Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-07 / 225. szám

1992. október 7. I_________T alálkozások Egyféle magyarokká kell válnunk A Zürichben élő negyvenhat éves B. Szabó Péter mérnök a nyugat­európai magyar emigráció egyik kulcsembere. Már 1970-ben megala­kította a Zürichi Magyar Ifjúsági Klu­bot, s annak Jövőnk című tájékoztató­ját is ö szerkesztette. 1971 -tői tagja az Európai Szabad Magyar Kongresz­­szusnak, 1975-ben részt vett a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) megalakításában, mely­nek azóta főtitkára, Értesítőjének szerkesztője, könyvkiadójának veze­tője és fenntartója. 1988-ban ő kezde­ményezte a Zürichben székelő Ki­sebbségvédelmi Társaság létrehozá­sát - ennek is főtitkára. Alelnöke Svájc és Nyugat-Európa egyik legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezetének, a Svájci Keresztény Magyar Munka­­vállalók Szövetségének. Ö szorgal­mazta a Kárpát-medence magyar nép­csoportjai érdekvédelmi szervezeté­nek, a Közép-Európai Népcsoportok Fórumának létrehozását. Ennek főtit­kára. B. Szabó Pétert az ausztriai Ei­­senstadtban (Kismartonban) a „keleti és nyugati“ magyar kisebbségi szer-B. Szabó Péter az eisenstadti tanácskozáson (LACZA TIHAMÉR felvétele) vezetek tanácskozásán ismertem meg. Felfigyeltem választékos be­szédstílusára, józanságára, alapos felkészültségére. A legnagyobb meg­lepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy ez a rendkívüli képességű, szí­vós ember Naszvadról származik:- 1946 júniusában, Naszvadon születtem, parasztcsaládban. A szö­vetkezetesítés forgószele alaposan megtépázta négytagú családunkat - apám elhagyott bennünket, és lete­lepedett a fejlett iparú Morvaország­ban, tíz évvel idősebb féltestvérem műszaki pályára kényszerült, míg jó­magam kettesben maradtam rokkant édesanyámmal. Az alapiskola első öt osztályát Kingyespusztán látogattam, a felső tagozatot Naszvadon végez­tem. Mivel rámragasztották a ,,kulák" bélyeget, jobbnak láttam más mester­séget választani, így érettségiztem le a jónevú Komáromi Gépipari Techni­kumban.- Mikor hagytad el Csehszlovákiát?- Dubcek bukásával egy időben, 1969-ben. Az érettségi után katonás­kodtam, 1966 őszétől 1969 tavaszáig pedig a komáromi hajógyárban dol­goztam, kezdetben műszaki ellenőr­ként, 1968-tól a másfél ezer tagot számláló gyári ifjúsági szervezet titká­raként. Közben a Pozsonyi Közgazda­­sági Főiskola levelező hallgatója is voltam. Mivel a Prágai Tavasz eszmé­inek hirdetésében, majd a szovjet megszállás elleni tiltakozó megmoz­dulásokban tevékeny szerepet vállal­tam, politikai munkásságomat csak Nyugaton folytathattam tovább. Ezért vándoroltam ki 1969 márciusában Svájcba.- Miért éppen oda?- Abban a véletlennek volt a legna­gyobb szerepe. Amikor eldöntöttem, hogy elhagyom az országot, nyolc levelet írtam Nyugaton élő ismerőse­imnek, akik valamennyien ifjú politiku­sok voltak, akárcsak én. Egyetlen kol­léga válaszolt, Zürichből. Küldött egy meghívólevelet, én pedig vonatra szálltam.- A legtöbb kelet-közép-európai ki­sebbségi magyar nem beszél idegen nyelveket - a szlovákon, románon, oroszon stb. kívül. Mihez kezdtél ilyen körülmények között Svájcban?- Én más helyzetben voltam, ugyanis a két év katonaságot arra használtam, hogy megtanuljak néme­tül. Minden szabadidőmet nyelvtanu­lással töltöttem. Amíg a többiek söröz­tek, fociztak vagy lányok után jártak, én németül tanultam, és jól tettem, mert így 1975-ben gépészmérnöki, 1982-ben pedig üzemmérnöki okleve­let szerezhettem Zürichben.- Hogyan alakult a mérnöki pá­lyád?- Eleinte különféle vállalatoknál al­kalmaztak, 1983-ban viszont önálló­sultam: légkondicionáló, fűtés- és szellőzéstechnikai berendezéseket tervezek és kivitelezek a lakásokban. Megjegyzem azonban, hogy azért ér­zem jól magam Svájcban, mert tevé­kenyen részt tudok venni a nyugati magyar emigrációs szervezetek mun­kájában, tehát politizálhatok. Vagy húsz ilyen egyesület, köztük tizenkét csúcsszervezet tagja vagyok, és igyekszem bekapcsolódni a kisebb­ségvédelmi és magyarság-népszerű­sítési tevékenységbe.- Hány magyar él Svájcban?- Mintegy tizenötezer, csaknem mind ,,ötvenhatosok". Zürichnek négyszázezer lakosa van, ebből hate­zer a magyar, de Baselben és Géni­ben is megtelepedtek honfitársaim .Az utóbbi időben jól együttműködünk a berni magyar nagykövetséggel.-Mielőtt az általad is alapított és irányított emigráns magyar szerveze­tek felöl érdeklődnék, áruld el: csalá­dos vagy?- Igen, 1973-ban kötöttem házas­ságot Szakáilos Mártával. Két gyer­mekünk - Attila (1975) és Emese (1982) nevét csak magyarul lehet használni a világ bármely nyelvén.- Most pedig mutasd be néhány mondattal a SMIKK-et, azaz a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kört, melynek te vagy a főtitkára.- Egy idézettel kezdem. Kisfaludy Sándortól valók az alábbi gondolatok: ,,Amely nemzetnek nyelve nincs, an­nak nincs hazája, csak szállása: nincs hazafiassága, mert nincs hazája. És csak a szerencsés időknek tudható be, hogy az ilyen ,,nemnemzetet", hanem csoportot a másik el nem nyeli. Nem a föld, nem a folyók tartják össze a nemzetet, hanem a nyelv. “ A SMIKK ennek szellemében működik, és pedig húsz kiadvánnyal járult hozzá a ma­gyarság legújabb szellemi forradalmá­hoz. A négy évtizeden át eltorzított történetírás fontos fejezeteit igyekez­ték helyre tenni megjelentetett tanul­mányaink. Hézagpótló a most elké­szült Gesta Hungarorum mindhárom kötete is. Nagyban támogattuk a ma­gyarországi szamizdat-szerzöket, ugyanakkor segítettük a sokszor lebe­csült, ám óriási áldozatokból születő nyugati magyar irodalmat. Néhány ná­lunk kiadott fontos könyv - például Fónay Jenő Megtorlás című munkája vagy Csurka István Közép-Európa hó alatt című esszékötete ma már Ma­gyarországon is napvilágot láthat.- Négy esztendeje te kezdeményezted Zürichben a Magyar Kisebbségvédelmi Tár­saság - a KVT - megalakítását. Miért?- Hogy küzdeni tudjunk a közép-kelet­­európai térségben élő népi és vallási ki­sebbségek politikai, kulturális, gazdasági és vallási kisebbségek politikai, kulturális, gaz­dasági és vallási elnyomása ellen. Védjük ezen kisebbségek jogait szerény eszköze­inkkel, támogatjuk őket és felvilágosító, se­gélyező, sajtótájékoztatási és kiadói tevé­kenységet folytatunk. Ez egy nemzetközi információs szolgálat, melynek legfőbb cél­ja, hogy feltárja a kisebbségeket ért sérel­meket, s így kialakulhasson a nemzetközi megértés és jóindulat, ugyanakkor a ki­sebbségi témák folyamatosan helyet kapja­nak a nyugati sajtóban.