Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)

1992-08-28 / 191. szám

IV 1992. AUGUSZTUS 28. TOLDMmS CSALÁDI KÖR Gyökerek Mottó: ZSOLTÁR Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő. Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek minden halottal — harmadnapra föltámadnak, mire virradna. Adassák nekik gyönyörűség, szerelmükért örökös hűség, s adassék könny is, hogy kibírják a világ összegyűjtött kínját. Gondolatban Ratkó József köl­tő versével indultam útnak, hogy fölkeressem a 85 esztendős öz­vegy Kórintus Jánosnét, Mari nénit, aki­ről úgy tartják Hosszúréten, hogy a fa­luközösség legjóságosabb asszonya Mari néni sorsa a legnehezebbek közé tartozik. Erősen él benne a meg­tisztulás vágya. Arra törekszik, hogy derűt és nyugalmat találjon, és azt megteremtse közvetlen környezeté­ben. Arra született, hogy másoknak szilárd támasza legyen. Tetteit a jóin­dulat és a segítő szándék irányítja. Különösen vonzódik a földhöz, ebből merit erőt és energiát. A teremtés és a természet határozza meg életcélját... A falu széli, öreg, gangos házak egyikében lakik Mari néni. Udvarát zöld gyepszőnyeg borítja. A bejárattal szemben ásott kút, peremén üres vö­dör és ivásra szolgáló csupor. A kert végében századeleji gazdasági épüle­tek vetnek emlék-üzenetté sötétülő ár­nyékot a délutáni napsütésben. Ebben a portányi magányban szólongatom a ház asszonytá a nyitott konyhaajtón át. A jelenből küldött kk/ogatásomra a múlt rekvizitumai közül érkezik a szelíd csengésű válasz: „Kerüljön beljebb, lel­kem!'’ A felszólítására átlépem a kor­szakokat, világokat elválasztó küszö­böt, melyen át a zajos huszadik század világából meghitt, templomi hangula­tot árasztó mikorkozmoszba érkezem. — Éppen imádkozom — mondja csendes ájtatossággal —, mert egy ideje szédülés vagyok, s ezért nem merek vállalkozni a templomba járás­ra. így hát itthon tárom föl lelkemet a Mindenható előtt. Naphosszat imád­kozom, és Istennel, emberrel megbé­kélve várom az üdvözítő halált. — Nem fél az elmúlástól, az isme­retlen „utazástól", ami az utolsó sóhaj­tással veszi majd kezdetét? — kere­sem megbékélésének indítékát. — Nem félek, kedveském. — Egy­szerűen mondja, a bizonyosság tuda­tával. — Én hiszek a Teremtőben és a feltámadásban, meg az örök életben. Az ő tanítása szerint éltem s élek. A lelkemet is néki ajánlom. — A faluban azt hallottam, hogy maga a legjóságosabb és a legszere­tetreméltóbb asszony. Vajon miből táplálkozik ez a magatartás? — Eszmélésem óta megszívlelem Jézus tanításait. Bizony, sokan nem értik és még kevésbé tartják be az Igét, amely így hangzik: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót harago­saitokkal, áldjátok átkozóitokat és imádkozzatok rágalmazóitokért... Ha kérnek tőled, adj, és ha elveszik, ami a tiéd, ne követeld vissza. Úgy bánja­tok az emberekkel, ahogyan akarjá­tok, hogy veletek bánjanak.” Nos, há­la a hitben való tartós elmélyedésnek, szívemet sohasem mételyezte meg a gyűlölködés, az irigység vagy az el­lenségeskedés. Alázattal és beletörődéssel fogad­tam a rám és a családomra kimért szenvedést. Sohasem lázongtam a sorsom ellen. Isten ereje volt a segít­ségemre abban, hogy ne bűnös ter­mészetünk uralkodjon felettem. — Mi minden fért bele ebbe a nyolcvanöt esztendőnyi földi életbe? — próbálok ablakot tárni a virágke­­helyként összezáruló dimenzióra. Mari néni — hosszabb válaszadás­(A szerző felvétele) ra készülődve — a kezében tartott imakönyvet az asztal sarkára helyezi. Tekintete réveteggé válik, majd az idő szövetének szálait bogozva szabad folyást enged a benne feltáruló emlék­képeknek. — Szüleim a nyomorúság elől ki­vándoroltak Amerikába. Apám bányá­ban dolgozott, de mivel egy hosszan tartó sztrájk miatt nem kapott fizetést, kénytelen volt hazajönni. Én ott szü­lettem, túl az Óperencián. Idehaza pe­dig még hat testvért rendelt mellém a sors. Szeretetben, békességben él­tünk, és sohasem civakodtunk. Gyer­mekkorom sok-sok munkával és némi szórakozással telt el. Kapálás, marok­szedés, szövés, fonás, mosás... Min­denféle parancsnak és kötelességnek eleget tettem. Apám és anyám arra ta­nított bennünket, hogy tegyünk jót mindenkinek, és becsüljük a feleba­rátainkat. Akkor még több segítőkész­ség volt az emberekben: a toll- vagy a kukoricafosztóban mindent megvi­tattak. Mi, gyerekek is ott ismerked­tünk meg az öregek bölcsességével, emlékeivel. Aztán férjhez mentem, de egy hétre rá az uram kiment Kanadá­ba. Tizenegy hosszú esztendő eltelté­vel láttam őt viszont. Kezdetben egy bányában dolgozott, de miután azt bezárták, átszökött Amerikába, és ott vállalt munkát. Úgy tervezte, hogy en­gem is kivitet, de végül nem lett belőle semmi. Mire hazajött, én már felépít­tettem ezt a házat az általa küldött pénzből. Vásároltunk néhány hold föl­det és azon gazdálkodtunk. Harminc, illetve harmincnyolc évesen megszül­tem két gyermekünket. Egyik lányo­mat már el is temettem. Három unoka és öt dédunoka vigyázza öregségem; nekik köszönhetem, hogy koldus nap­jaimra sem maradtam egyedül... Szó­val műveltük a földet. Közben nagy örömünkre bejöttek a magyarok, hogy később ezért is szolgaságba ta­­szítottsággal bűnhődjünk. A háború­ban a „felszabadító" román katonák­tól szevedtük el a legnagyobb veszte­séget. Aztán meg ránkszabadították a kollektivizálást. Mindenünkből kifosz­tottak. Huszonöt esztendőt dolgoztam le a szövetkezetben. Engem a munka sohasem fárasztott. Hetvenöt éves ko­romig pedig orvosra sem volt szüksé­gem, nem úgy, mint manapság... Lassan estébe hanyatlik a délután. A konyha félhomályában, a feléledő árnyékok járásában életre kelnek a tárgyak. Mari néni ágya fölött két kitárt szárnyú (porcelán) angyal figyel ben­nünket, önnön sorsunkon merengő halandókat. A feszületen haldokló Jé­zus. Amíg az égi jelképek megfejten­dő üzenetén tűnődöm, Mari néni inte­lem gyanánt ezeket mondja: — Az ember örökösen vétkezik, de megbánása kiragadja gyengeségé­ből, fogadalmával minduntalan a Te­remtőhöz köti magát. Csak ebben a hitben lehet s tudtam én is elviselni a családunkban és a környezetemben bekövetkezett emberi tragédiákat, az egyre gyarapodó veszteséget.. Bár ve­lünk hál a gond, de megengesztelte­­tünk, ha a csillag irányába emeljük te­kintetünket, és megpillantjuk a fényt, amely bevilágítja előttünk az ösvényt. A lányomat aki naponta meglátogat és a hitben nevelkedő unokáimat is jóság­ra, türelemre, alázatra és istenszeretet­­re intem. Ez a legfőbb örökségem, amit nékik adhatok. Mert szerintem csak így van értelme életünknek: ha az örök és szent tanítások szerint készülünk fel az örökkévalóság elnyerésére... Be alkonyod ott A ház, az udvar, a falu fölött hunyorgó csillagmécsesek­ből üzenet sugárzik felénk. Hogy a ka­pocs embertől emberig érjen. Hogy mindig felkészülten, éberen, virrasztás­ban találjon minket a halál, amely egy új főiébredésnek a kezdete. Mari néni, életében csak adni akart és adott is: szeretetet megértést. Ha a faluba ment mindig tele volt a zsebe cukorká­val, hogy a vele találkozó gyerekeknek is örömet szerezzen. Osztozott mara­dék örömön, mások kínjában, életben és világtapasztaláson. És könny is ada­tott neki a kínok kibírásához. Áldott sor­sú, örök és halhatatlan Anya. Korcsmára« László Egyenként szállingóztak a hosszú csarnokba, hogy tarisznyájukból el­fogyasszák ebédre hozott szalonnáju­kat. Utoljára a csoport legfiatalabb tagja érkezett. Jókedvűen szólt oda legidősebb munkatársának: — Józsi bátyám, hát nem hozott egy kis pálinkát? — Minek az, fiam? Anélkül is tik­kasztó hőség van. — Hát azért, mert Józsi bátyám holnaptól már nem dolgozik Meg kéne ünnepelni Ezután minden hó­napban csak felveszi a pénzt, és kész! — Már miért ne dolgoznék fiam? Kell a pótlék ahhoz a kis nyugdíjhoz Nem osztják olyan bőven! — Aztán mégis, mennyit kapott? — kérdezte a korban a nyugdíjashoz legközelebb álló kolléga. — Alig háromezret. Mi az, ennyi év után? Mindenki hallgatott. Ettek Majd ahogy jöttek eltűntek ment ki-ki a maga dolga után... A vasárnapi ebédnél a gyerekei át­adták az ajándékot, de nem tudott örülni neki Meg is jegyezte: — Miért költöttetek rám, fiaim? Eddig ritkán vettek ajándékot. A születés- és névnapokat egy-egy kupi­ca pálinkával ünnepelték de sokszor még arról is elfeledkeztek nem cso­da, ha most zavarba hozták az aján­dékozással Végigdőlt a heverőn. Nem szólt senkihez Töprengett. Mi értelme volt, hogy már tízévesen dol­gozni kezdett?! Szerette a munkát, hát most sem bír meglenni nélküle! Másnap nem ment dolgozni Egy hétig a munkahelye felé se nézett, a múltkor is azt mondta az egyik fiatal szaktársa. — Minek dolgoznak a nyugdíja­sok azoknak már megvan minde­nük Egyedül ebédelt. Életében először elmosogatott, felsöpörte a konyhát. De két hét múlva ismét jelentkezett a partinál Valami könnyű munkát adtak neki Estére azért mégis kifá­radt. Szótlanul vacsorázott, korán le­feküdt. Amióta nyugdíjas, ezen az éj­szakán aludt először jóízűen... Duda Emília I EGÉSZSÉGVÉDELEM Táplálkozási szokásainkról még sokszor fogunk beszélni, ugyanis az elhízásnak, a korunkban oly gyakori magas vércukorszintnek, magas vér­nyomásnak egyik fő oka éppen ezek­ben rejlik. A sokat dicsért magyar konyha ugyanis túl sok zsírt, szalon­nát, zsíros húsokat, bőséges tejfölö­­zést, fűszerezést, sózást, cukrozást is jelent a számunkra kedvelt és nélkü­lözhetetlennek vélt ételek fogyasztása által. Ma már úgyszólván minden mun­kahelyen, minden munka során lehe­tőség van egyszer meleg étel fo­gyasztására. Tehát a táskában, „ta­risznyában” nem szükséges éppen oldalast, kolbászt, szalonnát és ka­csahúst vinnie tízóraiként, uzsonna­ként a határban dolgozó embernek. Persze, ilyenkor, a legfőbb kacsa­­hizlalási szezonban isten ellen való véteknek tűnhet valakit lebeszélni a kacsa- és libasült fogyasztásáról. De valamikor csak el kell (kellene) kezde­ni az ésszerűbb táplálkozást! Különösen a máj- és epepanaszok­kal, kezeiteknek, a magas vérnyomás­ban, magas vércukorszintben szenve­dőknek, a megnövekedett súlyfelesle­gük miatt lábfájásra panaszkodóknak kellene ezt megszívlelniük. Bizonyára sokan megfigyelték már, hogy a kór­házban rendbe tett vérnyomás, kike­zelt epegyulladás, a szinte normálisra csökkent vércukor, a panaszmentes­sé vált beteg állapota odahaza né­hány hét után ismét romlani kezd. Mi­ért? A leggyakrabban azért, mert a diétát csak néhány napig tartják, az­tán „hadd erősödjön szegény!” — te­hát csupa jóindulatból — szívesen ad­ják neki, amit megkíván. Az olajat fa­luhelyen kevesen használják. A zsír olcsóbb, ez tény. De vajon az egész­ség nem ér annyit, hogy ne ezen akar­junk takarékoskodni? Ma már nem ki­fogás, hogy „szaga van”, mert na­gyon sokféle, kiváló étolaj kapható. Sokkal több zöldség- és főzelékfé­lét kellene fogyasztanunk főételként is, nemcsak körítésnek. Nyers vagy párolt állapotban. A liszt, a cukor, a só ma már külön, a diétázóknak szánt ké­szítményekkel pótolható. Külön figyel­met érdemel a szója (liszt, granulát, kocka), amely fehérjékben, vitaminok­ban, ásványi anyagokban gazdag. Jótékonyan hat éppen az említett be­tegségek megelőzésében vagy keze­lésében és kiválóan helyettesíti, pótol­ja a húsokat. Többletmunka, gond és teher — és többletkiadás is —, ha diétás ételt kell készítenünk, ha valamelyik családtag „soványabb" étrendre szorul. Nem sokáig bírja türelemmel sem a sza­kács — ez rendszerint az édasanya, a háziasszony —, sem a „koplaló be­teg.” Jó megoldás és az egész család egészségét megszilárdítja, szinte fel­frissül mindenki, ha a diétát kiterjeszt­jük mindenkire. Természetesen, ami a többieket illeti, lehetnek engedmé­nyek, pótétkezések, amikor azonban együtt ülnek asztalhoz mindannyian, akkor jobb ízű a falat, jobb a hangulat ha ízletesen elkészítve, mutatósán tá­lalva mindenki elé a szolidabban illa­tozó diétás étel kerül. POSTALÁDA V. I. Rimaszombat: Levelére válaszolva közöljük, hogy a Gazda szerviz rovat szíve­sen fogad minden konkrét tudósí­tást, képes beszámolót mind a me­zőgazdasági üzemek, mind a ma­gángazdák tapasztalataiból, te­nyésztési, termelési sikereiről. Kérjük, hogy a Földművesnek szánt levelekre íiják rá a rovat címét (Gazda szerviz, Tapasztalatcsere, Postaláda stb.) vagy a melléklet nevét K. J. Kassa A Családi Kör Egyesület Köz­pontja szívesen küld jelentkezési la­pot, ha megírja a pontos címét Az egyesület alapszabályait szintén megküldhetjük, hogy egészen pon­tosnak lássák, hogyan kell eljárniuk a szakkörök alakítása esetében. Számos szakkönyvből válogat­hatnak köreink, ezeknek a listáját árát a már megalakult körök elnöke­inek szívesen elküldjük. Ugyanígy felsoroljuk az ősztől indítható tanfo­lyamokat, előadássorozatokat is. Árra azonban előre figyelmeztetjük, hogy olcsóbb és rugalmasabb megoldás a közelről meghívott elő­adók foglalkoztatása, mint (az uta­zás költségeivel, szállással) a távo­labbról felkérteké. Természetesen, ha olyan anyagi fedezettel indul­nak, hogy ezt megengedhetik ma­guknak, szívesen segítünk tervezett akcióik előadóinak meghívásában. CSALÁDI TŰZHELY A szárítás munkafolyamatai: — A gyümölcsöt, zöldségfélét fris­sen szedjük, válogatjuk, megtisztítjuk, feldaraboljuk. — Az előkészített terményt szárító­tálcákra (cserényekre) rakjuk. Vannak olyan nyersanyagok, amelyeket szárí­tás előtt előfőzünk. Ezeket előfőzés, hűtés után rakjuk a cserényekbe. — A szárítócserényeket elhelyez­zük a szárítótérben vagy a szárítás he­lyén. — A száradás folyamatát állandóan figyelemmel kísérjük. A cserényeket váltsuk, hogy mindegyik először a na­gyobb, majd a víztartalom csökkenésé­vel fokozatosan a kisebb hőmérsékletű levegővel érintkezzék, tehát a szárítan­dó termény kezdetben nagyobb, ké­sőbb kisebb hőmérsékleten száradjon. — A víztartalmukat kellő mértékben elvesztett termékeket utószáradásra és kihűlésre tiszta, pormentes helyen szétterítjük. Itt is állandóan forgatjuk. — A kész szárítmányt szellős túli­­zsákban tároljuk. — Legalább havonta egyszer vizs­gáljuk át, hogy a szár'rtmányok egész­ségesek, romlásmentesek-e. További tudnivalók a szárításról: A szárított termék minőségét alapve­tően meghatározza a szárítás időtarta­ma és hőmérséklete. Hogy mennyi ideig kell szárítani egy bizonyos zöld­ség- vagy gyümölcsfélét ezt pontosan órában meghatározni nem lehet mert több tényező befolyásolhatja. így pl. függ a nyersanyagok minőségétől, fej­lettségétől, a szeletek vagy darabok nagyságától, a szárítandó anyag réteg­vastagságától stb. Ezért némi tapasz­talattal és tudással mindig a szárító sze­mélynek kell eldöntenie, hogy mennyi ideig szárítja az adott terméket. Meg­közelítő adatok természetesen rendel­kezésünkre állnak. így például tudjuk, hogy az almaszeletek szárítási ideje 5-6 óra, de vannak olyan nedvdús faj­ták, amelyek ennyi idő után is túlszá­radnak, törékenyek lesznek. A szárítás időtartama általában 5-8 óra között változik, kivétel a nagy cu­kortartalmú, vastag húsú szilva, ami­nél sokkal hosszabb, 20-25 órai szárí­tással kell számolni. A szárítás akkor lesz igazán jó és eredményes, ha nem az eltelt órák számát, hanem a készülő termék minőségét kísérjük figyelem­mel. A vízeltávolítás (szárítás) művele­tét akkor fejezzük be, amikor a termék olyan száraz, hogy kézzel összenyom­va semmi nedvesség nem érezhető raj­ta, de még nem kérges, nem törik, ha­nem rugalmas. Ha kívül teljesen szá­raznak tűnik, de belül nyirkos tapin­tású, akkor még utánszárításra van szükség. Ha törik, vagy netalán porlad­va szétesik, akkor már használhatatlan. Ügyelni kell arra is, hogy a szárítás folyamán a hőmérséklet ne legyen túl nagy, a szárítás üteme ne legyen túl gyors. A túlságosan gyors szárítás ha­tására a termék felülete megráncoso­dik, kemény kéreg képződik rajta, és ez meggátolja a víz kiáramlását, elpá­rolgását a belső részekből. A szár'rt­­mány belső nedves része a romlás, a penészedés veszélyével jár. Nem jó a túlságosan lassú szárítás sem, mert mellékíz alakulhat ki. Ne fe­ledkezzünk meg arról se, hogy az egyenletes száradás feltétele a termék többszöri kíméletes forgatása. A mun­ka befejezése mindig a szabad leve­gőn való utószikkasztás és lehűtés.

Next

/
Thumbnails
Contents