Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-11 / 254. szám

1992. november 11.

Szabad ÚJSÁG 5

Liberalizmus, hatalom, ember

Mit hirdet az idei Nobel-díjas közgazdász?

Gary Stanley Becker, a chicagói egyetem gazdaságelméleti karának egyik tanára kapta idén a közgazdasági Nobel-díjat. A Pennsylvania államban, 1930-ban született tudóst szerte a világon nemzedéke legkiválóbb elméjének tartják; Becker ugyanis arra alapozza gazdaságelméletét, hogy az egyén cselekvésének mozgatórugója mindig az, tetteiből mennyi hasznot húzhat. Filozófiájának lényege tehát, hogy az ember bármely tette, legyen az gyilkosság, házasság, vagy akár segítségnyújtás, mindig azzal motivált, hogy pénzhez jusson általa, vagy olyan haszonhoz, mely a pénzzel felér. Az ember viszonya az élet értékeihez tehát általában véve olyan, mint a tőzsdeügynök viszonya a provízióhoz. Ebből kiindulva azután G. S. Becker megmagyarázza az emberi magatartás minden rezdülését, amiért a liberális közgazdászok és tudóstársak elismerését is kivívja. Mert így tulajdonképpen nincs abban semmi transzcendentális, semmi megmagyarázhatatlan, ami velünk, emberekkel életünk során történik. Minden érzelmünk, gondolatunk megindokolható azzal, mit hoz a konyhára.

G. S. Becker az ún. chicagói iskola neveltje, legnagyobb tanítójának Frank Knightot, a liberális gazdaságelmélet egyik megalapítóját tartja. (Mellesleg ehhez az „iskolához“ tartozik Milton Friedman is, aki a Václav Klaus által alkalmazott sokkterápia egyik atyja.) Becker első jelentős munkája 1957-ben született és a diszkrimináció gazdasági hátterével foglalkozott. Erre a saját családjában szerzett tapasztalatai indították. Becker felesége, Guity Nashat Iránban született, onnan vándorolt ki Amerikába családjával együtt. Az 6 világi tapasztalatai indították Beckert arra, hogy a kérdés általános vonatkozásait feltárja. Abból indult ki, hogy egyes munkáltatókban lehet diszkriminációs hajlam, bár ennek nincsenek egzakt módon kimutatható okai. Becker a diszkrimináció fogalmát úgy határozta meg, hogy erről csak akkor van szó, ha két különböző fajhoz (vagy más, tetszőleges különbséggel meghatározható csoporthoz) tartozó munkás teljesen azonos teljesítményt nyújt, ennek ellenére különbözőképpen fizetik őket. Amennyiben a produktivitásukban különbségek vannak, nincs szó diszkriminációról, ha a jutalmak közti különbség tükrözi a bevitt emberi töke közti különbséget. Becker elemzése abból indul ki, hogy amennyiben a munkaerőpiacok a konkurencia elvei alapján működnek, nem létezik diszkrimináció.

A magas konkurenciájú ágazatokban, pl. a szolgáltatások terén a diszkrimináció költségnövekedéshez vezetne, ezáltal a vállalkozó elveszítené a konkurenciaképességét. Ezekben az ágazatokban tehát a hagyományos kritérium, a munka végeredménye alapján születnek a döntések. Más viszont a helyzet egy olyan piacon, ahol a konkurencia korlátozott. Ha valahol monopolhelyzet létezik, ott megjelenik a diszkrimináció is. S minél nagyobb a monopolizáltság, annál nagyobb mértékű a diszkrimináció is. Becker ennek az okát keresi.

A monopóliumokat a nyilvánosság úgy szabályozza, hogy igyekszik velük szinten tartani a végtermékek árát, hogy ezáltal csak olyan nyereséghez jussanak, mint általában a konkurens környezetben működő vállalkozások. Ha túl nagy a kimutatható nyereségük, rákényszerülnek áraik csökkentésére. A monopóliumok csak akkor emelhetik termékeik árát, ha bizonyítani tudják az ellenőrző szerveknek, hogy nyereségeik csökkentek. Ezért azután a monopóliumok megengedhetik maguknak a költségek növelését a termelésben, így azután más kritériumok alapján választanak maguknak munkásokat, nem a teljesítőképesség szerint.

G. S. Becker leghíresebb munkája az 1964-ben írt „AZ EMBERI TÖKE" (Human Capital). Ez a mű dolgozta fel az emberi tökébe való befektetések elméleti alapjait. Az emberbe való befektetés nem más, mint az ember művelődése, iskolázása, gyakorlati oktatása, egészségvédelme, s a témakörbe tartozik a migráció is. Becker megpróbálta megmagyarázni az alábbi tapasztalati jelenségeket;

1 Miért van az. hogy a jövedelmek növekedésének üteme fordítottan arányos a munkatapasztalatok növekedésének ütemével.

2. A munkanélküliség mértéke negatívan hat a munka tökéletességének mértékére.

3. A fiatal emberek gyakrabban változtatják munkahelyüket és több képzést, gyakorlati tapasztalatszerzést kapnak szakmájuk terén, mint az idősebbek.

4. A fejlődő országokban a munkaerőhöz való viszony paternalista (atyáskodó).

5. A jobb képességű embereknek általában több képzés és gyakorlati lehetőség jut, mint a gyengébb képességűeknek.

6. A jövedelemszétosztás egyenlőtlensége miért áll fenn az egyes műveltségi csoportok között és miért a magasabban képzettek javára növekszik?

Becker saját legjobb müvének az 1976-ban írt „Az emberi magatartás gazdasági szempontjai“ című művét tartja. Ebben szögezi le, hogy az ember minden tette, minden magatartásformája mögött megtalálható a gazdasági mozgatóerő. A pénz, a haszonszerzés motivál bennünket, ezért alkalmazható minden cselekedet megítélésére a gazdasági szempont. Az ember tehát mindig arra törekszik, hogy a lehető legtöbb információt szerezze meg magának, s ezek birtokában úgy lépjen a piacra, hogy abból a lehető legtöbb hasznot szerezze meg magának.

Becker szerint tehát az ember minden körülmények közt előnyt akar húzni abból, amiből előnyt húzni lehet. „Humántőkéjének“ értékét szociális helyzete, műveltsége, intelligenciája, fizikai szépsége jelenti számára. Ez az ember minden irracionalitással szemben tanácstalan. Nem érti, hogy az mit jelent. Becker megpróbálta kiszámítani, hol kezdődik például a haszon a bűnöző számára. Arra az eredményre jutott, hogy a „megéri“ - „nem éri meg“ kérdése abban a pontban dől el, amikor a bűnöző arra a következtetésre jut, hogy a megszerezhető nyereség jóval meghaladja az esetleges veszteségek (a büntetés) nagyságrendjét.

Becker magát a családot is megvizsgálja gazdasági szempontból (1981-ben), s arra a következtetésre jut, hogy gazdasági motivációja van a házasságkötésnek, a válásnak vagy a házasság fennmaradásának, a gyerekek számának stb. A család olyan, mint egy „kisvállalkozás". Becker matematikailag képes levezetni, milyen helyzetben hogyan mérlegel, hogyan viselkedik a család. Ha például a reálbérek növekednek, gazdaságtalan lenne, ha az egyik családtag kizárólag csak gyermekneveléssel foglalkozna. Ilyenkor inkább mindkét szülő munkát vállal és saját reálbevételeik növekvő arányában többet invesztálnak gyermekeik taníttatásába. Ennek következtében csökken a szülési kedv, mivelhogy minél több a gyermek egy családban, annál kevesebb idő és pénz jut egy-egyre.

Gazdaság

Nincs kormány mentes reform

Fájdalom nélkül nem lehet változtatni

^ Jifí Schwarz mérnök, a prágai Közgazdaság-tudományi Egyetem ^ tanára, a Liberális Intézet munkatársa a Hospodárské noviny c. napilap^ nak beszélgetést készített Gary S. Becker Nobel-díjas amerikai közgaz^ dásszal. Elsősorban térségünk gazdasági problémáiról, a csehszlovák ^ gazdasági reformról kérdezte őt. Az alábbiakban e beszélgetésből ^ közlünk néhány érdekes részletet.

Bonyolult matematikai képletekkel Becker azt is levezeti, mikor dönt az ember a házasságkötés vagy a válás mellett. Ennek az egyenletnek a végén a haszon - költségek viszony áll. Becker egyenlete szerint a maszkulinum (M) és a femininum (F) csak akkor marad tartósan együtt a házasságban, ha annak végeredményeként jelentkezik a maximális haszon (Z) mindkettejük számára, s ez jóval nagyobb, mint az általuk egyénenként a házasságba bevitt töke (C).

Hogy a férfi és nő kapcsolatában a „nyereség“ vagy az „értékcsökkenés" jelenik-e meg, arról a házasságban egy „speciális nyereséghalmaz“ dönt, ami a munkamegosztásból, a társadalomban elfoglalt helyzetből, a birtokolt közös vagyonból stb. tevődik össze. A házasság fennmaradására kedvezően hat az is, ha például a nő megengedheti magának, hogy jónevű szalonokban vásároljon márkás ruhákat, mivel ez Becker szerint úgy csapódik le benne, mint a „közös háztartásból fakadó nyereség“, s ezt úgy éli meg, hogy haszna lényegesen

több így, mintha „emberi tőkéjét“ magányosan a férjéétől különválasztva fektetné be.

G. S. Becker napjainkban a politikai döntések gazdasági mozgatórugóit vizsgálja. Arra a következtetésre jutott, hogy az a politika, mely növeli a hatékonyságot, sokkal jobb fogadtatásra talál, mint az, amelyik a hatékonyságot csökkenti. A monopóliumok vagy a konkurens ágazatok politikai szempontból sokkal vonzóbbak, mert jobban szabályozhatók, mint az oligopóliumok (kevés számú nagyvállalat uralma valamely ágazat felett). A szabályozással ugyanis az árak megtarthatók a monopolárak és a tiszta (konkurens) piaci árak szintje között, így a gazdasági kapcsolatok minden résztvevője többet nyer rajta, mintha az oligopóliumok árait próbálná ilyen mértékben szabályozni a kormány. A hatalom, a kormány politikája akkor elfogadható, vonzó a lehető legtöbb ember számára, ha annak nyomán mind a vállalkozó, mind a fogyasztó úgy érzi, hogy előnyös üzletet kötött. Hiszen a társadalomban minden csoport arra törekszik, hogy az árreguláció segítségével maximalizálja saját hasznát. Ezeket a törekvéseket Bekker szerint a mindenkori kormánynak kell egyensúlyba hoznia; a kormányt tehát Becker szerint a piaci egyensúlyteremtés eszköze-formája, s politikája akkor kap támogatást, ha a különböző érdekeket elfogadhatóan össze tudja hangolni.

(A Der Spiegel és a HN nyomán feldolgozta: - is -)

• Professzor úr, ön liberális közgazdász. Hogyan határozza meg On a liberalizmust, és mi a különbség a liberalizmus és a konzervativizmus között?- Liberális az, aki hisz az egyéni szabadságban. Azt vallja, hogy az egyén szabadon megtehet mindent, amit csak akar, ha az nem megy a többiek rovására. És így is cselekszik. Ez a liberális egyén alapmeghatározása. A konzervatív ember teljesen más. A konzervatív hisz abban az intézményrendszerben, amely évszázadok alatt alakult ki. Sok közös vonása van ugyan a liberálisokkal, de sok köztük a különbség is. Vegyünk egy

példát! Legalizáljuk-e a kábítószerfogyasztást? A liberális azt mondja, ha az nem megy mások rovására, az embereknek meg kell engedni a marihuána vagy más narkó fogyasztását. A konzervatív ember ellene lesz. Morális szempontból közelíti meg a kérdést és azt állítja majd, hogy ugyan senki ellen nem irányul a narkófogyasztás, de erőszak a saját személyiség ellen. Sok a különbség, de sok a közös vonás is. Ilyen, hogy a spontánul kialakult piaci intézmények jól működnek és ezekbe, valamint az egyén és társadalom életébe az államnak nem kell beavatkoznia.

• Foglalkozik ön egyáltalán azzal, hogy a kormány milyen szerepet játszik a gazdasági és társadalmi életben? Mert nemrég hallottam öntől, hogy a kormánynak bele kellene avatkoznia a gazdasági élet egyes szféráiba.-Nem hiszek a teljes „laissez faire“ létében, melyben nincsen kormány. Vannak emberek, akik hiszik a teljes kormánymentességet, én azonban azt gondolom, a kormány fontos és szükséges azokban a szférákban, ahol a magánpiacok nem tudják kielégítően biztosítani a gazdasági tevékenységeket. Például nagyon kevesen akarnák, hogy legyen magánhadsereg, vagy elképzelhetetlen, hogy magánszektor ügyeljen fel a törvényességre, a rendfenntartásra, harcoljon a bűnözés ellen, vagy garantálja a nemzetközi szerződések megtartását. Más kérdés, hogy milyen szerepet játsszon a kormány a közutak fenntartásában, az infrastruktúra kialakításában. Valamilyen szerepet kell játszania, de annak a mértékét meghatározni nehéz. A művelődést szerintem teljes egészében magánkézre kellene adni. A kormány ugyan finanszírozhatná, de az oktatást magániskoláknak kellene nyújtaniuk. De van olyan terület is, mint a környezetvédelem,

ahová a kormánynak be kell avatkoznia. Ha egy magánvállalkozás nagy mértékben szennyezi a környezetet, a kormánynak közbe kell lépnie. Mert ezt kívánja a társadalom. A kormány szerepe legitim. A liberálisok nem kormánymentességet hirdetnek, hanem egy „minimális" kormányt, mely azokon a területeken fejti ki tevékenységét, amelyeken a szabad piac nem képes érvényesülni. Számomra tehát a „kis" kormány nélkülözhetetlen.

• Milyennek látja ön a csehszlovák gazdasági reformot?- Annak alapján, amit tudok róla, sikeresnek tartom. Szerintem a volt kommunista országokban a legfontosabb az ár- és bérliberalizáció, a devizaárfolyam, a vállalkozási kedv felszabadítása és a magánvállalkozások lehetővé tétele. Fontos a privatizációs program, hogy megszabaduljanak az állami vállalatoktól. Csehszlovákia ezeken a területeken sikeresen halad előre. Ami a bérliberalizálást illeti, ott talán szívesebben látnék nagyobb szabadságot a mostaninál. De összevetve a térség többi országával, a csehszlovák reformot tartom a legjobbnak. Talán csak a lengyelországi konkurálhat vele. Mégha ott sok területen nem is jutottak el addig, mint Csehszlovákiában, bár korábban láttak hozzá. A privatizáció ott lassúbb, de ennek politikai okai vannak. Azt hiszem, politikai szempontból is Csehszlovákia a legjobb.

• ön szerint jó volt, hogy az árliberalizáció megelőzte a privatizációt?- Azt gondolom, a leghamarabb az ár- és bérliberalizációt kell végrehajtani. Mert helyes árak és bérek nélkül egyetlen gazdaságban sem működik semmi. Mihelyst reálisak az árak és a bérek, megnyílik az út a külföldi és az új belföldi konkurencia számára, ami felszámolja a hazai monopóliumokat. Az árliberalizációt nem lehet halogatni, mivel értelmes árak nélkül a privatizáció sem indulhat meg. A sikeres reform feltételei az árak, a bérek, és hogy megengedjük az egyéni vállalkozásokat a kiválasztott területeken. Csehszlovákia ezen az úton indult el.

• Nagyszabású kárpótlást hajtottunk végre a múltban elkövetett sérelmek jóvátétele érdekében, ön ezt hogyan ítéli meg?- Ez bonyolult kérdés, a megítélése sokféle. Szerintem fontos, hogy a kormány tartsa magát bizonyos erkölcsi normákhoz. Az egyik ilyen norma, hogy az elnyomó kormány bukása után jóvátételt kapjanak mindazok, akiktől elvették a vagyonukat. A jogosultaknak tehát vissza kell adni, ami őket megilleti. Nem szükséges azonban, hogy a jóvátétel fizikai formában történjen meg. Hosszú idő telt el, ma már nehéz meghatározni, ki mit birtokolt, kik voltak a társtulajdonosok. Ha valakinek volt egy háza, nem kell most házat kapnia. A kormány adhat neki pénzt, vagy részvényeket, értékpapírokat mint jóvátételt. Ugyanígy tehet, ha gyárat vettek el valakitől. A jóvátételt az általános vásárlóerő segítségével kellene végrehajtani. A kormánynak ugyanis jóval erkölcsösebb hozzáállást kellene választania, mint amilyen az egyszerű tulajdonoscsere. Ennek egyik eleme az általános jóvátétel. Ebben Németországnak jóval nagyobb tapasztalatai vannak Csehszlovákiánál. Tehát szerintem is szükség van a kárpótlásra, de ez ne lassítsa a reformot azzal, hogy hosszadalmas bizonyításba kezdenek, ki mit birtokolt korábban. Akkor nem lenne sem erkölcsös, sem hatékony. A kárpótlás akkor erkölcsös, ha gyorsítja a privatizációt és az egész reformot.

• Elég gyorsnak tartja Dn a mi reformunkat?- Igen. Gyorsan halad. Sok embert fájdalmasan érint, s még fájni is fog egy ideig, de nincs más út. A gazdaságot nem lehet úgy jóvá tenni, hogy azt senki ne vegye észre. Ha a reform lassulna, a fájdalom és nélkülözés sokkal tovább tartana, a gazdasági helyzet pedig még jobban leromlana. Meggyőződésem, hogy a cseh kormány jó irányvonalat választott, (ts)

G. S. Becker és felesége