Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-28 / 269. szám

® Szabad ÚJSÁG Színes 1992. november 28. Kronologizált valóság Ha saját életünk eseményeit papírra vetjük, naplót írunk. Ha egy intézmény, szervezet működését, történetét rögzítjük, akkor krónikát szerkesztünk. A krónika tulajdonképpen a közép­kori történetírás kezdetleges műfaja volt, az események egyszerű, időrendi feljegyzését jelen­tette... Bizonyára mindenki látott, olvasott már krónikát. Én is lapozgattam pionír-, falu-, iskola-, szövetkezeti vagy Csemadok-krónikákat, de e műfajról alkotott elképzeléseim gyökeresen megváltoztak, amikor a minap kezembe került a Fortuna Print kiadványa, a KRÓNIKA. Egy reneszánszát élő műfaj világhódító útja Éppen 10 éve, hogy a nyugatnémet Bőd Herenberg koncepciója alapján a Chronik-Verlag kiadásában a könyvesboltok polcaira került a német nyelvű XX. század krónikája. Két évvel később elkészült Az embe­riség krónikája, aztán A Föld krónikája - exkluzív kiadványsorozat indult világhódító útjára, s ma már 22 országban több mint 5 millió példányszámban jelennek meg kötetei. Az említett alapvető kiadványokon kívül egyre népsze­rűbbek lesznek a tematikus krónikák - ezek egy-egy társadalmi felépítményi ágazat, terület történetét dolgoz­zák fel (technika, sport, opera, művészet stb.). Igen közkedveltek, főleg nyugaton és más fejlett ipari orszá­gokban a helyi, állam- vagy városkrónikák, de tudomá­sunk van arról is, hogy egyes tájegységekről is készült kiadvány e sorozat keretében. Megjelent pl. Németor­szág, Ausztria, Svájc, Hamburg, Berlin, Bonn, Florenc stb. krónikája. Óriáskönyv újsághírekkel Valamennyi kiadvány nagyméretű (30 x 24 cm), s mi­nimálisan 1000-1200 oldalas. Az időrendben felsorakoz­tatott tények, események leírása pontos, friss és tömör, akárcsak egy újsághír. A sajtóhírtől annyiban tér el, hogy nem értékel, nem von le következtetést - „csupán“ leír, enciklopédikus ismeretanyaggal látja el az olvasó­kat, a családokat, s a gazdag képanyagnak köszönhe­tően a világ képzőművészeti alkotásainak, remekművei­nek kisebb „házi galériája“ is. Az emberiség krónikája - Szlovákiában Magyar nyelven mostanáig a világhíres krónikasor két kötete jelent meg: Az emberiség krónikája és A techni­ka krónikája. Az előbbit, Krónika l’udstva címen nap­jainkban adták ki szlovák nyelven Is, mégpedig Karol Biermann és Frantisek Hanus fiatal mérnökpár, a Fortu­na Print kiadó vállalkozóinak jóvoltából. A fordítási munkálatok 1991 májusában kezdőd­tek, novemberben szerkesztették, tavasszal lektorálták, s nyár végére a nyomda is végzett a szedési munkákkal. Persze, nem akármilyen nyomda: a szlovák változatot a belga BREPOLS-ban nyomták, fűzték, kötötték. A jó szervezésnek, az összeforrott munkacsoportnak, a meg­bízható külföldi partnereknek köszönhetően október ele­jén a korrektori munka is befejeződött. A számítógépes nyomdatechnika jóvoltából a szövegen az utolsó pillana­tokban is lehetett még kisebb simításokat, javításokat végezni. A szlovák és a cseh verzió egyszerre, párhuzamo­san készült, így a kiadó dolga kétszer olyan nehéz volt, mint más esetekben. A német eredetire támaszkodva arra is rájöttek, hogy túlságosan germanisztikus jellegű maradna a kiadvány, ha kisebb módosításokat nem eszközölnének rajta. így természetszerűleg kimaradt a kötetből néhány, szlovák, illetve cseh szemszögből abszolút jelentéktelen személyiség vagy esemény, kö­rülbelül 100 új oldal viszont specifikus, cseh és szlovák eseményt tár fel. Kitűnő forrásanyag volt ehhez a ma­gyar nyelvű