Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)

1992-12-19 / 287. szám

1992. december 19. Kultúra Szabad íjsír; 7 A BBC-re nem jellemző a kommersz A legnagyobb közönségsikert arató brit tévéjátékokat nézhették meg egy szeminárium keretében a Szlovák Televízió szakemberei - operatőrök, rendezők, dramatur­gok, forgatókönyvírók. Ez volt az első alkalom, hogy tapasztalatot cserélhettek a világszerte elismert tévétársaság, a BBC neves alkotó­egyéniségeivel, akiknek munkáját a tévénézők milliói élvezik a szi­getországban, persze a nyugati világ más országaiban is. A szeminárium utolsó előtti napjának rendezvényeire, ame­lyekre a British Council (brit kultu­rális és nyelvoktatási központ) po­zsonyi székházában került sor, meghívtak bennünket, újságírókat is, így közvetlenül a neves brit producer és filmrendező, Kenith Trodd meglátásai alapján nyerhet­tünk betekintést a brit televíziózás jelenébe. A nemzetközi hírnévnek örvendő rendező 1966 óta készít tévéjátékokat, tévédrámákat és fil­meket, melyek közül nagyon sok nemzetközi filmfesztiválokon is ki­vívta a szakemberek elismerését. Kenith Trodd alkotásait túlnyomó­­részt a BBC, de más brit tévétár­saságok is finanszírozták, mint például a Granada és London Weekend. A Brit Filmművészeti Akadémia tanára a legjobb brit színészekkel és forgatókönyvírókkal dolgozik, az utóbbiak közül Dennis Potter nevét emelte ki, aki az elmúlt hu­szonöt év legnagyobb tehetsége, s aki müveivel nem egyszer nagy port kavart, szakmai körökben és a nézők között egyaránt. A szemi­náriumon bemutatott, mintegy har­mincórányi videofilmét a British Council igazgatónőjének ígérete szerint januárban és februárban a nem szakmabeli érdeklődök szá­mára is levetítik. Ahogy azt a szeminárium fő­szervezője, a Párizsban élő cseh származású filmesztéta és publi­cista, Antonin Liehm elmondta, nem biztos, hogy az egyes filmek kiválóak, de elkészítésük módja „top quality“, vagyis csúcsminő­ségű. Professzionális a forgató­­könyv, a színészi teljesítmény és a rendező munkája is. A módsze­rek, vagyis a „package“ (a cso­magolás) iránt más országok té­vés alkotói is érdeklődnek, s a po­zsonyiakat érte az a szerencse, hogy éppen ők nyerhettek bepil­lantást a tévéjáték-készítés tit­kaiba. Mi, itteniek, rejtett mosollyal hallgattuk Kenith Trodd fejtegeté­seit arról, milyen élénk vita folyik a szigetországban a médiák, s ezen belül a BBC jövőjéről, amely két-három év múlva meg kell újuljon. A jövőben sokkal spe­cifikusabb műsorokat kell felkínál­nia ahhoz, hogy a növekvő számú műholdas adásokkal fel tudja ven­ni a versenyt. Kenith Trodd szerint a BBC nézőinek száma az elkö­vetkező két évben bizonyosan csökkeni fog, s emiatt a műsor polarizálódásának veszélye áll fenn. A BBC-ben szerinte nem jel­lemző a kommersz elburjánzása. Sajátos helye van a brit tévétársa­ságok között, és mint társadalmi intézmény, nincs kitéve politikai nyomásnak, mivel bevételei kizá­rólag a tévékészülék-tulajdonosok illetékeiből származnak. Függet­lensége folytán, amely a létrejötte óta eltelt 50-60 év alatt már tradí­cióvá vált, ragaszkodhatott bizo­nyos szempontok érvényesítésé­hez, melyek közül elsődleges min­dig is a minőség volt. Második a hírközlés integritása, harmadik a tévéjátékok fontossága. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a brit filmgyártás a háború után tönkrement, mivel nem bírta tartani a versenyt az ugyancsak angol nyelvű amerikai filmiparral. Egy újságíró nemrégiben kijelen­tette, hogy a brit filmgyártás halott, egy másik pedig rámutatott, hogy ez nem igaz, mert az angol film igenis él, sőt virul, de a televí­zióban. Nagy-Britanniában sok film el­készült anélkül, hogy a mozikban valaha is levetítették volna, termé­szetesen anyagi okok miatt. A filmeket ezért az utóbbi idő­ben videokazettára rögzítik, mert az olcsóbb, viszont a nagy filme­seket mégsem lehet meggyőzni ennek értelméről, mivel a videoka­zetta rövid életű, nem marad fenn az utókor számára. Izgalmas volt számomra az a kérdés, melyben a széteső Csehszlovák Televízió munkatár­sa az iránt érdeklődött, milyen mértékben vesz át a BBC regioná­lis adásokat. A walesi adó helyze­tére volt kíváncsi különösen, hi­szen e népcsoport nyelve cseppet sem hasonlít az angolra olyan ér­telemben, mint a szlovák a csehre, amelyet gond nélkül megért mind­két nemzet. A brit vendég válaszá­ban kifejtette, hogy mindig is létez­tek regionális televíziós közpon­tok, így a Skót BBC, az észak­írországi BBC Belfast, de a BBC walesi csatornája is. A walesiek megőriztek bizonyos önállóságot, részint elszigeteltebbek, de csak így tudják megőrizni sajátos kultú­rájukat. A walesi nyelven sugárzó adás alternatív műsorként mindig jelen van az angol adás mellett- főműsoridöben is, bár Trodd vé­leménye szerint maguk a walesiek sem mindig ezt nézik. Sokan úgy gondolják, hogy ez a nyelv nem é( csak életben tartják - a nyelvészek és az irodalmárok, a kultúra védel­mezői. Akárhogy is van, walesi csatorna létezik, és szükség van rá, ezért a BBC mindenképpen fenntartja. A thatcherizmus távozásával szinte fellélegzett a brit televízió­zás, mert a korábbi racionalizálás, a piac törvényeinek a kultúrában való szigorú érvényesítése után- a jó tapasztalatok hasznosítása mellett - a kulturális élet vérkerin­gésébe újra visszatérhetnek a pénzben nem mérhető értékek is. HARASZTI ILDIKÓ Bolyai János születésének 190. évfordulójára A legnagyobb magyar matematikus Százkilencven évvel ezelőtt született Bolyai János, a legnagyobb magyar mate­matikus. Korszakalkotó felfedezésével gazdagította a tudományt, melynek hatá­sára számos új eredmény született. 1802. december 15-én született Ko­lozsvárott. Édesapja, Bolyai Farkas mint­egy öt évtizedig volt a marosvásárhelyi kollégium matematika-, fizika- és kémia­tanára. Ragyogó tehetségű polihisztor volt, akit Gausshoz ifjúkori barátság fű­zött. Fiát különleges gonddal nevelte. Já­nos gyorsan haladt a matematikában, a hegedűjátékban és a vívásban. 1817- ben az édesapa büszke sajnálkozással állapította meg 15 éves fiáról, hogy ö már semmi újra nem taníthatja. Úgy tervezte, hogy fiának következő mestere a régi barát, Gausse lesz. Nem így történt. A matematika fejedelme Bolyai Farkas levélbeli kérését válaszra sem méltatta. így aztán a szükséges anyagiak előteremtése után a zseniális fiú a bécsi hadmérnöki akadémián folytatta tanulmá­nyait. A zárt nevelési rendszerű intéz­ményben Bolyai Jánosnak jutott ideje ma­tematikai elmélkedésre, hegedűjátékra és vívásra is. A párhuzamosok kétezer esz­tendeje megoldatlan problémájával ebben az időben kezdett foglalkozni. Édesapja ugyan óva intette a ,,paralellákkal“ való foglalkozástól, ez azonban csak olaj volt a tűzre. Csak így érthető meg, hogy már 1823-ban sikerült meghatároznia az adott távolsághoz tartozó párhuzamossági szö­get. Ebben az esztendőben fejezte be akadémiai tanulmányait és írta apjának a már szállóigévé vált mondatot:,, Semmi­ből egy újtmás világot teremtettem“. Bolyai János kezdettől sivárnak érezte a katonai pályát, noha a ranglétrán gyor­san haladt előre, s mindenben kitűnt társai közül. Félelmetes vívó volt, folytonosan párbajai voltak, közülük több ellenfele ha­lálával végződött. 1826-tól 1833-ig súlyos betegségek viselték meg szervezetét, ezért 31 éves korában félrokkantként nyugdíjazták. Nyugdíja nagyon alacsony volt, s a várva várt elismerésben és meg­becsülésben sem részesült a tudomány terén elért munkásságáért. Életfömúvét, a nem euklideszi geomet­ria tömör kidolgozását, apja biztatására írta meg - latin nyelven. A geometria egyik nagy problémája a párhuzamosság kérdése volt több mint kétezer éve: az, hogy Euklidész V. axiómája igazolható-e vagy sem az euklidészi geometria többi axiomatikus lényeivel. Azaz - az euklide­­szitől kissé eltérő fogalmazásban - egy egyeneshez rajta kívül fekvő ponton át az egyenesen átmenő valamely síkban csak egyetlenegy olyan egyenes létezik-e, amely az adott egyenes nem metszi, vagy pedig van több ilyen egyenes is. Ez a bo­nyolult probléma igen sok munkát, töpren­gést okozott a világ matematikusainak. Bolyai Jánosnak és vele egyidőben, de tőle függetlenül Lobacsevszkij orosz ma­tematikusnak is sikerült megalkotnia a zseniális elméletet, amely szerint végte­len sok ilyen egyenes létezhet. így tehát mindketten egyerangú felfedezői a nem euklideszi geometria egyik fajtájának. Bo­lyai Farkas ,, Tentamen “ című könyvének első kötetéhez csatolt három függelék egyikeként megjelent Bolyai János műve is, innen ered rövidített címe: Appendix. Gauss egy levélben méltatta ugyan fiatal kortársának művét, de jóindulatát, támo­gatását most sem áldozta Bolyai János boldogulásának elősegítésére, aki a kö­vetkező 15 évben nyomorban élt a család domáldi birtokán. Itt irta meg Responcio című dolgozatát, melyben a komplex szá­mok megalapozását, s annak néhány ge­ometriai alkalmazását adta. Ekkor újabb sikertelenség érte: apjával való megrom­lott viszonya. A szabadságharcban huzamosabb be­tegsége miatt nem vehetett részt, de kap­csolatban állt a forradalom szellemi vezé­reivel. A társadalmi problémákra rendkívül érzékeny tudós a társadalmi reform leg­döntőbb tényezőjének a széles tömegek műveltségének emelését tekintette. Halála előtt néhány évvel még egy matematikai dolgozatot irt, amelyben a geometria szigorú, teljes megalapozá­sára törekedett. Bolyai János 1860, január 27-én a nyo­mor peremén, elhagyatva halt meg. Sírja 1894-ig jeltelen maradt. Felfedezése ha­lála után több évvel jutott a matematiku­sok tudomására. Eredményeit megismer­ték, tudományos eszméit továbbfejlesz­tették. Emlékét ma már a legnagyobb tudósoknak kijáró tisztelet övezi. OLÁH GYÖRGY Vagy ötven