- Kikkel tart rendszeres kapcsolatot a Kisebbségvédelmi Társaság?- Svájcban az egyházi és világi segély­­szervekkel, társadalmi szervezetekkel, poli­tikai pártokkal, a parlamenttel és a kor­mánnyal. Ugyanakkor együttműködünk a nemzetközi kisebbségvédelmi szerveze­tekkel, az ENSZ-szel, az Európa Tanáccsal és az Európa Padamenttel, a Helsinki Utó­konferenciákkal és az Emberjogi szerveze­tekkel, stb.- Hogyan látod Zürichből: milyen felada­tok előtt áll a világ magyarsága 1992 őszén, az egyre bonyolultabb világhelyzetben?- Ki kell építenünk a magyar kisebbségi-és szórványkultúra, valamint az egyetemes magyar kultúra közös hálózatát. Ez egy olyan szellemi egységet eredményezhet, melyben gyakori a személyes, „ fizikai“ együttlét is: egyféle magyarokká kell vál­nunk. BATTA GYÖRGY Belföld Szabad ÍJJSÁG 5 Senki ne csodálkozzon, amennyiben írásomat zaklatottnak találná, az élmény, mely létre hívta, egészében zaklatott. Óva intek mindenkit két dologtól: a késő éjszakai politizálástól és a hajnali álomtól. Állítom, az egészségre mindkettő káros! Külön-külön is. Ha pedig a körülmények folytán a kettő kapcsolatba kerül egymással, az eredmény akár életveszélyes is lehet. Baráti társaságban az emberiség mai gondjairól beszélgettünk. A környezetszennyezésről, a nyo­morról és az éhinségről, az atomsugárzásról és az ózonlyukakról, a nemzetiségi viszályokról és belhá­­borúkról, az országos felfordulásokról, melyek kö­vetkeztében az államok osztódással szaporodnak, mint az amőbák. A politikai elvek élettörvények, mondta valaki, a politikus pedig a világ ura! Hazamenet ez zsongott a fejemben. Hogy is van ez? Kicsoda a politikus? Micsoda élettörvények? Tehát létünk biztosítéka és mindennapjaink üzem­anyaga a politika, mely életünk motorját működteti? Ennek utána kell nézni! Meg kell emészteni, hogy hiteles ismeretté váljon, amely gazdagít. Töprengve ülök dolgozószobámban, feketét fő­zök, felhajtok egy kupica konyakot, átböngészem a napilapokat. Következnek a rádióhírek, a tv­­híradó! Szép sorban egymás után, Pozsony, Buda­pest, Bécs, egyes és kettes csatorna. (Lámcsak: hármas csatorna politikai okokból már nincs!) Zúdul rám a politikum. A szavak még elviselhetők lenné­nek, a képek már nehezebben. Sok vér és éhező gyerekek, bombák és szökőár, bölcs politikusok és barbár terroristák, kommandós verőlegények; fut­ballmeccsek és tüntetések. Van valami a dologban, motyogom éjfélkor félhülyén. Sötétben fekszem az ágyban, a szemem nem csukódik le, hajnali három­kor még ébren vagyok, pislogok, mint nappal a ba­goly. A mennyezeten ismeretlen fajú és rendelteté­sű szörnyek nyüzsögnek, robbanások zaja és töme­gek távoli ordítása hallatszik, áruló, aki nem szavaz, rikácsolja valaki. A paplan ólomnehéz, a párna kőkemény, verejtékben úszom. Hajnal felé, mint a költő mondaná: szemem gyertái kihúnynak, elcsigázottan elalszom. Utolsó ép gondolatom: a hajnali álom vad és rettenetes, talán azért, mert már nem a pihentető éjjel, hanem a farkastorkú nappallal rokon! Félig ébrenlét, félig álom, mindenképpen gyanús egyveleg! Szőrén­­szálán: tudathasadás! Őrizzen meg tőle a teremtő. Sajnos nem őrzött meg. Alszom, mégis tudom; hogy dobálom magam az ágyban, fejem a falba verem, hörgők és sikoltozom. Hajnali hatkor kitar­tóan álmodom. Hosszú egyenes úton megyek a fő­város felé, a két sáncpartot deszkapalánkok szegé­lyezik, plakátokkal teleragasztva. Választási plaká­tok, arrogánsak. ,,Épeszű ön? Szavazzon a Trium­virátusra!" „Ledöfjük a liberális bulit!“ „Legyen nemzeti büszkeségünk fáklyavivője!“ „Kisebbségi? Megnő, ha a túlélésre szavaz!“ „Bor, búza, békes­ség - jöjjön rád a nehézség! (Ha nem ránk szava­zol!)“ „Fejem felett kétszárnyú sportrepülőgép száll, röplapokat szór. „Irtsd a balos mételyt! Totáli­san tiltakozz, tinó!" „Akit mi átvilágítunk, nem rúg többé labdába!“ Valósággal elborítottak a röplapok. A palánk mögött kortesek leselkednek. A város elé értem. Kedélyes őrház, fehér-piros­­kék sorompó, oldalt egy mozgalmi szóvivő, egy pártelnök és egy gömöri húzóember. Jelszó - kér­dezi mogorván egy fekete csuklyás verőlegény.- Milyen jelszó? - érdeklődöm bugyután - minek az? A városba megyek!- A városba megy - lóbálja kancsukáját - és nem tudja a jelszót! Ez tán még a ,,pedrekovy zákonról“ sem hallott! Megnyuvasztom. A gömöri húzóember segíteni akar: - A jelszó ko ko... no? - néz rám.- Koalíció... koegzistencia... konföderáció... - találgatom.- Konferencia... te pupák... - és barátságosan farba rúg. - Most pedig tirhulj, úgy mozogsz, mint egy kasztrált nindzsa, a republikánusokat pedig elkerüld, mert megskalpolnak! Beengedtek a városba. A pártelnök kezembe nyomta pártja alapszabályzatát, hogy tanulmá­nyozzam át figyelmesen. A szóvivő szó nélkül a ci­pőmre köpött. Kasztrált nindzsa, morogtam, kicsit erős! A város utcáin még több a plakát, elfedik egymást. A hirdetőtáblák előtt sorban állnak a pla­kátragasztók, és színes plakátjaikat, jelszavaikat egymásra ragasztják. Megfigyeltem, hogy mindenki jelvényt hord, látható helyen. Nekem nincs jelvé­nyem, s ebből bajom is lesz! Megállít egy egyenru­hás, skinhead szegecsekkel vikert bőrruha, fején he­gyes vörös taréj, hogy hol a jelvény? Nincs, mon­dom. Ötszáz korona büntetés, látott már maga rendszámtábla nélküli autót?! Talán nincs a párt­ban, nem mozgalmi tag? Nem, mondom. Azt taná­csolja, járjak a mellékutcákban vagy ássam be magam, mert meglincselnek! Egy mellékutcából nagy ordítozás és sikoltozás hallatszik.- A minisztert verik - adta tudtomra -, meg is érdemli a csibész. Szabotálja a nagyprivatizációt. Még egyszer mondom: felszívódni, begubózni, el­tűnni! Meg vagyok értve? Jelvényt pedig szerezzen, mert éhen hal! Egészen emberséges bőrfejű, a kakasa is rokon­szenves, csak a biciklilánc ne lenne a kezében. Valószínűleg boxere is van! Egyébként a városban óriási a hangzavar. Nagy acéloszlopokon három hangszóró közvetíti egyszer­re a parlamenti vitákat: a föderális, a cseh és a szlovák parlamentét egyszerre! Magányos kisebb hangosanbeszélőkből a klubmegbeszélések és saj­tótájékoztatók anyaga árad. Az emberek azonban nem figyelnek oda, népgyűlés folyik minden téren. Gyűléseznek a háziasszonyok, a nyugdíjasok és középiskolások, manifesztálnak a köztársaságpár­tiak és a nemzetiek. A Kőtéren pedig komoly, meglett férfiak tömege arról tárgyal, hogy a város határait hermetikusan le kell zárni, idegen és vidéki politikusok beszivárgását megakadályozandó. Szá­mos helyen benzineshordókat láttam, villanykábel vezet tőlük egy robbantó készülékhez. A hordók bárkinek a rendelkezésére állnak, felléphet rájuk és szabadon szólhat a járókelőkhöz, amennyiben azonban a hallgatóság megúnja, a hordószónokot egyszerűen felrobbantják! A város az intenzív politizálás jegyében éli min­dennapjait. A nyilvános könyvtár előtt nagy kupacot építenek könyvekből, ölfarakáshoz hasonlót; miénk lesz az első könyvmáglya!, dicsekszik egy mozgal­mi kultúrfelelős. Eltikkadtam és megszomjaztam. A Felkelés terén megláttam egy márványkutat, csillogó nikkelcsövekből kristálytiszta víz csörgött, mint az áldás, két bő sugárban. Az egyik felett bronztáblán: Kormánykoalíció!, a másik sugár felett: Ellenzék! Hát a többiek...?! Egy járókelő, nagy nemzeti kokárdát visel, kezében fokos, annak nye­lével mutat a közeli pocsolyára: - Onnan...! Akkor már inkább bort iszom, jóuram! A borozó­ban a csapos egy halom jelvényt tesz elém: - Vá­lasszon, a bor vele jár! Megmakacsolom magam, ágaskodó önérzettel nem veszek jelvényt, védem függetlenségemet. Betérek egy élelmiszerboltba: - se jelvényem se igazolványom! - mondom daco­san. - Mindenkitől független vagyok!- Akkor siessen a páriák boltjába - tanácsolja az eladó -, talán még kap barackot a fejére vagy pácolt kecsketúrót! Néha fügéjük is van mutatóban! Mondjam még el, hogy egy nyilvános helyen kegyetlenül recsegő hangon így utasít vissza a kö­telességtudó vécésnéni? - A Zergehegyen van egy első világháborús, katonai latrina, oda menjen!!! Támolyogtam és magamban beszéltem: a politika totális életerő! Az egész élet politikum. A Krym kávéház terasza előtt ketten feküdtek a járdán, életerős férfiak. Tábla a fejük felett: Éhségsztrájk! Miért? - kérdezem egyiket. „A haver azt mondja, „köztársasági elnök akar lenni! Támogatom. Addig sztrájkolunk, míg meg nem választják, akkor én leszek a miniszter! Heveredj mellénk, pajtás, állam­titkár lehetsz!“ öreg Du na-hídra vánszorogtam, ráhajol­tam a vaskorlátra, amely alatt a késő esti sötétben halkan surrogott a vén folyó. Mélyen kihajoltam, és éppen el akartam engedni magam, amikor a közelemben megszólalt egy hang. „Nem lesz jó, inkább akassza fel magát!“ De nem hallgat­tam rá, elrugaszkodtam és zuhantam. Hanem... ó jaj, a titokzatos hangnak igaza volt. Az öreg mederben nem víz folyt, hanem a föderális parla­ment alkotmányvitájának szózuhataga. Éppen egy republikánus képviselő interpellációjának a hullá­mába pottyantam, a maró lúgos anyag vitriolként belém mart, és módszeresen málasztotta le a húst csontjaimról. Rémületemben és fájdalmamban fel­ordítottam... Felébredtem. A rádió már szólt, éppen azt mond­ta: Híreket mondunk! DUBA GYULA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents