Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-28 / 269. szám
6 Szabad ÚJSÁG Családi kör 1992. november 28. Családról, szerelemről, házasságról ezúttal elsősorban az otthoni munkamegosztásról HÁZIORVOS „Közölte velem az orvos, hogy isiászom van. Műtétre akar küldeni, de félek. Egyik ismerősömet már megoperálták, most meg a másik lába fáj. Kérdésem, érdemes-e kockáztatnom?“ Z. I. leveléből Az isiász valamelyik alsó végtagban az ülőideg mentén jelentkező kisugárzó fájdalom. Ez az idegszál az utolsó csigolyából (jobbra és balra) egészen a bokáig húzódik és ha az idegvégzödés gyulladásba jön, illetve elcsontosodik, olyan fájdalmakat vált ki, mint a fogfájás. Általában minden kezelés ellenére ezt a fájdalmat csak műtéttel tudják megszüntetni. Hogy megértsük a coxarthrosis, a gerincoszlop csigolyakopásának, az itt keletkező gyulladásoknak, fájdalmaknak a lényegét, nézzük meg, milyen is a gerincoszlop. Ez az emberi test fő tartóoszlopa. Rugalmas csigolyákból áll (harminchárom-harmincöt csigolya). Ezek közül huszonnégy különálló, kilenc-tizennégy pedig egységes csonttá forrt össze (kereszt- és farkcsont). Ezek az ún. álcsigolyák. A valódi csigolyákat három csoportba oszthatjuk: hét nyak-, tizenkét hát- és öt ágyékcsigolya A két első nyakcsigolya különbözik a többitől, ezek az Atlasz és az Episztrofeusz - a fejet forgathatóan és ingathatóan kapcsolják a gerincoszlophoz. A csigolyák ívei egymás felett elhelyezkedve, csontos övét formálnak, s ebben húzódik végig a gerincvelő. Minden csigolyán nyúlványok, s közöttük porcos korongok vannak. A gerincoszlop nem egyenes, hanem S alakúan hajlott, ez a görbület a porckorongokkal együtt biztosítja a törzs rugalmasságát, rugószerü hajlékonyságát. Idősebb korban a porckorongok kopása miatt a háti görbület kifejezettebb lesz, és a test néhány centimétert veszít magasságából. A coxarthrosis - ahogyan már említettem - nemcsak a csípőízületeket támadhatja meg, hanem az egész gerincoszlopot, illetve annak a legjobban megterhelt részét. Attól függően, hogy a gerinc hol, milyen mértékben deformálódott, melyik részére nehezedett a legnagyobb nyomás - mivel a gerincoszlop Viseli az egész emberi test súlyát -, ott jelentkeznek a legintenzívebben ezek a tünetek, ott a legerősebb a fájdalom. Az isiászt az idegsebészet ma már nagyon jó eredményekkel - műtéttel - szünteti meg. A műtét egyáltalán nem fájdalmas, nem bonyolult, sokkal inkább ajánlatos, mint a hosszadalmas, de csupán a tüneteket (fájdalmat) enyhítő kezelés. A beteg az orvosára hallgasson, ne egyik vagy másik laikus ismerősére, ugyanis soha nincs két azonos eset. Az említett „ismerős“ pedig valószínűleg mindkét oldalán, tehát mindkét lábába kisugárzóan szenvedett isiászban. Érthető módon először az egyik oldalon mütötték, s miután meggyógyult, felépült, s végtagja visszanyerte mozgékonyságát, sor kerülhetett volna a másik lábát érintő műtétre is. Kár, hogy ettől visszariadt. Ez azonban a levélírót ne tévessze meg, nyugodtan vesse alá magát a műtétnek. „Sokat fáj a derekam, olyankor Brufent és fájdalomcsillapítókat szedek. Nemrég a barátnőmet ún. női bajokra megműtötték. Azt mondja, azelőtt neki is gyakran fájt a dereka, most meg egyáltalán nem fáj. Lehet, hogy nekem sem a derekammal van baj, hanem ez valamilyen női betegség következménye?