Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)

1992-07-23 / 160. szám

1992. július 23.

Szabad ÚJSÁG

A lehetséges megoldások...

Az európai kisebbségvédelem I.

Ez a tanulmány - írja Püspöki Nagy Péter, a fordító - eszményi megoldásokat nyújt a kisebbségek, a mi esetünkben Szlovákia legnagyobb kisebbségének, a gyakorlatban jól körülhatárolható tömbben élő magyarság helyzetének alkotmányjogi rendezésére. Újszerűsége abban rejlik, hogy a hosszú távú, gyümölcsöző egyetértés, a problémák forrásait gyökeresen kiküszöbölő területi autonómia, majd egy majdani részszuverenitást nyújtó államszövetség távlatát vázolja fel. Meggyőződésünk, hogy a kérdés svájci típusú megoldása felé haladó kodifikáció biztosíthatja egyedül idötállóan az immár hetven éve vitatott, de soha meg nem oldott kisebbségi kérdést.

(...) Ámbár az első világháború után a győztes hatalmak egyik célkitűzése az európai nemzetek önrendelkezési jogának biztosítása volt, az újonnan keletkezett államok határait és a vesztes államok új határait a békekonferencián nem úgy rajzolták a térképre, hogy minden nemzet a maga portáján éljen. A népszavazás, vagy más olyan forma, amelyből az illető lakosság közvetlen véleménye vált volna megismerhetővé, csupán kivételes volt. Európa egyes területein, különösképpen a Balkánon, a lakosság etnikai tekintetben olyan sokszínű mozaikot alkot, hogy a gyakorlatban lehetetlen volt nemzetállam létrehozása. Ezért ott többnemzetiségü államok keletkeztek kisebb, más nyelvű csoportokkal. Ezek sorába tartozik Csehszlovákia is, melynek vezető nemzete, a cseh, mindenképpen nemzetállam létrehozására törekedett. Az alkotmányban ezért a fiktív „csehszlovák nemzet“ fogalmát rögzítette, hogy az számában felülmúlja a német, magyar, lengyel és ruszin kisebbséget. Csehszlovákia nem volt a monarchia egyetlen kisebbségekkel bíró utódállama, Jugoszlávia és Románia hasonló helyzetben volt.

Az első világháború után Európa más államaiban is szaporodni kezdtek a nemzetiségi problémák. Franciaország megkapta a részben német nyelvű Elzászt és Lotaringiát. Német kisebbség keletkezett Dániában, Belgiumban és Olaszországban (Dél-Tirol). Az utóbbi Trieszt vidékén szláv lakosságú területet is nyert. Ausztriában szlovén kisebbség maradt, Lengyelországba ukránok kerültek. Azoknak az eseteknek a száma, ahol egymás mellett különféle etnikumok éltek, de köztük csupán az egyik volt államalkotó, nem csökkent, hanem emelkedett. Hiszen a baszkok, katalánok, bretonok, gallegók problémái Spanyolországban és Franciaországban, a skótoké meg a walesieké Nagy-Britanniában, hogy csupán a legismertebbeket említsem, már megoldásra vártak. A konfliktusok ebben a megoldásban már benne rejlettek. Tudniillik azok az államok, amelyek ahhoz a fiktív eszméhez ragaszkodtak, hogy „egy ország - egy nemzet“, nem akarták megengedni, hogy területükön más elemek is szabadon fejlődjenek. Az asszimilációjukra törekvő politikát pedig egészen jogosnak tekintették. (...)

Mindannyian tudjuk, hogy a II. világháborúnak,, amelyet Németország robbantott ki, egyik legfőbb oka a túlfeszített nacionalizmus volt. Hitler a Csehszlovákiában és Lengyelországoan élő német kisebbséget elnyomottnak és veszélyeztetettnek tartotta.

Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy az olyan bölcs és előrelátó európai államférfiak,

mint Jean Monnet, Schumann, Adenauer, De Gasperi és mások all. világháború befejeztével mindent elkövettek annak érdekében, hogy az újonnan felépülő Európában eltávolítsák végre mindazoknak a konfliktusoknak a gyökereit, amelyek egy újabb robbanáshoz vezethetnek, összeurópai intézményeket hoztak létre, amelyeknek az volt a feladata, hogy elvezessenek az együttműködéshez, sót Európa egyesüléséhez. 1949- ben létrejött az Európa Tanács, ugyanazon év szeptemberében vitára bocsátották Teigen helyzetjelentését az emberi jogokról. A vitában rámutattak a kisebbségvédelem nagy fontosságára, és a Miniszterek Tanácsát felhívták, hogy határozza meg a nemzeti kisebbségek jogait. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 1950-ben megszavazta „Az emberi jogok védelmének és az alapvető szabadságjogoknak a konvencióját“. Ennek 14. paragrafusa azt az intézkedést tartalmazza, hogy „nemzetiségi hovatartozása miatt senkit sem szabad diszkriminációval sújtani“. Az intézkedésben tehát a személyek individuális jogvédelméről, nem a társadalmi csoportot alkotó kisebbség védelméről van szó.

A parlamenti közgyűlés képviselőinek több kezdeményező javaslata sikertelen maradt. A Miniszterek Tanácsa 1956-ban Lannung képviselő interpellációjára azt a választ adta, hogy a 14. paragrafus a kisebbségeknek elegendő jogvédelmet nyújt. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 1957-ben határozatot fogadott el arra nézve, hogy „az államok közti jó viszony érdekében és humanitárius szempontok miatt a nemzeti kisebbségek számára biztosítani kell a csoportos védelmet“. Egyúttal felszólították a tagállamokat, hogy a nemzetiségek statisztikai adatait és jogi helyzetét dolgozzák fel. A Miniszterek Tanácsa azt válaszolta, hogy ennek a problémának a megvitatása „kényes kérdéseket“ vethetne fel, és a kisebbségek helyzetére vonatkozó adatok gyűjtését csupán azokra a kisebbségekre korlátozta, amelyek helyzetét legalább részben államközi szerződések tisztázták.

Az adatgyűjtés emiatt csupán az Ausztráliában, Nyugat-Németországban, Olaszországban és Dániában élő kisebbségekre korlátozódott. Felhívták a többi államot, hogy ahol a nemzeti kisebbségek kapcsán viszályok merülhetnek fel, keressék a megállapodást, főképpen kétoldali szerződések formájában. (...)

1961-ben egy osztrák szociáldemokrata, az Európa Tanács későbbi főtitkára, Czemetz javaslatot nyújtott be; az „emberi jogok védelmének és az alapvető szabadságjogoknak konvencióját“

a kisebbségek különleges jogaival kellett volna kibővíteni. (...)

1971-ben újabb kezdeményezés Európa Területeinek és Községeinek Állandó konferenciája részéről: az Európa Tanács állandó tanácsadó testületé. A kiindulópont az volt, hogy Európában a nyelvek és kultúrák sokféleségét sajátos értéknek kell tekinteni, megőrzéséről gondoskodni kell. A galway-i meg a bordeaux-i tanácskozások után a parlamenti közgyűlés a tagállamok kormányainak azt javasolta, hogy ez irányban legyenek tevékenyek. Ez 1981-ben történt. A kérdés vizsgálatára 1982-ben létrehoztak egy szakértői különbizottságot. Ez meghallgatta a kisebbségek képviselőit, és kidolgozta a „Regionális és Kisebbségi Nyelvek Alapokmányát“. A testület 1984-ben fejezte be a munkáját. A parlamenti közgyűlés 1987 októberében vitatta meg az alapokmányt. Senki sem nyilatkozott ellene, de a határozathozatalt végül elnapolták.

Mind ez ideig még Európa nyugati részében sem valósult meg kötelező jogszabály formájában a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek aktív védelme. (...)

Az alábbiakban megkíséreljük felvázolni, hogy a szakértők javaslatai és az érdekelt nemzetiségi csoportok képviselői szerint mit kellene tartalmaznia a kisebbségek jogait védő egyezményeknek:

1. A nyelvhasználat tekintetében:- az iskolák valamennyi fokán, beleértve a főiskolákat, valamint a nevelőintézeteket is, anyanyelven oktassanak;- a vezeték- és keresztnév használata, valamint írása az anyanyelven szokásos formában történjék;- a helységeket, utcákat, középületeket mindazokon a területeken, ahol a kisebbség lakik, a kisebbség nyelvén jelöljék meg;- a hivatalokkal és választott szervekkel folyó érintkezésben legyen meg a kisebbségi nyelv használatának lehetősége;

2. A kultúra területén:- legyen mód a sajátos kisebbségi-nemzeti kultúra és kulturális hagyományok független fejlődésére, legyen jog az időszaki és egyéb kiadványok kiadására, legyen jog a rádiós, televíziós és mindenfajta más, a jövőben felbukkanó médium felhasználására.

3. A közéleti tevékenység területén:- valamennyi hivatalban legyen mód a tisztségviselésre, a közszolgálatban, a katonaságnál, a rendőrségen az alkalmazásra, legyen meg a politikai pártok létrehozásának és a bennük való működésnek a lehetősége, illetve a képviselet joga valamennyi választott szervben, beleértve a parlamentet is.

4. A polgári jogok területén :-az általános, az állam valamennyi polgára számára biztosított polgári és politikai jogok mellett biztosítani kell a kisebbség számára a szülőföldhöz való jogot, és ezáltal megakadályozni a kitelepítésükre irányuló kísérleteket.

Frantisek Braxator,

a Kanadában székelő Szlovák Világkongresszus Politikai Bizottságának vezetője

(Holnapi számunkban folytatjuk)

elmúlt hétvégén zajlottak a II. Zempléni Napok Zemplén községben. E ma 400 lakosú település, mely egy egész vármegyének adott nevet, valamikor mezőváros volt.

Szombat reggel óta zajlott az élet a falu melletti téren. Voit diszkó, fellépett az Ifjú Szívek Művészegyüttes és a kirakodóvásár portékájából válogathatott az érdeklődő.

A délelőtti órákban keiült sor Ferencz György kopjafájának megkoszorúzására, melyet tavaly állítottak az I. Zempléni Napok alkalmából. A délutáni órákban két érdekes előadásra került sor.

Dr. Hőgye István, a sátoraljaújhelyi levéltár igazgatója beszélt az általa vezetett intézményről. Legrégibb oklevelük 1273-ból származik. Annak ellenére, hogy a levéltárat hajdanán a Homonnához közeli Csicsva

világítható és fűthető épületek voltak ezek, ahol minden a védekezést szolgálta.

A várak első nagy erőpróbáját az 1240-41-es tatárjárás jelentette. A Felvidék, a Dunántúl és Erdély várainak köszönhető, hogy Magyarországot a mongolok nem tudták leigázni. Az akkori világhatalom hadserege a várak ostrománál óriási veszteségeket szenvedett, és egy év után feladta a reménytelen küzdelmet.

A második nagy erőpróbát a török megjelenése jelentette.

A török-magyar határon kiépített végvárrendszer, mely vártemplomok, megerősített kolostorok, várkastélyok és erődök láncolatából állt, képes volt a török feltartására. Mégha ennek a „Maginet-vonalnak“ egy-egy láncszeme elszakadt is, mivel \ az egyes erődök nem voltak erősek, mégis együttesen sikerült meggátolniuk, hogy a török

II. Zempléni Napok

A múlttal a jövő felé

várában őrizték és a Mohács utáni kettős királyválasztás idején a palánkvárat Homonnai István felgyújtotta, és az értékes levéltári anyag megsemmisült, jelentős anyagot őriz a levéltár az 1526 előtti Zemplén történetéről.

1768 óta működik a levéltár háborítatlanul az újhelyi megyeháza épületében és szolgálja a közművelődést. Kazinczy Ferenc élete utolsó 15 évét is a levéltári munkának szentelte. Urbáriumok, összeírások, adójegyzékek, jobbágynévsorok, megyei tisztségviselők és családi iratok tanúskodnak a múltról. A levéltár forráskiadványokat ad ki olcsó áron, hogy az érdeklődők hozzáférhessenek a hiteles adatokhoz. Az intézmény épületének homlokzatán egy latin felirat olvasható: Itt a halottak élnek és a némák beszélnek. E felhívás értelmében szólította fel dr. Hőgye István a közönséget, látogassa meg a levéltárat, hogy minél jobban megismerkedjen a múlttal és annak emlékeivel.

Dr. Csora Csaba, á miskolci megyei levéltár igazgatója, a néhai Felsó-Magyarország várainak történetéről beszélt.

A mai Szlovákia területén sok száz vár és erődítmény található. Ezek a magyar múlt leglátványosabb emlékei. Sok-sok legenda, szerelmi történet fűződik hozzájuk. Rablólovagok, titkos alagutak, nevezetes ostromok és hős védők tették híressé e várakat.

Az első várak már ezer éve állnak, s ezek földvárak voltak, mint a zempléni vár is. Szálfákból készültek, s közéjük döngölt föld került.

A későbbiek kőből épültek, jelentős részük hegycsúcsokon, hogy nehezebben lehessen őket megközelíteni. A hegytetőn rendszerint szűk hely állt csak rendelkezésre. így egy torony, egy lakópalota és gazdasági épület létesült. Ezeket az épületeket fallal vették körül. Egy-egy várban a várúr élt családjával és az őrséggel. Komfortról szó sem lehetett. Szűk, sötét, nehezen

hadsereg Magyarországot kettészakítsa.

A török-magyar háborúk tették igazán ismertté ezeket a várakat és hős védőiket az európai közvélemény előtt. Ahogy nemrégiben mindenki az öböl-háború eseményeit figyelte, az akkori Európa azt a háborút akarta minél jobban megismerni. Metszetek, rajzok, tudósítások tömege forgott közkézen.

Az 1650-es évek, illetve a Rákóczi-szabadságharc után a várak elveszítették stratégiai jelentőségüket, és az előbb említett okoknál fogva igazából nem feleltek meg annak, hogy lakásként „működjenek“. Egy részük pusztulásnak indult, másokat a villám vagy a gondatlanság égetett porrá - pl. a szepesi vár pálinkafőzés „áldozata“ lett. A tulajdonosok nem rendelkeztek olyan összegekkel, hogy felújításukat finanszírozni tudták volna, és a legtöbb esetben a birtokosok sem családi, sem egyéb értéket nem láttak a várakban.

Dr. Csorba Csaba előadása végén elmondta, megjelenés előtt áll egy kötete, mely ötven vár történetét és legendáit foglalja össze. Köztük van Dévény, Sáros, Torna és Pozsony is. Ez annál is fontosabb, mivel jelenleg a várak gazdag múltja szinte hozzáférhetetlen.

örömmel hallhattuk, megalakult a Magyar Várkutatók Egyesülete, melynek egyik fő célja, kiadni egy várlexikont. Ez a vállalkozás összefoglalja a történelmi Magyarország várainak történetét. 1996-ra, a honfoglalás évfordulójára kapják majd kézhez az olvasók.

Este az Aranyember című filmet vetítették.

Vasárnap gyermekesztrádműsorra és Zemplén Szépének megválasztására került sor. Ezt követte a tűzoltóverseny és a focimérkőzés. A rendezvényt a Csemadok területi választmánya és községi szervezete, valamint Zemplén község önkormányzata szervezte.

BALASSA ZOLTÁN

I