Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-10 / 279. szám
1992. december 10. Kultúra Szabad ÚJSÁG 5 Változatos szerepekre vágyom Beszélgetés Kaszás Attilával A közelmúltban ismét a Komáromi Jókai Színházban vendégszerepeit Kaszás Attila, a komáromi származású, Budapesten éló színművész. A jubiláló színház egyik sikerdarabjában, Zerkovitz-Szilágyi Csókos asszony című operettjében aratott megérdemelt sikert Pápai Erika, Darvas Iván és a hazai színészkollégák társaságában. Beszélgetésünk az előadás szünetében készült. • örömmel nyugtázhatjuk, hogy a Magyarországra átköltözött színészek közül a te pályád a legsikeresebb. Az örömbe azonban üröm is vegyül: te is hűtlen lettél a felvidéki színjátszáshoz.- Nem készültem eleve magyarországi színésznek, így hozta a sors; Budapesten végeztem el a Színművészeti Főiskolát, megnősültem és leszerződtetett a Vígszínház. • Szerinted milyennek kéne lennie korunk színházának?- Egyszerűen jónak. Nincs időszerű színház, csak jó és rossz produkciók vannak. Nem hiszem, hogy a színházat be kéne skatulyázni politikainak, alternatívnak, zenésnek és így tovább, ezek csak felesleges címkék. Csupán egyetlen kategóriáról, a jó színházról érdemes beszélni, a rossz produkciót el kell felejteni, köztes utat pedig nem ismerek. • Egy-egy produkció minősítésekor számodra kinek a véleménye a mérvadó: a szakmabelieké, a kritikusoké vagy a közönségé?- Nem vagyok színházcsináló ember, színész vagyok, aki egy kicsit mindig ki van szolgáltatva az adott szerepnek és a rendezőnek. Természetes, hogy a színész mindig szeretne sikeres lenni, de ettől számomra sokkal fontosabb, hogy én mit érzek legbelül. Hogy jól érzem-e magam az adott szerepben, sikerült-e általa valami fontosat közölnöm? Ha igen, az általában a nézőknek is tetszik. A további vélemények, az újságokban megjelenő kritikák kevésbé fontosak. • Mit tartasz egy évtizedes pályád legjelentősebb eseményének?- Büchner Leonce és Léna című darabját, amely fordulópontot jelentett az életemben. Leonce szerepét játszottam, s ekkor történt meg először, hogy elégedett voltam magammal, azelőtt ugyanis rengeteg fenntartásom volt önmagámmal szemben. Végre magabiztosabb lettem, tudtam, hogy érdemes folytatni. • Ez volt a szerepálmod?- Nincsenek szerepálmaim. Jó szerzőtől, jó darabban, jó rendezővel, jó szerepben szeretek játszani. Változatos szerepekre vágyom, nem hagyom magam beskatulyázni. Amikor az ember behatárolja önmagát, abban a pillanatban „meghal“, mert attól a perctől kezdve kötnie kell magát az önmagának felállított korlátokhoz. • A Leonce és Léna után milyen szerepek következtek?- A Dühöngő ifjúság Jimmy Porterjét említhetném, aztán Tony szerepét a West Side Sfo/y-ban, amelyet októbertől játszom. Gyönyörű a Bernsteinmuzsika és a történet, amely nagyon is rólunk, a mi korunkról szól - a másság elfogadásának hiányáról, a gyűlöletről, az erőszak eluralkodásáról. December 11-től Molnár Ferenc Liliomát próbáljuk, amelyben a címszerepet alakítom. • Diákkorodban a Jókai Napok egyik legtehetségesebb versmondója voltál. Hű maradtál a vershez?- A verseket továbbra is szeretem, de már csak magamnak olvasgatom őket. Sajnos, manapság a vers nem divatos műfaj. Talán ha lenne egy költő barátom, akinek a verseit szeretném megismertetni a közönséggel, vállalnék önálló előadói estet, de nincs ilyen barátom. • Milyen érzés Komáromban vendégszerepelni?-Amíg siker van, addig nagyon jó. Felmerült további szereplések lehetősége is, de erről egyelőre nem tudok semmi biztosat mondani. MISKÓ ILDIKÓ A jiddis kultúra ápolásáért A világ első jiddis nyelvű színházát 136 évvel ezelőtt Jasiban alapította Avraam Goldfaden. A most Bukarestben székelő Állami Zsidó Színház igazgatója és rendezője Harry Eliade. Az ősz hajú mester így vall színházáról, amely az alapítása óta eltelt több mint 100 esztendő alatt iskolát teremtett, és számos kiváló színművészt adott a világnak: ínházunkban a legjobb román rendezők dolgoztak, állandó megújulásra képes társulatot hozván létre. Világszerte, ahol csak megfordult a társulat, hírnevet és elismerést szerzett magának. Talán azért is, mert nem kizárólag a zsidó színházkedvelőket célozta meg. Repertoárjában a klasszikus zsidó darabok modern feldolgozásai mellett helyet kaptak a drámairodalom nagyjainak remekművei is: Brecht, Csehov, Golding, Lessing darabjai. A változások óta turnéztunk az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztriában. Részt vettünk egy izraeli turnén, és felléptünk Majna-Frankfurtban is. Szeretnénk Pozsonyban és Prágában is színpadra állni. Létrehoztunk egy nemzetközi alapítványt, amely Avraam Goldfaden nevét viseli. Az alapítvány támogatni fogja a zsidó kultúra megőrzésére és ápolására tett erőfeszítéseket, és ugyanakkor hidként fog szolgálni a többi kisebbség felé is.- A világon hány jiddis nyelven játszó színház működik?- Két professzionalista zsidó színházról beszélhetünk a 45 éve működő varsói és a 136 éves bukaresti jiddis nyelvű színházról. Történtek kísérletek hasonló intézmények létrehozására Kijevben, Moszkvában és Brüsszelben is, ám ezek rövid életűeknek bizonyultak. Amatőr csoportok azonban működnek világszerte, fontos szerepet töltvén be a jiddis nyelv ápolásában.- A bukaresti Állami Zsidó Színház megpróbál Európa zsidóságának színháza lenni?- A Ceausescu-rezsim bukásáig ezt nem mondhattuk el magunkról. Kirakatnak szántak bennünket csupán. Még a szomszédos országokba sem utazhattunk. A változások után célul tűzhettük ki a jiddis kultúra ápolását és terjesztését Európa-szerte és a nagyvilágban.- ön érzékeli-e, hogy a változások óta erősödött az antiszemitizmus a kelet-európai országokban?- Sajnos azt kell mondanom, igen. Burkoltan egyre nagyobb teret kap a nacionalizmus. Politikai fegyverként használják bizonyos körök. Mi tudatában vagyunk annak, hogy nagyon oda kell figyelni ezekre a jelenségekre. Ha nem vigyázunk, megismétlődhetnek a történelem sötét fejezetei. Az antiszemitizmust tagadók azt állítják, hogy a zsidóellenesség egyes személyek ellen nyilvánul meg és nem az etnikum egésze ellen. Mi ezt nem fogadjuk el, és nagyon határozottan reagálunk az antiszemita megnyilvánulásokra, rámutatva arra, hogy ezt a fegyvert nem lehet használni egy soknemzetiségű országban, ahol az emberek békében és harmóniában akarnak élni.- A múltban az önök színházát nemcsak zsidók látogatták. Tapasztalható-e változás ezen a téren?- Színházunk visszaköltözött régi épületébe, amely a csoda folytán megmaradt a halálra ítélt régi városrészben. Megpróbáljuk felvenni a versenyt a legjobb román színházakkal. Közönségünket nemcsak azok alkotják, akik a jiddis nyelv ismerői, hanem legalább fele arányban olyanok, akik szinkrontolmácsolás segítségével értik meg a darabot. Sokakat vonz egyegy művészeti esemény, a rendező vagy a vendégszereplő színész. Van egy olyan színházba járó réteg is, akiket a jiddis színház jellegzetességei vonzanak. Ha a romániai színházak megkapnák azt a támogatást, amit megérdemelnek, nagyon sokat javíthatnának Románia nemzetközi hírne-BALÁZS F. ATTILA Mostohasorsra jutott könyvtárak Amikor könyvre már nem jut Lassan két éve lesz már annak, hogy az Érsekújvári