Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-05 / 275. szám
Családi kör A szeretetet is tanulni kell 6 Szabad ÚJSÁG Jó. ha arról is tudunk valamit, különböző körkérdések alapján, hogyan vallanak a ..nemi egyenjogúságra felszabadult" lányok: miért nem vártak a házasságig Csak mutatóban néhányat.- Én nem kívántam De csúfoltak: nem vagyok modern Kinevettek, hogy szűz vagyok. Egyre fokozódó kisebbrendűségi érzésemben be akartam bizonyítani, elsősorban magamnak, vagyok én is olyan modern és vonzó, mint barátnőim Különben a környezetemben minden lány ezt teszi.- Én csak így tudtam megtartani a fiúmat. Azt magyarázta, egészségi okokból szüksége van szexuális életre Inkább odaadtam magam neki, semhogy valami rossz nő ágyába kergessem-Azt hallottam, jó azt előbb kipróbálni: összeillünk-e a legfontosabb ponton.- Úgy hallom, idegbetegséget okoz a nemi ösztön elfojtása. De amióta szexuális életet élek. sokkal idegesebb vagyok, mert félek, hogy teherbe esem, vagy a fiúm összeszed valamit és én is megkapom. Manapság már az AIDS-virus is fenyegethet, s tudtommal ez a betegség halálos lehet Még nem gyógyítható. A védötabletták pedig egész hormonháztartásomat összezavarták Egyre hízom és álmatlanság gyötör. Igazság ez? A fiúmé a gyönyör s enyém a gond s baj övé a tapasztalat s enyém a következmény.- Magam sem tudom, hogy történt Egy ágyjelenetekkel megtűzdelt, szexis filmet láttunk, aztán egyszer csak túl voltunk rajta. Egyébként csalódtam a szexuális életben.- Én biológiát tanulok az egyetemen. A barátom most orvostanhallgató: szegények vagyunk mindketten. Hat, nyolc évet is kellene várnunk, míg szabályosan összeházasodhatunk. Szívből szeretjük egymást és tudjuk, hogy nemi életet parancsoló hormonjaink is vannak. Megadtuk magunkat hormonsorsunknak. Talán ennyi is elég. Nos. mit mond minderről a házasságtudomány? Azt. hogy nemcsak hormonjaink hatnak ránk, hanem szellemi-lelki, hitbeli magatartásunk is visszahat hormonjainkra És így nem vagyunk egészen kiszolgáltatva hormonsorsunknak. De álljon itt egy fiú vallomása is, amely ezt bizonyítja: Amikor megismerkedtem vele, elkezdtem a szokásos játékpt vele is. De ő egyszerűen azt mondta: nem, bár tetszett neki. De ha vele akarok járni, tartsam tiszteletben Életemben először szégyelltem magam. Megláttam a tiszta szerelem lendületét. Ezen az estén, amikor lefeküdtem, sírtam A legtöbb szakember egyetért abban is, hogy ha nem nyomják el, nem fojtják el a szexust, hanem helyesen lényegítik át: sportba, munkába, tanulásba és így vezetik le a feszülő nemi erőket - akkor és annak nem káros az egészségre az önmegtartóztató élet. Hadd idézzük a költőt - Weöres Sándort: „Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak Ha vágyaidat megölöd - kísérletként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga “ Dr Németh György írja Lelki egészségünk című, 1973 óta többször megjelent könyvében: „Semmi hátránnyal nem jár, ha a fiatalember, vagy leány egy ideig ösztönein uralkodni tud és szerelmének beteljesedését az igazinak tartogatja.“ Ki kell azt próbálni? - Nos, az úgynevezett próbaházasság nem valósághű. Ki lehet-e próbálni 50 méterről egy ejtőernyőt? Négymotoros repülőgépet - egy motorral? Néhány ellopott szőlőszemből meg lehet-e állapítani: milyen bor lesz abból 30 év múlva? Efféle előkísérlet sohasem azonos a házasságban átélhető szexuális élménnyel. Másoktól tanult nemi ügyeskedéssel későbbi házastársát zavarhatja, sőt taszíthatja. Ezen a területen is: mindenki más. Aki sokat kóstolgat előre - az a terített asztalnál már nem éhes Sőt előfordul, nem is tud enni. Aki túl gyakran „szeret“, az egyszer sem szeret Aki túl gyakran melegszik meg kis rózsetüzek mellett, egyszer sem melegedik fel S ha valóban mindenki ezt tenné is, nem biztos, hogy az a jó, amit mindenki tesz. Ha egy országban mindenki vérbajban betegednék is meg, az akkor se lenne természetes. Betegség maradna az akkor is. Meggondolandó az is, hogy a legtöbb fiatal fiú a legképtelenebb helyeken lopott, gyors pásztorórákon csak a maga örömére gondol. Az előkészítő erosz elmarad. A szexuális élet egyik alapfeltétele, a zavartalanság és nyugalom hiánya miatt nem viselkedhet úgy, mint egy gyöngéd férj, közös otthonukban Mohóságában, társát akaratlanul is csak tárgyként használja, mert még nincs összhang érzései és érzékisége között. Csak kielégülésre vágyik (a lány legtöbbször kielégülésre is). S így egy életre hideggé (frigiddé) teheti. Sok kalandja rossz emlékével a házasságba menekülő férfi - aki a nőt csak „fogyasztási cikknek“ tekintette - gyakran nem hisz feleségének. Betegesen féltékeny, s ezzel rontja el házasságukat. Vagy - ugyanúgy él feleségével, mint azt sietős légyottokon tette, s ezzel teszi hideggé. Vagy nemi létéhez úgy hozzákapcsolódott a félelem, a bujkálás, hogy ha ez a „hangulat" hiányzik - tehetetlen Ha pedig azt a hangulatot akarja megteremteni: betegesen természetellenes lesz. Vonatkozik ez a nőre is. Tudott dolog az is, hogy a gyönyört, percjellege miatt majdnem mindig szomorúság, levertség követi. Ezt a házasságban fel lehet oldani a lélek és a szellem többletével, az otthon melegével, zavartalan, meghitt beszélgetéssel. De szüntelen így válqj el, sietős pásztorórák után? Csoda-e, hogy az ilyen kapcsolatok minden erőlködés ellenére legtöbbször elromlanák, majd felbomlanak? Dr. Gyökössy Endre minap sorban álltam, kedvetlenül várva, míg rám kerül a sor. Fülledt levegő, csigalassúságú, packázó hivatalnokok,,,szemtelen“ ügyfelek. Ki milyen szemszögből nézi. Egyszercsak 2-3 éves emberpalánta került elő valahonnan, s odaszaladván előttem álló édesanyjához, hangosan kérte öt, ne álljon már itt olyan soká, menjen inkább vele a szomszédos cukrászdába. Az édesanya először egy rövid ,,nyughassal" intézte el a kisfiút, majd miután az természetszerűleg sírni kezdett, fenyegetően rárivallt: ,,Elhallgass, mert rögtön agyoncsaplak!“ Értetlenül és elhülve néztem aztán diadalittas mosolyát és tekintetét, melyet körülhordott, mintegy elismerést várvf: lám, milyen jól ö tud bánni ezzel a gyerekkel! Valahol olvastam, hogy az orvostudomány tulajdonképpen bizonyosan csak egy dolgot tisztázott a szülő-gyermek kapcsolatban, éspedig azt, hogy a feltűnően „jó" gyerek tulajdonképpen beteg, és az egészséges gyermek mérgesíti a szüleit. Amiből számunkra az következik, hogy próbáljuk meg a gyermeket úgy befolyásolni, hogy inkább otthon ,,rosszalkodjon“, s ne dühítsen minket ismerősök, rokonok előtt vagy az iskolában. A probléma valahol ott van, hogy az utóbbi 2-3 évtized alatt sokat változott a világ. Ha számba veszszük, tulajdonképpen mindent, amit nagyapáink idejében a gyermeknek kérnie kellett, vagy ami után hoszszabb-rövidebb ideig vágyakozott, most mi kínálunk fel neki. Figyeljük csak meg környezetünkben: a szülő elárasztja gyermekét mindenféle édességgel, és még boldog is, ha az elfogadja. S ez így van a ruházattal, de még a tanulás lehetőségével is. A másik probléma abban rejlik, hogy a felnövő generáció nem tanulta ki a szülői mesterséget. Ha két fiatal házasságot köt, és senki nem magyarázza meg nekik, hogy mitől Dühít agyerek! válik családdá a család, akkor a gyermek megérkezése után ezek a fiatal házasok képesek összeveszni