Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-05 / 171. szám
1992. augusztus 5. Külföld SzabadÍIJSÁG 3 Fokozódik Izetbegovics még fegyvereket kér a feszültség Temetkezési menetre lőttek A Dél-afrikai Köztársaság néger lakói általános sztrájkjának második napján tovább fokozódott a feszültség. A rendőrség tájékoztatása szerint Pretoriában, Fokvárosában és Johannesburgban éjszaka számos új barikádot emeltek. Soweto negyedben lövöldözés volt a rendőrség és a fegyveresek között, kilencen életüket vesztették. A jelentések szerint az általános sztrájkban 4 millió dél-afrikai fekete lakos vett részt. A rendőrség szerint a sztrájk első 24 órája alatt a bűncselekmények száma 300 százalékkal emelkedett. A vasutakon tovább csökkent az utasok száma és a legtöbb vonat üresen közlekedik. Ciskey néger terület önkormányzata katonai segítséget kért a kormánytól, mert e területen át tervezik az ANC nagy menetét a kerület központjába. Német képviselők kezdeményezésére 50 gyermeket próbáltak autóbusszal kimenekíteni egy szarajevói árvaházból. Az autóbuszt szerb fegyveresek támadták meg és két árvát agyonlőttek. A gyermekek közül kilenc szerb nemzetiségűt elvezettek és a többieket útnak engedték. Egy 14 hónapos szerb kislány és egy 12 hónapos muzulmán kisfiú sérüléseibe belehalt Temetésükön részt vettek az árvaház dolgozói is. A temetkezési menetre két célzott aknát lőttek ki. Az egyik árva nagymamája az aknaszilánkoktól súlyosan megsérült A temetkezési menet résztvevői a sírkövek mögé bújtak. * Az eset nagy port vert fel Németországban, mert a gyermekmentési akciót nem egyeztették a szarajevói ENSZ- csapatokkal. Kinkel külügyminiszter elutasított hasonló akciókat és az ENSZ képviselői is tiltakoztak az ilyen eljárás ellen. Közben a 39 gyermeket szállító autóbusz sok viszontagság után megérkezett Splitbe, ahonnan repülőgépen szállították őket Németországba. Az akciót szervező két képviselőt a német parlamentben figyelmeztették, hogy a Magyarország és Lengyelország terv szerint társul jövőben ne bocsátkozzanak hasonló akciókba. A jövőben száz sebesült gyermeket hoznak Németországba, de ezt az ENSZ-szel együttműködve akaiják megvalósítani. Az Egyesült Államok bejelentette, hogy megbízható információkkal rendelkezik, miszerint a volt Jugoszláviában internáló táborokat létesítettek, amelyekben a szerbek kínozzák és gyilkolják a bosnyák és a horvát foglyokat. Az USA külügyminisztériumának szóvivője egyúttal elismerte, hogy hasonló táborokat a muzulmánok és a horvátok is létesítettek. Az „etnikai tisztogatásnak” nevezett akció miatt az Egyesült Államok komoly nyugtalanságát fejezte ki. Szarajevóban tegnapra virradóra tovább folytak a harcok, de az összetűzések kezdeményezői homályban maradtak. Négyen életüket vesztették, húszán megsebesültek. A szűnni nem akaró harcok ellenére Alija Izetbegovics, Bosznia-Hercegovina elnöke arra szólította fel a Biztonsági Tanácsot, hogy szüntesse meg a fegyverkiviteli tilalmat köztársaságába. Szerinte a BT- nek lehetővé kellene tennie, hogy Bosznia felfegyverkezzék és képes legyen az egyéni és a kollektív önvéde-Csehország és Szlovákia lépéshátrányhím Pavel Telicka, az Európai Közösség brüsszeli irodája csehszlovák missziójának tagja szerint illúzió, hogy Csehszlovákia kettéosztása esetén az EK-hoz