járás könyvtárait a községi hivatalok gondjaira bízták. Sajnos az önálló költségvetésből nem sok futotta könyvekre, sőt tizenhét községi könyvtárban egyetlen fillér sem jutott arra, hogy a kiselejtezett könyvek helyébe újakat vásároljanak. Az Érsekújvári Járási Könyvtár igazgatónője, volt talán az egyetlen, akit nem csupán aggasztott ez az áldatlan állapot, de valamit tenni is akart azért, hogy változtasson a helyzeten. Marta Weissová asszony tollat ragadott és levelet írt csaknem harminc vállalatnak, illetve negyven vállalkozónak. Némelyiküket személyesen is felkereste, hogy meggyőzze arról, nagy szükség lenne a segítségére.- Sajnos, igyekezetem nem járt sok sikerrel. A mai napig csupán kétezer koronát kaptunk. Abban reménykedtem, hogy legalább ötezer koronát sikerül ilyen módon összegyűjteni, de a vállalkozókat, úgy látszik, nem érdekli könyvtáraink nyomorúságos helyzete - tudtuk meg Marta Weissovától, aki ezek után sem adta fel a reményt. Kezdeményezésére hozták létre Érsekújvárott azt az antikváriumot, amelyet a napokban költöztetnek át a városközpontból egy távolabbi lakótelepre, hogy az ott élő fiataloknak is legyen lehetőségük használt, de értékükből ezzel mit sem veszítő, olcsóbb könyvek közül válogatni.- Sajnos, még mindig többen érkeznek könyvet eladni, mint vásárolni. Az áremelkedések következtében egyre kevesebben vásárolnak könyveket és egyre többen keresik fel a könyvtárakat. Éppen ezért kellene értékes irodalommal feltölteni a vidéki könyvtárak polcait, hogy ne kelljen lemondaniuk az olvasás szép szenvedélyéről azoknak - főleg a fiataloknak és a nyugdíjasoknak akiknek valóban nincs lehetőségük rendszeresen új könyveket vásárolni. A továbbiakban megtudtuk, hogy a járási székhely könyvtárát jelenleg közel hatezren látogatják. A könyvtár régóta tart fenn kapcsolatot magyarországi könyvtárakkal. Legutóbb a Budapesti Széchenyi Könyvtártól 21 867 forint' értékben 181 könyvet kapott ajándékba. Bárcsak itthon is követnék néhányan a nemes ajándékozó példáját! Mert a szegénység nemcsak ott kezdődik, ahol hús helyett olcsó pástétom, tej helyett tea kerül az asztalra. A mindennapi mese, vers, vagy ébresztő gondolat hiánya okozta éhség is kínzó lehet. - száz -Új oktatási folyóirat Az oktatás iránt érdeklődők egy új, több mint százoldalas magyarországi szakmai folyóiratot vehetnek a kezükbe negyedévenként Az Educatiot az Oktatáskutató Intézet indította útjára idén szeptemberben. A Köznevelés című hetilap érdekes interjút közölt az új lap főszerkesztőjével, KOZMA TAMÁSSAL. Manapság azt szokták mondani, hogy lapot indítani az öngyilkosság egyik formája. Szinte hetente alakulnak és tűnnek el nemes célokat is maguk elé tűző újságok Magyarországon. Mire számítanak lapunk elindításával?- Eddigi kiadványainkban is arra törekedtünk, hogy minél szélesebb skáláját mutassuk be az oktatással kapcsolatos problémáknak, hazai és nemzetközi vitáinak, de régi vágyunk, hogy mindezt egyhelyen láthassuk: egy olyan folyóiratban, amely egyaránt ad hangot minden politikai dokumentumnak, komoly, kiérlelt véleménynek, kutatási eredménynek, nemzetközi eseménynek. Nem az iskolai, osztálytermi élet bemutatására törekszünk tehát, mivel erre több kiváló újság található már ma is. Olyan folyóiratot szeretnénk olvasóink kezébe adni, melyből megtudhatnak mindent a nap mint nap hallható oktatáspolitikai vitákról, de mégis máshogy: a demokratikus vitakultúra keretei között, egy új közéleti szellemi műhelyt teremtve az oktatás gondjait komolyan vevő minden olvasónak. Az Educatio tematikus kiadvány kíván lennie: megpróbálunk egy-egy kérdést körüljárni, mely ma oly sok vitát kavar. Körkép rovatunkban szakemberek és később olvasóink véleményét is bemutatjuk. Állandó rovatainkban azonban mind az empirikus kutatások eredményeivel (Kutatás közben), mind a külföldi szakirodalommal (Szemle), mind az oktatáspolitika információival (Dokumentumok) meg szeretnénk ismertetni olvasóinkat. Az első szám az egyház és iskola problémáit járja körül. Aztán következik majd a piacosítás, a kisebbségi kérdés, a munkanélküliség, az új törvények dilemmái, a felsőoktatás átalakulása - témák, melyek a „levegőben vannak“. Számítunk olvasóink aktív részvételére is, hiszen róluk van szó az ilyen kérdések eldöntésekor. Egy egységesülő világ és Európa részeként élünk: az intézet kutatói közvetlen kollegiális kapcsolataik révén első kézből tudják olvasóinkat informálni a minket, magyarokat is érintő európai kérdésekről. Szembe kell néznünk azzal, hogy a bennünket olvasók magyar tábora nem egyenlő Magyarországgal. Arra törekszünk tehát, hogy a magyarul olvasók egészéhez szóljunk, és mindnyájukat meg is szólaltassuk!- Véleményem szerint ma még kevesen látják nálunk, hogy a nemzetállami keretek fellazításával Európában a nemzeti szolidaritás érzése egyáltalán nem tűnik el, sőt: az embereknek a konzumvilágban egyre inkább szükségük lesz különbözőségük különféle megnyilvánulásaira, és ezek közül egyik legfontosabb a nyelv és a kulturális hagyomány. Ezzel szemben nálunk még mindig ideológiai kérdés a nemzetheztartozás - ahogy ezt a Magyarok Világtalálkozójának belpolitikai fogadtatása is mutatja. Egyetért-e Ön egy ilyen értékeléssel?- Tulajdonképpen igen, ha hozzárakjuk az érme másik oldalát is: a nemzethez tartozás alapjaiban véve magánéleti kérdés, az önmeghatározásból adódó csoportválasztás. Közüggyé akkor válik, ha ezt az önmeghatározást „államosítjuk“: ha valakit állami akarattal kényszerítenek identitástudatának megváltoztatására. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy elsajátítsa azokat az értékeket, amelyeket ő fontosnak tart, így a nemzeti értékeket is meg kell jeleníteni az iskolában. Én azt hiszem, minden állam polgárának joga van ahhoz, hogy saját maga válassza meg nemzetét, és tegyen is érte, ha ez neki fontos. Magyarországnak mindenesetre szüksége lesz olyanokra, akik így „lobbyznak“ érte az európai fórumokon - mi azzal kívánunk a munkához hozzájárulni, hogy időről időre angolszász és latin nyelveken bemutatjuk a magyar oktatásügy fontosabb problémáit és eredményeit is az Educatio különszámaiban, mivel megggyőződésünk, hogy európai kollégáink is tájékozódhatnak a mi vitáinkból. Magyarul írni és publikálni persze mindig jelenthet „nacionalizmust“. Hiszen századunk adottsága, hogy olvasóink különböző államhatárok közt élnek. Közös problémáink felvetése sokszor sebeket tép fel, beidegződéseket sért, érzelmi viharokat kavar, még nincs más útja az egymás véleményét toleráló, kompromisszumkereső párbeszéden kívül a békés megoldások keresésének. Ma Magyarország valóban körül van véve olyan agresszív nacionalizmusokkal, melyek vallási és nyelvi határok mentén, a falvak szélén és a házkertek alján kívánnak szögesdróthatárokat húzni az eddig békésen együttélő polgárok közé. De ez az ország ma még a béke szigetének számít, hol érezhető a polgárok konszenzusa arról, hogy a vitákban a stílus fogja szigorú keretekbe az álláspontokat: minden véleménynek tere van, ha valóban csak vélemény kíván maradni, nem az „egyedüli Igazság“ emanációja. Az Educatio stílusa ezt a konszenzust kívánja őrizni és megjeleníteni. DRAHOS PÉTER
