Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-18 / 209. szám
6 Szabad ÚJSÁG Mozaik 1992. szeptember 18. r Filmvilág A prágai mozik sikerlistája Paul Verhoven Elemi ösztön című filmje aratta a legnagyobb sikert augusztusban a prágai mozikban. 55 ezer filmbarát nézte meg az előadást, ami másfél millió korona bevételt hozott az Interama kasszájába. Ezzel túlszárnyalta az eddigi 1,1 millió koronás rekordot a Terminátor (A halálosztó) II. című filmnek köszönhetően. A látogatottságot illetően második a sorban Sirovy Fekete bárók című filmje (32 ezer néző, 643 ezer korona bevétel). Ezt követi az Állj, vagy ló a mamám! című amerikai filmvígjáték, továbbá, Barbra Streisand A hullámok hercege című alkotása. Az Elemi ösztön egyik jelenete Az amerikai filmek sorát a Fekete bárókon kívül az Apa vagy szerető? című francia filmvígjáték szakítja meg a hetedik helyen. Sharon Stone nem szégyenlős Első pillantásra pont olyan, mint egy átlagos hollywoodi szőkeség, akiből tizenkettő egy tucat. Sharon Stone azonban utolsó filmjével - ami valójában élete első igazi főszerepe - kiugrott a karakter nélküli tucatba bák közül és a Paul Verhoven által rendezett Elemi ösztön tavaszi bemutatója után a figyelem középpontjába került. A most 34 éves egykori fotómodell Michael Douglas partnereként egy sikeres írónőt alakít, aki magánéletében komoly lelki és szexuális problémákkal küszködik. Verhoven pszichotrillerjének forgatása nem volt problémamentes, mivel Joe Eszterhas 3 millió dolláros forgatókönyvében nagy hangsúlyt kapott a Stone által megformált karakter biszexualitásának ábrázolása, ami ellen az amerikai gay és leszbikus társadalom erőteljesen tiltakozott. A San Franciscó-i forgatási helyszínen egy ízben 31 protestálót tartóztattak le a kamerák kereszttüzében ... Stone - aki az Edinboro College hallgatójaként némi színészetet is tanult - New Yorkban kozmetikumok és hajápoló szerek hirdetéseivel kereste a kenyerét, de egy pillanatra sem tett Ip arról, hogy „igazi" színésznő legyen. A modellkedést feladva a nyolcvanas évek közepén másodosztályú akció- és kalandfilmekben kezdte a pályafutását (Salamon király bányája, Az arany elveszett városa, Rendörakadémia IV ). Kisebb szerepet kapott Woody Allen Csillagporos emlékekjében és a Kibékíthetetlen ellentét című romantikus komédiában. „Jó esélyem volt arra, hogy megragadjak egy átlagos, bármikor előhúzható csinibabának, akire akkor van szükség, ha az oroszlánok vagy a marslakók elől félmeztelenül kell menekülni" - emlékszik a színésznő. Példaképei között az akkoriban befutó Glenn Close és Debra Winger állt az első helyen. A fordulópontot a Paul Verhovennel történt találkozás hozta meg számára, aki Arnold Schwarzenegger partnerét kereste Az emlékmás című szuperprodukcióhoz. Stone a meghallgatáson - saját állítása szerint - „élesben" megverte Arnoldot, így ő kapta meg a szerepet, amelyben egyszerre volt szüksége Doris Day és Bruce Lee képességeire. A film sikere nyomán modellt állt a Playboynak, amiben semmi kivetnivalót sem lát: „Nem szégyellem a testem" - mondja - „és noha megvannak a saját szabályaim, ezekbe a Playboy még belefér. Azt hiszem ez az egész dolog inkább használt a karrieremnek." Egyelőre nem tudja, mi következik az Elemi ösztön után, de mivel utolsó két filmjében jéghideg és gonosz figurákat alakított, így a változatosság kedvéért most szeretne valami könnyedebb dologban szerepelni. Ugyanakkor azt is jól észben tartja, kinek köszönheti a kiugrást: „Azt hiszem, ha Paul a telefonkönyvet akarná megfilmesíteni, neki gondolkodás nélkül igent mondanék erre is..." Jirí Weiss filmjét Csehszlovákiában is bemutatták A múlt héten került sor Jirí Weiss Marta és én című filmjének csehszlovákiai bemutatójára, amelyet két évvel ezelőtt forgatott a müncheni Iduna Film számára. A film azóta sikeresen szerepelt többek között a velencei és a Karlové Vary-i nemzetközi fesztiválokon. A második világháború tematikáját felölelő film cselekménye Prágában és a cseh határvidéken játszódik. Egy orvos és német felesége történetén keresztül mutatja be a zsidóság sorsát. Főszereplői a francia Michel Piccolin, a német Marianna Sägebrechten kívül Ondrej Vetchy, Jana Bfezinová és Zuzana Kocúriková. Martin Papousek, a prágai Filmexport igazgatója újságíróknak elmondta, hogy a filmnek nem lesz kasszasikere, az amerikai horrorfilmek korszakában valószínűleg a középkorosztály körében arat sikert a történet. Jirí Weiss a sajtóértekezleten azt is közölte, hogy a német nyelvű forgatókönyvnek még csak annyi jelentőséget sem tulajdonítottak, hogy elolvassák. Ennek következtében a kész alkotásból akarták kivágni a kulcsfontosságú jeleneteket, s ez is arra utal, hogy a nácizmus még tabu náluk. A németországi mozik nem is tűzték műsorra a filmet, kizárólag a televízióban volt látható. Az Egyesült Államokban októberre tervezik a film bemutatóját. Jirí Weiss a 60-as évek végén került az Egyesült Államokba, és 20 év múltán tért vissza a cseh film világába. Anno Domini 1972 ■ Találkozunk... Valakik mindig elindulnak, s megfogadják: találkoznak. Mi is elindultunk Nagymegyerről anno Domini 1972-ben. Fogadtuk: találkozunk. össze is futottunk olykor: puszi, puszi, s rohantunk tovább. Az érettségi találkozók? Az elsőn voltam, az ötévesen. Akkor azt mondtuk egymásnak: semmit sem változtál, pedig akaratlanul is felfigyeltünk a huszonévesek komolyodó vonásaira. Ti azóta is találkoztatok... Szerettem volna közietek lenni, elmondani: élek, vagyok... Most, húsz év után megint nélkülem ültök össze... Osztály, osztályom, érted ezt? ... ... Nem értheted, hogy megoldhatatlan..., hogy fontos..., hogy egyszerűen lehetetlen... Nem, én sem értem, mert a,, megoldhatatlan, a fontos, a lehetetlen“ silány mentség. Nem lehetek közietek, de üzenem, hogy amit megfogadtunk, hogy megváltjuk és megváltoztatjuk (a világot), hűek és következetesek maradunk (elveinkhez), hogy becsületesen és tisztán (élünk), hogy magyarnak neveljük (ivadékainkat) én azt mind megpróbáltam... Hiszem, hogy Ti is! Legyen biránk az idő! ferenczi Kötögetö neje miatt BÖKDÖSTE A NŐKET Sanghajban a városi autóbuszokon utazó hölgyek már régóta panaszolják, hogy valaki időnként egy kötőtűvel megszúrja „ülőfelületüket“. Miért, miért nem, az újságok a popószurkáló férfit „bősz farkasnak" nevezték el. Mivel a kötőtűs merényletek az utóbbi hetekben sűrűn megismétlődtek, a kínai rendőrség megfigyelőket küldött egy-egy főbb autóbuszvonalra. A nyomozás eredménnyel járt: a tettest elcsípték. A kihallgatás alkalmával azt vallotta, hogy így akarta megbosszulni a nőkön, hogy felesége - ahelyett, hogy házastársi kötelezettségét teljesítendő, időnként ágyba bújna vele - fél éjszakákon át horgol pulóvereket, harisnyákat, sokszor még az ágyban is folytatja a szorgoskodást. Q Rendőrségi hírek^) NYÍTRAI „BIG BOY“ A 19 éves nyitrai Marián H. beülhetne a Kacsamesék „big boy“-ai valamelyikének: nem tud leszokni a lopásról. Legutóbb a nyitrakörtvélyesi (Hrusovany) templomba tört be, ahol csaknem 50 ezer korona kárt okozott. A nyitrai járásbíróság előtt ezúttal egyéb bűncselekményeinek elkövetéséért is felelnie kell. RABLÓK- RÁCS MÖGÖTT Nemrégiben brutálisan rátámadtak egy idős házaspárra Galgócon. Az idős embereket saját otthonukban lepte meg négy harisnyás fejű rabló. A „kvartett“ valószínűleg több más bűntényt is elkövetett - ügyüket a nagyszombati bíróság vizsgálja. A négy garázdát mindenesetre sikerült azonosítani, és a napokban le is tartóztatták őket. A 21 éves tótdiósi (Oresany) Ondrej F„ a húszéves pöstyéni Milan V„ a harmincéves galgóci Vojtech P. és Ján N. jelenleg már biztonságban csücsül - a rács mögött. Szuperfuvola Az ázsiai tigrisek egyike, a dinamikusan fejlődő Dél- Korea, pontosabban az ottani Samick Musical Instrument Co. a napokban piacra dobta, újonnan kifejlesztett - egyéves intenzív kutatómunkával -, kristálytiszta hangú fuvoláit. Az új modellek ezüstből készültek és tökéletes hangzást nyújtanak, világviszonylatban is az élen állnak. A tervek szerint a délkoreai cég öt éven belül szeretné meghódítani a japán fuvolapiac mintegy 20 százalékát. Egyébként a hangszervállalat jelenleg a világ nagyzongora piócának csaknem 25 százalékát uralja, évente 16 000 darabot készít. Q Ezt nézze meg! y MÉG DRÁGÁBB AZ ÉLETED II. amerikai film Jókedvűen ücsörög John McClane hadnagy (Bruce Willis) Washington Dulles-repülőterén. Közeleg a karácsony, és már előre örül, hogy viszontláthatja feleségét. Hirtelen három gyanúsan viselkedő fickón akad meg a pillantása. Megállapítja, hogy ezek a repülőtér biztonsági szakaszának védőberendezéséhez vezető ajtót magukra zárták. Amikor felelősségre akarja őket vonni, életre-halálra szóló harc kezdődik közöttük. Ez idő tájt egy katonai repülőgép közeledik Dél-Amerika felöl. A gép fedélzetén tartózkodik a volt diktátor és kábítószercsempész, Esperanza (Franco Nero), akit ki kell szolgáltatni az USA hatóságainak. Ugyancsak Washington felé közeledik McClane felesége is az egyik utasszállító repülőn. Miközben McClane Mozik műsora POZSONY • HVIEZDA: Jéghideg szenvedély (amerikai) (15.30: 18.00: 20.30) • HVIEZDA - KERTMOZI: Még drágább az életed II. (amerikai) (21.15) • YMCA: Freejack (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • TATRA: Elfújta a szél (amerikai) (15.00; 19.15) • SLOVAN: Az Addams család (amerikai) (11.00; 13.00; 15.00) • Szebb az élet gazdagon és egészségesen, mint szegényen és betegen (szlovák) (17.30; 20.00) • MIER: A másodperc töredéke (angol) (15.00; 17.30; 20.00) • MIER NON-STOP: Az amszterdami fantom (holland) (9.00-13.00) • ODBOJ: DARYL (angol) (14.00) • A jerseyi lányok (amerikai) (17.30) • A San Franciscó-i őrült (amerikai) (19.30) • NÁDEJ: Lucky Luke (olasz) (17.30; 20.00) • DRUZSTEVNÍK: Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő (amerikai) (20.00) • ISTROPOLIS: Deepstar 6. (amerikai) (17.00; 19.30) • CHARLIE CENTRUM: Felhők közül a nap (amerikai) (17.00: 19.20) • Beethoven (amerikai) (17.15; 19.30: 21.45) • Ruby (amerikai) (21.45) KASSA • DRUZBA: Jéghideg szenvedély (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • TATRA: Különös kegyetlenséggel (amerikai) (15.30; 17.45; 20.00) • ÚSMEV: Shogun Mayeda,(amerikai) (16.00; 18.00; 20.00) BCNNASZERDAHELY • LUX: Cosi fan tutte (olasz-amerikai) (17.30; 20.00) f. . SZÍNHÁZAK MŰSORA • THÁLIA SZÍNHÁZ (Boly): Szomorú vasárnap (19) kétségbeesetten igyekszik meggyőzni a repülőtér biztonsági főnökét a veszélyes helyzetről, kialszik a reptér valamennyi lámpája és fénye. Másodpercekkel később felveszi a kapcsolatot az irányítótoronnyal a fanatikus Stuart ezredes (William Sadler), aki egy közeli templomban sáncolta el magát, és a diktátor kiszolgáltatását akarja megakadályozni. A helyzet egyre veszélyesebbé válik. És hogy a teljes katasztrófát megakadályozza, McClane a saját módszereit igyekszik bevezetni. Kegyetlen harc veszi kezdetét közte és a terroristák között. Rendezte: Renny Harlin. Főszereplők: Bruce Willis, William Sadler, Franco Nero. Közlemény A POZSONYPÜSPÖKI MAGYAR TANÍTÁSI NYELVŰ ÓVODA szponzorokat keres! Bankszámla: VÚB 75-37-062/0200 Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS. Főszerkesztő-helyettesek: BARANYAI IAJOS és NÉMA LÁSZLÓ. Telefon: 210-39-98, 210-39 94. Kiadás-vezető: MAD1 GÉZA. Szerkesztőség: 81911 Bratislava, Pribinova 25, 12. emelet. Telefon: kulturális rovat - 210- 39-89, sportrovat - 210-39-91. Telefax: 210-39-92. Teloc 92-516. Hirdetési iroda magánszemélyeknek és közüleleknek: 210-39-89,210-39-91, Bratislava, Pribinova 25,12. emelet. KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP Kiadja a Madách—Posonium Kft., Michalská 9, 811 01 Bratislava. Készül a Danubiaprinl á. v. 02-es üzemében. Nyomja a Danubiaprint á. v., 851 80 Bratislava, Pribinova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Indoc48 081