való társulás kisebb módosítások után érvényes lesz mindkét köztársaságra. Ez értelmetlenség, mondta, arra kellene felkészülnünk, hogy új tárgyalásokra, mégpedig igen bonyolultakra kerül sor. Amennyiben további lépéseket tesznek Csehszlovákia kettészakadása felé, a társulási szerződés „meghal” és a tagországok parlamentjei nem ratifikálják. Ezzel számolni kell. Nagy-britanniai vélemény szerint Csehszlovákia társulási szerződésének ügyét félreteszik, amíg nem válik nyilvánvalóvá, milyen lesz az ország államjogi elrendezése. Az Európai Közösség arra törekszik, semmiféle jelét ne adja annak, hogy beavatkozna a csehszlovákiai helyzet alakulásába. Csehszlovákia kettéválasztását nyugodtan fogadják majd, de ha ez megvalósul, az egész társulási eljárást újra le kell folytatni. Már ma is nyilvánvaló, hogy a társulási szerződések ratifikálási folyamata a visegrádi hármak esetében eltérő lesz. Az eljárás Magyarország és Lengyelország ügyében folytatódik, a csehszlovákiai szerződés kérdésében azonban késlekedni fog. Még akkor is, ha Csehszlovákia szövetségi állam marad, a társulási szerződés legkorábban jövő év májusában léphet érvénybe. Ä hosszadalmas ratifikációs folyamat miatt Magyarország és Lengyelország ügye sem intéződik el januárig, mint azt korábban feltételezték. Bármiféle negatív jelzés az újjáalakuló országokból természetesen nehezíti majd a tárgyalásokat. Lehet, hogy elfogadják az eredeti szerződésben foglalt feltételeket, de ez korántsem biztos. Megtörténhet, hogy a behozatali kvótákat alacsonyabban állapítják meg Csehország és Szlovákia számára, mint amilyeneket Lengyelországnak és Magyarországnak a szerződések már biztosítanak. lemre. Erotika vagy pornó? Alma-Atában, Kazahsztán fővárosában a vámosok gyanúsnak ítélték meg a Csehszlovákiából érkezett „Cats" című képeslap-szállítmányt A vámosok véleménye szerint pornográf kiadványról van szó. A lap 7 ezer példánya most raktárban van és fokozatosan szétlopkodják. Vlagyimir Pronyin, a Cats cég kazahsztáni képviselője szerint a szállítmány képanyaga magas fokú művészeti és poligráfiai színvonalat képvisel és ezért még az elnöki irodához is fordult, hogy tegyék lehetővé terjesztését Kazahsztánban azonban nem létezik előírás arra, mi a különbség erotika és pornográfia között Mivel az országban egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az iszlám fundamentalisták, feltehető, hogy a kérdés nem dől el egyhamar. Korábban rengeteg hasonló film és kiadvány látott napvilágot, de elnöki rendelettel ezeket letiltották a mozik műsoráról, sőt, néhány terjesztőt le is tartóztattak. A probléma nehezen dől el a közeljövőben, amíg esztéták és filozófusok helyett vámosok döntenek a kiadványok jellegéről rr rr r r HŰTŐK AZ ÖNÖK ÜZLETÉBE, CUKRÁSZDÁJÁBA VAGY NAGYRAKTÁRÁBA RÖVID IDŐN BELÜL! // rr r HUTO- ES FAGYASZTÓSZEKRÉNYEKET, VITRINEKET, CSAPOSPULTOKAT, BERENDEZÉSEKET HŰTŐ- ÉS FAGYASZTÓ HÁZAKBA GYÁRTUNK ÉS KÍNÁLUNK, KONZULTÁCIÓVAL ÉS ELADÁS UTÁNI SZERVIZZEL. FRIGERA a. s. Zengrova 110 280 59 Kolín tel.: 0321/510 fax: 0321/21477 Lidická323 26639 Beroun tel: 0311/2688 fax: 0311/3251 TEKINTSEK MEG TERMÉKEINKET A NYITRAI AGROKOMPLEX KIÁLLÍTÁSON 1992. AUGUSZTUS 15-TŐL23-IG ÉS A ŐESKÉ BUDÉJOVICE-I ÉLTETŐ FÖLD KIÁLLÍTÁSON AUGUSZTUS 21-TŐL 30-IG SZÚM-372 Bulgária és Oroszország