Szabad Újság, 1993. január (3. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-22 / 17. szám
4 Szabad ÍTJSÁG Riport 1993. január 22. Egy nap a síparadicsomban Olcsó és nem ráz Látky községet tulajdonképpen (papíron) a jól működő földművesszövetkezete és kiváló síterepe tette országszerte ismertté. A Fülektől mindössze 63 kilométerre fekvő csodálatos hegyi településre húsz évvel ezelőtt figyelt fel a Kovosmalt vezérkara. Kis faházakat építettek a dombra, ahol márciusig nem olvad el a hó. Télen - főleg hétvégeken - benépesült a hegy. A vasgyáriakon és a környékbelieken kívül hamarosan megjelentek a külföldiek, a magyarok is. 1979-ben üzembe helyezték az első sífelvonót. Ködből a fénybe Losoncra érve még mindig sűrű, „szmogszagú" a levegő: a fátyolszerű ködbe kéményfüst és orrfacsaró gyári bűz keveredik. A várost elhagyva tisztulni látszik az ég, kitágul a látóhatár. A hósapkás hegyekről vakítóan verődik vissza a kora reggeli napfény. Hrinovától jókora kaptatón vezet az út Látkyra. Olyan ez a gyönyörű táj, mintha elköltöztek volna más vidékre innen az emberek. A takaros porták körül - ahogy Gömörben mondanák - se kutya, se macska, egy emberfia sem látszik. Fenn a bércen azonban egészen más a helyzet. Ott van aztán csak nyüzsgés: a hosszú lankás hegyoldal távolról nézve is nagy élmény. Hát még közelről... Legalább annyian igyekeznek feljutni a hegyre, mint amennyien sítalpakon lefelé csúsznak. Ha elérik a hegy lábát,beállnak a sífelvonó előtt kanyargó sorba, hogy azután újra leszáguldhassanak a hegyoldalon. Az idén nem lehet egészen a hegycsúcsról lesiklani, mert csak olyan kevés hó esett, hogy fent a hegyormon megkopott a hótakaró, igy a felső terep síelésre nem alkalmas. Ezért nem üzemel a nagy, a 600 méteres sífelvonó sem, pedig lenne utasa. A 260 méteres kicsinek viszont minden felfelé haladó fogantyújába kapaszkodik valaki. Feri bácsi meg a többiek A sífelvonó lábánál egy korosabb férfi ügyel az utasok biztonságára és a rendre. Szükség is van rá, hiszen a síelők nagy része gyerek. A felvonót a füleki Tóth Feri bácsi kezeli, aki fiatalabb korában síedző és síoktató képesítést szerzett, és a hegyek meg a sísport szerelmese. Egyébként nem is végezné már több mint két évtizede ezt a munkát.-Amíg nem épült meg a felvonó, addig is gyakran kijártam ide a gyerekekkel - mondja Feri bácsi. - Itt, ezer méter tengerszint feletti magasságban tiszta és egészséges a levegő. Naponta én is felcsatolom néhányszor a leceket, megmozgatom egy kicsit a végtagjaimat. A síelés megszállottja vagyok, csak azért fagyoskodom reggeltől estig a kötelek alatt, hogy én is lecsúszhassak néhányszor. Hétköznap általában ketten vagyunk szolgálatban, hétvégeken természetesen többen, mert olyankor általában rengetegen jönnek ide hódolni szenvedélyüknek. Ezt a munkát a szabadság rovására végezzük. Amíg a Kovosmaltban dolgoztam, kaptam néhány napos megbízatást is, általában akkor, amikor Magyarországról jöttek csereüdülésre. Csináld magad(nak) mozgalom A Komosmalt 1979 nyarán vásárolta meg a francia szabadalom alapján gyártott POMA 600 típusú sífelvonót. Néhány megszállott sírajongó szeptemberben látott hozzá a megépítéséhez, s decemberre el is készültek vele. Pedig csak a hétvégeken és a szabadnapokon dolgoztak.- Én is köztük voltam - folytatja Feri bácsi. - Az üzemi szakszervezet vezetősége ezért cserébe nekünk adta a felvonót, pontosabban a csoportunkat bízta meg a pálya üzemeltetésével és karbantartásával. A tátrai síparadicsomokban a felvonókezelők négyszáz, sőt újabban már ötszáz koronát is elkérnek egy napi szolgálat után, Látkyn Feri bácsiék nyolc óra munkáért bruttó nyolcvan koronát kapnak. Tízkoronás órabérért, bagóért végzik munkájukat. Persze ez megmutatkozik a szolgáltatás árában is. A turisták egy napra csupán hatvan korona bérleti díjat fizetnek a felvonóhasználatért, nem pedig 200 koronát, mint példának okáért a Magas-Tátra sífelvonóira. A szolgáltatás A felvonóra várakozva... színvonalára mégsem panaszkodik senki. A gyerekek kedvezményesen, napi negyven koronáért használhatják a felvonót. Ha valaki éjszakai síelésre vágyik, megteheti. Huszonöt korona