Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-17 / 259. szám
4 Szabad ÚJSÁG Gazdaság 1992. november 17. Gazdasági programunk Olvastam valahol, hogy az elvégzett munka minőségét és hatékonyságát pozitívan befolyásolja az ember lelki világának állapota, nevezetesen: az ember optimizmusa. Nincs okom kételkedni e megállapítás igazságában, sőt, magam is igazolhatom - ahogy, gondolom, sokan mások is -, hogy amennyiben azonosulni tudtam egy feladattal és bíztam is sikeres végrehajtásában, akár a pihenés, az alvás rovására, örömmel, sikeresen oldottam azt meg. Ennek, persze, az ellenkezője is igaz, de ezt most hagyjuk. Nyakunkon Szlovákia önállósága. Alig másfél hónap választ el bennünket attól, hogy egy más, új állam polgárai legyünk, mint voltunk eddig, akarjuk, nem akarjuk. Olyan feladat (rendszer) előtt áll az állam polgára, amelyet elsősorban politikusai szabtak meg számára, s egyéb választási lehetőség híján ennek a megoldását kell felvállalnia. Kérdés viszont az, tudja-e optimistán vállalni, tud-e azonosulni a helyzettel, a céllal, lát-e benne fantáziát, reményt. A szabad választásokon Szlovákia választópolgárainak nem egészen tizenöt százaléka nyilvánította ki azt a szándékát, hogy önálló Szlovákiában akar élni. Számukra - feltehetőleg - e feladati rendszer) vállalása olyan tudatos cselekedet, mely egyúttal a remény és az optimizmus forrása is. A választópolgárok további 35 százaléka Szlovákia nagyobb önállóságában bízott, pontosabban körül nem határolt konföderativ együttélésben Csehországgal. Ha úgy tetszik, ők a megmérettetést vállalták, amiben az is benne van, hogy ,,de könnyűnek találtatott“, reményként pedig az, hogy a kudarc után vissza lehet térni ahhoz az államjogi elrendezéshez, amely egykor Európa egyik legdemokratikusabb, egyben - gazdaságilag - legprosperálóbb országai közé emelte Csehszlovákiát. Végezetül marad az a közel ötven százalék, amely - valószínűleg - tudatosan ragaszkodott a közös államhoz, abban látva reményt, fantáziát. Ezzel együtt sem hitték - vélhetően -, hogy könnyű lesz az ezredvég, de a feladat(rendszer) vállalása nem állt volna tőlük messze. S talán az optimizmus sem. A közvélemény-kutatások azt mutatják, a Szlovákiában kialakult helyzetet a megkérdezetteknek még a tíz százaléka sem értékeli jónak, a kilátásokat illetően pedig a harminc százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik bizakodnak. A kutatások eredményei szerint a lakosság csaknem kilencven százaléka számít további gazdasági recesszióra, több mint ötven százaléka pedig egyenesen fél a további gazdasági visszaeséstől, az életszínvonal csökkenésétől. Pedig még nem mindenki előtt világos, mit jelent a kétkulcsos adózás bevezetésével párhuzamosan várható 5-7 százalékos áremelkedés - ami természetesen az alapélelmiszerekre is vonatkozik majd. Az sem egyértelmű, mit jelent a közgazdászok által jósolt, sőt tervezett 9-10 százalékos infláció. A közvélemény alig ismeri, de legalábbis nem tudatosítja, hogy a kormányzat jövőre már nem tervezi fizetni a 220, illetve 140 koronás valorizációs, avagy árkiegyenlitési pótlékot, a családi pótlékot csak a rászorulók kapják majd, ahogy a munkanélküli segély kifizetését is a család vagyoni helyzetétől teszik függővé. Az oktatásügyben is érvényesíteni akarják a piacgazdaság elveit, egyelőre még csak a különböző szolgáltatásokkal kapcsolatban, amilyen például az étkezdék működtetése, a jövő év szeptemberétől azonban kiterjedhet ez a teljes tanszerellátásra is. Az egészségügyben legalább ennyire áttekinthetetlen jelenleg az az elképzelés, hogy bizonyos gyógyszerek már január elsejétől az előállítási áron lesznek csak kaphatók, másokat részlegesen dotál majd az állam, s csak néhány készítmény marad ingyenes. A kórházi ellátáshoz is ,,részlegesen" - azaz egyelőre