Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-25 / 266. szám

1992. november 25. Belföld Szabad ÚJSÁG 5 Dobos László parlamenti felszólalása A közös sors és a másság értékei Tisztában vagyok azzal, hogy a jóra vezérlő beszéd a politikában nem va­lami erős fegyver. Mégis megpróbá­lom. Úgy érzem, hogy a választások óta rossz irányban alakul a DSZM, a parlament, a kormány, illetve a ma­gyar politikai reprezentáció viszonya. Nem tudunk szót érteni. Rossz volt a választások utáni rajt, s ez folytatódik mind a mai napig. Mintha egy folyó két partja lennénk. Engem, de gondolom, nem csak en­gem, ez az állapot foglalkoztat és gyötör. Keresem az egészségtelen ál­lapot forrásait és okait. A szlovák-magyar viszony mélyré­tegeire az emberi mértéktartás, a köl­csönös emberi tiszteletadás a jellem­ző. Gondolom azért is, mert a köznapi, pontosabban a mindennapi együttélés az élet elemi érdekeit fejezi ki: a köl­csönös egymásrautaltságot, a közös egzisztenciális érdeket, a közös sor­sot. Persze van rivalitás, de ez termé­szetes versengés, a másság s a több­let, a bizonyítás jegyében. A szlovák-magyar együttélés em­beri mélyrétegeiben jó lenni, mert itt jelennek meg a másság értékei. Itt hallani a népélet csodálatos melódiáit, a költészetet, a zenét, a kultúrát. Itt éli meg az ember a történelem közös reflexeit... A feszültség általában az emberi lét- mondhatjuk úgy is, az együttélés- más, felsőbb rétegeiben képződik. Az egzisztencia elemi határain túl. A társadalom mozgásában, a társa­dalmi rétegek eltérő helyzeteiben és érdekeiben. A nemzeti lét eltérő érde­keiben. A politikában. A politika érde­keket fogalmaz meg. Társadalmi cso­portok, társadalmi rétegek s nemzetek érdekeit. A kérdés? Mi okozza ma Szlovákiá­ban a szlovák-magyar feszültséget? Úgy érzem, az érdekek kuszáltsága. És tisztázatlansága. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy a szlovák nemzet és az itt élő magyar kisebbség érdekei nem távoliak, hanem közeliek, hasonlóak vagy azonosak. A parlamenti választások utáni hó­napokban több ízben is nemmel sza­vaztunk. Nem szavaztuk meg a szuve­renitásról szóló deklarációt, a kor­mányprogramot s az alkotmányt sem. Ezeket a nemeket mi nehezen éljük meg. Ezek az ellenszavazataink nem fenegyerekeskedések, nem csakazért is ellenzékiség. Mert egyetértünk és támogatjuk a szlovák állami szuvere­nitást, az önálló szlovák államiságra való törekvést. S miért szavaztunk mégis e dokumentumok ellen? Mert nem találjuk azokban a magunk valós arcát. Nem találjuk ezekben a doku­mentumokban a mai kor szintjén meg­fogalmazott nemzetiségi érdekeinket. Ez nem azonos a szlovákellenes­­séggel, ez nem Szlovákia-ellenesség. Kinyilvánítottuk kulturálisautonó­­mia-igényünket - jogosnak érezzük ezt az igényt. Sajnos, még mielőtt komolyan minősítették volna, leseper­ték az asztalról. A parlament és a kor­mány vezetőinek részéről kemény elu­tasításban részesültünk. Nehéz sza­vak hullottak a fejünkre, kemény vá­dak sora: „Hogy bomlasztjuk az orszá­got. Hogy szétverjük a terület egysé­gét, az állam szuverenitását...“ Hogy társadalmi feszültségforrás vagyunk, hogy fékezzük Szlovákia önállósulá­sát. Ötödik hadosztálynak neveztek bennünket. Napjaink helyzetét az 1938-1939-es helyzethez hasonlítot­ták, a fasizmus hatalomrajutásához. Nemrég itt arról beszéltem, a nemzeti­ségileg vegyes területeken tisztelet­ben kellene tartani a kétnyelvűséget; ezt úgy minősítették, hogy Szlovákiá­ban hét hivatalos nyelvet akarunk be­vezetni. Ezek súlyos szavak. Súlyos vádak, hihetetlen analógiák. Ha minden vád igaz lenne, bíróság elé kellene állítani bennünket. Mint vádlott ülök ebben a parlamentben. Emberemlékezet óta élek különböző vádak terhei alatt. Vol­tam a proletár internacionalizmus el­lensége, voltam nacionalista, revizio­nista, szovjetellenes, legújabban pe­dig az irredentizmus megtestesítője vagyok. A kommunista politika tragi­kus praktikája volt a kitalált ellenség­kép. Sajnos, ez a praktika most is itt kísért. Az ellenségkép-gyártó politika az emberi és erkölcsi bizalmatlanság politikája. Ez óriási energiákat emészt fel. A vádlottat védekezésre kénysze­ríti, ösztönös önvédelmi reflexeket és bástyákat építtet ki vele. Közben aka­dályozza a megoldások megszületé­sét, visszafogja a történelem kerekét. Arról nem is szólva, hogy az 1938-39- es évek Európáját a mai Európához hasonlítani - óriási tévedés. Ezen a történelmi párhuzamon azért is el kell gondolkodnom, mert világosan szemlélteti, milyen mélyen gyökerez­nek bennünk történelmünk tragikus kulisszái. Mindazért azonban, hogy egy olyan történelmi pillanatban, amilyen az önálló szlovák állam létre­jöttének pillanata, csak és csakis a ne­gatívum, a negatív történelmi példa kerül előtérbe, a jelenlegi politika fele­lős. S mindez napjaink Európájában történik, mely integrációra törekszik! Az önállósuló Szluvák Köztársaság egyik legkomolyabb problémája sze­rintem az, hogyan juthatnánk pozitív következtetésekre a szlovák-magyar történelem, a szlovák-magyar kap­csolatok negatív tapasztalatai alapján. Mi visszautasítjuk a bennünket ért vádakat, nem vehetjük magunkra azo­kat. Nem vagyunk ellenségek, sem rosszakarók. A szlovák demokrácia, Szlovákia jövője a mi közös ügyünk. Elhamarkodott, hirtelen kimondott vá­dakkal ne kényszeritsenek bennünket az önvédelem erős falai mögé vissza­vonulni. Javaslatainkra nem verést vá­runk válaszul, hanem megértést, meg­oldást elősegítő párbeszédet. A jó politika az a politika, mely nem sebez meg senkit, mondta egy bölcs. Együttélésünk pozitív értékei közé tartozik hetvenéves kisebbségi létünk minden tapasztalata, viszonyulásunk e földdarabhoz. Úgy gondolom, eze­ket az értékeket hasznosítani kellene, nem elértékteleníteni azzal, hogy peri­fériára kényszerítik. (Elhangzott az SZK Nemzeti Taná­csa 8. ülésének általános vitájában, 1992. november 19-én) Az Új Szó 1992. november 21-én. szom­baton a felszólalás szövegét hiányosan, értelemzavaró kihagyásokkal közölte. La­punkban a teljes szöveg olvasható. Hazánkban kevés vállalat mondhat olyan sikeres kezdést a magáénak, mint a nyitrai Branko: az alakulást követő hónapokban egycsapásra ismertté vált, egy bő éven belül pedig már egy széles tenyésztői hálózatot is kiépített Szlovákiában. A Nyitra melletti Krákanyban működő nyúlfeldolgozó kapacitása azonban csakhamar kicsinek bizonyult, ezért egy másikat is létre­hoztak Rimaszombatban. A két korszerű nyúlfeldolgozó kizárólag nyugat-európai - főleg olaszországi - piacra termelt. Mivel a vásárló a termékekért valutában fizetett, az akkori kormány támogatta a nyúltenyésztést. A nyolcvanas évek elején, amikor minden háztáji tenyésztést megtiltott, „támogatása“ annyiból állt, hogy nem ellenezte a nagyobb nyúlfarmok létrehozását, ezenkívül az eladott nyúlhús után kevés tápot is vásárolhatott a tenyésztő. Ez az utóbbi két szempontból is nagyon fontos volt: A táppal javítani lehetett a nyúlhús minőségét, s ezáltal kelendőbb lett nyugaton, a másik - nem elhanyagolható - szempont: a tenyésztő másképpen nem jutott (tisztességes úton) táphoz, és ennek egy részét gyakran állatok etetésére is használta. Leginkább tavasszal a kiscsirkéknek, kiska­csáknak, malacoknak adta. A háztáji állattartási tilalom feloldásával egyszeriben csökkent a nyúltartók és ezzel az eladásra kínált nyulak száma is. A tenyésztők a munkaigényes és kevésbé jövedelmező nyúltartásról áttértek az anyakoca, a hízóbi­ka, a juh stb. tartására. Kevesebb lett a nyúl, a rimaszom­bati nyúlfeldolgozót bezárták, majd eladták. Másfél évvel ezelőtt úgy hírlett: megszűnt a Branko. Ám a szólásmon­dás szerint: „Akinek halálhírét keltik, az hosszúéletü lesz." A Brankóról nem is mondható, hogy a csőd felé sodródik. Rimaszombatban megszűntek az adminisztráci­ós munkakörök, a sofőrök maguknak szervezik a felvásár­ló utakat, a központ pedig maradt Nyitrán. A rimaszombati­akat üzenetrögzítővel szerelték fel, távollétükben ez rögzí­ti, hol, mennyi pecsenyenyulat kínálnak a tenyésztők eladásra.