Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-12 / 255. szám

1992. november 12. Kultúra Szabad ÚJSÁG 5---------A hagyományőrző----------------------------------------------------------------------------------F

R

ig

o tsaar C

ar

Aki nyitott szemmel él a mában, már-már történelemkönyveket sem kell olvasnia, múzeumba járnia. Ezek nélkül is láthatja, milyen iszonyatos küzdelmeket kellett vívniok elődeinknek, hogy a bö ezer év folyamán fennmaradhassanak. A legújabb tanulmányozható „modell“ a Csallóköz esete, a bősi vízlépcső okozta kultúra-pusztulás. A szörnyeteg még alig működik, s máris fenyegeti az ott élőket, rombolja értékeiket.

A kisebb folyók mentén is nagy küzdelem folyik hagyományaink megőrzése érdekében. Én a Rima partján cseperedtem, Rimaszécsen, ahol az ötvenes években kitűnő pedagógusok működtek - ezt némi élettapasztalattal a tarsolyomban most már tárgyilagosan mondhatom. Egyik kedves tanárommal, Rigó Lászlóval időnként összehoz a sors. Ki hinné, hogy Laci bácsi nemsokára hetven, s szívében már a harmadik ritmusszabályozó működik! A vele való beszélgetés során mindezeknek nyoma sincs; továbbra is fejből idézi nagy költőink legemlékezetesebb verseit és a tőle megszokott élénkséggel tájékozódik a világban.

Eddigi élete jól mutatja, milyen sors várt ránk Csehszlovákiában ebben a században, s magyarázatot ad arra is, miképpen sikerült fennmaradnunk. Az ilyen pillérek állták a történelem viharait!

Titkuk, ahogyan a Laci bácsié is - az anyanyelvhez és a szülőföldhöz való ragaszkodás és a felebaráti szeretet.- Szülőfalum Rimaszécs, a környék legrégibb települései közé tartozik. Az első feljegyzések a XIII. századból valók, ahol Zeech (Szécs) néven említik a régi írások. A község a Széchy család ősi birtoka - még váruk is volt itt. Az utolsó hetven esztendő alatt községünk ezerhatszáz lakosa igen nagy változásokat élt meg. 1923 januárjában, amikor én születtem, Rimaszécs már az első Csehszlovák Köztársasághoz tartozott. Községünkben is, mint általában mindenütt csak csehek ültek a hivatalokban. A jegyző azonban magyarul is

jól beszélt és a hivatalos iratok mindig két nyelven, szlovákul és magyarul jelentek meg.

Rimaszécsen működött egy katolikus, egy református és egy szlovák nyelvű iskola. A lakosság kilencvenöt százaléka magyarnak vallotta magát, az itteniek kétharmada katolikus, egyharmada református volt. Ebben az időben élénk kultúráiét folyt nálunk,

Rigó László

főleg télen. Színelőadások szórakoztatták a közönséget, ezeket a helyi műkedvelők mutatták be. Az iparosoknak külön házuk volt, az Iparoskor.' Volt három vendéglőnk, az egyik a község tulajdonát képezte, a másik kettő a Stern és Klein uraké. A községi korcsmának és az Iparoskörnek kuglizója is volt. Működött futballcsapat és két híres cigányzenekar - a Váradi Béláé és az Oláh Gézáé. Vasárnap mindenki templomba ment.

1938 novemberében Rimaszécs visszakerült Magyarországhoz. A bevonuló magyar sereget óriási lelkesedéssel fogadtuk. Pár év múlva azonban kitört a második világháború. Sokan bevonultak katonának, s közülük többen sohasem tértek vissza.

Iskolába az első köztársaság idején, 1929-ben kezdtem járni. Rimaszécsről a Rimaszombati Protestáns Gimnáziumba kerültem. Amikor harmadikos voltam, hirtelen meghalt az édesapám. Ezután nehéz idők következtek a családunkra, édesanyámra és két testvéremre. Ha nehéz körülmények között is, rokonaink segítségével tovább folytattuk a bátyámmal gimnáziumi tanulmányainkat. Én 1942-ben érettségiztem.

Szerettem volna a Képzőművészeti Főiskolára jutni, mert jól rajzoltam, festettem, de szűkös anyagi helyzetünk ezt nem tette lehetővé. Olyan pályára kellett mennem, ahol rögtön fizetést kaptam. így lettem forgalmista Rimaszécsen, de 1944-ben be kellett vonulnom katonának. Az ulmi fogolytáborból 1946 februárjában kerültem haza. Szülőfalum ekkor már ismét Csehszlovákiához tartozott, s mivel nem voltam hajlandó reszlovakizálni, állás nélkül maradtam. Ezek az évek voltak a legnehezebbek, hiszen a magyarokat vagy Csehországba, vagy Magyarországra telepítették. Mi is kaptunk fehér cédulát - mint földtulajdonosok -, de mire ránk került volna a sor, az áttelepítés megszűnt.

