Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-28 / 164. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. július 28. OZSONYBAN a Demokratikus Szlovákjáért Mozgalom politikai grémiuma megvitatta a PDP és a DSZM között július 23-án megkötött politikai megállapodást és azzal egyetértett. Ezt kővetőén megbízta a mozgalom elnökét és alelnökeit, hogy készítsék elő a megvalósításához vezető további lépések programját. Azt is megállapította a testület, hogy a megállapodás összhangban van a mozgalom választási programjával. PRÁCÁBAN Jifí Vorák, a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette: elengedhetetlenül fontos, hogy a Szövetségi Gyűlés válasszon köztársasági elnököt, s a legfelsőbb törvényhozó szerv úgy működjön, ahogy azt az alkotmány előírja. A párt szerint az ország szétválása esetén szerződést kellene kötni egy, a köztársaságok fölötti fedőszerv létrehozásáról, annak illetékessége pontos meghatározásával, beleértve a megosztott nemzetközijogi szubjektum kérdését is. FrANTISeK BENDA cseh környezetvédelmi miniszter Prágában olyan kijelentést tett, hogy tárcája a környezeti viszonyok javítása programjának kidolgozásakor a cseh gazdaság valós állapotából, valamint abból a bizonyított tényből indul ki, hogy csakis erős gazdaság tudja garantálni a környezet minőségének hatékony megőrzését. A miniszter szerint nincs ellentmondás az ökológikus viselkedés, valamint az emberileg természetes gazdaság között. Antonín baudy§ szövetségi miniszterdnök-helyettes Prágában bejelentette, hogy új igazgatója van a Csehszlovák Államvasutaknak. A vasút élén történt személycserét azzal indokolta, hogy a piaci viszonyok gyors fejlődése követelte meg azt. Az eddigi igazgatót, Jan Hamplt Jaromír Kunst váltotta fel, igaz csak arra az időre, amíg pályázatot imák ki e tisztségre. Az új igazgató olyan kijelentést tett, hogy célja függetleníteni a vasúti személyforgalmat és teherszállítást az állami függőíségtől. LíBKRECBEN több mint 20 ezer ember látogatta meg a hét végén az idei árumintavásárt. A vásárlók elsősorban szövetet, textíliát, cipőt, bőrdíszműt és bőrből készült ruházati cikkeket vásároltak. Eperjesen közölték, hogy a járásban LemeSani község mezőgazdasági szövetkezetében olyan gépsort állítottak üzembe, amely évente mintegy 500 tonna „biogázolajat” állít elő. Ehhez mintegy 1560 tonna repce szükséges, amelynek egyharmadát a helyi szövetkezetben termesztik, a többit a járás tizenegy további szövetkezetében, amelyek érdekeltek a repce ilyen feldolgozásában. Az így előállított üzemanyag három koronával lesz olcsóbb, mint a kőolajból előállított gázolaj. A termelés novemberben indul. BrÜNNBEN közzétett rendőrségi tájékoztatás szerint a dél-morvaországi rendőrség ez év júniusában és júliusában 15 vízbefúlásos halálesetet állapított meg. Míg júniusban csak négyen, júliusban már tizenegy személy lelte halálát a hűsítő habokban. Ugyancsak a Dél-morvarországi kerületben a hét végén 94 közúti baleset volt, amelyek során öt személy életét vesztette. Közülük az egyik egy 22 éves férfi, akinek nem volt gépkocsivezetői jogosítványa. Egy kanyarban—gyorshajtás miatt — nem tudott az úttesten maradni, egy fának ütközött és a helyszínen meghalt. PRÁCÁBAN az illetékesek felhívták a figyelmet arra, hogy az időjárás kedvezett a lomblevelű erdőkben a különböző mérgesgombák elterjedéséhez. Különösen a Prága környéki erdőkben gyakori a zöldgalóca, a légyölő galóca és az egyéb mérges gombák előfordulása. Ezért azt tanácsolják a szedőknek, hogy csak olyan gombát vigyenek haza, amelyet teljes biztonsággal ismernek, ha pedig kétségeik támadnának, szakemberrel vizsgáltassák meg azokat Azöldgalócával történő mérgezés esetén az orvosok mielőbbi gyomormosást és azonnali orvosi segítséget javallanak. ■Mm nélküli luí'iintaií: (Sík, Tk SÍI Tovább gyűrűzik a kurd menekültek ügye Koppenhága nem fogad A Skandináv Légitársaság (SAS — Scandinavian Airlines System) a 13 kurd menekült ügye miatt tegnap is szüneteltette a Prága és Koppenhága közötti déli légijáratát Mint ismeretes, az