Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-02 / 272. szám
Belföld 1992. december 2. 4 Szabad ÚJSÁG A kormány új törvényeket akar Quo vadis, mezőgazdaság? A Hospodárske noviny című gazdasági napilapban nemrég Szlovákia földügyi minisztere, Peter Baco foglalkozott a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetével, kilátásaival. Mivel olvasóink számára sem érdektelen, milyen törekvései vannak ezen ágazattal kapcsolatosan a kormánynak, a közlönyjeliegű cikk legfontosabb kitételeit az alábbiakban ismertetjük. Pl a fejjel, barátomI Egyszer úgy is jók leszünk. Valamennyien. Az emlékezet majd megszépít bennünket. Visszavonhatatlanul. Akkor már nem fogunk visszakérdezni, visszafelelni, feleselni. Akkor már úgy látunk mindent, ahogy a ránk gondoló. Akkor majd rádöbben ellenfelünk, hogy jók voltunk, okosak, tökéletesek, szépek, sőt csodálatosak; mindig mindenben egyetértők... Akkor majd kiderül: nem voltunk gyarló emberek soha. Nem voltunk soha elesettek, szívre, simogatásra, melegségre szorulók. Nem esengtünk soha parázsért, mely felett hidegre gémberedett ujjainkat újra cirógató-puhává melengethettük volna. Akkor majd kiderül: isten voltunk. Vagy legalábbis: maga a tökély. Fel a fejjel, barátom! Fütyül a szél... Valahol Prágában, egy vasútállomáson használt, de még használható kályhákat gyűjtenek. Hívők, egyházi emberek embersegítő kis csapata. Fel a fejjel, barátom! Nem fagy meg a bosnyák, a horvát, a szerb, a... többi. Jó emberek viszik már a meleget: a kályhákat. Fel a fejjel! Otthonomban is áll két haszontalan olajkályha. Használhatna. Nekik... Csak éppen... Csak éppen: olajat nem küldhetek hozzá. Szenet, fát, tüzet sem. Egy árva jurtát vagy ólat sem. Kéményt sem a ledöntöttek helyébe, hogy áradhasson a meleg. Nincs ház, nincs víz, nincs kenyér, nincs ruha. Hideg van, nyomorúság és embargó. Halál, háború, meg süket és vak hatalom. Minden árok minden túloldalán. Tél van. Fütyül a szél. Fel a fejjel, barátom. Egyre közelebb a halhatatlanság. Melegít-e az örökmécses? N. Gy. R. Milyen szociális segélyek várhatók? Állampolgári jogon kapható Senkinek nincs hasznára A gazdasági reform következtében Szlovákia megszűnt élelmiszerben önellátó lenni. Ebből senkinek nem származhat haszna, legfeljebb rövidtávon a kereskedőknek, mivel jelenleg még alacsony szintű a piac szervezettsége és a hazai termékeket szinte semmivel nem védik a behozatallal szemben. Nyeresége ebből tehát csak azoknak származik, akik előnyös áron felvásárolják a behozatalt és zsíros nyereséggel adnak túl rajta. A gazdasági reformnak a mezögazdasági-élelmiszer-ipari ágazatra nagyon rossz hatása volt. Eltúlzott költségvetési restrikció sújtotta, és kritikátlanul bíztak a piac önszabályozó rendszerében a reform bevezetői. Amikor a kistermelőnek azt kellett eldöntenie, hogy termékei egy részét értékesiti-e, vagy maga fogyasztja el azt, az még a nagyon régi és a századeleji kapitalista piac önszabályozó rendszeréhez tartozott. Ezt azonban már régen meghaladta a világ. A piac azóta rendkívül szervezetté és irányítottá vált, adminisztratív eszközökkel, kereskedelmi, önkormányzati és piaci intézményekkel szabályozzák. Az öskapitalizmusra épülő reform két esztendő alatt mély válságba sodorta mezőgazdaságunkat. Kritikátlanul tagadták a korábbi évtizedek fejlődését, megideologizálták a privatizációt, vakon bíztak a piacban mint varázsírben. Ahelyett, hogy abból indultak volna ki: szükség van az önszabályozásra, de szervezett