Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-12 / 281. szám
8 Szabad ÚJSÁG Színes 1992. december 12. „POSONI KERT“ Üzenet - a 17. századból A Csehszlovákiai Keresztény Értelmiségiek Szövetségének keretén belül az idén májusban Pozsonyban megalakult a Lippai János Természetbarát Kör. Sajnos, a közvélemény viszonylag keveset tud mind a szövetségről, mind pedig a tizenhetedik század kiváló tudósáról, Lippai Jánosról, akinek a nevét a természetbarát kör viseli. • Dr. Alaksza János erdőmérnököt, a kör elnökét arra kértük, beszéljen a Lippai családról, s ezen belül a természettudós Lippai Jánosról.- Lippai János életművét, munkásságát ez ideig nálunk nem nagyon értékelték, pontosabban, nem figyeltek kellőképpen arra, amit végzett. Pozsonyban született 1606. november elsején. Apja királyi személynök, a legtöbb bíróság elnöke volt. A család négy fiúgyermeke közül Gáspár világi pályát választott. Több éven keresztül a királyi kamara elnöke volt. János és a legfiatalabbik testvér, Ferenc szerzetesként élte életét. A legidősebb fiú, György 24 évig volt esztergomi érsek. Kitűnt mind humán, mind pedig természettudományi műveltségével. Ő alapította a nagyszombati egyetem jogi karát, s ugyancsak az ö nevéhez fűződik a 16. század második felében létesített pozsonyi érseki kert kibővítése, átalakítása. Ez a kert, növényeinek gazdagságával, változatosságával, európai hírnévre tett szert. S ehhez a kerthez kapcsolódik Lippai János életének legjelentősebb, korszaka is. Lippai János Pozsonyban, majd Bécsben tanult. Kiváló filozófus volt: keleti nyelveket oktatott a grázi és. a bécsi egyetemen. Közben állandóan foglalkoztatták a természettudományok, s lassan életcéljává vált a kert és a kertészet. Legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy a szakma tudományos, elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s megalkotta a magyar kertészeti szaknyelvet. Korában is voltak már hasonló kísérletezések, de az „alapkőletétel" mindenképpen Lippai János nevéhez fűződik. • Vajon ma, a húszadik század végén mennyire aktuális életművével foglalkozni?- Mint már említettem, ő hozta létre a magyar kertészeti szaknyelvet, s már ezért is komolyabb odafigyelést érdemelne. Ha föllapozzuk müveit, azokban igencsak bőven akad hasznos tanács, tudnivaló a túlcivilizált világ magyar ember számára. Ő már akkor, háromszáz évvel korábban is szükségesnek tartotta az olyan gazdasági szakirodalom létrehozását, amely a korszerűbb, hatékonyabb gazdálkodást szorgalmazza, és egyben a célszerűbb, belterjes termelésre buzdítja a kor mezőgazdászait. Felvette a harcot a maradi gazdálkodói szemlélettel, s vállalta a különböző támadásokat. • Lippai János fő müve a „Posoni kert“. Az elmúlt héten Pozsonyban, a Csemadok-székházban éppen erről a műről tartott előadást két kiváló magyarországi szakember, Möcsényi Mihály professzor, a Budapesti Kertészeti Egyetem rektora, valamint Stilling János, az egyetem oktatója.-A „Posoni kert" valóban a legkiemelkedőbb munkája Lippai JánosAf r i ka eteti Amerikát • • . Michael Garstang, a virginiai egyetem professzora szenzációs felfedezésről számolt be a minap New Yorkban: a világ „tüdeje“, az amazonasi esőerdő nem utolsósorban az /'frikából származó termékeny porfelhőknek köszönheti,. gazdag vegetációit! Garstang részt vett egy nemzetközi kutatócsoport munkájában, s ennek a csoportnak az első Ízben sikerült nyomon követni az afrikai kontinens fölött kavargó hatalmas porfelhők útját. A szelek nyugati irányban a Karib-tengerig, Floridáig és az Amazonasig vitték magukkal a növényi részecskéket is tartalmazó humuszt, amely északi irányban még az Alpokra és Finnországra is lerakódik! Az Afrikát dúló aszály az oka annak, hogy a szél felragadja a növényzet által immár meg nem kötött vékony felső talajréteget, s azt sok ezer kilométeres távolságba sodorja. A tudósok számításai szerint évente 25-34 millió tonna afrikai por hull a Karib-tenger vidékére, s az Amazonas medencéje is több mint 13 millió tonna termékeny porhoz jut. Az éhező afrikai míilíók számára azonban aligha vigasz, hogy a szél által elsodort termőföldjük egy része a távoli Amerikát gazdagítja. Híres emberek rossz szokásai Thomas Alva Edison, a híres amerikai feltaláló (mikrofon, fonográf, izzólámpa) - aki a laboratóriumban igazi zseni volt — a társasági életben egyszerűen nem találta fel magát. Képtelen volt a nőkkel elfogadható hangnemben társalogni. Erről számol be életrajzírója, Robert Conotis:,,Idejét szívesebben töltötte férfiak körében, de nem holmi szexuális eltévelyedés miatt. Akkor élvezte a társaságot, ha vaskos történeteket, disznó vicceket mesélhetett. Könyvtárában polcnyi helyet foglaltak el az ilyen jellegű, általa összegyűjtött anekdoták. Ezenkívül bagót rágott, és ahol éppen jólesett neki, ott kiköpte. Érthető, ha nem volt szívesen látott vendég úri körökben, de még egyszerűen vendégségben sem. Amikor felesége, ki tudja már hányadszor könyörgött neki, hogy a köpőcsészébe köpködjön, Edison felháborodottan utasította vissza, mondván, ö nem foglalkozik céllövészettel.“ Ludwig van Beethoven szintén nem volt könnyen elviselhető ember. Az ő életrajzírója, Harold C. Schönberg a következőket írta: ,,Szinte megállás nélkül köpködött. Nem volt tekintettel sem a helyszínre, sem pedig a társaságra. Udvariatlan volt a nőkkel, rendszerint rosszkedvű, arrogáns és gyanakvó. Mindenkiről azt hitte, hogy őt akarja bosszantani és becsapni. Igazi méregkeverő volt, öröme tellett benne, ha valakinek akár egy rossz pillanatot tudott szerezni. Röviden összefoglalva: elviselhetetlen ember volt. “ Leonardo da Vinci igazán nem tartozott a zárkózott személyiségek közé. Ez a hatalmas, életerős férfi mindig vidám volt, még idősebb korában is állandóan csínytevéseken törte a fejét. Szerette környezetét imponáló fizikai erejével elkápráztatni. Gyakran előfordult, hogy betűit tükörirással vetette papírra, vagyis visszafelé írt. Amennyire ez öt szórakoztatta, annyira mérgelődtek azok, akiknek mindezt el kellett olvasniuk. Leonardónál is nagyobb pozőr volt azonban James Garfield, az Egyesült Államok néhai elnöke. Ö külön bemutatókat tartott. A meghívottaknak azt kellett figyelniük, hogyan ír egyszerre mindkét kezével. Jobbal latinul, míg ballal görögül. Természetesen, közben folyamatosan beszélt angolul. Az ö életrajzírója, Kevin McFarland a következőket vetette róla papírra: ,.Csodálatos ember volt, de mindig külön is bizonyítani akart, főleg közvetlen környezetét szerette elkápráztatni.“ Lehet, hogy az Isten óriásit tévedett, amikor az ilyen kibírhatatlan frátereknek akkora, de akkora tehetséget adott. De azért ne feledjük: nélkülük nem lenne villanykörténk, és nem gyönyörködhetnénk a Mona Lisában meg a IX. Szimfóniában. Szóval így utólag is egye a fene, hogy disznó vicceket meséltek és a földre köpködtek! nak. Három kötetben jelent meg. Az első kötetet „Virágos kert“ címmel 1664-ben Nagyszombatban adták ki, a másodikat - „Veteményes kert"- ugyanabban az évben Bécsben, míg a „Gyümölcsös kert" címűt szintén Bécsben, de három évvel később, 1667-ben. Élete legfontosabb alkotásában a pozsonyi érseki kert növényeit, valamint az azokkal összefüggő gyakorlati és termesztési munkálatokat írja le - saját tapasztalatai alapján. Az első kötetben részletesen ismerteti a kerttípus kiválasztásának módját, illetve a kert beosztását. Konkrét képet kapunk - számos ábrával is szemléltetve - a 17. század díszkertjeinek belső elrendezéséről és a kert fenntartásával járó gondokról. A zöldségtermesztés alapjaival a „Veteményes kert“ című kötetben foglalkozik. Ezen belül kitér a konyhakerti növényekre, a gyógynövényekre, külön fejezetben ismerteti a kertészeti magvetést, valamint valamennyi zöldségfélének a gyakorlati munkáit (melegágykészítés, palántanevelés, növényápolás stb.). Mindenképpen említésre méltó, hogy hazánkban elsőként sorolja fel „az vetemények ellenségei ellen való orvosságok“, vagyis a növényvédelem módjait. A „Gyümölcsös kert" című kötet már csak halála után, 1667-ben jelent meg. Ebben részletesen foglalkozik a gyümölcsösben és a faiskolákban való munkálatokkal. Megkülönböztet 6 barack-, 10 szilva-, 23 alma- és 26 körte-, valamint 6 cseresznyefajtát- mintegy megteremtve ezáltal az első magyar fajtaismerettant. A „Posoni kert“ című mű a hazai kultúrtörténet és kertészettörténet egyedülálló emléke. A Budapesti Kertészeti Egyetem 1961-töl kétévenként tudományos ülésszakot szervez Lippai János emlékének adózva, hogy a kertésznemzedékek, e kiváló tudósról példát véve, becsüljék a szakmát. SUSLA BÉLA Az elefántember Tajvanon él a világ ez ideáig első és egyetlen elefántembere. Chang Chin-tsui a neve, és nyolcvanesztendős. Az öregember Lukang városában lakik, s ez a fénykép is ott készült róla idén júniusban. Házának verandáján üldögél, mint ahogyan minden áldott nap, ugyanis Chang Chin-tsui hatvankilenc éve nem tette ki a lábát otthonából. Ez érthető is, hiszen az emberek nehezen viselik el az elefántember látványát. Pedig nem született ő sem ilyen borzalmas külsővel. Egy furcsa, s mindeddig tisztázatlan eredetű tumorbetegségnek ,,köszönheti" rémisztő elefántarcát. Az orra és a szája szinte egybenöve borzalmasan megnyúlt, szemei besüppedtek, akárcsak az elefántnak. Beszélni nem tud. Az élet számára abból áll, hogy reggelente, ha süt a nap, kiül házának tornácára, oda, hová nem látnak be a kandi szemek. S abban reménykedik, nem bünteti a sors olyan hosszú élettel, mint az elefántokat... * A szabadságszobor Ha azt halljuk, Amerika - a Szabadság-szobor jut először eszünkbe. A New York-i fáklyás hölgy, amit az új hazába érkező bevándorlók a hajókról először pillantottak meg álmaik országából. Ám bármennyire is szimbólummá vált, valójában alig ismerjük. Az óriás szobor egy kis szigeten várja látogatóit, akik az év minden napján nagy számban zarándokolnak el hozzá. Manhattan déli partjairól indulnak a kis hajók, mindig zsúfolva érdeklődőkkel. Sokak szerint minden amerikai eljut ide élete során legalább egyszer, de sok a külföldi is. A nyári hónapokban gyakran órákig is sorban állnak a várakozáshoz nemigen szokott jenkik, de végigállják, míg sorra kerülnek, gyomrában mert a Szabadság-szobrot közelről látni kell. A hölgy - látszólag - nem öregszik. Ám csak látszólag. Mert állandóan kozmetikázzák, javítgatják, kicserélik avuló alkatrészeit. Az eredeti több darabja a mostani gyomrában van, ahol kiállítást rendeztek be a szobor és Amerika történetéről. Az ötlet, mint a francia köztársasági eszme jelképe, Párizsból származik. Még 1865-ben vetette fel Edouard René Lefebvre de Labozlaye. A megvalósításban részt vett Gustave Eiffel és Auguste Bartholdi is. Végül a Párizsban elkészült szobrot szétszerelték, és 1885. év tavaszán elindult a francia nép ajándéka az USA felé. Addigra az amerikaiak nemzeti adakozásból felépítették az alapzatot. Az egyik fő hozzájáruló a Magyarországról származó emigráns publicista és laptulajdonos Joseph Pulitzer volt. Az alapzatot Richard M. Hunt tervezte. A Szabadság-szobrot 1886. október 28-ra készítették el, és azóta nemcsak a szabadságra vágyó embereknek, hanem az Atlantióceán hajósainak is világítótornya. Sok átépítésen ment keresztül, és nem kerülte el a modernizálás sem, liftet építettek bele és múzeumot. A karjában lépcső van, amin keresztül fel lehet kapaszkodni a fáklyába, ahonnan pazar kilátás nyílik New Yorkra és az azt övező öblökre. Visszatérve a szobor lábához, a századforduló bevándorlóinak több tízezer nevét olvashatjuk bevésbe a talapzat mellvédjébe, és találkozhatunk nem egy hazánkfiával, aki ősei nevét betűzi ki éppen. A nemzeti kegy helyen a legutóbbi időben megtiltották a dohányzást és a rágógumizást, és elvárják a hely szellemének megfelelő öltözködést és viselkedést. Leonardo da Vinci Ludwig van Beethoven Thomas Alva Edison
