Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-21 / 288. szám
1992. december 21. Szabad ÍÍJSÁC 5 Riport Te vétked, ő vétke... ki vétke? Szálka a magyar (egyházi) iskola? Nagycsalomija, a nevével ellentétben, kis község: az Ipoly menti településen ez idő tájt mindössze hatszázkilencvenen laknak. Közülük a legutóbbi népszámláláskor ötszázegyen vallották magukat magyarnak. A faluban mégis csak szlovák tanítási nyelvű alapiskola működik. Hogy miért? Gyávaság, nemtörődömség, bűnös felelőtlenség, hovatartozástudat hiánya lenne az oka? Nem tudom. A kérdést leginkább az érintettek, a csalomiak tudnák (ha tudnák) érdemben megválaszolni. Talán nem véletlen, hogy éppen ebben a községben hallottam egy magyar, a betűvetést az anyanyelvén tanult fiatalasszonytól, hogy már bizony szlovák iskolába íratja a gyermekeit, mert azt szeretné, ha a csemetéi nála jobban érvényesülnének. Ehhez csupán annyit fűztem akkor is hozzá, hogy ha valaki nem tanul (jól), teljesen mindegy, milyen nyelven oktató iskolába jár. S még valamit! Köztudott, s épp Comenius mester, a népek nagy tanítója fogalmazta meg már századokkal ezelőtt gyönyörűen, közérthetően és napnál világosabban, hogy csakis az anyanyelvén képes a legtöbbet megtanulni, a tananyagból elsajátítani az ember nyiladozó értelmű gyermeke... A felemásra sikeredett rendszerváltás után lehetőség adódott kies hazánkban is egyházi iskolák nyitására. Nosza, Nagycsalomiján is hozzáláttak néhányan egy új, vallási alapon szerveződő tanintézmény megalapításához. Eleinte ment is minden, mint a karikacsapás. Egy idő után azonban, amikor kiderült, hogy az iskolában magyar nyelven folyna a tanítás, hirtelen megfeneklett, s a bürokrácia útvesztőiben el is akadt a szép, Ígéretesnek induló kezdeményezés. Vérszemet kaptak egyesek.- Az iskolaalapítás ötlete - mondja Vanda Péter polgármester Horváth Róbert katolikus lelkipásztortól származik... Horváth Róbert a Nagykürtösi járás legfiatalabb magyar papja, 1965-ben született Érsekújvárott, 1989 júniusában szentelték fel, s 1991 .július elsejétől Nagycsalomija lelkipásztora. Az ifjú, ambiciózus pap nagy vehemenciával látott munkához. A fiatal lelkiatya ugyanis, ha hitbéli dolgokról vagy nemzeti hovatartozásról van szó, nem ismer lehetetlent. Nem kimondottan magyar nyelvű tanintézményt kezdett szervezni, a meglátogatott híveknek ennyit mondott, egyházi iskola létesítésén fáradozik. Azt persze nem tagadta, ha szóba került, hogy a „gyermek testi-lelki fejlődésében mennyire fontos az anyanyelven megszerzett tudás.“ Meg, hogy Nagycsalomija őslakossága magyar, ezért becsületbéli kötelesség is lenne az anyanyelv gondos ápolása, továbbörökítése is. A község önkormányzata a lelkipásztor kezdeményezésére az 1992/93-as tanévre egyházi iskola beindítását vette tervbe. Nagycsalomiján, tisztelet persze a kivételnek, sajnos, az elmúlt néhány évtized alatt csak kevés szülő tartott ki következetesen magyarsága mellett. Sokan úgy gondolták, szlovák iskolába adják szemük fényét, hogy „vigye valamire.“ Gyermekésszel azt gondolták, ha csemetéjük megtanulja az „államnyelvet“, máris nyert ügye van, s jobbnál jobb pozícióhoz jut. Nos, a gyakorlat, az élet mást mutat. Óriási luxus, sót bűnös felelőtlenség egy nyiladozó értelmű gyermekkel nyolc vagy kilenc esztendőt „elpocsékoltatni“ csak azért, vélekedik Vanda Péter is, hogy elsajátítson egy másik, számára idegen nyelvet. Vanda Péter a kevés „kivételek“ egyike, gyermekeit „természetesen“ az anyanyelvükön, az ipolybalogi alapiskolában taníttatta. A helyben tanuló diákok lehet, megtanulnak szlovákul, ám nem tudják, nem ismerik nemzeti kultúrájukat, múltjukat, hagyományaikat, elvesztik