megfoghatatlan formában és százalékos költségtérítéssel - hozzá kell majd járulnia a betegnek. E polgárt érintő változások mögött Szlovákia makroökonómiai helyzete húzódik meg. Már amenynyiben ez a végtelenül bonyolult rendszer meghúzódhat valahol. Hiszen egy ország számára a makroökonómia nem más - szinte vulgáris leegyszerűsítéssel -, mintáz emberi szervezetben a vérkeringés: oxigénnel, táplálékkal látja el a szervezetet és minden szervet, amelyek ezzel párhuzamosan kitermelik - vagy elégetik - az oxigént és a táplálékot, s mindezt az az agyközpont igazgatja, amely vér és táplálék nélkül önmaga is megszűnik működni. Szlovákia makroökonómiai helyzete pedig olyan - legalábbis a gazdasági miniszter szerint -, hogy akár ötszáz milliárd koronát is fel tudna emészteni, hogy egyenesbe jöjjön. Hogy ez mekkora összeg? A jelenlegi állapotok szerint ez Szlovákiának nagyjából a négy évre szóló teljes költségvetése. Tehát nem invesztálható, a társadalmi és a gazdasági életbe visszaforgatható bevétele, hanem - az egyébként mintegy nyolcvan százalékában felélt - az egész pénzügyi cselekménye. Mégis vannak optimisták, s örömmel tölt el, hogy köztük is élen járnak politikusaink, az ország kormányzati hatalmát képviselő emberek. S ha ők optimisták, akkor némi remény az egyszerű polgárnak is marad. Hiszen ők mindenkinél jobban ismerik az ország gazdasági állapotát, ennek alapján a megoldási lehetőségeket, így tudják, kitől kérhetnek, mit ígérhetnek, mire fordíthatnak. Hogy az optimizmus ne szalmaláng legyen! Kormányfőnk is optimista. Optimizmusának alapja pedig az, hogy- a parlamentben elmondott beszéde szerint - Szlovákia külgazdasági kapcsolatainak pillére nem más, mint Japán és Németország. S kormányfőnk azt is elmondta, a japán szakemberek Közép-Európa legstabilabb országának tartják Szlovákiát, a német parlamentereket pedig személyesen győzte meg ugyanerről. Kissé később kormányfőnk- ugyan nehéz szívvel, ahogy mondta - stabilitást is ígért a német üzletembereknek egybillió márka befektetés fejében. Nem csoda, ha ezek alapján gazdasági és pénzügyminiszterünk is optimista. Hiszen mi ehhez képest a szükséges 500 milliárd korona... Szlovákiában jelenleg közel 7 milliárd korona külföldi tőke van. Ezt több mint 40 ország jegyzi, közte alig másfél milliárd koronával Németország a második helyen van, Magyarország viszont alig negyven milliót fektetett be Szlovákiában. De megelőzi Japánt! Németország 1990-től keleti tartományaiba, a volt NDK-ba 200 milliárd márkát invesztált, 2000-ig pedig további 720 milliárdot tervez. Vagyis nem egészen egybilliót. Komoly feladat(rendszer) előtt áll az ország. Lesz-e elég - megalapozott - optimizmus felvállalására, megoldására? NESZMÉRI SÁNDOR Kettéválik a vagyonjegyes privatizációs központ Mi mindent kell megfelezni? Tegnap óta nálunk is: lakastakarekossag Segíts magadon - ha lakni akarsz! Tegnap, azaz 1992. november 16-án megnyílt Szlovákiában az első építkezési takarékbank, amely lehetővé teszi, hogy az állampolgárok egy meghatározott ideig tartó rendszeres takarékosság után kedvezményes kamatozású bankkölcsönhöz jussanak, amennyiben építkezni akarnak. Az Első Építkezési Takarékbank Részvénytársaság fő részvényese a Szlovák Állami Takarékpénztár 300 millió korona alaptőkével - ez 35 százalékos részesedést jelent -, partnerei a német Bausparkasse Schwäbisch Hall és az osztrák Reiffeisen Bausparkasse 32,5 - 32,5 százalékos részesedéssel. A Szlovák Állami Takarékpénztár leányvállalataként működő részvénytársaság külföldi partnerei által két nagy európai építkezési takarékpénztári hálózattal kerül kapcsolatba, ez feltehetőleg megkönnyíti majd hatékony működését, hiszen a német és osztrák tapasztalatok is hasznosíthatók lesznek már a kezdetektől fogva. A lakástakarékossági forma bevezetését a Szlovák Köztársaság alapvető lakáspolitikájának reformja tette szükségessé, mely piaci elvekre helyezi a lakáskérdést is, megvonja az állami támogatásokat és a kedvezményes lakásépítési hiteleket. A gazdaság transzformációjának időszakában - vagyis a jelenlegi válsághelyzetben - az állami költségvetés nem rendelkezik annyi bevétellel, hogy ilyen támogatásokat fenntarthasson, ezért az állampolgárra ruházza át saját lakáshelyzetéért a felelősséget. Azt akarja, hogy a lakosság saját anyagi forrásait hozza mozgásba, így segítsen lakáshoz jutni önmagának. A lakástakarékosság célja, hogy elegendő számú takarékoskodót szerezzen és az ő betéteikből forrást teremtsen lakáshitelek (-építési és -vásárlási) folyósítására. A betétes takarékbetétek fejében jogosulttá válik kedvező kamatozású építkezési kölcsön felvételére, illetve állami támogatásra, melyet állami prémiumként folyósítanak neki takarékbetéte után. Az Első Építkezési Takarékbank Rt. ügyfeleinek betétei, illetve a folyósított hitel után fizetendő kamatokat szerződésben köti ki, s ezek a szerződés egész ideje alatt változatlanok maradnak. A betétek után három (3) százalékos kamatot fizetnek, a hitelkamatok hat (6) százalékosak. A Tt. 400/1992- es rendelete értelmében az állami prémium az éves betét 40 százaléka. Ezt a jutalmat minden év végén a kamatokkal együtt Írják hozzá a bankbetéthez, így az ügyfél lényegében 15,5 százalékos kamatot kap. Abban a pillanatban, amikor az ügyfél bankbetéte eléri azt az összeget, melynek megtakarítására a szerződés megköttetett, jogosulttá válik a hitelfelvételre. A hitel összege legfeljebb az előre meghatározott célösszeg 50 százaléka lehet, ehhez azonban szükséges annak bizonyítása is, hogy a felvett hitelt az ügyfél képes lesz megtéríteni. (Ha tehát valaki most elhatározza, hogy bekapcsolódik az építkezési takarékosságba, végig kell gondolnia, mekkora összegre lesz szüksége pl. egy családi ház felépítéséhez mondjuk öt-tíz év múlva. Ehhez mérten kell bankbetétén elhelyeznie az alapösszeget, illetve ehhez mérten kell meghatároznia a havi betétösszegeket úgy, hogy a futamidő végén a várható építkezési költségeinek ötven százaléka saját megtakarításként álljon a rendelkezésére.) Aloijz Ondre vezérigazgató szerint a lakástakarékosság legkisebb futamideje 22 hónap. Az ügyfélnek ugyan lehet egyszerre több betétszámlája, mivel azonban a számlák nyilvántartását egy központ végzi majd, nem fordulhat elő, hogy ugyanazon személy több számla után is hozzájusson az állami jutalomhoz. A lakástakarékosság célját, alanyait és keretfeltételeit a Tt. 310/1992. sz. törvénye és a hozzá kapcsolódó rendeletek szabályozzák. (ts) A vállalatvezetések nem éppen csábítóak Toltzman: Önöknél túl nagy a kockázat ehszlovákia kimondottan a külföldi befektetők paradicsoma lehetne, ha nem lenne szerte a világon hiánycikk a befektethető töke. Ezért azután, ha egy hazai vállalatvezetés külföldi befektető után néz, kénytelen nagyon sok szabályt és szempontot figyelembe venni - sajnos, ezeknek gyakran még a létéről sem tud. Általában hiányzik hazai managementjeink esetében a csoportmunka, a kiváló pénzügyi memorandum; az általuk megfogalmazott érdekek nagyon szerteágazóak. Ezt Robert J. Toltzman, az International Valuation Services elnöke-ügyvivö igazgatója mondta abban az előadásában, amely arról szólt: hogyan kell megszerezni a külföldi befektetőt. Ennek az USA-ban bejegyzett társaságnak Budapesten és Prágában van fiókja, Toltzman mint értékfelbecsülö szakértő tevékenykedik térségünkben, de a világ nagyon sok országának helyzetét ismeri tapasztalatból. Véleménye szerint azért csökkent világméretekben a befektetési kedv, mert a kereskedelem is csökkent, miközben minden egyes ország magas kamatokat tart fenn, hogy nemzeti valutájának értékét megőrizze. Ezzel azonban nemcsak saját, hazai befektetőinek nem teremt kedvező befektetési feltételeket, hanem beszűkíti a külföldi befektetők lehetőségeit is. Csehszlovákiában általában nagy problémát jelent, hogy a külföldi tökét kereső vállalatok vezetői nem készítenek alapos és elfogadható pénzügyi kiajánlást vállalatukról, sőt, a legtöbb esetben egyáltalán semmilyen pénzügyi elemzést - tervezetet nem csinálnak. Gyakran azt sem tudják, mi az a „pénzügyi memorandum". Az igazgatók többnyire egy levelet képesek megírni, mely néhány esetlegesen kiszúrt adatot tartalmaz, s ehhez mellékelnek néhány egyéb kimutatást, melyből a legtöbb esetben semmi sem tudható meg a vállalat valós helyzetéről. Egy igazi pénzügyi kiajánlás ugyanis sok pénzbe kerül, sok munkát igényel, bár megéri. Egy nagyobb üzem esetében akár száz oldalt is kitehet az ilyen elemzés, s minél több apró részlet megtudható belőle, annál érdekesebb a lehetséges külföldi partner számára. Egy ilyen kiajánlás láttán a külföldi partner látja, hogy a szándék komoly, így az ö hozzáállása is megváltozik. Toltzman több mint kétszáz csehszlovákiai managerrel folytatott megbeszéléseket, közülük egy sem tudta mire vélni lehetséges külföldi partnerénél elszenvedett kudarcát. Ezen ugyan Toltzman nem csodálkozik, de azon már igen, hogy az érintett igazgatók nem is igyekeznek tapasztalatokat szerezni a külföldi befektetőkkel való tárgyalásokról. Az ilyen megbeszéléseken a legtöbben nehézkesek, nem nagyon igazodnak el a felvetett témákban, sok a félreértés. Az itteni vállalatvezetők még nem tudják, hogy nekik is variánsokban kell gondolkodniuk, egyezkedniük kell. Azt sem tudják, hogyan kell taktikusan tárgyalni. Ezt a helyzetet bonyolítja majd tovább az ország kettéválása. A The Wall Street Journal 1991-ben Csehszlovákiát a külföldi befektetések szempontjából kockázatos országok „ranglistáján" a 36. helyre tette. A legkevésbé kockázatos ország Svájc volt; Magyarország az 54., Lengyelország az 56. helyre csúszott. Toltzman szerint 1993-ban még Csehország is visszaesik valahova Lengyelország mögé a külföldi kockázatai szempontjából. A kockázati tényező már 1992-ben dinamikusan növekedett Csehszlovákiában, mivel az államjogi vitát és a lejátszódó eseményeket legfeljebb a közvetlenül szomszédos országok képesek megérteni bizonyos mértékig, a távoli országok - pl. Kanada, az USA vagy Ausztrália - tőkései szinte semmit nem tudnak róla. Számukra kockázatos befektetési terület Csehszlovákia, mert felbomlóban van, ráadásul a szomszédjában dúl a balkáni há-December 31-én kettéválik a vagyonjegyes privatizációs központ is országunkban. Hogy mi mindent kell megfelezni, arról kérdezte a Hospodárske noviny Jaroslav Liznert, a központ igazgatóját. A kettéválasztást szövetségi törvénynek kellene elrendelnie, annak alapján jöhetne létre a csehországi és a szlovákiai központ. Közben azonban be kell fejezni a vagyonjegyes privatizáció első hullámát a jelenleg hatályos törvény értelmében. Jaroslav Lizner a cseh gazdasági lap munkatársának elmondta, véleménye szerint az első hullámot még idén be kell fejezni, hiszen utána még sok munkát kell elvégezni. Értesíteni kell minden résztvevőt - egyént és befektetési alapot is -, hol és mikor veheti át részvényeit. Ez azonban már a jövő évre marad. Az eddigi megbeszélések szerint ezt „üzleti alapon" a cseh vagyonjegyes privatizációs központ végezné el szlovákiai partnere helyett is. A központnak el kell osztania a rendelkezésére álló mintegy 6,5 milliárd koronát (a köztársaságokban eladott vagyonjegykönyvek arányában), a műszaki felszeretést és az egyes programokat, melyek a vagyonjeború. Befektetni e térségben továbbra is többnyire csak az osztrákok és a japánok akarnak. Robert J. Toltzman szerint a jövőbeni külföldi befektetések leginkább a nehéziparba