Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)
1992-08-03 / 169. szám
1992. augusztus 3. Gazdaság Szabad ÚJSÁG 5 Nemzetközi egyezmény a Dunáról A természetrablás fékentartása A magyar Környezetvédelmi és Területfejlesztést Minisztérium Országos Természetvédelmi Hivatala felhatalmazást kapott a Duna-medence ökológiai egyezményének előkészítésére. A magyar kezdeményezésű dokumentumról- amelynek tervezetét véleményezésre megküldték az érintett nyolc országnak - kérdeztük Tardy Jánost, az OTVH elnökét. • Miért van szükség az egyezményre, mi a célja?-Az egyezmény elsősorban a hamarosan megnyíló Duna -Rajna-Majna csatorna szempontjából fontos. Ugyanis ez a jelentős európai új vízi út várhatóan elindít majd egy egészséges, a Duna menti régiókat érintő terület- és iparfejlsztési programot is. Figyelembe véve a demokratikus átalakulás szerves részeként zajló privatizációt és azt, hogy minden nagy fejlesztés bizonyos veszélyekkel fenyegeti a természetet, az ökológiai rendszereket, a vízi úthoz kapcsolódó nagyberuházások kordában tartására- nem az akadályozására!- összehangolt környezet- és természetvédelmi, ökológiai megegyezés kívánatos az érintett államok között. Nagyon gyorsan tető alá kellene hozni ezt a nyolc ország elemi érdekeit kifejező dokumentumot, mert féken tartó erőként szolgálhatna a természet gyorsított ütemű kirablása ellen. Októberben lesz Budapesten a második szövegtervezet szakmai vitája, s éppen a közelmúltban tárgyalták Bécsben az ezzel párhuzamosan futó, a Duna vízminőség-védelmével foglalkozó egyezményt. Célszerű lenne e két dokumentumot egy időben aláírni, majd egybefoglalva, összehangolva, közös megegyezéssel megalkotni a Duna-medencéröl szóló komplex ökológiai keretegyezményt. • Milyen új elemeket hordoz a korábbiakhoz képest az egyezménytervezet?- Az egyezmény újdonságértéke elsősorban az, hogy kilép az eddigi szemléletből, a „folyosóelvből“, tehát nemcsak magával a folyóval s annak közvetlen szegélyén elhelyezkedő régiókkal, hanem szélesebb sávval, a mellékfolyókat és azokat övező vidékeket is magában foglaló vízgyűjtő területtel foglalkozik. E szempontból hazánk egyedülálló helyzetben van, hiszen a domborzati és földtani adottságok, a medencejelleg miatt az ország egésze a Duna vízgyűjtő területe. Másodszor az egyezmény - a korábbi gondolkodással, szemlélettel szemben - a vizet meghatározó, ám nem kizárólagos elemnek tekinti, s a különböző felszín alatti és felszíni vizeken kívül szabályozza majd az élőhelyek és a termőtalaj védelmét, valamint tekintettel van bizonyos társadalmi mozgásfolyamatokra, területfejlesztési elvekre is. Harmadszor pedig - s ezt magyar kezdeményezésre, Budapesten ki is nyilatkoztatták - az egyezmény megalkotásában és végrehajtásában fontos szerepet kell kapniuk a nem-kormányzati környezet- és természetvédelmi szervezeteknek, az érintett helyi önkormányzatoknak, s a tudományos kutatási hálózatnak is. • Hol tartanak a munkában, s lehet-e számítani a végrehajtásnál a nagy nemzetközi szervezetek segítségére?- Sokféle szempontot, érdeket és nézetet kell összhangba hozni egy ilyen megállapodás kimunkálásánál. Ez azért sem egyszerű, mert nem egészen „egyveretú“ a nyolc ország bizonyos kérdések megítélésében. Az is előfordult és előfordul, hogy némelyek még ott is leplezett politikai indítékot, szándékot vélnek fölfedezni, ahol az meg sem fordul a szakemberek fejében. Ám a nehézségek ellenére is úgy látja a Duna-ökológiai egyezmény tárcánk felügyelete alatt működő Ideiglenes titkársága és az erre létrejött tárcaközi bizottság, hogy a keretegyezmény kidolgozása jó úton halad, közelednek egymáshoz az álláspontok. Bizakodással töltheti el az egyezménnyel foglalkozókat az is, hogy az ENSZ-szervezetek, az Európa Tanács és az Európa Parlament, a világ nagy természetvédelmi szervezetei és pénzintézetei jelentős, globális témának tekintik a Duna ügyét. Ez azt is jelenti, hogy az ökológiai egyezményben érintett országok bizonyos pénzügyi segítségre, segélyprogramokra és más támogatási formákra is számíthatnak a megvalósításnál. JUHÁSZ ERZSÉBET Gazdasági körkép Kelet-Európáról A fellendülés még várat magára A Reuter hírügynökség Budapestről keltezett tudósítása körképet ad a kelet-európai országok gazdaságának helyzetéről és kilátásairól. A fellendülésre eszerint mindenütt várni kell, de míg Magyarországon, Csehszlovákiában és Lengyelországban a gazdasági helyzet lassan stabilizálódik, másutt elhúzódó recesszióra kell számítani. A kelet-európai reformgazdaságok talán már túl vannak a legrosszabbon, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fellendülés a küszöbön áll. A privatizáció lassú üteme, az infláció torzító következményei, a vállalati csődhullám nem kedveznek a növekedés beindulásának, ráadásul a gyenge hazai kereslet miatt fokozottan exportfüggő térség helyzetét a pangó világgazdaság is nehezíti. A kapitalizmus jótéteményeire szomjas csalódott emberek milliói a gazdaság teljesítményének tavalyi kétszámjegyű csökkenése után egyelőre régiószerte hiába várják a fellendülést. A térségben élenjárónak számító Magyarországon már hivatalosan is visszavonták azt az optimista előrejelzést, hogy a bruttó hazai termék (GDP) még az idén növekedésnek indul. Egyes közgazdászok azonban ezt a jövő évre vonatkoztatva is kétségesnek tartják. A Kopint-Datorg előrejelzése szerint 1993 a stagnálás éve lesz. A szintén a jobbak között számon tartott Csehszlovákiában idén a GDP további 5-7 százalékos csökkenésére van kilátás, de a visszaesés a várakozások szerint az év végéig megáll, és a jövő év első felében némi növekedés lehetséges. „Az ipar nagyobb részét tekintve idén lezárul a privatizáció, és megnyílik az út az új szerkezet kialakulása és a külföldi tőke beáramlása előtt“ - nyilatkozta Martin ávehla, a Csehszlovák Állami Bank szóvivője. Az ország kettészakadásának lehetősége azonban - akárcsak a szomszédos Lengyelország belpolitikai zűrzavarai - inkább elriasztják a külföldi befektetőket. Lengyelországban a tervezési minisztérium várakozásai szerint a GDP idén a tavalyi szintnek megfelelően alakul, a jövő évre vonatkozólag azonban eddig nem nyilatkoztak. Az ipari termelés az utolsó három hónapban nőtt, a közgazdászok szerint azonban tartós fellendülésről még korai beszélni. A többi kelet-európai országnak ennél is kevesebb oka van az optimizmusra. Romániában és Bulgáriában a GDP a bécsi összehasonlító gazdaságkutató intézet (WIIW) becslése szerint ebben az évben további 10 százalékkal fog csökkenni, ami a térség átlagának duplája. „Minden a privatizáció és az egyéb reformok végrehajtási ütemének függvénye. A vállalati tulajdon átalakulása várakozásaink szerint ösztönözni fogja a termelés növekedését. Ha a privatizáció még ebben .az évben megkezdődik, és a terveknek megfelelően öt év alatt lezajlik, akkor ez alatt az idő alatt fokozatosan kilábalunk a receszszióból“ - mondta a bolgár ipari minisztérium egyik szakértője. A WIIW most közzétett tanulmánya szerint a kelet-európai gazdasági recesszió, amely súlyosabb, mint az 1929-33-as világgazdasági válság volt, lassan a végéhez közeledik, Lengyelországban és Magyarországon némi növekedés, míg Csehszlovákiában a gazdaság stabilizálódása következhet be 1993-ban. Oroszországban, a többi volt szovjet köztársaságban és a csonka Jugoszláviában azonban a politikai zűrzavarok miatt nem várhatók pozitív fejlemények. (Reuter) Mi lesz, ha Csehszlovákia kettéválik? Henkel-aggodalmak A Henkel International termékeinek délkelet- és közép-európai értékesítésével 1984 óta megbízott Henkel Austria Wien azért alapított vegyes vállalatot Szlovákiában 1991. szeptember 23-án a pozsonyi Palma céggel, 51,49 százalékos részesedéssel, mert innen a cseh piac ellátását is tervezte. Most aggodalommal várja, kettéoszlik-e Csehszlovákia, mert akkor nem biztos, hogy a cég Szlovákiában gyártott termékeit akadálytalanul átviheti a cseh piacra. A szlovák piac túl kicsi, a környező országokban pedig vagy működnek már Henkel-vállalatok, mint Magyarországon és Lengyelországban, vagy még nem tudják megfizetni a Henkeltermékeket, mint a Független Államok Közösségének országaiban, valamint Bulgáriában,' Romániában. Ezért a Henkel elsősorban a cseh piacra számított - tájékoztatta a Rudé Právót G. Thumser, a Henkel-Palma csehszlovákiai vegyes vállalat igazgatója. A csehszlovákiai piac azért keltette fel a Henkel érdeklődését, mert ott az egy lakosra jutó mosópor-felhasználás nemcsak Nyugat-Európához, de még a délkelet- és közép-európai országokhoz viszonyítva is kicsi. A Hospodárske noviny elemzése szerint ez az adat Ausztriában 8,4, Szlovéniában és Horvátországban 7, Magyarországon 6,1, Csehszlovákiában 5,2 kilogramm. A Henkel számára Szlovákiában kevésbé előnyös a gyártás, mint a bécsi üzemben. Csehszlovákiában olcsóbb az energia, és a bérköltségek alacsonyabbak (igaz, ezek csak a gyártási költségeknek mindössze 15-20 százaléka), ám a munkatermelékenység színvonala jóval alacsonyabb a bécsinél. A fejlesztési tervek csak akkor válhatnak valóra, ha a cég biztosítva látja a Szlovákiában gyártott termékek értékesítését. (VG) A segélyezési politika kérdőjelei és ellentmondásai A piacgazdaság híveit kell támogatni Lord Bauer, aki „civilben“ Bauer Péter, közgazdászként a fejlesztési politika vizsgálatával szerzett magának rangot. Álláspontja üdítően eredeti, és eltér a „segélyelosztó lobby“ gyakran öncélú dogmáitól. Az író az általában eredménytelen segélyezési politika tanulságait használja fel gondolatmenete kiindulópontjául. Mondanivalójának magyar vonatkozásai szembeötlőek. A segélyező szervezetek egyik hittétele, hogy külső segítség nélkül nincs gazdasági növekedés. Ennek ellentmond a külföldi juttatások nélkül fejletté vált társadalmak példája. Ha ez az elképzelés igaz lenne, máig sem jutottunk volna túl a kökorszakon. A világ szegényei fejlödésképesek, ha készek önerejükből változtatni a sorsukon, és ha nem engedik meg a politikának, hogy gazdasági akadályt teremtsen. Minden társadalom teremthet tőkét - a védett tulajdon közegében - megtakarításokkal, munkával és eszközeinek hatékony kihasználásával. Ez esetben nincs nehézség a kommerciális hitelek megszerzésével sem, mert „a hitelnyújtás nem a jövedelemtől, hanem a magatartástól, a felvett eszközök termelékeny felhasználásától függ“. A segély nem előfeltétele a szegénység feletti győzelemnek. „Lealacsonyító rágalom“, hogy Kelet-Európa népei nem képesek maguktól felemelkedni. Mindemellett, egymagában, a segélyként mozgósítható tőke mennyisége és hatékonysága nem elegendő a cél eléréséhez. Például az Etiópiának adott támogatás nem vezetett ki a nyomorból, mert „a tőke nem a fejlődés előfeltétele, hanem annak a gyümölcse“. A segélyeknek azonban hátrányos következményei is lehetnek. Döntő jelentőségű, hogy a segélyezés az állami, avagy privát szektorba folyik-e. A segéllyel járó devizatranszfer emeli a valuta árát, ami csökkenti a külkereskedelem versenyképességét. A privát befektetések esetében ezt túlhaladja a termelékenység emelkedése, ami állami segélyek esetében nem szokott előfordulni. A segély (ellentétben a haszonkereső befektetéssel), azt a bénító benyomást kelti, hogy a fellendülés külső tényezőktől függ. Ráadásul a kormányokhoz folyó pénz gyakran azokat tartja hatalmon, akik felelősek a krízisért. Az ilyen segélypolitika erősíti a hatalom birtoklóit: így a társadalom az energiáját nem az egyéni termelékenység fokozására, hanem a hatalmasok befolyásolására fordítja. A meggondolatlanul adott és elfogadott segélyek általában ártanak. Helyes formájában azonban a támogatás hozzájárulhat a megszokott fogyasztási szint fenntartásához a rendszerváltás időszakában. Azonban a hibás politikai-gazdasági irányítás következményei is eltitkoihatók, a segélyezés révén, s az megengedheti a károkozó politika folytatását. A konzumfenntartó segély csak akkor hasznos, ha - mint a magyarországihoz hasónló reformkormányok esetében - az örökölt válságért az új vezetők nem felelősek. A demokrácia a piacgazdaságnak és ezzel a jólétnek is előfeltétele, de nem a biztosítéka. A többpártrendszert könnyebb bevezetni, mint a gazdasági reformot. A központi irányítás demontázsa, a vetélkedésen alapuló rendszer bevezetése, „egy lépés az ismeretlenbe“. Ezt még megnehezíti a kommunizmus hagyatéka. Az egyén sikere eddig a hatalomtól függött; a kapitalizmus esélyei tehát nehezen tudatosulnak. Ráadásul, - érthetően - sokan félnek a reformországokban a támogatások felszámolásából következő áremelkedésektől. A fokozatos és radikális reformerek közül Bauer az utóbbiak mellé áll. Oka: a Nyugat esetében is rendszeresen eltúlozták a gazdasági reformok várható terheit. Mit tehet a Nyugat a Közép- Európáért? A működőképes rendszerre való rávezetésnél alapvető a kereskedelmi korlátok leépítése. A következmény hatásosan bizonyítaná a piacosodás előnyeit. Mindemellett a tőkeinjekciók sem nélkülözhetők, egyes hiányokat orvosolhatnak, ami hozzájárulhat a félelemérzet és a bürokrácia ellenállásának leküzdéséhez. Jogosultak ott is, ahol a régi, eltékozolt hitelek költségei felemésztik a reformok hozta nyereséget - ami az új kormányokat politikailag veszélyezteti. Az ilyen támogatás nem korrumpál, ha azoknak folyósítják, akik elkötelezték magukat a piacgazdaság mellett. Ugyanis - mivel népszerűtlen a reform csak akkor népszerűtlen - a reform csak akkor lesz megvalósítva, ha látható eredményei is vannak, és ha nélküle elkerülhetetlen az összeomlás. A közhiedelemmel ellentétben, a bilaterális hitelek hatásosabbak, mint a multilaterálisok. Az első esetében a hitelfolyósító érdekelt a befektetésének ellenőrzésében. Valószínűsödik a tőke ésszerű használata és az utasításos gazdasági rendszer lebontása. A gyakorlattól egyébként is elszigetelt nemzetközi intézmények bürokráciája általában a dirigizmusra hajló embertípusokat vonzza. Bauer szerint ezek a szervezetek nem semlegesek, hanem kollektivista koncepciós célok vezetik őket. Lényeges, hogy a segélyek címzettjei szabadon dönthessenek a segély felhasználásáról, beleértve a törlesztést, valamint az átállás károsítottjainak támogatását. Hallani ezzel kapcsolatban a megszorultabb „keleti“ államok adósságainak a törléséről. Bauer professzor szerint ez „problematikus“, mert „inkompetens adósok azoknak a kárára részesülnének jutalomban, akik igyekeznek kötelességüknek eleget tenni“. Ellenben nem támadható a reformerek érve, hogy pont a központi irányítás felszámolásakor terhelik őket elődeik áldatlan hagyatékával. Helyes lenne a reformereket elődeik adósságainak lassított törlesztésével segíteni. Veszélyek keletkeznek, ha a reformerek alulmaradnak, amiatt, mert megtagadták tőlük a segélyt. Ugyanakkor, az eddigi lépések, valamint az itt felvázoltak között, jelentős az eltérés. A segélynyújtás szükségességét általában Kelet-Európa alacsony jövedelmével, és nem a tervgazdálkodás következményeivel indokolják. összefoglalva: csak az a támogatás használ, amely nem a régi kurzus hibáit takarja el, mint macska a piszkát. Úgy a juttató, mint a juttatott szempontjából, csak az a segély ésszerű, amely feloldja a támogatásra való rászorultság okait. HANDLERY GYí