évvel ezelőtt, amikor neki-nekiütödtem a környező világ látható és láthatatlan falainak, akadályainak, még csak nem is sejt­hettem, hogy mindaz, ami akkor és ott megérintett, annyi fájdalmas év után újra megidézendő forrásélményként fakad föl az idő mélységeiből. Ahogy e borongós november ösvényeit járva ilymódon visszafelé kalandozik az ér­telem, úgy az akkori és a mostani világ egybevetésében az egyik legfonto­sabb tényezőnek ezt a távolságot ér­zem. A távolságot és az időt. Mert e kettő között nem csupán egy ember történelme kanyarog - és kanyargóit - Európa horhosaiban, elvadult bozó­tosai között, hanem az emberiségé is. Együtt azzal, mondhatnám, ami előre­haladást és fölemelkedést adott - ha adott! -, ám azzal is, amit lerombolt, semlegesített és elherdált. A haladás, mondjuk a holdraszállás és a génsebészet, a makro- és mikro­világ meghódítása - leigázása? - megmaradásunk földi esélyeit növe­li. A másik oldalon azonban ott van a totális természetrombolás végbevi­telére képes világipar, ami ugyancsak „emberi mű", s amely az előbbiekkel szemben e világi esélyeinket kétsé­gessé silányítja. Tudom, persze hogy tudom: ezekről a kérdésekről tonnányi iromány jelent meg; újat mondani ró­luk alig lehet. Nem is azzal a szándék­kal villantottam föl e kérdéseket, hogy megismételjem azt, ami tudott. Hanem azért, mert e kettősség mellett vagy mögött - de meglehet: velük párhuza­mosan - egyéb erőszaktevések is fo­lyamatban vannak, s ezekről már ke­vesebb szó esik. Még jó, ha egyáltalán időnként meghökkenünk egy pillanat­ra, amikor nyakig merülve hínáros­­iszapos semlegességükbe, torzult s torzitó áradásaikba, levegő után kapkodunk. Ilyenkor aztán ámulva kérdezzük önmagunkat: mi történik körülöttünk? Körülöttünk is és bennünk is! így a pontosabb. Akkor hát közelítsünk önmagunk­hoz egy keveset. Az a nemzedék, amelyet a magaménak tudok, s amely elfele halad az evilági terekről - le­gyünk tárgyilagosak: törvényszerűen megélt néhány történelmi fordulatot. Ideértve a legutóbbi világháborút, a nemrég befejeződött „hideghábo­rút“ s más egyéb kecses, kevésbé kecses és felemelő társadalmi és poli­tikai átrendeződést is. Voltunk állam­­polgárság nélküli jogfosztottak, hábo­rús bűnösök, aztán megkésett diákok, akiknek folyton valamit pótolniuk kell... De egyvalaki ebben a nemze­dékben még pontosan működött. S ez nem egyéb, mint az otthon magába szívott nemzeti-népi kultúra teljes­sége. Amit nem szűkítenék le csupán az íratlan irodalom - mesék, népdalok stb. - területére, mert hiszen ez a kul­túra sokkal tágasabb és összetettebb. Benne van népünk évszázados ta­pasztalatainak egésze - a gazdálko­dás kultúrájától mondjuk a viselkedési formákig bezárólagosan. Ebből - ezekből - áll össze egy nép nemzeti jellege. A miénk is. S ebben az a jó és csodálatos, hogy nem kizáró, hanem befogadó természetű. Népdalok, bal­ladák, mesék tucatjai bizonyítják ezt; az átvettek s az átadottak egyaránt. Az elmúlt ötven év ezeket az érté­keket egy „magasabb eszme“ érde­keit követve megpróbálta óvatosan ki­irtani, félresodorni, mint idejétmúlt, korszerűtlen kacatot. És ez részben sikerült is. A teljes keleti elbutulást, nemzeti értékeink feladását és semle­gesítését az európai