azért, mert a csecsemő sir. Később meg azért, hogy dühít a gyerek. Érdemes kicsit elidőzni ennél a kifejezésnél. Azt, hogy,, dühít a gyerek“ úgy értelmezzük, hogy a szülök számára elviselhetetlen, kellemetlen módon viselkedik, cselekszik. S közben természetesnek vesszük, hogy ezt ö is pontosan tudja. Ami korántsem biztos, hiszen fenti példánk esetében is inkább arról volt szó, hogy egy unatkozó, a melegben eltikkadt kisfiú szeretett volna magának és édesanyjának egy kellemes élményt szerezni. Persze, idővel a gyermek is megtanulja, hogy dühítésével manipulálni tudja a szüleit. Sok olyan dühítő gyermeket láttam, akik rögtön viszszaváltoznak kedves, aranyos teremtésekké, amint megbizonyosodtak felőle, hogy sikerült szüleiket jócskán kihozniuk a sodrukból. Ugyanúgy, mint a mama tette a papával, mikor hazajött. Addig piszkálta, míg az kirobbant, s akkor elszaladt egy traccspartira a szomszédba. Sokszor a gyereket is különféle feszültségek, hangulatok, ellenállhatatlan késztetések uralják, s ezeket csak otthon, a legközelebbi személyek körében tudja lereagálni. A barátok között ez nem megy, mert azok másképpen veszik a lapot. Kegyetlenebbek, jobban fáj a reakciójuk. A leggyakoribb hiba, amit a szülök vétenek, amikor „dühít a gyermek“, az, hogy keresik a bűnöst. S mivel hajlamosak vagyunk arra, hogy azt inkább másban, mint magunkban találjuk meg, egy plusz élményben részesítjük a,, dühítő gyermeket“. Nemcsak hogy sikerült kihozni bennünket a sodrunkból, ráadásul élvezettel figyelheti azt is, hogyan sikerült ezt nekünk továbbítanunk más felé, újabb elemekkel gazdagítva. Ha tehát gyermeket nevelünk, induljunk ki abból, hogy csak a beteg gyermek nem szokta „dühíteni“ a szüleit, s legyünk mindig felkészülve rá, hogy gyermekünk a leglehetetlenebb szituációkban fog „kellemetlenkedni“. Valahogy mindig tudja, mikor a legalkalmasabb a pillanat. Dr. Pálházy Béla _____________ GYÖKEREM____________ Mezeskalacsos és gyertyaöntő bácsi 1992. december 5. A 81. esztendejében járó Varga Sándor bácsi Szepsi főutcájának egyik ódon, de takaros házikójában éldegél feleségével és két leányával. Széles e vidéken ő az utolsó mézeskalácsos, aki korábban még gyertyaöntéssel is foglalkozott. Sándor bácsi a meleg konyhában múlatja téli napjait. A műhely ajtaja most zárva van, hiszen a búcsúk évadjának befejeztével tavaszig mindig is kényszerpihenőre ítéltettek a mézeskalácsosok. Hajdanában ezt az időszakot gyertyaöntéssel tették hasznossá, de manapság nincs keletje az efféle portékának, no meg a hozzávaló alapanyagot sincs honnan beszerezni. így hát a hetedhét határon túl is ismert Mézeskalácsos Bácsi unaloműzőként belekezd egy keserédes történetbe, amely tulajdon sorsáról szól.-Abban az időben, - 1911-ben, amikor születtem - nagyapám parkettasztalosként gondoskodott a családjáról. Apám is ennek a szakmának vált a mesterévé, mígnem egy sorsfordulat kapcsán átváltott a mézeskalácsosságra, az ő hatására én is erre a pályára léptem. Akkoriban sok mézeskalácsost tartottak nyilván a környéken (Kassán ötöt, Rozsnyón hármat, Mecenzéfen egyet), ezért egyedül a jó minőséggel lehetett vállalkozóként talpon maradni. Az idő múlásával rajtam kívül mindegyik szakmabeli kidőlt a sorból. Szóval, apám úgy akarta - és én is egy véleményen voltam vele -. hogy a nyomdokaiba lépjek. Itthon tanultam ki a szakmát, szülői felügyelet alatt, majd Bártfán voltam segéd egy mézeskalácsos özvegyaszszonynál. A szakmabeliek saját recept szerint, amit féltve őrzött családi kincsként hagytak örökölni apáról fiúra. Én is így jutottam apám találmányának birtokába, amit saját ízlésemmel kiegészítve alkalmaztam az évtizedek során, s most a lányaimra hagyok... A tésztát duplanullás lisztből készítjük, amit cukorral és mézzel összefőzünk, s néhány órát állni hagyunk, majd hozzáadjuk a tojást, a szegfűszeget, a fahéjat, és az élesztőt helyettesítő szalalkálit. Az így nyert masszát tésztapuhítóval kidolgozzuk, kinyújtjuk, szív, baba, huszár formákkal kiszaggatjuk, kemencében nagy-nagy figyelem, elővigyázatosság mellett kisütjük, égetett burgonyalisztböl és tojásfehérjehab keverékéből készített színezett mázzal díszítjük, majd végezetül színes papírformával „felöltöztetjük“. Ezt követően a portékát ládákba, a ládákat pedig szekérre rakjuk, és irány a búcsú vagy a kirakodóvásár ... Ha nem volt iszákos a mézeskalácsos, akkor ezzel el tudta tartani a családját. Hogy el ne felejtsem, a mézeskalácsosok télen szinte kivétel nélkül gyertyaöntéssel foglalkoztak. Mivel a viaszgyertyák nagyon drágák voltak (viszont füst nélkül égtek) és a viaszhoz sem lehetett nagyobb mennyiségben hozzáférni, ezért főleg parafinból készítették, készítettük az akkori idők lámpácskáit... Naponta akár félmázsányi, különféle méretű és rendeltetésű gyertyát is kiöntöttem, amit ugyancsak búcsúkon és a gyertyaszentelő ünnepek előtt értékesítettünk De hát a nyugodt munkát, békés életet igencsak felforgatta a háború, s ami utána következett. Negyvenöt januárjában, Szepsiből tizenkilenced magammal kivittek Oroszországba, ahonnan kilenc év múltán engedtek haza. Feleségem két hónapos gyermekünkkel maradt itthon. Csak egyetlen levelem jutott el hozzá, egész idő alatt azt sem tudta rólam, élek-e, halok-e. Kényszermunkatáborokban sínylődtem. Csalánlevesen tartottak bennünket. Amikor végre hazajutottam, már javában dúlt az új rendszer, így kezdetben kőművesként kerestem meg a családom betévő falatját. Később egy pékségbe kerültem. Két esztendőn át mézeskalácsoskodhattam is. Majd megtettek cukrásznak, végül a kassai vasöntödében kötöttem ki, itt megbetegedtem és rokkantnyugdíjas lettem. Ekkor tér(het)tem vissza eredeti mesterségemhez. Persze ez sem ment simán. Aztán rámköszöntött nyolcvankilenc novembere. Szerencsére a két, főiskolát végzett lányom mellém állt a mézeskalácssütésben, s most már elmondhatom, hogy önállóan is boldogulnak a szakmában. A műhelyben megtörtént az őrségváltás, s így nem én vagyok az utolsó mézeskalácsos a Bódva mentén. A régi időkben híresek voltak a szepsi vásárok, ötven, száz kilométerről is ideszekereztek a kereskedők, az iparosok és a vásárolni szándékozó gazdaemberek. Volt is áru bőséggel, hiszen az égvilágon mindent lehetett kapni, nem úgy mint manapság. Akkoriban Szepsiben is sok mesterember űzte az ipart. Volt a városnak kerékgyártója, angol- és magyar szabója, kalaposa, órása, kötél- és szíjgyártója, kádára, bádogosa, kovácsa, asztalosa, cipésze és még ki tudja mi mindene. Most bezzeg, még asztalost sem találni, akivel helyre igazíttatnám az asztalom kibicsaklott lábát, sem egy valamirevaló cipészt; a többi mesterével sírbaszállt szakmákról már nem is beszélve. Néhány évvel ezelőtt egy valamikori kalaposmester próbálta feltámasztani boltját, de hamarosan le kellett mondani szándékáról, mivel a kalapgyártás a legalapvetőbb kellékeit sem tudta beszerezni. S ez, sajnos, más szakmák esetében is így van.,. Sándor bácsi megszokott pihenőjére készülődik. Megköszönöm a történetét. Távozóban azért még bekukkantok az ősi műhelybe, ahol két csodálatos szakma mesterségbeli kellékei sorakoznak. Az öreg ládák mélyén még mézeskalács is akad számomra. Úgy szorítom magamhoz, mint gyerek a búcsúfiát. Följegyezte: Korcsmáros László