1948-tól 1950-ig könyvelő voltam a helyi malomban. Mivel az újranyíló magyar iskolák pedagógushiánnyal küszködtek 1950-ben, én is jelentkeztem és szeptemberben Ajnácskőn kezdtem el tanítani mint igazgató. Itt szilveszterkor nagy műsoros estet rendeztünk, melyet én nyitottam meg és elszavaltam Petőfitől „Az egy gondolat bánt engemet“ c. verset. Óriási tapsot kaptam, hogy végre magyarul is lehet ünnepelni és beszélni.

Három év múlva szülőfalumba kerültem vissza tanítani, 1954-töl 1956 január végéig igazgató is voltam, közben levelező tagozaton elvégeztem a pozsonyi Komensky Egyetem magyar-történelem szakát. Igazgatói tisztségemtől azért fosztottak meg, mert feleségül vettem a részemről már régebben kiszemelt és megszeretett Gaál Erzsébetet, a malomtulajdonos lányát, akivel a templomban kötöttem házasságot. Esküvőm után két héttel a járási pártvezetőség elé hívattak Tornaijára, s megtámadtak, öklüket rázva, hogyan mertem templomban esküdni és miképpen merészeltem egy „kulák“ lányát elvenni igazgató létemre? Én nagy lelki nyugalommal válaszoltam: „Azt hirdetjük, hogy szabadon gyakorolhatjuk a vallásunkat és azt vehetjük el feleségül, akit megszerettünk, nem úgy, mint a múltban.“

Persze, igazam ellenére is leváltottak és büntetésből elhelyeztek a Rimaszécstől negyven kilométerre fekvő Csornára, ahová naponta vonatoztam, s az első évfolyamban kellett tanítanom. Ez volt a kommunizmus - más hirdettünk mint a valóság.

Parasztcsaládból származom, édesapám öt hektáron gazdálkodott. Van egy bátyám, József és egy öcsém, János. Jóska sem volt hajlandó reszlovakizálni, ezért elbocsátották az állásából - Losoncon volt forgalmista, így került át Magyarországra, ahol Debrecenben mint oktatótiszt megszervezte 1956 decemberében a sztrájkot. A forradalom elbukása után őt is elbocsátották az állásából - de most rehabilitálták: megkapta a legmagasabb MÁV-rangot, a főfelügyelőit.

Az öcsém szegénysorú kitűnő tanulóként került be a Sárospataki Gimnáziumba, onnan a Debreceni Orvostudományegyetemre, ahol ma is dolgozik - a Balesetsebészeti Klinika docense és egyetemi tanár.

A lányom pedagógus és Nagymihályban él, két gyermeke van és a férje az ottani kórház sebésze. A fiam gépészmérnök, Rimaszombatban lakik, két fia van.

Eddigi életem jelentős részét, a hét évig tartó „visszacsatolást" leszámítva kisebbségi sorban éltem le, de hitemhez és nemzetiségemhez a legnehezebb időkben is hű maradtam. Ezt a családi nevelésnek is köszönhetem, nemcsak az iskolainak.

Pedagógusi pályám alatt igyekeztem minél több műsoros estet rendezni és színdarabot betanítani, s megírtam községünk krónikáját is. Az volt a fö célom, hogy megőrizzük magyarságunkat, s ez sikerült is. Tanulóimmal igyekeztem megszerettetni az anyanyelvűket, ezért legnagyobb költőinktől minél több vers megtanulását követeltem meg, s a rendszeres olvasás felé vezettem őket.

A szülőföld értékeinek felfedezése és becsülése is nevelői célom volt, hiszen saját tapasztalatomból tudtam, hogy aki az anyanyelvét és a szülőföldjét szereti, az minden idegen, külső hatásnak ellenáll.

Ugyanakkor nagy súlyt fektettem a felebaráti szeretet kialakítására és elmélyítésére volt tanítványaim körében. Már nyolcadikos gimnazista koromban a szivembe véstem a Biblia legszebb tanítását - „Legyek bár zengő érc, vagy pengő cimbalom, angyaloknak nyelvén szóljak is hozzátok, szeretet pedig nincsen énbennem - semmi vagyok.“ (Gimnazista osztálytársaimmal nagy ünnepeinken, karácsonykor, húsvétkor vagy pünkösdkor prédikálni jártunk a környező falvakba.)

Még mindig itt zsong a szívemben a Toldi szerelme kezdő négy sora:

Visszanéz a magyar, sóhajtva néz vissza,

Te dicső hajdankor! fényes napjaidra;

Szomorú tallóján ősi hírnevének,

Hej! csak úgy böngész már valamit mesének...

BATTA GYÖRGY

Struccpolitika vagy a 22-cs csapdája2

A Tolnai-módszer (eddigi) kálváriája

Tornaiján tavaly egy osztályban, kísérleti jelleggel vezethették be a Tolnai-módszert, de ez az egy tanév is bőven elegendő volt arra, hogy pedagógusaink megbizonyosodjanak annak eredményességéről. Ugyanennyi idő viszont kevésnek látszik arra, hogy az oktatási minisztérium elfogadja.

Nagykapostól Pozsonyig ez év szeptemberében mégis közel kétezer elsős kezdte meg ezzel a módszerrel a tanulást. Igaz, csak a „hallgatás-beleegyezés“ alapon, mert az SZK Oktatási Minisztériuma, illetve a nemzetiségileg vegyes lakosságú területekért és az alapiskolákért felelős szakosztály - az úgynevezett huszonkettes szakosztály, amely mellesleg október 1 -jétől megszűnt, pontosabban átszerveződött - nem adta beleegyezését a módszer bevezetéséhez, de nem is tiltotta meg.

A tornaijai kísérleti osztályba minden szerdán bárki bemehetett és megtekinthette az oktatást. Pedagógusaink éltek is a lehetőséggel, és mivel a tanítási órák hangulatát élvezetesnek, a tananyag elsajátításának ezt a játékos formáját az oktatásban nagy előrelépésnek, formabontásnak találták, szeptembertől - ahol lehetőség nyílt rá - be is vezették. Tolnainé módszere mellett szól már a japánok, az amerikaiak, a svédek és más fejlett országok pedagógusainak a véleménye. Szlovákiában is csak egy hátránya lehet: hogy magyar találmány.-Tavaly - meséli Ádám Zita, a Rimaszombati Tanügyi Hivatal Módszertani osztályának vezetője - az SZK minisztériumai egy koronával sem járultak hozzá a kísérleti osztály működtetéséhez. Kiadásainkat a hanvai szövetkezet hatezer koronás adományából térítettük meg és ötezer koronát adott a Pedagógusszövetség.

A kísérleti osztály beindítása után felkerestem Fiiegei urat, a huszonkettes szakosztály igazgatóját, aki azt tanácsolta, hogy nyújtsunk be kérvényt, mert a kísérleti osztályra állami támogatást is kaphatunk. Tavaly december 9-én megírtam a levelet, de mivel egy hónapig nem kaptam rá választ, januárban személyesen kerestem fel a minisztérium illetékes irodáját. Ott azt tanácsolták, írjak egy újabb kérvényt. Megírtam, de arra sem kaptam választ.

így telt az idő egészen júliusig, amikor tudomást szereztem egy összejövetelről, amit a Tolnai-módszerrel kapcsolatosan szervezett a huszonkettes szakosztály. A megbeszélésen ketten voltunk gyakorlott pedagógusok, akik ismertük a Tolnai-módszert -, a többiek elméleti szakemberek, tankönyvkiadók dolgozói stb. voltak. Az ott született határozat értelmében a Tolnai-módszer bevezetéséért és a módszer eredményességéért Szlovákiában a Rimaszombati Módszertani Osztály és a Nyitrai Pedagógiai Kar a felelős. Én még egy konkrét feladatot is kaptam: írásban indokoljam meg a Tolnai-módszer lényegét és előnyeit. Ez is megtörtént.

Készültünk a szeptemberi tanévkezdésre: Tolnainé beleegyezésével módosítottuk a magyarországi tankönyveket, mivel Magyarországon a zsinórírást tanítják, nálunk pedig a dőlt írást. Augusztus közepén, amikor újra találkoztam Fiiegei úrral, már másképpen nyilatkozott a módszer bevezetéséről, mint előzőleg. Közölte velem, hogy a módszer bevezetéséből nálunk valószínűleg nem lesz semmi „mivel nem átjárható“. Szerinte egy „tolnais" diák sehol másutt nem érvényesülhet, csak „tolnais“ iskolában. „És mi történik abban az esetben, ha olyan településre költözik, ahol nem Tolnai-módszerrel tanítanak?“ - kérdezte. Szerintem semmi sem történik, mert a gyerek egy héten belül beilleszkedik az új környezetbe, az új helyzetbe. Ő persze nem értett velem egyet, és kijelentette: ezt az állítását bárki előtt, bármikor megindokolja. „Mi pedig mindenképpen bevezetjük“ - válaszoltam. „Rendben van, de én erről nem tudok“ - mondta végezetül.