- A felvásárlási területünk Ipolyhídvégtől az ukrán or­szághatárig terjed - tájékoztat Bodon Gyula, a Branko rimaszombati gépkocsivezetője, aki Rimaszombat és a központ között tartja a kapcsolatot. A legtöbb nyulat évek óta Tőketerebes és Kassa környékén vásároljuk, melles­leg itt halljuk a legtöbb elégedetlenséget is. A legutóbb például a táphiány miatt panaszkodtak a tenyésztők. A keleti tápkészítö üzemek ugyanis az átszerveződés után nagyon kevés granulátumot készítenek, a nyúlnak pedig köztudott, hogy táppor nem adható. Reánk, felvásárlókra, a felvásárlási hiányosságokra leginkább Poprád, Ólubló és Bánfa környékén panaszkodnak. Sajnos nem tudunk raj­tuk segíteni, mert 15-20 darab nyúlért jövőre sem teszünk meg olyan hosszú utat. Megvárjuk, amíg legalább 300 darab összegyűlik, ezért az ottani tenyésztők néha hóna­pokat is kénytelenek várni ránk. Ipolyhídvégtől Tőketerebesig Itt a Hyla, hol a Hyla A szerző felvételei A Rimaszombati és a Losonci járásban nagyobb pa­naszt nem hallani a felvásárlókra, annál inkább a felvásár­lási árakra. Tavaly december utolsó hetében kilónként 42 koronát fizettek élősúlyban a nyúlért, aztán fokozatosan csökkentették az árakat. Közel fél évig - amikor a legtöbb nyulat kínálták eladásra a tenyésztők - csupán 25 koronát fizettek a nyúl kilójáért (három koronával többet, mint tíz évvel ezelőtt). A nyúltáp ára - ahol van - augusztustól 25 százalékkal emelkedett. Csökkenőben volt a tenyésztők bizalma, ami­kor egy váratlannak nem mondható fordulat következett­­szeptember végétől emelkedett a nyúl felvásárlási ára. Másfél évvel ezelőtt a rimaszombati tenyésztői konfe­rencián a Branko vezetői szenzációs javaslattal álltak elő: elmondták, hogy Olaszországból Hyla nyulakat hoznak be továbbtenyésztésre az országba, amelyeket jutányos áron adnak a tenyésztőknek. A többéves tapasztalattal rendel­kező nyúltenyésztőknek pedig komplett nyúlfarmot kínál­tak eladásra. Ebben az esetben kedvezményről ugyan nem beszéltek, de volt benne valami csábító. Nevezetesen az, hogy a hozzávetőlegesen félmillió korona beruházás nyúlhúsban is törleszthetö. A Szlovákia közép és keleti részéből odasereglett tenyésztők örömmel fogadták a le­hetőséget. Azóta tudomásom szerint négy-öt ilyen nyúl­tam működik az országban, de... Ezek közül a Branko egyet sem hozott be, valamennyit a cseh nyúlfelvásárlók juttatták be az országba. Az olasz típusú nyúlfarmokat természetesen Hyla nyulakkal látták el, amelyek kilójáért télen-nyáron 41 koronát fizetnek. Farkas Ottó A sajtóért folytatott csatározás­ig tói volt hangos nemrég még a televízió, a rádió, s hosszabb, rövidebb írásokban erről számoltak be a napilapok. A polgár csak kap­kodta a fejét, nem egészen értette, miről van szó. Hiszen az egyik oldal- a hatalom - azért harcolt, hogy a polgárt megfelelő módon tudja tájékoztatni lépéseiről, szándékairól, a másik oldal - a sajtóhatalom kép­viselői - meg azért védekezett, hogy megfelelő módon, őszintén tudja tá­jékoztatni a polgárt a kormány mun­kájáról, a döntésékről s azok várható hatásairól. A polgár kezdetben izgatottan várta, mi lesz a csata eredménye, mert azt értette, arról van szó, hogy ő mindenről értesüljön, mindent idő­ben megtudjon, mindennel tisztában legyen. Egy idő után azonban azon kapta magát, hogy idegesíti a csata, feleslegesnek kezdte tartani, s egyre gyakrabban legyintett. S mire telje­sen megunta az egészet - csodák csodája -, el is ült a vihar. Igaz, akkorra kicserélték a rádió és a televízió igazgatótanácsát, sőt még az igazgatókat is. Erről még tájékoztatott a szlovák távirati iroda, de aztán ott is új igazgatót avattak- arról is tájékoztatott az iroda -, s azóta végképp nincs hadakozás. De a polgár másra is figyel, s észre­vette, amióta nincs hadakozás a ha­talom és a „sajtóhatalom" között, azóta e másik hatalom hullámhosz-Van már tér, hogy megmagyarázzák: Mit akar a polgár? szain és nyomtatott kiadásaiban csak az első hatalom beszél hozzá. Azaz hogy: hozzájuk. Mert ezzel együtt azt is észre vette a polgár, hogy immár nem őróla van szó, hanem mindnyájunkról. A ,,polgá­rokról“, vagy a ,,szlovák nemzetről és a vele együttélő nemzetiségiek­ről", de ha eltéved a szónok, akkor már a ,,népről", sőt olykor a ,,dolgos és szorgalmas népről". Igaz, ez még mindig nem azonos a ..szorgal­mas dolgozó néppel", s főleg nem „munkásnéppel", de azért valami már fel-felsejlik. Például megtudhatják a ,, polgá­rok", avagy a ,.szlovák nemzet", hogy a hatalomnak olyan ellenségei vannak, akik nem akarják megsza­vazni a győztes akaratát, ami pedig egyértelműen a „polgárok", avagy a ,,szlovák nemzet" érdekét szolgál­ja kivétel nélkül, sőt, tekintet nélkül arra, hogy a nagy egységen belül az egy kis polgár - több tízezer társával együtt - kire, mire szavazott. Meg­tudhatják - immár - a ,,sajtóhatal­mon" keresztül a HATALOMTÓL, hogy ezek az erők nemcsak az ő el­lenségei, hanem egyenesen Szlová­kiáé is, s ezen belül természetesen a ,,polgároké" is, avagy a ,.szlovák nemzeté", amelynek pedig egyéb­ként is vannak ellenségei, évszáza­dok óta délen, évtizedek óta pedig nyugaton, s ezek most itt mind ösz­­szefogtak a győztes jóakarata ellen, és félre akarják vezetni a ,,polgáro­kat", avagy a ,, szlovák népet". Immár értesülhet a polgár a ,,saj­tóhatalmon" keresztül a HATALOM­TÓL, hogy ő egyedül van külön véleményével, ahogy Milan Kríazko is a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galomban akkor, amikor nem ért egyet a mozgalom Vezérével, s egyetlen teendője van: ahogy Knazkónak, úgy neki is el kell gon­dolkodnia önmaga véleménye felett. Mert ha a polgár nem gondolkodik el, akkor majd jönnek a ,.polgárok", avagy a „szlovák nemzet" és elgon­dolkodtatja. Elgondolkodtatja arról, be áll-e a ,,polgárok" sorába ,.dol­gos és szorgalmas népként", avagy a ,,szlovák nemzet" közé sima „népként", vagy megkapja a ma­gáét. Hiszen úgyis ezt akarta. Konf­liktust! Mert hogy jön a polgár ahhoz - meg az ő két-három parlamenti pártja -, hogy például nem akar válni Csehországtól?! És mit képzel a pol­gár - meg parlamenti pártjai, nem is beszélve a félmilliónyi bázissal par­lamenten kívül rekedi négy-öt pártja hogy ebben az ínséges pénznél­küli világban, amikor több milliárdba kerül a válás, még néhány milliót dobjunk ki népszavazásra is?! Egyébként is, mit érne el a polgár azzal, ha nem szavazná meg a vá­lást? Semmit, hiszen Csehszlovákia nem létezik, a válás biztos folyamat, s a győztesek végrehajtják. A győz­tesek ugyanis tudják: lehet, hogy a polgárnak nem ez a jó, de a „pol­gároknak“ biztosan. Tehát, polgár gondolkodj! Tehát, polgár, gondolkodj! Miért is untad azt az időt, amikor a sajtóha­talom még csatázott a hatalommal, hogy téged jobban tájékoztathas­son? Ugyanis: talán ha nem unod, hanem megszólalsz, nem kellett vol­na megtudnod a ,,sajtóhatalmon“ keresztül a HATALOMTÓL, hogy te senki vagy, mert feletted áll a „szlo­vák nemzet" avagy a „polgárok“ érdeke. Azt pedig nem a te pártod, mozgalmad képviseli, hanem a győztes. Vagyis: nem tudtad volna meg, hogy nem te vagy az ország legszentebbje mint állampolgár, ha­nem az a győztes, s hatalomként feletted áll. De most már tudod, mert a HATALOMNAK van tere a ,,sajtó­­hatalmon“ keresztül ezt elmagya­rázni. De azért, polgár, gondolkodj! Le­het, még nem késő... NESZMÉRI SÁNDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents