Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-10 / 253. szám
Pribilinec, aki nem tud veszíteni „Csak a szépre emlékezünk...” Jozef Pribilinec 1988. szeptember 23-án aranyérmet nyert a szöuli olimpia 20 kilométeres gyalogló számában. Mindjárt utána szakított edzőjével, Juraj Béniikkel, akivel — nem titok — már előtte is akadtak nézeteltérései. Az egyeduralom nem tartott sokáig, Pribilinec egy esztendővel később visszavonult. Időközben eltelt három — eseményekkel teli év... Jozef Pribilinec, akiről eleinte mindenki azt hitte, a politikánál köt ki, csalódottan, kiábrándujtan onnan is visszavonult, s a Éiar nad Hronom-i rendőrkapitányságon kötött ki. Később TIGA néven Gabriel Kováé társával sportfelszereléseket gyártó céget alapított. Juraj Benőik 1990. január elsejéig a besztercebányai Dukla és a válogatott edzőjeként működött, aztán szedte a sátorfáját, s elköltözött a távoli Északra, hogy ott a norvég gyaloglókat oktassa a sportág alfaomegájára. Jóformán meg sem melegedett, s az idén ősszel már itthon volt. Bár ez a tavaszi előzmények után nem volt nagy meglepetés... Tavasszal a hagyományos gyügyi 50 kilométeres gyaloglóversenyen robbant a bomba, ott mondta ki először hangosan Pribilinec, hogy ők ketten valószínűleg megint „egybekelnek”. Azt, hogy Jozef újra visszatér a versenypályára, már előzőleg suttogták, sőt, ő maga is elmondta, hogy megtette az első lépéseket, de hogy Benőik is, ez az első pillanatban alaposan belém fojtotta a szuszt. Ki is mondtam hangosan, mit gondolok, de Jozef — a tőle megszokott tárgyilagossággal — mindjárt megmagyarázta a bizonyítványt. — Érett fejjel sok mindent másként lát az ember. Voltak dolgok, amelyekben nekem volt igazam, de többnyire minden Juraj mellett szól. Mindkettőnknek megvan a maga elképzelése, s ezt nem volt könnyű közös nevezőre hozni, ráadásul, ha két önfejű ember találkozik. De az az önfejűség, hajtliatatlanság valami közöset takart, a siker utáni vágyat Ezt mindketten akartuk. S ennek vetettünk alá mindent. Bár voltak nézeteltéréseink, nem voltunk ellenségek... Ezt pedig bizonyíthatom. Tíz esztendeje, amikor az athéni kontinensbajnokságon első érmét szerezte, ott voltam a közelükben, szinte minden lépésükről tudtam, de sohasem tapasztaltam, hogy sportszerűtlenül viselkedtek volna egymással szemben. Lehet, hogy sok mindent könyörület nélkül odamondogattak egymásnak, de azt tanúsítom, hogy ennek ellenére tisztelték egymást. Ez Jozef búcsúzsúrján is kiérződött. — Télen, amikor a norvég gyerekekkel edzőtáboroztam, felkeresett Jozef. Kirukkolt a tervvel, s az igazság az, hogy nem is nagyon lepett meg — mondja Juraj Benőik. — Megbeszéltük, hogy mindketten elgondolkozunk a dolgon. Egyébként is, a felkészülés első szakaszát neki magának kell elvégeznie. Három év nem nagy idő, de egy sportoló esetében hosszú kihagyás. Jozef Pribilinecen volt néhány felesleges kiló, először is ezt kellett ledolgoznia, s újra meg kellett szoknia a rendszeres életmódot. — Elérkezett az az időszak, amikor döntenem kell, vajon kockáztatok-e s folytatom a sportolást olyan szinten, amelyen szeretném, vagy visszafogom magam és a munkámnak élek — reagált nemrégiben Prágában, amikor az olimpikonok találkozóján félrevonultunk a Vaníőek Szállóban, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. — Azt hittem, egy életre jóllaktam a sporttal, akkor három éve úgy éreztem, hallani sem akarok róla, de most, hogy megpihentem, egyszerre minden másképp lett Sok seb begyógyult, az ember elfelejti a rosszat, csak a szépre emlékezik. Érdekes, hogy ezt olyan ember mondta, akit egykor mindenki a tenyerén hordott, akit olimpiai győzelme után hősként ünnepeltek. Bár, mi, akik közelről ismertük, tudtuk, hogy épp őszintesége, szókimondó természete miatt mennyi kellemetlensége volt... Pedig mindenki azt hitte, előtte minden ajtó kinyílik, neki mindent szabad... Pribilinec nem olyan ember, aki érdemtelenül igyekszik hasznot húzni bármiből. Hiába kezdték ki sokan. De ezt a fejezetet lezárta. S nyitott egy újat, remélhetőleg legalább annyira sikereset, mint az előbbi volt. Ennek főpróbája a torontói fedettpályás világbajnokságon lesz jövő márciusban. Előtte néhány versenyt abszolvál, hogy tudja, hányadán is áll. — Benőikkel megbeszéljük a legapróbb részleteket is, megegyeztünk a játékszabályokat illetően. Van, ami megmaradt a múltból, ez a fegyelem, enélkiil nincs értelme az egésznek. Három év hosszú idő, ellustultam, nem vagyok eléggé következetes. Juro tudja, hogyan kényszeríthet rá, hogy az legyek. A döntés tehát egyértelmű: folytatom. Azon a szinten, ahogy egykor megszoktam. Vissza kell térnem a régi kerékvágásba, nekem nem érdekes az ezüst, vagy a bronzérem. Ezért nem érdemes visszatérnem. Az, aki egyszer a csúcson volt, nem adhatja alább. Ha nem képes rá, akkor tűnjön el! Elemében van. Ez ő, Pribilinec, ahogy megszoktuk. Aki soha nem adta fel, aki foggal-körömmel küzdött, ha már jártányi ereje sem volt akkor is. Épp ez az erő volt az, ami mások elé helyezte. Benőik úgy mondogatta, aha, Jozef nem tud veszíteni. Addig nem nyugszik, amíg valakit lát maga előtt. Ha meg ő volt az élen, kitalált valami olyat, ami az ellenfeleket szinte megbénította. Ő mesélte egyszer, egyik győzelme után, amikor azt firtattuk, hogy is volt a verseny vége felé, mert kívülről úgy tűnt, mintha válságban lenne, aztán meg mint akit kilőttek. — Azok ketten ott mögöttem előzni akartak. Én a lábamat is alig bírtam emelni, olyan válságban voltam. Tudtam, ha engedem, végem. Rájuk néztem, s láttam, ők sem túl frissek, mondtam magamnak, no fiú szedd össze azt is, ami nincs, vagy sikerül, vagy nem. Nem volt más választásom. Megnyújtottam a léptemet, közben a csillagokat láttam, de a fiúk nem jöttek velem. Visszanéztem, láttam, hogy szinte megkövültén apróznak utánam. A húzás bejött.. Elemében van Benőik is. Látszik rajta, hogy elégedett, hogy elégtételt nyert, teljesült a vágya. Ő ugyanis soha nem hitte volna, Pribilinec komolyan gondolja azt, hogy befejezi. Tiszteletben tartotta a döntést, de lelke mélyén hitte, hogy egy szép napon meggondolja magát. így lett. Egy percig sem tétovázott, hogy visszatérjen-e Norvégiáketten is, épp az ő volt tanítványai, de a szakember elkél. Ott is és Szlovákiában is. Mert nem dúskálunk a jóban. Most, hogy kettéoszlik az ország, válogatott edzőre is szükség lesz, bár ezt a posztot egykor Prágában megszüntették a Piták-csoport és a besztercebányaiak ellentétei miatt. Benőiknek konkrét elképzelése van a koncepciót illetően, ha megkérdezik, szívesen elmondja. Eddig nem kérdezték, de nem is volt rá alkalom. Amikor mi Prágában találkoztunk, első napja volt itthon. Mindketten kemény, elszánt emberek. Célratörőek, határozottak, igényesek, de tehetik, mert önmagukkal szemben is azok. — Manapság nem divat az erkölcsről beszélni. Meg igényességről sem. Úgy is fest minden. Félreértés ne essék, ez nem férfi pornó. Az, aki a földön fekszik, egy olimpiai bajnok, s aki fölébe hajol, hogy gratuláljon, pedig a legyőzött. (CSTK-felvétel) ból, bár közben az események is úgy alakultak, haza kell jönnie. Édesanyja megbetegedett, ráadásul a Norvég Turisztikai és Gyalogló Szövetségben is változások történtekigaz, ők igényt tartottak volna munkájára, még négy évig, de ez, bár jobban megfizették, mint itthon, nem az igazi. Benőik sikerorientált ember, s ott ilyesmire aligha számíthatott. A norvég gyaloglás a skandináv országokban is csak a svéd és a finn után következik. A világon viszont nem is tartják számon. Régi klubjába, a besztercebányai Duklába tért vissza. Igaz, ott vannak Lásd Tokiót és Barcelonát — mondják külön-külön, mintha hallanák egymást. Hisznek egymásban és egymásnak Ez nagyon fontos. S ismerem annyira őket. hogy tudjam, enélkül nem bocsátkoznának ilyen kalandba. Október 24-én, szombaton a prágai Dejvicén lévő Kínai Étterembe hívta meg Jozef Pribilinec egykori és újdonsült mesterét, hogy megbeszéljék az együttműködés részleteit. Az ebéd mindkettejüknek ízlett, de hogy pikáns volt-e, nem voltak hajlandók elárulni... Urbán Klára K evés sportágnak van ma már annyira egyértelmű királya, mint a rúdugrásnak. A verhetetlen neve: Szergej Bubka. 1983 óta immár harminckét alkalommal ugrott világcsúcsot. A szakemberek véleménye szerint egyszerűen nincs ellenfele, csakis saját akaraterejének a függvénye egy-egy világcsúcs. A legutóbbit — 613 cm — nemrégiben Tokióban érte el, pontot téve ezáltal az olimpiai idény végére. Ha megkérdezik tőle, kit tart legkomolyabb vetélytársának, egy pillanat erejéig drámai szünetet tart, majd egyértelműen vallja: ,/lzt a férfit, akit Szergej Búb kának hívnak”. Az atlétika a fő foglalkozása. Nagyon könnyen alkalmazkodni tudott a kapitalista életmódhoz, ami természetesen egyáltalán nem tetszett a volt Szovjetunió sportfunkcionáriusainak. Persze, az eredmények voltak a döntőek, amelyek által Bubka elérte, hogy a vezetők szinte teljesen mellékvágányra kerültek: egyszerűen nem tudták uralni a helyzetet, kiesett kezükből a karmesteri pálca. A moszkvai sajtó azért támadta a kiváló sportolót, mert elhagyta hazáját — és feleségével, valamint két gyermekével Berlinben telepedett le. Az egykori keletnémet főváros több szempontból is előnyösebb Szergej számára, mint szülővárosa, az ukrajnai Donyeck volt. Egyrészt nem annyira szennyezett ott a levegő, jobbak a sportolási feltételek, s mindenekelőtt könnyebb összeköttetést kialakítani a nemzetközi atlétikai élettel, és nem utolsósorban — az anyagiak. Az évi keresete meghaladja az egymillió dollárt! Berlini tevékenykedésének egyik célja az is, hogy szorgalmazza a 2000. évi olimpiai játékok megrendezését Németországban. Szergej Bubka egy jelentősebb atlétikai versenyen általában 60 ezer dollárt kap csupán a részvételért. További 35 ezret vághat — Szinte hihetetlen, hogy azok az emberek, akik egészen jó színvonalon éltek és szépen kerestek, az egyik napról a másikra szegények lettek Neki azonban ilyen gondjai nincsenek. Neve Garri Kaszparovéval együtt a nagy vétkesek listáján szerepel. Mert ők ketten mutattak rá arra, hogy a nemrégiben megdöntött kommunista rendszer mennyire gátolta a n i legyőz heteti len zsebre, ha a versenyen világcsúcsot ugrik. Többen rosszmájúan azt vallják, hogy azért javít minden alkalommal általában csak egy centit a világcsúcson, hogy minél gyakrabban jusson hozzá a „prémiumhoz”. —Az edzéseken néha a 620 centimétert is megugróm. De hát ha a versenyeken is azonnal teljesíteném ezt a magasságot, nem lenne élvezet azt nézni, hogy küzdőm le az alacsonyabb akadályokat — vélekedik kissé ironikusan. Hétköznapjai igencsak túlzsúfoltak. A mindennapi edzés rengeteg idejét és energiáját emészti fel. Ritkán jut ideje az újságírókra is. Csodálatraméltó, hogy individualizmusa ellenére a bajnokok bajnoka mennyire megérti ma Is egykori honfitársai problémáit. Sajnálja őket, mondván: sporttehetségek kibontakozását a Szovjetunióban. És természetesen anyagilag is alaposan megkárosította a sportolókat. Hiszen azoknak a külföldi versenyeken szerzett bevételeik 90 százalékát át kellett utalniuk az államnak. — Teljesen tönkre akartak tenni engem is. Nem engedték, hogy megkapaszkodjam, hogy előrelépjek a ranglétrán. Volt időszak, amikor egyszerűen nem engedtek ki külföldre — vallja a szovjet atlétika funkcionáriusairól. Persze, az sem tetszett a vezetőknek, hogy két évvel ezelőtt Donyeckban megalapította az első magán atlétikai klubot a Szovjetunióban. Egyedül finanszírozza annak működését — saját építővállalatának, valamint játékautomatáinak bevételeiből. A klubnak jelenleg háromszáz tagja van, s természetesen a rúdugrásra összpontosít. A legtehetségesebb sportolókat Bubka magával viszi a jelentősebb atlétikai versenyekre is. — A klub számomra a jövőt jelenti. Mert idejében fel kell készülni a fejleményekre. Nem tagadható, hogy a szovjet sportolók hajdani nevelésének is voltak előnyei. Mindenekelőtt a gyermekek szempontjából Jómagam is nagyon sokat köszönhetek első edzőmnek. Most már ő is elköltözött Olaszországba. Szinte minden edző elvonul.. Az országnak nincs pénze. így nagyon nehéz lesz a világszínvonal elérése. Ki tudja, Bubka meddig marad még a csúcson? Ki tudja, meddig bírja szervezete a hatalmas megterheléseket, az állandó edzéseket és versenyeket? Mert már közeledik a harminchoz. Igaz, őt ez egyáltalán nem izgatja. — Ha az ember a csúcson akar maradni, abban semmi sem gátolhatja meg. Tessék megnézni például a gyorsfutást. Nagyon sokan azt vallják, hogy ha valaki rövid távon eredményes akar lenni, a legjobb kor a huszadik életév. No de itt van Carl Lewis... Ő már harmincon felül van, s micsoda fantasztikus eredményekre képes! Szergej Bubka a barcelonai olimpián nagyot csalódott. Ugyanis nem került be a döntőbe! Éppen ezért a következő legnagyobb célja: sokkal eredményesebben szerepelni az 1996-os játékokon. (sb)
