Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-15 / 206. szám
I I „Csapnivaló dobás volt. Még az edzésen sem szoktam ennyire elszúrni.” Ezeket a mondatokat még Barcelonában mondta Bugár Imre. Nem volt túl jó kedvében, a selejtezőben még hatvan métert sem dobott (58,70), s ez is dühítette. Egyrészt, mert így nem jutott be a döntőbe, másrészt, mert úgy gondolta, ez nem méltó egy olimpiai ezüstérmeshez, aki mindemelett még világ- és Európa-bajnok is. Mondta' is rögtön, hogy „Uraim, veszem a kalapom...” De hát, eddig is sok mindent mondott, s ha elemében van, az embernek van mit tennie, hogy eldöntse, komolyan vegye-e őt, vagy Bugi megint elsütött egy jó viccet. Most azonban úgy látszott, hogy nem volt ékelődő kedvében. Két héttel az olimpia után Nyitrára azért még eljött, legalább egy alkalom, hogy hazalátogasson Csallóközkürtre. — Imre, mondd, komolyan gondolod ezt az egész búcsúhistóriát? — estem neki Nyitrán, de nem válaszolt rögtön. Egy kicsit dünnyögött, hogy „nahát ezek az újságírók, még az öregembert sem hagyják békén”, de tudta, hogy úgysem ússza meg a dolgot. Meg aztán Olga asszonynak is szóltam, adjon neki vacsorát... Bár mindenki olyan riportalany lenne, mint Bugár Imre! Ha az ember helyes hangnemet üt meg, nálánál jobb beszélgetőpartnert lámpásbetegségből. Három héttel a római vb előtt hagytam el a kórházat. Rómában hetedik lettem, hatvanöt méteres eredménnyel. Ez nem rossz teljesítmény. De Szöulban már nem ment... Barcelonára mégis nagyon készültem, igaz, nem nagyon hittem, hogy megdobom a kiküldetési szintet. Végül sikerült. Méghozzá esőben. Jó napot fogtam ki. Tudod, kitől hallottam ezt? Az öreg Wilkinstől. Északon hetven méter kilencvennyolcat dobott, nem egyéni Robert viszont állítja, hogy szigorú vagy vele szemben. — Szigorúnak kell lennem, mert néha olyan, mint egy gyerek. Bizonyos dolgokat túlságosan komolyan vesz, aztán meg úgy elragadtatja magát, hogy néha még a hajam szála is égnek áll... • Eddig a magyar Ficsort edzetted, aztán rebesgették, hogy Zmélíkkel foglalkozol. Hogyan jött létre ez a kapcsolat? — Ficsornak az orvosok megtilBugár Imre versenyzőként (állítólag) nyugalomba vonul „Ha két bolond találkozik” sál sem talál. Nos, amikor leültünk a nyitrai stadion kis „családi” bárjában, megismételtem a futtában feltett kérdést kiegészítve azzal: miért most döntött így, nem tavaly vagy jövőre. Talán az olimpia miatt? Ha netán sikerült még volna nagyot dobnia, nem így dönt? Kérdésemre kérdéssel válaszolt. — Harminckét év elég sok egy atlétának, nem? Az ember már nem elég robbanékony. Ha sokat edzek, fáradt vagyok, mint egy kutya. Ha kevesebbet edzek, akkor nincs kondícióm. • Mennyivel edzel kevesebbet? — Úgy a felét csinálom annak, amit eddig. De nagyobb intenzitással. • Mióta elmentél Csallóközkürtről, ahol a szüleid máig is élnek, két évtized telt el. Gazdag két évtized. Ha visszatekintesz, akad olyasvalami, amit mai ésszel másként csinálnál? — Ezerkilencszáznyolcvanötig semmit sem változtatnék. Minden ment, mint a karikacsapás. Jöttek az eredmények, a sikerek, a jó helyezések. Lehet, persze, hogy éppen ebben az időben valahol hibát követtünk el, keveset foglalkoztunk a technikával, talán a pszichikai felkészítéssel is, amiről én sokáig hallani sem akartam. Aztán nyolcvanhattól elindultam lefelé a lejtőn. Az Eb rosszul sült el. A következő esztendő még úgy-ahogy elfogadható volt, bár komoly egészségi problémáim voltak, azt se tudtam, kilábalok-e a csúcsot. Mire körülvettük, s kérdeztük, hogy történt öreg? Erre csak annyit mondott: „I had a good day”. Barcelonában nem volt jó napom. Pedig nem éreztem roszszul magam. De a selejtező korán reggel