Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-16 / 284. szám
1992. december 16. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 Csak dekoncentrációt hajtottak végre ki önkormányzat nem lehet játékszer Az államelrendezésről szóló viták sok más egyéb tennivalóval együtt az önkormányzati rendszer további fejlesztését is háttérbe szorították, majd mire a választások győztesei megegyeztek, hogy felosztják az országot, szinte végérvényesen lekerült a napirendről az ezzel kapcsolatos törvényalkotás. Pedig tennivaló lett volna bőven, különösen azután, hogy a kormány beavatkozott a még ki sem alakult demokratikus rendszerbe, s immár nemcsak a járási hivatalvezetőket, iskolaszék-igazgatókat, munkahivatal-vezetöket akar önkényesen kinevezni, hanem a körzeti hivatalok vezetőit is, akiket eddig az egyes körzetekbe tartozó önkormányzatok elnökei választottak meg. Küszöbön Szlovákia önállósága, ezzel együtt ezernyi törvényalkotói és végrehajtói feladat. Lesz-e idő és energia visszatérni az önkormányzati rendszer tökéletesítéséhez? Lesz-e politikai-politikusi akarat befejezni az ország decentralizálását, hogy ne alakuljon ki az a Pozsony-centrizmus, amelyre Kelet-Szlovákiában már most figyelmeztetnek? S ha lesz, hogyan tovább? Milyenek a külföldi tapasztalatok. Erről beszélgettünk DR. KVARDA JÓZSEFFEL, a Somorjai Körzeti Hivatal vezetőjével, az Együttélés Politikai Mozgalom önkormányzati titkárával.- Kvarda úr, ön szerint hol tart jelenleg Csehszlovákiában az önkormányzati rendszer? Lehet-e egyáltalán rendszerről beszélni abban a polgári értelemben, amelyre oly nagy előszeretettel hivatkozik kormányzatunk, s elméletileg az a lényege, hogy az állampolgár az ország pillére, az összes jog hordozója, csak éppen különböző képviseleti szervekre átruház néhányat, amelyet egyedül képtelen volna érvényesíteni, így létrejönnek az önkormányzatok, azok bizonyos nagyobb egységei, végül a legfelsőbb törvényhozó szerv, a parlament.-Az önkormányzati rendszer közvetlenül a bársonyos forradalom után kezdett el kialakulni, éspedig úgy, hogy viszonylag éles határt húztak a nemzeti bizottságok által megtestesített képviseleti rendszer és helyi államigazgatási rendszer közé. Érthető, hogy a demokratikus erők egyik legfontosabb feladatuknak tekintették e folyamat beindítását, hiszen tudják, hogy a két rendszer összevonása okozta azt, hogy az állam ezt az állapotot használta ki a centralista irányításra, tulajdonképpen az állami hatalom meghosszabbított keze volt egy-egy nemzeti bizottság. Az más kérdés, hogy ez a fejlődés megállt valahol félúton, s nem zajlott le az a politikai decentralizáció, amely egy valóban demokratikusan működő rendszert hozott volna létre. E helyett egy olyan dekoncentráció ment csak végbe, amelynek következtében az állami hatalom helyi igazgatásként széthelyezte az ország területén végrehajtói jogkörét, néhány feladatkört pedig átruházott az önkormányzatokra, de nem alanyi jogon, hanem szinte kegyként. Összehasonlításként úgy mondanám, ez ugyanolyan kérdés, mint a kisebbségi. Én magyar vagyok, állampolgári alapon megilletnek a jogok, s nem azért, mert az állam kegyes hozzám és megajándékoz velük. Ugyanígy van ez az önkormányzatokkal is, pontosabban így kellene lennie, s nem szabadna, hogy az állam kezében tartson például olyan kérdéseket, mint az iskolaügy vagy a szociális ügyek, amelyeket hivatalain keresztül tart kézben és irányít. Ráadásul az államnak, azaz a kormánynak megadatott az, hogy kiépítse saját struktúráját a járási hivatalokon keresztül a helyi államigazgatásig, ugyanakkor önkormányzati szinten mindez hiányzik, vagyis a helyi önkormányzat és a parlament között nem létezik semmi, ami önkormányzatként partnere lenne egy-egy körzeti vagy járási hivatalnak. Ezeket a kérdéseket rövid időn belül meg kell oldani, ha valóban demokratikus országot, jogállamot akarunk kialakítani Szlovákiában.- ön az egyik szervezője az önkormányzatok regionális együttműködésének, egyúttal szorgalmazója annak, hogy az ilyen területi egységet a társulási törvény értelmében bejegyezzék a belügyminisztériumban. Úgy gondolja, hogy a jogalanyiságot nyert regionális egyesülések helyettesíthetik a rendszer hiányát?- Nem hiszem azt, sőt, biztos vagyok benne, hogy nem is helyettesítik. Egyelőre két bejegyzett régió működik a magyarok által is lakott területeken, az egyik a Csallóközi Városok és Falvak Egyesülése, a másik a Déli Régió Párkány központtal. Ezek a régiók bejegyzésük ellenére sem partnerei egyik járási vagy körzeti hivatalnak sem. Ellenben jogalanyiságuknál fogva a régió gondjait, ügyeit így már képviselhetik akár bíróságon, akár alkotmánybíróságon - ha majd lesz ilyen. Érdekképviseletet jelent tehát az ilyen regionális együttműködés, s ez a mi szempontunkból igen fontos, sót az lesz majd akkor is, ha kialakulnak azok a közigazgatási egységek, amelyek kialakítása immár három éve téma, de, mint ismeretes, a mai napig nem lépett a megszüntetett kerületek helyébe semmi. Egyébként némi örömmel mondom, hogy aktivitásunk folytán szerveződik a Zoboralján is egy régiónk, valamint a Bodrogközben és az Ungvidéken, remélem, rövidesen azokat is bejegyzik mint regionális érdekvédelmi egységeket.- Említette a nagyobb közigazgatási egységek kialakításának a kérdését. Tudom, hogy ön az elmúlt választási időszakban részt vett egy parlamenti szakértői bizottság munkájában, amelynek éppen ezt a nevezzük úgy, megyerendszert kellett volna kialakítania, de nem jött létre konszenzus. Úgy tudom, ez a konszenzus nem alakult ki még a Szlovákiai Városok és Falvak Egyesületében sem, ami által nem is tudott a szervezet komoly partnere lenni a kormányzatnak. Most mi a helyzet?- Az tény, hogy a korábbi kormány nem sokat adott a Szlovákiai Városok és Falvak Egyesületének véleményére, s ez még akkor sem jó, ha az említett szervezet munkájával mi sem vagyunk elégedettek. A helyzet mára nem sokat változott ezen a téren, talán csak annyiban, hogy a kormány megpróbálja megszerezni a szervezet támogatását, hogy úgy mondjam, kormánypárti szervezetet próbál belőle csinálni, amint a szakszervezeteket is igyekszik a maga oldalára állítani. Mi viszont azért nem tartjuk különösebben elfogadhatónak munkáját, mert mindeddig számtalan olyan kérdésben nem foglalt állást, amely pedig az önkormányzatok jogait sérti, vagy bizonyos önkormányzatok igényeit fogalmazza meg, s ő nem teszi le a voksot saját alapítói mellett. Csak két példa: egyszer sem foglalt állást Bős ügyében, pedig a térség 91 önkormányzatának akaratát kellett volna támogatnia; vagy hallgat a mostani helységnévtábla vitában is. Ráadásul a Szervezet igencsak ellenzi az önkormányzatok regionális szerveződését, még inkább bejegyeztetésüket, saját presztízsét féltve ezzel - gondolom én. Ami pedig a nagyobb közigazgatási egységek kialakítását illeti, történt egy nagyon pozitív dolog, s örömmel mondhatom, abban is szerepet vállaltunk. Arról van szó, hogy sikerült meggyőzni az önkormányzatokat arról, az új közigazgatási rendszer kialakításakor a mostani körzeteket támogassák, ne a járásokét. Ez most olyan stádiumban van, hogy a kormányzat is rájött, ez ellen nem tehet semmit. Ez kisebbségi szempontból is igen fontos változás. Ezzel szemben nem változott az az elképzelés, hogy az úgynevezett területeket észak-dél irányba alakítsák ki. A legújabb elképzelések szerint Pozsonyon kívül hat banán alakú terület jönne létre. A cél egyértelmű: olyan helyzetet teremteni, hogy minden ilyen területi-közigazgatási egységbe jussanak magyarok, de úgy, hogy számuk lehetőleg húsz százalék alá csökkenjen.- Mi ezzel kapcsolatban az önök véleménye, álláspontja?- Mi ezzel nem értünk egyet, s ahol csak tehetem, ki is fejezem az Együttélés ilyetén álláspontját. Világos, hogy e véleményünk megfogalmazásakor elsősorban a kisebbségvédelmi szempontok játsszák a fő szerepet, de azt is kifejtjük rendszeresen, hogy mi eleve szerencsétlennek és elhibázottnak tartjuk bármilyen területi közigazgatási egység művi meghatározását, sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia az önkormányzatok véleményének, a természetes, sok esetben történelmi, máskor meg éppen a nyelvi-kulturális kötődéseknek. Egyébként a nyugati országok tapasztalata is azt sugallja, hogy az önkormányzati rendszer akkor működik igazán jól, ha bizonyos specifikumok szerint szerveződnek a nagyobb egységek. Legalábbis én így értelmeztem Papiernickyban az Európai ökormányzati Intézet által szervezett kétnapos szemináriumon Balducci olasz professzor előadását. Vagyis én - ha elfogadom, hogy Szlovákiában hat területi egység legyen Pozsonyon kívül - el tudom képzelni azt, a 121 körzet úgy oszlik meg, hogy a magyarok által is lakott 22 körzet alkot egy területi egységet - a távolság miatt két székhellyel. És minden más véleménnyel ellentétben én azt állítom, ez könnyen kivitelezhető, vagyis ez nem szervezési kérdés, csupán a politikai jóakaraté. Azt, hogy ez a politikai akarat jelenleg hiányzik, én is tudom. Elképzeléseinkért ennek elenére küzdeni fogunk, mert rossz politikusnak tartom azt, aki az első intő jel után meghátrál, s rossz politikának azt, amely az első „nem" után koncepciótlanul széthull.- Az imént említette a Papiernickyban megtartott szemináriumot, amelyen az európai intézet jóvoltából ír, dán, belga és holland előadó is szót kapott a már említett olasz Balducci professzor mellett. Milyen hasznosítható ötleteket, tapasztalatokat gyújthettek össze a szemináriumon a szlovákiai hallgatók?- Eléggé vegyeseket. Úgy is mondhatnám, akinek konkrét elképzelése volt az önkormányzatok szerepéről, az önkormányzati rendszer kiépítésének formáiról, valamennyien kaptak egy kis biztatást, találkoztak olyan példával, amelyet a későbbiek során egy esetleges politikai-szakmai vitában fel tudnak használni. Saját szempontomból úgy fogalmazok, hogy sajnos, Nyugat-Európában sincs egységes modell s bizony, sok olyan példa is elhangzott, amely a centralisták elképzeléseit, szándékaik helyességét támasztja alá.- Ebből az következik, hogy On is talált támpontokat elképzeléseikhez. Elmondaná, melyek voltak azok?- Leginkább a már említett és idézett Balducci professzor előadása tetszett, ezzel együtt az olasz modell, már amennyire egy előadás alapján ezt meg lehet ítélni. Éppen ezért valóban csak néhány gondolatot emelnénk ki. Alapvetően tetszett az a filozófia, ahogy ezt Olaszországban a professzor szerint elkezdték építeni a második világháború után. Az ötvenes évek kezdetéig Olaszországban is az volt a helyzet, hogy a mindenkori hatalom túl sokat követelt magának a társadalomtól, viszontszolgáltatás azonban nem volt, pontosabban csak az utasítások, amelyeket az állami hatalom fogalmazott meg a társadalom felé. Az ötvenes években azonban elindult egy másik folyamat, amelynek a lényege éppen abban rejlik, hogy nem az állam és a kormányzó hatalom a döntő, hanem a társadalom. Akkortól folyamatosan úgy fordult, majd alakult a viszony, hogy az állam csak annyit kért a társadalomtól, amennyi fenntartásához szükséges volt, illetve amivel biztosítani tudta a társadalom felé feladatát: a szolgálatot. A törvényhozóit, a területfejlesztésit, az ökológiait és sorolhatnám. Eközben az önkormányzatok olyan szintre küzdötték fel magukat, hogy javaslataikat a parlament szinte kivétel nélkül támogatja, jóváhagyja. Tetszett az is, hogy az önkormányzati egységek különböző specifikumok alapján működnek, s ugyanígy élveznek bizonyos kiváltságokat is. Ilyen specifikus szempontok alapján jött létre a dél-tiroli régió is, s az általunk is ismert s oly sokszor idézett kisebbségi „különlegesség" miatt élvezi is a kiváltságos helyzetet. Hadd ne soroljam tovább a Balducci úr által elmondottakat, viszont engedtessék meg, hogy hozzátegyek egy megjegyzést. Azt tudniillik, hogy a nyugati országok közül a kormányválságok egész sora éppen Olaszországot sújtotta, az ország mégis működik, gazdasága fejlődik, társadalma tisztul. Merem remélni, jó a következtetésem, ugyanis én úgy gondolom, ez az önkormányzati rendszerre épülő demokrácia következménye.- Érdekes megállapítás, viszont ilyen szempontból nehezen tudom elképzelni, hogyan, mivel lóghatott ki a sorból például Dánia, vagy éppen Belgium, ahol ráadásul nem is olyan nagyon régen történt meg, hogy egy flamand-vallon vita, félreértés kapcsán lemondott a kormányfő.-Tulajdonképpen minden ország példájában van pozitív és negatív jelenség is, aláhúzom: az én meglátásom szerint. Bevallom, meglepett, sót, szinte kellemetlenül érintett, hogy Dániában például az önkormányzatok döntéseire mindig „rá kell bólintania" valamilyen felsőbb szintű szervnek. Szinte gyanús volt az ír előadó esetében, mennyire pozitívan értékelte azt, hogy Írország függetlenségének kinyilatkoztatása után a kormány kezébe vette a közügyek intézését, s - az előadó véleménye és leírása szerint - az önkormányzatokon keresztül megvalósította egy új államiság új demokráciáját. Hogy mi mindenbe szólhatott bele a kormány, igazából nem tudtuk ugyan meg, de maga a politikai megközelítés, mely szerint a kormány valósította meg a demokráciát az önkormányzatokon keresztül felér egy programbeszéddel a szlovákiai viszonyok mellett. Őszinte leszek: kissé gyanús is volt. Mintha az előadás megrendelésre készült volna. Ezzel együtt, természetesen tudatosítom, hogy más egy korlátozó rendelet hatása egy jogállamban, a működő demokráciában, s megint más egy olyan országban, amely éppen csak szabadult a parancsuralmi rendszertől, s nem működnek még, vagy csak részben azok a mechanizmusok, amelyek megakadályoznák a korlátozások nyomán az újabb deformáció kialakulását.- Igen, sajnos, az önállóság küszöbén Szlovákiában gyakran találkozhatunk olyan jelenséggel, vagy inkább helyzettel, amely - enyhén szólva - nem vigasztalja meg a jogallamisagra.ahítozo embert. Merthogy igencsak sántikál a demokrácia az által, hogy a végrehajtói hatalomból hiányzik a köztársasági elnök, a demokrácia egy másik pillére sem teljes az alkotmánybíróság nélkül, hogy a sajtó kiszolgáltatott helyzetét ne is említsem. Várható-e ilyen körülmények között, hogy a kormányzat, s a szavazógépként működő parlament éppen az önkományzatok helyzetét oldja meg úgy, hogy létrejöjjön a demokratikus fejlődést biztosító decentralizáció?- Remélem, nem vár tőlem egy optimizmust sugalló „igen“ választ, de azt sem, hogy egyértelmű nemmel válaszoljak. Tény az, hogy igen hiányosak a törvényadta lehetőségek, az se kétséges, hogy az alkotmány a jelenlegi állapotában sok mindent a végrehajtó hatalomra bíz. Ha másként nem, hát azzal, hogy bizonyos törvények megalkotásának nem szabta meg az idejét, tehát a kormány addig húzhatja beterjesztését, ameddig jónak látja, ameddig beéri azzal, hogy a gazdasági vagy társadalmi élet egy-egy területét nem törvény, hanem csupán egy kormányrendelet szabályozza. Tény, hogy ez nehezen hozható össze a jogállamisággal. Ellenben nap nap után olvasok hivatalomban helyesírási és stilisztikai hibáktól hemzsegő kérvényt, beadványt, amelyből nyilvánvaló, hogy magyar írta, ráadásul idősebb ember, holott a mi területünkön még a nyelvtörvény értelmében is lehet a magyar nyelvet használni a hivatalos kapcsolatokban. Ez viszont már a dolgok másik oldala. Az, hogy olykor nem tudunk, vagy nem akarunk élni törvényadta lehetőségeinkkel sem. A polgárok ilyen lemondó, önbecsülést nélkülöző magatartása igen jó táptalaja az uralkodó szándéknak. Pedig, ahogy Balducci úr mondta, a hatalomnak szolgálnia kell. Lehet, hogy átmenetileg nem ártana, ha a polgárok, a társadalom erőteljesebben kérné számon e szolgálat hiányát. Lehet, hogy akkor a hatalom is hamarabb szeretné tisztázni a játékszabályokat, amelyek ez esetben a törvényesség kialakulását jelentik, azaz a jogállam megszületését.- Köszönöm a beszélgetést. NESZMÉRI SÁNDOR