Erre mondhatnánk, hogy céltudatos vakság. Az effajta struccpolitika is csak addig elfogadható a számunkra, amíg nem származik hátrányunk belőle, pedig egyről máris tudok: állami támogatást így nem kaphatunk rá.

Nincs szándékomban idejekorán megkongatni a vészharangokat, de azt sem titkolhatom el, hogy balsejtelmeim vannak a módszerrel kapcsolatosan. Hogy miért? Mert az iskolaügy és a politika eddig sohasem állt nálunk olyan közel egymáshoz, mint éppen napjainkban.

Évtizedek óta azon siránkozunk, hogy pedagógusaink elvesztették tekintélyüket s a társadalom megbecsülését. De erről hadd nyilatkozzon a legilletékesebb, Szögedi Dénesné, a Tornaijai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója:- A kezdet kezdetén úgy gondoltuk, hogy a módszer segítségével a gyerekek sokkal hamarabb megtanulnak olvasni, mint a hagyományos Romankovic-módszerrel - mondja az igazgatónő. - A gyakorlatban azonban ennél is sokkal nagyobb előnyét tapasztaltuk. A gyerekeink gyönyörűen, értelmesen, hangsúlyosan olvasnak, nem úgy, mint az eddigi osztályokban. Nyelvtani ismereteink a harmadikosokéval vetekednek, a matematikában is kitűnő eredményt érnek el. Ez a módszer ugyanis hozzásegít a logikusabb gondolkodáshoz is.- Most szeptemberben mind a három módszerrel - Tolnai-,

Zsolnai- és a hagyományos módszerrel dolgozó osztályokat nyitottunk. Szeretnénk összehasonlítani az osztályok színvonalát és lemérni az egyes módszerek előnyeit. Azt már tudjuk, hogy a Tolnai-módszer a hagyományosnál zökkenömentesebb átmenetet biztosít az óvoda és az iskola között. Főleg a játékosabb és a gyengébb képességű gyermekek tanítására készült. Tornaija lakosságilag vegyes terület - élnek itt romák is nagy számban az életszínvonal olyan-amilyen, szóval nekünk nagy szükségünk van és lesz is erre a módszerre.- Az iskolánkat 906 tanuló látogatja, a pedagógusaink száma 61. Kellemesen meglepett bennünket, hogy ez év szeptemberétől öt első osztályt nyithatunk. Nem emlékszem, mikor volt utoljára ennyi kisdiákunk. Legtöbbre, hetvenegynéhányra emlékszem, most pedig száztizenhárom elsős kezdte meg a tanulást a magyar iskolában. Azt kérdezi, miért? A városban elterjedt a híre, hogy tolnais osztályt is nyitunk, és minden szülő ide szerette volna beíratni a gyermekét. Akik úgy tervezték, hogy szlovák iskolába adják a gyereküket, végül azok is hozzám íratták be. A tavalyi kísérleti osztályban tanuló diákok szülei ugyanis észrevették gyermekeiken a változást, az átlagosnál nagyobb, alaposabb tudást, és nem rejtették véka alá a véleményüket.- A módszerek bevezetésével felélénkült a szülők érdeklődése iskolánk iránt, és ami szintén lényeges, a pedagógus személye iránt. Nemcsak az alsó tagozaton, hanem a felsőn is több esetben név szerint ragaszkodnak a szülők ahhoz, ki legyen gyermekük osztályfőnöke.- Az első évfolyamban a módszerek miatt szeptember végéig nem zártuk le az osztálynaplókat, egy hónapig „szabad vándorlást“ engedélyeztünk. Mellesleg a Tolnai-módszer iránt nemcsak a magyar pedagógusok érdeklődnek, hanem a szlovákok is. Legutóbb a ratkói pedagógusok jelentkeztek, természetesen nekik is szívesen megmutatjuk az iskolai foglalkozásokat.- A Tolnai-osztályoknak van még egy előnyük: a tanterv már az elsőben lehetővé teszi az idegennyelv tanítását. Mi németet és angolt oktatunk - ugyancsak Tolnai-módszerrel. Az eredmény minden elképzelésünket felülmúlja.

Gyanús lenne minden módszer, ami magyar?

Tény, hogy pénzszűkére hivatkozva az oktatásügy is kezdi korlátozni önmagát. Részben viszont megnyugtatóak Szögedi Dénesné szavai, aki gyanakvásomra a következőket válaszolta: „A módszert már nem lehet betiltani, a módszer már maga a pedagógus. A tankönyvet kicserélhetik, de a tanítót nem.“ FARKAS OTTÓ