Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-20 / 236. szám
1992. OKTÓBER 20. 11 FCRÁTKA - SOKOL RÁTKA - TJKOMBÁJNBÁTKA - TJSM BÁTKA - SK SATURN SM BÁTRA Híradás a bátkai focistákról Mint a legtöbb nagyközségben, így Bátkában is a harmincas évek elején kezdték kergetni a borlabdát. Már akkor birtokba vették azt a területet, ahol ma is hódolhatnak sportszenvedélyüknek. Igaz, évekig csak a két faragott kapufa jelezte, hogy itt fociznak, de ma már öltöző és tribün várja a mérkőző csapatokat és a szurkolókat. Aközség életében jelentős évvolt az 1983-as esztendő, ekkor került fel a kerületi I. B osztályba a csapat. Egészen 1991-ig ebben az osztályban gyűjtögette a bajnoki pontokat, rúgta a szép gólokat. A legtöbbet az „örökös” gólkirály, Gaál László, aki éveken át mindig tagja volt a rimaszombati járási válogatottnak is. Nem szívesen beszéltek a falubeliek a kerületi osztályból való kiesésükről. Ezt a tényt nagyon fájlalják, mert nem a zöld gyepen, hanem a zöld asztalnál hoztak az illetékesek olyan döntéseket, amelyek mind a „favorizált” csapatok javát szolgálták, és a bátkaiak kiesését jelentették. Az úgynevezett Gömöri Kupa tízéves fennállása alatt a falu csapata háromszor nyerte el az értékes trófeát. Először Péterfalván, majd H. ZaluZanyban, s utoljára a Bátkában lebonyolított tornán lett első az együttes. A jelenlegi vezetés éppen ezért tűzte ki erős elhatározással a célt: „Bár tavaly kiestünk, jövőre ismét vissza akarunk kerülni!” A csapat-Nagy gondban voltak a mai fiatalok, amikor arra kértem őket, hogy sorolják fel az alapító tagok és a vezetők nevét. Idősebb focirajongók segítségével sikerült kideríteni, kik voltak ott a kezdéskor: Vígh Sándor, Vígh György, Simko Elemér, Szabolcsi Zoltán, Kisfejes István, Hornyák István, Simon László, Képes János, Tankó István, Bőd János. Kb. 1948-ig ezek a sportbarátok „éltették” a bátkai labdarúgást. Az első mérkőzésekre ők is szekéren, gyalog, esetleg kerékpáron utaztak a szomszédos falvakba egyegy barátságos mérkőzésre: Bellénbe, Szútorba, Fügébe, Ratkóra, Burdára, Sajógömörre. Néhány évig (1938—1944) az akkori levente egyesületben küzdöttek a bajnoki pontokért. Ezt egy „zordabb” időszak követte, de 1949-ben újraindult a rendszeres sportélet. Végigküzdötték a járási bajnokság lépcsőit, és hamarosan a járási liga legjobb csapatai közt szerepeltek. Az igazi fellendülés a hatvanas évek elejére tehető. A pályát körülkerítették, fákat ültettek, majd 1975- ben felépült a már említett öltöző és tribün. Mindez az állami birtok hathatós segítségével és támogatásával történt. A mérkőzések bevételéből éppen csak hogy fedezni tudják a játékvezetők költségeit. Az autóbuszról, a felszerelésről az állami birtok és a község önkormányzatának költségvetése gondoskodik. Ez persze elsősorban annak köszönhető, hogy az említett intézmények vezetői maguk is szerelmesei a jó focinak. Az idősebbek nosztalgiával emlékeznek arra a kis kuglizóra is, amely hosszú ideig a pálya végén várta a legényeket A szomszédos falvak ingújjra vetkőzött fiataljaival „szabályos” mérkőzéseket is vívtak (pl. Zsíp és Újfalu ellen). A játékosok és a vezetők egyforma tisztelettel említették Murtin János egykori játékos nevét is, aki munkahelyén — Uzapanyiton — 1962-ben áramütés következtében életét vesztette. Az 1959160-as idényben remekül szereplő bátkai futballcsapat (archív felvétel) nak a feljutásra minden lehetősége megvan, jelenleg is a bajnoki táblázat élén áll. A vezetők (az elnök Fejes Zoltán, a titkár Angyal Attila, az edzők: Pauly Jenő, Kempny Ivan, Bán Imre) példásan törődnek az ifjúsági és tanuló csapattal is. Jól tudják, hogy a saját nevelésű játékosok jelentik a jövő szilárd alapját. A jelenlegi játékoskeret a következő: Matal P., Jankovics S., Gaál L., Laczko L., Simon Z., Igo T., Kulcsár I., Barassó B., Gál B., Krnáő E., Zibrin F., Szunyái I., Pósa T., Jakab R., Bőd O., Gyüre O., KunStár M. Az évi sportmérkőzések tervében rendszeresen ott szerepelnek a nemzetközi barátságos találkozók is. Nem múlik esztendő ilyen összecsapás nélkül. Szoros a kapcsolat pl. Gyöngyöspata, Sajószentpéter, Putnok, Hajdúböszörmény labdarúgóival. Mint a címből is kitűnt, az egyesület már több „keresztelőn” átesett. A legutolsó e tavaszon történt, amikor is a rimaszombati SATURN cég javaslatára fuzionáltak a rimaszombati csapat „B” garnitúrájával. így néhány rimaszombatijátékos automatikusan átlépett a bátkaiak színeibe. A Balog-völgy eme nagyközségének sportbeli jövője tehát szilárd alapokon áll. Gömöri Kovács István Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok SZNLII Nyugat: Partizánske—TTS Trenőín 1:0 (0:0), Toporőany— Púchov 2:1 (2:1), Dukla Trenőín—Rapid 2:1 (1:1), Hurbanovo—N. Zámky 1:1 (1:0), Bánovce—Stúrovo 5:1 (5:1), BAZ Dúbravka—Dubnica 1:0 (0:0), Sered—Slovan B 1:1 (1:0), Inter B— Gabőíkovo 0:3 (0:2). 1. N. Zámky ti 6 4 1 21:6 16 2 Púchov u 8 0 3 20:8 16 3. Dubnica ii 7 2 2 19:8 16 4. Gabőíkovo ii 7 1 3 20:13 15 5. Partizánske n 6 2 3 18:10 14 6. Slovan B ii 5 3 3 20:17 13 7. Du. Trencín ii 5 2 4 19:18 12 8. Toporőany ii 4 4 3 9:11 12 9. TTS Trenőín íi 4 2 5 15:14 10 10. Bánovce íi 3 4 4 18:17 10 11. Inter B íi 4 1 6 19:19 9 12 Rapid íi 4 1 6 8:19 9 13. Dúbravka a 2 4 5 10:20 8 14. Hurbanovo ii 2 3 6 10:19 7 15. Sered a 2 2 7 9:20 6 16. Stúrovo u 1 1 9 11:27 3 Kelet: Pov. Bystrica—RuZomberok 2:0 (2:0), K. N. Mesto—Sp. N. Vés 1:0 (1:0), Michalovce— Bardejov 0:1 (0:1), B. N. Vés— Poprad 1:0 (0:0), Stropkov—Rim. Sobota 1:0 (1:0), Bytőa—Martin 5:1 (3:0), Budkovce—Lubeník 2:0 (1:0), Vranov—Giraltovce 3:0 (1:0). 1. Bytőa ti 8 1 2 22:10 17 2 Bardejov ii 7 2 2 18:4 16 3. Ruzomberok ti 8 0 3 21:9 16 4. Stropkov ii 8 0 3 16:9 16 5. P. Bystrica n 5 4 2 18:12 14 6. Poprad a 4 4 3 12:11 12 7. Budkovce ii 5 1 5 16:12 11 8. Lubeník n 4 3 4 8:12 11 9. Vranov a 4 2 5 13:17 10 10. B. N. Vés ii 4 1 6 13:14 9 11. Sp. N. Vés ii 4 1 6 15:17 9 12 R. Sobota ii 3 2 6 9:11 8 13. K. N. Mesto ii 4 0 7 7:12 8 14. Giraltovce a 3 2 6 5:19 8 15. Martin ti 2 3 6 13:23 6 16. Michalovce a 1 2 8 11:25 4 DIVÍZIÓK Pozsony: Matador—Devín 1:1, VTJ-WPS— Sváty Jur 2:5, Ru2inov—Doprastav 0:2, Krasöany— SKP jun. 2:2, Trnávka—Kablo 4:2, Lamaő—Danubius 2:2, D. N. Vés—Jarovce 2:1, Lokomotíva— Spoje 2:2. 1. Devín ii 9 2 0 34:8 20 2 Doprastav ii 9 1 1 37:8 19 3. Matador ii 8 2 1 30:11 18 4. Sváty Jur a 7 3 1 32:14 17 5. SKPjun. ii $ 3 3 29:20 13 6. Spoje ii 4 4 3 18:14 12 7. Lokomotíva ii 3 4 4 16:16 10 8. Trnávka ii 4 2 5 14:22 10 9.Jarovce íi 4 1 6 22:26 9 10. D. N. Vés ii 3 3 5 11:14 9 11. Ruiinov ii 4 1 6 17:22 9 ÍZ VTJ-WPS ii 3 3 5 13:23 9 13. Danubius ii 3 2 6 16:26 8 14. Lamaő íi 0 6 5 6:14 6 15. Krasnany ii 1 4 6 8:19 6 16. Kablo ii 0 1 10 10:56 1 Nyugat-Szlovákia: Nitra B—N. Mesto 2:0, Hlohovec—Tlmaée 1:1, Tovarníky—Str. Nitra 3:2, PieSíany—Komárno 3:0, BoSany— Myjava 1:2, Malacky—Trebatice 3:0, O. Potöfl—Marcelová 1:0, Vrbové—Zl. Moravce 0:1. 1. Myjava ii 9 1 1 18:6 19 2 Tlmaőe ii 6 4 1 15:8 16 3. Hlohovec a 6 2 3 21:13 14 4. PieSfany a 5 3 3 15:8 13 5. Tovarníky íi 5 3 3 18:15 13 6. Zl. Moravce ii 6 1 4 19:20 13 7. Nitra B a 5 2 4 14:11 12 8. Str. Nitra ii 4 3 4 20:11 11 9. Komárno n 4 3 4 20:15 11 10. Vrbové a 3 4 4 14:17 10 11. Malacky ii 4 1 6 13:14 9 12 BoSany a 3 2 6 16:21 8 13. N. Mesto ii 4 0 7 12:18 8 14. O. Potón a 4 0 7 10:31 8 15. Marcelová a 2 3 6 13:15 7 16. Trebatice íi 2 0 9 13:28 4 Közép-Szlovákia: Zvolen— Predmier 2:2, Stráíov—Istebné 3:1, B. Bystrica B—Fifakovo 2:0, Cadca—Nováky 1:2, Podbrezová—Hriflová 0:2, Detva—D. Vestenice 0:0, D. Kubín—Handlová 3:0, Stráfíavy—Luőenec 3:2. 1. D. Kubín 12 8 2 2 22:11 18 2 Nováky 12 8 2 2 20:10 18 3. Hrinová 12 7 3 2 16:11 17 4. Handlová 12 5 5 2 21:13 15 5. Strázov 12 7 1 4 18:16 15 6. Stránavy 12 3 6 3 18:21 12 7. Podbrezová 12 5 2 5 15:18 12 8. Detva 12 4 3 5 17:17 11 9. Zvolen 12 3 5 4 17:20 11 10. D. Vestenice 12 4 3 5 13:17 11 11. B. Bystrica B 12 3 4 5 13:13 10 ÍZ Luőenec 12 5 0 7 16:18 10 13. Öadca 12 4 2 6 16:19 10 14. Istebné 12 3 3 6 18:17 9 15. Predmier 12 3 1 8 13:21 7 16. Fiíakovo 12 2 2 8 11:22 6 Kelet-Szlovákia: Rozrtava—Svit 1:0, Krásna—Őaúa 1:2, KeZmarok—V. KapuSany 1:1, Prakovce— Sabinov 2:2, Kraéúnovce—Lipany 2:2, Snina—Vechec 4:1, Drufctevná—Svidník 3:0, V. Sebastová— PreSovB 1:1. 1. Druistevná 12 8 2 2 29:13 18 2. Vechec 12 6 3 3 25:17 15 3. Roznava 12 6 2 4 23:16 14 4. Snina 12 5 4 3 21:15 14 5. V. KapuSany 12 6 2 4 22:18 14 6. Lipany 12 6 2 4 20:18 14 7. Cana 12 6 1 5 18:22 13 8. PreSov B 12 4 4 4 23:20 12 9. Svidník 12 5 2 5 14:16 12 10. Sabinov 12 3 5 4 19:13 11 11. Prakovce 12 4 3 5 17:19 11 12 Svit 12 4 2 6 19:19 10 13. Kezmarok 12 3 3 6 15:24 9 14. V. Sebastová 12 3 3 6 19:29 9 15. Krásna 12 4 0 8 13:23 8 16. Kracúnovce 12 1 6 5 11:26 8 KÖZÉP-SZLOVÁKIA I. A-osztály, B-csoport: Hajnáőka—V. Krtiä 2:2, Kalinovo—D. Hámre 1:1, Brezno—Zelovce 6:0, Poltár—N. Bafia 0:0, Buzitka— Hrochof 1:0, Radvari—Sásová 2:2, Lovinobafía—Ó. Balog 1:0. 1. Buzitka 10 6 2 2 19:13 14 2. Lovinobana 10 6 1 3 12:12 13 3. Brezno 10 4 4 2 13:4 12 4. D. Hámre 10 5 1 4 21:18 11 5. V. KrtíS 10 4 3 3 21:19 11 6. Kalinovo 10 4 3 3 12:14 11 7. Hrochof 10 4 2 4 21:18 10 8. N. Bana 10 4 2 4 9:11 10 9. Poltár 10 3 3 4 18:15 9 10. Sásová 10 3 3 4 18:18 9 11. Ő. Balog 10 4 1 5 12:14 9 12. Rád van 10 3 3 4 14:17 9 13. Éelovce 10 2 2 6 13:21 6 14. Hajnácka 10 2 2 6 14:23 6 I. B-osztály, D-csoport: Kriváú— HnúSfa 1:0, Ruziná—D. Strehová 3:2, Tisovec—Tornafa 1:2, Radzovce—Krupiná 3:0, Biskupice—Sklabiná 3:0, Cinobaúa—Nenince 5:0, Sliaő—Mytna 0:1. 1. Cinobana 10 7 2 1 31:10 16 Z Tornára 10 6 3 1 22:6 15 3. Radzovce 10 6 2 2 25:11 14 4. Ruziná 10 6 1 3 16:15 13 5. HnúSfa 10 5 1 4 16:16 11 6. Tisovec 10 3 4 3 13:12 10 7. Kriváá 10 4 2 4 10:20 10 8. Sliaő 10 4 1 5 12:12 9 9. Mytna 10 2 5 3 10:14 9 10. Krupiná 10 3 2 5 11:14 8 11. Nenince 10 3 2 5 11:20 8 12. Biskupice 10 3 1 6 10:18 7 13. D. Strehová 10 2 2 6 13:22 6 14. Sklabiná 10 1 2 7 10:20 4 Járási bajnokság, Rimaszombat: Bakta—SuSany 3:2, Rim. Seő— Gern. Jablonec 2:0, Klenovec—Kráf 2:0, V. Blh—Chanava 3:1, Gemer—Hr. Vés 2:0, Bátka—Rim. Janovce 2:3, Hr. ZaluZany—N. BaSta 3:0. 1. Bátka 10 9 0 1 38:10 18 Z R. Janovce 10 7 2 1 24:11 16 3. Bakta 10 5 4 1 16:9 14 4. R. Sei 10 6 0 4 16:14 12 5. V. Blh 10 s 2 3 14:12 12 6. H. Zaluíany 10 5 2 3 19:20 12 7. Gemer 10 4 2 4 16:13 10 8. Hr. Vés 10 4 1 5 10:10 9 9. SuSany 10 4 1 5 16:23 9 10. Krár 10 4 0 6 20:15 8 11. G. Jablonec 10 1 4 5 14:21 6 ÍZ Klenovec 10 2 2 6 16:24 6 13. N. Balta 10 2 1 7 8:26 5 14. Chanava 10 1 1 8 13:29 3 Járási bajnokság, Losonc: Brezniőka—C. Brezovo 2:3, Utekáő— Rátka 4:0, Kokova N. Rim.—Málinec 5:1, Halié—Úakanovce 0:0, Uhorské—Divín 2:2, Fifakovo B— TomáSovce 2:2, Látky—FC Luőenec 1:0. 1. FC Luőenec 10 7 1 2 27:8 15 2. Kokava 10 7 1 2 22:13 15 3. TomáSovce 10 6 3 1 19:16 15 4. Divín 10 5 3 2 29:11 13 5. Utekáő 10 6 1 3 25:13 13 6. Látky 10 5 1 4 28:16 11 7. Fiíakovo B 10 4 3 3 20:17 11 8. Uhorské 10 4 2 4 14:16 10 9. Málinec 10 2 4 4 13:24 8 10. Rátka 10 4 0 6 16:27 8 11. Brezniőka 10 1 4 5 17:21 6 12. Őakanovce 10 1 3 6 18:30 5 13. Haliő 10 2 1 7 9:26 5 14. Ő. Brezovo 10 1 3 6 8:27 5 KELET-SZLOVÁKIA I. A-osztály, nyugati csoport: Krompachy—Sp. Vlachy 2:1, Tepliőka—Valalíky 1:4, Moldava—Sp. Hrhov 1:0, Revúca—Poproő 5:1, Spoje—Lubica 1:0, Sp. Stvrtok— Harichovce 1:0, K. Teplica—St. Lubovrta 4:5. 1. SL Lubovna 10 7 1 2 26:22 15 2. Moldava 10 6 0 4 24:18 12 3. Sp. Stvrtok 10 5 2 3 12:13 12 4. Revúca 10 4 3 3 17:13 11 5. Spoje 10 5 1 4 16:12 11 6. Valalíky 10 5 1 4 16:16 11 7. Sp. Vlachy 10 4 2 4 17:13 10 8. Krompachy 10 4 2 4 15:17 10 9. Sp. Hrhov 10 3 3 4 12:9 9 10. Harichovce 10 2 4 4 14:15 8 11. Lubica 10 3 2 5 12:14 8 12. Poproő 10 4 0 6 13:18 8 13. Tepliőka 10 4 0 6 16:24 8 14. K. Teplica 10 3 1 6 17:23 7 I. A-osztály, keleti csoport: MikluSovce—Zaluíice 3:1, V. Sariä— Sobrance 2:1, Medzilaborce—Strá- 2ske 2:0, Dubová—Kochanovce 4:0, Sof—Fintice 2:0, Lastomír—S. Michafany 1:0, Őiőarovce—Uzovce 1:0. 1. Medzilaborce 10 7 2 1 22:12 16 2. Dubová 10 7 0 3 29:9 14 3. V. Sariä 10 6 2 2 25:8 14 4. Sor 10 7 0 3 21:10 14 5. Zaluzice 10 6 1 3 16:13 13 6. Lastomír 10 5 2 3 13:9 12 7. MikluSovce 10 5 l 4 15:19 11 8. Sobrance 10 4 2 4 15:14 10 9. StráZske 10 4 2 4 14:15 10 10. Kochanovce 10 3 2 5 10:15 8 11. Uzovce 10 1 3 6 2:11 5 12. Őiőarovce 10 2 1 7 9:41 5 13. 5. MichaFany 10 1 2 7 8:17 4 14. Fintice 10 2 0 8 11:21 4 Járási bajnokság, Rozsnyó: Betliar—Slavoäovce 1:1, Rozfíava B—Honce 5:2, JelSava B—V. Slaná 3:0, Rudná—N. Slaná 4:0, K. Teplica B—Murái! 4:2, Dedinky— Vlachovo 2:2, Kr. D. Lúka—Dl. Vés 1:2. 1. JelSava B 10 6 2 2 29:17 14 2. Dedinky 10 5 2 3 31:18 12 3. V. Slaná 10 6 0 4 26:20 12 4. Betliar 10 5 2 3 24:20 12 5. Roínava B 10 6 0 4 27:28 12 6. Rudná 10 6 0 4 24:17 11 7. Murán 10 4 3 3 19:16 11 8. SlavoSovce 10 4 3 3 22:11 11 9. Vlachovo 10 3 4 3 20:18 10 10. N. Slaná 10 4 2 4 20:24 10 11. K. Teplica B 10 2 1 7 18:26 7 12. Dl. Vés 10 2 1 7 16:31 7 13. Kr. D. Lúka 10 2 2 6 18:30 6 14.TIonce 10 1 3 6 22:30 5