Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-11 / 203. szám

Mai számunkban: MEZŐGAZDASÁGI MELLÉKLET Az MPP Meéiar budapesti tárgyalásairól Elvtársi eszmecsere volt A Magyar Polgári Párt tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján két té­makör szerepelt: ismertetés hang­zott el a párt részvételéről a Liberá­lis Internacionálé múlt heti német­­országi kongresszusán, illetve az MPP állást foglalt Vladimír Meciar szlovák kormányfő szerdai budapes­ti látogatásával kapcsolatban. A. Nagy László elnök beszámolt a párt delegációjának múlt heti né­­(Folytatás a 2. oldalon) Parlamenti bizottsági vita a költségvetésről A mélypont már alattunk van? A Szövetségi Gyűlés pénzügyi és költségvetési bizottsága tegnap jelentést vitatott meg az állami költségvetés teljesítéséről, illetve javasolta a kamaráknak, hogy hagyják jóvá a föderáció 1991. évi állami zárszámadására a kor­mány által kidolgozott tervezetet Jan Klak szövetségi pénzügy­­miniszter az állami költségvetés tel­jesítéséről szóló jelentés kapcsán megállapította, hogy a gazdasági ha­nyatlás már elérte a mélypontot, s a gazdasági élet fokozatosan felélén­kül. A pénzügyi tárca vezetője tájé­koztatta a képviselőket, hogy a föde­rális költségvetés augusztus 30-án több mint 2 milliárd koronás feles­leget mutatott. Ezzel összefüggés­ben megjegyezte, hogy a költségve­tési fegyelem megtartásával az esz­tendővége sem tűnhet annyira pesz­szimistának, ahogyan azt néhány honatya vagy újságíró képzeli. Em­lékeztetett arra, hogy az első félév­ben az ország teljesítette a Nemzet­közi Valutaalap összes kritériumát. Milos Zeman képviselő véleke­dése szerint az év végéig 20 milliárd koronás költségvetési deficit is kiala­kulhat, s ez — mint -mondta — el­lentétben van a kormány eredeti (Folytatás a 2. oldalon) A leggyorsabb válási forma Parlamenti deklaráció Petr termáknak, a Polgári Demokrata Párt alelnökinek a véleménye szerint a parlament számára az általa jóváhagyandó deklaráció volna a legelfogadhatóbb formája a csehszlovák föderáció felszámolásának. Ezt a PDP tegnapi prágai sajtóér­tekezletén válaszolta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának azon kérdésére, hogy Václav Klaus cseh miniszterelnök pártja milyen külön­válás! módot helyez előnybe. Szerdától szerdáig tart Josef Zieleniec, a PDP alelnöke a föderáció megszűnésének módjá­ról szóló törvényjavaslat kapcsán hangsúlyozta, hogy az több különvá­­lási lehetőséget rögzítve elsősorban (Folytatás a 2. oldalon) A brünni gépipari vásár (Munkatársunktól) — Az idén immár 34. alkalommal rendeznek nemzetközi gépipari vásárt Brünn­­ben. A rangos seregszemle ezúttal egy hétig, azaz szeptember 16-ától 23-áig tart. A gépipari kiállítással egyidőben kerül sor SÍMET néven a kisiparosok számára szánt munka­eszközök, szerszámgépek, berende­zések szakbemutatójára is. Mindkét rendezvény a vásárváros területén tekinthető majd meg. Tegnap délelőtt Pozsonyban saj­tótájékoztatón számoltak be az e­­lőkészületekről a vásárokat, kiállítá­sokat szervező részvénytársaság képviselői. Amint azt Anton Surka (Folytatás a 2. oldalon) Ez a kiállítás már más lesz, mint az előzőek Hiányozni fognak például a szállítójárművek ám láthatunk majd szerszámgépeket, hajtómotorokat, mező­gazdasági munkaeszközöket (A szerző felvétele) Újabb „fantom-bizottságn Eredmény nélkül Bős ügyében Látszólagos eredmény nélkül végződtek Vladimír Meciar szlovák és Antall József magyar kormányfő tár­gyalásai a bősi vízerőműről A szlovák fél továbbra sem hajlandó leállítani az építkezést, sőt, gyorsított iramban folytatja, s még a tervezett határidő előtt szeretné befejezni az „ideigle­nes" C variánst, amely nagymértékben veszélyeztetné Közép-Európa legnagyobb ivóvízkészletét, valamint a Csallóköz és Szigetköz már így is jelentős mértékben tönkretett tájait. Vladimír Meéiar nyilatkozata szerint a tárgyalások során megegyeztek egy közös bizottság létrehozásá­ban, mely a „mű” környezeti hatását és gazdasági kö­vetkezményeit vizsgálná. Ez már a sorban az ötödik „fantom-bizottság" az erőműről folytatott (csehszlo­vák—magyar tárgyalások történetében, amelyek lét­rehozásáról megegyeznek ugyan a felek de a „bizott­ságok” soha meg nem alakulnak Budapest mindenképpen a hágai nemzetközi bíróság elé akarja vinni az ügyet. Ennek érdekében egy enged­ményt is tett Meéiamak hajlandó arról is tárgyalni, hogy volt-e joga a magyar félnek az 1977-es szerződés felbontására. Kérdéses, hogy ezt a szlovák kormányfő engedmény­nek tekinti-e, mivel a szlovák álláspont szerint a szerző­dés ma is érvényes. (K. P.) Hányszor tárgyalnak még (eredménytelenül) ? (Fotó: TK SR/EPA) Ivan Öarnogursky a dunai erőműről November elején beindul A bősi erőmű szinte már elkészült (BÁRÁNYAI LAJOS felvétele) Carnogursky a továbbiakban még elvégzendő munkákról beszélt, amelyekkel szavai szerint október végéig készen lesznek. Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök szer­dai budapesti tárgyalásai kapcsán (Folytatás a 2. oldalon) Brit vendégek az Együttélésnél Szerdán az Együttélés központi irodájában Dolník Erzsébet vezető titkár és Bauer Edit parlamenti kép­viselő fogadta Ray Pringle urat, a brit külügyminisztérium közép-euró­pai osztályának első titkárát a prágai brit nagykövetség munkatársainak kí­séretében. A vendégek megkülönböztetett fi­gyelemmel érdeklődtek a szlovákiai magyarság helyzete iránt. Az Együtt­élés képviselői részletesen tájékoz­tatták őket a mozgalomnak az alkot­mánnyal kapcsolatos álláspontjáról, a kisebbségek önkormányzatát érintő elképzelésekről, illetve a várható bel­politikai fejleményekről. GYURCSÍK IVÁN feltöltik a felvízcsatornát, s működni kezd a bősi erőmű. Ezzel összefüg­gésben emlékeztetett arra, hogy a főkivitelezőnek számító vállalatán kívül az építkezésben érdekelt összes többi cég részt vesz az előző 51 Feldarabolt hulla belső szervek nélkül Ivan Carnogursky, a pozsonyi Hydrostav Rt. vezérigazgatója a szlovák sajtóiroda munkatársának adott tegnapi interjújában megerősí­tette, hogy november elején valóban szlovák kormány áprilisi döntésének a végrehajtásában — amelyet a vá­lasztások után a Meéiar-kabinet is folytat —, azaz az úgynevezett C va­riánsnak a megvalósításában.

Next

/
Thumbnails
Contents