Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-11 / 176. szám
1992. augusztus 11. Belföld Szabad Í J.SÁG 5 Keserűséget termett a föld „Nem akartam magángazda lenni...“ Hanva, 1947. február 5. A falut hajnalban katonaság zárta körül. Üres teherautók robogtak a községbe. Huszonnégy családnak kellett összepakolni, vitték őket Csehországba, Az autókra csak a szobabútor fért fel, minden más maradt. A deportáltak között volt az akkor 24 éves Ferencz Barna is, aki szüleivel Velec községbe került. Jó helyre, a gazdától szótárt kapott -, hogy tanulja a nyelvet - és egy megbízatást: legyen a Szlovákiából kitelepített családok tolmácsa és irányítója. Mivel szülei már idősek, munkaképtelenek voltak, októberben sikerült számukra elintézni a hazautazási engedélyt. Ferencz Barna felpakolta a vagonba szülei holmiját, kifizette a 9 ezer 500 korona viteldíjat, felszállt a vonatra és hazaszökött. Hanvai házukat két Romániából érkezett szlovák család foglalta el. Szót értett velük, így saját portájukon kaphattak helyet. Ondrej Potmák, a komiszár a harminchat hektár földjükből - a betelepültek tiltakozása ellenére - már öt hektárt viszszaadott, tehát már gazdálkodni is tudtak. Már úgy látszott, hogy - kicsit szűkösebben ugyan, de - minden a régi kerékvágásban folytatódik, amikor csendőrök állítottak be hozzájuk.- Én éppen az Otrokocsban élő unokatestvéremnél dolgoztam - meséli a történteket Ferencz Barna - amikor üzentek értem. Mire hazajutottam, már elmentek a csendőrök. Édesapámtól tudtam meg, hogy azért jöttek, mert a csehországi gazdám feljelentett. Vissza akart vitetni a birtokra, pedig ott kijelentette: ha megszököm, nem fog kerestetni. Egy tornaijai ismerősünk tanácsára másnap elmentünk Feledre, ott egyTalvinin nevezetű orosz orvoshoz fordultunk segítségért. Megvizsgálta a szüléimét, és adott igazolást arról, hogy szüléimét én gondozom. Utaztunk haza, Csízben a vasútállomáson két csendőr várt bennünket. Engem letartóztattak, amikor megmutattam nekik a frissen kiállított orvosi igazolást, vallatóra fogtak. Arra voltak kíváncsiak, mennyiért állították ki számomra ezt a papírt. Nem árultam el, nem mondtam semmit, Így elengedtek. A hamis vád 1948-ban minden deportált család hazajött Csehországból. A romániai szlovákok felköltöztek a Tátra alá, Horná Stubnára. Amikor mind a 36 hektáromat visszakaptam, újra teljes lendülettel gazdálkodni kezdtem. Nem ment könnyen, hiszen szinte a nulláról indultam. Igavonóimat, teheneimet, a sertéseket, a gazdasági felszereléseket elvitték. 1951-ben megnősültem, rá egy évre már tizenhat tehén sorakozott az istállómban. Hanván akkor alakult meg a szövetkezet is. Abban az időben a magángazdáknak úgy megemelték a beszolgáltatási kötelezettségét, hogy alig bírtuk teljesíteni. Az előírt tej mennyiséget csak úgy tudtam beadni, hogy vásároltam hozzá. 1952 nyarán édesapámat is, és engem is azzal a váddal állítottak bíróság elé, hogy nem teljesítettük az állammal szembeni kötelezettségünket. A tárgyalás során nem tudták a vádat bizonyítani, mégsem engedtek el. Kijelentették: így is/ úgy is lecsuknak bennünket.- A következő tárgyalásra már megváltoztatták ellenünk a vádat, „amerikabarátnak“, kémeknek nyilvánítottak mindkettőnket. Apám négy évet kapott, én 18 hónapot. Kálvária A tárgyalás után Ferencz Barna Havára, majd onnan Jáchymovba, az uránbányába került, ahol orosz felügyelők irányították a termelést. A foglyok kétszáz méter mélységben kézzel válogatták ki a kirobbantott kövek közül az urániumot. A védőkesztyűt kiadták, de használata nem volt kötelező, így a foglyok anélkül dolgoztak. Ferencz Barnának szerencséje volt. Néhány nap vájárkodás után a csillésekhez került, majd amikor a csilléket mozdony és kocsik váltották fel, munkája könnyebb, keresete több, kosztja bőségesebb lett. Tizennyolc hónap után hazaengedték. Édesapját szintén Havára vitték, később könnyű munkára (tollat fosztani) áthelyezték Pilzenbe. Az ellene felhozott vádat egy kérvény után megváltoztatták, tizenkilenc hónap után elengedték.- Amikor hazakerültem, sejtettem, hogy minden kálváriám okozója a föld- folytatja Ferencz Barna. Nem akartam tovább magángazda lenni, de a hatóság emberei - ki tudja miért- újra rábeszéltek a gazdálkodásra. A falu szélén mérték ki a 36 hektárt. Nem akartam elfogadni, mert sokkal rosszabb minőségű termőföld volt, mint az enyém. Azt mondták, felére csökkentik a beszolgáltatást, és még traktorokkal is segítenek. Jöttek is a traktorok, szántottak, vetettek, amikor learattam, a megállapodás értelmében a fele terményt beszolgáltat-Ferencz Barna (A szerző felvétele) tam az államnak. Egy éjszaka három teherautó állt meg a házunk előtt. Az egyikből nagydarab férfi szállt ki, bekopogott az ajtón és bekiáltott; „Jöttünk a terményért“. Előkerestem a beszolgáltatásról szóló irataimat és megmutattam neki. Ő gúnyosan mosolygott, majd megjegyezte: „Elhitte, hogy két vagon búzát csak úgy megtarthat?“ Parancsot adott, hogy pakoljam fel a többit is az autókra. „Éjszaka csak a tolvajok járnak“ - mondtam neki és nem engedelmeskedtem. Reggelre kiseperték a raktáramat.- Eljött a vetés ideje, én nem vetettem. Felszólítottak, nem engedelmeskedtem. Szabotálás vádjával letartóztattak és Besztercebányára vittek. Jó ügyvédem került, hazaengedtek. Közben a faluban sorra léptek ki a gazdák a szövetkezetből. Csatlakoztam hozzájuk. így gazdálkodtunk 1958-ig, amikor egy újabb szövetkezetesítési hullám ért el bennünket. A helyi hangszóróban éjjel-nappal szólt a zene, név szerint hívták a gazdákat az irodába. Ott felszólították őket, írják alá a belépési nyilatkozatot. Aki nem írta alá, azt megfélemlítették, volt olyan is, akit lecsuktak.- Érdekes, engem nem hívtak be, de a hangszórón keresztül szórták rám a rágalmakat. Meguntam, bekopogtam az irodába, ott az az ember fogadott, akit a háború után évekig aratóként fogadtunk fel. Beléptem a szövetkezetbe, ki is tartottam benne egészen a nyugdíjaztatásomig. A változások után kértem, hogy az ellenem felhozott vádat vizsgálják felül. Megtörtént, a börtönben eltöltött hónapok után pénzbeni kárpótlást is kaptam. A harminchat hektár földemet két részre írattam, egyik felét a lányom kapta, a másikat a fiam. Nekem csak kellemetlenséget okozott a föld, remélem, nekik majd a hasznukra válik. A kettéosztott birtokra ősztől másmás sors vár. Hogy milyen? Erről majd egy későbbi időpontban számolunk be. FARKAS OTTÓ Mindenre gondolni kell „Csak kullancs ne legyen!“- Az idén is ajánlhatnátok nekünk egy jó kis sátorozóhelyet ott nálatok. Olcsó legyen, de kellemes környezetben. A legjobb talán egy tó vagy folyó partján lenne, hiszen ilyen helyen az idény alatt sincsenek olyan sokan - kérleltek magyarországi rokonaink, akik évről évre Dél-Szlovákia valamelyik strandhelyén pihenik ki hétköznapi fáradalmaikat. Annak ellenére, hogy megtudták, ebben az országban sem számít ma már olcsó dolognak a belföldi nyaralás, hálásan fogadták néhány ajánlatunkat. Csupán egy kikötésük volt:- Kullancs ne legyen! Azok ugyanis rettegésben tartják Sopront és környékét. A közeli erdő vérszívó állatkái nem egy áldozatot szemeltek ki maguknak az elmúlt évek során. A legutóbbi eset felettébb szomorú volt, hiszen egy orvos fertőzött kullancs szúrása következtében örökre tolókocsiba kényszerült. Fellapoztuk hát a szakirodalmat, hiszen a „kicsi, de erős“ rettegett ellenség ellen a legjobb védelmet az ismeretek nyújthatják, valamint az, ha baj estében mind magunkon, mind másokon segíteni tudunk. Szép, de veszélyes erdők A szem és a lélek számára egyaránt újdonságot jelentő dombok és erdők felemelő érzéseket keltenek a síkság emberében. Az ismeretlen környezet azonban veszélyeket is rejteget. Nyugat-Szlovákia északi területe, valamint Közép-Szlovákia azon vidékek közé tartozik, ahol a síkságokat erdőségek váltják fel. Itt tanyáznak a bokrokban és a lombjukat hullató fák leveleinek alsó oldalán a kullancsok. f Díszes sétabotot faragunk magunknak, és útrakelünk. A rekkenő hőségben természetesen otthon hagyjuk a kalapot, vagányul a derekunkra kötjük a melegítő felső részét, sajnáljuk eltakarni bőrünket a fák koronái közt beszűrődő nap elől. Pedig a kullancsok éppen erre „várnak“! A vérszívó apró atka a fedetlen bőrön tapad meg, szúrását nem is érezzük. Ezért előfordulhat, hogy csupán hazatérve, mosakodáskor fedezzük fel a kis állatot. Ez még a szerencsésebb helyzet. Tudnunk kell viszont, hogy mindenfajta riadalom felesleges: nem minden kullancs veszélyes, csak az okozhat betegséget, amelyik fertőzött. Figyeljük a tüneteket A kullancscsípés agyvelő- és agyhártyagyulladást is okozhat. A szúrás után 7-14 napon belül észlelhetők a betegség első tünetei. A hőemelkedés a betegség könnyebb formája, amely elmúlik. A súlyosabb formák már magasabb lázzal jelentkeznek, és észlelhetők a központi idegrendszer károsodásának tünetei. A kullancscsípés kövezkeztében károsodhat az agyburok vagy a gerincvelő is, ami már komoly tünetekkel jár (fényérzékenység, fejfájás, agyműködési zavar, beszéd- és látászavarok, fejfájás, hányinger stb.) A befúródott kullancs eltávolítása nem is olyan bonyolult eljárás, de odafigyelést igényel. Csipesszel megfogjuk a kullancs bőr feletti részét, és egy kis olajat rácseppentve az óramutató mozgásával ellentétes irányban körkörös forgatással „kicsavarjuk“ a fejét. Ha ez nem sikerül, ajánlatos felkeresni az orvost. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a nyári hónapok felhőtlensége és a kikapcsolódás egyenlő a felelőtlenséggel és könnyelműséggel. Csak úgy, és akkor válhatunk a nap, a víz és az erdő „szerves részévé", ha betartjuk törvényeit. Ellenkező esetben megbizonyosodhatunk arról, hogy nem érdemes ujjat húzni a természet „értünk és ellenünk“ létező szabályaival, (-kő) Pásztorok a bárkái fennsíkon „Itt mindennap történik valami őszinte dolog“ A pásztort már messziről észreveszem, hamarosan a pulik is engem. Elém szaladnak a négylábúak, és nagy buzgalommal a gazdáikhoz „terelnek“.- Meg lehetnek elégedve a „segédeikkel“, ha a gulyát is ilyen kordában tartják, mint most engem - dicsérem a kutyusokat, miközben kezet rázok a rozsnyói állami gazdaság két pásztorával, a 70 esztendős Lukács Lajos bácsival és a majdcsak feleannyi idős leső Ernővel.- Hidd el, még a gondolatainkat is kitalálják, főleg a Bugár meg a Csibész - méltatják szolgálataikat. Erről azonnyomban bizonyságot is nyerek, mert Lajos bátyám nagyot lódít fokosával a levegőbe, s erre a jelre eliramodnak a pulik, hogy ráncba szedjék a legelőn szétszéledő gulyát. A bemutató után gyorsan visszatérnek gazdáikhoz, hogy begyűjtsék a megérdemelt, elismerő simogatást.- Mennyi jószágot bíztak gondjaikra, s mióta járják velük a lankákat?- kérdezem az „őrzőket“, mialatt lassan ballagunk a békésen legelésző állatok nyomában.- Az idén közel háromszázat, s még további száz állatot akartak a hegyre „toloncolni“, holott az utóbbi tíz év alatt, amióta itt töltöm a nyarakat, még kétszáznál többet nem legeltettünk. Május közepén hajtottunk ki, és a fagyok beálltáig itt is maradunk - magyarázza Lajos bácsi.- De nemcsak a létszámmal van baj- veszi át a szót az ipari munkásból pásztorrá lett Ernő -, hanem elsősorban azzal, hogy a hetek óta tartó szárazság miatt kiégtek a legelők. Csak bakszakái, kutyatej és csörgő ütipródik az állatok lába alatt. No meg az ivóvíz is kevés ennyi jószágnak. Ráadásul az állomány összetétele sem olyan, amilyennek lennie kellene. A gulyára mindig is megközelítőleg egyazon korosztályú növendékállományt jelöltek ki. Most meg a kéthetes borjútól a kivénhedt tehénig mindent ide hajtanak. A gyenge borjak nehezen bírják a terepet és az iramot, így lemaradoznak, eltévednek, és mi napokon át kereshetjük őket. Megesik, hogy a torkuknak kell szegezni a kést, különben könnyen a farkasok prédájává válhatnak. A múltkor, utólagosan kaptunk negyven „rátarti újoncot“, amelyek nem voltak hajlandók betartani a „házirendet“. Ezek a marhák külön csoportba verődve rótták a legelőt, és kezdetben úgy el-eltünedeztek a vad rengetegben, hogy olykor csak hetek múltán láttuk őket viszont.- A gulyát a legelőrehajtás után szoktatni kell a körülményekhez- folytatja a harminckét éves szakmai tapasztalattal rendelkező Lajos bácsi.- A kutyák sokat segítenek abban, hogy az állatokban ösztönössé váljon az egymást követés és a „csoportszellem“. A gulya csak. akkor gulya, ha együvé szokott, amikor elviseli a pásztort; ismeri és enged a pulik szándékának. Néha az is előfordul, hogy az erre kóborló farkasok megriasztják az állományt, de a kutyák csaholására vagy a mi beavatkozásunkra elmenekülnek, és helyreáll a rend.- Milyen gyakran járnak innen haza, a faluba? - faggatózom, hogy teljes képet nyerjek az életmódjukról.- Hetente egy-két alkalommal látogatjuk meg a családot, felváltva. Csupán néhány órát vagyunk távol a hegytől. Elbeszélgetünk az otthoniakkal, megiszunk egy pohár sört a kocsmában, majd vesszük az élelemmel megtömött hátizsákot, és sie-, tünk vissza a kolyibánkba, mert az állatok nem maradhatnak őrizetlenül. Egyébként magunk vezetjük a kolyiba „háztartását“ - mondja mókásan Ernő. Közben megérkeztünk a pásztoriakhoz. A kutyák a bódéikba bújnak pihenni. Fejüket két lábuk közé fektetve előre nyújtják az üres lábas felé, amelyet gazdáik hamarosan elemózsiával töltenek meg.- Mennyire változatos a pásztorkonyha?- Kedvenc eledelünk a szalonna, a túrós- és gulyáshaluska meg a paprikásgrulya aludttejjel. A riskák nélkül szegényebb lenne az étlap. Mindig van tej, tejfel, vaj és túró a „spajzban“- mondja a szakácsok egyike. A szalonna és a kenyér mellé én is vízben hűtött aludttejet kapok ebédre. Jólesik a kínálás. A „fiúk“ hamar túltették magukat a táplálkozáson és magamra hagynak. Ernő a forráshoz megy vízért, Lajos bácsi pedig fát hasogat a vacsorafőzéshez. Körülnézek a kolyibában. A két ágyon kívül egy tűzhely, egy szekrény, néhány polc és egy asztal található benne. Egy kampós szögön viharlámpa lóg. Esténként ennek fénye mellett beszélgetnek. Különös világ ez, ahol most járok. Itt akár medvével és hiúzzal is találkozhatnék, hogy csak a legveszedelmesebb vadállatokat vegyem számba. A madarak közül említést érdemel a hatalmas királysas (fehér színű a nyaka és a feje) meg a sólyom. Reggel pacsirtaszó az ébresztő, este „radarozó“ denevér búcsúztatja a napot. Az itatóhelyek környékén fekete gólyák tanyáznak. Élményszámba megy itt minden eltöltött óra és éjszaka.- Nem félnek ebben a félelmetesen sötét, kísérteties környezetben?- Ugyan mitől?- Az éjszakától! Lajos bácsi szeme kitágul, a merészség ég benne:- Velünk vannak a kutyák. Nyitott ajtó mellett alszunk. Kutya nélkül a legjobb pásztor sem vállalhatna felelősséget a reá bízott értékért. Egyedül a villámtól van itt félnivaló, amely alacsonyan jár, és úgy fut a földön cikázva, mint a gondolat. Nem lehet előle elmenekülni. Csupán a Gondviselésnek köszönhetjük, hogy eddig elkerültük a „menküvel“ való találkozást... A pihenő, kérődző tehenek nyakán a kolomp egyet-egyet kondul, miközben a délután ezüst csendjében a Nap körül hetvenszer körülvitt öreg meséjét hallgatom:- Azelőtt más fából faragták az embereket, nem úgy, mint manapság. Ezért bírjuk elviselni a viszontagságokat. Fiatal koromban fát vágtam, lovat hajtottam, tizennyolc éves koromban csillés voltam a csucsomi bányában, öt évig pedig a kassai kohóban kazánkovácsként kerestem a kenyeremet. De meghalt az apám, hát hazajöttem a földhöz.- Mi a szép ebben az „időtöltésben“, miért szereti ezt az életformát?- kutatom életfelfogásának nyitját. A foglalkozás ősiségét bizonyítja:- Távol vagyok a világ zajától. Nyugalom vesz körül. Itt minden nap történik valami őszinte dolog. Szabad embernek érzem magam... Ernő kezdő a szakmában, a remeteségben, de máris beleszokott a pásztorok világába.- A tévét elfelejtettem, meg a rádióról is leszoktam. A politika is a világunkon kívül rekedt. Ha a madarak abbahagyják a dalolásf, Lajos bácsi veszi át tőlük az ügyeletet, én meg bármikor kedvemre fütyörészek. Az esti teendők után éjfélig is elbeszélgetünk. Négyórányi idő elég az alvásra. Hajnalhasadáskor „pitypalattyolásra“ ébredünk, és semmi sem ronthatja el a kedvünket... Három óra felé közeleg az idő. Úgy gondolom, a kutyák lustálkodtak volna tovább, de Lajos bácsi kiadja a parancsot: hajtás. A két pásztor elindul délutáni legelőjárására. Én pedig hazafelé menet eltűnődöm azon az őrségváltáson, amiként nemzedékek adták és adják át egymásnak az erdők titkát, az ősi mesterségek tudományát, az emberség és a szabadságvágy éltető derűjét. KORCSMÁROS LÁSZLÓ
