Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-24 / 265. szám

Vagyonjegyes privatizálás — 5. forduló / / Az utolsó alkalom Tegnap megkezdődött a vagyonjegyes privatizálás első, föderális hullá­mának ötödik, utolsó fordulója. A vagyonjegykönyv-tulajdonosok és a befektetési privatizációs alapok december 2-áig rendelhetnek rész­vényeket a „nagy játékban” maradt 1236 — köztük 418 szlovákiai székhelyű — részvénytársaságtól, s erre mintegy 620 millió befektetési pont áll még a rendelkezésükre. Matús Srámeknek, a Pozsonyi Számítástechnikai Vállalat munka­társának a tegnapi tájékoztatása szerint az ötödik forduló eredmé­nyeit közvetlenül a karácsonyi ünne­pek előtt, várhatóan december 21— 23-án hozzák nyilvánosságra. Hang­súlyozta, hogy az utolsó fordulóban sikertelenül befektető vagyonjegy­könyv-tulajdonosok elvesztenek mindennemű további lehetőséget arra, hogy felhasználhassák megma­radó befektetési pontjaikat. Meg­erősítette, hogy az első hullám befe­jeződése után az eladatlan rész­vények a nemzeti vagyonalapban maradnak. árámek azt is közölte, hogy Szlo­vákiában 7727 olyan személy van, aki a vagyonjegyes privatizálás kez­dete óta egyáltalán nem fektetett be (Folytatás a 2. oldalon) A két nemzeti kormány pozsonyi tanácskozásán Újabb cseh—szlovák megállapodások A üdlochovicei megállapodással össz­hangban tegnap Pozsonyban megtartot­ták a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormánya között kezdő­dött tanácskozások újabb fordulóját A találkozón szlovák részről jelen volt Vladimír Meéiar miniszterelnök, Ro­man Kováé miniszterelnök-helyettes, Milan Kdaíko külügyminiszter, Július Tóth pénzügyminiszter, Jozef Tuchyrta belügyminiszter és Ludovít Cérnák gazdasági miniszter. A cseh kormányt Jan Kalvoda miniszterelnök-helyettes, Ivan Koéárníkpénzügyminiszter, Josef Lux mezőgazdasági miniszter és Fran­­tiáek Benda környezetvédelmi minisz­ter képviselte. Václav Klaus miniszter­­elnök egészségügyi okok miatt nem ve­hetett részt a tanácskozáson. A találkozó után tartott sajtóérte­kezleten Vladimír Meéiar sikeresnek minősítette a megbeszéléseket. Szavai szerint három napirendi ponton — amelyet a következő forduló alkalmából vitatnak meg — kívül minden tervezett Magyarország A magyar kormány tegnapi rendkívü­li ülésén jóváhagyta a hcl végi érdeke­gyeztetési tanácskozáson született széles körű megállapodásokat. Kupa Mihály pénzügyminiszter a parlamenti ülésszak megnyitásán beje­lentette, hogy a megállapodás értelmé­ben a jövő év február elsejétől 9000 forint lesz a létminimum. A foglalkozta­tási alap költségvetését 1,5 milliárd fo­rinttal növelik. Közlése szerint a mun­kanélküli-segélyt legfeljebb egy évig fo­lyósítják majd. Kupa Mihály azt is elmondta, hogy a kérdést rendeztek. Elmondta: a tanács­kozás elején áttekintették a Cseh Köz­társaságban a CSNT hetedik ülése után kialakult politikai helyzetet. Mint ismere­tes, a cseh parlamentben döntés született arról, hogy Csehország átvállalta a fele­lősséget a politikai hatalom folytonossá­gának a megőrzéséért. Meéiar közölte, hogy e lépés kapcsán a szlovák fél támo­gatásáról és megértéséről biztosította a csehországi tárgyalópartnereket. „Kife­jeztük, hogy hajlandók vagyunk elismerni az önálló Cseh Köztársaságot” — tette hozzá. A továbbiakban kiemelte, hogy a küldöttségek foglalkoztak a Szövetségi Gyűlésben kialakult helyzettel is. Ami a két köztársaság közötti megál­lapodásokat illeti, a miniszterelnök el­mondta, hogy a találkozón egyebek kö­zött jóváhagyták a védelmi szerződés javaslatát, továbbá a Csehszlovák Had­sereg levéltári anyagainak az elosztását rögzítő megállapodás tervezetét, illetve a Csehszlovák Televízió, a Csehszlovák (Folytatás a 2. olédalon) jövő évben bevezetik a sokat vitatott kétkulcsos általános forgalmi adót, amelynek esetében a mostani, ipari ter­mékeket érintő 25 százalékos tétel mel­lé bevezetik a fogyasztási cikkek 6 szá­zalékos áfáját. Kiemelte, hogy fokozato­san megszűnik az általános forgalmi adó a gyógyszerek és a háztartási villa­mos energia esetében. A magyarországi intézkedések össze­sen 34 milliárd forintos túlkiadással ter­helik meg a költségvetést. Kupa közölte, hogy 20 milliárdot a privatizálásból sze­retnének behajtani. Klaus teniszezett... ...és ágyba került Václav Klaus cseh kormányfő va­sárnaptól sérült lábbal ágyban fekszik, s ezért nem vett részt a cseh és a szlo­­vá/c kormány elnökségének tegnapi po­zsonyi tanácskozásán. Ezt Dagmar Mrázová, a kormányfői iroda vezetője közölte. Nyilatkozata szerint Václav Klaus vasárnap délután teniszezés köz­ben sérült meg Hozzáfűzte, hogy hol­nap reggel a cseh miniszterelnököt is­mét megvizsgálják kezelőorvosai, s ak­kor derül ki, vajon visszatérhet-e hiva­talába Úgy tűnik azonban, hogy a láb­­izomsérülés szinte nem okoz semmi­lyen akadályt Václav Klausnak, ugyan­is Dagmar Mrázová információi sze­rint tegnap állandó telefonkapcsolatot tartott fenn kormánya tagjaivaL Déle­lőtt többek között beszélt Jan Strásky szövetségi és Vladimír Meciar szlovák miniszterelnökkel is. A SZABAD ÚJSÁG szerkesztősége azonnali belépéssel felvesz UEKLÁMÜGYNÖKÖKET Jelentkezni lehet a szerkesztőség­ben telefonon (07/210-39-94; 07/210-39-98) vagy személyesen, naponta 8 és 18 óra között. Meciar válasza „Ne szellőztessünk!” „Még korai nyilatkozni olyan ko­alícióról, amely bizonyos politikai helyzet eredményeként jöhet létre, de a jelenlegi helyzet nem olyan, hogy változtatni kellene rajta” — nyilatkozta Vladimír Meciar szlo­vák kormányfő, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke, mégpedig Ludovít Cérnáknak, a Szlovák Nemzeti Párt azon hét végi kijelentésére reagálva, melyben Cérnák a két politikai erő nyűt ko­alíciója létrehozásának a lehetősé­geiről beszélt. A szlovák miniszterelnök a kö­vetkezőképpen vélekedett: az ilyen koalíció csak abban az esetben ala­kulhat ki, ha a kérdésben a felek kö­zött megállapodás jön létre. Meéiar kiemelte, hogy ezért mindennemű egyoldalú nyilatkozatot korainak tekint, amely csak bonyolítja a két partner közötti tárgyalásokat. Sze­rinte előre senkinek sem szabad semmit szellőztetnie. Fenyegetőznek és elhallgatnak Kit visz el az ár? ,Árvízveszélyt és napi 7 millió korona anyagi veszteséget jelent Szlová­kia számára a C változat munkálatainak novem­ber 27-éig való szünetel­tetése” — közölte a hírt a Szlovák Köztársaság Sajtóügynöksége a Víz­műépítő Beruházó Válla­lat (valószínűleg kiszivá­rogtatott) információi alapján. „Folyik a zárógát szi­getelése, a kerülőcsatorna partjainak megerősítése és a zárógát közelében el­süllyedt uszály eltávolítá­sa. Árvíz esetén megnő a még el nem készült léte­sítmények és az alacso­nyabban fekvő területek veszélyeztetettsége” — ír­ja az ügynökség munka­társa. A Szlovák Hidromete­­orológiai Intézet jelentése szerint árad a Duna. Po­­zsonynál tegnap délben 465 centimétert mértek, s az előrejelzés szerint a te­tőzést ma estére várják (700 cm). Nem hivatalos infor­mációk szerint működés­­képtelen a dunacsúni ke­­rülőcsatoma, mert záró­zsilipjei megdőltek, és így az üzemeltetők kénytele­nek a felgyülemlett vizet továbbra is a felvízcsator­nába engedni. Ez és a szintén működésképtelen bősi zsilipkamra okozza az árvízveszélyt. Binder úr! Az önök munkájának minőségéért is azok felelősek, akik a munkák leállítását javasol­ták? Mekkora vízoszlop fog magaslani a csallóközi emberek feje felett az ön jóvoltából? Lehet, hogy szükség lesz egy új jogi fo­galomra? Meggondolat­lanságból előidézett árvíz­­veszély. (tüdő) Bevezetik a kétkulcsos áfát A mezőgazdasági, erdőgazdasági és vízgazdálkodási problémákról tanácskozott tegnap immár második al­kalommal Peter Baco szlovák mezőgaz­dasági miniszter a parlamenti pártok és mozgalmak, szakszervezetek, önkor­mányzatok, főiskolák és kutatóintézetek képviselőivel. A meghívott parlamenti pártok és mozgalmak közül csak a ma­gyar koalíció (az MKDM révén), illetve a Szlovák Nemzeti Párt képviseltette vízgazdálkodási kérdéseket érintő tör­vénytervezet kidolgozására.” • Mit tartalmaz ez a menetrend? — Első pontja a törvény távlati elő­készítése, amely a törvénytervezetek támpontjait próbálja meghatározni. A második pont a törvénytervezet előké­szítése, amelyben a szakemberek együttműködésére számítanak. Nagyon fontos a mezőgazdasági törvény, a me­zőgazdasági termékekről, az erdőgazda-Farkas Pál az agrárpolitikáról „Kezdetnek biztató...” magát a találkozón. A Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom részéről Far­kas Pál a következőket nyilatkozta la­punknak: „A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés pozitívan értékeli a kormánynak azt az igyekeze­tét, hogy a kérdés megoldásába szeret­né bevonni a szakembereket, és a témá­val kapcsolatban kikéri a politikai pár­tok és mozgalmak véleményét is. Ez jelentősen megkönnyíti a törvények megfogalmazását és megtárgyalását. Biztató, hogy a kérdést szakmailag pró­bálják megközelíteni. A mezőgazdasági minisztérium harmonogramot állított fel a mezőgazdasági, erdőgazdasági és Ingázók figyelem! Ságról, a mezőgazdasági tulajdonviszo­nyokról szóló törvény előkészítése. A magyar koalíció képviselői mindezek­hez szeretnének hozzászólni, szakem­bereik által szeretnének részt venni a tervezetek előkészítésében. A harmo­­nogram harmadik pontja a törvényter­vezet megtárgyalása, amelybe a koalíció szintén szeretne beszállni. • És a kormány... — A kabinet hozzáállása kezdetnek elég biztató. A mezőgazdaságból élő ki­sebbségek szempontjából igen fontos tudni, hogy milyen agrárpolitika várha­tó a jövőben. Az viszont, hogy ez a politika eredményes lesz-e, még nagyon sok mindentől függ. (zsitko) Vasúton vonaljegyek Pavel Dyba cseh gazdasági miniszter tegnapi prágai sajtóértekezletén meg­erősítette, hogy január elsejétől eltörlik azokat a viteldíjkedvezményeket, ame­lyeket a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat nyújtott az ingázó alkalmazot­taknak, azaz azoknak, akik állandó lak­helyükről más városba vagy községbe járnak dolgozni. Dyba elmondta, hogy az autóbusszal utazók (eddig munkás­­jeggyel rendelkezők) az új évben min­den ledolgozott hónap esetében 200 ko­ronát vonhatnak le adóalapjukból, ha a lakó- és munkahelyük közötti távolság Politikai sakkjátszma nem haladja meg a 30 kilométert. Amennyiben ez a távolság meghaladja a 30 kilométert, havonta 300 koronával csökken adóalapjuk. Miroslav Zikmund, a Csehszlovák Államvasutak Központi Igazgatóságá­nak a szóvivője tegnap közölte, hogy január elsejétől a vasúti személyszállí­tásban is megszűnnek az eddigi kedvez­mények, kivételt képeznek a kedvezmé­nyes diákjegyek, amelyek információi szerint az új évben is megmaradnak. Elmondta, hogy az ingázók, viszont (Folytatás a 2. oldalon) Áldozat: a környezetvédelem? A kommunista rendszer bukása után Szlovákiában egy olyan folyamat indult meg, mely irigylést váltott ki még a cseh környezetvédőknél is. A szlovákiai zöldeknek sikerült kiharcol­­niok a parlamentben egy, a környezet­­védelmi hivatalok létrehozásáról szóló törvényt. A hivatalok 1991-ben meg­alakultak, és el is kezdték működésü­ket — aránylag eredményesen. „A Szlovák Környezetvédelmi Bi­zottság egyes elöljárói magánvállal­kozást csináltak az állami környezet­­védelmi alapból —jelentette ki teg­nap Ivan Lexa, a szlovák kormány­hivatal vezetője. — A környezetvé­delmi bizottság munkáját ellenőrző vizsgálat során több visszaélésre de­rült fény. Például a környezetvédelmi alap ügyvivője a vezetőség tudta nél­kül, törvényellenesen kezességet vál­lalt egy magáncég 24 milliós hitelügy­letében. A cég jelenleg fizetésképte­len.” Lexa azt is elmondta, hogy a ka­binet elégedetlen a környezetvédelmi hivatalok munkájával. Egyre erősödnek a kormány azon törekvései, melyek ezen intézmények megszüntetésére irányulnak. Most akadt erre egy kiváló indok. K. P. jl Politizálás válóper időjén i

Next

/
Thumbnails
Contents