Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-23 / 213. szám

1992. szeptember 23.

Kultúra

Szabad ŰJSÁG 5

Az elveszett alkotmány

Mint ismeretes, a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadta az alkotmányt, amely hatályba lépésétől kezdve a későbbi bárminemű jogalkotás alapját képezi majd.

Miért nem jó ez számunkra?

Képviselő társaim és jómagam megindokoltuk módosító javaslatainkat, felsorakoztattuk a nemzetközi egyezségokmányokkal és a jelen követelményeivel összhangban lévő érveinket. Sajnos, javaslataink nem találtak megértésre a többségi nemzet képviselői részéről. Megítélésem szerint az elfogadott alkotmány tartalmát és szerkezetét a következők jellemzik:

1. Az elfogadott alkotmány a nemzeti kizárólagosság jeleit hordozza magában, a nemzeti és polgári elemek egybevetési kísérlete sikertelen;

2. A jogok deklaratív meghatározása nem nyújt alkotmányos garanciát;

3. Szerkezetében emlékeztet a volt „szocialista országok“ alkotmányára, előtérbe helyezi az állam és szervei mindenhatóságát a polgárral szemben;

4. Az állam legfelsőbb szervei közti diszharmónia a végrehajtó hatalmat erősíti;

5. Az előkészítés, a tárgyalások, valamint az elfogadás módja előrevetíti az állampolitika szintjére emelhető ERŐSZAKOT.

A jogi helyzete szempontjából

Az alkotmány nem rögzíti a nemzeti kisebbségek alapvető csoportjogait, különösképpen az- identitás védelmét,- a politikai és végrehajtó szervek létrehozását,- szülőföldjük megtartásának jogát,- a sokrétű önigazgatási szervek létrehozását,- a külkapcsolatok korlátlan gyakorlását,- az anyanyelv teljes körű szabad használatát,- a hivatalos nyelv helyett bevezeti az államnyelv fogalmát,- nem tartalmazza a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogi helyzetét részletesen szabályozó nemzetiségi kódex kidolgozását, jövőbeni elfogadását.

Mindannak következtében, hogy az alkotmány nem rögzíti egyértelműen a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogait, nem határozza meg a kisebbségi jogok kötelező betartását, elidegeníthetetlenségét, visszavonhatatlanságát, a jogbiztonság helyett jogi bizonytalanságot alkot.

Ne tévesszen meg senkit az alkotmány 33-ik és 34-ik cikkelyében az alkotmánylevél mechanikusan átvett szövege, a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogairól, mert ezek csak deklarált jogok mindennemű garancia nélkül, bármikor módosíthatók törvénnyel vagy rendelettel, s így mit sem érnek, mert ki vagyunk szolgáltatva a mindenkori hatalom kénye-kedvének. Az idézett cikkely 3-ik bekezdése nem más mint rejtett fenyegetés - az ellenségkép kialakítása.

Az a tény, hogy a többségi kormánypárt képviselői

Tér-kép-tój j

Jön rám megint az ősz, a legszebb évszak; az almafák hullajtják érett terhüket, s látom, a gólyafészekben a gólyafiak erős szárnycsapásokkal készülődnek a nagy utazásra.

Meghidegült az idő körülöttünk- kétszeresen is.

A természet ritmusának törvénye szerint - amit jó szívvel s várakozással él meg az ember - s azon túl, vagy innen, de inkább az alatt- vagy méginkább: alant és alantosan! - a társadalomban is.

Vigyázni kell hát magunkra, s többszörösen, mert ami látszatra miértünk is készült, s nagy hangon világgá kiáltatott, mélységeiben, holnapi gyakorlatában elveszejtésünk végső tervét bújtatja cifra köntösbe.

Van néhány döbbenetes élményem az utóbbi öt évtizedről, s van némi összehasonlítási alapom is az ellenünk folytatott folyamatos - és tudatosan megtervezett! - megalázó, nem emberhez méltó törvények és rendeletek meghozatalának „rendszerében“, ám amit az elmúlt hetekben a szlovák parlament produkált, az méltánytalanságával, terrorhangulatával, „meéiarizmusával“ külön fejezetet nyitott e térség szomorú történelmében.

A szlovákság históriája kétszer ért fel a jogalkotásnak arra a csúcsára, amikor választott képviselői a parlamentben nemzeti alkotmányt fogadtak el, illetve hagytak jóvá. Az első az 1939. júliusi - 185. sz. törvénycikkbe iktatott - alkotmány, a második pedig az, amelyet a minap fogadott el az SZNT. A két alkotmányt megelőző politikai mozgás kísértetiesen megegyezik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a második az első analógiája, s mindkettőnek a végeredménye Csehszlovákia

lényegében 38 módosító javaslatunkat elutasították, azt bizonyítja, hogy a jelenlegi politikai légkörben nincs részükről hajlandóság a tisztességes párbeszédre, méltányosságra vagy kiegyezésre. Ellenkezőleg, tanúi voltunk és vagyunk a hatalmi pozícióból, önkényeskedésból származó, KIOKTATÓ, néha MEGALÁZÓ hangvételnek.

Miért vonultunk ki a szavazás előtt?

A parlamenti választások során elköteleztük magunkat, hogy a kisebbségek jogvédelme érdekében minden körülmények között- a demokrácia és a jogállam létrehozásán és az Európai értékek meghonosításán fogunk fáradozni;- küzdeni fogunk a nemzeti kisebbségek jogaiért, kollektív politikai képviseletéért;- a saját ügyeinkben való döntés jogáért;- az állampolgári egyenlőségért és egyenjogúságért, valamint mindennemű- megkülönböztetés ellen;- harcolni fogunk a sovinizmus, a nacionalizmus és az idegengyűlölet ellen;- védelmezni fogjuk a nemzeti kisebbségek kulturális értékeit és természeti kincseit;- gazdasági, területfejlesztési, szociális és ökológiai érdekeit;- az anyanyelv korlátlan használatát,

és nem utolsósorban- a különböző nemzetiségek együttélését.

Az alkotmány előkészítése, megtárgyalása során tettük becsülettel, amit lehetett. Megítélésünk szerint igényeinket az alkotmány nem elégíti ki. A több száz módosítójavaslat, a bennünket ért indokolatlan kirohanások, a vádaskodás és mind a 38 módosító, javaslatunk elvetése után úgy láttuk jónak, hogy egyértelmű és félreérthetetlen tiltakozásunk jeleként nem veszünk részt a szavazáson. Nem lehettünk ott egy olyan alaptörvény megszavazásánál, mely érdekeinket semmibe veszi, kizárólagos jellegű, minden kompromisszumkészséget elvet, és így sérti a kisebbségek emberi méltóságát.

Ez az alkotmány számunkra nem előremutató, hanem visszahúzó, nem bővíti eddigi jogainkat, hanem lehetőséget ad későbbi korlátozásukra. Nem kívántuk a demokrácia látszatát erősíteni. Az általam előre bejelentett egységes kivonulással tiltakoztunk, és megingattuk a szavazógépezet magabiztosságát, felhívtuk Európa és a kultúrvilág figyelmét sorsunk alakulására.

Hogyan tovább?

Eltökélt szándékunk, hogy vállalt kötelességeinket tovább teljesítjük, töretlen hittel küzdünk mindenütt, egyénként, polgárként, magyarként, a családban, a munkahelyen, mozgalmainkban és a társadalmi élet minden területén. Nyugodtan és magabiztosan, emberi méltóságunkat megőrizve birkózunk meg a nehézségekkel, a csüggedóket biztatva, a rettegésben és félelemben élőket bátorítva. Óhajunk az összetartás megszilárdítása, a kicsinyeskedő perpatvar mellőzése, mert minden elérhető, amiről önmagunk nem mondunk le.

A kisebbségi sors megannyi keserve, a veszélyek, a kisemmizés, a megaláztatás, a jogfosztottság, a mindennapi létért való szüntelen küzdelem, a sok megpróbáltatás megtanított mindannyiunkat arra, hogy az adott időben és helyen, mit kell tennünk; hogyan lehet az adott körülmények között élni és élve maradni; úgy, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz. Otthonunk nem eladó, és nyelvünket nem hagyjuk kitépni.

„Ember küzdj és bízva bízzál“... Eljön az idő, amikor az elveszett alkotmány számunkra is megtaláltatik, és igazi alaptörvény lesz. RÓZSA ERNŐ,

az SZNT Elnökségének tagja

széteséséhez vezetett el. A pikantériája az egésznek, hogy az első köztársaság szétveréséért mi magyarok voltunk - lettünk - a fóbünösök, most pedig - szlovák oldalról nézvén - a csehekre vetül e bún árnya.

A harmincnyolcas vágtornóci meg kassai manifesztáció mintha meg se történt volna. Pedig megtörtént! (A mostani köztársaságvesztés ódiuma azonban a csehek mellett minket is beárnyékol. Mert ho14-én a szlovák autonóm törvényhozó szerv (Krajinsky snem) egyhangúlag kimondta az önállóságot. “ Egy nappal később a németek megszállták Prágát, s március 3-án megkötötték a Német Birodalom és a Szlovák Állam között a védelmi szerződést. Úgyám!

Ezt a tényt ma sem a szlovák történészek, sem a politikusok nem hajlandók tudomásul venni. (Lám J. Óarnogursky is milyen sima és szalonképes történelmi magyará-Meghidegült az idő

gyan is lehetne ez másként?!) S valahogy úgy látszik, e köztársaságrombolásban a szlovákság inge-gatyája patyolattisztán fehérük a történelmi ítélőszék előtt.

Nemrégiben Ján Óarnogursky - a Pravda szeptember 15-i számában - erről így fogalmazott: „1938. márciusában Szlovákia olyan dilemma előtt állott, hogy vagy felosztják Lengyelország, Magyarország és Németország között, vagy kikiáltja az önállóságot. Nem volt könnyű a választás, ám csak a bolond választotta volna a fölosztást, s ezért helyesnek ítélem, hogy létrejött az önálló szlovák állam“ íme a logikus magyarázat: a történelmi kényszerhelyzet! Holott a tények valami másról beszélnek. Az a „történelmi kényszerhelyzet“ egy kicsit másként nézett ki a maga idejében. Turczel Lajos a Tanulmányok és emlékezések c. könyvében mást ír erről: „Hlinka Szlovák Néppártja - amely már 1938 januárjában jelszóként hirdette meg a Prágától való elszakadást (Zbohom Praha!) és 1938 februárjától a Szudétanémet Párttal szövetkezve intenzíven vett részt a köztársaság szétbomlasztásában - elfogadta a német ajánlatot, és 1939. március

zattal szolgált!) A plébános köztársaságának megalkotói a szudétanémetekkel is szövetkeztek, hogy- Hitler segítségével - megfőzhessék a maguk levesét. E tények ellenére a Masaryk-i Köztársaság „szétverését“ a háborút követően a mi nyakunkba varrták, minket marasztaltak és marasztalnak el érte évtizedek óta. A szlovákság és az akkori szlovák politikusok országrombolása nem került be a szlovákiai történelemkönyvekbe, s így a felnövő új és új nemzedékek ellenségképe kifelé - a mi irányunkba- terebélyesedett ki. Holott a jelszót- Zbohom Praha! - nem mi, hanem Hlinka Szlovák Néppártja fogalmazta meg. (A „Mad’ari za Dunaj!“ valamivel későbbi keltezésű - mint ismeretes, ennek gyakorlata a Kassai Kormányprogramban öltött testet.)

De hátráljunk vissza Tiso Köztársaságának alkotmányához, és annak törvényhozásához. Ez ugyanis kísértetiesen hasonlít a most elfogadott második szlovák alkotmányhoz és annak „egypárti“ eróöszszegzéséhez. A Tiso-féle alkotmányban ugyanis ez olvasható: „A szlovák nemzet az államhatalomban Hlinka Szlovák Néppártjának közvetítésével vesz részt. “ A most

A Magyarok Harmadik Világtalálkozója szellemében

„A kisebbségi élet nem sors, hanem feladat“

Szeptember tizenkilencedikén és húszadikán az ausztriai Eisenstadt (monarchiabeli nevén Kismarton) rendezte a nyugati és a Kárpát-medencében éló magyarok mintegy száz képviselője tanácskozását. A szervező az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége volt: az írók, újságírók, politikusok és kisebbségi tisztségviselők találkozójára a Kálvária téri egykori kolostorban került sor.

A csehszlovákiai szövetség szép számmal képviseltette magát „A kisebbségi élet nem sors, hanem feladat“ elnevezésű rendezvényen: valamennyi hazai magyar mozgalom és párt küldöttei részt vettek rajta. Megjelent a Magyarok Világszövetsége két alelnöke, a svédországi Jakabffy Ernő és a mi Dobos Lászlónk is, felszólalt az egyik legismertebb és legbátrabb kisebbségi jogharcos, az erdélyi Szőcs Géza költő. A tanácskozás a főszervező Deák Ernő, a Bécsi Napló főszerkesztője szerint is tartalmas és sikeres volt, s ilyen tapasztalással indultak haza vasárnap délután a vendégek - az ausztriai, németországi, svájci, ausztráliai, romániai, vajdasági, kárpátaljai és csehszlovákiai magyarok is. Véleményem szerint a Magyarok Harmadik Világtalálkozója építő szellemében zajlott a kétnapos tanácskozás, amely a régi kapcsolatok ápolása mellett új szövetkezésekkel gazdagította a magyar-magyar együttműködést. Bár egy-két disszonáns hang is hallatszott olykor a plénumból, a kisebbségi tanácskozáson az összefogás szükségességét hangsúlyozták a résztvevők.

A történelem bebizonyította, hogy illúzió volt azt hinnünk; az irodalom, a kultúra felveheti a harcot a diktatúrával.

„Más eszközeink nem voltak, ezért metaforák, rejtett üzenetek formájában kíséreltük meg a nyilvánosság elé tárni elkeserítő helyzeel fogadott szlovák alkotmányt ugyancsak egy párt - a DSZM - erőszakolta ki, elsöpörve még a demokrácia látszatát is. Az első Szlovák Köztársaság törvényhozásának fénypontja minden bizonnyal a zsidótörvény volt, amely egy népcsoport majdnem teljes fölszámolásához vezetett. A mai Szlovákia alkotmánya a kisebbségeket ugyan már nem küldheti gázkamrákba, de egyféle nyelvi gettót azért csak összehoztak. A kizárólagos nyelvtörvény, a botrányos restitúciós törvény, valamint az Alkotmány 6. cikkelyének 1. fejezete, miszerint „a Szlovák Köztársaságban az állam nyelve a szlovák nyelv“, lényegében fehér négerekké degradálja a nemzeti kisebbségeket és az etnikai csoportokat.

A két önálló szlovák köztársaság államfilozófiájának ilyetén való egybevetése - a Hlinka-gárdista és a „meőiarista“ alapszemlélet - szinte pontról pontra nyomon követhető. A „meöiarizmus“ állampolitikai elképzeléseinek gyökérzete bizonyíthatóan ama Hlinkától örökölt „gárdista“ ideológiából táplálkozik, amely a zsidótörvényben érte el a kiteljesedését. Ezt a most elfogadott alkotmány nemzetállamot megteremtő koordinátarendszere is világosan bizonyítja.

A történelmi analógiákat rendszerint a véletlenek szülik. A két szlovák köztársaság létrehozásának „gyakorlata“ és analóg dramaturgiája azonban nem a véletlen műve. A köztársaság felbomlása, a nemzetállam megteremtése, az egypárti diktatúra felsőbbrendűsége, a kisebbségek „törvényes“ fölszámolására való törekvés akkor és most egyazon forrásból táplálkozott és táplálkozik.

Hát ezért érzem úgy, hogy meghidegült az idő körülöttünk, kétszeresen is!

GÁL SÁNDOR

tünket - mondta előadásában Dobos László -, ez azonban kevés volt. - Ma már mi is politizálhatunk, utazhatunk, ismereteket gyűjthetünk és továbbíthatunk. Ez a jövő útja, ez a kisebbségi képviselet új feladata - tette hozzá.

Lacza Tihamér, a Hét főszerkesztője az utóbbi idők hazai magyar értelmiségi szerveződéseiről szólt. Bemutatta a hallgatóságnak a csehszlovákiai magyarság új művelődési tömörüléseit, az új társaságokat, klubokat, a délszlovákiai régiókban született apró intézményeket, lapokat.

Szőcs Géza erdélyi költő beszámolója a romániai magyarok közelmúltjáról és jelenéről szólt. Szőcs Géza szerint nagyot változtak az ottani állapotok, s bár még mindig óriási a kisebbségekre nehezedő nyomás, hiszen a mai román politika csakis egy egynyelvű, homogén nemzetállamot tud elképzelni és tűzzel-vassal ellenez minden, az autonómia kialakítására irányuló törekvést. A helyzet mégsem olyan kilátástalan, mint öt vagy tíz esztendővel ezelőtt. Azért is - magyarázta az erdélyi költő, mert utazhatunk, s mert hírügynökségünk világnyelveken közli a civilizált világgal a bennünket ért sérelmeket és törvénytelenségeket. Szőcs szerint az idei választások még nem hoznak áttörést Romániában, ám négy esztendő múltán változhat a helyzet, s ebben óriási szerepe lehet a rövidesen meginduló külföldre sugárzott magyar műholdas adásnak. Ez felnyithatja a félretájékoztatott emberek szemét. A hírközlési eszközök kilencven százaléka ugyanis még mindig a volt kommunisták és nacionalisták kezében van, akik hazudnak - fejezte be előadását Szőcs Géza.

Mint tudjuk, a Magyarok Világszövetsége harmadik kongresszusán Csoóri Sándpr elnök mellé három regionális alelnököt választott a közgyűlés. Jakabbfy Ernő, aki a nyugati magyarságot tömörítő régió felelős alelnöke, nagy reményekkel néz a jövő elé: - Megszűnt a budapesti központból való eddigi irányítás, ezentúl maguk a kisebbségiek döntik majd el, milyen támogatásra lenne szükségük a szövetségtől. Ók mérik fel, mi az, ami feltétlenül szükséges egy-egy magyar közösség részére, s az így kapott anyagi vagy egyéb támogatást maguk használják fel. Jövőnk a saját kezünkben van. Aki öntudatos magyar, az magyar szellemben neveli a gyerekeit, sót az unokáit is. Az nem lehet akadály, hogy az embernek német vagy svéd felesége van. Ha értelmes, bizonyára megérti, miért ragaszkodunk kultúránkhoz, történelmünkhöz, nyelvünkhöz. Azt persze nem tudom megmondani, hány nemzedéken át lehet így élni a magyar határoktól messze, de hogy most még lehet, sőt kell is, az kétségtelen.

A kétnapos eisenstadti tanácskozás egyik legemlékezetesebb eseményére vasárnap reggel került sor. Ekkor ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a résztvevők, akik egy katolikus és egy protestáns lelkésszel együtt imádkoztak a magyar összefogásért, de kérték az Isten áldását a szlovák, a horvát, a román, a rutén és más kisebbségiek számára is.

(batta)