Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-10 / 228. szám

Diósförgepatony falutörténete

A csallóközi ember a történelemben

6 Szabad ÚJSÁG______________________Kultúra______________________

Koncsol Lászlót korábban íróként, költőként, irodalomkritikusként és műfordítóként ismerhettük. Hét esztendeje azonban egy csallóközi községbe, Dióspatonyba sodorta a sors, pontosabban a múlt rendszerbeli megaláztatások sorozata, s azóta foként helytörténeti kutatásokat végez. „Hazai magyar szellemi életünk képviselői” azonban ismét az irodalmi életbe szeretnék visszatuszkolni őt.

„Őszintén szólva, nem sajnálom, hogy lemondtam írói munkásságomról Amit most csinálok, tízezreket érint közvetlenül Életem negatív figurái nem is sejtik, milyen jót tettek velem”

— mondta Koncsol László az újságíróknak azon a sajtótájékoztatón, melyet Dióspatony községi önkormányzata rendezett Diósförgepatony című falumonográfiájának megjelenése alkalmából.

„Idestova hét éve és két hete, hogy Barak Laci kihozott engem ide, s a mi patonyi szövetségünk megszületett. Lelkes Vince barátom akkor azt mondta mint tanácselnök, hogy ők engem akkori állapotomban megvédenék minden bajtól, de cserébe egy valamit kémek: keressem meg a falu múltját. Azóta keresem ezt a múltat

— azt hiszem, nem egészen sikertelenül. Ennek bizonyítéka éppen ez a könyv, a Diósförgepatony cúnű képes történelmi olvasókönyv első kötete, amelynek ürügyén most úgy köszönthetek itt mindenkit magam is, mint lélekben már teljesen begyökerezett diósförgepatonyi atyafi, őszintén szólva, akkor magam sem tudtam egészen pontosan, mire vállalkozom. Azt tudtam, hogy valami rettentő nagy vállalkozás lesz, azt is tudom, hogy beleszédültem a gondolatba... Korántsem vagyok még kutatásaim végén (ezen kívül még további négy hasonló kötet megjelentetését tervezem), de hadd tegyem hozzá: itt már régen nem csak Patonyről van szó, hiszen különböző

— szerintem megalapozott megfontolásokból — már régóta az egész régió múltját figyelem, és Patony köré gyűjtöm a patonyszéli, gelleszéli, felső- és alsócsallóközi, sőt most már egyetemes csallóközi dokumentumokat is” — mondta Koncsol László, s szavaiból arra is lehetett következtetni, hogy voltaképpenalkotóműhelythozott létre a községben, melynek messzire ható kisugárzása van már ma is. Munkálkodása egy célt követ: megismertetni velünk múltunkat, hogy többé ne vehesse el tőlünk senki. Felbecsülhetetlen értékű szolgálat ez, amit Koncsol Lászlóhoz fogható színvonalon nem tudna nálunk elvégezni senki.

Támogatói is akadtak ebben a munkában, mindenekelőtt magyarországi kutatók — a Győri Tanárképző Főiskola tanárai, köztük dr. Szabó Tibor főigazgatóhelyettes, dr. Idei Miklós tanszékvezető tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Magyarságkutatási Munkabizottságának titkára, továbbá dr. Barsi Ernő néprajzkutató, neves népdalgyűjtő, valamint Gesztesi József főiskolai tanár és mások, akik maguk is végeztek kutatásokat Dióspatonyban és környékén. (A főiskola kiadásában, Koncsol László szerkesztésében és lenyűgözően olvasmányos előszavával jelent meg korábban Öt levél címmel Félegyháziné Gregosits Irén csallóközi magyar tanítónő könyve, megrázó vallomásai az 1931-47-es évekből.)

A munka támogatóiként tarthatjuk persze számon Dióspatony község lakosait és vezetőit, akik a kezdetekkor, azokban a szorongató időkben befogadták Koncsol Lászlót és lehetővé tették számára az alkotómunkát, s ezzel a példaértékű magatartásukkal egyszerre múltat és jövőt hódítottak maguknak. „Ki-ki belátja, milyen példás, örök emlékezetre és követésre méltó szolgálatot tesznek vele falujuknak s az egész környéknek" — úja erről kötete bevezetőjében a szerző. Lelkes Vince polgármester szavait idézve, „Koncsol Lászlónak lett egy Dióspatonya, Dióspatonynak pedig egy Koncsol Lászlója — most már úgy tűnik, mindörökre, és még azon túl is.” Úgy érzem, a mára is érvényes, ahogy a

szerző bevezetőjében jellemzi a dióspatonyiakat: „... mindig jó ösztönnel tették, amit fönnmaradásuk és emelkedésük érdekében tenniük kellett, hogy a horizontális helyben maradás mellett följussanak arra a jól látható magaslatra, amelyen ma forgolódnak a korábbi majdnem névtelenségből a mai hírre, azt kell mondanunk hogy éppen ez Dióspatony történelmi útjának lényege, és ez benne a szép, ez a kapaszkodás, a jelenlét folytonossága, a csöndes kivárás képessége s az éber ösztön, mely jó iránybaterelte. ”

A most megjelent könyvvel kapcsolatban Koncsol László még elmondta, hogy ezelőtt három évvel, nemsokkal a rendszerváltás előtt,

1989 szeptemberében egy 686 oldalas kéziratot adott le a Madách Könyvkiadó akkori vezető szerkesztőjének 33 fényképpel, köztük azzal a kettővel, amelyet a könyv első és hátsó borítóján láthatunk: a történelmi Dióspatony pecsétje 1773-ból (rajzolata szarvasagancs és az elágazásból saijadt virágbokor), illetve 1866-ból ekevassal és a Paton falunév töredékével. (Az eredeti pecsétnyomót a Magyar Nemzeti Múzeum depozitóriuma őrzi Budapesten.) A kötetnek az eredeti tervek szerint már 1990-ben meg kellett volna jelennie. A rendszerváltás után a kiadók pénze elfogyott, az állami támogatás megszűnt vagy akadozott, illetve új alapokra helyezték, ennek következtében a Madách által regionálisnak tekintett kiadvány sokáig hevert a kiadó valamelyik polcán, és

további egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány támogatását megszerezzék, s hogy a könyv első kötete 1991-es évszámmal, de 1992 szeptemberében megjelenjék. „Megkértek, hogy tekintettel a rendelkezésükre álló anyagi források gyengeségére, felezzem meg a kéziratot. így történt, hogy azt nagyjából geometriai középpontján kettéválasztottam, s a fényképek átkerültek a következő kötetbe. Remélem, hogy második kötet

jövő tavasszal már akadálytalanul megjelenhet” — mondta Koncsol László.

A Kalligram kiadó gondozásában viszont már néhány héten belül megjelennek az általa javasolt és szerkesztendő Csallóközi Kiskönyvtár első kötetei. Az előreláthatólag negyven kötetből álló sorozatba olyan rég kiadott műveket szán a szerkesztő, amelyeket Csallóközről írtak a 17. századtól kezdve. A legismertebbek közülük: Bél Mátyás kétkötetes monumentális

1992. október 10.

Pozsonyi Vármegye monográfiája latinul (fordítását Püspöki Nagy Péter vállalta), Ipolyi Arnold Útiképei, melyet a Déli Hírlap közölt, s amelyet a Kalligram a Csallóközi Kiskönyvtár első köteteként hamarosan kibocsát Szedik továbbá Földes György Kukkónia lelke című kis könyvét (Koncsol László bevezetőjével), majd Ipolyi Arnold Csalló-' köz műemlékei című műve kerül sorra. Nyomdakész állapotban van egy dióspatonyi népdalgyűjtemény is.

Koncsol László pillanatnyilag egy helytörténeti szöveggyűjteményen dolgozik, a csallóközi falvakra és településekre vonatkozó anyagokat gyűjti össze. Készül Pozsony vármegye Alsó- és Felsőcsallóközi járása történelmi-földrajzi neveinek gyűjteménye az első okleveles forrásoktól egészen az utolsó, 19. század végi felmérésekig, amely segítséget nyújthat majd a történészeknek a régiónkról szóló, még megírásra váró átfogó történelmi munkákhoz.

Ide kívánkozik egy gondolat, afféle szerzői szándéknyilatkozat a Diósförgepatony című könyvből:Amikor ezt a könyvet útjára bocsátjuk az a tétova reménység is fűt bennünket, hogy forgatása közben számos mai és majdani gyermek ráérez a múlt kutatásának nemes nyomozói izgalmára, szellemi-erkölcsi szépségére és eredményeinek hasznára, s ezt a munkát választja élethivatásául ”

Aki viszont — a dióspatonyiakon kívül — csupán könyvtára kötetei között szeretné tudni ezt a művet, ugyancsak gondban lesz, merthogy értékéhez és jelentőségéhez viszonyítva érthetetlenül alacsony példányszámban jelent meg, annak ellenére, hogy nem tartozik az élvezhetetlen, szigorúan szakmai nyelven megírt történeti munkák sorába, hanem a Csallóközre vonatkozó szemelvényeket is találunk benne korabeli olvasmányokból, válogatást Szent István király Törvénykönyvéből, Kézai Simon krónikájából, oklevelekből, ismeretlen és ismert költők verseiből, népdalokból, mi több, tudósítást a Pozsony vidéki boszorkányégetésekről, 1574-ből. Szülőföldünk történelmébe visszavezető élvezetes olvasmányokat, melyek révén Koncsol László a csallóközi embert láttatja a múltban — még túl keveset tudunk róla —, s hozzá bennünket is magával emel.

HARASZTI ILDIKÓ

Parádés szereposztás, parádés rendezés—-tömören így lehetne jellemezni azt az eseményt, amelynek 1992. szeptember 28-án lehettünk szemtanúi a Komáromi Jókai Színházban. „Magyarként — szélzúgásban” címmel jótékonysági előadást rendeztek a komáromi magyar egyetem javára. A két előadás teljes bevételét a S1MONY1 ALAPÍTVÁNY bankszámlájára utalták át a rendezők, s ezzel az alapítvány vagyona elérte a félmillió koronát.

Az előadást Tories Péter rendezte. Műsorán olyan neves magyarországi és csehszlovákiai magyar művészek szerepeltek, mint Sinkovits Imre, a Nemzeti

Színház az egyetemért

„Magyarként—szélzúgásban ”

Színház örökös tagja, Darvas Iván, a budapesti Vígszínház művésze, Bartha Leverne székelyudvarhelyi előadóművész, a Komáromi Jókai Színház művészei —Lőrinci Margit, Dráfi Mátyás, Boráros Imre és Bajcsi Lajos, valamint Csehi Ágota zongoraművész, Paszmár János énektanár, Stubendek Katalin színinövendék, a pozbai Ménkű citerazcnckar, valamint a komáromi CONCORDIA énekkar Stubendek István karnagy vezényletével. A műsorban — egy szavalat erejéig, lemezfelvételről Latinovits Zoltán hangja is megszólalt.

Elhangzottak Illyés Gyula, Ady Endre, Petőfi Sándor, R. Bihari Sándor, Gál Sándor, Győri Dezső versei, valamint Liszt Ferenc és Erkel Ferenc muzsikája. A Ménkű citerazenekar a Székely himnuszt énekelte és bugeci népdalokat játszott. Mindkét előadást a Concordia énekkar zárta a Szózattal.

Tarics Péter ünnepi beszédében a magyarság összetartozásáról, az egységes magyar szellemi égbolt megteremtésének fontosságáról, az előadások küldetéséről, a Simonyi Alapítvány létrejöttének jelentőségéről és a szlovákiai magyar pedagógusképzés égető problémáiról beszélt Az esti előadás után ünnepi fogadást adott a szereplők és a neves díszvendégek tiszteletére.

Az előadás szponzoraiként tisztelhetjük a Komáromi Jókai Színház igazgatóságát, a Komáromi Nyomda Kft igazgatóságát a Komáromi Lapok szerkesztőségét a komáromi M-Way System két társtulajdonosát, Papp Ernőt és Morvái Lászlót valamint Herdics Ferencet, a komáromi INTERTAXI vezetőjét. v Reméljük, a páratlan siker megismétlődik még_______CZÉKUS PÉTER

Esterházy-emléktábla Budapesten

Emléktábla-avatásra került sor vasárnap Budapesten, az V. kerületi Szép utca 3.szám alatti ház előtt: 1940 és 1944 között pesti tartózkodásai idején, ebben a házban lakott gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság legkiemelkedőbb politikusa, egészen a nyilasok általi letartóztatásáig Stelczer Elemér, az Esterházy Emlékbizottság elnöke bevezetőjében elmondta, hogy a gróf keresztény meggyőződése, magyarsága és humanizmusa példát adhat mindnyájunknak, jövőnk, egy valóban tiszta eszményekre épített Közép-Európa formálásához.

Katona Tamás államtitkár egy fiatal, jóarcú politikusra emlékezett, akit hatéves korában, 1938 őszén háromszázezredmagával látott a Hősök Terén. Akkor hozta meg Esterházy élete legnehezebb döntését: úgy döntött, otthon marad. Sorsát póz nélkül választotta. Ő volt az, aki a szlovenszkói parlamentben elsőként az emberi és kisebbségi jogokról beszélt. A korszerű, előremutató gondolatokat elsőként képviselte az akkori politikai életben, s egyesegyedül nemmel szavazott a zsidó-törvényekre. Beszéde végén Antall József miniszterelnök üdvözletét adta át: „Nekem is ott van a helyem azok között, akik egybegyűltek az emléktáblánál. Természetesen elődömet és előfutáromat, példaképemet látom abban a sugárzó fiatalemberben, aki itt él a szívünkben.” Esterházy Alice avatta fel édesapja emléktábláját, melyet a lévai Nagy János és a budapesti Horváth Sándor szobrászművészek készítettek. Esterházy grófnő köszönetét mondott a megjelenteknek, és felkérte Hites Kristóf bencés apátot, szóljon helyette. (Az apát San Franciscóból érkezett az ünnepségre.)

Stelcher Elemér Habsburg Ottó levelét olvasta föl, majd Duray Miklós mondott beszédet. „Először adatik alkalom arra, hogy emlékét jellel örökítsük meg. A még létező Csehszlovákiában ezt a mai napig nem tehettük. Esterházy János politikai magatartása mindig szemben állt az emberi megaláztatással, a megkülönböztetéssel, a hazugsággal. Talán ezért ítélte őt halálra annak az országnak ördögi bírósága, amelyben politikusként élt. Gyakorlati, építkező politikát folytatott, a magyar nép kisebbségi sorssal sújtott részének teljes társadalmi kibontakoztatására vállalt kötelezettséget. Ugyanakkor elvi kérdésekben soha nem kötött értékcsökkentő kompromisszumokat.”

Bugár Béla, az MKDM elnöke amellett tett hitet, hogy a szlovákiai magyar keresztények példaképüknek tekintik Esterházy Jánost. „Eletpéldája figyelmeztetés a politikusok számára, hiszen a politika hitelét a társadalomban a mindennapos helytállás bizonyítja, s nem pedig a könnyen kimondott, de annál gyorsabban elszálló szavak.”

Bauer Győző, a Csemadok elnöke egy olyan emberre emlékezett, aki hasonló időben, amikor az ország kettévált, tudta, hogy vannak gyökereink. Ezek megsemmisítése magának a népnek a megsemmisítését jelentheti. Már 50 éve figyelmeztetett, hogy a kisebbségi magyarság egy része kezdi elveszíteni öntudatát.

Popély Gyula, az MNP elnöke „megtaposott és többször megalázott nemzetünk feltápászkodásának, fokozatos magáratalálásának jelét” látja az emléktábla-avatásban.

Végül Schilleremé Wurster Ilona, a

pozsonyi Esterházy Klub nevében mély főhajtással adózott Esterházy János emlékének. BALASSA ZOLTÁN

Közlemény

Ma szoboravatással egybekötött kétnapos emlékünnepség kezdődik Alistálon. A rendezvénysorozat műsora:

1992. október 10. (szombat)

15.00 Linter Angelika keramikus kiállításának megnyitója (kultúrház)

16.00 Koncsol László író, helytörténész előadása (Sport Club)

17.00 Rechnitzer János falukutató, az MTA győri osztálya vezetőjének előadása (Sport Club)

19.30 Magyar költők megzenésített versei Dinnyés József előadásában (sportpálya)

1992. október 11. (vasárnap)

9.00 Népművészeti kirakodóvásár

11.00 a Ferdics Gábor által készített emlékmű leleplezése ökumenikus istentisztelet keretében (a tüzoltószertár mellett)

14.00 Népzenei összeállítás (sportpálya)