Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-09 / 278. szám

1992. december 9. Belföld Szabad újság s----------Adalékok egy válóperhez----------------------------------------------------------­Az elégedett nemzetek Európája (?) A húszadik század utolsó évtizede nem várt eseményekben tette gazdaggá Európát. Mire ugyanis végéhez érne a helsinki folyamat negyed évszázada - melynek egyik első és alapvető egyezménye az európai országhatárok megváltoztathatatlansá­­gáról szólt teljesen át kell rajzolni öreg kontinensünk térké­pét. Birodalmak hullottak szét; kisebb áliamközösségek bom­lottak elemeikre, még kisebbek bomladoznak. Nyugat-Európa egyesülni készül, de egyre hallhatóbban csikorognak az euró­pai álom működtető szerkezetének fogaskerekei. Az elmúlt hétvégén Svájc mondott nemet - népszavazáson - az egyen- Európába való betagolódásra. Úgy tűnik, a világ és benne az ember hiába keresi a legjobb megoldást, hogy elérhetetlen álom a megelégedett nemzetek bolygója, s hogy a történelem csak állandóan önmagát ismétel­geti, hiszen hosszabb-rövidebb idő után minden ideálisnak tartott megoldásról kiderül; nem jó; meg kell változtatni. Visszapillantó Kurt von Schuschnigg statisztikái Közép-Európa térsége - tekintettel történelmére - nemzetiségileg annyira keveredett, hogy elképzelhetetlen olyan államhatárok meghúzása ben­ne, amelynek következtében minden keletkező országban minden lakos megelégedetten élhetne s egy kis túl­zással: szabadnak érezné magát. Kurt von Schuschnigg osztrák poli­tikus, aki 1934-töl 1938-ig szövetségi kancellár volt, a háború után pedig az USA-ban tanároskodott, ezt a tényt az 1914-es és az 1919-es statisztikák összevetésével bizonyítja. Szemére vethetők ugyan apróbb pontatlansá­gok (például, hogy nem kétmillió szlo­vák volt, hanem három, bár lehet. akkor egymillió még magyarnak vallot­ta magát), ez azonban nincs jelentő­sebb kihatással a végeredményre. Schuschnigg szerint 1914-ben ennyi volt a leigázott, az elnyomott lélek a térségben: Lengyelek Csehek Ukránok Szlovákok Horvátok Szerbek Szlovének Románok Olaszok összesen- 4 968 000- 6 775 000- 3 992 000- 2 000 000 - 2 800 000- 1 639 000- 1 253 000- 3 224 000- 768 000 -27 419 000 Schuschnigg szerint 1919-ben (az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után) az elnyomott lelkek száma a térségben így alakult: Németek (Ausztriát kivéve)- 8 000 000 Magyarok Jugoszláviában- 500 000 Magyarok Romániában- 1 500 000 Magyarok Csehszlovákiában- 700 000 Ukránok Lengyelországban- 4 900 000 Ukránok Csehszlovákiában- 549 000 Fehéroroszok Lengyelo.-ban- 1 600 000 Ukránok Romániában- 530 000 Szlovének Olaszországban- 500 000 Románok Jugoszláviában- 229 000 elégedetlen szlovákok- 2 000 000 (megj.; a szlovákok mindig elégedetlenek) elégedetlen horvátok- 2 800 000 Bolgárok Jugoszláviában- 800 000 Bolgárok Romániában- 290 000 Törökök Bulgáriában- 170 000 egyéb qpmzettöredékek (pl. litvánok) más országokban- 2 000 000 összesen- 27 646 000 Ebből következik, hogy a Párizs- haladást jelentettek is bizonyos érte­környéki békeszerződések - még ha lemben - nemzetek felett álló tágabb Paul Johnson véleménye szemszögből csupán az elégedett és elégedetlen nemzetek tömegeit cso­portosították át, számszerűen pedig szinte semmi nem változott. Nem tudom számokban pontosan megadni, a második világháborút kö­vetően mennyi elégedetlen és leigá­zott, elnyomott ember élt e térségben. Kezdetben talán mind elégedettek vol­tak, mert véget ért a szörnyű háború. De később? Az volt minden német az NDK-ban? Minden magyar Szlovákiá­ban? Minden szlovák Csehszlovákiá­ban? Vagy minden cseh Csehszlová­kiában? Jugoszláviában a szerbeken kívül mindenki? És mi változott meg az ottani viszonyokban? Hisz már a szerbek is elégedetlenek. Talán a szlovénok... De ugyanígy a Szovjet­unióban: az oroszokon kívül ki volt elégedett? Vagy tágabb értelemben véve a szabadságot: ki volt szabad a szovjet katonai ellenőrzés alatt? A lengyelek, a magyarok, a csehek, a szlovákok? Feltűnik a párhuzam Schuschnigg statisztikáival most is, hogy Közép- Európa térsége megint átrajzolódik. Nem állnak rendelkezésemre ugyan semmiféle statisztikák, melyek leg­alább olyan hitelesek lennének, mint Schuschniggéi, mégis az a vélemé­nyem, hogy a válás után (s nem csu­pán Csehszlovákia kettéválására gon­dolok, s végképp nem 1993. január elsejére), amikor minden széthullási folyamat befejeződik, az elégedettek és elégedetlenek aránya semmit nem változik. Csak a számok lesznek na­gyobbak a jövendő statisztikai kimuta­tásokban: hiszen gyarapodott a né­pesség. Tehát szlovák is - olyan szlo­vák, aki szlováknak vallja magát - több lesz, mint kétmillió. Mit hoz ez az átcsoportosítás a szlovákoknak? Az elégedettek és elégedetlenek statisztikájában vajon melyik rubrikában kerülnek kimutatás­ra? És egyáltalán: közép-európai szempontból nézve fontos ez? Egy ilyen eszmefuttatás után talán jobban megérti az ember, miért kezdte el hirtelen oly erősen a csehek fejébe verni Václav Klaus cseh mivoltukat. Mert hisz a történelem során általában véve mindig a csehek voltak azok, akik rosszabbul jártak, mint a szlová­kok. (A szerk. megj.: vonatkozik ez a magyarokra is; ebben is hasonló a cseh és a magyar nemzet sorsa.) És Schuschnigg legyen a tanúm, hogy ennek én nem örülök és ezt én nem is kívánom nekik. Mi,an Lackovió (A Smena Magazinja) Térségünk nacionalizmusa és Csehszlovákia megalakulása A legnagyobb mértékű és terjedelmű, valamint leghosszadalmasabb erőszak­­megnyilvánulásokra és nemzetiségi ellen­ségeskedésekre Kelet- és Közép-Európá­­ban került sor. 1919 és 1922 folyamán mindenfelé voltak helyi fegyveres konfliktu­sok, kisebb háborúk. A versailles-i béke­szerződés azon törekvése, hogy kimondja a., önrendelkezés jogát, a valóságban még több kisebbséget hozott létre, sokkal elége­detlenebbeket (főleg németeket és magya­rokat), akiknek teljesen konkrét sérelmeik és panaszaik voltak. Az új nacionalista rezsimek úgy gondolták, ók nem engedhet­nek meg akkora türelmet (toleranciát) ma­guknak, mint az öreg monarchiák. És mert a változások megbontották az infrastruktú­rát (főként Sziléziában, Dél-Lengyelország­­ban, Magyarországon és Jugoszlávia észa­ki részén), az emberek elszegényedtek. Minden egyes országban megdöbbentő­en rossz eredménnyel és legyúrhetetlen belső nehézségekkel értek véget a reform­­törekvések. Németország a kettészakított Poroszországgal és az elvesztett Szilézia miatt bosszúért kiáltott. Ausztria viszonylag homogén maradt - a magyaroktól még Burgenlendot is megszerezte -, de elveszí­tette egykori tartományait és lakosságának egyharmada az éhező Bécsben maradt. A versailles-i szerződés tiltotta a Németor­szággal való egyesülésre törekvést, így az „anslussz" sokkal csábítóbb lehetőségnek tűnt fel, mint amilyen valójában volt. Ma­gyarország lakossága 20 millióról 8 millióra apadt, gondosan koordinált gazdasága pe­dig romokban hevert, hárommillió magyart pedig odaadtak a cseheknek és a romá­noknak. Azon országok közül, amelyek hasznot húztak a versailles-i békeszerződésből, a legmohóbb és legharciasabb Lengyel­­ország volt. 1921-ben, hároméves küzde­lem után, kétszer nagyobb területtel került ki az alkudozásból, mint azt az eredeti béke­­konferencia feltételezte. Ukrajnát támadta, • s megkaparintotta tőle Gácsország keleti részét, annak fővárosával (Lvov) együtt. Csehországtól a Tesínt akarta megszerez­ni, ez azonban nem sikerült neki. Többek közt ez volt az oka, hogy 1938-ban a len­gyelek nem álltak a csehek mellé és hogy 1968-ban segítettek az orosz megszállók­nak, holott hosszú távú érdekük mindkét esetben a kivülmaradás, illetve a cseh füg­getlenség pártolása lett volna. A Baltikum­ban és Sziléziában „jogaikat“ a németekkel szemben erőszakkal juttatták érvényre. Be­vonultak az alig függetlenné vált Litvániába, elfoglalták Vilniust, majd „népszavazás“ után Lengyelországhoz csatolták azt. Új területek megszerzése motiválta a nyílt há­borút Oroszország ellen, utána pedig rábe­szélték a nyugati nagyhatalmakat, hogy 1923-ban ismerjék el ezeket a határokat. ... Oroszország után az európai államok közül Lengyelországnak voltak a legna­gyobb problémái a kisebbségekkel, akik 27 milliós lakosságának egy harmadát tették ki: ruszinok, fehéroroszok, németek, litvá­nok voltak ezek (mind súrún lakott területe­ken), valamint 3 millió zsidó... Csehszlovákia még inkább művi úton létrehozott konglomerátum volt; lényegében nemzeti kisebbségeket helyeztek cseh ura­lom alá. 1921-ben a népszámlálás 8 760 000 csehszlovákot, 3 123 448 néme­tet, 747 000 magyart és 416 000 ruszint talált az országban. A németek azonban azt állították, hogy ezek az adatok szándéko­san meghamisítottak, és hogy az uralkodó nemzet lélekszáma jóval kevesebb. A szlo­vákok is elnyomottnak érezték magukat a csehek által, jellemző viszont, hogy Szlo­vákia új fővárosának lakossága nem szlo­vák volt, hanem főleg német és magyar. A lengyelekkel ellentétben azonban a cse­hek a húszas években igazságos kisebbsé­gi politikára törekedtek. A nagy válság azonban sokkal nagyobb mértékben sújtot­ta a németeket, mint a cseheket, így azután kapcsolatuk teljesen megromlott. Jugoszlávia annyiban hasonlított Cseh­szlovákiához, hogy törpeállamok egysége volt szerb uralom alatt, akik azonban sokkal brutálisabbak voltak a cseheknél. Némely országrészben 1912 óta folyt a háborúság, a határokban pedig csak 1926-ban állapod­tak meg (ha ezt megállapodásnak lehet nevezni)... Kelet- és Közép-Európa ekkor aratta annak a nacionalizmusnak a termését, amelyet a XIX. században oly gondosan ápolgattak. Vagy hogy más hasonlattal él­jünk, Versailles leemelte a fortyogó fazékról a fedőt, s a benne rotyogó bűzös kása szaga elárasztotta egész Európát, s mind­addig bűzben tartotta, mig Hitler, utána pedig Sztálin vissza nem nyomta rá erő­szakkal a fedőt. Amikor erre sor került, az idősebb emberek minden bizonnyal fájó szívvel bánkódtak azon, hogy megszűntek a toleráns dinasztiák birodalmai. (A 20. század történelme - Déjiny 20. stoleti; Paul Johnson: Elmélkedé­­sek-Rozmluvy; Prága, 1991. részletek) ENSZ-tanulmány a következményekről Megromlanak a kereskedelmi kapcsolatok Csehszlovákia kettéválását követő­en törvényszerűen korlátozódnak az üzleti kapcsolatok az utódállamok kö­zött. Erre a következtetésre jutott az a tanulmány, amelyet az ENSZ gaz­dasági bizottsága tett közzé az euró­pai gazdasággal foglalkozó közlö­nyében. Az államhatárok meghúzása min­dig kihat a kereskedelemre, mondja ki a tanulmány, s ezt az állítását a Füg­getlen Államok Közössége negatív ta­pasztalataival támasztja alá. Az áru­csere Csehország és Szlovákia közt csökkenni fog azért is, mert csökken a szlovák fizetőképesség a cseh or­szágrészekből átcsoportosított pén­zek beáramlásának megszűnésével. A kereskedelem legalább rövid távon csökken azért is, mert csökkenni fog az árutermelés mindkét köztársa­ságban. Ezek a tendenciák már most jelen vannak az országban, folytatódik a ta­nulmány. A cseh és a szlovák vállala­tok már korlátozzák együttműködésü­ket, új szállítókat és megrendelőket keresnek harmadik országokban. Ez elsősorban a cseh cégeket jellemzi, amelyeknek viszonylag jó kapcsolata­ik vannak az EK országaival. A cseh bankok korlátozzák szlovák partnere­iknek nyújtott hiteleiket, ami bizonyos eszközhiányt idéz elő. A kettéválásra ugyan ráfizet majd mindkét új utódállam, Szlovákiának azonban sokkal nagyobb árat kell majd fizetnie mind relatív, mind abszo­lút értékben. A kölcsönös kereskede­lem nagy mértékben függ majd a ke­reskedelmi és pénzügyi-fizetési egyezményektől. A közös pénz fenn­maradása ezt a törvényszerű gazda­sági megrendülést nagyban tudná mérsékelni, állítják a tanulmány szer­zői. A vámunióról és a közös pénzről megkötött szerződés a kezdeti stádi­umban sokat segíthet, ez az integrá­ció azonban rendkívül törékeny. Míg ugyanis széles körű konszenzus van a tekintetben, hogy a vámunió mindkét fél számára rendkívül előnyös, a mo­netáris unió már kételyeket ébreszt, mivel Szlovákia nagyobb mértékben protekcionista és állami beavatkozá­son alapuló politikája lassíthatja a re­formot és a restrukturalizációt a cseh országrészekben is. A középtávú kilátás az, hogy való­színűleg mindkét ország saját valutát vezet be, kötött árfolyammal. A keres­kedelem elszámolása mind nemzeti valutában, mind devizában (pl. dollár­ban, ECU-ban) történhet majd. ' Tekintettel arra, hogy a két köztár­saság közt nem áll fenn gazdaságilag egyensúly, a szlovák ipar alkalmazko­dóképessége és konkurenciaképes­sége pedig alacsonyabb szintű, ha a fizetéseket harmadik országok nem­zeti valutájában eszközölnék, draszti­kusan csökkenne a kölcsönös keres­kedelem. A kompromisszumot a clearing (klíring) elszámolás jelent­hetné, a hiteleket viszonossági alapon nyújthatnák nemzeti valutában, az év végén pedig megtörténhetne a végel­számolás, mely alapján a fennmaradt követeléseket konvertibilis valutában egyenlítenék ki, ajánlja az ENSZ-ta­nulmány. Milyen lesz az átváltási arány? Hány korona egy korona... A Csehszlovák Állami Bank Gaz­daságkutató Intézete tanulmányt készített arról, milyen tényezők ho­gyan befolyásolhatják majd az utódállamok nemzeti valutáinak egymáshoz való viszonyát és átvál­tási arányát. A tanulmány alapvető ténynek tartja, hogy a cseh gazdaság teljesí­tőképessége nagyobb, mint a szlo­váké. 1991-ben a szlovák ország­részben a munkatermelékenység 6 százalékkal volt alacsonyabb a csehországiénál, a bruttó nemzeti össztermék értéke pedig 18 száza­lékkal. 1992 első félévében az ipar­ban 6 ponttal gyorsabban süllyedt a munkateljesítmény Szlovákiában, mint Csehországban. A szlovák gazdaságnak jelenleg túlságosan magas az importigénye, ugyanak­kor alacsony az exportképessége. 1991-ben az ország exportjában Szlovákia 26,6 százalékkal vett részt; a fejlett országokba irányuló exportban csak 25 százalékkal. A bruttó nemzeti össztermékből ki­indulva az előrejelzések alapján Csehország tiszta kivitele idén 11,5 milliárd korona lesz, Szlovákiáé -5,8 milliárd. Ez azt jelenti, hogy Szlovákia jövendő fizetési mérlege nagyon feszített lesz. A kölcsönös gazdasági kapcso­latok aszimmetrikusak; Szlovákia jobban rá van utalva Csehországra, mint fordítva, s a kölcsönös fizetési mérleg is hosszú ideje Csehország javára aktív. Csehország ipari ter­mékeinek 12-15 százalékát értéke­síti Szlovákiában, Szlovákia pedig 26-32 százalékát. A kölcsönös áru­csere 1992-ben akár 13,5 milliárd korona aktívumot jelenthet Cseh­­országnak. Ha ehhez hozzáadjuk Szlovákia harmadik országokkal szemben fennálló és várható pasz­­szívumait, az összeg 20 milliárd ko­ronát is kitehet. Ennek a kereske­delmi deficitnek a fedezésére tehát Szlovákiának 0,6-0,7 milliárd dol­lárra lenne szüksége. Közép- és hosszútávon a gazda­sági kilátások szempontjából ked­vezőbb, hogy a cseh gazdaság adaptabilitása nagyobb és gyor­sabban tud alkalmazkodni a struk­turális változásokhoz, az új helyze­tekhez, ami a nemzeti valuta értéké­ben ismét csak megmutatkozhat. Az elemzés rámutat, hogy a szét­válást követően megszűnik a költ­ségvetési átutalás Szlovákiába, ami 1992-ben is 20-25 milliárd koronát tett, illetve tesz ki. Ha a pénzforga­lom a két ország közt csak az üzleti­­kereskedelmi kapcsolatokon ke­resztül zajlik majd, egyre nagyobb nyomásnak lesz kitéve a két nemze­ti valuta árfolyama. Szerepet játszhatnak a pénznem kettéválásának ütemében azok a spekulációk is, amelyek a várható árfolyamalakulásra számítva zajla­nak majd. A tanulmány olyan következte­tésre jut, hogy amennyiben Szlová­kia nem szigorítja meg devizagaz­dálkodását, az árfolyam hosszabb távon nem tartható meg 1:1-hez szinten, hanem szükségszerűen devalválni kell majd a szlovák ko­ronát. Az oldal anyagait szerkesztette és írta: N. Gy. R.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents