Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-28 / 269. szám
/ Brüsszelben ma „döntenek"... £SAG Köxóleli ón ^azdasagi napilap SZ0MKAT 1992. november 28. II. évfolyam 269. szám íra 2.30 korona Manipulált jelentés? Brüsszelben tegnap megkezdődött Magyarország, Csehszlovákia és az Európai Közösség szakértőinek háromoldalú tanácskozása a hősi vízlépcső ügyében. Ezen kellene megvitatni annak a szakértői bizottságnak a jelentését, amely november 21-én fejezte be munkáját. Ezt azonban nehéz elképzelni. Már csak azért is, mert tegnap az esti órákig nem kaptunk tájékoztatást a tanácskozásról, viszont az azt megelőző félhivatalos híresztelésekből arra lehet következtetni, hogy a belga fővárosban elszabadulnak az indulatok. A tanácskozás megkezdésének előestéjén Brüsszelben Zdenko Pírek szövetségi külügyminiszter-helyettes, csehszlovák küldöttségvezető szkeptikusan nyilatkozott, s a független szakértők pedig „süketek párbeszédére” számítanak. Vargha János, a Duna Kör vezetője a tegnapi Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott, hogy a szakértői jelentést alighanem manipulálták. Vaigha szerint a háromtagú szakértői bizottság jelentéséből, „véletlenül” kimaradt minden olyan, ami kellemetlen a vízlépcső építői számára. Ezért a bizottság munkája nem tükrözheti azokat a feltételeket, amelyekben Londonban megállapodtak. Vargha János szerint ennek legjobb bizonyítéka, hogy „szigorúan eltitkolták annak tartalmát”. Vargha János attól tart, hogy Magyarországnak az európai integrációs törekvései során az országgyűlésre olyan külső nyomások nehezednek majd, amelyek arra késztethetik a honatyákat, hogy megváltoztassák korábbi jól megfontolt döntésüket a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban. F fű v vérárén snicializmas Szerdán folytatódik a Szövetségi Gyűlés 6. együttes ülése Hiába vártak a szlovákiai képviselőkre A Újabb elnökválasztási A föderális mezőgazdasági piacszabályozási alap megszüntetéséről szóló törvény kormányjavaslatának megvitatásával folytatódott tegnap a Szövetségi Gyűlés kamaráinak 6. együttes ülése. A tanácskozás azonban a tervezett időpontnál több mint egy órával később kezdődött meg, ugyanis kevés képviselő jelent meg az ülésteremben. Fél tízig a Nemzetek Kamarájának szlovák forduló már nem lesz részéből csupán 29 honatya érkezett meg, és csak a Népi Kamara lett volna határozatképes, mivel 150 tagjából 81-en jelen voltak. Az elnöklő Jozef Stank (DBP) előbb javasolta a tanácskozás berekesztését, de röviddel 10 óra után mégis megnyitotta, viszont a megvitatott törvényjavaslatokról a képviselők csak jövő szerdán szavaznak. Ami az első napirendi pontot illeti, az előterjesztett törvényjavaslat értelmében december 31-én szűnik meg a föderális mezőgazdasági piacszabályozási alap, s jogköreit a köztársasági alapokra ruházzák át. Az alap által felvásárolt mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek a két köztársaság tulajdonába kerülnek, aszerint, hogy a termelő csehországi vagy szlovákiai-e. A továbbiakban a parlament az Vasárnap 13.45-kor rendhagyó összeállítással jelentkezik a Szlovák Televízió magyar adása. Ilyen még nem volt! Prága és majorjaink címmel képes élménybeszámoló a szlovákiai, valamint a cseh- és morvaországi magyarok első találkozójáról. Műsorvezető: PÉK ZOLTÁN és HÉGER RUDOLF Ne feledje, vasárnap 13.45-kor. értékpapírok rendszeréről szóló törvény kormányjavaslatával foglalkozott. Ez a jogszabály a Kereskedelmi Törvénykönyvvel, továbbá az értéktőzsdéről, a befektetési társaságokról és befektetési alapokról szóló törvénnyel együtt megteremti a legiszlatfv keretet a pénzpiac hatékony működéséhez. Annak nyo-Jan Strásky szövetségi miniszterelnök szerint nagyon rövid ideig fog tartani a valutaunió a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között. „Húsvétig a cseh államnak meglesz a saját fizetőeszköze” — jelentette ki Strásky egy nagygyűlésen. Egyúttal megjegyezte, hogy a valutaunió ügyében ő pesszimistább, mint Václav Klaus cseh kormányfő. Ezzel szemben a vámuniót előnyösmán, hogy az eddigi állami vállalatok a privatizálás keretében részvénytársaságokká alakulnak át, fokozatosan megváltozik az eddigi helyzet, amikor is a Csehszlovák Állami Bank által kiépített ideiglenes, másodlagos értékpapírpiacon mindössze 4 milliárd korona névértékű (Folytatás a 2. oldalon) nek és jónak minősítette. „Ha Szlovákiát az önmegmaradás elve vezérli, akkor a vámunió legalább két évig kitarthat” — tette hozzá. Ami á cseh állam majdani felségjeleit illeti, Jan Strásky közölte: a Polgári Demokrata Párt arra fog törekedni, hogy Csehország átvegye a mostani csehszlovák zászlót, mégpedig mindennemű változtatás nélkül. „Szlovákia nagy gondban van amiatt, hogy a lobogó használatával előnyökre teszünk szert, de január elseje után ez a zászló 'szabaddá’ válik, s bármelyik ország elorozhatná” — mondta a csehszlovák miniszterelnök. Bírócsalogató Katarina Tóthová szlovák igazságügyminiszter tegnap Besztercebányán megtartott sajtótájékoztatóján az igazságügyi szervek stabilizálásának tennivalóiról beszélt. Leszögezte, tárcájának egyik legnagyobb problémája az elintézetlen bírósági ügyek rendkívül nagy száma. Összesen csaknem negyedmillió ügyről van szó, főleg a kereskedelmi bíróságok szférájában. Ennek a helyzetnek az előidézője főleg az, hogy kevés a bíró, s meg nem felelő a bíróságok műszaki, valamint személyi ellátottsága. A miniszterasszony ezért december elején a szlovák kormány elé egy koncepciójavaslatot teijeszt, amelynek segítségével a tárca stabilizálni kívánja a Szlovák Köztársaság bíróságainak helyzetét. A javaslat magába foglalja azt a követelményt is, hogy emeljék, mégpedig 9500-tól 20 ezer koronáig a bírák havi fizetését. Szlovákiában ugyanis jelenleg mintegy 850 bíró van, de legalább 1100-ra van szükség. Tűzvész a bécsi Hofburgban Tegnapra virradó éjjel Bécs belvárosában lángra lobbant a Hofburg, a Habsburg császárok kastélya Nevezetesen az a szárnya, amelyben a Nemzeti Könyvtár van, s az a terem, amelyben az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciát tartották, valamint évről évre a híres bécsi bálokat tartják. Noha a lángokkal órákon át mintegy 350 tűzoltó küszködött, akik az oltáson kívül evakuálták a környező házak lakosait, biztonságiba helyezték a szintén meggyulladt híres istálló nem kevésbé híres lipicai lovait, s a könyvtárnak mintegy 190 ezer kötetét, a károk mégis rendkívül nagyok, előzetes becslések szerint több 10 millió dollárt tesznek ki A rendőrség közlése szerint a tűzvész emberáldozatokat nem követelt (Fotó: ŐTK/APA) Húsvétig meglesz a cseh korona Tiszavirág-életű valutaunió? Lubomtr Feldek töpreng.. (DRAHOTÍN SüLLA — TA SR-feKétel) Megkezdődött a Slobodník—Feldek per A felperes részvétele nélkül Köztudott, hogy Duáan Slobodník, a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere személyisége védelme címén rágalmazásért beperelte Lubomír Feldek írót. Ez utóbbi ugyanis ez év derekán úgy nyilatkozott a szlovák sajtóirodának, hogy a miniszternek fasiszta múltja van. Ezt a nyilatkozatát a Novy Slovák 1992. július 30-i számában közölte. Tegnap Pozsonyban a külföldön tartózkodó és magát kimentő felperes részvétele nélkül megkezdődött az ezzel kapcsolatos per. Az író jogi képviselője bejelentette, hogy az alperes hajlandó a megegyezésre, s kész kifogásolt nyilatkozatát kiigazítani, mégpedig olyaténképpen, hogy „Slobodník úr múltjának egy része szorosan kötődik a Hlinka Ifjúság fasiszta szervezethez”. Dr. Anton Blaha, a felperes jogi képviselője azonban hangsúlyozta, hogy Duáan Slobodník csak formálisan volt a tagja ennek a szervezetnek. Dr. Mária á rám kova tanácselnök több mint egyórás tárgyalás után azt elnapolta 1993. február 5-ére, azzal, hogy a peres feleknek hét napon belül további bizonyítékokat kell előteijeszteniük. A SZABAD ÚJSÁG szerkesztősége azonnali belépéssel felvesz REKLÁMÜGYNÖKÖKET Jelentkezni lehet a szerkesztőségben telefonon (07/210-39-94; 07/210-39-98) vaj személyesen, naponta 8 és 18 óra között Pénzért? NEM! Nálunk inától ingyenes az apróhirdetés ÍRJON! - HÍVJON! - FAXOEJON! tel: 07/210 30-09, 07/210 39-01 tel/fav: 07/210 40-32 Ha péntek délig hirdetése heérkezik, akkor szombati számunkban megjelenik