Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-23 / 18. szám
12 Szabad ÍJSÁfli Sport 1993. január 23. Az esélyesek továbbra is állva maradtak Korda túljutott az Az Australian Open Grand Slam teniszverseny úgy tffnik csendesebb szakaszába érkezett, hiszen még az első két napon egymást érték a szenzációs eredmények, addig újabban a papírforma érvényesül. A cseh Petr Korda sikerrel vette a 3. forduló akadályát, az ukrán Andrej Medvegyev ugyan komoly ellenállást tanúsított, ám a mérkőzést a hetedik helyen kiemelt teniszező nyerte. Edzőmérkőzésnek is beillő játékkal jutott tovább a két első helyen kiemelt teniszező, Courier és Szeles Mónika. A férfi párosok küzdelmeiből kiesett a cseh Korda, Vacek páros, igaz, búcsúzásukról a második helyen kiemelt amerikai Grabb, Reneberg kettős gondoskodott. Ezzel a párossal számol az amerikai Davis Kupa csapat vezetője, Gorman is, az ausztrálok elleni márciusi mérkőzésen. A női párosok közül bejutott a 2. fordulóba a második helyen kiemelt Nieland, Novotná — lett-cseh páros, elbúcsúzott ellenben a szlovák Habáudová, aki a perui Gildemeisterrel próbált meg továbbjutni az ausztrál-német kettős ellenében. Elkezdődtek a vegyes párosok versenye is, különösebb meglepetések nélkül. Férfi egyes - 3. forduló: Courier (1)—Raoux 6:4, 6:3, 6:4; Bruguera (15)—Siemerink 7:6, 4:6, 6:3, 3:6, 9:7; Gamer—Witsken 6:1, 6:1, 4:6, 4:6, 6:4; Korda (7)—Medvegyev 6:4, 4:6, 6:3,7:6; Carlsen—Woodbridge 7:5, 5:7, 6:4, 6:4; Stich (14)—Stoltenberg 5:7,6:4,7:6,4:6, 6:1; Forget (11)—Morgan 6:3, 6:2, 6:2; Jones—Wheaton 0:6,6:3,6:4,6:2. Női egyes - 3. forduló: Szeles (1)— Fendick 6:1, 6:0; Tauziat (13)—Dahinaus 6:2, 6:1; Halard—Garrison (16) 6:4, 7:5; Martinez (6)—Oremans 6:3, 4:6, 6:4; Sabatini (3)—Po 6:1, 6:3; Provis—Demongeot 6:3, 6:0; G. Fernandez—White 7:6, 3:6, 7:5. Férfi páros • 1. forduló: Fitzgerald, Järryd (4)—Bauer, Joelson 6:3, 7:5; Grabb, Reneberg (2)—Korda, Vacek 6:4,3:6, 6:1; 2. forduló: Edberg, Siemerink—Connell, Galbraith (9) 7:6, 6:7, 6:2; Ferreira, Norval (14)—Knowles, Wekesa 6:3, 3:6, 6:3; P. McEnroe, Stark Új labdazsonglőrök születnek? Dream Team 2 Az Amerikai Egyesült Államokban a megismételhetetlen megismétlésére készülnek: az 1994-es Torontóban megrendezésre kerülő férfi kosárlabda-világbajnokságon ismét pályára akarják küldeni az NBA legnagyobb csillagaiból álló úgynevezett Dream Teamet. Először a barcelonai nyári olimpiai játékokon képviselte az álomcsapat USA színeit, feledhetetlen élményeket szerezve a sportág rajongóinak. A tervek szerint a Dream Team 2-őt a profi liga ifjú sztárjai: Shaquille O’Neal, Larry Johnson, Alonzo Mourning és néhány tehetséges egyetemi csapatban szereplő játékos alkotná. Az illetékesek nem titkolják, hogy az előbb felsorolt kosárlabdázókra építik majd az 1996-os atlantai olimpián induló válogatottat. Kérdés azonban, hogy az egyenlőre még kevésbé ismert fiatalok képesek lesznek-e felnőni nagy elődeikhez, hiszen olyan egyéniségek mint Michael Jordan, Magic Johnson, vagy Larry Bird egy évszázadban csak egyszer születnek. Kihívó kihívó hátán a profi ökölvívásban Egy apáca esetében meglehetősen szokatlan, hogy szabadidejében labdarúgó-mérkőzéseken tördelje izgalmában imakönyvek lapozásához szokott ujjait, s templomi zsoltárok helyett kedvencei nevének ütemes skandálásával fárassza hangszálait. A castellamarei kolostorban élő Stefánia nővérnek azonban mégis ez volt a legkedveltebb időtöltése, az olasz I. ligában szereplő SSC Napoli minden hazai mérkőzésére kilátogatott. így volt ez egészen a szerint - 20 millió fontot kapott. Riddick Bowe, a világbajnoki címtől megfosztott ökölvívó legközelebb február 6-án, New Yorkban lép szorítóba az ugyancsak amerikai Michael Dokes ellen. Eddie Futch, Bowe 81 éves edzője kijelentette, hogy tanítványa további lehetséges ellenfele a volt világbajnok Mike Tyson lehetne, aki viszont jelenleg nemi erőszak miatt hat éves börtönbüntetését tölti egy fegyházban. Közben azonban újabb trónkövetelő lépett a színre, mégpedig a 44 éves George Foreman, aki húsz évvel ezelőtt már szintén tapasztalhatta, milyen érzés világbajnoknak lenni. A legújabb hírek szerint éppen Lennox Lewis tett ajánlatott Foremannak, kedvcsinálónak legkevesebb nyolc millió dollárt ajánlott fel. Frank Maloney, Lewis menedzsere már tudni véli, hogy az összecsapásra az Egyesült Államokban kerülne sor és a közeli napokban az időpont is ismert lesz. Foreman tanácsadói elmondották, hogy George érdeklődést mutatott a találkozó iránt, ám áprilisban már lekötött egy találkozót Morrisonnal, és hosszabb pihenőre lesz szüksége. Bárhogy is alakulnak a dolgok, a kábeltelevíziós-társaság pénzemberei előre dörzsölhetik kezüket, hiszen úgy tűnik, bőven megtérül majd száz millió dolláros befektetésük. ukránon Shaun Staffordnak érthetően jobban esik lubickolni a melboume-i luxushotel üvegmedencéjében, mint a teniszpályán futkározni egy-egy jól helyezett labda után, hiszen a kenguruk földjén januárban tombol a legnagyobb hőség (TASR/AP felvétel) (7)—Fromberg, Morgan 4:6, 6:3, 6:1; Devries, MacPerson (6)—Nelson, Svantesson 4:6, 6:1, 6:3; Camporese, Krajicek—Nijssen, Suk (5) 7:6, 6:3; Cannon, Melville—Casal, E. Sanchez (11) 6:4, 7:6. Női páros -1. forduló: M. J. Fernandez, Garrison (4)—Mrozova, Teodorowicz 6:2,6:4; Shriver, Smyle (10)—Graham, White 7:5,6:0; K. Malejeva, Tauziat (16)—Avotins, Jones 3:6, 6:2, 6:1; Fendick, Stmadová (8)—Meshi, Rittner6:l, 7:5; Neiland, Novotná (2)—Coetzer, Field 2:6, 7:6, 6:1; McQuillan, Porwick (11)—Gildemeister, Habüudová 6:3, 6:2; Gorrochategui, Harvey— Provis, Reinach (9) 6:2, 3:6, 6:1; Fernandez, Zvereva (1)—Glitz, Santrock 6:2, 6:3; Martinez, Sanchez (3)—Driehuis, van Lottum 6:4, 6:2; 2. forduló: Adams, Bollegraf (7)—Pratt, Sharper 6:4, 6:4; Hetherington, Rinaldi (6)— Morton, Wood 7:6,6:2. Vegyes páros -1. forduló: Rehe, Visser (6)—Coetzer, Krüger 7:5, 6:3; Jaggard, Eltingh—Richardson, Warder 6:4, 5:7,13:11. Korda tehát győzelemmel ünnepelte mai, 25. születésnapját, de nem szabad túlságosan belemerülnie az ünneplésbe, hiszen vasárnap a világranglista 220. teniszezője, az amerikai Chris Gagner vár rá, aki eddig nem büszkélkedhet nagy „skalpokkal”, de kétségtelen, hogy nagyon becsvágyó versenyző. Az első helyen kiemelt Courier a 15. helyre rangsorolt Bruguerával csap majd össze. (*ta*) Szlovákia népes képviselettel A 16. téli univerziádén, amelyre a lengyelországi Zakopanében kerül sor február 5 és 14 között, 39 ország több mint ezer résztvevője jelezte részvételi szándékát. Mindezt Brüsszelben hozták nyilvánosságra a Főiskolás Sportolók Nemzetközi Szövetségének (FISU) székhelyén. A legtöbb résztvevővel az Egyesült Államok utazik, 139 sportolóval, a házigazdák 98 versenyzőt indítanak. Szlovákia 59 indulóval nevezett be, és ezzel a hatodik legnépesebb táborral utaznak Lengyelországba. Érdekesség, hogy a jégkorongtornán Szlovákia válogatottja vesz részt, mivel a cseh főiskolások csatatának kiutaztatása olyan összegett emésztett volna fel, amelyet a szövetség nem engedhetett meg magának. Innen-onnan Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi eredményei: Philadelphia—Boston 4:5, Tampa Bay—Toronto 1:6, Detroit—St. Louis 5:3, Hartford— San Jósé 4:2, Minnesota—Ottawa 7:2, Chicago—Washington 6:2, Los Angeles—Vancouver 4:5. A női sí Világ Kupa Hausban rendezett lesiklóversenyét a svájci Bournissen nyerte, a meglepetést okozó orosz Zelenszk^ja előtt. Eredmények: 1. Bournissen 1:42,64 perc; 2. Zelenszkíya 1:42,70; 3. Gítnher (osztrák) 1:42,86. A női összetett Világ Kupa állása: 1. Wächter (osztrák) 748 pont; 2. Merle (francia) 609; 3. Seizinger (német) 583. Barátságos előkészületi labdarúgómérkőzésen: Dukla Banská Bystrica— FC Petrialka 1:2 (1:0), góllövők: Faktor, ill. Rjzek, Siáolák. A férfi Klubcsapatok Európa-b^jnoksága az elődöntő csoportok 2. fordulójának visszavágó mérkőzéseivel folytatódott - A-csoport: Scavolini Pesaro—Virtus Bologna 83:80. Az állás: 1. Szaloniki 13, 2. Pesaro 13, 3. Limoges 12. B-csoport: Real Madrid—Benetton Treviso 83:51, Olimpiakosz Pireusz—Bayer Leverkusen 79:63, KK Zadar—Mechelen 77:67. Az állás: 1. Real 16, 2. Treviso 15, 3. Orthez 15. A német labdarúőgó Bundesliga legdrágább átigazolási listáját Helmer vezeti, akiért a Bayern 8 millió márkát űzetett a Dortmundnak. A 2. helyen Scholl áll, akiért szintén a Bayern 5,9 milliót fizetett a Karlsruhének, a 3. helyen a brazil Jorginho található, akiért a változatosság kedvéért ugyancsak a Bayern 5,6 milliót fizetett a Leverkusennek. A Lake Placid-i akrobatikus sí Világ Kupa egyik versenyszámát, a balettot a férfiaknál a francia Becker nyerte a norvég Kristiansen és az amerikai Edmonson előtt. A cseh Landa a negyedik lett. A nőknél Breen révén amerikai siker született, a második a francia Fechoz lett, megelőzve a német Petroldot A magyar LOTTÓ 4. játékhetének nyerőszámai: 29, 41, 51, 65, 66. Újabb időpontkitolás Ján Mitoíinka, a Szlovák Jégkorong Szövetség elnöke csütörtökön újabb információkat bocsátott a TA SR hírügynökség rendelkezésére a szlovák hokisok esetleges C-csoportba való besorolásával kapcsolatban. Megtudhattuk tőle, hogy a tegnapra ígért ljubljanai megbeszélésből, amelyet a C-csoportos világbajnokság rendezőivel, valamint a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IÍHF) technikai igazgatójával, Roman Neumayerrel kellett volna folytatni, semmi sem lett, ugyanis a tárgyalás elmaradt. Ezzel újabb bizonytalan időre kitolódott a végső szó kimondása Szlovákia esetleges részvételére, vagy elutasítására. A legújabb hírek szerint a jövő hét folyamán az IIHF zürichi székhelyén döntenek az illetékesek. Kollektív interjú Nyilasival A mester mindenre tudja a választ Alig találni parkolóhelyet a Fradisporttelep környékén. Elég volt csupán annyit közhírré tenni, hogy a Ferencváros szurkolói ankétot tart Nyilasi Tibor főszereplésével, és lám, máris özönlik a nép. Illetve, az özönlés talán túlzás, mindenesetre megtelik a kézlabdacsarnok nézőtere, legalább háromszázan váijuk a népszerű vezetőedző színre lépését. Mi, újságírók mindig igyekszünk olyan kérdéseket feltenni, amelyeket az olvasók — a szurkolók — is feltennének a helyünkben, most azonban nincs szükség a fejtörésre, hiszen a szurkoló kérdez, s csak meg kell húzódni egy sarokban, és szorgalmasan jegyezni a válaszokat. Jöhetnek tehát a kérdések, amelyek tökéletesen kikövetkeztethetők Nyilasi Tibor válaszaiból. — ... Fodor egyértelműen kulcsjátékosunk. Egy éve került hozzánk, és hallatlanul gyorsan beilleszkedett a csapat életébe. Pazar fél évet produkált, nagy részt vállalt a bajnoki cím megszerzésében. A nyári felkészülés során azonban megsérült, így nem tudott százszázalékos teljesítményt nyújtani az ősszel. Most már egészséges, sokat erősödtünk azzal, hogy újra rendelkezésre áll. — ... Mindenkit megnyugtathatok, Telek egyelőre marad az Üllői úton. Sok hír jelent meg esetleg szaúd-arábiai szerződéséről, de én még nem láttam egyetlen játékosügynököt sem nálunk, aki Telek ügyében kívánt volna tárgyalni. Nekem, mint edzőnek nem érdekem, hogy többen is külföldre szerződjenek, hiszen akkor újrakezdhetnénk a munkát, új csapatot kellene építeni. Az lehet, hogy gazdasági okokból valakit el kell majd adni, de most úgy tűnik, a nyárig erre nem lesz szükség. — ... Szenesnek kétségkívül voltak beilleszkedési gondjai, de ezeken már túlvan. Ha úgy dolgozik végig, ahogy ezekben a napokban, akkor a tavasszal komolyan számolni kell vele. — ... Hogy Lipcsei cammogna? Az tény, és ő is érzi, hogy nincs meg mindig a lendülete, de én jól emlékszem a száguldásaira is. Ezek révén láthattunk tőle több emlékezetes pillanatot is, gondolok például Szófiára, Brémára, Győrre, a Fáy utcára és még több bajnoki mérkőzésre. Én hiszek benne, hogy sikerül a hiányosságait felszámolni, és hamarosan kiegyensúlyozott, jó teljesítményre lesz képes. —... Már csak a tisztemből adódóan is meg kell védenem Wukovicsot, és ez azért sem esik nehezemre, mert nem értek egyet azzal, hogy használhatatlan. Hadd emlékeztessek arra, hogy tavaly tavasszal milyen elévülhetetlen érdemeket szerzett sikereinkben sorsdöntő góljaival. Elismerem, hosszasan vitatkozhatunk az egyes játékosokon, talán százat kellene betennem a csapatba, hogy mindenki kívánsága teljesüljön... — ... Számokkal is tudom bizonyítani, nem igaz, hogy nálunk nincsenek góllövő csatárok, az előző bajnokságban ugyanis mi szereztük a legtöbb gólt. Az őszről viszont valóban maradt némi adósságunk, ami annak tudható be, hogy Cigan és Nagy Zsolt sérüléssel bajlódott, Gregor pedig csak kereste egykori önmagát. Én most nem tudnék olyan magyar csatárt megnevezni, aki megfelelő áron hozzánk kerülhetne. Van góllövő csatárunk, nem is egy, és csak rajtuk múlik, hogy ezt be is bizonyítsák. De hozzáteszem, szükségünk lenne szerkezeti változásra is, azaz úgy érzem: a három csatáros játékról át kell majd térnünk a két csatárosra. — ... Igyekszünk alkalmazkodni a válogatott japán túrájához. Azt még nem tudom, hogyan töltjük ki azt a hosszú szünetet. Ha jó lesz az idő, nyilván sok edzőmeccset játszunk, de ha hó borítja majd a pályát, akkor is kitalálunk valamit. — ... Még a téli edzőmérkőzésekről sem tudok mondani konkrétumokat, mert minden a marokkói túrától függ. Januárban biztosan nem játszunk edzőmeccset, a februári programról pedig időben tájékoztatjuk a szurkolóinkat. (pqjor-gyulai) múlt fordulóig, ekkor ugyanis rendfőnöke a kolostor szabályzataira hivatkozva kategorikusan megtiltotta számára vasárnapi kiruccanásait. Stefánia nővér tehát a lelátók helyett csak a kolostor dohos falai között fohászkodhat a Napoli labdarúgóinak sikeres szerepléséért, imába foglalva egy-egy góllövő nevét. Ez egyébként rájuk is férne, hiszen az idei kiírásban meglehetősen gyatrán szerepelnek a nápolyiak, akik jelenleg a tizenharmadik helyen várják a megváltást.. Ezentúl csak imaszóval Apácapác Tysonnal a dutyiban? Lennox Lewis, minden idők legsikeresebb brit profi ökölvívója, nehézsúlyú világbajnok, úgy tűnik, az idén mindenképpen szeretné bebizonyítani, hogy nem véletlenül jutott a világbajnoki övhöz, még ha azért nem is kellett megmérkőznie. A 27 éves, olimpiai bajnoki címmel is büszkélkedő öklöző ugyanis egészen különös módon lett a WBC szövetség első bunyósa. Eredetileg azt tervezte, hogy elhódítja nemcsak a WBC, hanem az IBF szövetség övét is, amelyet akkor az amerikai Riddick Bowe mondhatott magáénak, miután 1992 november 13-án Las Vegasban 12 menetes mérkőzésen döntő fölénynyel megverte a címvédő Evander Holyfieldet. Később az új címvédő azonban elutasította Lewis kihívását, mivel más műsora volt A WBC szövetség ezek után megfosztotta Bowe-t világbajnoki címétől, mivel úgy ítélte meg, hogy nem teljesítette kötelezettségeit, és a címet Lewisnek adományozta, mivel ő volt az első számú kihívó, miután legyőzte a kanadai Razor Ruddockot. Lewisre tehát a bizonyítás éve vár. Persze közben jó üzletet is kötött az egyik amerikai kábel-televíziós társasággal, amely, mint arról már hírt adtunk, megvásárolta a kizárólagos közvetítési jogokat az legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásokra. Lewis aláírásáért - a környezetéből kiszivároetatott hírek