gyökereiket, s nem alakulhat ki bennük egészséges, természetes hovatartozástudat sem! Pedig a diákok nagy százaléka magyar nemzetiségű szülök gyermeke. A lányok, fiúk legtöbbje odahaza, sőt az iskolában is, az óraközi szünetekben például, magyarul beszél, magyarázta nem is olyan túlságosan régen az alma mater egyik volt vezető pedagógusa, s szent meggyőződése, tette még hozzá, hogy ha ezek az apróságok az anyanyelvükön tanul(hat)nának, többre vihetnék, hisz az elsősök közül többen a tanévkezdéskor alig néhány szót tudnak csak kipréselni magukból szlovákul, s ha a tanító nem beszélne magyarul is, nem tudná megértetni magát velük. A magyar beszédért a kisdiáknak büntetésül jó néhányszor le kellett írnia, hogy az iskolában, az órán „az államnyelvet“ beszéljük. A kör bezárul Félreértés ne essék, eszem ágában sincs az iskolát lejáratni vagy „befeketíteni", pusztán egy káros jelenségre igyekszem felhívni, a konkrét példa kapcsán a figyelmet... Nos, a kis kitérő után kanyarodjunk vissza az eredeti témához. A múlt év augusztusában az önkormányzat az egyházi iskola nyitását szorgalmazó és a szülők aláírását is tartalmazó kérvénnyel a nagykürtösi tanügyi hivatalhoz fordult. Az oktatás a Nagycsalomijáról, meg a szomszédos apró településekről, Kővárról, Kiscsalomijárói, Harasztiból meg Ipolykesziröl toborzott mintegy harminc gyermekkel indult volna be. A szervezők azt hitték, minden a legnagyobb rendben halad, s már csak a tanításra alkalmas helyiségek után kell nézniük. Az alapiskolában szerettek volna berendezkedni. A beadványhoz az épület tulajdonosának a beleegyezését is csatolni kellett. Az intézmény igazgatónője azonban, a polgármester szerint nem járult hozzá a „területfoglaláshoz.“ Nincsenek felszabadítható, üresen álló helyiségeik, érvelt, de a rossz nyelvek szerint inkább attól félt, hogy a szlovákul és magyarul tanuló gyermekek „egybeengedése" rossz vért szülne. Hogy a magyar gyerekek „megfertőzik a szlovákokat.“ Olyan vádak ezek, amelyeket nehéz bizonyítani.-Híveimért - mondja Horváth is hajlandó vagyok Vita vitát követett, ám minden tárgyalás meddőnek bizonyult. Mindkét fél védelmezte (vélt vagy valósnak hitt) igazát. S közben meg telt-múlt az idő, s az ügyben semmi érdemleges előrehaladás nem történt. A csatározás süketek párbeszédévé vált. A templomban magyar nyelven zajlanak az istentiszteletek (A SZERZÓ FELVÉTELÉI) Az „új sorról“ vajon hány gyermek tanul az anyanyelvén? Az iskola épülete a járási tanügyi hivatal tulajdona. A plébánia kérvénye csakis az intézmény véleményezésével juthatott el az iskolaügyi minisztériumba. A hivatal viszont nem támogatta a kérelmet.- Kíváncsi lennék - tette fel a polgármester a szónoki kérdést -, akkor is ilyen körülményes lenne-e az ügyintézés, ha történetesen szlovák tanítási nyelvű (egyházi) iskolát szeretnének valakik indítani valamelyik magyar alma materben? Hát, aligha hiszem! A mindenható illetékes járási szerv nemet mondott, a kérelmezők akár a fejükre is állhatták, változtatni nem tudtak a dolgon. Demokrácia ide vagy oda, önkormányzati döntés ide vagy oda, kérvény, aláírás ide vagy oda, a kezdeményezés elakadt. A tanügyi hivatal márciusban jelezte a plébániának, hogy az iskolaügyi minisztérium a kérvényt elutasította. A kör ezzel - legalábbis egy időre - úgy látszik, bezárult. Vagy mégsem? Vanda Péter mindenesetre bizakodik: a kitűzött határidőn belül postára adta a nagykürtösi tanügyi hivatal címére a fogalmazványt. Az iskolától mindössze egy tantermet kért. A pedagógusok számára fenntartott társalgóval is beérte volna...- Ellenlábasaimnak - bizonygatja a lelkipásztor - újra meg újra elmagyaráztam: nem rebbelliskedem, nem lazítok, csak a hívek kérésének akarok a legjobb tudásom szerint eleget tenni. Nem vagyok soviniszta, azzal a négy gyermekkel például, akiknek a szüleik szlovák nyelvű hittantanítást akartak, szlovákul foglalkozom. S nekem ez így természetes. Másoknak sajnos már nemigen! A pap szerint eleinte a járási tanügyi hivatal is másképp beszélt, megértőnek bizonyult: 1991. augusztus 21-én a plébános úr az illetékes ügyintézőtől azt a választ kapta, hogy amennyiben az iskola beleegyezik, „áldásukat“ adják az új tanintézményre. Aztán, „ki tudja, miért“, teljesen megváltozott az ábra. Levelek jöttek, levelek mentek, de a tintakoptatásnak nem lett foganatja! A lelkipásztor igazát levelek garmadájával tudja igazolni. Csak az a bökkenő, hogy képtelen azt érvényesíteni. Létezik az Európa Ház felé ácsingózó Szlovákiában olyan miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy a szlovák tanítási nyelvű iskolában nem tartható más nyelven is oktatás. Azóta a „nyakas“ pap perre kelt az elutasító ukázt kiagyaló intézménnyel. A per, ki tudja, meddig elhúzódhat. Horváth Róbert a feljenetést, hogy bizonyos összefonódásokat elkerüljön, a Pozsonyi Főügyészségnek címezte. Az ügyészség viszont „visszapasszolta a labdát“ a járásra, az „ügyben illetékes" szervnek. Előfordulhat, hogy a lelkipásztort máshová helyezik... A fennálló törvények értelmében jogsértés nem történt. Csak kapott egy újabb nagy pofont a demokrácia. A rossz törvények rossz vért szülnek, a törvényeknek illene az állampolgárok, nemre, fajra és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül minden egyes polgár érdekeit szolgálnia. A volt egyházi épületet a község visszaszolgáltatja jogos tulajdonosának, ám a felújítás legalább félmillió koronát emésztene fel. Ennyi pénzt viszont a községi hivatal aligha tud a tatarozásra előteremteni... Természetesen jártam az alapiskolában is. Klára Kysucká igazgatónő nem zárkózott el a nyilatkozat elöl. Sót, kedvesen fogadott! Előadtam neki, mit hallottam a polgármestertől és a lelkipásztortól. Erre ö is tollba mondta az észrevételeit. Elmondta például, hogy az egyházi iskola számára tényleg nincs helyiségük, s nem tagadta azt sem, hogy diákjaik „néha" tényleg kapnak a helytelen beszédért Írásbeli büntetést, azt azonban sietett leszögezni: soha nem nemzetiségi alapon mérlegel, csupán az előírásoknak igyekszik érvényt biztosítani. Szerinte a pap is és a polgármester is elfogult, s ne üljek fel minden szóbeszédnek. Ő sem hiszi el, hogy a plébános úr állítólag a szószékről azt mondta, az a magyar szülő, aki sziovák iskolába adja a gyermekét, halálos bűnt követ el... A pingpongcsata tovább tart, s bárhogy végződik is, nem lesz igazi győztese. ZOLCZERLÁSZLÓ Róbert plébános - áldozatokra- Nem adjuk fel a küzdelmet - jelenti ki határozottan s remélem, a második fordulót már mi nyerjük meg. Ehhez persze szükséges az is, hogy legalább az érintett szülök továbbra is „nekünk szurkoljanak." Miként vélekedik az ügyről Horváth Róbert plébános?- A világháború után az országban egyetlen tollvonással betiltották az egyházi iskolákat, az épületek pedig állami tulajdonba kerültek, ezért most kötelességemnek éreztem, hogy segítsek a betiltott intézmény visszaállításában. Huszonnyolc szülő irta alá az egyházi iskola megnyitását szorgalmazó kérvényt, s közülük huszonhatan azt óhajtották, hogy magyar nyelven történjen az oktatás. A különféle hivatalokkal szóban és írásban a lelkipásztor tartotta a kapcsolatot. A törvény betűje szerint járt el, amikor 1991 augusztusában még Vanda Péter: „Félek, a szülők beleunnak a sokáig tartó csatározásba“