élelmiszerpiacon. Mert önszabályozás csak akkor létezik, ha létezik a piac maga. Nálunk viszont még nem alakult ki a piac, nincsenek meg a szükséges eszközei és intézményei, nincsenek meghatározva a résztvevői, azok helyzete és potenciálja. Ilyen körülmények közt az önszabályozásra hagyni mindent azt eredményezi, hogy az élelmiszerek drágák, helyileg pedig egyes árucikkekből hiány van. Rosszabb, mint 1989-ben A mezőgazdaság országunk gazdaságának stabilizálója volt még négy-öt éve. Ma sokan állítják, hogy ez az ágazat teljesen széthullott, helyzete rosszabb, mint 1989-ben volt. Három éven át a mezőgazdaságban szinte semmi nem épült, semmi nem termelődött újra. Csökkent a szántóföldek tápanyagtartalma, nem újítottak fel egyetlen gépet sem, nem cseréltek ki egy beázó tetőt sem... Nem volt rá pénz. Tehát a mostani rajthelyzet anynyival rosszabb, amennyit nem ruháztak be a mezőgazdaságba, s ehhez járul még a szellemi hanyatlás. Ezt az ágazatot hatalmas anyagi és erkölcsi hanyatlás sújtja. Az élelmiszer-termelőket tették felelőssé azért, hogy évtizedekkel korábban kollektivizálták a mezőgazdaságot, holott nekik ahhoz nem sok közük volt. Lényegében újra azokon csattant az ostor vége, akiket a kollektivizálás annak idején a leginkább sújtott. Engem legjobban ez a lélekvesztés, a lelki kiégés bánt. A legrosszabb dolog a kilátástalanság; ha az emberi munka értelmét veszíti. Most leszólják azokat, akik negyven éven át fáradságosan dolgoztak. Azt mondják nekik: negyven éven át értelmetlen életet éltek. Ám ez nem igaz. Igaz, hogy kollektíván kellett gazdálkodniuk, de az nem igaz, hogy a munkájuknak nem volt értelme. Sok minden megszakadt nálunk mind az anyagiak, mind a szellemiek terén. Azáltal, hogy a mezőgazdasági termelés egyharmadával csökkent, az alapok egyharmada sincs kihasználva. Ezek a - törvényekkel befagyasztott - alapok nem „tökésedhettek". Fizikailag és erkölcsileg azonban öregedtek, veszítettek értékükből. Ezek a legutóbbi évek közvetlen veszteségei. Hogyan tovább? A kormány vállalta, hogy megállítja a mezőgazdaság további hanyatlását és megújítja termelőerejét. Ennek először a törvényes kereteit kell biztosítani, majd meg kell határozni az értékeket és intézkedéseket kell hozni a piacszervezés terén. Ezeket a döntéseket társadalmi közmegegyezéssel a parlamentnek kell meghoznia. Új törvényeket készítünk elő. Lesz új mezőgazdasági törvény, új földtörvény, új erdőgazdasági és vadászati törvény. Újrafogalmazzuk az állami mezőgazdasági és erdőgazdasági politika alapelveit, piacrendeket készítünk, gabonakamarát, terménytőzsdét alapítunk. Ezt 1993 első félévében terjesztjük a kormány elé. Tudjuk, hogy ezek igényes feladatok, melyeken a szakemberek és a közvélemény széles rétegeinek bevonásával kell dolgoznunk; meg kell szereznünk az önkormányzatok és a politikai erők támogatását is hozzá. A földalap és az erdőalap intézményét már létrehoztuk, de elevenné is kell tennünk azokat, hogy betölthessék szerepüket a gazdaság transzformációjában. A hosszútávúak mellett azonban szükség van azonnali, rövidtávú intézkedésekre is. Ezekre ott van szükség, ahol nagyon nagyok a bajok és már a teljes összeomlás fenyeget. Ilyen intézkedés a kormány részéről, hogy halasztást adott a bértömegadó befizetésére, kedvezményes hitelfeltételeket teremtett a tavaszi és őszi munkák költségeinek fedezéséhez, megszervezte az 1992-es gabonatermés értékesítésének piacát, segített a katasztrófahelyzetben lévő bortermelőknek stb. A kormány felülbírálta a mezőgazdaság és az élelmiszeripar transzformációjának eddigi lépéseit. Olyan intézkedésekre törekszik, amelyek segítségével elkezdődhetne az ágazat kilábalása a mély válságból, még mielőtt bekövetkezne a katasztrófa, a teljes összeomlás. (Feldolgozta: —ts—) Az adóreform árnyékában általában az állampolgár várható adóterheire terelődik csak a figyelem. Kevesebb szó esik arról, milyen szociális járadékok, segélyek illetik meg majd, ha önhibáján kívül nehéz helyzetbe kerül. A Szlovák Köztársaság Munkaügyi, Népjóléti és Családügyi Minisztériumának családgondozási osztályvezetője, Boris Sopira e kérdésekkel foglalkozik. Nála futnak össze a szálak, s bár még egyetlen törvény sem született meg a támogatásokról, a kormánykoncepció körvonalait ő már ismeri. A megváltozott helyzetnek megfelelően a szociális segélyezésben új tételek is lesznek, például a lakáshasználati hozzájárulás, a közeli hozzátartozó gondozásért járó díj, a temetkezési hozzájárulás, a kedvező kamatozású ifjúházaskölcsön, a diákok továbbtanulási céljait szolgáló kölcsön... Ez utóbbi segítségével olyanok számára is biztosított lehet a továbbtanulás, akiknek szociális helyzete, vagy szüleinek anyagi helyzete ezt nem tenné lehetővé. Tudatosítani kell persze, hogy január elsejétől megszűnik a gyermekek után adott lakbérkedvezmény, megszűnik az iskolákban az étkezési kedvezmény és az ingyenes tanszerellátás, fizetni kell majd bizonyos egészségügyi vizsgálatokért és gyógyszerekért, megszűnnek az utazási kedvezmények. A legtöbb családban ugyan megmarad a családi pótlék - ha kifizetését nem kötik más feltételekhez, mint a javaslatban áll -, de maga a minisztérium sem tartja valószínűnek, hogy az kompenzálni fogja az adóreform következményeit. A családi pótlék függetlenné válik a gyermekek számától, s január elsejétől a gyermekek nem kapnak állami árkiegyenlítő hozzájárulást. A családi pótlék összege a korcsoportokban megállapított létminimumból indul ki, s egy-egy gyermek esetében a létminimum összegének 37 százalékát teszi ki. A gyermek havi létminimuma 6 éves korig 900 korona, 6-10 éves korig 1000, 10-15 éves korig 1200, 15-26 éves korig 1300 korona. Egy négytagú család havi létminimuma 5600 korona (4x1200; plusz 800 korona lakáscélokra). Amennyiben ezt a minimálösszeget a család havi összbevétele négyszeresen meghaladja (tehát több, mint 22 400 korona), a családi pótlékot megvonják. Feltételekhez kötik a jövő esztendőtől a gyermekgondozási segély kifizetését is. Csak annak a szülőnek fizetik majd ki gyermeke hároméves koráig, akinél a család összbevétele nem haladja meg az államilag kodifikált létminimum háromszorosát. Ha tehát egy férj pl. 16 000 korona havi jövedelmet mutat ki, felesége nem lesz jogosult gyermekgondozási segélyre. A gyermek születésekor kifizetett egyszeri hozzájárulás összegét 3000-ről 3500 koronára emelik. A szociális járadékokra és segélyekre a családoknak akkor keletkezik jogigényük, ha szükséghelyzetbe kerülnek. Ilyenkor írásban kell azt kérvényezni az illetékes szociális hivatalban (körzeti, járási), mely azután beszerzi a szükséges adatokat az adóhivataltól és a munkahivataltól és elbírálja a kérelmet. Ha a kérvényező jogosult a segélyezésre, azt fizetik neki. Természetesen, újra hangsúlyozzuk: ezek az intézkedések még csak előkészületben vannak, véglegesítésükhöz szükséges a parlament jóváhagyása - és ami a legfontosabb: a jövő évi állami költségvetés megalkotásakor meg kell találni az e célokra szükséges pénzügyi forrásokat. Addig tehát a tájékoztatást csak mint a lehetséges megoldások egyikét kell kezelni. -gy-A nagypolitika margójára Győzött a demokráciái?) m Lantos amerikai demokrata szenátor múlt heti szlovákiai látogatása - bevallása szerint - sikeres volt; volt mit tenni tarsolyába, azaz értékes információkat gyűjtött, tudja, mit fog mondani elnökének, Bili Clintonnak. Ennél sokkal többet nem volt hajlandó elárulni tárgyalásairól, azok tartalmára legfeljebb következtetni lehet abból, amit sajtótájékoztatóin elmondott. Az amerikai szenátor szerint megtárgyalta partnereivel, hogy a demokrácia nem ismer egyoldalú lépéseket (Bős; az ország felbontása); a demokrácia fokmérője a kisebbségekkel való bánás, jogaik biztosítása és érvényesítése (vonatkoztatva ezt nemzeti, vallási és politikai kisebbségre is); a demokrácia nem valósulhat meg sajtó- és szólásszabadság nélkül (a médiák függetlensége, az ellenzéki sajtó munkafeltételei). Hogy Lantos úr ezzel kapcsolatban találhatott kivetnivalót, nem kétséges. A példák felsorolására ezen írás terjedelme talán elég sem lenne. Mert itt van például az ország kettéválasztásának kérdése, amely immár törvényesíttetett, de nem biztos, hogy olyan módon, amelyet demokratikusnak lehet nevezni. Hacsak nem ironizálunk, és nem jelentjük ki, hogy a lehető legdemokratikusabb módon válunk, minthogy ezzel mindkét országrész kisebbségi nézetét valósítjuk meg. Ugyebár, így is felfoghatók a dolgok - legalább is nálunk, ahol annyi minden a feje tetejére állt, ahol a szavak egyszerre jelenthetnek igent és nemet, kompromisszumként pedig azt is, ezért egyszerre mindent meg lehet tenni, vagy semmit meg nem valósítani. Gondoljunk csak arra, mit ígért a győztes a választási kampány idején! Referendumot, azaz népszavazást. Arról, milyen legyen az ország államjogi elrendezése. Akkor még öt módozatot tudott elképzelni. Aztán kiderült, ó ratifikációs referendumra gondolt, lépései igazolására népszavazás útján az államrendezést illetően. Aztán ratifikálni kellett volna a szerződéseket. Most meg - állítólag - felesleges pénzkidobás lenne az egész, és egyébként sem akarja senki. (Csak azt tudnám, min bukott meg a válásról szóló törvény elfogadása a szövetségi parlamentben két héttel ezelőtt, s azok, akik még most sem szavazták meg, mit is akarnak, ha nem éppen népszavazást!) Gondoljunk csak a Bősről szóló londoni egyezményre, amelyet mindkét fél megünnepelt, a pártatlanok meg különösen, mondván, megtörtént az első lépés a komolyabb konfliktus elkerülése felé. Hiszen értelmes kompromisszum született, a szakemberek úgy vélték, megmentették a Dunát, a csallóközi és szigetközi gyönyörű Duna-ágakat, amelyek szépségükön kívül gazdaságilag is igen fontos szerepet töltenek be a térség mezőgazdasága, halászata és erdőgazdálkodása szempontjából, nem is beszélve az ivóvízkészlet tisztán tartásáról. Aztán kiderült, hogy a 95 százaléknyi vízhozam nem egyértelmű meghatározás, mindkét fél számára más és más vízmennyiséget jelent, s a munkálatok beszüntetése sem fogható fel úgy, hogy nem fognak Bősön vagy Dunacsúnnál, vagy az egész terület bármelyik szakaszán dolgozni. Csak magyarázat kérdése az egész. Vagy gondoljunk csak arra, hogy a kormányprogram parlamenti vitájában a kormányfő igen fontos szerepet szánt a magyar képviselőknek Szlovákia nemzetközi kapcsolatainak építésében, a szlovák-magyar gazdasági együttműködés fellendítésében, hogy aztán az alkotmány parlamenti vitájában illegitimmé ,, fejlessze ‘ ‘ őket, s annak ellenére, hogy éppen az alkotmány szögezi le, joguk van a kisebbségeknek saját ügyeik intézésére, a kormányfő kijelentse: a nemzetiségek jogainak garantálása és életterük fejlesztése a kormány feladata. S ne feledjük el azt sem, hogy a felsoroltakat egyetlen fogalom alapján kell értenünk: az „európai standard“ nevében. Ha minden ilyen többértelműség egyértelművé válik országunkban, akkor az is egyértelmű, hogy a „válás“ a demokrácia csúcsa. Merthogy nem a nép akarata, azaz a polgárok népszavazása döntötte el, hanem egy abszolút kisebbség kívánsága teljesült. A választásokon Csehországban egyetlen pártnak sem szerepelt programjában Csehszlovákia megszüntetése, az ország kettéválása. Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt hordta ezt zászlaján már az első választások óta, a másodikra még vagy nyolc-tíz pártocska szedte elő a kérdést kisebbnagyobb agresszivitással. Ez a program összességében nagyjából 14 százaléknyi támogatásban részesült. A győztes, közel 38 százalék szavazattal konföderációt ígért - de mint említettem népszavazással így nála „pakliban“ maradt a föderáció is. Hogy mennyire? A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint az ország kettéválását Szlovákiában a lakosság 19 százaléka támogatja, ezzel szemben egyértelműen 27 százalék ellenzi. De ha ez utóbbi számot figyelmen kívül hagyjuk is, a győztes 38 százalékából legfeljebb 5 százalék pártolt a válást akarók oldalára a választások óta!!! Ironizálva leszögezhetjük hát, hogy győzött a demokrácia, hiszen a társadalom 80 százalékának akaratával szemben győzött a húsz százaléknyi kisebbség elképzelése. Csakhogy nehéz ilyen súlyos kérdés kapcsán ironizálni, s feltehetőleg Lantos úr sem ebből a példából fog kiindulni akkor, amikor a szlovákiai demokratikus viszonyokat értékelni fogja elnöke jelenlétében. Mert bizonyára Lantos úr is tudja, hogy a szlovák kormányfő az ellenzék elutasító szavazása után, a törvény megbuktatásakor kijelentette: jó, jó, meglesz a népszavazás. És akkor mi van? Ha a lakosság jóváhagyja a válást, akkor csak azt érték el, hogy túl kevés idő marad a válásra. Ha pedig a lakosság nemet mond, akkor is válás lesz, csak nem játszódik le békés, legitim módon. Bizonyára azt is hallotta már az amerikai szenátor, mivel vádolta a népszavazást akaró ellenzéket a szlovák kormányfő - az ellenzék szavaival élve: zsarolta meg -: hogy tudniillik konfliktuslés balkanizálódást akar mindenki, aki referendumról beszél, aki nem fogadja el a két győztes békés megállapodását, az egész világ által elfogadott megoldást. A szlovák kormányfő minden bizonnyal abból indult ki, ami néhányszor már előfordult a „demokrácia ‘ ‘ beköszöntése óta, amikor a tereken békésen -a közös államért - tüntetőket szinte szétkergette néhány száz, az önállóságot agresszívan követelő, öklét rázó, mindenre elszánt ellentüntető. Ilyen körülmények között még az is elfogadható, hogy a szlovák kormányfőnek igaza volt akkor, amikor azt mondta, a válás megvalósul, legfeljebb nem békés eszközökkel. Csakhogy... Csakhogy ilyen körülmények között az agresszív kisebbség bármikor és bármilyen kérdésben győzelemre viheti akaratát ebben az országban. A világtörténelemben előfordult már ilyen társadalom, de az ilyet - éppen a történelem - a nem demokratikus társadalmak kategóriájában tartja nyilván. De hát ezt Lantos úr biztosan tudja. Mi meg emlékszünk a kulcscsomókra, amelyek csöngetésével búcsúztattunk egy ilyentársadalmat. ^g^MÉRI SÁNDOR