változások - úgy tűnt - megakadályozták. Helyette azonban - nyugatról - most még na­gyobb veszedelem áradata indult meg, ami sokkal agresszívebb és sok­kal fertözöttebb, mint az előbbi. Mert míg az internacionalizmus úgy-ahogy megbékélt a nemzeti sajátosságokkal, a nyugati „kultúripar“ hadviselése ki­zárólagos, lehengerlő és tekintet nél­küli. És ami a legveszélyesebb benne: nem a felnőtt társadalmat veszi célba, hanem a gyermekeket - gyerme­keinket. A mi térségünkben, ahol nemcsak a politikai és a gazdasági helyzet labi­lis, hanem az emberek védekezési reflexei is lepusztultak, egyszeriben minden a rossz értelemben vett üzlet szintjére degradálódott. És ezt a nagy, nyugati „tömegkultúrát“ - bóvlit - gyártó és forgalmazó nagyipar a leg­teljesebb mértékben kihasználja. Hogy egészen pontosak legyünk: visszaél vele. Van hozzá elég pénze és üzleti tapasztalata egyaránt. Ha emlékeznek rá, legelébb a képregé­nyek jelentek meg nálunk, aztán jött a televízió. Jöttek a hupikék törpikék, s a gyerekek „törpmagyarul“ társa­logtak; jött Sindy, a „csúcsszuoer“ meg a lila pónik és Barbie „varázshá­za“ meg a „görkoris“ Sindy... És a csúcs: a Walt Disney-produk­­ciók, amelyekben a legfőbb eszmei jelkép a félhülye Dagobert-figura hegycsúcson lévő óriási páncélszek­rénye, tömve arannyal. Szóval ez az egész „csúcsszuper“ borzalom las­san, de biztosan új gyarmatokat sze­rez magának ebben a térségben is. Sőt, az a gyanúm, hogy már otthon van, birtokon belül, hiszen aligha akad olyan kisgyermekes család, ahol va­sárnap öttól-hatig ne ezek a figurák uralkodnának. Agresszivitásuk hatása döbbenetes! Kizár mindent: gondola­tot, cselekvést, mozgást, emberi kap­csolatot. A gyermekek - újra mondom: gyer­mekeink - pedig ezen az agresszivitá­son nőnek, nödögélnek semleges vi­lágpolgárokká. Eszményképük a csi­pet-csapat, a teknőc-szuperhősök és egy teljesen eltorzított „természet“, ha ezt az állatsereglést a természet szóval lehet még illetni. Ha mármost összevetem, hogy a „keleti elbutulás“ és a „nyugati elbutulás“ között mi a különbség, ak­kor egyértelműen az és annyi, hogy a nyugati giccsáradat műszakilag pre­cíz és igen magas színvonalú. Hatása is ezzel arányosnak mutatkozik. A pénztelen posztszocialista televíziók pedig kapva-kapnak rajta. Mert - Da­gobert a példa és eszménykép! - a pénz beszél; ha e beszéd inkább hápogásra hasonlít is. Meseügyekben javallanám meg­hallgatásra azoknak, akiket illet, Mik­száth Kálmán vélekedését, aki az alábbiakat ajánlotta a felnőttek figyel­mébe: ,, Népmeséken aludjanak el es­ténként gyermekeink, s folytassák tovább álmaikban a királyfiak csodála­tos kalandjait, így gyermekeinknek a fülén keresztül szűrődik be a lélekbe szinte észrevétlenül a magyar nyelv fölséges muzsikája. “ Egy rövidke záróbekezdésbe még hozzátenném, hogy vannak nekünk saját mesehőseink az Íratlan és az írott „mesevilágban" egyaránt, s me­rem állítani, bármelyik különb a sápkó­ros Dagobertnél. Mert az ő mindenkori dolguk ama mesebeli - az igazságte­vés, nem pedig az eszméletlen kap­zsiság és harácsolás. Nyelvünk pedig csodálatosan tiszta, világos, mondha­tó és továbbadható. GÁL SÁNDOR A szellem gyarmatosítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents