Szabad Újság, 1992. augusztus (2. évfolyam, 168-193. szám)

1992-08-19 / 183. szám

1992. augusztus 19. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Az EK korlátozza a csehszlovák acélbehozatalt Mozgolódnak a szerbiai muzulmánok Sajátos „segítségnyújtás” Az Európai Közösség brüsszeli bi­zottsága egyetértett azzal, hogy Né­metország, Franciaország és Olaszor­szág az év végéig állítsa le bizonyos acélfajták behozatalát Csehszlovákiá­ból. Franciaország megszüntetheti a hidegen hengerelt lemezek behozata­lát, Németország pedig a hengerelt hu­zalok importját. Az NSZK-nak lehető­séget adtak, hogy letiltsa a hegesztett és varrat nélküli kis átmérőjű csövek behozatalát is. Az EK brüsszeli bizottsága sokáig ^latolgatta a döntést. Az Európai Kö-Teller Ede, a zösségnek ugyanis az az érdeke, hogy Csehszlovákia, Lengyelország és Ma­gyarország a lehető legnagyobb mér­tékben juthasson az EKpiacaira— írja a Die Welt című lap. Ez a három re­formország teljes mértékben kihasz­nálja a liberalizálást, de ami a textil, a szén, az acél és a mezőgazdasági ter­­ménybehozatalt illeti, továbbra is je­lentős ellenőrzés érvényesül. A társu­lási szerződés megkötése óta a három ország acélkivitele az EK piacaira je­lentősen megnövekedett, főleg Német - ország vásárolt nagy mennyiségű acélty professzor úr (Folytatás az 1. oldalról) Jászai úr, aki a magyar energiagazdálkodás adatait ismertette? Mint minden eredeti logikájú gondolkodó, Teller professzor is tisztában van az idő értékével. Valószínű­leg bántotta őt, hogy egyre nehezebben viseli a rekkenő hőségben az előadás egyhan­gúságát, ugyanakkor sehogysem találta a helyét a székén. Néhányszor körbejáratta tekintetét a talán hatvanfőnyi hallgatóságon, aztán gondolt egyet és felállt, majd elhagyta a termet. — Itt az ideje, hogy néhány kérdést feltegyek neki — gondoltam és a professzor úr után iramodtam. A műegyetem hűvös folyosóján — a számára kijelölt hölgykísérő társaságában — egy fáradt öregemberre leltem. Teller professzor úr arcáról ömlött az izzadtság, kapkodva szedte a levegőt és holtsápadtnak látszott. Nagyon megsajnál­tam, s amikor odaléptem hozzá, már tudtam, hogy az inteijúból nem lesz semmi, annak ellenére, hogy csupán három kérdést akartam feltenni neki. A professzor úr távozott is, én pedig elővettem a legújabb róla szóló könyvet, és fellapoztam azokat az oldalakat, amelyekben ez a nagyszerű ember a vízerőművekről nyilatkozik, ugyan­is mindhárom kérdésem Bőssel függött volna össze: „Ma egy nagy nehézségünk az, hogy az életszínvonal a világ iparosodott része­iben sokkal magasabb, mint a hátramaradott részeiben. Ezt ki lehet küszöbölni fejlődéssel. De ez a fejlődés lehetetlen, ha nem növelj ük meg az energiatermelést, ha nem emeljük föl legalább a háromszorosára. És ha ezt megtesszük, akkor a Menekültekre lőttek Szarajevóban Tegnapra virradóra Szarajevóban a szokásosnál hevesebbek voltak a harcok. Nyugtalanságot keltett, hogy a városközpontot lőtték, amely során kigyulladt az Európa Szálló, amelyben hétszáz menekül­tet szállásoltak el. A támadás során öt ember életét vesztette a szállodá­ban. Radovan Karadzsics, a bosz­niai szerbek vezetője tagadta, hogy a lövöldözésért a szerb ala­kulatok lennének felelősek, és a tüzérségi támadást a muzulmá­nok provokációjának minősítette. Szarajevóban az éjszaka több épüle­tet is felgyújtottak és két lakónegyedet gyújtógránátokkal lőttek. Jajce és Banja Luka környékén is heves harcok dúltak. Jajcet állítólag a szerb légierő bombáz - ta. Horvátországban Új-Gradiska köze­lében életét vesztette egy kanadai ENSZ-katona. A város a szerb és a hor­­vát demarkációs vonal határán fekszik. A kanadai katona már a hetedik volt, akit a volt Jugoszlávia területén megöl­tek. Tegnap sikerült kimenekíteni Szara­jevóból több mint ezer asszonyt, gyer­meket és idős embert. A menekültek az ENSZ védelme alatt távoztak a szerbek, a muzulmánok és a horvátok között megkötött egyezmény alapján. A múlt héten sikerült kimenekíteni egy csoport gyermeket, a felnőttekkel együtt több mint 4300 embert. Az ENSZ iszlám államainak csoport­ja úgy határozott, hogy kezdeményezi az ENSZ rendkívüli közgyűlésének össze­hívását a bosznia-hercegovinai helyzet­ről. Az iszlám államok szóvivője közölte, hogy remélhetőleg a közgyűlést még a londoni Jugoszlávia-konferencia előtt megtartják. Szerbia északi részén Szandzsákban a Muzulmán Nemzeti Tanács felszólí­totta a muzulmán parlamenti képviselő­ket, hogy tagadják meg a szolgálatot az új Jugoszlávia hadseregében. A nemrég megtartott választásokon a térség 200 ezer muzulmánja területi és politikai au­tonómia mellett állt ki. Azt állítják, hogy nincsenek egyenlő jogaik Jugoszlávia többi nemzeteivel, és ezért megtagadják a katonai szolgálatot, amennyiben to­vább folytatódik a harc a boszniai mu­zulmánok ellen. Felszólították a monte­negrói kormányt is, hogy tegye lehetővé a plevliji muzulmánok távozását a város­ból, mert ott üldözik őket. Az Egyesült Államok közölte, hogy felvette a diplomáciai kapcsolatokat Horvátországgal, Szlovéniával és Bosz­nia-Hercegovinával. Egyúttal közölték, hogy a londoni Jugoszlávia-konferenci­­án az USA-t Lawrence Eagleburger képviseli majd. Tadeusz Mazowiecki volt lengyel kormányfő csütörtökön az ENSZ em­­betjogi bizottságának megbízásából Ju­goszláviába utazik. A helyszínen az em­berjogi helyzetet méri fel és a hónap vé­géig jelentést tesz az ENSZ-nek. széndioxid és más anyagok el fognak szaporodni. Nincsen hát más út, mint az atomreaktorok útja. Egy más út volna a vízerőmű. Elmentem Jávára, arra a szigetre, ahol a lakosság sűrűsége még nagyob, mint Európában. Az emberek Jáván nagyszerű gátakkal óriási vízerőműveket készítettek, de Jáván földrengések vannak. Valószínűnek tartom, hogy a jávai erőművek egy nagy földrengés alkal­mával össze fognak omolni. A gátak alatt szerencsére nem laknak emberek, de száz kilométerre már igen, több millióan, s őket a jelenlegi társadalmi körülmé­nyek között időben nem lehet kimenekíteni.” Mit szólt volna vajon ezek után Teiler Ede a még mindig lóhalálában épülő bősi vízlépcsőhöz, amely ugyancsak földrengésveszélyes övezetben található (pár méterre az „emberi élettől”), s ráadásul ingatag kavicstalajra „helyezték”, miközben a víz toronymagasan hömpölyög majd az ott élők feje fölött. BATTA GYÖRGY Nastase levele Jeszenszkyhez Román tiltakozás Románia nyugtalanságát fejezte ki a Magyarok Világkongresszusának prog­ramja miatt. A