irányulnak majd, de csak azt követően, ha felaprózódnak a jelenlegi mamutvállalatok. Az eddigi tájékozódás, külföldi érdeklődés arra mutat, hogy erősen szakosodott, szűk területekre szándékoznak befektetni például a kohászatban. A jelenleg zilált belpolitikai állapotok rendeződése után minden bizonnyal megnő majd az érdeklődés az építőipar, az egész infrastruktúra, a telekommunikációs hálózat fejlesztése iránt, ugyanígy az exporttevékenység és az egészségügy terén is. Amikor tehát „bársonyos válásra" törekszik Csehország és Szlovákia vezetése, arra is törekszik, hogy a külföldi befektetések számára túlságosan kockázatosnak tartott ország státusa minél rövidebb ideig jellemezze Csehszlovákia területét, hiszen a hazai tőkehiány semmi reményt nem ad a gazdasági fellendülésre. Amíg a politikai és a társadalmi helyzet bizonytalan, addig komoly üzletemberek nem kezdenek nagyszabású és perspektivikus vállalkozásokba nálunk. Addig minden tárgyalás, minden puhatolódzás csak az esetleges távlati lehetőségek felmérését jelenti, nem vonhatók le belőlük messzemenő következtetések. (ngyr) gyes privatizáció számítógépes bonyolítására és ellenőrzésére készültek. Ez utóbbinak a megosztása attól függ, melyik ország milyen privatizációs módszerekkel dolgozik majd a jövőben. Csehországban a vagyonjegyes privatizáció második hullámának kezdete a privatizációs minisztérium döntésétől függ. A vállalatok és részvények kínálatát ugyanis ez a minisztérium készíti el. A központnak birtokában van még 3,5 millió vagyonjegykönyv, mely új vagyonjegy kibocsátásával akár felhasználhatóvá is válna. Szlovákiában - mint ismeretes - a vagyonjegyes privatizációt leállítják; az állami vagyont közvetlen eladásokkal akarják magánkézre adni, mivel a költségvetésnek nagy szüksége van a bevételekre. Kérdéses persze, hogy a jelenlegi tőkehiányos időszakban célravezető lesz-e a hagyományos privatizáció. Mert annak sikeréhez komoly vásárlóerő szükséges. Lubomír Dolgos privatizációs miniszter nemrég Budapesten folytatott megbeszéléseit követően kijelentette, esetleg módosulhatnak még a szlovákiai privatizációs módszerek is, mert a magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hagyományos módszerekkel az állami vagyon privatizálása akár évtizedekig is elhúzódhat. Döntés azonban ebben a kérdésben még nem született. A vagyonjegyes privatizáció annak idején azért született meg, hogy valamilyen módon felgyorsítsa az „államtalanítást" és vagyonrészhez juttasson mindenkit, aki a múlt rendszer során e lehetőségtől meg volt fosztva. Akár azt is mondhatnánk, ennek a módszernek általános kárpótlási jellege is volt. S bár sok vita folyt arról, jelent-e az így megszerzett vagyonrész (részvény) valós értéket tulajdonosa számára, azt kell mondanunk: bizonyos értelemben igen. A vagyonjegyes központ felosztása kapcsán felmerült a kérdés, kicseréljék-e az országok egymás közt a befektetőiket is, vagy se. Pillanatnyilag ez a kérdés nyugvópontra jutott. Azok a vagyonjegypont-befektetök, akik szlovákiai lakosok, de cseh privatizációs alapba vagy vállalatba fektették pontjaikat, a cseh alap vagy vállalat részvényesei maradnak. Csehszlovákia kettéválását követően a másik országban külföldi befektetőként fognak szerepelni, tehát ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd rájuk is, mint más külföldi befektetőkre. A cseh és a szlovák kormány pedig már elkészítette azon szerződés tervezetét, mely kimondja a befektetések kölcsönös védelmét egymás országa területén. A csehországi részvényekből eredő bevételek tehát legálisan megilletik majd a szlovákiai részvényeseket is; az értékpapírok a tőzsdén értékesíthetők lesznek, a részvények után kifizetett osztalékot pedig majd ki lehet hozni Csehországból vagy ott el lehet költeni. (gy) Mérhetetlen optimizmus