kiadvány, amelynek nemcsak egyes leíró részeit, de képanyaga egy részét is felhasználták a szlo­vák szerkesztők. A házi könyvtár exkluzív kötete Az impozáns kötet bizonyára mindnyájunk érdeklődé­sét felkelti, s ha belelapozunk, a legszívesebben meg is vennénk. Az óriás történelemkönyv másfél ezer koronát taksál, s ha nélkülözni tudjuk családi költségvetésünkből ezt az összeget, úgy igazi kinccsel gazdagodik házi könyvtárunk. A vásárlásra ösztönöz az is, hogy a társa­dalom sokéves közömbös hozzáállásának köszönhe­tően világtörténelmi, s egyáltalán történelmi ismereteink rendkívül hiányosak, hézagosak. Nos hát, ne sokat tétovázzunk, mivelhogy Az emberi­ség krónikája magyar nyelven már csak itt-ott kapható, szlovák nyelven pedig mindössze 7000 példányszám­ban jelent meg! (ferenczi) le fc> C* \r cm wr mi<5a I A fogságból szabadult lélek Az ismeretlen, titokzatos dolgok mindig vonzották az embereket, felcsi­gázták érdeklődésüket akkor is, ami­kor hivatalból tiltották meg az erről szóló könyvek kiadását, újságcikkek megjelenését, lélekbúvárok tevékeny­kedését. Sokan hisznek a lélekván­dorlásban, a mágikus erők gyógyító­erejében, a földönkivüli lények létezé­sében és abban, hogy egy léleknek 200 élete van a földön. Kétszáz élete, tehát kétszáz lehetősége arra, hogy megjavuljon, fekete lélekből arannyá váljon. Egy húsz-egynéhány éves családanya gyógyulni ment Cson­tos Vilmos lélekbúvárhoz Zselizre. Nevének titoktartására kötelezve így mesélte el az ott vele történ­teket:- Ismerőseim tanácsára a hét első napján kerestem fel Csontos urat, azt mondták: hétfőn még pihent, nagyobb a gyógyítóereje. A folyosón már tizen­­ketten álltak előttem, Csontos úr kilenc óra tájban bejött hozzánk, mindenki kapott tőle egy füzetet, amelybe beír­tuk a nevünket és panaszunkat. Ő ezután beírta még a lelkünk színét. Az enyémet aznap zöldnek látta, ami­re azt mondta, hogy nagyon jó. A gyógyítás ideje alatt heten vol­tunk a szobában. Csontos úr leült a szoba közepén egy székre, ml pedig körbe ültük ót. Behunytuk a szemün­ket, összekulcsoltuk a kezünket, és teljesítettük a lélekbúvár utasításait. Én ültem hozzá a legközelebb, a foglalkozást velem kezdte. Paran­csára egy végtelenbe nyúló létrán ha­ladtam lefelé, miközben héttől vissza­felé számoltam. Arra már nem emlék­szem, hogy meddig jutottam a vissza­számlálásban, amikor elértem a létra legalsó fokát, ahonnan már nem tud­tam lelépni a földre. Arany színű szár­nyam nőtt, lebegni kezdtem, aztán néhány szárnycsapás után a levegőbe emelkedtem. Hazafelé repültem, és zöld selyemruhát viseltem, olyan szí­nűt, mint amilyen Csontos úr szerint a lelkem volt aznap. Amikor a temető fölé értem, olyan sírt kerestem, ame­lyikben nem természetes halállal el­hunyt halott fekszik. Sokáig lebegtem a sírok fölött, ám nem találtam ilyen sírt. Már éppen indultam kifelé, amikor emberi hangok és dörömbölés hallat­szottak a temető egyik szegletéből. Úgy tűnt, mintha valaki a mélyben deszkát döngetne. Tisztán hallottam a szavakat is: ,,Szabadíts ki! Itt va­gyok." - ismételgette valaki. Vissza­fordultam, elképedve vettem észre, hogy az egyik sírba belelátok. Ott ül lent a mélyben egy feketeruhás fiatal­ember, és felém integet. Csontos űr tanácsára keresztet rajzoltam a sírra, és vártam. Nagyon lassan bezárult a sír, aztán egy rövid, de erős suhogás hallatszott Olyan volt, mintha a földből levegő tört volna fel nagy nyomással a végtelen felé.- Azután leszálltam a temetőkapu­ban, ahol Csontos úr a hátgerincpana­szomra keresett gyógyírt. Először két kéz jelent meg előttem, azután a sem­miből kirajzolódott Csontos úr alakja. Fehér ruha volt rajta, és a koránál sokkal idősebbnek látszott. Miközben gyógyított, a többiek közül néhányan kinyitották a szemüket, és a lélekbú­várt figyelték. Tőlük tudom, hogy Csontos úr felállt a székről, és nagyon lassan mozgatta az ujjait. Én kellemes bizsergést éreztem a fájós testrészen, és forróság járta át a testemet. ... kábuttan álltam fel a székről, fáradt voltam, a fejem is megfájdult. Másnap furdalt a kíváncsiság, kimen­tem a temetőbe megnézni a hipnoti­kus álmomban látott sirt. Amikor a fej­fára helyezett fényképről ugyanaz az arc nézett rám, amelyik előző nap a sírból, beleborzongtam, végigfutott a hideg a hátamon. Elolvastam a sírfel­iratot, abból megtudtam, hogy a meg­boldogult fiatalon, alig húszévesen halt meg. Korai halálára az idősebbek még ma is jól emlékeznek. Elmondták, hogy egy reggel holtan találták meg a falu szélén, önkezével vetett véget életének, agyonlőtte magát. Eddig sem kételkedtem Csontos úr tudományában, de a látottak és hallot­tak után hiszem, hogy mindaz, amit hipnotikus álomban nála láttam - igaz. Lejegyezte: Farkas Ottó Csoda vagy természetgyógyászat? Aki a liftben kezdett gyógyítani Stanislaw Kajtek 63 éves, nyugalmazott gépjárművezető-oktató. Néhány éve azt álmodta, hogy meghalt, és megjelent neki Jézus. Másnap nagyon rosszul érezte magát, a körzeti orvos kivizsgá­lásra küldte. Az EKG-leletét nem tudták mivel magyarázni, mert azt mutatta, hogy a klinikai halál állapotából tért vissza. Orvosai azt hitték, súlyos balesete volt nemrégiben. De nem! Egy lényeges dologra mégis felfigyeltek, hogy nagyon magas a testé­ben a bioáram. Míg ez átlagban 5-8 mikro volt, addig nála 30-50 között mozog. Az orvosok szerint ezzel már gyógyítani is lehet. Az esetek után az tűnt fel Kajfek úrnak, hogy az emberek kezdtek vörö­­södni mellette a villamoson, melegük lett a közelében. Kajtek úr a liftben kezdte gyógyító tevékenységét. Egy vak asszonnyal szállt be. Közel tartot­ta kezét az asszony szeméhez. Né­hány nap múlva újra találkoztak, de az már fehér bot nélkül közlekedett.- Ez a gyógyító erő Isten ajándé­ka - mondja Kajtek úr. - Magyarázata egyszerű. Ha a szervezetben le­csökken a bioáram erőssége, az ember könnyebben megbetegszik. Én feltöltöm a beteget bioárammal. Így megnő az ellenállóképessége, és leküzdi a betegségét. A zuglói bioklinikán 20-30 ember várakozik, hogy bebocsátást nyerjen Kajtek úr elé. Megdöbbentő a beteg­had. Van 14 éves fiú agydaganat­­operáció után, három-négy éves ge­rincsérült gyerekek, nyitott gerinccel született kisfiú. Van süket és epilep­sziás gyerek, és depressziós tanárn ő, aki az ördöggel találkozott. Kádár Sándor kutatóintézeti tudo­mányos főmunkatárs nem sorolható a hiszékeny, naiv emberek közé. 16 éves korától pajzsmirigyproblémái vannak. Mióta Kajtek úrhoz jár, eltűn­tek. A kezelőorvosa nem akarja elhin­ni, hogy ilyesmi létezhet.- Ez olyan jelenség - mondja Kádár úr -, amire nincs magyarázat, valóban csodaszámba megy! S mesélnek mások is a gyógyulá­sukról. Egy 15 éves kislánynak vala­mi vérképzöszervi problémája volt. Felkelni sem bírt, csont-bőrre lefo­gyott. Néhány kezelés rendbe hoz­ta. Nyirokcsomó-duzzanatnak, szív és tüdő közötti daganatnak nyoma ve­szett. Ma a röntgen sem tudja kimutatni. Stanislaw Kajtek minden hónapban egy hétig Magyarországon tartóz­­kodik. p p A gyengébb nem támadása A harmincas évek közepén óriási megdöbbenéssel fogadta az Egye­sült Államok comicsfaló közönsége a legújabb, a Medúza elnevezésű képregénykönyvecskét. Az történt ugyanis, hogy Spidermant, a híres amerikai képregényhöst legyőzte egy asszony Medúzának hívták az ördö­gi wampot (Spiderman ezek után tel­jes egy évig nem jelenhetett meg füze­­tecske alakjában, ugyanis a férfi vá­sárlók egyszerűen nem vették meg), zöld és fekete trikót viselt, valamint vörös álarcot. Rendkívül ijesztő jelen­ség volt! Női fegyverrel élt: térdig érő, vörös hajával úgy fogta körül áldo­zatát, akár egy polip. A Medúza megjelenésével szinte kiirthatatlanná váltak az amerikai szupernőkről szóló comicsfüzetecskék. Természetesen idővel megjelent a női Tarzan is, neve Shanna, aki a dzsungelben tökéletesen megtanul­ta, hogyan kell párharcban legyőzni a „gonosz ellenséget", természete­sen a férfiakat. De nem tanácsos ujjat húzni a Sonja nevű képregényama­zonnal, a dús keblű „harcosnővel“, vagy Helával, a „könyörtelen halális­tennel“ sem. Aron Stan Lee, a legnagyobb ame­rikai képregénykonszern, a Marvei cég főnöke szerint: a női képregény­kultusz megjelenésének fö oka a fér­fiak bűntudata. Rajzolói és szöveg­írói évtizedekig a régi típusú, gyönge, szépséges és törékeny lányok képét sokszorosították számtalan változat­ban. Viszont a harcos wampok megje­lenésével ez a női ideál már nem kelendő. Az emberfeletti erejű és va­rázslatos szupermenekre passzívan várakozó, szelíd szépségek már nem kellenek az olvasóknak. Márpedig az olvasó ízlése a legfon­tosabb, mert csupán az Egyesült Álla­mokban 230 különböző képregényki­adványból kell összesen 250 millió példányt eladni évente. A szerkesztők sokáig azt hitték, a hősnőknek nem szabad aktívabbnak lenniük, abból az egyszerű okból, hogy a képregényfü­­zetecskéket majdnem kizárólag fiúk és férfiak vásárolják. Eddig egyetlen híres kivétel volt e szabály alól, a Csodanő (Wonder Woman) cimű képregénysorozat, amely a negyvenes évek eleje óta jelenik meg folyamatosan. A Csoda­nő, akinek dús idomait a csillagos­amerikai lobogóval mintázott trikó ta­karja, jelenleg is egy nagy sikerű tévé­sorozat hősnője. De manapság a Cso­­danö már korántsem egyedül harcol a férfiak ellen a képregényfronton. Új bajtársnői, akik betörtek a Batman, a Superman és a Killerman harcos szuperférfiak közé, bámulatos dolgo­kat müveinek. Sonja, a Pókhölgy, a Madame Xanadu és a Mrs. Marvel, A aki varázserejénél fogva még repül­ni is tud, és „hetedik érzéke“ van, egymás után győzik le a férfiakat. Mindannyian emberfeletti erővel ren­delkeznek, ennek jóvoltából egykettő­re rendet csinálnak a férfiak gonosz világában, méghozzá csupa kiemelt női - nemegyszer szexuális fegyve­rükkel. S ez végül is nem nagy baj, hisz ugyanezzel a világgal szegény háztartásbeli olvasó nem boldogul. További szuperhölgyek, kik főleg a hetvenes évek közepétől indultak el hódító útjukra: Miss Viha, a Power Girl, a Femizon, a Macska és a le­gendás Fekete özvegy. Idáig a legnagyobb kasszasikert a Marvei cég Sonjáról szóló képre­génysorozata (ennek egy igen sike­res részét filmesitették meg „Vörös Sonja“ címen) aratta. A nemegyszer szadomazochisztikus Sonja-sztorikat még az értelmiségiek is szívesen ol­vassák (ezek kötve, könyvalakban is megjelentek). Sőt, Sonjáról már elké­szült a tv-sorozat is. Sonja valóságos, szinte már iste­ni tulajdonságokkal rendelkező fú­ria. Izmos, kisportolt testét láncsze­mekből szőtt bikini takarja (érdemes lenne megnézni: az utóbbi években egyre kevesebb a ruha a szuperhöl­gyeken). A sztorik középkori fantázia­világában karddal, alabárddal s rendít­hetetlen ökölcsapásokkal győzi le a férfiakat.

Next

/
Thumbnails
Contents