Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-03 / 247. szám
1992. november 3. Környezetvédelem Szabad ÚJSÁG 5 A Duna medrének dunacsúnyi feltöltését s annak nemzetközi visszhangját követően újabb lendületet kapott a bősi erőmű befejezését támogató sajtóhadjárat. Az újságokban, a rádióban és a televízióban sorra érvelnek a hivatásos szakemberek, valamint az okoskodó jogászok, írók, történészek, politikusok is. Én már jó ideje nemcsak az ügyben laikus jogászok és egyéb humán értelmiségiek érvelésében, hanem a szakavatott műszaki értelmiség állításaiban sem hiszek. Inkább hinnék egy idős, becsületes és tapasztalt gátőrnek, aki évtizedek óta figyeli a Duna viselkedését, aki mindenkitől jobban tudja, hogy „mit fecseg a felszín, s miről hallgat a mély“. A „szakvéleményekből“ való kiábrándulásomnak egyik oka, hogy az elól-hátul akadémiai titulusokkal ellátott szakértők homlokegyenest ellenkező véleményt tudnak mondani ugyanarról az ügyről, attól függően, hogy milyen politikai, nemzeti és egyéb érdekeket képviselnek. A Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét is jogosan gyötörte a lelkiismeret-furdalás, amikor a televízió nyilvánossága előtt beismerte, hogy a vízlépcső építésében annak idején ságra ér, ahol az évezredek óta tartó lerakódás sajátos geológiai viszonyokat hozott létre, beleértve a szerteágazó és újból összefolyó mellékágak szárazföldi deltának nevezett rendszerét. Ezt a lerakódó kavicstömeget a Duna fő medrében a hajózhatóság fenntartása érdekében állandóan kotorni kellett. A kitermelt kavics és homok jól hasznosult az építőiparban. A Duna felső szakaszán, a Németországban és Ausztriában épített vízi erőművek azonban útját állták ennek a kavicsgörgetésnek, így a folyó medre már Bécsnél sem töltődött fel, s így a víz nem az oda szállított törmeléket görgeti tovább, hanem az ott levő folyómedret mossa ki, mélyíti, s ezzel veszélyesen erodálja a partokat is. Ez a hatás Pozsonyban is érvényesül, s ha megépül az említett freudenaui vízmű, az eddiginél is erőteljesebb lesz. NEM ELÉG A GONDOT TOVÁBB PASSZOLNI Nos, az utóbbi évek folyamán a hazai vízműpárti „szakemberek“ érvelésükben gyakran hivatkoztak a Duna felsó szakaszán épített erő-A kék Duna már csak nosztalgia A BŐSI VÍZMŰ: EURÓPA ÜGYE igenlő szerepet vállaló magyar szakemberek és tudósok nemcsak politikai nyomásnak voltak kitéve, hanem személyes érdekek is vezérelték őket. A kilátásba helyezett jobb pozíció és magasabb fizetés, valamint a hatalom által biztosított egyéb társadalmi előnyük. FENNAKADÓ KAVICSOK - VESZÉLYEZTETETT VÁROSOK Július Bindemek, a Vízműépítő Vállalat igazgatójának azonban elhiszem, hogy a pozsonyi Duna-part épületei veszélyben vannak, amin csak a bősi vízduzzasztás segíthet. Talán még a sajtópalota toronyházát és az épülő (épülő?) új nemzeti színházat is veszély fenyegeti. Abban is igaza lehet, hogy a bécsi Freudenauban, a közismert Práter közelében épülő duzzasztógátat sem annyira az áramtermelés tette szükségessé, hanem inkább a fokozatosan mélyülő, erodálódó Dunameder bécsi szakaszának vízzel való feltöltése. Arról van szó ugyanis, hogy a Duna ősidők óta kisebb-nagyobb kavicsokat, kőtörmeléket görgetett a medrében, az öles „békasóktól“ kezdve egészen a legfinomabb homokszemcsékig. Ez a kavicsgörgetés a Duna teljes hosszára jellemző, bár a geológiai viszonyoktól függően néhol az elhordás, néhol pedig a lerakódás van túlsúlyban. Pozsony alatt a Duna már kiterjedtebb síkművekre. Lám, milyen jól működnek, milyen hasznosak, és a környezetbe is milyen szépen beillenek! Miért ne lehetne ilyen sokoldalúan hasznos műtárgy nálunk is? Csak azok a fránya környezetvédők ellenzik. Az viszont nem jutott az eszükbe, hogy különbséget tegyenek a völgyzáró erőművek és a síkságon létesülő bősi erőmű között. Arra meg pláne nem gondoltak, hogy a fenti Dunaszakasz völgyzáró erőművei milyen veszélyt jelentenek Bécs és Pozsony számára. Hát ezért sem hiszek én a „szakembereknek“. Most már nyakunkon a baj, Pozsony alatt is fel kell duzzasztani a Dunát, hogy a partok és a rajtuk álló épületek be ne szakadjanak. De ha kimondtuk az át, mondjuk ki a bét is. Ez a megoldás csak a szlovák fővárost mentesíti, vagyis a probléma tovább lett passzolva. A logikából ugyanis az következik, hogy ami ma Pozsonyt fenyegeti, az holnap Budapest számára jelenthet veszélyt. Ha Budapest alatt is megépül egy freudenauihoz hasonló vizduzzasztó, akkor a Paksi Atomerőmű lesz veszélyeztetve és így tovább. Következik Újvidék, aztán pedig Belgrád. POLITIKUM EZ A JAVÁBÓL Az elmondottakból indokoltan arra következtethetünk, hogy a bősi erőművet ellátó duzzasztás esetében a gazdasági, a technikai, az ökológiai és a politikai szempontok annyira összefüggnek, hogy ezeket nem lehet egymástól különválasztva kezelni. A régiót érintő ökológiai szempontok ütköztetésével a Hospodárske noviny október 30-i száma 10 pontban elég behatóan foglalkozik, de korántsem a felmerülő problémák teljes terjedelmében. Ennek ellenére érdemes elolvasni. Erre itt ezért nem is térünk ki. Megemlíthetjük azonban, hogy a fent vázolt jelenség a rajnai vízlépcsőknél is megnyilvánul. Úgy hallani, hogy ott a víz által kifejtett kavicsgörgetó munkát mesterséges módon helyettesítik, vagyis a folyó felső szakaszán kitermelt kavicsot visszaszórják az alsó szakasz medrébe, oda, ahol ez okvetlenül szükségesnek mutatkozik. Állítólag a vízerőművek által termelt energiának jelentős részét ez a manipuláció emészti fel. Nálunk ilyen értelemben a német és az osztrák kavicsot kellene a Duna szlovákiai magyarországi medrébe hordani. Lehet, hogy a majdani Egyesült Európai Államok keretében erre is sor fog kerülni. Egyelőre azonban egyszerűbb az a pótmegoldás, amit a freudenaui és a bősi vízmű építése jelent. DURVA BEAVATKOZÁS A TERMÉSZETBE Nem fér hozzá kétség, hogy a Dunán és bárhol a világon épülő vízerőművek durva beavatkozást jelentenek a természetbe. Hatványozottan érvényes ez az iparilag fejlett és sűrűn lakott országok esetében, ahol a folyó vize az ipar számára áramot termel, s ezt az ipar azzal „hálálja meg“, hogy egyre több szennyet juttat a folyó medrébe. A „szocializmus nagy építményeit“, a Volgán és a Donon épített vízerőműveket bíráló orosz természetvédők többek között arra is rámutattak, hogy a turbinákban keletkező óriási nyomás minden apró élőlényt megöl a vízben, főleg azt a mikroplanktont pusztítja el, amelynek nélkülözhetetlen szerepe van a víz öntisztulásában és a halállomány táplálkozásában. Szerintük legalább 150-200 kilométer után újul meg a víz öntisztuló képessége, de akkor jön egy újabb vízlépcső a rendszerben, s a megújult élővilágot megint elpusztítja. Az így szennyvízcsatornákká váló folyók végső fokon a tenger vizét mérgezik. A valahai kék Duna is a legjobb úton van ahhoz, hogy ilyen mérgező szennyvízcsatornává váljon. Elősegítik ezt a víztározók és a csatornák viszonylag álló vizében lezajló anaerob bomlási folyamatok is. Ezt a problémát azonban főleg a több ország partjait mosó Duna esetében csak nemzetközi összefogással lehet megoldani. A bősi erőmű ügye sem tekinthető csupán magyar vagy szlovák kérdésnek, hiszen ez csupán egy láncszeme a jövő nemzedékeket fenyegető veszélynek. Ezt minden hozzászólónak tudatosítania kellene, az akadémikustól kezdve a kérdésben laikus jogászokon és egyéb okoskodókon át egészen a nemzeti érzéstől túlfűtött újságiróklg MAKRAI MIKLÓS Álmodik a (környezet) védelem Aki figyelemmel kiséri a BŐSI tragédiát, az nem hisz többé a környezetvédelemben, az emberiességben, de még az annyit hangoztatott létérdekekben sem. A tudományról már nem is beszélve. Mert a tudomány története az emberi tévedések története. Mindebben csak az a groteszk, hogy minden új generáció biztos abban: a tévedéseket mindig a múltban követték el, az ő koruk az abszolút és végleges igazságot találja fel. Ez az a pont, amelyben a tudományba vetett hit könnyedén felülmúlja bármilyen vallásos szekta hitének erejét. Mert micsoda abszurd dolog, hogy amíg az ország egyik végében tudatosan és óriási anyagi áldozatok árán pusztítják a természetet, addig máshol a szent ártatlanság pózában ágálva fontoskodva őrködnek a környezetvédelmi törvények betartásán. No meg attól is komolytalan ez a törvényesdi, hogy a tiltáson kívül máshoz nincs tehetségük. Vagyis csak büntetni, inkasszálni tudnak, de az áldatlan, elfuserált helyzetek helyrehozását eleve nem vállalják fel, mondván, hogy NINCS RÁ PÉNZ! A mostani kormányzatnak is ez a kedvenc Jolly Jokere. A közelmúltban olyan törvényt hoztak, miszerint 5 éven belül meg kell szüntetni az illegális szemétlerakó helyeket. Amennyiben ennek a Parancsnak nem tesznek eleget az önkormányzatok, az eddig érvényben lévő pönálé tizennyolcszorosával taníthatják móresre az engedetlen és többnyire kifordított zsebbel tengődő „miniállamocskákat“. Vagyis ha egyik-másik - kényszerből vagy önszántából - törvényszegőt mondjuk 5 ezer koronás bírsággal sújtották, ezentúl ugyanazérí a vétekért 90 ezret is követelhetnek. A Rozsnyói járásban ráadásul az utólagosan ideiglenesnek nyilvánított hulladéktkelepeket az eredeti helyükről át kelt,.telepíteni" máshová. Magyarán: „exhumálni" kell a ,,szeméttetemet", majd ásni kell neki egy nagy gödröt valahol a Holdon, és az egészet úgy kell elhantolni, hogy az emléke se maradjon meg az Új Szlovákiában. Aztán hozzáfoghatnak a hipermodern szemétégetők és - tárolók létesítéséhez... Ja, hogy honnan veszik majd mindehhez a pénzt? Legfeljebb kigazdálkodják a kutyaadókból! Senki ne értsen félre, nem a törvényesség ellen berzenkedek, hanem a cinizmussal párosuló képmutatást ítélem el. Mert egyrészt a törvényőrség, mondjuk a gyenge minőségű ivóvízre hivatkozva és a fogyasztó védelmében megtagadja a maszek péküzem megnyitásához szükséges engedély kiadását, másrészt viszont hatalmával visszaélve elhallgatja a nyilvánosság elől, hogy a települések java részének ivóvize (vegyileg és biológiailag) szennyezett, s így alkalmatlan a fogyasztásra. Igen ám, de ha mindezzel előrukkolnának, akkor az államnak kellene gondoskodnia arról, hogy A vagy B településre tartálykocsikkal szállítsák nap mint nap az egészséges ivóvizet. A Rozsnyói járás talajvizeinek legutóbbi vizsgálata során kiderült (ezt sem hozták nyilvánosságra!), hogy szlovákiai méretben itt a legtragikusabb a helyzet. A magas százalékarányú ammónia- és nitrátszennyezés mellett a vízmintákban nagymennyiségű olajat is kimutattak. A ,,hivatalos" környezetvédők most azon törik a fejüket, hogy vajon honnan a csudából kerülhetett a talajba, a talajvízbe ennyi olaj? Mintha illegalitásból tértek volna vissza ezek a régi rendszerben is környezetvédelemmel ,,kenyérkeresők", vagy mintha a feledés szérumából nyakaltak volna be. Különben hogyan is tudnák, hogy ezen a vidéken közel tízezer orosz katona huszonkét esztendőn át viselt hadat a világ szép flórájával és faunájával. A (miattuk és javukra) védelem alatt tadott fennsíkokat gyakorlóterekké változtatták. S ha vérrel most nem is, de olajjal annál inkább megöntözték a termőföldjeinket. A Hivatal, a Tudományos Elit, a Politikai Hatalom, az etikailag transzfiguráit Szlovák Hírformáló Szervek azonban minderről nem hajlandók tudomást venni, legalábbis süketnek és vaknak tetetik magukat. ,,Keleti szomszédainkkal kiegyensúlyozott politikát folytatunk" - olvashatjuk a kommünikékben. Hát igen, a pánszláv testvér akkor is jó testvér, ha leigázott, kizsigerelt. S akkor is potenciális kereskedelmi padner marad, ha megmérgezte kútjainkat. Persze, most talán kevesen gondolnak arra, hogy a bős-nagymarosi víziszörnyek is orosz befolyással, csikadák ki az akkori magyar vezetésből. Visszatérve az eredeti témához, befejezésként annyit még el kell mondanom, hogy bár az oroszok kivonultak a környék laktanyáiból, de utánuk maradt kaszárnyákat továbbra is katonákkal és haditechnikával töltötték fel. S mit gondolnak, ahol ,,ilyesmik" előfordulnak, ott mire van újfent szükség? Hát gyakorlóterekre (lásd a királyhelmeci Nagyhegyet!) A Szlovák Hadsereg rozsnyói, jolsvai alakulatai az eddig oroszok által bitorolt területeket továbbra is gyakorlóterekként akarják ,,hasznosítani". Az egyik község határában pedig tankcsatákra szeretnék ,,berendezni" a tájat. Egyelőre ennyit. KORCSMÁROS LÁSZLÓ Biogazdálkodás Szlovák alternatívák Szlovákiában a tavaly megalakult Natural Alimentaria Kft. fogja össze az alternatív mezőgazdasági termelésben érdekelt gazdaságokat. A vállalkozásnak 15 járásban működő 33 taggazdasága közel 15 hektáron folytat vegyszermentes biogazdálkodást. Mások is gazdálkodnak természetes módszerrel, egyéni gazdák is. Ők azonban nem használhatják a Natural Alimentaria védjegyét, bizonyítványát sem kaphatják meg termékeik minőségéről, és értékesíteni is nehezebben tudnak, mint a társaság tagjai. Ä legnagyobb területű alternatív gazdasága a Légi Agrokombinátnak van: 1500 hektár, egész földjének 54 százaléka, és a dejtei mezőgazdasági szövetkezetnek: 1183 hektár művelés alá vont területének 40 százaléka. Százalékarányban a legnagyobb alternatív gazdaság a pöstyéni állami gazdaságé (egész földjének 77 százaléka) és a sztrecsényi mezőgazdasági szövetkezeté (75 százalék). A Natural Alimentaria valamennyi taggazdaságának az 1991 és 1995 közötti időszakra készített rendszerterv alapján kell gazdálkodnia, ezt szigorúan ellenőrzik. A vegyszer használatának tiltásán kívül szabály, hogy a mikroorganizmusok védelmében a talajt legfeljebb 8 centiméter mélyen forgathatják meg. Az állatok etetésénél nem használhatnak hallisztet és néhány más kiegészítőt tartalmazó takarmánykeveréket. Az állatokat nem köthetik meg, a tyúkokat nem tarthatják ketrecben stb. Tavaly összesen 2624 hektár területet vontak ki a biogazdálkodási rendszerből, ebből 686 hektárt azért, mert túl nagy volt a talaj kadmiumtartalma. Mivel ez az érintett gazdaságoknak pénzügyi veszteséget okozott Szlovákia Mezőgazdasági Minisztériuma minden „alternatív“ hektárra 4 ezer korona szubvenciót ad. A Natural Alimentaria az idén júniusban tagja lett az alternativ mezőgazdasági termelés nemzetközi szervezetének, a németországi székhelyű IFOAM-nak (amelyben egyébként a tagság feltétele valamennyi gazdálkodási elv szigorú megtartása) - olvasható a Hospodárske novinyben. A Natural Alimentaria tagvállalatai az idén közel 25 ezer tonna gabonát, 4300 tonna hüvelyes növényt, 1500 tonna olajos magot, 3800 tonna burgonyát és 2 ezer tonna zöldséget termeltek természetes módszerekkel. Összesen 26-féle terméket kínálnak fél kilogrammos csomagolásban. Néhány gazdaság maga dolgozza fel terményeit. A fakóvezekényi mezőgazdasági szövetkezet például saját malmában őrli meg természetes módszerrel termelt gabonáját, és saját pékségében süt a lisztből pékárut. A Felsödacsólami Mezőgazdasági Szövetkezet, amely néhány száz hektár egészséges legelőn folytat altertnatív gazdálkodást, a tehén-, a juh- és a kecsketejet saját tejüzemében dolgozza fel. Az ilyen termékek természetesen valamivel drágábbak, mint amelyeket a szokványos vegyszeres mezőgazdasági termeléssel állítanak elő. A vegyszermentes területeken 30-40 százalékkal kisebb a termés, mint a vegyszerezett földeken. Ám ez legfeljebb 10-15 százalékkal emeli meg az árakat, míg például Németországban az ilyen termékek gyakran 100 százalékkal is drágábbak a szokványos termékeknél. Németországban az egész termőföld 0,3 százalékán folytatnak alternatív mezőgazdasági termelést, Szlovákiában 0,6 százalékán.