ellenében két órán át működik a felvonó, hold és neonfényben - habár az első nem mindig garantált - csúszkálhat le a lejtőn. Ami a tarisznyában van Az üdülőben egyszerre 160 személynek tudnak szállást adni, de januárban és februárban bizony nem nagyon lehet üres szobát találni. Az iskolák lefoglalják azokat a hetedikes tanulóik számára, mert a Losonci és Rimaszombati járás gyerekei többnyire itt tanulnak meg síelni. Napi száznegyven koronáért szállást és háromszor meleg ételt kapnak a vendégek. Nemúgy a tájékozatlan turista, aki akár éhen is veszhet itt fent a hegyen, hacsak nem pakolt be otthon valamit a tarisznyába. Az üdülőben ugyanis csak megrendelésre főznek. Hol van már a tavalyi hó- A tavalyi év nem kedvezett a síelőknek - mondja kissé kedvetlenül Feri bácsi. - Januárban és februárban csak annyi hó esett, hogy mindössze három hétig síelhettünk. December 10-én esett ugyan húsz centiméternyi, de hol van az már. A meredekebb lejtőkön úgy megkopott, hogy síelésre alkalmatlan a fenti szakasz. Szerencsére ezen a rövidebb pályán még aránylag jók a hóviszonyok... Ebéd után a gyerekek újra meglepik a felvonót. Feri bácsi gyorsabb sebességre kapcsolja a motort, így hamarább elfogy a sor. Az élre azok állnak, akik már gyorsabb fordulatnál is elkapják a felvonó tányérját. Aztán jöhet a nyugodtabb tempó a kevésbé magabiztosak számára. FARKAS OTTÓ \) I ar szlovák nemzetiségű honfitársaink közül is sokan csak ingerülten legyintenek, ha a magyar helységnévtábláik kerülnek szóba. A választások utáni eufóriában még senkinek sem szúrtak szemet, de aztán telt-múlt az idő, szaporodtak a kisebbségellenes kirohanások és a hazafias melldöngetések, mígnem az egész kisebbségellenes érzület a nyelvtörvény formájában nyert hivatalos kifejezést. A törvénnyel pedig - mint tudjuk - nem lehet kukoricázni. Érdekes módon nemcsak azok hivatkoznak a nyelvtörvényre, akik el akarják távolítani a magyar nyelvű helységnévtáblákat, hanem azok is, akik elhelyezték, mondván, a törvény betűje kizárólag azt szabja meg, milyen nyelven kell feltüntetni a földrajzi elnevezéseket, arról nem szól, hogy milyen nyelven tilos. Arról nem is beszélve, hogy az alkotmány egyenesen garantálja ilyen irányú jogainkat, már úgy értem, papíron. Kedves szlovákiai magyar állampolgár, bizony jól teszed, ha törvényhozóink e két remekét, a törvényalkotás eme mestermüveit bebiflázod, vagy állandóan magadnál hordasz egy-egy példányt, hogy nyugodtan és higgadtan tudj argumentálni bárhol, ahol csak nyelvedet szapulják: munkahelyen, üzletben, villamoson avagy az utcán. Néha a groteszk felszín alatt azonban halálosan komoly a játék. Olyan földrajzi elnevezéseket akarnak (ismét) kitörölni emlékezetünkből, amelyek közül sok még honfoglaló őseinkről maradt ránk. Nem csupán nevek, hanem kultúrtörténeti értéket is jelentenek. Sokszor eszembe jutott már: NEMCSAK NEVEK, HANEM KULTÚRTÖRTÉNETI ÉRTÉKEK IS F~7TT vajon ki volt az a lángelme, aki az ősi magyar falunevekből egy fortélyos csavarintással szlávos hangzású szószörnyeteget kreált, ráadásul úgy, hogy néha még hasonlított is az eredetire. Netán egész tudományos team végezte ezt a lélekemelő munkát? A táblaháború mostanáig váltakozó sikerrel folyt. Az első magyar névtáblák úgy „jöttek létre“ - hogy ezt a biológiai kifejezést használjam -, hogy akadt néhány olyan helység széles e Dél-Szlovákiában, ahol az önkormányzatok egyszerűen elhelyezték a táblákat és kész. Legalábbis az önkormányzatok nagy része. Most, hogy immár hivatalos helyről érkezett a magyar névtáblák eltávolítására vonatkozó utasítás (pontos időponthoz kötve), elégedetten összedörzsölhetik kezüket azok a polgármesterek, akik mostanáig nagyvonalúan nem foglalkoztak a táblakérdéssel. „Látjátok, látjátok - mondják merészebb polgármester-kollégáiknak -, mire volt jó az a nagy sietség, most le kell szedni minden magyar táblát, a mienkkel viszont semmi gond, mert fel sem tettük.“ Valóban vannak, akik így érvelnek, pedig a napnál világosabb, hogy nem bölcs előrelátás, hanem saját tutyimutyiságuk vezérelte őket. A táblaháború sok helyütt bizarr komédiává fajult, többször kihelyezett és eltávolított, festékkel befújt és újból kijavított magyar névtáblákkal. Vegyük például a királyhelmeci esetet, ahol egyébként elsőként tették ki a magyar helységnévtáblát ezen a vidéken. Most éppen harmadszor fogják eltávolítani. Különféle ürügyekkel, amelyek felsorolásán bizonyára jót derül a mindennapi gondokba belefásult olvasó. Tehát: első ízben közös névtáblát készítettek a helmeciek, vagyis egy és ugyanazon a táblán szerepelt a magyar és a szlovák helységnév is, szép példáját szolgáltatva a két nép békés egymás mellett élésének. A tábla azonban nem volt hosszú életű. Az útkarbantartó vállalat szerint ugyanis sértette a közúti előírásokat, ezért eltávolították. A helmed önkormányzat másodízben - okulva az előbbi esetből - két táblát helyezett el, egy hivatalos és egy magyar nyelvűt. Mint kiderült, ez a megoldás sem felelt meg a közúti előírásoknak, így ezt a magyar névtáblát is leszedték. Türelmes, békeszerető nép él a Bodrogközben, még ha sokan mást is mondanak. Harmadszor is kitették a helységnévtáblát, külön táblát, külön állványon. Ezzel meg az volt a baj, hogy ugyanolyan színű volt, mint a „hivatalos" tábla. Pontosabban, csak egy ideje baj. A járási útkarbantartó vállalat dolgozói kissé szégyenlősen közölték ebbéli szándékukat a polgármesteri hivatalban, hiszen érezték maguk is, hogy nem teljesen fair ez a táblaeltávolítás. De azért elmondták, ami a szívüket nyomja: a tábla azért nem jó, mert a tartóállvány hatvan centiméternél közelebb van az árokhoz, márpedig ez a hatvan centiméter az ő tulajdonuk, oda senki emberfia nem rakosgathat holmi táblákat. Azért kíváncsi lennék, hogyan mérték le azt a hatvan centimétert. Talán vonalzóval vagy tolómércével, esetleg trigonometrikusán? A közlekedésrendészet képviselői még ennél is képtelenebb kifogást eszeltek ki a hányatott sorsú tábla eltüntetésére. Azzal érveltek, hogy sebességellenőrzés esetén problémák származhatnak abból, hogy vajon melyik táblánál kezdődik a belterület. Valóban, ez fogas kérdés. Tegyük fel, hogy a magyar nemzetiségű sofőr kilencven kilométeres óránkénti sebességgel száguld el a hivatalos tábla mellett. Kicsivel odébb megállítják, és felelősségre vonják a közúti szabályok megsértése miatt. Mi lesz, ha a vezető azt mondja:,,Uraim, én nem követtem el szabálysértést, mert a második, a magyar nyelvű táblánál akartam lassítani!" Bárki beláthatja, ezeket a „súlyos“ problémákat jobb még csirájukban elfojtani, mielőtt úgy istenigazából elmérgesednének, ezért a magyar névtáblát el kell távolítani. A járási útkarbantartó vállalat dolgozói ezt persze meg is teszik. Meg akkor is, ha éppenséggel arról a vidékről származnak, ahol a tábla áll, még akkor is, ha a lelkűk mélyén semmi bajuk a táblákkal. Mert féltik az állásukat. Hogy ez a félelem nem alaptalan, azt a járási útkarbantartó vállalatok vezetőinek sorozatos leváltása bizonyítja. Bármit neveztek meg eltávolításuk hivatalos indítékaként, a valódi ok bizonyára nagyon egyszerű volt: nem teljesítették a Közlekedési és Távközlési Minisztérium 1992. október 16-án keltezett utasítását, amely bürokratikus virágnyelven a magyar helységnévtáblák eltávolítására szólította fel őket. A legutolsó határidő október 31-e volt. Akik az említett időpontig a hivatalukban maradtak, mára tudomásul vették a figyelmeztető elbocsátásokat, és hozzáláttak a magyar névtáblák eltávolításához, ha kissé megkésve is. Megértették, hogy a minisztériummal nem lehet packázni. Én viszont úgy gondolom, minden hivatalos nyomás ellenére szükség van magyar helységneveink kiírására. Senki sem tilthatja meg, hogy az érintett települések üdvözlőtáblával köszöntsék a faluba érkezőket. Lehetne rá cukorrépát, búzakalászt vagy akár szerencsepatkót festeni négylevelű lóherével, és magyar nyelvű felirattal, teszem azt: ,,Isten hozta... itt és itt". Ez már talán nem ütközik semmilyen akadályba, szabályba, ha csak elmés minisztériumi tisztviselőink addig ki nem találnak valami újat. Csak kérem, arra vigyázzanak, hogy a tábla ne legyen az árokparthoz hatvan centiméternél közelebb, mint ahogy az Királyhelmecen volt. TÓTH FERENC j-V /k /I A takaros kis faházakban 160 személy részére van szállás
