Szabad Újság, 1992. július (2. évfolyam, 153-167. szám)
1992-07-22 / 159. szám
8 Szabad ÚJSÁG 1992. július 22. n C Hírkosár J Barcelona jegyében Kiugrott a tizedik emeletről Öngyilkos let,t a madridi egykori nehézsúlyú ökölvívó Európa-bajnok. A 49 éves spanyol Jose Manuel Urtain a szemtanúk szerint kiugrott a tizedik emeleten lévő lakása ablakán. Urtain 1970 áprilisában lett Európa-bajnok, amikor legyőzte a német Petr Weilandot. Öt hónappal később megfosztották címétől, a „tettes” a s/\ brit Henry Cooper volt. Urtaint a kudarc nem keserítette el, s 1971 decemberé—ben visszavette Coopertől az elsőséget. A következő évben a spanyol öklözőnek meg kellett hajolnia a német Jürgen Bild nagyobb tudása előtt. Jose Manuel 1977-ben fejezte be aktív pályafutását. Adakozik az UEFA Az UEFA vezetősége úgy döntött, hogy a svédországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolc résztvevője között fejenként kétmillió svájci frankot oszt szét a rendezvény nyereségéből. Dánia, Németország, Hollandia, Svédország, Skócia, Anglia és Franciaország még a héten megkapják a részüket, míg a nyolcadik, a FÁK együttese csak azután, hogy tudatja az UEFA-val, mire fordítja a pénzösszeget. Az európai labdarúgás vezérkara reméli, hogy a FÁK válogatottját illető pénz szélosztódik az utódszövetségek között. Jugoszláviáról sem feledkeztek meg. Mint ismeretes, az ENSZ-szankciók miatt távolmaradt válogatott helyére Dánia kapott meghívást. Most a jugoszlávok 750 ezer svájci frank fájdalomdíjat kapnak. Ezt a pénzösszeget a dán részből vonják le, ugyanis a későbbi Európa-bajnokok semmilyen felkészülésen nem vettek részt a rendezvény előtt. ✓ Uj edző a Reálban Mint ismeretes, a Real Madrid a spanyol bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedett, s így az elsőséget legnagyobb riválisa, a Barcelona szerezte meg. A tragédiát „nem élte túl” az együttes holland edzője, Leon Beenhakker, elbocsátották. A megüresedett posztra több jelentkező is akadt, köztük a csehszlovák származású Zdenék Zeman, aki jelenleg az olasz A-ligában szereplő Foggia együttesének edzéseit vezeti. Végül a Real nagyhatalmú vezetői a 40 éves Benito Florot bízták meg a „királyi gárda” irányításával. Floro az elmúlt évben a spanyol ^bajnokság meglepetéscsapatának, az Albacete Balompiének volt az edzője._____ Torontóban 1 300 000 dollár összdíjazású tenisztorna kezdődött. Az eredményekből: Stoltenberg—Wheaton (9) 6:3, 6:4, Tarango (13)—Montana 6:3, 6:3, Reneberg (15)—P. McEnroe 7:6, 6:4, Bryan—Van Rensburg (16) 6:7, 6:4, 6:4, Curren—Herrera 2:6, 6:3, 6:4, Martin—Bates 6:1, 6:4, Holm—Thome 6:4, 6:4, Lavalle—Kroon 7:5, 6:4. Valószínűleg Sándor István, a Nyíregyháza volt edzője lesz a Diósgyőri FC új mestere. Mint ismeretes, az osztólyozón sikerrel járt csapat eddigi trénere, Tornyi Barnabás a Kába ETO-hoz szerződött Elkészült az olimpiai tenisztorna kiemelése. A férfiaknál az amerikai Jim Courier, a nőknél a német Steffi Graf kerüli az első helyre. Részvételi csúcs az olimpián Három nap múlva a katalán fővárosban megkezdődnek a XXV. nyári olimpia küzdelmei. A rendezők 15 600 sportoló részvételével számítanak (ez részvételi csúcs), akik 172 NOB-tagországot képviselnek. Az előzetes számítások szerint élőben közel négymillió szurkoló tekinti majd meg a versenyeket, s további 3,5 milliárd néző a tévéképernyő segítségével lesz tanúja az eseményeknek. Az első olimpián 1896-ban tizenhárom ország 311 versenyzője állt rajthoz. Ismét győzelem A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezérkara tegnap úgy döntött, hogy további 24 órával elhalasztja annak megvitatását, hogy a jugoszláv sportolók elindulhatnak-e az ötkarikás játékokon. Érdekesség, hogy a bosnyák versenyzők is készen állnak a rajtra, csupán a NOB beleegyezése hiányzik az indulásukhoz. A hétfői edzésen kiújult sérülése a női magasugrás egyik legnagyobb esélyesének, a német Heike Henkelnek. A tokiói világbajnoknő a vasárnapi ingolstadti versenyen 203 centimétert teljesített, majd egy nappal később újra arra panaszkodott, hogy fáj az Achilles-ina. Henkel legnagyobb ellenfele a bolgár Stefka Kosztadina csak augusztus 3-án költözik be az olimpiai faluba. — Hazai környezetben készülök az olimpiára, a megnyitó körüli ünnepségek miatt nem tudnék koncentrálni az A kézilabdázók kerete c Innen-onnan J Kitzbühelben folytatódott a 392 500 dollár összdíjazású nemzetközi férfi tenisztorna. Az eredményekből — 1. forduló: Stankovié—Medvegyev 6:7, 6:4, 7:5, Rikl—Burlscher 6:3,5:7, 7:5, Stfelba—Gorriz 6:4, 6:2, Olhovszkij— Vysand 6:3, 6:0. 2. forduló: Buchmayer—Woodbridge (12) 7:5, 7:6, Sampras (2)—Lopez 4:6, 6:3,7:6, Filippini—Skoff (14) 6:3, 6:2, Azar—Delaitre (10) 5:7,6:3,6:0. A finn Klaukkala hétfőn nemzetközi atlétikai verseny színhelye volt. A hazai Seppo Ráty a gerelyhajításhan új finn csúcsot állított fel 90,60 méteres eredményével. Augusztusban: Ferencváros—Újpest Nymburkban játszotta utolsó előkészületi mérkőzését hazai környezetben a csehszlovák férfi kézilabda-válogatott. Az ellenfél ezúttal is Egyiptom csapata volt, s FrantiSek Sulc edző védencei ismét nyertek. Csehszlovákia—Egyiptom 30:21 (15:9). A hazai csapat összeállítása és góljai: Svajlen, Mesiarik-Beéváf 5, Folta 3/1, áetlík 3, Kalafut 6, Vanék 3, Tonar 2, Lanéa 3, Sedláéek 2/1, Baumruk 1/1, Hudák 1, Bergendi 1, Házi. A vendégek kezdtek jobban, a hetedik percben már 3:1-re vezettek. Lassan átvette az irányítást a csehszlovák együttes, és hatgólos előnnyel várhatta a második játékrészt. A szünet után teljesen kiengedett az egyiptomi gárda, s Kalafuték akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. A találkozó után FrantiSek áulc szövetségi kapitány kijelölte tizenhat fős csapatát, amely a barcelonai olimpián képviseli a csehszlovák színeket. A iá-BEK-döntóról álmodik a Népstadion A szívünkhöz nőtt, kedves, öregedő (jövő augusztusban már negyvenéves) Népstadionról az elmúlt napokban ismét sokat beszéltek. Itt bukfencezett az Aida, ettől függetlenül tízezrek csodálták a hatalmas arénát Aztán elkészült az NB I sorsolása. Kiderült, hogy több pályánk nem felel meg a biztonsági előírásoknak. így lehet, hogy újabb labdarúgómérkőzéseket rendeznek a Népstadionban. Sőt, Molnár Zoltán, a Népstadion és Intézményei főigazgatója egészen biztos ebben. — Már folynak a tárgyalások, és napokon belül megszülethet a megegyezés — kezdte. — A sorsolás szinte kínálja a kettős mérkőzéseket. így augusztus huszonkilencedikén otthont adhatnánk az MTK—BVSC és a Kispest-Honvéd— Ferencváros meccsnek. Szeptember másodikára az MTK—Kispest-Honvéd és az Újpest—Ferencváros, szeptember tizenkettedikére a Vasas—MTK és a Kispest-Honvéd—Újpest, október harmincegyedikén pedig az MTK—Újpest és a Vasas—Ferencváros találkozónak. Reméljük, a csapatok élnek a felkínált lehetőséggel. — Többször elhangzott, hogy drága a Népstadion, ezért nem mennek oda a klubok. így van? — Szolgálhatok egy példával. A BVSC ősszel idehozta a Ferencváros elleni mérkőzését. A lefújás után a vezetők átvettek tőlünk kétszázezer forint bevételt. Ennyit a Szőnyi úton sohasem kasszírozhattak volna. S a rendezéssel semmi dolguk nem volt. — Tavasszal a Kispest-Honvéd és az MTK sem akart a Népstadionban játszani a Ferencvárossal. Vajon miért? — Azt nyilatkozták, hogy drága lenne. Valójában a hazai pálya előnyét szerették volna élvezni. Kikaptak. — Tényleg drága a Népstadion? — Mások az áraink a kulturális rendezvényekre, s mások a sporteseményekre. A Népstadion elsősorban a labdarúgók számára épült, és szegényebb a futballmeccsek nélkül. Ezt nem az anyagiakra értem... Például, ha egy mérkőzést tízezernél kevesebben néznek meg, nem kérünk bérleti díjat. Ha a klub nem jár jól, mi sem akarunk keresni rajta. — Említette: mások az árak a kulturális rendezvényekre. Például mennyit kerestek az Aidán? — Koncertekre, előadásokra napi tízmillió forint körüli összegért adjuk oda a Népstadiont. Az Aida nem egynapos rendezvény volt. Több mint húszmillió forint jött be. Ez a Népstadion fennállása óta a legnagyobb bevétel. — Koncert vagy labdarúgó-mérkőzés lesz a következő program? — Koncert. Július huszonharmadikán rockfesztivál lesz. Az eseménynek annyiban van köze a labdarúgáshoz, hogy rendezői a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának a vezetői, a belga De Vries úr és Bálint László. Aztán augusztus tizenötödikén a Ferencváros—Újpest Szuper Kupa-döntőnek adunk otthont. — Változatlanul a Népstadionban lép majd fel a magyar válogatott is? — Az MLSZ-szel remek a kapcsolatunk. Megállapodásunk értelmében minden országok közötti mérkőzést nálunk rendeznek. Kivétel az augusztus végi Ukrajna elleni játék, amelynek Nyíregyháza ad otthont. — Szó eset arról, hogy több magyar stadion nem felel meg a biztonsági követelményeknek. És a Népstadion? — Nemzetközi összehasonlításban is Alijuk a próbát. Az elmúlt két évben harmincnyolc millió forintot költöttünk a biztonsági berendezésekre. Az erős kerítések, a jól kiépített kordonok mellett például van hétkamerás videórendszerünk is. Ezen keresztül a stadion minden pontja látható. Nálunk még nem volt rendbontás. A stadion korszerűsítését az MLSZ is támogatja, mert akkor lehetőség nyílna labdarúgó BEK- vagy KEK-döntő megrendezésére is. Úgy néz ki, hogy esetleg ezerkilencszázkilencvennyolcban mi rendezzük az atlétikai Európa-bajnokságot. Ez óriási esemény lenne. Üzletileg is jól járnánk. — Korábban az atlétika is édes gyermeke volt a Népstadionnak? Az atléták is eltűntek. — Visszatérnek! Megállapodást kötünk a Magyar Atlétikai Szövetséggel, fő szponzorai leszünk. Bérleti díjat nem kell fizetnie. — Mint a legnagyobb magyar sportlétesítmény főigazgatója elégedett-e? — Lehetnénk jobban is, a gondok ellenére azonban a Népstadion működik, mindig szépül. Nem tartozunk senkinek, a szükséges anyagiakat előteremtjük. Szeretnénk, ha újra tódulna hozzánk a szurkolósereg. Nem csak azért, mert mérkőzések vannak itt, hanem, mert jók is azok a meccsek. A fentiekből talán kitűnik, nem elégedetlenkedek, de sohasem lehetek igazán elégedett. (boskovics) gabb keretből kiesett Szűcs Csaba és Milan Sedivec. — Nehéz volt dönteni, az olimpiára utazók jobb formáról tettek tanúbizonyságot az előkészületi mérkőzéseken. A kezdőcsapat összeállítása még nem végleges, de már van némi elképzelésem róla. A gondot az okozza, hogy elsősorban a támadásban ingadozik játékosaink formája. A három kapus közül a legjobb színben Mesiarik mutatkozott be — nyilatkozta az edző. Az együttes július 23-án utazik Spanyolországba, ahol két nappal később a FÁK csapata ellen játszik barátságos találkozót. FrantiSek áulc kerete tehát a következő — kapusok: Lubomír Svajlen (Veszprém), Peter Mesiarik (Lokomotíva Tmava), Peter Kakaáéík (Tátrán PreSov), szélsők: Bohumír Prokop (Dukla Praha), LuboS Hudák (SKP Bratislava), Michal Tonar (Kopavagor, Izland), Roman Beéváí (Hagen), beállósok: Martin áellík (ákoda PÍzért), Peter Kalafut (Lokomotíva Tmava), Milan Folta (Tátrán PreSov), átlövők: Zdenék Vanék (Dukla Praha), Ján Sedláéek (VSÍ KoSice), Petr Házi (Dukla Praha), Václav Lanéa (Valladolid), Bergendi Zoltán (Arrate, Spanyolország), Petr Baumruk (Hafnafjamudi). Érvénytelen világcsúcsok edzésekre — nyilatkozta a magasugrás világcsúcstartója (209 cm). Tizenkét év szünet után ismét ott lesznek az olimpiai játékokon a kubai ökölvívók. Utoljára az 1980-as moszkvai játékokon vettek részt. Pénteken megérkezett az olimpiai faluba a kubai ökölvívó különítmény, élén az ötvenéves Alcides Saggara Caron edzővel, aki harminc éve áll a kubai boksz élén. — Tizenkét védencem áll rajthoz az olimpián. Bízom benne, tudom, hogy mindegyikük éremmel tér majd haza — nyilatkozta magabiztosan Caron. A szakemberek szerint erre a kubaiaknak minden esélyük megvan. Sportfogadás A SAZKA 29. játékhetének nyereményelosztása: I. d(j: 39 nyertes á 3975 korona, II. d(j: 915 nyertes á 169 korona, III. d(j: 7072 nyertes á 29 korona. A SPORTKA 29. játékhetének nyereményei: I. húzás I. d(j: 4 nyertes á 463 832 korona,II. d(j: 2 nyertes á 463 832 korona, III. d(j: 110 nyertes á 15 179 korona, IV. d(j: 5798 nyertes á 479 korona, V. d(j: 118 234 nyertes á 33 korona. II. húzás I. d(j: nincs nyertes, 11. d(j: 1 nyertes á 1 113 170 korona, III. d(j: 100 nyertes á 21 746 korona, IV. d(j: 8260 nyertes á 407 korona, V. d(j: 149 402 nyertes á 30 korona. A LEHETŐSÉG 29. játékhetének nyereményelosztása: I. d(j: nincs nyertes, II. d(j: 5 nyertes á 100 000 korona, III. d(j: 35 nyertes á 10 000 korona, IV. d(j: 362 nyertes á 1000 korona, V. d(j: 3396 nyertes á 100 korona. A MATES 29. játékhetének nyereményei: I. d(j: 2 nyertes á 164 126 korona, II. d(j: 278 nyertes á 1790 korona, III. d(j: 9046 nyertes á 90 korona. Az AUSTRIALOTTO 29. játékhetének nyereményelosztása: 6 találatos szelvény nem volt, az 5 + 1 találatos 581 847 schilling«, az 5 találatos 28 917 schilling«, a 4 találatos 615 schillinget, a 3 találatos 44 schilling« ér. A Joker 4 923 476 schillinget ér. Gazdátlan maradt a Ferrari Az olimpiára készülő atléták utolsó erőpróbájának az olaszországi Sestriere adott otthont. A 2050 méter tengerszint feletti magasságban fekvő stadionban kiváló eredmények születtek. Ám a vágtázók és a távol ugrók teljesítményét befolyásolta a megengedettnél erősebb hátszél. A 100 méteres síkfutásban a többszörös olimpiai bajnok Carl Lewis győzött úgy, hogy maga mögé utasította azon társait, akik rajthoz állnak Barcelonában. Mint ismeretes, Lcwisnek nem sikerült kivívnia a rajt jogát az amerikai atléták olimpiai válogatóján. A távolugrók között a legnagyobb név a tokiói világbajnoké, Mike Powellé volt. Az amerikai atléta remek formában versenyzett, mind a hat kísérletét lemérték, s a legrövidebb is 865 centiméter volt. Az utolsó előtti sorozatban Powell 899 centiméterre repült. A világcsúcsból azonban nem lett semmi, mert a hátszél erősebb volt a megengedettnél. A várakozáson felül szerepelt a csehszlovák Milan Gombala, aki végül a harmadik helyet szerezte meg. Eredménye (842 centiméter) azonban nem hitelesíthető csehszlovák csúcsként az erős szél miatt. Tehát továbbra is Milan Mikulás rekordja (825) van érvényben. A női távolugrásban Drechsler tizenegy centiméterrel messzebbre ugrott, mint Csisztyakova világcsúcsa. Azonban itt is közbeszólt a szél. A német sportolónő méltán volt mérges, hiszen a szélmérő a megengedett 2 m/mp-nél mindössze egy tizeddel mulatott többet. Drechsler sorozata figyelmet érdemel: 724 - 739 - 704 - 763 - 747 - érvénytelen. Tehát Sestriere ismét világcsúcs nélkül maradt. Pedig a rendezők a világrekordot elérő versenyzőt egy új Ferrari 348 típusú autóval jutalmazták volna, melynek értéke 170 ezer márka. Eredmények — férfiak, 100 m (+2,50 m/mp): 1. C. Lewis 9,98,2. Burrell 10,03, 3. Whiterspoon 10,04, 4. Trapp 10,07, 200 m (+4,00 m/mp): 1. Marsh 19,79 - az érvényes világcsúcs 19,72, 2. D. Everett (mind amerikai) 20,14, 3000 m: 1. J. Koech 8:10,68, 2. Chimoyo (mindkettő kenyai) 8:10,98, 110 m gát (+3,20 m/mp): 1. Nehemiah 13,29,2. Andrade (mindkettő amerikai) 13,50, 3. Ottoz (olasz) 13,58, távolugrás: 1. Powell 899 (+4,40 m/mp), 2. Greene (mindkettő amerikai) 866, 3. Gombala (csehszlovák) 842, súlylökés: Buder (német) 19,47, 4x100 m: 1. Egyesült Államok (Whiterspoon, Jett, Lewis, Marsh) 38,44, 2. Olaszország 39,20, 3. Ausztria 40,05, 400 m: 1. S. Lewis 44,27, 2. Valmon (mindkettő amerikai) 44,96, 800 m: Ruto (kenyai) 1:47,70, rúd: 1. Gataullin (orosz) 590,2. Fraley (amerikai) 580. Nők, 100 m (+2,80 m/mp): 1. Torrence 10,82, 2. Ashford 10,94, 3. Finn 10,97, 4. Echols (mind amerikai) 11,09, 400 m gát: 1. Edeh (kanadai) 56,05,2. S. Williams (amerikai) 56,80, 4x100 m: 1. Egyesült Államok (Ashford, Finn, Guidry, Torrence) 43,08, 2. Olaszország 44,19, távolugrás: 1. Drechsler 763 (+2,10 m/mp), 2. Tiedtke (mindkettő német) 702, 3. Rop (finn) 693, 4. Radtke (német) 683, 2000 m: Meyer (dél-afrikai) 5:47,85.