kongresszust augusztus 19—21 napokban rendezik Budapesten. Adrian Nasíase román külügyminiszter levelet küldött magyar kollégájának Je­szenszky Gézának, amelyben főleg az ellen tiltakozik, hogy a kongresszushoz kapcsolódik az Erdélyiek Világkonfe­renciája is. Mindkét rendezvényt román­ellenes provokációnak minősíti. Romá­nellenesnek minősítik főleg azt, hogy az erdélyi magyarok önrendelkezési nyilat­kozatot akarnak elfogadni, ami Magyar­­ország erdélyi területi követelményeiről Románia és Magyarország kapcsolatait és a kölcsönös bizalmat. „Úgy vélem, itt az ideje, hogy Budapest megértse: Er­dély végérvényesen Románia szerves ré­sze és a nemzetközi jog, valamint az eu­rópai normák szerint ezt senki sem von­hatja kétségbe” — hangsúlyozza a ro­mán külügyminiszter. Neubrandenburgban vasútra rakják a volt keletnémet hadsereg tehergépkocsiait, amelyeket a Horvátországban állomásozó nigériai ENSZ-csapatoknak szállítanak A német jármüveket az ENSZ fehér színére festették át (Telefotó: TK SR/AP) Gamszahurdia harcra hív Sevardnadze ellen A tankok ismét Szuhumiban tanúskodik. Provokatívnak minősítik azt a kitételt is, miszerint „a román nemzet­állam gondolata veszélyt jelent egész Kelet-Európa számára”. Az ilyen meg­közelítés Nastase szerint veszélyezteti • • Összevonják a mudzsahedeket Maszud sah afgán védelmi miniszter Kabulba vonja össze a volt felkelők cso­portjait, hogy segítsenek a Hekmatjár fundamentalistái által indított támadások visszaverésében. A hírek szerint több ezer mudzsahed harcost irányítanak Kabulba. Diplomaták véleménye szerint Hekmat­jár nem nyugszik meg, amíg nem kerül hatalomra Kabulban. A fővárosban folyó harcok még mindig nem teszik lehetővé, hogy a külképviseletek tagjait és a külföl­dieket kimenekítsék Kabulból. A grúz csapatok harckocsik támoga­tásával tegnap ismét visszatértek Abhá­­zia fővárosába, Szuhumiba. A város ut­cáin az abház és a grúz csapatok harco­kat vívnak. Szuhumi elővárosait grúz harci helikopterekkel lövik. Harcok vol­tak a közeli Picunda nyaralóvárosban is. Tengiz Kitovani grúz védelmi minsizter bejelentette, hogy ha nem teljesítik a hétfői ultimátumot, miszerint az abház parlament elnökének Ardzinbának le kell mondania, Szuhumit teljesen elfog­lalják és rendkívüli állapotot hirdetnek. Szuhumiba utazott a grúz kormánykül­döttség, hogy tárgyalásokkal próbálja megoldani a helyzetet. Az összetűzések a grúz kormánycsapatok és az abház fegy­veresek között a múlt hét vége óta folynak és nem végleges információk szerint öt­ven emberáldozatot követeltek. Zviad Gamszahurdia elűzött grúz elnök nyilatkozatot tett közzé London­ban, amely szerint meg kell büntetni „Sevardnadze fegyveres bandáit”. Fel­szólította a grúzokat és minden Kauká­­zuson-túli nemzetet, hogy védjék meg az abház népet a népirtás elől. Sevardna­dze, akit Gamszahurdia bűnöző katonai junta vezetőjének minősít, az exelnök szerint „büntetni” akarja Abháziét és háborút akar a grúzok és az abházok között. Wartburg helyett Opel Az amerikai General Motors németországi le­ányvállalata, az Opel szá­mára a kelet-németorszá­gi Eisenachban felépítette a világ egyik legkorsze­rűbb autógyárát. A gyárat 18 hónap alatt építették fel és a sorozatgyártás szeptemberben kezdődik. A beruházás értéke 1 mil­liárd márkát tett ki és 3 milliárd márkás évi forga­lom mellett 1995-ig a vál­lalat nyereséges lesz. 1989-ig Eisenachban évente 10 ezer dolgozó 70 ezer Wartburgot gyártott évente. Az Opel gyárban 1993- tól 2 ezer alkalmazott évente 150 ezer Astra és Corsa típusú gépkocsit gyárt. így gyakorlatilag minden alkalmazott 20 óránként készít egy autót. Ennél csak a japánok gyorsabbak, akiknél ez az átlag 17 órát tesz ki. A gyár érdekessége, hogy az igazgatótól a szerelőkig mindenki fehér ingben dolgozik. H oustonban megkezdődött az amerikai Republikánus Párt kongresszu­sa, amelyen 2120 küldött vesz részt A tanácskozás első napján felszólalt Ronald Reagan volt amerikai elnök. A felszólalók támogatták Bush politikáját. Buchanan, a párt jobb szárnyának vezetője éles kiroha­nást intézett Bili Clinton demokrata el­nökjelölt ellen. Felszólította a konzervatív republikánusokat, hogy szavazzanak Bushra. AUSZTRÁLIA három európai or­szágban bezárja nagykövetségét, köztük Csehszlovákiában is. Az így megtakarított összegekből az ázsiai diplomáciai képvise­leteket erősítik meg. Európában megszün­tették a svájci és. a portugáliai ausztrál nagykövetséget is. A zerbajdzsán légiereje tegnapra virradóra támadást intézett Hegyi Kara­­bah központja, Sztyepanakert ellen. A Su- 25 típusú harci gépekkel végrehajtott légi­támadásnak három halálos és hét sebesült áldozata volt. Az azeri csapatok több ör­mények lakta hegyi falut foglaltak el. IVIoLDOVA kormányfője Andrej Sangeli tegnap hivatalos látogatásra Buka­restbe utazott, hogy gazdasági együttmű­ködési szerződést írjon alá Romániával. Stolojan román és Sangeli moldovai kor­mányfők közös elhatározása, hogy felújít­ják a két ország közötti gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatokat. LlBANONBAN tegnap életét vesztet­te a német televízió tudósítónője. Amikor beszállt gépkocsijába, az felrobbant. Az ÉSZAK-OROSZORSZÁGI Murmanszkban letartóztattak egy ameri­kai állampolgárt kémkedés vádjával. Az amerikait akkor fogták el, amikor számító­­gépes adattárat vett át egy orosz személy­től. Az adattárban az Északi-Óceánon végzett kutatások eredményei voltak. Murmanszk egyébként az orosz északi flotta atomtengeralattjáróinak támasz­pontja. E sZTORSZÁG helyesen hajtja végre a gazdasági reformprogramját —- állapí­totta meg a Nemzetközi Valutaalap elnö­ke. Példásnak nevezte a pénzreformot. Azt javasolta, hogy nyújtsanak Észtország­nak 40 millió dolláros jutalmat. U krajnában Kravcsuk elnök az ország kikiáltása első évfordulójának al­kalmából általános amnesztiát hirdetett. A közkegyelem mindazokra vonatkozik, akik már letöltötték büntetésük egyharmadát, a 18 évesnél fiatalabbakra, a második vi­lágháború veteránjaira és azokra, akik részt vettek a csernobili katasztrófa követ­kezményeinek felszámolásában. A NEMZETKÖZI VÖRÖS KE­RESZT megkezdte az amerikai élelmi­­szersegély-szállítmányok elosztását Szo­máliában. Az élelmiszereket helikopterek­kel viszik a legveszélyeztetettebb körze­tekbe. Az élelmiszer-segély folyamatosan érkezik az országba, legutóbb három ha­jón érkezett élelmiszer és gyógyszer. Azi \ ENSZ ellenőrei Irakban lemond­tak az iparügyi minisztérium átvizsgálásá­ról. Egyes vélemények szerint erre azért került sor, mert a The New York Tunes a napokban kiszivárogtatta, hogy az ameri­kaiak ürügyet keresnek Irak újbóli bombá­zására. A csoport tíz napig volt Irakban és vezetője szerint nem került sor incidensre az iraki hatóságokkal. Arról, hogy mit ta­láltak, nem nyilatkozott. B ulgáriában nyolcán életüket vesztették és ötvenketten megsebesültek egy vasúti szerencsétlenség során Szófiától 20 kilométernyire. Az Arany-part Express a főváros felé tartott, amikor egy tolató­mozdonyba ütközött. A BERLINI Moabit börtön kórházá­nak főorvosa megerősítette, hogy Erich Honecker májrákban szenved. A bíróság a közeli napokban kapja meg az orvosi jegy­zőkönyvet. Honecker előzetesen még a börtönben marad. A bíróság szóvivője kö­zölte, hogy nem várható gyors döntés a Honecker védői által beterjesztett kérvény ügyében, miszerint védencük egészségi ál­lapota miatt nyüvánítsák semmissé az el­fogató parancsot. (Folytatás az 1. oldalról) miniszter, az új kampányfőnök.) A gazdaság az elnök derűlátó jóslata­ira rácáfolva nem lábalt ki a re­cesszióból. A Republikánus Párt megosztott: világos határvonal hú­zódik a kínálatösztönző, adócsök­kentést szorgalmazó közgazdászok és a költségvetés egyensúlyát min­denek fölé helyező úgynevezett mérsékeltek között. Bush elnök e két véglet között igyekszik egyensúlyozni, bár az újabban lábra kapott hírek szerint saját hatáskörében olyan gazdaság­élénkítő intézkedéseket fontolgat, amelyek közül az inflációs profitin­­dukálás gyakorlatilag a forgalmi adó csökkentésével lenne adóköte­les, a hivatalosan megállapított inf­lációs rátának megfelelő profithá­nyad nem. Egyes híresztelések sze­rint Bush a csökkenő bevételek el­lentételezéseként bizonyos kiadá­sokat is korlátozna, mint például a Medicare és a Medicaid szociális programokat vagy bizonyos mező­­gazdasági támogatásokat. A kísérleti léggömbnek szánt célozgatások annyiban elérték céljukat, hogy a konvenció első napján valamennyi amerikai újság ezzel a témával foglalkozott. A tervet azonban az elnök saját ta­nácsadói is kockázatosnak talál­ják, hiszen még az sem tisztázott, hogy az elnök meg tudja-e kerülni e kérdésben a kongresszust vagy sem. Ráadásul, ha Bush elképzelé­sei zöld utat kapnak, Clinton jog­gal vetheti majd a szemére, hogy eddig miért nem élt ezzel a lehe­tőséggel. A fenti megfontolások miatt lehetséges, hogy az elnök a pártkonvención csak általános­ságban ismerteti gazdasági kibon­takozási programját, s a konkrét lépéseket majd később jelenti be. Bár a fentiek alapján kétségte­lennek tűnik, hogy rosszul áll az elnök szénája, nem zárható ki, hogy Houston valóban a lendüle­tét vesztett Republikánus Párt erőgyűjtésének, megújulásának lesz a színhelye. November 3-áig, az elnökválasztás napjáig sok minden történhet. Még az is le­het, hogy a boszniai válság keze­lése vagy Irak megrendszabályo­­zása terén Bush olyan lépéseket tesz, amelyek sorsdöntő módon befolyásolhatják az elnökválasz­tás kimenetelét. Ez esetben an­nak a ritka fejleménynek lehet­nénk szemtanúi, hogy az Egyesült Államok szavazópolgárainak tu­datában háttérbe szorul saját gaz­dasági helyzetük és előtérbe kerül a külpolitika. (VG)

Next

/
Thumbnails
Contents