Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-10 / 202. szám
Emléktábla-avatás a centenárium alkalmából Jubilál a komáromi híd Az egykori tudósítások szerint a komáromi Erzsébet hidat 1891 szeptember 1-jén pontban éjfélkor avatták fel Ezt megelőzően özvegy Fábiánné Nádor utcai éttermében bankettet adtak az ünnepségre Komáromba érkezett prominens személyiségek tiszteletére, majd a tömeg cigányzenekar kíséretében a hídra vonult, amelyen egy söröshordót gurítottak át. A hordógurításról a komáromiak ezúttal, az Erzsébet híd felavatásának századik évfordulóján sem feledkeztek meg. Tegnap egésznapos ünnepség keretében emlékeztek meg a centenáriumról. Az eseményre ellátogattak a nemzetközi Dunahfd konferencia résztvevői is, akik megtekintették az Erzsébet híd történetét bemutató kiállítást a Duna Menti Múzeumban, és jelen voltak »az északi hídfő emléktáblájának avatásán is. A magyarországi oldalon, a déli hídfőnél ugyancsak emléktábla-avatással emlékeztek meg a két Komáromot összekötő híd születéséről. A Duna Menti Múzeumban délután tudományos konferenciát tartottak neves magyarországi és hazai történészek részvételével a híd történetéről. Most sem maradt el a cigányze(Folytatás a 2. oldalon) Vladimir Meöiar és Antall József a budapesti parlamentben tartott tárgyaláson (Fotó: TK SR) Bős és a nemzetiségek a tárgyalások homlokterében Parlamenti bizottságok alakulnak Döntött a kormány Uhl távozik Jan Strásky miniszterelnök vezetésével tegnap Prágában ülést tartott a szövetségi kormány. A testület döntése értelmében szeptember 14- én visszahívják tisztségéből Petr Úhlt, a Csehszlovák Sajtóiroda vezérigazgatóját. A kormány szeptember 15-i hatállyal Tomás Kopfivát, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának a képviselőjét (PDP) nevezte ki a központi hírügynökség élére. A kabinet egyúttal áttekintette Jirí Svobodának és Miroslav Grebeníceknek, a (Folytatás a 2. oldalon) Kuponos privatizálás Az egyének olcsóbban, az alapok ésszerűbben A befektetési privatizációs alapokkal összehasonlítva az egyéni vagyonjegykönyv-tulajdonosok — akik közvetlenül fektették be pontjaikat — mintegy fél százalékkal olcsóbban jutottak részvényekhez a vagyonjegyes privatizálás első hullámának két fordulójában. Mindezt tegnap közölte Pozsonyban John Paul Leonard, a Marketing and Management Consulting Servicies for Czechoslovakia nevű tanácsadó cég igazgatója. Egyúttal azonban közölte, hogy az információkhoz való könnyebb hozzáférésnek köszönhetően az alapok ésszerűbben fektettek be, mint a kuponkönyv-tulajdonosok. Az igazgató közlése szerint a befektetési alapok eddig a rendelkezésükre álló pontok 80-90 százalékáért vásároltak részvényeket, s ezért a következő fordulókban már kevesebb részvényhez juthatnak hozzá. Csaknem fordított helyzet alakult ki (Folytatás a 2. oldalon) Vladimír Meciar szlovák kormányfő tegnap délelőtt egynapos hivatalos munkalátogatásra érkezett a Magyar Köztársaságba. Délelőtt Budapesten a parlament épületében találkozott Antall József magyar kormányfővel. A szűk körű megbeszélések közel két óra hosszat tartottak, majd megkezdődtek a kormánydelegációk tárgyalásai. A tárgyalások napirendjén mindenekelőtt a kétoldalú szlovák—magyar kapcsolatok szerepeltek. Milan Knazko, a szlovák külkapcsolatok minisztere Jeszenszky Géza magyar külügyminiszterrel külön tárgyalt. A szlovák miniszterelnököt délután fogadta Göncz Árpád magyar államfő. A munkalátogatásról Vladimír Meőiar a késő esti órákban tért vissza hazájába. Bohuslav Géci, a szlovák kormány szóvivője elmondta, hogy a két kormányfő megállapodott vegyesbizottságok létrehozásában, amelyek megítélik a dunai vízlépcső és a nemzeti kisebbségek kérdéseit. Közölte, hogy a magyar fél követelte a C-variáns munkálatainak leállítását a bősi gáton, de ezt a szlovák kormány nem tekinti lehetségesnek. Nem áll rendelkezésére politikai érv ahhoz, hogy ezt a lépést Szlovákia polgárai előtt megmagyarázza. Nézetazonosság alakult ki abban, hogy ezt a vitás kérdést az Európai Közösség közvetítésével kell megoldani. Megállapodtak, hogy felkérik az EK különbizottságát, tegyen ajánlásokat, amelyeket azután mindkét fél betart. A magyar fél megismételte (Folytatás a 3. oldalon) A Benzina-kutaknál is Olcsóbb a gázolaj Lapunk tegnapi számában már közöltük, hogy a Benzinol információi szerint mától literenként 1 koronával olcsóbban — az eddigi 15 korona helyett 14 koronáért — vásárolható gázolaj a szlovákiai üzemanyagtöltőállomásokon. A Csehszlovák Sajtóiroda tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a csehországi Benzina mától ugyancsak 1 koronával csökkenti a gázolaj árát a vállalat benzinkútjainál. A motorbenzin ára a Cseh Köztársaságban sem változik. Az új ár életbelépésével a Benzina és a Benzinol szeptember 30-áig érvényben maradó üzemanyag-utalványainak a fejében az árcsökkentéssel összhangban lehet gázolajat vásárolni. Az úgynevezett átszámítási táblákat mindenütt kifüggesztik, ahol gázolajat árusítanak. Cseh alkotmány A Útban van 2-3 fejezet Elhalasztották a Cseh Nemzeti Tanács Elnöksége alkotmány-előkészítő bizottságának tegnapra tervezett ülését, mivel a képviselők fontos anyagokra várnak a cseh kormány alkotmány-előkészítő bizott(Folyta tás a 2. oldalon) Közeleg a nyári időszámítás vége Valamivel több mint két hét múlva ismét visszaállunk a középeurópai időszámításra. Szeptember 26-áról 27-ére virradó éjszaka ér véget Csehszlovákiában a tavasztól érvényes nyári időszámítás. Ekkor, azaz vasárnap hajnali 3-kor kell visszaállítani az óramutatókat 2 órára. Mármint hivatalosan. Jóllehet az óramutatókat akár szombaton este vagy vasárnap reggel is át lehet igazítani. Púp a háton (SZALAY ZOLTÁN karikatúrája) „Az oroszlán üvölt egyet!” Egy politikus szavahihetősége az általa vallott nézetek állandóságának függvénye. Vladimír Meciar szlovák kormányfő saját magát is többször jellemezte. Csak az egyiket idézzük a sok közül: >yÁz oroszlán jegyében születtem. Ez jó jegy. Az oroszlán üvölt egyet, és elmegy.” (SIovensky denník, ’92. II. 21.). Csehszlovákia államformájáról a következőket mondotVladimír Meciar beszél, beszél... választások eredményeit, szétverte a szlovák politikai színteret, és aztán Angliában ment felépülni. ” (Slovensky denník, ’91. X. 4.). S ez az idézet már átvezet minket a miniszterelnök elképzeléseihez a más nemzetiségűekkel szemben. A legújabb kijelentési ismeretesek. De mit mondott régebben a magyarokról, illetve a Magyar (Folytatás a 2. oldalon) ta: „...határozottan a föderáció megőrzését fontolgatjuk... ” (Pravda, ’90. XII. 8.); „Szlovákiában a polgárok nem egyszer hangsúlyozták, hogy közös államban akarnak élni. Ezért politikánk ebből az elvből indul ki." (Práca, ’90. XI. 12.); „Védjük együttélésünket, védjük a közös államot! Elég hely van benne mindenkinek.. ” (Práca, ’90. X. 12.). Majd egy év elteltével: ,A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nyíltan hirdeti, a legmegfelelőbb államforma a konföderáció!" (Práca, ’91. IX. 18., illetve Národná obroda, ’91. IX. 19.); „Nem foglalkozunk a konföderáció kérdésével, mert ez a létező rendszer és a nemzetközi kapcsolatok rendszere számára elfogadhatatlan...” (Práca, ’90. VIII. 10.). Ilyen „állandóság” mutatkozik meg az egyes emberek megítélésénél is. Fedor Gálról, az egykori Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom (NYEE) jeles képviselőjéről így nyilatkozott: „Személy szerint el tudom képzelni, hogy például Fedor Gál lenne az NYEE elnöke és egyben a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke.” (Verejnosí, ’91. II. 25.); „Gált nem szeretem. Nincsenek fenntartásaim vele szemben, mert zsidó, de rossz politikát folytatott, manipulálta a