volt, ráadásul az eső is eleredt, csúszós volt a dobókör. Ezt pedig nem szeretem. Ha nem érzek biztos talajt a lábam alatt, baj van. Aki egyszer elesik a dobókörben, az élete végéig félni fog. Én kétszer is elestem... • Nagyon csalódott voltál az olimpián? — Mit tagadjam! De a fő dolgom az volt, hogy Zmélíket istápoljam. Egy szobában laktunk, és nem hangolhattam le őt is, no meg, gyorsan le is pergett rólam az egész. Gondolataim másutt jártak. Robertnek kezdődött a versenye. Mindketten tudtuk, hogy nincs a legkirobbanóbb formában, de nem akartuk, hogy ezt bárki is észrevegye. Az első napon elfogadható eredményt facsart ki magából, a másodikon már ő is érezte, hogy nem ronthatja el. A diszkoszvetés után, mikor negyvenöt métert dobott, már jelezte, hogy a győzelemre hajt. Egy kicsit ráncba is kellett szednem, hogy a versenyre figyeljen. • Folyton mutogattatok egymásnak valamit.. — Az ügyességi számokban azt mutattuk, hogy követett el hibát. • Jó pár éve ismerlek, s ha csak lehetett, te mindenen viccelődtél. tották a sportolást... Róberttal már tavaly Tokió előtt jól megértettük egymást. Aztán egy hónappal Barcelona után odajött hozzám, s azt mondta, szeretné, ha együtt dolgoznánk. Nem láttam akadályát. Ha két bolond találkozik, könnyen szót értenek. S mi mindketten a sport bolondjai vagyunk. Én a diszkoszvetésé, ő a tízpróbáé. • Másokkal is dolgozik, Brabec a súlylökésben ad tanácsokat, Zelezny a gerelyhajításban... — Robertnek nincs szüksége a sző szoros értelmében vett edzőre, inkább tanácsadóra. Én is amolyan mindenes vagyok. • Netán még a rudakat is cipeled utána? — Még mit nem! Elég erős ő, csak cipelje. Ha hordhat magával tizenöt pár cipőt... Mielőtt megérkezett Barcelonába, gyorsan rendet kellett raknom a szobában, hogy az egész kócerájával elférjen. • Mit mondtál neki, amikor találkoztál vele olimpiai bajnokként? — Ki emlékszik már! Abban a zűrzavarban... Az ezerötszáz előtt egy kicsit le kellett hűtenem, mert már a tiszteletkör járt a fejében. Mondtam is neki, figyelj, kilenc versenyszámot már végigcsináltál, de még bármi történhet... Jobb lesz, ha a szemed Penalveren tartod... Még országos csúcsot is akart javítani, de . a rajt után görcsöt kapott, jelentkeztek a két nap fáradalmai. Nagyon elege volt mindenből, így az utolsó CSTK-felvétel kanyar előtt faképnél hagyta a társaságot, csak a magyar Szabó Dezsőt nem tudta befogni, aki kitűnő futó. A többiek, amikor a célba értek, haldokoltak, ő meg egész kipihentnek látszott. Valaki oda is Szólt neki, úgy látszik, a tiszteletkörre tartogatta az erejét... Hiszen, ha megemészti az aranyat, még a csúcsjavításra is lehet ereje. Amikor az olimpiai verseny befejezése után Dan O’Brien gratulált Róbertnak, azt is megjegyezte, hogy világcsúcsot akar javítani. Kilencezer pontot, mondta. Én meg odavetettem, ha te ennyit gyűjtesz, Robert kettővel többet. Nevetett... • Lassan már mindent tudsz a tízpróbáról. Nem próbálod meg te is? — Hagyj békén... Egyszer már megpróbáltam a suliban. Azt hittem, gyerekjáték az egész. Másnap nem tudtam fölkelni az ágyból. • A táblázatot legalább ismered? — Dehogyis! Nincs is táblázatom. Robert se tudja pontosan, ezt észrevehették, akik látták a versenyt. A rúdugrás volt soron, Penalver már a gerelyhajításnál tartott. Én tájékoztattam, mi történik a szomszédban, mivel, hála a magammal vitt jelvénykéknek, mindenüvé bejutottam. A táblán megjelent Penalver eredménye... Erre Robert előkapta a könyvecskét, gyorsan számolni kezdett, mennyit kell dobnia. • Még egyszer megkérdem, valóban befejezed? — Bejelentettem a szövetségben, hogy nagy versenyre nem megyek többé, de ha a csapatban nem találnak helyettem embert, rendelkezésre állok. Egyébként már csak edzősködöm. Olga, a feleség, egész idő alatt szótlanul ült mellettünk. Itt-ott elmosolyodott. Amikor megkérdeztem, örül-e, hogy Imre végre befejezi és több idejük lesz egymásra, csodálkozva nézett rám, majd megkérdezte: „Hiszi, hogy ő befejezi?” Urbán Klára Amikor sorsolták az idei labdarúgó BEK első fordulójának párosítását, felszisszent a csehszlovákiai magyar szurkolótábor, merthogy egy-egy magyar—csehszlovák, illetve most már inkább magyar—szlovák összecsapás a zöld gyepen is több puszta sporteseménynél. Igaz lényegében mindig is így volt, de mégha figyelembe vesszük, hogy a sport lényegében apolitikus területnek számít, kiélezett politikai helyzetek idején ez az állítás így nem egészen igaz. Legalábbis a határ túlsó oldaláról nézve, hiszen a Fradinak a Slovan is csak egy csapat... Amikor felhívtam a Slovan irodát, a vonal túlsó végén bemutatkozó úriember Anion Urban nevet mondott, s közölte, hogy ő a futballszakosztály titkára. A név eleve gyanús volt, s csak a személyes találkozáskor derült ki, hogy ő az egykori Slovanvédő, aki a tokiói olimpián döntőt játszott a magyarok ellen. — Legalább 35 ezer nézőt, és elégedettséget a mi oldalunkon... — mondta, de eredményt tippelni nem volt hajlandó. A szakosztály vezető szerint a pozsonyi Slovannak mindenképpen tovább kellene jutnia, de nyilván ez a szándéka a Ferencvárosnak is, amelyet bizonyára szépszámú szurkolósereg buzdít majd a Téglamezőn, a szlovákiai magyar focirajongók együtt a híres-hírhedt B-közép rendíthetetlenjeivel. Ez utóbbiak híre időben eljutott Pozsonyba is, s a rendezőség semmit sem hagyhat a véletlenre. A szokásosnál 100 rendőrrel lesz több a pálya körül, de lesz 10 rendőrkutya, hat lovasrendőr, további 100 biztonsági ember a szektorokban, ölvenen pedig a kapuknál, hogy az ellenőrzés tökéletes legyen, s üvegek, rudak, verekedésre alkalmas eszközök ne kerüljenek a nézőtérre, ahol a meccs alakulásától függően változik majd a hangulat is. Duáan Galis, a Slovan edzője, aki mellesleg 16 évvel ezelőtt gólkirály volt és a válogatottban is játszott azon a meccsen amikor l:l-re végződött éppen a Slovan stadionban a csehszlovák—magyar válogatott mérkőzése, úgy tűnik, bizakodó hangulatban van. Eddig nem sok ideje volt arra, hogy a Fradi elleni összecsapással foglalkozzon. — Mit tud a Fradiról? — Őszintén szólva nem sok mindent, három utóbbi mecssüket felvettük videóra, és megfigyelő utazik a Fradi szombati meccsére is. — Mi lesz a nézőtéren? — Remélem a két szurkolótábor tisztességes hangpárbajt vív majd, s nem lesz rendbontás, bár a pályán kívüliek engem különösebben nem érdekelnek Az a rendezőkre és a rendőrökre tartozik Ha viszont ajánlhatok valamit a vendégszurkolóknak, akkor azt, hogy viselkedjenek rendesen, men a Slovan drukkerek sem báránykák és senkinek sem maradnak adósai, ha úgy hozza a sors. Amikor a mérkőzés körüli biztonsági intézkedések felől érdeklődtem, jutottam el Angyal Imre alezredeshez, Pozsony város rendőrfőkapitányához. Kissé meglepődtem, s nevére utalva kérdeztem, vajon az esetleges randalírozók mennyire számíthatnak „angyali” gondoskodásra. — Arra aligha számíthatnak.. Egyébként hozunk Pozsonyba erősítést, hogy mennyit, azt még nehéz lenne megmondani, de hétfőn érkezik Pozsonyba a magyar országos rendőrfőkapitány, aki elmondja tapasztalatait, meg a Fradi szurkolók szokásait, hogy fel tudjunk készülni. Remélhetőleg azonban incidensekre nem kerül sor, a pályán pedig majd jól szórakoznak a futballínyencek — Ön egyébként mit vár? — Győzzön a jobbik Hogy melyik csapat lesz, rövidesen kiderül. Mészáros János Fradi-várás lovasrendorökkel r
