Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-10 / 253. szám
10 1992. NOVEMBER 10. Kovács László szövetségi kapitány Vert had élén A Mester akár be is állhatna a fiúk közé, mint korábban tette, amikor a válogatottak edzésén még belülről irányította a húzásokat Most viszont úgy járja körbe a játékteret — miközben meg-megállít egy támadást és elmagyaráz egy ígéretesebb megoldást —, mint a párduc a ketrec belsejét, minden pillanatban készen arra, hogy történhet valami, és ugrani kell. Kihegyezett másodpercek, amelyek két félidővé állnak össze... Közben mindent vesz a videokamera. — Ezt meg minek? — kérdezem. — Este otthon megnézem a felvételt, mert ami itt elkerülte a figyelmemet, azt így kielemezhetem. A játék folyamatában egy majdan fontossá váló mellékkörülményre nem mindig tud koncentrálni az edző. Ily módon viszont tetten érhetem a hibák csíráit. Tanulok belőle... — Tiszteletre méltó alázat! A Tanár úr kézilabdát tanít az egyetemen, a játék elmélete a kisujjában van, mégis beül saját iskolapadjába. Pedig ő nem is csak a teória tudora, hanem a gyakorlatban is hiteles minden megszólalása, hiszen még világválogatott játékos is volt, a nemzeti színekben pedig néhány híján százszor szerepelt Minden posztba bele tudja képzelni magát? Beállóban kétségtelenül abszolút professzor, de mondjuk, átlövőként, vagy netán kapusként is képes a játékos fejével gondolkodni? — Kapusként mindenképpen, mert magam is majdnem bent rekedtem a kalitkában... __??? — Csaknem kapus lettem. No, nem kézilabda-, hanem focikapus. De ez még gyermekkoromban, Diósgyőrben történt. Az ötvenes évek elején már a vas városában laktunk, és én párhuzamosan hódoltam a labda kézzel, illetve lábbal való szelídítésének. Nyáron a futball, télen a kézilabdakapuk portása voltam, és csak később jöttem ki a mezőnybe, beállónak. — Ha már az indulásnál tartunk, őrizzük meg a kronológiát: milyen csapatokban játszott? —A Diósgyőri VTK volt az anyaegyesületem, utána 1959-ben^iúszévesen vonultam katonának és a Budapesti Honvédba kerültem. Sajnos, az idő tájt már nem létezett a híres „sportszázad”, így aztán rendes katonai szolgálatot teljesítettem, ráadásul 22 hónapot, mert ránk szakadt a kubai válság, és nem engedtek időben leszerelni. — Szenzációs garnitúra jött akkor össze a Honvédnál... — Faludy „Fakan” volt a kapus, Halmos Imre, Varga Jenő, Fenyő Bandi, Adorján „Dorka”, Vitkai Laci — a válogatott gerince játszott együtt. Jó banda volt, valóban. — Aktív pályafutása alatt végig a Honvéd mezében játszott? — A visszavonulásom előtt — tízéves hűség után, mintegy levezetésképpen — elmentem egy évre a TF-et kisegíteni. Szinte végig igen balszerencsés voltam, mert rengetegszer kellett kényszerű pihenőt tartanom. Sajnos, a sérülékeny játékosok sorába tartoztam, mindkét kezemet, ráadásul még a könyökemet is operálni kellett. Sőt, még nyelvcsonttörésem is volt. A Komló elleni mérkőzésen torkon vágtak, és hirtelen három oktávval mélyebb lett a hangom. Mindenki azt hitte, Paul Robeson költözött belém. — 1968 jelentette a csúcsot, amikor három magyart is meghívtak a világválogatottba. — Igen, Fenyő Bandival és Marosi Pistivel mi hárman játszottunk planétánk kiválasztottjai között, akik az előző évi világelső csehszlovákok ellen szerepelhettek. — Elvégezte a Testnevelési Főiskolát is? — Méghozzá nappali tagozaton! Nagyon humánus intézkedése volt a katonaság vezetőinek, hogy nekem, mint továbbszolgáló őrmesternek, 1961-ben megengedték a felsőfokú tanintézmény látogatását. 1965-ben már a zsebemben volt a testnevelői tanári diploma, de azért továbbra is a Honvédban játszottam, mindaddig, amíg a TF-re nem mentem tanársegédnek, a Sportjátékok tanszékre, a kézilabda-szakcsoportba. — Ez a munkaviszonya távolról sem folyamatos. — Igen, hét évig voltam távol. Két évig anyagi talpraállásunk érdekében Kuvaitban edzősködtem, majd öt éven át Németországban, a TUS Wallen női bajnokcsapatának vezetőedzője voltam. Harminckilenc mérkőzésen át veretlenek maradtunk, ennek ellenére olyan feltételekkel hozakodott elő a csapat pénzembere, amelynek nem tudtam, mert nem is akartam megfelelni. Brüggemann úr tőzsdei ügynök, zsebében a csapat, érthetően ő diktálja, hogy mit és hogyan játsszon a „zenekar”. A lánya szerette a kézilabdát, és a papa vásárolt a lány köré egy kézilabdacsapatot. A hölgynek játszania kellett, én meg elég keményfejű voltam, akár a kos — bár a mérleg jegyében születtem — és szakítás lett a dolog vége. — Idén tavasztól ismét a TF-en tanít. A tudományos ranglétrán hol tart? — Adjunktus vagyok. Ha most csodálkozik, hogy nem „docens” áll a nevem után, az teljesen érthető. Csakhogy: ahhoz doktorálnom kellett volna. Én meg azt mondtam, akkor írok disszertációt, ha találok egy olyan témát, amely előbbre viszi a sporttudományt. Csupán összeollózni egy doktori értekezést a két betű érdekében, ennek semmi értelmét nem látom. Jól elvagyok én így is. Nem szenvedek rangkórságban a tekintélyem meg ezen nem múlik. — Milyen szempontok szerint válogatta össze csapatát? Korábban, amikor 1982 és 1985 között egyszer már a válogatott szakvezetője volt, remek anyagból dolgozhatott Iváncsik, Horváth Gábor, Fodor, Szabó „Sonka”, Gyurka János, Kovács Mihály, Kovács Péter, Őri Péter, Marosi Sibalin, Borsos. Óriási névsor. — Ha azt mondanám, hogy a legeredményesebb játékosok kellenek ide, akkor máris szavamon foghatna, hogy hol van például a gólkirály, a komlói Keszthelyi Zoltán? Meghívtam ugyan a keretbe, de még nincs komoly megméretése, hogy nemzetközileg mit ér. A klubjában ontja a gólokat, szinte saját labdája van, húsz-harminc kísérletből talál hat-nyolc gólt, csapatának a legértékesebb tagja. Csak éppen a válogatottban elhullajtott 22-24 üres próbálkozás megengedhetetlen. Itt közel százszázalékot kell produkálni. A hatásfokra, a hatékonyságra gondolok. A klubban a zongoracipelők kiszolgálják a menőt, a címeres trikóban viszont ha valaki négy-öt esélyt kap, akkor azt meg kell csinálni. Ehhez egy bizonyos típus kell. Az ilyeneket keresem, akiknek a nagy terhelés és felelősség hatására sem remeg a kezük. — Fizikailag álljuk a versenyt a világgal? Az utóbbi években hallatlanul kemény és atlétikus játék lett a kézilabda. — E tendencia előtt fejet kell hajtanunk. Fizikai felkészültségünket mindenképpen fokozni tudjuk. Az egy-egy elleni párviadalokhoz nemcsak technika, hanem erő is kell. Mostanában a sok egyforma képességű csapat csatájában az dönt, ki jobban bírja dinamikus erővel, és hány poszton sikerül megnyerni a kétemberes ütközeteket, amelyekből egy egész mérkőzés summáződik. — Mi lesz a következő hónapok legfontosabb leckéje? — A védekezésünk már úgyahogy kezd összeállni. Támadásban egyelőre három figuránk van, amelyre rá lehet fogni, hogy rendszerjáték, de az elképzeléseimhez viszonyítva, ennek tornaünnepély jellege van. Még keresik a gyerekek a gombát, hogy hová is kell állniuk, nehogy eltévesszék a sort meg az irányt. Még nem jutottunk el az improvizáció szabadságához, egyelőre köti a fiúkat a kotta merevsége. Még száraz és rágós a játékunk. Amikor majd feloldódik e görcs, remélem, nemcsak szép és látványos, hanem eredményes kézilabdát is képesek leszünk előadni. — A válogatottban ez a kézilabda most játék vagy munka? — Mindkettő. Játékkal fűszerezett komoly fizikai munka. Persze, a gyönyörűséget és a felhőtlen kikapcsolódást jelentő játékról itt nem beszélhetünk. Ez valami más: egyegy szellemes trükk diadala, egy hirtelen ötlet végén a csattanó fölötti öröm (esetleg káröröm), de semmiképppen sem játszadozás! — A jelenlegi keret az élcsapatokra épül. Elképzelhetetlen, hogy valaki az NB I B-ből, netán még alacsonyabb osztályból válogatott legyen? — Elvileg nem lehetetlen, de kicsi a valószínűsége, mert az első osztály sem az a kimondott kincsesbánya, amelyből kedvére meríthet, akinek az a dolga. Nem kohó ez, amelyben késztermékekké ég az anyag. Nézem az eredményeket: hatvan-hatvan gól egy óra alatt... Komolytalan. Micsoda játék lehetett ott? — Ön az egyik bajnokaspiráns, az Elektromos klubedzője is. Ugyanakkor a válogatottba egy csapatra való játékost delegál a nagy rivális. Nemzeti érdekből jó figurákat tanít nekik, aztán a bajnoki mérkőzésen az itt begyakorolt húzásokkal megverik a Tromost. Róka fogta csuka... — Ennek kétségtelenül megvan a kockázata, de én a klubban megtanítom az ellenhúzást is. így a válogatottbeli patronokkal nem lehet tűzijátékot rendezni a Latorca utcában. Meg aztán nézze csak: Cseka-Csoki-csiki-csuki. Lefordítom, hogy mindenki értse. Éppen egy szép akciót láttunk, amelyben Németh „Cseka” Csoknyait, azaz Csokit hozta helyzetbe. Jó váltás volt, és váratlan, de a bajnokságban sohasem fogják megismételni. Cseka ugyanis nálam játszik, Csoki pedig Veszprémben. Radnóti László Az Újpest szánalmasan játszott a Hungária körúton, s újabb vereségével már a tizenharmadik helyre csúszott vissza a tabellán. A védők becsületesen küzdöttek az MTK ellen, a középpályások is próbálták felvenni a ritmust a kék-fehérekkel, de a csatárjáték nevetségesen gyámoltalan volt. Zsinka és Miklya csak vergődtek, toporogtak Zsiborás kapuja előtt. Most sem lopták be magukat az UTE-szurkolók szívébe. A lelátón gyakran sopánkodtak a lila-fehér hívek: ,Jaj, de jó lenne egy jó Bácsi Sanyi!” Ebben az Újpestben valóban elférne egy jó Bácsi, de az hol van? Már messze került a Megyeri úti pályától Bácsi Sanyit „likvidálták”. Na, nem úgy, mint annak idején szaktársát, Julius Caesart. A római „főnököt” brutálisan intézte el Brutus, az újpesti császárt viszont szép szavakkal tették el láb alól. Bár ezek a mondatok alighanem fájdalmasabbak voltak a számára, mint Caesarnak a Brutus fiú szurkálódásai. — Az nem kifejezés. Majd leestem az öltözőpadról, amikor az egyik kedd délelőtt Kovács István szakosztályelnök közölte velem, hogy mehetek, ahová akarok. Senkinek sem kívánom azt az érzést. □ Na de, ennek azért volt előzménye is. Például az a sok figyelmeztetés, amelyet a főnökeidtől kaptál. Ez mind-mind intő jel lehetett volna a számodra. — Tudom, hogy süket dumának tartod, amit most mondok, de nekem tiszta a lelkiismeretem. Edzettem rendesen, ugyanúgy, mint a többiek. Elismerem, nem ment a játék, de nyugodtan számold össze, hány percet kaptam az ősszel, nem lesz nehéz. Egyszerűen nem volt időm formába lendülni, s gólokat lőni. □ Sanyi, kezdem azt hinni, hogy valamiféle összeesküvés áldozata vagy... — Nem jársz messze a valóságtól! □Az UTE vezetői többször is kijelentették, hogy az edző, Bene FeAz újpesti császár nem adja fel „Vissza kell kerülnöm a csapatba!” A köpcös ember „halálra váltan” hallgathatta az ítéletet, amely kimondta: Bácsi Sándor mehet, ahová akar, meg ahová viszik. Az Újpest, köszöni szépen, a továbbiakban nem kér belőle. Bevégeztetett! Bevégeztetett? Fenét..."Bakszi" úgy edz Újpesten, mintha mi sem történt volna. Nem durcáskodik, nem mondja a magáét, s nem vágja senkihez lila-fehér micisapkáját. Mindezek helyett fut, edzésről edzésre vágtat, és készül a visszatérésre. Már csak az a kérdés, hol, melyik csapatban, és egyáltalán milyen pályán. Mert Bácsit ismerve az sem lenne meglepetés, ha egyszer és mindenkorra hátat fordítana a futballnak, s a labdát legfeljebb labdarózsa formájában érintené. □Tudom, ne is mondd: hagyjalak békén, felejtselek el, eszedben sincs nyilatkozni! — Miről beszélsz? Küldtelek én téged valaha is a fenébe? S egyáltalán küldtem én bármikor is újságírót akárhová? Ugye, nem! Bár, őszintén szólva, nem értem, miért akarsz írni rólam. □ Mindjárt megmondom! Arról van szó, hogy megdöbbentettél. Nem hittem volna, hogy ilyen béketíírő ember vagy. Alighanem új oldaladról ismertelek meg. — Ezt miért mondod? □ Miért, miért, hát ki gondolta volna rólad, az újpesti vagányról, hogy az eltanácsolás után nem válsz dühödt farkassá, s engedelmes pónilóként jársz edzésre? — Ha ilyen okos vagy, akkor azt is mondd meg, mit kellett volna csinálnom? Családom van, amelyet el kell tartanom, és a szerződésem a bajnoki év végéig Újpestre köt. Ennélfogva természetes, hogy oda járok edzésre. Ez a munkahelyem. Nincs ebben semmi furcsa. □ Félre ne érts, eszemben sem volt téged provokálni, s én is úgy gondolom, amíg máshová nem hívnak, valóban csak egyet tehetsz: Újpestre jársz edzésre. Csakhogy én ismerem a hirtelen természetedet, s egészen más reakcióra számítottam. Ezek után nem csodálkoznék, ha ország-világ előtt kijelentenéd, az újpesti vezetőknek: ezer bocs’... — Azt már nem! Nincs miért elnézést kérnem! □ Értem. Ezek szerint meglepődtél, amikor „szabadlistás” státusba helyeztek? renc nem talált alkalmasnak az első osztályra! Helyesebben: jelenlegi állapotodban használhatatlan vagy. Nem tudsz erről? — Dehogynem. Csak ezt nem veszem komolyan. Biztos vagyok benne, hogy nem Bene Ferencnek köszönhetem, ami történt. A mester „feje felett” döntöttek a sorsomról. □ Kik? Sorold fel név szerint! — Felesleges, úgyis tudja mindenki, hogy kikről van szó. □ jó, ne feszegessük a témát! Azt viszont nem úszód meg, hogy ne értékeld Zsivótzky Gyula elnökhelyettes egyik nyilatkozatát — Melyiket? Amelyikben arról beszélt, hogy az én barátaim akarták megverni? □ Sejtettem, hogy te is erre gondolsz! — Ha nem lennék ilyen rossz passzban, talán halálra nevetem magam. Az elnökhelyettes úr kijelentése komolytalan állítás, de nem mondok többet erről, mert még mentegetődzésnek tűnne. □ Azért én csak megkérdezem: ismerted-e a támadókat? — Persze. Újpesten mindenki ismeri őket, de szó sincs arról, hogy a barátaim lennének. □Áruld el, a pénztelenségen kívül mi hajt téged? Úgy értem, hiszel még abban, hogy valaha, hogy is mondjam... Igazi futballista válik belőled? — Erre most mit feleljek? Ha arra vagy kíváncsi, hogy érdekel-e még a futball, arra egyértelműen igennel válaszolok. S hogy mikor érem utol magam? Szerintem már most is játszhatnék. A csapat gyengén szerepel, talán tudnék valamit segíteni. □ Ne haragudj, most milyen csapatról beszélsz, az Újpestről? — Miért, azt hitted a Real Madridról? Én ide tartozom, s még szép, hogy itt akarok játszani. Egyszerűen be kell kerülnöm a csapatba! □ Te még mindig hiszel abban, hogy az UTE-ban játszhatsz? Hát nem arról beszéltünk mostanáig, hogy eltanácsoltak innen? — Akkor sem adom fel! Ha nem itt, akkor máshol lesz belőlem igazi futballista. Ugye, ezt a kifejezést használtad?... Bácsi Sanyi elárulta, hogy már hívták vidéki és fővárosi klubhoz is, de egyelőre még vár. Újpesten meg arra várnak, hogy megtudják: ki fog gólt lőni. (sinkovics)