iraki állampolgárságú menekültek péntek óta a Ruzynéi repülőtér tranzitvárócsarnokában tartózkodnak, miután visszatoloncolták őket a dán fővárosból, ahol állítólag menedékjogot kívántak kérni. Jirí MatouSeknek, az SAS csehszlovákiai fiókja vezetőjének tegnapi tájékoztatása szerint a Skandináv Légitársaság szombattól három és fél járatot függesztett fel. Egy járat esetében a Koppenhága—Prága—Koppenhága útvonal értendő. MatouSek nem nyilatkozott arról, hogy az ügy miatt mennyire tehető a társaság gazdasági vesztesége, csupán azt jegyezte meg, hogy a legnagyobb pénzveszteség abból fakad, hogy a repülőgép a földön vesztegel, s nem repül. Szavai szerint az SAS fedezi a kurdok ellátásának a költségeit. Lapunk tegnapi számában már írtuk, hogy a menekültek visszatoloncolását a csehszlovák hatóságok jogtalannak minősítették, s megállapodtak abban, hogy már szombaton sort kerítenek a kurdok Koppenhágába való szállítására. A Skandináv Légitársasággal erre vonatkozóan kötött megállapodást felrúgva a repülőgép kapitánya nem volt hajlandó a kurdokat felvenni. A csehszlovák rendőri szervek részéről az SAS gépének felszállása elé nem gördítenek semmilyen akadályt. Prága csupán azt a feltételt szabta, hogy a gépen a kurdoknak is rajta kell lenniük. Egyébként tegnap Vojtéch Wagner külügyminiszter-helyettes az ügyben újabb tárgyalásokat folytatott a dán féllel. Elnökválasztás ’92 Nő a harmadik jelölt Marie Kristková a harmadik jelölt a csütörtökön kezdődő harmadik kétfordulós elnökválasztásra. A parlament sajtóosztályának tegnapi tájékoztatása szerint Kristková asszonyt július 25-én a Szövetségi Gyűlés két liberális szociális unióbeli képviselője, nevezetesen AleS Mucha és Jan Kostrhun jelölte. Marie Kristková 1936. november 26-án született. Mezőgazdasági főiskolai végzettséggel rendelkezik. A 70- es évek elején férjével együtt elfogadta a sluáovicei szövetkezetben felkínált állást, s amikor 1989 novembere után több részre osztották az agrokombinátot, a trencséni Start Agrokombinát tanácsadója lett. 1991. augusztus 27-én választották meg a trencséni kombinát élére. Marie Kristková egy gyermek édesanyja. Mint ismeretes, korábban parlamenti képviselők már két jelöltet javasoltak, a 39 éves Zdenék Viktor Procházkát és a 61 éves Zdenék Pintát. Orosz diplomata és ieleségs halála egy „sorompóé” vasúti átjáróban Halálos kimenetelű közlekedési baleset áldozata lett pénteken kora este a prágadéjvicei vasúti átjáróban Eduard Lukasov, Oroszország csehszlovákiai nagykövetségének a tanácsosa és felesége. A prágai rendőrség tegnapi közlése szerint a vonat közeledtével a vasúti átjáróban le volt engedve a sorompó, s a piros fényjelzés is világított. A sorompó előtt mindkét oldalon több gépkocsi várakozott Ekkor megjelent egy Lada típusú személygépkocsi — amelyet valószínűleg maga Eduard Lukasov vezetett —, s a veszteglő járműveket megelőzve az úttest bal oldalán szerette volna kikerülni a sorompót Az éppen megérkező vonatszerelvény azonban nekiütközött az átjárón áthaladó Ladának, s mintegy 120 méteren tolta maga előtt A házaspár a helyszínen életét vesztette. A diplomata holtteste időközben kiesett a teljesen összeroncsolódott gépkocsiból. A szerencsétlenség ügyében tovább folytatódik a vizsgálat. A törvényszéki boncolásnak egyebek között meg kell állapítania, vajon az orosz diplomata nem vezetett e ittasan. Az Államvédelmi Tanács várva várt ülése Meciar mást mondott Az Államvédelmi Tanács tegnapi prágai ülésén a hadiipari termeléssel kapcsolatban javasolta a szövetségi kormánynak, hogy a múlt héten jóváhagyott intézkedéseken túl tekintse át a fegyvergyártási kapacitások megőrzésének további legégetőbb problémáit. A kabinethez közel álló hírforrások szerint mindez azt jelenti, hogy a hadiipari vállalatok nem folytatják a „szokásos” termelést, viszont a gépi berendezéseket sem számolják fel, például egy esetleges jövőbeli „újraindulás” miatt. Jan Klak szövetségi pénzügyminiszter azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a csehszlovák kormány július 22-én egymilliárd koronát hagyott jóvá a konverzió támogatására. A pénzügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a föderáció költségvetéséből származó pénz javarésze a Szlovák Köztársaságba vándorol. A tanács feladatul adta a védelmi miniszternek, hogy az ország szétesése esetében határozza meg a Csehszlovák Hadsereg felosztásával kapcsolatos feladatokat. Ezzel kapcsolatban a kabinet hírforrásai közölték, hogy minden jel szerint két éven belül nem lehetséges a csehszlovák fegyveres erők teljes különválása. A testület egyébként tudomásul vette Vladimír Meéiar szlovák miniszterelnök legutóbbi magyarellenes nyilatkozatait, mégpedig azzal a megállapítással, hogy a szlovák kormányfő nem beszélt a magyar haderő összevonásáról a határ mentén. Újabb dátum: szeptember (Folytatás az 1. oldalról) rifák. Gérayi Gábor, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának illetékese a Reuter hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a hármak mostanában nem voltak abban a helyzetben, hogy intenzív megbeszéléseket folytassanak, de abban mindegyik fél egyetért, hogy a szabadkereskedelmi egyezményt minél hamarabb nyélbe kell ütni. Mint ismeretes, a KGST megszűnte után egyes kelet-európai országok olyannyira igyekeztek az Európai Közösség felé, hogy politikusaik sokszor nem tartották fontosnak a térségen belüli gazdasági kapcsolatok fenntartását, illetve fejlesztését — állapítja meg a Reuter. A nyugati közgazdászokat azonban megijesztette a kelet-európai térség vártnál súlyosabb összeomlása, mondván, hogy a piacgazdaság útjára lépett államoknak nem lett volna szabad elhanyagolniuk korábbi partnereiket. Tavalyi adatok szerint Magyarország Lengyelországgal és Csehszlovákiával folytatott kereskedelme 60 százalékkal csökkent két év alatt. Idén elképzelhető, hogy a csehszlovák—magyar áruforgalom 10—15 százalékkal bővül, de Lengyelország viszonylatában folytatódik a visszaesés. A szabadkereskedelmi övezet létrehozásával az egymás közti kereskedelmi forgalom már az első évben stabilizálódna, és 1996-ra 20—25 százalékkal gyarapodna —jelentette ki Gémyi Gábor. Ma zárul a második forduló (Folytatás az 1. oldalról) jegyes Privatizációs Központ vezetőjének tegnapi tájékoztatása szerint július 25-éig több mint 600 ezer megrendelés érkezett. Egyúttal azonban megjegyezte, hogy végleges számadat — a „szokásoknak” megfelelően — jóval magasabb lesz, mivel a várakozások szerint a ^vagyonjegy-tulajdonosok közül bizonyára sokan az utolsó napra halasztották megrendeléseik leadását. Lizner hangsúlyozta, hogy augusztus 18-áig nyilvánosságra hozzák a második forduló eredményeit. A vagyonjegyes privatizálás első hullámának második fordulója keretében a múlt hét végéig a szlovákiai postahivatalokba 251 852 megrendelés érkezett. Mindkét alkotmány augusztus 30-án? (Folytatás az 1. oldalról) Egyébként Milan Uhdén (PDP) kívül cseh részről a megbeszéléseken Jan Kasai (KDU—CSNP), Karel Ledvinka (PDS), Jifí Vlach (PDP) és Pavel Tollner (KDP), a CSNT alelnöke volt jelen. A szlovák felet Ivan Gaáparoviéon (DSZM) kívül Jozef Prokes „És kisebbség támad a többségre...” (Folytatás az 1. oldalról) nak jelenlegi politikai „munkásságáról” szólva Helena Woleková elmondta, hogy a legújabbkori politikai történelem legnagyobb politikai elszenteskedésének lehetünk tanúi. Emlékezetetett arra, hogy a DBP vezetői korábban mindig a közös államról beszéltek, jelenleg már viszont a föderációt elutasító DSZM lépéseit támogatják. A PDU alelnöke kitért az előző cseh kormány úgynevezett titkos katasztrófaforgatókönyvére is. Közölte, hogy a jelentést saját szemmel sohasem látta, tartalmáról csupán az akkori szlovák miniszterelnök, Ján Carnogursky tájékoztatta a kormány tagjait. Elmondta, hogy ő tiltakozott hasonló szlovák „katasztrófa-forgatókönyv” kidolgozása ellen. „Végülis a volt szlovák kormány döntést hozott a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság különválásának az esetleges következményeiről” — tette hozzá Helena Woleková. Peter Tatár, a Polgári Demokrata Unió Végrehajtó Bizottságának a tagja Nonstop blokád aratás idején néhány „érdekességet” árult el az új szlovák alkotmány tervezetéből. Az alaptörvény egyes fejezeteit ismertetve felhívta a figyelmet a 33. cikkely „fejre állított” 3. bekezdésére, amelyben a többségnek a kisebbségekkel szembeni védelméről van szó. A162. cikkely kapcsán kitért a következő megfogalmazásra: „A Cseh Köztársaság polgárainak megadatik minden jog, ha az alkotmány nem rendelkezik másképp.” Peter Tatár erről úgy vélekedett, hogy megnyílt az út a Szlovákiában élő vagy a köztársaságon esetleg csak átutazó csehek jogfosztása előtt. (SZNP) és Augustin Marián Húska (DSZM) képviselte. A megbeszélések után újságíróknak nyilatkozva Gaáparovié elmondta, hogy a két parlamenti küldöttség között megállapodás született az SZNT és a CSNT, illetve az egyes kormányok közötti „bizonyos együttműködésről”. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Polgári Demokrata Párt megállapodása értelmében bizottságok jönnek létre, amelyek a kapcsolatokkal összefüggő problémákról tárgyalnak majd. Az elmondottakat kiegészítve Milan Uhde közölte, hogy konkrétan polgárjogi, gazdasági, külpolitikai és védelmi kérdésekről van szó. Helyreigazítás Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk szombati számában az 5. oldalon megjelent Elrontott életet lehet mégújrakezdeni(?l) című cikkünkben tévesen jelent meg Sebők János telefonszáma. A helyes szám: 0868/931 41. (Folytatás az 1. oldalról) landók elhagyni, ha teljesítik követeléseiket vagy ha erőszakot alkalmaznak velük szemben. A Kassai Állami Gazdaság vezetősége egész más szemmel néz az ügyre. A földtulajdonosok lépéseit törvényellenesnek tekinti, mivel a gazdaság haszonbérleti jogát eddig senki sem szüntette meg. A vezetők ezen kívül azzal érvelnek, hogy a gazdasági részleget az akkori Alsómistyei Egységes Földműves-szövetkezettől 15 évvel ezelőtt pénzért vette át az állami gazdaság, s az akkori felszereltség meg sem közelítette a mostanit. „A földtulajdonosok embertelenül, nem gazdaszellemben járnak el, mivel a betakarítógépek blokádjával akadályozzák az aratást, és munkatársaikat sem engedik be a gazdasági udvarra” — mondta a sajtóiroda munkatársának nyilatkozva Stefan Bittó, az állami gazdaság igazgatója. Egyébként „idegen tulajdon jogtalan használata” miatt a bárcai földtulajdonosok szövetkezetét már feljelentették a Kassai Városi Ügyészségen. ( Devizapiaci árfolyamok ) Érveket szeretne bevetni (Folytatás az 1. oldalról) seket nem fognak szervezni, hanem érvekkel és az államjogi elrendezésre vonat - kozó javaslataikkal szeretnék meggyőzni a két politikai erő vezetőit. A szlovák sajtóiroda munkatársának a kérdésére, hogy vajon Miloslav Sabata — aki szintén részt vett a vasárnapi találkozón — rokona-e Jaroslav Sabatának, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Michal Kováé tanácsadójának, a Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke nem tudott válaszolni. Érvény b«n: 1992. július 28-án Devlza-(Pénz-)nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 52,30 53,36 52,83 51,00 54,14 52,57 Ausztrál dollár 20,29 20,71 20,50 19,33 21,03 20,18 Belga frank (100) 89,17 90,97 90,07 86,99 92,27 89,63 Dán korona 4,76 4,86 4,81 4,63 4,93 4,78 Finn márka 6,70 6,84 6,77 6,48 6,96 6,72 Francia frank 5,44 5,54 5,49 5,30 5,62 5,46 Görög drachma (100) 14,94 15,24 15,09 13,88 15,42 14,65 Holland forint 16,28 16,60 16,44 15,88 16,84 16,36 ír font 48,96 49,94 49,45 47,29 50,65 48,97 Japán jen (100) 21,35 21,79 21,57 20,77 22,09 21,43 Kanadai dollár 22,96 23,42 23,19 22,24 23,80 23,02 Luxemburgi frank (100) 89,17 90,97 90,07 86,13 92,25 80,19 Német márka 18,35 18,73 18,54 18,08 19,00 18,54 Norvég korona 4,67 4,77 4,72 4,54 4,84 4,69 Olasz líra (1000) 24,28 24,78 24,53 23,69 25,13 24,41 Osztrák schilling 2,60 2,66 2,63 2,57 2,69 2,63 Portugál escudo (100) 21,64 22,08 21,86 20,74 22,36 21,55 Spanyol peseta (100) 28,86 29,44 29,15 28,10 29,80 28,95 Svájci frank 20,70 21,12 20,91 20,38 21,44 20,91 Svéd korona 5,06 5,16 5,11 4,92 5,24 5,08 USA-dollár 27,28 27,84 27,56 26,86 28,26 27,56