barátsági és együttműködési szerződést kötött — közölték Borisz Jelcin orosz elnök bulgáriai látogatásának befejeztével. Jelcin felszólította a nemzetközi közösséget, hogy mielőbb ismerje el Macedónia függetlenségét, mert ezzel szerinte elejét lehetne venni a háború kiterjesztésének a Balkánra. A Észtországban a kormány 18 hónapról egy évre rövidítette le a katonai szolgálat idejét. Az intézkedés már augusztus 15-én érvénybe lép. A védelmi miniszter szerint a lépésre gazdasági okok miatt került sor. Olaszországban, mint már közöltük, elrabolták Canale vállalkozót. A rendőrségnek tegnap sikerült kimentenie az 54 éves férfit az emberrablók fogságából. Egy emberrablót sikerült letartóztatni. Az EURÓPAI KÖZÖSSÉG tagállamainak 50 millió ECU-t (közel 2 milliárd korona) utal ki a hadiipar átépítésére és a textilipar támogatására. A legnagyobb összegeket Németország, Franciaország, Spanyolország, Hollandia, Dánia, Görögország és Belgium kapja. JYIoLDOVÁBAN, a Dnyeszter mentén a szemben álló felek kivonultak állásaikból. Mind a moldovai hadsereg, mind a Dnyeszter-menti gárdisták elválasztására az orosz békefenntartó csapatok beavatkozása nyomán került sor. Szórványos incidensek még vannak, de a helyzet általában nyugodt. A 14. orosz hadsereget kivonták a térségből. Az USA szenátusa szótöbbséggel elfogadta azt a javaslatot, hogy korlátozzák az amerikai földalatti kísérleti atomfegyver-robbantásokat és ezeket 1996-ig teljesen állítsák le. Előzetesen az atommoratórium 9 hónapig lesz érvényben. A VOLT SZOVJETUNIÓBAN 1917 és 1990 között államellenes bűncselekményekért, „banditizmusért” és hasonló cselekményekért közel 10 millió személyt büntettek meg. Az adatot az orosz biztonságügyi minisztérium levéltárának igazgatója közölte. Oroszország szükség esetén két hadihajót küld a Perzsa-öbölbe — jelentette ki Borisz Jelcin orosz elnök. Az orosz hajók jelenléte nem jelent részvételt az esetleges katonai akciókban. Jelcin reményét.fejezte ki, hogy Irak betartja az ENSZ rendelkezéseit és a hajók kiküldésére nem lesz szükség. KíNÁBAN meghalt a „négyek bandájának” legfiatalabb tagja, az 58 éves Vang Csung-ven. A „négyek bandáját” az 1966—1976 években lezajlott ún. kulturális forradalom alatt elkövetett bűnökért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. M oszkvában valószínűleg felélednek a már hosszabb ideje veszteglő utcai árusító automaták. Az infláció miatt már nem létezett megfelelő pénzérme az automatákban történő vásárlásokra. Most megkezdték a 100 rubeles érmék gyártását, ami eddig kizárólag papírpénz volt. Eddig a legnagyobb névértékű pénzérme a 20 kopejka volt. IzRAEL és Jordánia határán tegnap az izraeli katonák három fegyverest lőttek agyon. A jelentés szerint két izraeli katona is megsebesült. A terroristáknak minősített behatolók géppisztollyal voltak felszerelve. A NÉMET lakosság háromnegyede úgy véli, hogy Erich Honeckert tetteiért meg kellene büntetni. A Stem című hetilapban közölt felmérés szerint a felelősségrevonás mellett a megkérdezettek 76 százaléka nyilatkozott. HÉT e heti tartalmából Lacza Tihamér: Interregnum Kamoncza Márta: Kolomptovácsok Gsáky Pál: Az a fránya történelem Beke István: Naturista kopjafák Varga Lídia: Népviselet Martoson Településlexikon — Losonci járás zsvald Árpád: Astószi Fábry-ház