Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-19 / 261. szám

1992. november 19. Kultúra Szabad Í JS Ír. 5 Változó idők, divatos szakmák Jövendő üzletkötők a lányiskolában Néhány évvel ezelőtt a szakmunkástanuló - miután becsület­tel kitanulta mesterségét - a jól ismert esztergapad mögött foglalhatta el a helyét, ott, ahol a gyakorlati órák során elsajátí­totta a szakma csínját-bínját. Nem volt gondja arra, hol helyez­kedjen el, hiszen az általa választott szakmunkásképző konkrét vállalatok részére nevelte az utánpótlást. Mára változott a hely­zet, sok fiatal egyenesen a mesterlevélbe „csomagolva" kapja meg a vállalat felmondólevelét. Egyre kevésbé van szükség esztergályosokra, lakatosokra, gépészekre. Az Érsekújvári Középfokú Gépészeti Szaktanintézet megfakult táblája is csupán a letűnt valóságra emlékeztet, hiszen az épületben ma tizenéves lányok sajátítják el az üzletkötés és a háztartásvezetés fortélyait. W,' m'' </* ,. . Boráros Imre az Egyesült Államokban Viszem magammal a Felvidéket Boráros Imre és Varsányi Marika egy jelenetben, a DAC-stadion közönsége előtt 1991 szeptemberében. A Rádió mikrofonját Tonkó István, a Napi Krónika riportere tartja. Fogas Ferenc felvétele „Ma ez a divat’“- Nem zárhattuk be az iskolát. A gyerekeknek valahol tovább kell tanulniuk, bár tudtuk, hogy a gépészet területén már nem képezhetjük az utánpótlást, hiszen fiataljaink már hosszú ideje nem tudnak a járáson belül munkát találni. Új lehetőségek után kellett néznünk. Az iskolánk el­­adónöket is képez, ezért úgy döntöt­tünk, hogy a meglévő tanári kar bőví­tésével és továbbképzésével megnyit­juk lányiskolánkat - fogadott bennün­ket dr. Rudolf Miáák, a szakmunkás­­képző igazgatója, akitől a továbbiak­ban megtudtuk, hogy az érettségivel végződő középfokú lányiskola az idei tanévben nyitotta meg másodszor a kapuját. Figyelembe véve a jelentke­zők nagy számát, a tavalyi két osztály helyett az idén négy első osztályt nyitottak meg. - Ma még nem tudjuk, milyen sikerrel helyezkednek majd el a lányaink az üzletkötés területén, de lépnünk kellett a korral, hiszen ezt várják el tőlünk. Ausztriában és Né­metországban keresünk baráti iskolá­kat, akikkel tapasztalatokat - a harma­dik évfolyamban pedig diákokat is - szeretnénk cserélni - árulja el be­szélgetőpartnerünk, akivel elindulunk osztálynézőbe. Rövidek a szünetek Tíz perc van még hátra az órából, így Anna Óvirikovát és tanulóit az A mai ausztriai magyarokról szól Szépfalusi István LÁSSÁTOK, HALLJÁTOK EGYMÁST! című vaskos kötete. Második, bővített ki­adás ez, amely először jelent meg Magyarországon, a Magvető Könyv­kiadó gondozásában. Szerzője evangélikus lelkész, a Bécsi Egye­tem Szellemtörténeti Karának elő­adója, aki családlátogatásokon ala­puló felméréseket végzett, a szom­szédos országban élő magyarság körében. A munkát 1970-ben kezdte el, s azóta is folyamatosan dolgozik a témán. A több mint négyszázhatvan ol­dalas kötetben statisztikai adatok váltakoznak a megkérdezett szemé­lyek nyilatkozataival, de a szerző, szokatlan módon, még a látogatás körülményeit és légkörét is ecseteli. Mintha csak egy jegyzetfüzetet la­pozgatnánk, vagy újságírók magnó­szalagra vett anyagait és a szer­kesztő beékelt megjegyzéseit hall­gatnánk végig. Nem könnyű feladat kialakítani egy összképet a 709 csa­ládnál tett, összesen 934 látogatás­ról, az egyéni sorsok, vélemények, tapasztalatok kusza összevisszasá­gából. Annyit azonban feltétlenül megtudunk a kötetből, hogy az ausztriai magyarságnak identitásza­vara van. Nem foglalkozik, nem is akar foglalkozni nemzetiségi kérdé­sekkel. Az osztrák társadalom szer­ves részeként éli hétköznapjait, ma­írógépek mögött találjuk A lányok fe-' gyelmezetten ütik a betűket, hango­san, tagoltan mondják is, amit írnak. Az utolsó sorok következnek, amikor a csengő (végre) jelzi a szünetet, és mi a lányokkal a számítógépekkel teli terem felé tartunk. Miroslav Bohát már készíti a szükséges programokat, amelyek segítségével a tanulók elsa­játítják a számítógép kezelését.- Rövid ez a szünet, és ma különö­sen tömött az órarendünk - panaszol­ja a másodikos Éva, majd Csilla is bekapcsolódik beszélgetésünkbe: - Míg mi az első félévben szabni-varr­­ni tanulunk, addig a szomszéd osz­tályba járó barátnőink főznek. Félév­kor majd cserélkezünk, hogy semmiről se maradjunk le. Ezeket az órákat valamennyien kedveljük. Rosszabb a helyzet már a német nyelvvel, és nem tudni, hogyan győzzük majd a harmadik osztályban még az angolt is! - Szükségünk van viszont minden­re, amit itt megtanulhatunk, hiszen jó lenne, ha majd egyszer felvételkor üzletkötőként minden követelménynek megfelelnénk - lép mellénk a lányok barátnője, majd hangosat köszönve elviharzanak. Lassan kezd kirajzolódni előttünk az iskola valódi szerepe. A bennünket kísérő igazgatótól megtudjuk, hogy a lányok a számvitelen, a kettős köny­velésen és a nyelvismereten kívül áru­ismerettel, családi neveléssel, az egészségügy alapjainak elsajátításá­val is foglalkoznak. gyarságával visszahúzódva családi otthonába, mintha lenne valaki a környezetében, aki elvárja vagy jó szemmel nézi az anyanyelvről való önkéntes lemondást. Úgy tűnik, so­kaknak se kedvük, se idejük ma­gyarnak maradni, esetleg csak amo­lyan „belső használatra." A szerző azonban biztat: „Az ausztriai magyarok másod- és har­madnemzedéke is fokozatosan rá­döbben arra, hogy Magyarország társadalmi rendszere miatt nem kell többé a világ demokratikus államai­ban szégyenkeznie, van értelme magyarul tanulni és beszélni. Ezért a magyarság tudatos vállalásának reneszánszát várhatjuk Ausztriá­ban." Mindezt újabb adatok is alátá­masztják: a magyar nyelv „második élő idegen nyelvként" kezd mind nagyobb teret hódítani a burgenlan­di iskolakötelesek körében, bár az óvodáskorú gyerekek egy százaléka sem beszél magyarul. A felnőttokta­tásban viszont Ausztria valamennyi tartományában egészen váratlan növekedést mutat a magyar nyelv iránti érdeklődés. Annak ellenére, hogy növekvő tendenciát mutat az idegengyűlölet, kelet-ausztriai fel­mérések szerint a szomszédos né­pek sorában a magyarok változatla­nul kimagasló rokonszenvindexszel rendelkeznek. Sokat lendíthet a ma­gyar nyelv népszerűségén az 1996-• A „mindenesség“ nem okoz e túl nagy káoszt a lányokban, meg tudnak e majd felelni a szakmájuk­ban szükséges elvárásoknak?- kérdeztük beszélgetőpartnerünktől az ugyancsak sokrétű órarendet hallva.- Éppen ezért van szükség arra, hogy ne csak a gazdasági és a nyelvi ismereteket mondhassák a maguké­nak, hanem el tudjanak készíteni egy díszes hidegtálat, ápoltak legyenek, meg tudjanak varrni egy szétfeslett öltönynadrágot, megigazítani egy rosszul szabott zakót, vagy kosztü­möt. Tehát értsenek mindenhez. • A szakmunkásképző divatos szakmát ad a tanulók kezébe. Nin­csenek anyagi gondjaik? Hogyan tudják előteremteni az oktatáshoz szükséges berendezéseket, anya­gokat?- Örömmel vettük a Járási Iskola­ügyi Hivatal segítségét, és mára meg­nyitottuk a város központjában gya­korlati boltunkat is, amelyben tanuló­ink közvetlenül a vevőkkel kerülnek kapcsolatba. „Élesben" folyik a tanu­lás, hiszen a kasszában is a mi tanuló­ink foglalnak helyet. Úgy, mint az isko­lánk közelében található büfében. Ter­veink között szerepel egy vendéglő megnyitása is, ahol nem csak a sza­kácsaink, de a jövő évben megnyíló pincér-felszolgáló szak tanulói is be­mutathatnák tudásukat. A bevételt pe­dig meglévő eszközeink felújítására, újak vásárlására használnánk fel. Ez is egy módja iskolánk fenntartásának- mosolyodik el bizakodóan Rudolf Misák. Két év múlva találkozunk Frissen végzett, érettségizett üzlet­kötők kerülnek majd ki 1994-ben a szlovák nyelvű lányiskolából. A mai kis nebulókból addigra tizennyolc éves nagylányok lesznek. Valószínűleg szakmájukban fel tudják majd hasz­nálni a szlovák, német és angol nyel­vet, valamint üzletkötésük során anya­nyelvűknek, a magyarnak is hasznát • vehetik majd. SZÁZ ILDIKÓ ra tervezett budapesti világkiállítás is. A kötetben nyilvánosságra hozott vallomásokban a legkülönbözőbb félelmekkel találkozunk az adatgyűj­téssel kapcsolatban, úgymond „Mit akar tőlem az egyház? A pénze­met". Gyakorta hangzottak el olyas­fajta kijelentések is, mint: „az elmúlt hosszú idő alatt elfordultam a ma­gyar nemzettől, és azt ma már tőlem idegennek és távolinak érzem."; „Tudatosan német vagyok." „S mondja, kit érdekel ma már Erdély meg a magyarság úgy általában?" Vagy: „A feleségem magyarellenes. Eddig csak rossz tapasztalata volt a kolduló magyarokkal. Ha valakinek jobban megy a sora, megkörnyéke­zik a magyarok. Rátelepszenek, el­tartatják magukat." Szépfalusi idézi Palágyi Lajos epigrammáját: Magyar, ki honát megveti, / És mindent, ami nemzeti, / Mindegyre szid, mindegyre mar: / Oh az még nem nemzetközi, / Csak rossz magyar. Vajon milyen fogadtatásban ré­szesülne a szlovákiai magyarok ott­honában hasonló kérdésekkel ko­pogtató szociológus? Ez a szemlélet és magatartástípus vélhetően ide­gennek bizonyulna nálunk. Ez az a különleges többlet, amit ez a kötet nyújt. Az őszinteség, a mindent megmutatás szándéka. Kifogásol­hatjuk a módszereket, a titkolt min­dent megfigyelni akarást a háztartá­sokban, de a magyarság szolgálatá­ban végzett munka becsületessé­gét, a nyíltságot és őszinteséget mindenképpen értékelnünk kell. H. I. Mire ez a kis beszélgetés megjele­nik, Boráros Imre, a komáromi Jókai Színház tagja megérkezik az Egyesült Államok fővárosába, Washingtonba. Az interjú közvetlenül az utazás előtt készült, s feltűnő volt élvonalbeli szín­művészünk jó hangulata, felszaba­­dultsága.- Jártál-e már Nyugaton, Imre?- Hogyne, még gyerekkoromban, az álmaimban. Akkor többször is meg­fordultam ott, de a valóságban most megyek először, leszámítva néhány párórás ausztriai tartózkodást.- A magunkfajta középkorú ki­sebbségiek már tíz esztendeje is éppen olyan szinten beszéltek an­golul, mint manapság - szinte se­hogy. Ez a meghatározás rád is vonatkozik?- Természetesen. Ma is ugyan­olyan remekül fogalmazok Shakes­peare nyelvén, mint tíz vagy húsz éve és ráadásul egyszál magam utazom, Budapestről indulok Zürichbe, onnan pedig Washingtonba. Remélem, nem veszek el útközben.- Hogyan fogadták a kollégák az utazás hírét?- Általában viccelődtek velem, s azt jósolgatják, hogy nem jövök vissza, hiszen maholnap nem is lesz hová visszajönnöm - széthullik az ország.- A meghívás a tavaly elnyert Erzsébet-díjnak köszönhető?- Részben. Meghívóm a Rákóczi Szövetség; ez javarészt felvidéki ma­gyarokat tömörít az Egyesült Államok­ban. Washingtonban az alelnök, dr. Szentiványi Gábor fogad, ott tu­dom meg előadói körutam pontos mű­sorát. A Rákóczi Szövetség elnöke az a Hites Kristóf atya, akire Komárom­ban még jól emlékeznek az idő­sebbek.- Személyedben az egyik legsok­oldalúbb és legmunkabíróbb hazai magyar színművészt tiszteljük. Mi-Ka rácsony előtt lyen összeállítással szerepelsz a tengerentúlon?- Ha jól számolom, ez lesz a tizen­egyedik önálló estem. Ez azonban egészen sajátos lesz, a Felvidékről szól majd két részben. Az első „felvo­nás" kb. negyven perc, ezután jön egy kis szünet, majd egy harmincöt perces zárórésszel fejezem be a műsort. Arra törekedtem, hogy a lehető legtöbbet mondjak el rólunk, csehszlovákiai ma­gyarokról, a történelmi Felvidék polgá­rairól, hogy elmondhassam, élünk, re­ménykedünk, bármilyen viharok is dúl­nak tájainkon.- Úgy tudom, műsorodban még Madách műrészlet is helyet kapott.- Jól tudod; elvégre Madách Imre is felvidéki születésű, de szavalok Tom­pa Mihálytól, Mécs Lászlótól is és Márai Sándor mint kassai szerepel a hetvenöt percben. A klasszikusok mellett természetesen helyet kaptak kortárs hazai magyar íróink-költőink is - még a bősi vízlépcsőről szóló költe­mény is elhangzik előadásomban. Vi­szem hát az egész Felvidéket ma­gammal, ott lapul a szövegekben és a lelkemben.- Meddig tartózkodsz a tenge­rentúlon?- Több, mint három héten át. Ren­geteget repülök majd, s egy fellépés erejéig átruccanok Kanadába, Toron­tóba is, az ottani Magyar Ház vendége leszek.- A színművészt sokféle élmény éri élete folyamán. Ez a mostani utazásod azonban nem mindennapi tapasztalásokkal kecsegtet. Milyen gondolatok foglalkoztatnak közvet­lenül az utazás előtt?- Mindenekelőtt az óriási felelőssé­get érzem, hiszen most nem csak a Jókai Színházat, hanem az egész felvidéki kultúrát képviselem. Szeret­nék minél többet megmutatni magunk­ból. (batta) Még egy szállítmány érkezik A pozsonyi Magyar (Madách) Könyvesbolt is készül a karácsonyra és igyekszik a vásárlók kedvében járni. A bolt a Madách Kiadó termékeinek elsőszámú forgalmazója, de jelentős a magyarországi behozatal is. Az ünnepek előtti kínálatról érdeklődtem a boltvezetőnél, Sceglikné Major Arankánál.- Milyen gyerekkönyveket vásárolhat szeretteinek az érdeklődő ezekben a napokban?- Hosszú idő után újból megjelent a közkedvelt Cini-cini muzsika verses­könyv. A Tréfás matematika az alapiskolásokat vezeti be a számtan világába, s ugyancsak hasznos lehet a Természet káprázatai. Ez egy nagyméretű, színes angol mesekönyv és az állatvilágot mutatja be. Tartalmazza az állatfajok rövid jellemzését is.- Milyen a szépirodalmi müvek választéka?- Folytatódik a Jókai életművét bemutató sorozat. Szép kivitelben kapható az Anna Karenina. A hazai magyar írók műveinek sorában érdeklődésre tarthat számot Koncsol László nemrég megjelent kötete, amely Diósförgepatony ezeréves múltját eleveníti fel.- Egyre többen érdeklődnek a nyelvkönyvek és az idegen nyelvű könyvek iránt...- Vannak német és angol nyelvkönyveink, kazettákkal. Nagy a kereslet a németül íródott, tízrészes tankönyv, a Themen iránt. Itt jegyzem meg, hogy aránylag olcsón megvehetők a Diákkönyvtár sorozat tételei és a Képes diáklexikon.- Milyen a hanglemez-kínálat?- Az idén szegényesebb, mivel a lemezek drágák, megszűnt ugyanis a behozatali hanglemezek állami támogatása. Bőséges azonban a választék hangkazettákból - népdalok, cigánydalok, mesék és táncdalok várják vásárló­ikat.- Kapnak-e még az ünnepek előtt könyveket?- Igen, közvetlenül karácsony előtt érkezik egy újabb szállítmány, így akkor is lesz rá lehetőség, hogy meglepjük szeretteinket. (s.b.gy.) Könyvespolcra Merre tart az ausztriai magyarság? r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents