Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-14 / 231. szám
4 Szabad ÍJJSÁG Gazdaság 1992. október 14. Kelet- és Közép-Európa államtalanítása Mindenki másképp csinálja A legrosszabb, ami a kelet-európai országokkal történhet, az a privatizációs folyamat megrekedése - legalábbis így tartja Jeffrey Sachs amerikai közgazdászprofesszor. A lengyel sokkterápia atyja - akit sokan csak „harvardi fenegyerekként“ emlegetnek - azzal érvel, hogy ha a nagyvállalatok állami tulajdonban maradnak, akkor előbb-utóbb felélik önmagukat. Hasonlóan vélekednek az úgynevezett tulajdonjogi iskola képviselői is, akik a privatizáció minél gyorsabb lebonyolítását sürgetik. A kérdés persze nem az, mennyiért és mi módon adják magánkézbe a nemzeti tulajdon államosított részét, hanem az, hogy ez az átadás minél előbb megtörténjen. A jól szabályozott piacgazdaság azután majd úgyis átrendezi a tulajdonviszonyokat úgy, ahogy az a gazdálkodás szempontjából a leghatékonyabb. Összeállításunkban felvázoljuk a politikai rendszerváltást maguk mögött tudó országok privatizációs módszereit, gondjait, részeredményeit. Természetesen a körképből Csehszlovákia hiányzik, hiszen hazánkkal több ízben foglalkoztunk már. Jóllehet, térségünk államaiban még szembetűnők e téren a különbségek, a történelmi feladatnak azonban már mindenütt nekigyürköztek. mészetesen jelentősen eltér a többi, egykori szocialista országétól, hiszen az új tartományok egy hatékonyan működő, gazdaságilag erős rendszerbe épültek be. Másutt elképzelhetetlen nagyságú és gyorsaságú anyagi segítséghez, stabil, tapasztalt kormányhoz és kialakult jogi rendszerhez jutottak. A visszatért tartományok készen kapták a vezetési és ellenőrzési tapasztalatokat, és könnyen elérhető számukra a többi nyugati országból származó know-how és tőke. Ennek ellenére óriási társadalmi feszültségekkel jár a lépésváltás. Hogyan is áll a vállalatok magánkézbe adása? 1991 végére a Treuhandanstalt, az ottani vagyonügynökség, a 9000 keletnémet állami vállalatból mintegy 2000-et sikerrel privatizált, ami kétségkívül látványos eredmény. A maradék „államtalanítását“ az elkövetkező 3-4 évben tervezik. Németországban nem számolnak azzal, hogy a 9000 korábbi keletnémet állami vállalatból akár egy is megmarad állami tulajdonban: visszaadják, eladják vagy felszámolják a teljes vállalati kört. A privatizáció két különböző folyamatot foglal magában: a régi tulajdonosok tulajdonának visszaadását, illetve az új befektetőknek történő értékesítést. Egyes szakértők véleménye szerint a visszaadás lezárása után a privatizáció a keletnémet tartományokban szükségszerűen megtorpan. Ennek oka egyrészt az, hogy valószínűleg több olyan vállalat is lesz, amelyekre nem akad majd befektető, másrészt a foglalkoztatási problémák jelentenek akadályt. Egy biztos: a német átépítés egyedüli tanulsága, hogy nincs semmilyen recept egy volt központosított gazdaság piacgazdasággá történő átalakítására. Van azonban a keletnémet tartományok újjáépítésének egy kevésbé látványos, de nagyon eredményes eleme: a kis- és középvállalkozók gyorsan növekvő száma, súlya és teljesítménye. Már a kezdet kezdetén bevezették az NSZK-ban korábban alkalmazott egzisztenciahitelt, a költségvetésből 7 milliárd márkát biztosítottak 1991-93 között e célra. A hitelt felvevők száma a vártnál jóval nagyobb, többségükben sikeres vállalkozások jöttek létre. ,,A 27 millió lengyel állampolgár tulajdonhoz juttatása olyan úttörő vállalkozás, amelyre a világon eddig még nem volt példa“ - nyilatkozta a múltkoriban a Voice Business lengyel lapnak Janusz Lewandowski, a tulajdonátalakítási tárca volt minisztere. Szerinte a népi privatizáció közgazdaságilag indokolt, hiszen a lengyel ipart hatékonyabbá, a vagyont pedig általánossá teszi. E program a népi privatizáció különböző szakaszait jelöli meg. Első lépésként a kiválasztott vállalatok az állami kincstár tulajdonába kerülnek. A következő fázisban a részvényeket felosztják oly módon, hogy 60 százalékukat - a nemzeti vagyonkezelő alapokon keresztül - az állampolgároknak „ajándékozzák“, 10 százalékukat ingyenes dolgozói részvény formájában osztják szét, a maradék 30 százalék pedig az állam tulajdonában marad. A vagyonkezelő társaságok ezek után forgathatják a kezelésük alá került részvényeket. így kialakul a tőkepiac, még mielőtt az állampolgárok tényleges tulajdonosaivá válnának a vállalatoknak. A kormány szándéka, hogy mindenkinek egyenlő lehetőségeket, vagyis azonos értékű részvényeket kínáljon. Egyébként az ország legsikeresebb privatizációit eddig felszámolás útján valósították meg. 1990 óta 540 állami vállalat választotta a privatizációnak ezt a változatát. Valójában ez a módszer egyesíti a hitel igénybevételével történő vezetői kivásárlást és a munkavállalói résztulajdonlást. A kormány számára az a bökkenő, hogy az 540 cég többsége kicsi. Ez rámutat arra az általános szabályra, hogy a privatizáció ott halad a leggyorsabban, ahol a tőkeigény alacsony, és a múltban kifejlesztett szakértelmet könnyen lehet más területen alkalmazni. Ez azt is magyarázza, miért ment olyan gyorsan végbe a bel- és külkereskedelem privatizációja. Három évvel ezelőtt a magyar vállalatok Kelet-Európábán elsőként ugrottak fejest a magántulajdon „szép új világába“. Azóta a privatizáció jelentősen előrehaladt, hiszen a dohány-, szesz-, sör-, növényolaj-, cukor-, édes-, újság-, papir-, cement- és üvegiparágak már nagyrészt nyugati multinacionális konszernek kezében vannak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1991 végén mintegy 11 ezer vállalkozásban volt érdekelt a nyugati töke. Ebből 57 százalék az iparban, 16-16 százalék pedig a kereskedelemben és a szolgáltatásokban tevékenykedik. A külföldi beruházások ugyanebben az időpontban elérték a 2,7 milliárd dollárt. Elsőként a fogyasztási cikkeket gyártó cégeket privatizálták, három fő okból kifolyólag. Először: ezek voltak a piaci részesedés után kutató multinacionális cégek természetes célpontjai, s a piacszerzés volt tulajdonképpen az a vonzerő, mely ezeket az óriáscégeket Kelet-Európába csalogatta. Másodszor: sok magyar gyártónak volt szoros kereskedelmi és licenckapcsolata nyugati vállalatokkal, melyek ily módon természetes privatizációs partnerekké léptek elő. És végül: a tulajdonjog ebben a szektorban a legegyértelműbb. Magyarországon a privatizáció csúcsszerve az 1991 elején életre hívott Állami Vagyon Ügynökség, amely a magánkézbe adandó vállalatok összértékét 4 billió forintra becsülte. Három csoportra osztották a privatizálásra kerülő vagyont. Az elsőbe azok a cégek kerültek, amelyekben, az állam meg akarja őrizni döntő részesedését. Ide tartozik például a Malév légiforgalmi vállalat, az energetikai létesítmények, a telekommunikáció. A második csoportba a kisebb befolyást igénylő feldolgozóipari és bányászati vállalatok tartoznak, míg az utolsóba azok a cégek, amelyekben ugyan egyértelműen kis részesedése lesz az államnak, ám befolyását mégis meg akarja őrizni - elsősorban jól ismert, befutott márkákat gyártó vállalatokról van szó. A tervek szerint három éven belül az állami vagyon 50-60 százaléka kerülne magánkézbe. Mivel a magyar döntéshozók nem szeretnék, ha teljesen a külföldiek kezébe kerülne minden jelentős gyár, ezért a parlament jóváhagyta a munkavállalói részvényekről szóló törvényt. Továbbá, ha két egyforma ajánlat érkezik, az egyik hazai, a másik külföldi érdeklődőtől, akkor a hazai vállalkozót részesítik előnyben. Mindent egybevetve, az idén a privatizációból befolyó összegeket 57 milliárd forintra becsülik, s immár a magánszektor állítja elő a bruttó nemzeti össztermék 25-30 százalékát. Románia messze elmarad középeurópai szomszédaitól a privatizáció megkezdésében. Annak ellenére, hogy tavaly augusztusban elfogadtak egy nagyratörö privatizációs törvényt, még mindig privatizálás előtt áll az állami szektor döntő hányada. Bár újra hatályba helyeztek egy örökösödésihagyatéki törvényt, és a mezőgazdasági földterületek 70 százaléka magántulajdonban van, még mindig nyitva áll a kérdés, vajon a korábbi kommunista rezsim által kisajátított magánbirtokokat bérlőknek adják ki vagy visszaszolgáltatják korábbi tulajdonosaiknak. A politikai problémák ellenére az Országos Privatizációs Ügynökség január óta felgyorsította a tempót. Egy 30 vállalatot érintő próbaprivatizációs programba fogott, megkezdte az érintett vagyon aukcióját és tulajdonosi bizonyítványok kiosztását a lakosság részére. A privatizációs törvény értelmében a román állampolgárok ingyenesen jutnak a kereskedelmi vállalatok tőkéjének 30 százalékához, amelyet magántulajdoni alapok kezelnek majd. A román módszer fontos eleme az állami szektor privatizáció előtti „kereskedelmesítése“. 1990 júliusában 6200 vállalat alakult át részvénytársasággá vagy kft-vé. Ezek a cégek, amelyek az állami vagyon 55 százalékát képviselik, a privatizációs folyamat során kerülnek majd eladásra. Bulgária váltott a legkésőbb, és a politikai reform lassúsága tükröződik a privatizáció ütemében. A tavaly októberi választásokat követően a Filip Dimitrov miniszterelnök által összeállított nem kommunista kormány végre beindította az államtalanítást. Az Európai Közösség PHARE-alapjától és más nyugati tanácsadóktól hívott meg szakértőket, valamint megkért csehszlovák, lengyel és magyar privatizációs szakembereket, hogy osszák meg velük tapasztalataikat. A privatizációs folyamatot ismerő bankárok szerint Bulgáriának az eltelt hónapokban sikerült gyorsan létrehoznia a legfontosabb kiegészítő jogi kereteket a külföldi befektetések, a vállalati törvény, a verseny, a bankszakma, a biztosítás és más tevékenységek területén. Ugyanakkor megtörtént számos hatalmas méretű volt állami vállalat privatizáció előtti átalakítása. A privatizált vállalatok részvényeinek legalább 20 százaléka a kormány tulajdonában marad és befektetési alapokba kerül. Ezt pedig társadalombiztosítási alapok képzésére és a tulajdonuktól illegálisan megfosztott korábbi tulajdonosok részleges kártalanítására használják majd. Szlovéniában a helyi privatizációs ügynökség csupán koordináló szerepet kíván betölteni. Az 1300 privatizálandó vállalat értékét 20 milliárd márkára becsülik, összesített forgalmuk 25 milliárd márka. Közülük 600 az igazán nagy cég. Ezekre összpontosul a privatizációs biztosok tevékenysége. A mintegy 1300 önigazgatói tulajdonban levő vállalat 400 privatizációs biztos kezébe kerül: ók irányítják a vállalatértékelést és az egész privatizációs folyamatot. Tehát nem a központilag irányított államtalanítást alkalmazzák. A szlovén elképzelések lényegében a gyors privatizációt részesítik előnyben; a biztosok segédletével két év alatt akarják az 1300 vállalat tulajdonjogát megváltoztatni. Igaz, e számításokat a jugoszláv polgárháború kissé módosította. A privatizáció a balti államok mindegyikében az általános gazdasági és pénzügyi politika kulcseleme. Elsődleges célja, hogy biztosítsák a Moszkvától való függetlenséget, továbbá lehetőséget ad arra, hogy a térség gazdaságait hatékonyabbá tegye a beáramló nyugati tőke. A külföldi befektetések elősegítése érdekében mindhárom balti állam azon dolgozik, hogy országos befektetési bankot hozzon létre. Litvánia - A baltikumi trió legnagyobb és legnépesebb tagja érte el a legnagyobb haladást a lakások privatizációja terén befektetési bonok kibocsátásával, amelyekkel lakások és más ingatlanok vásárolhatók. Az 1991 -ben hozott földreformtörvény lehetővé teszi a földmagántulajdont, és kompenzációt ad azok számára, akiknek birtokát kisajátították a szovjet megszállás után. Lettország - Amíg a privatizációval kapcsolatos rendelkezések nagy száma azt mutatja, hogy a munka fejlett módszerekkel folyik, addig a valóságban e folyamat igen gyorsan zajlik, különösen a kisebb boltok, mezőgazdasági földterületek és más ingatlanok esetében, míg az ipar területén kifejezetten lassú a fejlődés. Észtország - A Finnországhoz nyelvi és nemzetiségi szálakkal szorosan kötődő balti állam elsősorban a külföldi tökétől várja iparának, különösen környezetszennyező olajiparágazatának privatizációját és modernizációját. Észtország volt az első, amely elvágta a rubelzónához kötődő szálait. _ összeállította: barnabás -Magánkézben a Galántai Baromfifeldolgozó Vállalat Munkát kapnak az elbocsátottak A Stupavai Állami Halgazdaságból egykor kivált vállalat mára huszonöt millió korona ellenében Marovié Ferenc, Papp Tibor és Ladislav Poloma galántai vállalkozók tulajdonává vált. Ezt megelőzően az átvételi huzavona idején a baromfifeldolgozó vállalat egy éven át csupán az áru felvásárlásával, illetve értékesítésével foglalkozott, így ötven feleslegessé vált dolgozótól búcsút kellett vennie. A megvételhez szükséges hitel megszerzésének idején a „lombik“ kft. nem köthetett semmilyen együttműködési szerződést jövőbeni partnereivel - mezőgazdasági szövetkezetekkel, állami gazdaságokkal, magánvállalkozókkal. Csak miután valamennyi jogi kérdés rendeződött, láthatott hozzá a három vállalkozó tervei megvalósításához. Mivel mindhárman már korábban is az élelmiszer-feldolgozás, áruértékesítés területén vállalkoztak, elsősorban a lakosság élelmiszer-ellátását, valamint új munkalehetőségek megteremtését tartották szem előtt. A másfél évvel ezelőtt megszületett átvételi szerződés óta a Húsfeldolgozó Ipari Vállalatban Janáto Jozef termelési vezető, illetve Jarmila Kurucová gazdasági vezető irányításával mára sok minden valóra vált. Megrendelték a nyersanyagot Megváltozott a kft. székhelyének környéke is. Ma már a valaha burjánzó, gyomos területen parkoló, illetve tiszta udvar látható. A jövő évi termeléshez már most szerződésileg közel hétezer tonna nyersanyag van biztosítva. Az új univerzális gépsorokon évi 3200 tonna baromfi- napi 10-12 ezer darab állat- kerülhet majd feldolgozásra.- Ezenkívül magyarországi, illetve holland partnerekkel is tárgyalunk, s hogy terveink ígéretesek, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jövő év elején két műszakban indítjuk majd be a termelést - tudjuk meg dr. Tibor Öandaltól, a kft. új vezérigazgatójától, aki a továbbiakban elmondja, hogy az elbocsátott ötven dolgozót - amennyiben még nem találtak munkahelyet - még az idén visszaveszik. Ez számukra is előnyös, hiszen a tapasztalt, már betanult aszszonyoktól az újak is könnyebben megtanulhatják a munka menetét. A kft. az év végéig közel száz dolgozó felvételét tervezi, miáltal várhatóan a munkaügyi hivatalok előtt kígyózó sorok is megrövidülnek kissé. Hiányzik, de nem engedélyezik Az egykori baromfifeldolgozónak is komoly gondokat jelentett, hogy a galántai körzetben nincs szennyvíztisztító állomás. A vállalat új tulajdonosai ugyan megpendítették a húrt a Galántai Városi Hivatal elöljáróinál, de azoktól nemleges választ-kaptak.- Pedig ökológiai szempontból nagyon nagy szükségünk van a víztisztító állomás létrehozására, s e célra térítésmentes hitelt is kapnánk. Csupán a városatyák engedélyére lenne szükségünk. Azok viszont az általunk javasolt helyett más célokra kívánják felhasználni - mondja a kft. vezérigazgatója. A tervek nem maradnak az asztalon Gyors és célszerű munka folyik a baromfifeldolgozó udvarában, mintha csupán most keltek volna életre a gépek, az emberek. A kft. az alkalmazottait anyagilag is érdekeltté szeretné tenni új tervei megvalósításában. Kedvcsinálóként valamennyi dolgozó 100-200 koronás fizetésemelést kapott. Az élesnyelvű elégedetlenkedők, valamint azok, akiknek nem fúlt a foguk a munkához, elhagyták a vállalatot. A magánvállalkozónál ez sosem lehet másképpen: a jutalommal egyenes arányban növekszik a munkaszigor és a fegyelem is. Az élelmiszer-nagyraktár, valamint a keltető részlegének felújításáról, a feldolgozórészleg korszerűsítésének eredményeiről csupán a jövőben számolhatunk be, csakúgy, mint a dolgozók elégedettségéről is. A jövő évben válhat majd életképessé az a terv is, hogy a vállalati bolt épületének felső szintjén a kft. saját éttermet nyisson. SZÁZ ILDIKÓ
