Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-21 / 263. szám

12 Szobád ÍTJSÁG Sport 1992. november 21. c Hírkosár J A SZNL I őszi idénye után Az „isteni” B. B. is ellenzi Brigitte Bardot, a hatvanas-hetvenes évek szexszimbóluma nemrégen kam­pányba kezdett, amelynek célja a pardubicei lóverseny letiltása. Mint azt Domini­que Jacob, B. B. szóvivője elmondotta a francia színésznő száz és ezer más tévénézővel együtt mélységesen felháborodott, amikor meglátta a francia televí­zió összefoglalóját a Pardubicei Nagydíjról. A szóvivőnő szerint az akadályok túlságosan igényesek voltak, s csak kevés ló tudta befejezni a versenyt, a legtöbb­jüket el kellett veszejteni. Az 58 éves Brigitte Bardot levelet küldött a párizsi csehszlovák nagykövetség­re, amelyben csodálkozását fejezte ki afölött, hogy „ilyen kegyetlenségre sor kerülhet egy olyan országban, amely sokáig szenvedett a diktátort rezsim alatt”. Egy másik levelet a Martel! cégnek küldött — mint köztudomású, a híres konyakgyár a versenyek egyik fő szponzora —, amelyben megfenyegette őket, hogy termékeik bojkottjára szólítja fel a közvéleményt. A konyakgyár képviselői viszont a Reuter hírügynökségnek bejelentették, amennyiben nem változtatják meg a verseny szabályait, a szervezőkkel a jövőben megszakítják az együttműködést. 1994-től a lángvörös kocsiban? A világhírű Forma-l-es Ferrari istálló szóvivőjének bejelentése szerint a cég örömmel vette tudomásul a brazil Ayrton Senna érdeklődését affelől, hogy helyet kaphatna-e a Ferrari versenyautók pilótái között. A maranellói székhelyű istálló képviselői a hírhez gyorsan hozzátették, az egész ügy csak 1994-től lenne aktuális, ugyanis csak akkortól tudnák foglalkoztatni a háromszoros világbajnokot. Mind­ezt amiatt, mert a lángvörös versenyautók mindkét pilótáját már bemutatták a nyilvánosság előtt. A következő idénytől az osztrák Gerhard Berger és az olasz Jean Alesi próbálhatja majd diadalra vinni a patinás olasz autógyár színeit. Senna esetében amúgy is köztudott volt, hogy a jövő évet pihenésre szánja, mivel elvesztette reményét, hogy helyet kapjon a Williams-Renault-nál, annál az istállónál, amely az idén egyértelműen meghatározója volt a Forma-l-es versenyeknek. Dutyiban, kellemetlenségek előtt Mike Tyson, volt profi ökölvívó-világbajnok, aki pillanatnyilag hatéves börtön­­büntetését tölti nemi erőszak miatt, újabb kellemetlenségek elé néz. Éppen az általa megerőszakolt fekete szépségkirálynő-jelölt, Desiree Washington vádolta meg, hogy a volt világbajnok nemcsak megerőszakolta, hanem meg is fertőzte őt. Mindezt a szépségkirálynő-jelölt jogi képviselője, Dévai L. Patrick bostoni jogász mondta el, azt viszont nem árulta el közelebbről, milyen nemi betegségről van szó, de nyilvánosságra hozta, hogy védencével újabb bírósági pert indítanak, amelynek célja, megfelelő nagyságú kártérítést kicsikarni Tysontól a fekete szép­ség számára. Dévai L. Patrick hozzátette viszont, hogy Washington a nemi erő­szak előtt nem esett át nemi szűrésen. Alan Dershowitz, Tyson ügyvédje azzal védte az elítéltet, hogy lehetetlen bebizonyítani bűnösségét, sőt, az sincs szerinte kizárva, hogy Washington már az indianapolisi események előtt is fertőzött volt. Kevin Moore, annak a börtönnek a szóvivője, amelyben Tyson raboskodik, nem volt hajlandó a történtekhez kommentárt fűzni. Nem adott felvilágosítást arra sem, hogy a volt világbajnokot kezelik-e valamilyen nemi betegséggel, mivel úgy véli, bizalmas hírről van szó. Mindezek ellenére Dévai L. Patrick bízik benne, hogy védence számára sikerül az erőszaktévőből jelentős összeget kivasalni, mivel Desiree lelkileg még mindig labilis, és képtelen bekapcsolódni a mindennapi életbe. Tízen esélyesek a feljutásra A Szlovák Nemzeti Ligában szereplő csapatoknak csupán egy motivációjuk van az 1992/93-as idényben: elcsípni az első hat hely valamelyikét Ugyanis az első hat együttes automatikusan részvételi jogot nyer a jövőre induló Szlovák Ligába. Az őszi idényben elért eredmények alapján még a tizedik helyezett Pertzalkának is van esélye a feljutásra. A táblázaton lejjebb végzett együttesek már aligha szólhatnak bele ebbe a kérdésbe. Tavasszal éppen ezek a csapatok okozhatják a legtöbb kellemetlenséget, mert minden bizonnyal, jótékonykodásra” is sor kerül majd néhány mérkőzésen, hiszen a kiesés veszélye csak az utolsó helyezettet fenyegeti. A Szlovák Nemzeti Liga jelenlegi mezőnyében öt olyan klub szerepel, amelynek már volt alkalma belekóstol­ni az I. ligába, s egyelőre valamennyiük­nek megvan az esélye a feljutásra. Ősszel ezek a csapatok egymás közötti mérkőzései voltak a legnívósabbak. En­nek ellenére a jövőre induló Szlovák Nemzeti Bajnokság szívnovalával kap­csolatban komoly kétségek merülnek fel. Az őszi bajnok 1. FC KoSice csapa­tának minden esélye meg van a felkerü­lésre, de a kassai együttes sem nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt a tizenöt forduló során. Az első fordulóban Besz­tercebányán elszenvedett 3:0-ás vereség után fokozatosan magához tért a csapat, s a tizedik után négypontos előnnyel állt a tabella élén. A hajrára azonban az őt üldöző Banská Bystricának sikerült fel­zárkóznia hozzá. — Úgy gondolom, a Szlovák Nemze­ti Ligának eleinte nem lesz meg a kí­vánl színvonala, óriás! motivációi je­lent azonban mind a játékosok, mind pedig a vezetők részére, akiknek életűk nagy álma teljesülhet be a legmaga­sabb osztályban való szerepléssel. Mi természetesen a táblázat éléről szeret­nénk felütni az első ligába, s ott is a tisztes helytállás lesz a célunk. Ehhez komoly erősítésekre lesz szükségünk, amit csupán hazai játékosok leigazolá­sával nem tudunk megoldani, így kül­földön Is alaposan körül kell néznünk — nyilatkozta Ján Zachar, a kassaiak edzője. Természetesen az azonos pontszám­mal második helyen végzett Banská Bystricának is hasonló tervei vannak a feljutást illetően. A katonacsapatból az ősz folyamán kilenc tapasztalt játékos távozott, ennek ellenére kitünően helyt tudtak állni a bajnokságban. Főleg a Nyitráról visszatért Pauk és az Interből kölcsönadót Kopőa tett kiváló szolgála-Szavaznak a jégkorongrajongók Jágr vezető helyen Jaromír Jágr, volt csehszlovák válo­gatott jelenleg az észak-amerikai jégko­rongligában szereplő Pittsburgh Pengu­ins játékosa a szurkolók szavazatai alap­ján a Whales-konferencia legsikeresebb szárnya pillanatnyilag az All Stars-csa­­patok mérkőzése előtt, amelyre február 6-án kerül sor. A legjobb kapus, hátvéd­páros, középcsatár és a két szárny mind­két konferenciából alkotja a mérkőzés kezdőötösét. A szurkolók szavazatai pontokat jelentenek, és éppen ez alap­„Legalább már nem kell áldásért az első emeletre menni” Passzió és szerelem Baiäs, Jolanda (1936): román magasugrőnő, edző. Temesváron tizenkét éves korában kezdett el versenyezni. Az 1954-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, 1956-ban érte el első világcsúcsát (175 cm), de utána az olimpián csak ötödik lett. Ettől kezdve azonban nem szenvedett vereséget. Módosított ollózó technikával visszavonulásáig (1966) a világ kimagaslóan legjobb magasugrónője volt. 1958 és 1961 között tizenkétszer javított világcsúcsot, utoljára 191 centimé­terrel Egymás után kétszer nyert olimpiai (1960, 1964) és Európa-bajnokságot (1958, 1962). 1966-ban győzött a fedettpályás Európa Játékokon. Visszavonulása után férjhez ment edzőjéhez, Ion Sőtérhez, és maga is edzői tevékenységet folytat. Bár egy hölgyről ilyet nem illik mondani, de ez az igazság: nem lett fia­talabb az évek során. De valami azért megmaradt a régi időkből: szőkesége, optimizmusa és magassága. 185 centi­méterével még mindig kimagaslik a tö­megből, s ugyanolyan kedves és mo­solygós, mint volt. És beszédes... Külö­nösen, ha kiderül, hogy anyanyelvén szólhat. Nemrégiben, amikor Prágá­ban járt a Romániai Atlétikai Szövet­ség elnökeként, a hivatalos fogadás közben egész estét beszélgettünk. Mi­re ráeszméltünk, majdnem egyedül maradtunk a hatalmas teremben. — Manapság sehol nem könnyű az élet, Romániában meg pláne nem. Még akkor sem, ha sportoló az ember. — Küzdünk a túlélésért. Atlétikában is. Barcelona kudarccal végződött, kö­zéptávfutóink csalódást okoztak, bár egy kicsit több szerencsével minden másképp lehetett volna. Sokkal jobb a helyzet a fiatalokkal, a szöuli junior-vi­lágbajnokságon Kína után a második legeredményesebb csapat lettünk. — Ceausescu a nagy Románia sike­reiért halandó volt óriási pénzeket ál­dozni a sportra. Van-e még dotáció, egyáltalán miből élnek manapság? — Ceausescu valóban sokat költött a sportra, a labdarúgásra, a kézilabdára, a tornára, de nem az atlétikára. Nem fog­ja elhinni, de egész Romániában egyet­len tartánpályás stadion létezik, Buka­restben. A legnagyobb stadionban, az Augusztus 23-a nevet viselőben nagy­gyűléseket, találkozókat rendeztek, s teljesen tönkretették a pályát. Bánt, hogy képtelenek vagyunk megrendezni egy nagyobb méretű eseményt amiatt, mert nincs stadion. De egy valaminek legalább örülhetünk, hogy senki nem szól bele a munkámba. Nem kell min­den aprósággal lefutni az első emeletre, hogy valaki áldását adja az ügyre. — Manapság a sportról sokat beszé­lünk — nemcsak pozitív, de negatív ér­telemben is. Balás Jolán fénykorában is voltak már árnyoldalai? — Az én generációm mindent na­gyobb lelkesedéssel, odaadással csinált, a mai sport teljes mértékben professzioná­­lizálódott. Ez a fejlődés feltartóztathatat­lan. Az emberek csúcsokat akarnak látni, fantasztikus eredményeket, amelyekről mi még az akkori körülmények közepette nem is álmodhattunk. Ne felejtsék el, hogy mi még salakon ugrottunk, és ho­mokba, nem habszivacsra. — A magasugrás egykori királynője szerint a jelenlegi vagy annál nagyobb magasság dopping nélkül is reális? — Ilyen teljesítmény tisztán is elér­hető. A módszertan hatalmasat lépett előre. Az én időmben a súlyzózás volt a siker titka. Féijemmel mi is kipróbáltuk 1957-ben, és ez lett az edzés egyik lénye­ges eleme. Manapság teljesen más mód­szerekkel dolgoznak. Fejlődtek a sport­szerek, a berendezés, a felkészülés egé­szen másképpen zajlik, mint egykor. Most egész csapat veszi körül a sporto­lót: az edzőn kívül az orvos, a pszicholó­gus, a gyúró. — Különleges ollózó stílusban ug­rott. Soha nem jutott eszébe, hogy ki­próbálja az újabbakat? — Csak azt sajnálom, hogy hosszúra nyúlt, 1947-től 1966-ig tartó pályafutá­som alatt nem ugrottam tartánpályán, és nem próbáltam ki a flopot, 31 évesen ugyanis befejeztem a versenyzést. Fér­jemmel úgy döntöttünk, nem kockázta­tok, ugyanis a bal Achilles-inam teljesen elmeszesedett, s a nyugat-német orvo­sok sem garantálták, hogy műtét után még versenyezhetek. — Csaknem két évtizedet töltött a sportban. Hihetetlen hosszú idő, ha be­legondol az ember, hogy a mai magas­ugrók vagy idejekorán eltűnnek, vagy műtétek során esnek át, állandó sérü­lésekkel küszködnek. — Minden éremnek két oldala van. A tartánpályának megvannak az előnyei és a hátrányai is. Annak idején mi a sa­lakba cementet vagy agyagot kevertünk, hogy a dobbantás helye keményebb le­gyen, ne csússzon a dobbantó láb. Ez rendben is volt, viszont kikészült a bo­kánk és a térdünk. S van még egy kü­lönbség, mi reggelente tartottunk egy kisedzést, délután nagyot, a mai atléták háromfázisosan tréningeznek, termé­szetesen nagyobb terheléssel. Sohasem hittem, hogy egy nő annyit bír dolgozni, mint a legjobb magasugrónk, Galina Astafei. Ne csodálkozzunk, ha az élet­koruk rövidebb. S nemcsak az atlétáké. — Nem lát bizonyos ellentmondást a fantasztikus eredmények és a sport hitelessége között Mintha általuk de­valválódott volna a sport, a doppinge­setek sok mindent megkérdőjeleztek. Egyre többen kérdezik, vajon elhihető­­e ez vagy az a teljesítmény, nem kelle­­ne-e törölni az eddigi csúcsokat, és új­raindulni, a nulláról? — Az emberek mindig is csodálták a nagy eredményeket, de egyben kétel­kedtek is bennük. A múltban is. Bonyo­lult dolog... De a nézők fantasztikus eredményeket várnak, csúcsokat, s nem vagyok biztos benne, hogy megtapsolná­nak egy 480 centis teljesítményt a rúd­ugrásban, amikor a hat méteren felüli ugrásokhoz szoktak hozzá. Nem tudom, hol a határ, egyáltalán lehet-e határok­ról beszélnünk. Az ember mindig kitalál valamit, hogy javítsa a teljesítményt. Az a rossz, hogy a dopping került az esemé­nyek középpontjába. De remélem, hogy ez megváltozik, s a sport visszakapja eredeti szerepét. A mi időnkben is vol­tak végletek, a sportoló is csak ember volt és ma is az, egyik gyengébb, a másik erősebb jellem, az egyik jobban ellenáll a pénz csábításának, a másik kevésbé. Ezt mindig az intellektus dönti el. Urbán Klára ján érdekesség, hogy Wayne Gretzky, a Los Angeles korongozója, akinek ko­moly egészségügyi problémái vannak, s emiatt eddig még egyetlen mérkőzésen sem szerepelhetett, a középcsatárok kö­zött a Campbell-konferenciában a har­madik helyen áll. A szurkolói szavazás pillanatnyi állá­sa -Whales-konferencia — kapusok: 1. Roy (Montreal), 2. Barrasso (Pitts­burgh), 3. Terreri (New Jersey), hátvé­dek: 1. Bourque (Boston), 2. Leetch (Rangers), 3. S. Stevens (New Jersey), középcsatárok: 1. Lemieux (Pitts­burgh), 2. Lindros (Philadelphia), 3. Messier (Rangers), szárnyak: 1. Jágr, 2. K. Stevens (mindkettő Pittsburgh), 3. Recchi (Philadelphia). Campbell-kon­­ferencia — kapusok: 1. Belfour (Chica­go), 2. McLean (Vancouver), 3. Chevel­­dae (Detroit), hátvédek: Coffey (Los Angeles), 2. Lidström (Detroit), 3. Che­­lios (Chicago), középcsatárok: 1. Yzer­­man (Detroit), 2. Roenick (Chicago), 3. Gretzky (Los Angeles), szárnyak: 1. Hull (St. Louis), 2. Bure (Vancouver), 3. Robitaille (Los Angeles). ( Labdarúgás ) A hétvégén az I. ligában a 13. forduló mérkőzéseit bonyolítják le. A műsor — szombat, 13.30: Olomouc—Ostrava, Dukla—Slovan-Vasámap, 13.30: Brno—Slavia, Inter­—Bohemians Trnava—C. Budejovice, DAC —Hradec, Vítkovice—Presov, , Sparta—Nitra. 1. Slovan 12 9 0 3 29:12 18 2 DAC 12 7 2 3 25:17 16 3. Brno 12 7 2 3 22:21 16 4. Sparta 12 7 1 4 21:11 15 5. Olomouc 12 7 1 4 16:14 15 6. Slavia 12 5 4 3 24:18 14 7. Hradec 12 5 3 4 13:10 13 8. Nitra 12 4 5 3 11:9 13 9. Inter 12 6 0 6 26:21 12 10. PreSov 12 5 2 5 21:18 12 11. Ostrava 12 4 3 5 18:18 11 12 Vítkovice 12 4 2 6 11:15 10 13. Budejovice 12 4 1 7 10:14 9 14. Trnava 12 1 5 6 12:26 7 15. Bohemians 12 1 5 6 6:22 7 16. Dukla 12 1 2 9 13:52 4 ( Innen-onnan ) Noha még hátravan három játszma, Polgár Zsuzsa már továbbjutott a női sakkvilágbajnok-jelöltek Sanghajban zajló tornáján. Csütörtökön Polgára ju­goszláv Mariccsal döntetlent játszott, és így 11-re növelte pontjainak számát. 8,5 ponttal második a grúz Csiburdanidze, és bár matematikailag van még esélye az első helyre, az első és a második helye­zett egyaránt továbbjutó. A második helyre esélyesek még: Csin Kan-jin 7,5 pont, Joszeliani 7, Maries 7, Levityina 6. Az észak-amerikai profi jégkorong­­liga (NHL) legutóbbi eredményei: Bos­ton—Islanders 5:2, Ottawa—Hartford 2:4, Quebec—Montreal 4:3, Philadelp­hia—Rangers 7:3, San Jósé—Toronto 0:2, Detroit—Winnipeg 3:5, Tampa— tokát a csapatnak, az utóbbi játékos vég­leges leigazolásáról folynak a tárgyalá­sok. A katonacsapatok szereplése körül egyelőre rengeteg a megoldatlan kér­dés, ennek ellenére a Dukla meghatáro­zó szerepet kiván betölteni a legjobb szlovák csapatok között. A privigyei bányászcsapat szereplése az ősz legnagyobb meglepetése, hiszen a csapat szerényebb körülmények között is tartani tudta a lépést az exligásokkal, s a harmadik helyen végzett. Annál is inkább váratlan a jó helyezés, mivel az együttesben meghatározó szerepet be­töltő Sluka az Interbe, Slosár pedig Nyitrára távozott a bajnokság kezdete előtt. Az új szerzemények viszont na­gyon gyorsan beépültek a csapatba. Az első ligát megjárt zsolnaiak sem szeretnék kihagyni a kínálkozó lehető­séget, de az SK roppant nehéz anyagi helyzetben van. A szponzorok messzire elkerülték a klub háza táját, s így sorra kénytelenek voltak megválni legjobb já­tékosaiktól, az utóbbi két évben egy egész csapatra való futballistán (bele­értve a kispadot is) adtak túl. Ennek el­lenére anyagi helyzetük nem változott, s a közelmúltban a fűtést és a melegvizet is kikapcsolták a zsolnai stadionban. Az ötödik helyen végzett szenei csa­pat lehetőségei sem ideálisak, ennek el­lenére a Napfényes-tavak partján is mindent megtesznek a feljutásért. — Minden egyes csapatrészben erő­sítésre lenne szükségünk, elsősorban egy gólerős csatár hiányzik. Több első­ligás klubbal is tárgyalunk, s reméljük már tavaszra sikerül leigazolni néhány játékost — mondta Szabados Gyula, a szenciek menedzsere. Az ősszel hatodik, tehát feljutást je­lentő helyen végzett a Lokomatíva Koáice gárdája, de csupán jobb gólará­nyának köszönhetően. Ők anyagilag va­lamivel jobban állnak, mint a többi együttes, de ennek ellenére jelentős erő­sítést eddig még nem sikerült szerezni­ük. A feljutásért hatalmas harc várható, hiszen az ötödik helyezet Senec, vala­mint a tizedik helyen álló Petríalka kö­zött csupán egy pont a különbség, s min­den bizonnyal az §KP, a Humenné és a áara is mindent megtesz majd az üdvö­zítő hatodik hely eléréséért. Tavasszal ezek a csapatok egymás elleni mérkőzé­sei hozhatják a legtöbb izgalmat, hiszen ezek úgynevezett négy pontos összecsa­pások lesznek. -h-A focisták elérték céljukat A Bánik Ostrava I. ligás labdarúgó­­klub elnökségének rendkívüli ülésén visszahívták Ivan Kopeck^t, a csapat edzőjét. Az indoklás szerint: a ki nem elégítő eredmények alapján és a mind­máig egyértelművé nem tett koncepció miatt az FC Bánik bizottsága foglalko­zott a kialakult válsághelyzettel, és a já­tékosok követelését figyelembe nem vé­ve a következő határozatokat hozta. 1. Az FC Bánik Ostrava OKD veze­tősége 1992. november 19-e és decem­ber 31-e között az alapszabály értelmé­ben a következő csapatot jelöli ki az együttes élére: vezetőedző - Jaroslav Já­­noá, segédei - Rostislav Vojáéek, Wemer Liéka, technikai vezető - Zdenék Rygel. 2.1992. december 10-éig Ivan Kopec-edző az FC Bánik Ostrava titkársága elé terjeszti a részletes elemzését az áldat­lan helyzetnek, és a csapat 1992. július elseje és november 18-a közötti eredmé­nyeit, valamint a koncepciós tervezetet a tavaszi idényre való felkészülésre. Minnesota 1:4, Los Angeles—Chicago 4:1, Calgary—Vancouver 4:3. A frankfurti férfi ATP tenisz-világ­bajnokság eredményei: Rosewall-cso­­port: Sampras—Korda 3:6,6:3, 6:3. La­­ver-csoport: Krajicek—Chang 2:6, 6:3, 7:6, Ivanisevics—Courier 6:3, 6:3. A Slávla UVL Kosice vízilabdacsa­patának képviselői megegyeztek az ASV Duisburggal, hogy a LEN Kupa negyeddöntőjének mindkét mérkőzé­sét Németországban játsszák. A pénz­ügyi megfontolású döntést még jóvá kell hagynia az Európai Vízilabda Szö­vetségnek (EWPC). A New York-i női tenisz Mesterek Tornája negyeddöntőjében: Szeles (1>—Novotná 3:6, 6:4, 6:1, Navratilova (4)— A. Sanchez (5) 6:1,2:6,6:2. A magyar LOTTÓ 47. játékhetének nyerőszámai: 6,16,18, 23, 45.

Next

/
Thumbnails
Contents