vandából megismert, Oscar-díjas Kevin Kline, a First Ladyt Sigourney Weaver alakítja, több neves tévékommentátor, televíziós személyiség pedig önmagát játssza a vígjátékban. • A szuperhősök - Batman, Superman, Pókember - „társasága" kibővül Black Pantherrel, a fekete bőrű igazságosztóval. A rajzfilmfigurából lett mozihős szuperizmos afrikai király, aki párducnak álcázva ered a bűnözök nyomába. A forgatást januárban kezdik, s a címszerepet a Dzsungelláz sztárja, Wesley Spines játssza. • A Halálos fegyver három folytatásában nem kevesebb mint hetven hulla látható. A film harmadik része bevételi rekordokat ostromol, és Richard Donner rendező azon gondolkodik, érdemes lenne elkészíteni Riggs és Martaugh kalandjainak negyedik részét is. KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPIIAP ÍZ emdcL Kiadja a Madách—Posonium Kft, Michalská 9, 811 01 Bratislava. Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében. Nyomja a Danubiaprint á. v., 819 46 Bratislava, Pribinova 21. Teijeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél Kül-Főszerkcsztő: SZABÓ GÉZA Főszerkesztő-helyettesek: MÉSZÁROS JÁNOS és NÉMA LÁSZLÓ. Tdefon: 210-39-94, 210-39- 98; telefax: 210-39- 9Z Főmunkatárs: N. GYURKOVTTS RÓZA Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Pribinova 25, ÍZ emelet Telefon: kulturális rovat - 210-39- 89,sportrwat - 210-39-91. Telefax: 210-40- 32. Telese 92-516. Hirdetési iroda maeánszeméK'eknek és közúlclcknek: 210- §9-89,210-39-91, Bratislava, Pribinova 25, földi megrenddésde PNS igazgatósága, Pribinova 25,813 81 Bratislava. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 081