“ J. I. leveléből így, látatlanban nagyon nehéz a levélíró kérdésére választ adni. A legelső tennivaló, hogy panaszával keresse fel körzeti (vagy üzemi) orvosát. A szakorvosi vizsgálatok során kizárásos módszerrel megállapítják, hogy derékfájása milyen jellegű. Elküldik nőgyógyászhoz is. Ha nem daganatos megbetegedésről (férfiak esetében a prosztata megbetegedéséről) van szó, akkor a legtöbbször a csigolyakopás okozza a derékfájást. A csigolyakopás kezdeti stádiumában tüneti kezelést (gyógyszerek - gyulladás- és fájdalomcsillapítók, izomlazitók) alkalmaznak, súlyosabb esetben ma már műtétet javasolnak. Amint azt már az előző levélre válaszolva hangsúlyoztam, ezek a műtétek kiváló eredménnyel végezhetőek, s alaptalan a félelem, hogy kockázatosak. Természetesen nagyon fontos az utókezelés, a gyógytorna, amelyet az orvos ír elő. Az addig nehéz fizikai munkát végző beteg valószínű, hogy műtét után már csak könnyebb munkát végezhet, tehát életmódját, munkáját tekintve kíméletre szorul. De ezt a tényt el kell fogadni, ha élete további részében a gerincpanaszokkal kezelt ember „fájdalommentesen“ kíván mozogni, s erejéhez, egészségi állapotához mérten dolgozni. E kérdés kapcsán hadd mondjam még el, hogy a nőknél előforduló fejfájások oka is nagyon sok esetben a felső csigolyák kopása. A legtöbben ugyan csupán karjuk, kezük zsibbadására panaszkodnak, de ha rákérdezünk a tünetekre, kiderül, hogy fejfájásukat más eredetűnek tartják, nem gyanakodnak a gerincvagy csigolyakopásra. Ezzel is ajánlatos orvoshoz fordulni, mivel az önkényesen, alkalmanként bevett fájdalomcsillapítók csak tüneti kezelést jelentenek. Dr. Cs. J. Kati néni: Tessék, Ida, itt az abrosz, terítsd meg az asztalt! Ági, itt vannak a tányérok. Mivel nem vacsora lesz, csak egyfajta tányérokat rakunk az asztalra. Zoltán, kérlek, hajtogasd össze a szalvétákat. Zoltán: Inkább olyan süvegeket állítok belőlük a tányérokra, úgy még érdekesebb lesz. Kati néni: András, hozd ide légy szíves a süteményes villákat. András: Sütemény is lesz? Erről eddig nem volt szó! Kati néni: Az a meglepetés. Ági: A poharakat hova tegyem? Kati néni: A poharak sorrendjénél eltérünk az általános terítési szabályoktól, hiszen nektek csak egyféle pohárra lesz szükségetek: az üdítősre. A jobb oldalra állítsd! Ida: Ez a váza az asztal közepére kerül a virágoknak. Zoltán: Kati néni, itt ez a szép gyertyatartó, meggyújtjuk majd a gyertyát is az esti beszélgetéshez? Kati néni: Szívesen, úgy sokkal jobb lesz a hangulat, s ha majd táncolni akartok, akkor is kellemesebb a gyertyafény. Ági: Jól csináltuk? Illenek egymáshoz a színek? Kati néni: Szép lett, gyerekek, hozhatjátok a szendvicses tálakat. Aztán fel kell még vernünk a tejszínhabot, mert nekem sajnos, nincsen habszifonom. András: Majd én felverem, jó? Ida: Csak el ne nyalogasd közben, valami maradjon is! Kati néni: Ágikám, van ott mindenféle gyümölcs a konyhaszekrényben, légy szíves, hámozd meg és karikázd össze, vagy vágd apró darabokra ebbe a nagy tálba. Ági: Ebből mi lesz? Kati néni: Erre tesszük majd a tejszínhabot. Finom tejszínhabos gyümölcssaláta lesz belőle, biztosan izleni fog. Zoltán: Ez a nagy kancsó minek áll itt? Kati néni: Na nézd csak, majdnem elfelejtettem! Ebbe kerül a gyümölcskoktél. Őszibarack legyen, vagy eper? András: Inkább eper, láttam a konyhaszekrényben eperbefőttet. Ida: Hol a mixer? Kati néni: Tessék, mixeljétek össze tejjel, jó habosra, aztán betesszük a hűtőbe, és tálalás előtt megint habosra mixeljük majd. Ági: Ebben a szakácskönyvben vannak gyümölcsbefőtt levéből készülő limonádék is. Például az amerikai limonádé. Úgy készül, hogy a pohár aljára néhány szem különféle befőttet teszünk, aztán citromkarikát, jégkockákat, majd ráöntjük a különböző befőttek összekevert levét, és végül szódavízzel hígítjuk. Nagyon szépen néz ki. Kati néni: Ha kedved van hozzá, készítsd el! Van hozzá minden a szekrényben, csak meg kell keresni. Zoltán: Azt hiszem, készen is állunk. Most már fújjuk ki magunkat egy kicsit, amíg megjönnek a többiek. András: Hogy milyen gyorsan elkészültünk?! Kati néni: Látjátok, így van ez a családban is. Ha olajozottan, megfontoltan, kapkodás nélkül osztjátok el a munkát, gyorsan meg lehet csinálni, és akkor nem gyűlik össze a mosogatni, mosni vagy vasalni való, nem marad el a takarítás. Ida: Igen ám, de mindehhez egy nagyszerű parancsnok, egy jó irányító kell, aki átlátja a tennivalókat, és úgy mozgatja a családtagokat, hogy minden idejében meglegyen. Kati néni: Nem nehéz ilyenné válni, csak oda kell figyelni. Egy jó háziasszony egyszerre többféle ételt készít. Amíg fő a hús, hámozza a krumplit, a zöldséget, vagy mossa a rizst, aztán a salátának valót tisztítja, közben mártást vagy főzeléket kavar, asztalt terít, elmosogatja az edényeket, és még egy csomó dolgot képes egyszerre csinálni, ha átlátja a terepet. Ida: így igaz. Nálunk, amíg az egyik elmegy bevásárolni, a másik leviszi a szemetet, a harmadik fölmossa a konyhát, vagy éppen kiporszívóz és letörli a port, aztán visszatér, a másik megöntözi a virágokat, segít a konyhában elrakodni, előkészíteni az ebédet, és így fél nap alatt mindennel megvagyunk, a délután közös, együtt vagyunk, beszélgetünk, játszunk vagy elmegyünk valahová. Ági : És a vasalás, mosás? Nagy László felvétele Ida: Azt hétköznap intézzük, szintén együtt, illetve be vagyunk osztva, ki mikor segít. Zoltán: Ez így van városon. De falun nem ilyen egyszerű, mert ott majdnem minden háznál vannak állatok, kert, sok helyen fólia. Kati néni: A több munkát még jobban be kell osztani. Az biztos: a falusi családoknak, főleg nyáron, kevés idejük marad a szórakozásra. A kert, a föld megköveteli a munkát, minden időszakban. András: A falusi gyerekek sokkal több ismeretet szereznek, olyanokat, amilyeneket mi nehezebben. Az unokatestvérem például nyulakat tart. Teljesen az ö gondja az etetésük, a helyük' tisztán tartása. Néha lusta ahhoz, hogy füvet szedjen nekik, de nem hagyhatja éhesen őket, aztán inkább megembereli magát, és megy füvet szedni. Kati néni: Akárcsak az anyuka, aki nem hagyja éhesen a családot, és naponta töri a fejét, hogyan főzzön jól is, olcsón is, kiadósán is. Ági: Az én barátnőm általában a kertben segít. A virágoskertet bízta rá a mamája. Azt mondja, hogy ha rendszeresen gyomlálja, kapálja, öntözi a virágokat, akkor sosincs egyszerre túl sok munkája, mindig csak annyi, amennyivel elbir. Ida: Elgondoltam, mi lenne, ha egyszer mondjuk hónapokig nem mosnánk ki az ágyneműt. Hát aztán már nem is tudnánk hová teregetni, annyi volna... Zoltán: Én bevallom, bajban vagyok a cipőpucolással. Mindig rám bízzák. Szerintem azért, mert mindenki utálja csinálni. Hát, nincs is benne semmi élvezet, legfeljebb csak annyi, hogy utána olyanok a lábbelik, mintha újjászülettek volna Ági : Mi is próbáltuk úgy, de nem ment, volt, aki elfelejtette, és reggel kapkodott, összekente magát... Persze nem mondom, hogy minden áldott nap kifényesítem őket: van, amikor csak lemosom vagy letörlöm, attól függ, milyen az idő, sár van-e vagy száraz idő stb. Kati néni: Hát, hozzám is eljöhetnél kisinasnak, mert bizony ón sem szívesen tisztítom a cipőket, de a muszáj nagy úr. Képzeljétek csak el, ha egy nap a szép ruhámhoz sáros cipőt vennék fel. András: A tornacsukák jobbak, azokat nem kell suvickolni, időnként esetleg kimossa őket az ember, és kész. Ida: Az lenne a legjobb, ha végre olyan lenne a suli, hogy nem adnának naponta annyi leckét. Ahelyett inkább olvasnánk, sportolhatnánk, vagy például a háztartásvezetés fortélyait lesnénk el anyutól, nagyitól. Sok srác azt sem tudja, hol a biztosíték, és hogy milyen egyszerű megjavítani a csöpögő csapot. Zoltán: Épp olyan kevesen tudjuk, mint amilyen kevesen közületek vasalni... Ági: Igen, de általában mindenki csak a mai lányokat szidja, amiért nem tudnak főzni. És sok fiú tényleg még a biztosítékot sem tudja kicserélni. András: Miért, te ki tudod? Ági: Képzeld, igen! Apukám megtanított rá. Kati néni: Vagyis tulajdonképpen ezek nem is férfi vagy női munkák, inkább csak arról van szó, hogy az amúgy is szükséges munkaelosztásnál ki mit vállal szívesebben, mit tud megcsinálni gyorsabban, ügyesebben. Zoltán: Akkor, ugye, nem szégyen, ha megnősülök és én fogok főzni, mosogatni, a feleségem pedig az automata gépet kezeli és cipőt pucol vagy ő hordja le a szemetet... Kati néni: A szégyen az, ha egy háztartás olyan, mint amiről a múltkor az egyik ismerősöm mesélt. Képzeljétek, lakást cseréltek. Amikor ott voltak megnézni, látták, hogy rendetlenség van, de álmukban sem gondolták volna, mi fogadja majd őket a költözést követően. A parketták köze például csupa svábbogárfészek volt. Ida: Hogy milyen emberek vannak? Őket nem zavarja a kosz? Anyu mindig azt mondja rám, hogy tisztaságmániás vagyok, mert amint észreveszem az első pihét, porszemet, máris nekifogok takarítani. Ági: Ezek egyszerűen olyan dolgok, amiket muszáj megtanulni, elvégezni. Ha az ember játékosan, jókedvűen és gyorsan megcsinálja, nem is tűnik tehernek. És tiszta ruhában, szép kertben, rendezett lakásban, ízlésesen terített asztalnál az ember még az életet is jobban élvezi, és ideje, ereje, s főleg kedve marad a fontosabb dolgokhoz: a beszélgetésekhez, olvasáshoz, egyszóval: élni. HARASZTI MÁRIA Állástalanok nehéz életszakasza Az idén várhatóan tovább növekszik a munkanélküliek száma, mégis, mintha kevesebbet foglalkozna a szlovák sajtó ezzel a ténnyel, amely elsősorban ugyan az adott ember tragédiája, de végső soron a társadalomé is. A munkanélküliség megmérgezi a család, a gyermek és a kisebb közösségek életét. Igaz, vannak intézmények, amelyek hivatalból kötelesek a munkanélkülieken segíteni, azonban egyelőre nem járnak sok eredménnyel. Elgondolkodtató például, hogy a legtöbb helyen miért konganak az ürességtől a „munkahivatalok“. Miért van az, hogy a vállalatok inkább pénzért hirdetnek, mint hogy a közvetítőkhöz forduljanak? Riasztó, hogy az állás nélkül maradottakat a társadalom „tehetősebb" tagjai megvetéssel emlegetik, ingyenélöknek, idegbetegeknek, alkoholistáknak minősítve az illetőket. Pedig nehéz helyzetbe kerülnek azok az emberek, akiknek üzemük, munkahelyük megszűnik, vagy „átszerveződik.“ A bizonytalanság érzése, a munkahelykeresés megváltoztatja az embereket, az emberi viszonyokat. Bajban ismered meg a barátodat, mondja a közmondás. Az emberek nagy többsége ugyanis ebben az új helyzetben egyáltalán nem szolidáris barátaival, régebbi munkatársaival. Elsősorban a pénz, a megélhetés számít, és a félelem motivál. Az emberség, a tisztesség ilyenkor - tisztelet a kivételnek - nem számít. Más is ezt tenné a helyemben - nyugtatgatják a lelkiismeretüket azok, akik elfelejtik, mi is a szolidaritás.- Megértheted - mondják -, a piacból élünk, és mindenki elkerüli azt, akinek nincs szerencséje. Hivatkoznak halaszthatatlan dolgaikra, családra, gyerekekre. Hogyan vészeli át életének nehéz szakaszát a munkanélküli? A legtöbben nagyon nehezen. Tudják, hogy nem tehetnek róla, mégis őket sújtja minden következmény. Eleinte még örülnek is, nem kell naponta bejárni, azzal törődni, mit mondanak a többiek, mit mond a főnök. Később már hiányzik mindez, a reggeli utazás, tolongás, a közös kávézás, még a morgós főnök is. Sokan elhanyagolják magukat, inni kezdenek, egyre kilátástalanabbnak látják a jövőt. Társadalmilag lejjebb csúsznak, számkivetettnek érzik magukat, csökken az önbizalmuk. A munkanélküliekkel való törődést nyugaton természetesen már megszervezték; jól kiépített munkaközvetítő irodák működnek, foglalkoztatási központokat állítottak fel, ahol megpróbálják az állásnélkülieket a munkavállalásra felkészíteni. Más szakmákra képezik át őket, s ez a képzés ingyenes a segélyből élők számára. Általában az a tapasztalat, hogy a munkanélküli szorgalmasan tanul, igyekszik megfelelni a követelményeknek. Megfigyelték, hogy könnyebben viselik el a munkahelyi feszültségeket és oldják meg a gondokat azokon a helyeken, ahol a munkásoknak módjuk van összejönni, megbeszélni problémáikat. Nálunk éppen az ellenkezője történik. Gyakori jelenség, hogy az embereket hónapokig tartják bizonytalanságban, nem őszinték velük. Egy nap aztán a fizetési elszámolással megkapják a felmondást és a munkakönyvét is. A váratlanul bekövetkezett egzisztenciavesztés így válik nemcsak az egyén tragédiájává, hanem egy későbbi társadalmi és politikai konfliktus gerjesztőjévé Korcsmáros László
